- Oh, hát ezt örömmel hallom... De ha valaki az őrületbe kergethet az csak is te leszel... Szóval a következmények is neked kell majd számolnod. - Bár még így is erősen kétlem, hogy arra kérném csapjon meg. Rajta kívül még mindig van két személy aki valósággal meg tud őrjíteni... De velük szerencsére mostanság csak keveset bájolgok... és fogalmam sincs meddig tudom ezt még művelni, de tartok tőle nem elég sokáig. Mindegy is... egy biztos... Türelemmel kell majd egymáshoz fordulnunk nem pedig idegbajjal, bár tudom lesznek olyan napok amikor mind ezt egyenesen képtelenségnek tűnik majd.
- Ha választ akarsz kapni a kérdésedre akkor mindenképp. - Igazából szó sincs semmiféle kérdésről csak is a gondolattal játszunk na meg persze egymással. Viszont azt már nem venném holt biztosra, hogy még a ma éjszaka folyamán megleli a választ. Igen csak le húzott ez az elmúlt néhány nap amikor ő nagysága kéróját nyaltam fel ami ugyebár nem is olyan nagy csak mikor körbeértem már megfeledkeztem néhány helyiségről és volt, hogy elgondolkodtam, hogy hol is vagyok. Ez most melyik szoba? Áh, mindegy.
- Én erre nem tudom a választ. Léteznek? - Nézze el nekem, hogy most még minden egyes alkalmat szeretnék megragadni és azt hallani, hogy végre valakinek számítok igazán és fontos vagyok. Tisztába vagyok avval, hogy akadnak még bőven rajtam kívül szép nők, de azért remélem, hogy ők nem tudják azt amit én.
- Azt hiszem ezt inkább nem is akarom tudni. - Valahogy nem vagyok rá túlzottan kíváncsi, hogy mégis hányan csorgathatták a nyálukat... amihez - ha szabad ilyet mondanom, bár nem biztos - már hozzá szoktam, de ez azért már mégis csak pofátlanság és jóval meghaladja a jó ízlés határait.
Teljesen meglepett a kérdéssel és nem egészen értettem mire fel, bár voltak elképzeléseim csak nem igazán tudom, hogy mit is kellene mondanom... ami helyes volna, őszinte és még tetszene is neki.
- Dehogyis. Miért mondod ezt? - Meglepetten kérdezek vissza miközben felé fordulok és a kezemet az övére csúsztatom.

Ajkaimat erősen össze szorítom meggátolva, hogy nevetés törjön ki belőlem, pár másodpercig ment is, de aztán kénytelen voltam elnevetni magam, mikor lelki szemeim előtt megjelent az a kép, hogy Lorena milyen szexi lehet abban a kényszerzubbonyban. De mindegy is, hogy miben van, kényszerzubbony, krumplis zsák, bárhogy megkívánnám.
- Számolni is fogok, de szerintem több rá az esély, hogy mindketten megbolondulunk és együtt leszünk a zárt osztályon is. - Nagyon romantikus lenne a kapcsolatunkat tekintve, börtönben megismerkedni, majd a bolondok házában meghalni, azt sem bánnám ha így lenne, feltéve ha a szabad napjainkat egymás társaságában tölthessük.
- Mindenképpen szeretnék választ kapni. - Kacéran kacsintok egyet, szám szélén még mindig ott bujkál mosolyom, az előbbi téma végett. Végül is fáradtnak fáradt vagyok, de azt egy szóval sem mondtam, hogy nem rejtegetek vésztartalékot, ami az energiámat illeti.
- Létezni léteznek, de engem egyik sem érdekel. Olyan nehéz elhinni, hogy nekem csak te számítasz? - Óvatosan simítok végig arcszélén, szemibe nézve, azt akarom, hogy lássa rajtam, hogy mennyire komolyan mondtam ezt és hogy nekem tényleg nem kell és nem is számít senki sem rajta kívül. Nem várom el, hogy egy együtt töltött nap után feltétlenül megbízzon bennem, tudom hogy a bizalmat ki kell érdemelni, és én rá fogok szolgálni arra, hogy bízzon bennem.
Következő kijelentését figyelmen kívül hagyom, mert ha nem akarja tudni, akkor hiábavaló lenne tovább feszegetni ezt a témát.
- Hogy miattam ilyen hamar indultunk haza, csak egyszerűen képtelen voltam tovább nézni, hogy mások mennyire megbámulnak téged, még hozzá kell szoknom ehhez, vagy esetleg bezárlak a pincébe, hogy más ne gyönyörködhessen benned. - Mondtam első része még teljesen komoly volt, de hogy oldjam ezt a komolyságot már a végére megpróbáltam viccesre venni a figurát, már csak az a kérdés, hogy Lorenának mennyire tetszene a pincébe zárós ötlet. Gondolataimból egy hangos féknyikorgás hoz vissza, ami jelzi, hogy megérkeztünk. Fizetek, kiszállok, segítek Lorenának a kiszállásból, utána már bent is termünk a házban, ahová jól esik újra vissza jönni.
- Mit szeretne csinálni a ház úrnője? - Sejtelmesen nézek rá, tenyereimet egymásnak dörzsölöm, mintha készülnék valamire.

