- Örülök, hogy ezt tisztáztuk…Bébi. – tudom, hogy van egy múltja, amiért eszem ágában sincs elítélni, hiszen nekem is megvoltak a magam pasi vagy épp nőügyei, de szeretnék végre tovább lépni ezeken és a jelene, a jövője része lenni, amire nem vethet árnyékot semmilyen titok, semmilyen felbukkanó sötét folt. Ha minden igaz, akkor tudok róla minden olyat, ami esetleg „kellemetlen lehet”, ha kiderül, nem érhet már komolyabb meglepetés, de azért még igyekszem óvatos lenni, hiszen nem volt egy hete, hogy nagyot koppantam miatta, a pofon pedig még mindig fáj. Még annyi minden van, amit nem tudunk a másikról, még mindig csak ismerkedünk, mégis ilyen rövid idő alatt sikerült örökre bevésnie magát a szívembe, félek ezek után mi mindenre lehet még képes. Akár jó, akár rossz értelemben.
- Köszönöm, hiszek neked. – megadom neki az esélyt, hogy bizonyíthasson, mert túlságosan szeretem ahhoz, hogy csak úgy lemondjak kettőnkről és egész életemben azon gondolkozzak, hogy mi lett volna, ha…
- Ó, szóval csak ennyi lett volna? Rossz fogalmazás? – nem bírtam ki, elnevettem magam, végre igazán felszabadultan, tiszta szívből.
- Még jó, hogy ez most derült ki és nem az oltár előtt, mert az azért elég kellemetlen lett volna mindenkinek. – cukkolódtam egy kicsit. Persze eszembe se jutna komolyan elgondolkodni azon, hogy hozzámenjek Danielhez, de ha már tegnap ekkora pukkancs volt, akkor megérdemli, hogy egy kicsit az orra alá dörgöljem, nem igaz?

- Itt van egy régi, használaton kívüli raktár… - kezdtem el a telefonomon keresgélni és a térképen egy másik színnel jelölgetni a lehetséges helyeket.
- Ez itt egy szanálásra ítélt bérház, amiben már senki se lakik… ott pedig egy építkezés van… itt pedig a Te raktárépületeid… - hátra dőltem a kanapén, hogy kicsit távolabbról is szemügyre tudjam venni a nagy egészet.
- Újra át kellene nézzük a boncolási jegyzőkönyveket és a helyszíni jelentéseket, hátha találunk valami nyomot, ami az egyik helyszínhez köthető. Homokszemcsét, építési törmeléket, mit tudom én. De előbb kell egy kis szünet, mert a sok gondolkodástól megfájdult a fejem. – bemásztam az ölébe és hozzábújtam, a mellkasára hajtva a fejem, hogy hallgathassam a szívverését. Már annyira hiányzott, hogy ilyen közel lehessek hozzá.
- Ugye ma este is velem alszol? – kérdeztem halkan.
 
 
 Outfit: Chloe 3

Nem is róla lenne szó, ha nem trollkodta volna szét a pillanatot egy nagyon béna viccel, de azt is éreztem, hogy előre felkészült, mivel nevetés közben szorosabban vont magához, hogy még csak véletlenül se akarjak elhúzódni és faképnél hagyni őt a megjegyzése miatt.
- Ó dehogy baj, jó szórakozást nektek. – boxoltam vállba duzzogva, de tényleg nem húzódtam el tőle, helyette inkább egy sokkal gonoszabb kis ötlet kezdett körvonalazódni a fejemben. Megállj csak Bloom!
- Ó, hogy milyen kár, hogy neked inkább a macska kellett, pedig egészen más terveim lettek volna alvás előtt… de egy úrinő mindig elismeri a vereségét. – ezzel elhúzódtam tőle egy egészen picit, majd ismét megharaptam egy kicsit az alsó ajkát.
- Remélem te és Lio is jól szórakoztok majd. – felkeltem az öléből majd nyújtóztam egyet.
- Tényleg kell egy kis relax, mielőtt még hozzáfognék az újabb aktakupachoz és a kamera felvételekhez, szóval magatokra hagylak titeket kicsit… - közben kibújtam szép lassan a pólómból, amit az egyik szék háttámlájára helyeztem, megvillantva ezzel a fekete csipkés melltartómat majd beindultam a szobámba.
- Talán egy kis jóga vagy pilates jót fog most tenni… - szándékosan nem pillantottam rá, helyette a nadrágomtól is megváltam, hiszen mozogni mégiscsak könnyebb ezek nélkül. Ezzel eltűntem a szobámban, de az a bizonyos ajtó nem lett teljesen becsukva…
 
 
 Outfit: Chloe 3

Nem kellett sokáig várnom, hiszen éppen, hogy csak bementem a szobába és megálltam a szőnyeg közepén, máris hallottam a lépteit, majd azt, ahogy belöki az ajtót.
- Nem is tudtam, hogy érdekel téged a jóga. – ezzel hírtelen lementem előtte spárgába és úgy nyújtottam egyet jobbra, egyet pedig balra. Hát igen, szeretem, hogy ennyire hajlékony vagyok és nem csak mert így a mozgás is felszabadítóbb, de sok egyéb esetben is hasznát tudom venni ennek a képességemnek.
- Persze, csatlakozz nyugodtan, ha szeretnél, de szerintem ebben a szerkóban nem lesz túl kényelmes. – időközben hídra váltottam, úgy néztem fel rá, majd ebből jött a gyertya póz és a talpra szökkenés. Közelebb léptem hozzá kihívó pillantással.
- Mi a szinted? Kezdő…. haladó… vagy mester? – suttogtam az ajkaira és igen, megint megharaptam egy picit, hogy aztán hátrébb lépjek párat és felvehessem a lefelé tekintő kutya pózt. Lehunytam a szemeimet és vettem egy mély lélegzetet, majd szép lassan kifújtam, hogy utána hasra fekve, karjaimmal feltolva magam jöhessen a kobra póz. Szintén mély levegő, mellek alaposan kitolva, lélegzet bent tart, majd kifúj és görbölés, popsi feltolva. És újra kobra. Két ismétlés után felálltam és újra oda léptem hozzá, egészen szorosan simulva hozzá.
- Mutatsz te is valamit… Bébi?

