Név: Owen Emmett Stanford
Becenév: Elég nyilvánvaló
Kor: 23
Születése hely, idő: 10. 02. 1989. Washington D.C., United States
Tartózkodási hely: Las Vegas
Csoport: Rendőr
Anyagi háttér: Középosztály
Szexualitás: Heteroszexuális

Jellem: Soha sem voltam egy bájgúnár, de azért mindig oda tettem ha kellett és pontosan tudtam, hogy az mikor van és hol. Jellemeznem kellene magam? Imádom ezt a részt. Dög unalom, és kit érdekel? Megakarsz ismerni? Hidd el, nem akarsz. A számom is kellene? Hívj csak fel bátran és megadom. Az efféle elméletek gyártása nem az én dolgom volna vagy mégis? Na jó, talán most az egyszer megerőltetem magam. Biztosan nem meglepő, de soha sem mutattam különösebb érdeklődést... szinte semmilyen téren sem. A dolgok mindig jöttek maguktól és nekem csak a karom kellett kinyújtanom ha úgy döntöttem, hogy kell ha nem... egyszerűen csak hátat fordítottam és tovább álltam mintha mi sem történt volna. Ha rám nézel csak egy jóképű karót nyelt seggfejt fogsz látni a kedvesség és melegség leghalványabb megnyilvánulását sem. És most figyelj... Nem mindenkivel vagyok ilyen gyökér, csak a többséggel, de ha valami csoda folytán mégis sikerült betörnöd az érdeklődési körömben ne talán még némi bizalomra is szert tettél – ami már szinte csodával határos – egy teljesen más embert ismerhetsz meg. Ha csalódást okozol? Akkor viszont egy teljesen új embert aki számára nem létezel. Megnyerő voltam?

Külső: : Kérdezd csak a nőket vagy egy-két szánalmas kis patkányt a sarokban. Nem fogok ódákat zengeni... ha elég jó vagy rá jössz magadtól is. Talán annyi, hogy nem tartozom a szakadt csöves kategóriába és a nyakkendőt is utálom. Szóval valahol a két szint között lézengek.
Orvosi bizonylattal sajnos nem tudok szolgálni, szóval kénytelen leszel be érni ennyivel: barna és barna. Kosarasnak nem mennék el, bár nagyon bírom ha valaki magasra dob egy labdát és engem ér az a megtiszteltetés, hogy lecsaphatom. Nem panaszkodom és nincs is rá okom... 185cm magas vagyok. Ó igen, bőven elég. Szóval felkötni a gatyaszárat és lányok... elő a magassarkúkkal.
A súlyomat ugyan nem tudom, de nem fogom megkérdezni miután már a nyakadon avagy a golyóidon taposok és ami a hölgyeket illeti... nem hinném, hogy ez mérvadó lesz miután rád nehezedtem.


Előtörténet: Nem fogod elhinni de az anyám és az apám gyermekeként jöttem a világra..., hogy hogyan és miként arra most inkább nem térnék ki... Soha sem akarták el árulni, de voltam olyan leleményes, hogy hamar rájöttem, de erről majd később. Egyke voltam és ezzel gondolom elég sok minden tiszta lett előtted. Kis kedvenc voltam mindig és mindenkor... amiről mindenki azt hiszi, hogy olyan jó és könnyű. Egy frászt... Utáltam, de mindig meg kellett felelnem és többnyire meg is próbáltam és ha nem sikerült nem érdekelt. Így gondolom az érdeklődési körömre már nem kell ki térnem. Átlagosnak tűnő kis életem volt, de mint minden ez sem tarthatott örökké. Nem volt vágyam ki törni egyszerűen csak már nem tudtam tartani azt a megfelelő szintet és tettem is rá. Gimibe iratkoztam, bár még a mai napig sem tudom, hogy minek. Mert addig rágták a nyakamat? Igen valószínűnek tartom. Végig csináltam és mondhatom és ha fogalmazhatok Így igen csak ki nyílt a csipám. Egyre több szarban volt benne egy lapát a kezem által, de úgy voltam vele, hogy egy szép napon úgy is mindenkit megszívatok. Ó igen, türelmem az volt mindig is, bár ez mára már némileg lecsökkent. Kis királyként éltem... Mondhatni kettős életet folytattam. Az egyiket éltem otthon és a másikat házon kívül. Az egyik nő követte a másikat. Hogy mire volt jó mind ez még a mai napig sem tudom, ahogyan aszt sem, hogy ez mennyiben változott. De azzal mindig is tisztában voltam, hogy egyik sem érdekel igazán, de ugyan arra mindegyik jó... csak, hogy nekem mégsem elég jó. Mert nekem a jóból is a jobb kellett... aki nem adta magát olyan könnyen vagyis aki nem volt olcsó és agyonra használt... napi cikk. Akármilyen hihetetlen, de el értem amit akartam. Tudtam ám, hogy megfogsz lepődni. Mindenki úgy tartotta a kis virágszálról, hogy megdönthetetlen és előbb vonul zárdába minthogy valaki hozzá érjen. Nem siettem el a dolgot. Bár már rosszul voltam önmagamtól is azt mutattam neki amit látni akart. Kihasználtam? Meglehet, de az már ne az én lelkemen száradjon, hogy nem tudta mire vállalkozik, hiszen mindenki tudta rajta kívül és azt is hogy csak idő kérdése. Talán szándékosan nem figyelmezették... nem tudom és ezt már soha sem fogom megtudni és isten ments... nem is érdekel, De megoldottam volna. Ha belekezdek valamiben nem állok meg a célig. Meggondolni pedig csak nagyon ritkán szoktam magam és valami fene jó indok kell hozzá vagy csak simán nem éri meg. Az pech, de az én saram. Hogy ő, Ashley megérte-e... azt még a mai napig sem tudom és nem is nyüstöltem magam agyon a töprengéssel. Az utolsó csepp a pohárban az volt mikor szembesültem a ténnyel, hogy apa leszek. Képtelenségnek tartottam. Mármint nem a felmerülő lehetőséget, mert az megvolt, sőt mi több... Csak egyszerűen nem akartam tudomást venni róla. Nem kellett. Attól a naptól fogva keresztül néztem rajta... Gondoltam majd megoldja... Na azóta sem hallottam felőle és valahogy nem is tudom bánni. Nem ébredt fel bennem semmi és nem szállt meg a szentlélek csak abban bíztam, hogy elvetette a kölyköt és nem állít be vele egy szép napon. De mind ez az idő múlásával feledésbe merült. Viszont van ami nem változott. Nem mentem a jogra, nem akartam céges igazgató lenni... Szakadatlanul rendőr akartam lenni és így az akadémiára iratkoztam. Széepn lassan beletörődtek. Ebből aztán nem engedtem. Végleg a magam ura lettem kinek tetszik kinek nem alapon. Ahogy az lenni szokott a legtöbb fiatal életében és lakást béreltem és megpróbáltam tovább lépni. Új környezet, új emberek, Új élet?

Owen Emmett Stanford!
Hű, hát te sem vagy a könnyű eset. Ilyen múlt után, beállni a rend rendületlen őrei közé? Kissé meredek, de vakmerő. Történetedben minden az elvárásoknak megfelelő volt, ezért;
Elfogadva!
Üdvözöllek az oldalon! Vegas már is egy kicsivel biztonságosabb Owen a jelenlétednek hála.