   
 Outfit: Chloe 3

- Szóval mester… - magamban jót derültem a kijelentésén, de valahol kíváncsivá is tett, hiszen Lionel Bloomnak már szinte akkora személyi kultusza van e téren, mint Ghandinak vagy Teréz Anyának a maguk pályáján. Érdekelne, hogy mennyi igaz a róla terjengő pletykákból és mi a hozzáadott elem, amit csak a szájról-szájra terjedés tett hozzá.
- Mutass – feleltem, majd, amikor megláttam, hogy megszabadul a nadrágjától is, tekintetem pedig végig siklott az egész testén, főleg elidőzve kockás mellkasán, önkéntelenül is az ajkamba haraptam. A látvány ötcsillagos, azt már egyszer meg kell hagyni.
- Ez még kevés… egy jóga mestertől többet várnék. – tettem úgy, mintha még mindig a jóga lenne a betervezett program. Ismét felvettem a kobra pózt, majd abból átléptem az íjfeszítésbe és a lefelé néző kutyába. Mély lélegzettel emelkedtem fel nyújtásba, majd fújtam ki a levegőt.
- Felszabadítóbb, mint a hastánc, bár azt is szeretem. – neki háttam álltam, de a vállam felett hátra pillantottam. Azok a kockák még mindig túlságosan vonzzák a pillantásomat. Egyáltalán legális valakinek ennyire jól kinéznie?
- Azt ugye tudod, hogy még lógsz a tetoválásod történetével? – léptem oda hozzá és szinte alig hozzáérve végig futtattam az ujjaimat azon a területen. Habár azt is tudom, hogy akkor majd nekem is mesélnem kell majd neki a főnixem eredetéről.
- Nos mester? Én figyelek – suttogtam ismét az ajkaira. Nálad a labda Bloom.

   
 Outfit: Chloe 3

Csak álltam előtte és hagytam, hogy kikapcsolja a melltartómat, ami aztán szép lassan a földön végezte a pólója és a nadrágja mellett. A tekintetem továbbra is a mellkasán kalandozott, akár csak ujjaim, amik szép lassan, alig-alig hozzáérve fedezték fel a számukra ismeretlen területeket, bejárva minden apró kis millimétert rajta, mintha csak így próbálnám meg alaposan az emlékezetembe vésni őt.
- Figyelek. – most már mind a két kezem felfedező útra indult, de gondosan ügyeltem arra, hogy még csak véletlenül se tévedjen „övön aluli” területekre.
- Tényleg így gondolod? Időnk, mint a tenger? – igaz, azt már mondta, hogy komolyak a szándékai velem, de most, mikor épp egy pszichopata vadászik ránk, ráadásul küszöbön áll a költözésem is, ez a mondat annyira különösen hangzik. Igaz, költözni csak azért akartam, mert nem akartam végig nézni, ahogy más nőkre mászik és lehozza a sajtó és elméletileg ez az akadály immár elhárult előlünk, de félek és amíg nem tudok bízni benne, nem tudom változtassak-e az elhatározásomon. Most azonban egyet tudok biztosan, azt, hogy akarom őt, mindennél jobban. Amennyire csak lehetett hozzá simultam egészen közel, testem az övének préselődött, a szívünk pedig egyformán heves tempót diktált.
- Forró a bőröd. – suttogtam a fülébe. Nem mintha az enyém nem volna az miatta.


   
 Outfit: Chloe 3

Reggel mikor felébredtem nem hittem volna, hogy mindez megtörténhet közöttünk. Mármint nem csak az, hogy gyakorlatilag majdnem teljesen meztelenek vagyunk egymás előtt, hanem hogy képes leszek neki még egy esélyt adni azok után, amiket velem tett és megpróbálni még egyszer. De a szívem sokkal hangosabb volt az eszemnél, így hát nem tehettem mást, mint, hogy hallgattam rá, természetesen fokozott óvatosság mellett. Ha valaki egyszer megégeti magát ugyebár, akkor utána nem megy, vagy csak nagyon vigyázva a tűz közelébe. Lionel Bloom pedig maga a mindent elsöprő, perzselő láng… Ajkainak érintése nyomán tovább forrósodott a bőröm, ráadásul még egy aprócska sóhajt is sikerült előcsalogatnia belőlem. A következő pillanatban felkapott, nekem pedig több sem kellett, combjaimmal szorosan fontam át a derekát, és miközben ismét lecsaptam az ajkaira, kezeim felfedezőútra indultak rajta. Ujjaim először ismét a hajába túrtak, majd szép lassan, már-már kínzó lassúsággal siklottak végig a hátán, épp csak annyira „karmolva”, ami még élvezetet nyújt, hogy aztán az oldalára vándorolva tegyék meg ugyan ezt.
- Mennyire lehet még forró? – suttogtam ajkaira vágyakozva, újra és újra megharapdálva egy kicsit. Rettenetesen vágyom rá és már képtelen vagyok tovább visszafogni magam. Az övé akarok lenni és azt akarom, hogy ő pedig csak az enyém legyen, soha senki másé.

   
 Outfit: Chloe 3