- Tiszta romantika... Kényszerzubbony még úgy sem volt rajtam... - Belegondoltam és belőlem is ki tört a nevetés. A zárt osztályon? Inkább mint egy öregek otthonában, ahol mindenki csak sajnáltatja magát... és inkább nem is akarok tudni róla, hogy minden folyhat ott. Szeretem a társasjátékokat, de nem annyira, hogy bedugjanak egy szobába és a nap huszonnégy órájából huszonötöt azzal kellene el lennem ,mert mondjuk le sem szarnak. akkor már inkább a bolondok háza. Ott oly mindegy, hogy mit művelek... Simán rá fogom, hogy hiányzik egy-két kerekem és mit bírsz? Alkalmi süketnek is jó vagyok. Mindenkit az őrületbe kergetek sorba magam után és aztán jól megleszünk.
- Ha annyira szeretnél választ kapni akkor biztos vagyok benne, hogy fogsz is. - Csak fel kell tennie - vagy még azt sem muszáj... bőven elég az ha csak figyel... beszédnek ott már nincs helye és mellesleg a sok beszédnek sok az alja - a megfelelő kérdést a megfelelő időben a megfelelő helyzetben.
- Az irigy pillantásokat én sem tudtam figyelme kívül hagyni... - Attól, hogy még nem akartam bosszantani vele attól én még láttam és zavart és csak az járt a fejembe, hogy csak egyszer kapnálak a kezei közé kis anyám...
- Drága... Ez volt minden álmom! - Egy pincében végezni. Nagyon remélem ebből nem az fog kisülni, hogy ezentúl összetehetem a két kezem ha havonta egyszer elmegyünk szórakozni, mert akkor valaki akár már most rám húzhassa a kényszerzubbonyt, mert én mentem megőrülök. És akkor még annyi mindenről nem beszéltünk ami bizony hangos lesz...
- Talán... hívjuk át Greg-et egy pókerpartyra. - Felelem szórakozottan majd át villant az agyamon, hogy mi van abban az esetben ha tényleg megteszi. Talán nem...
- De alkuképes vagyok. - ennél már csak is valami jobb ötlettel állhat elő és nagyon remélem nem azt fog következni, hogy megindul az ajtó felé mert azt hiszem rosszul leszek és azon nyomban mindent vissza vonnék, sőt bármit meg tennék csak, hogy visszatartsam és meggyőzzem, hogy halálosan nem gondoltam komolyan és higgye el ezt még ő sem akarhatja.

Hihetetlen, hogy vele szinte mindenről el tudok témázgatni, kezdve a rothadó fogakról egészen a kényszerzubbonyig. Kevés ilyen nő van, aki ennyire sokoldalú.
- Nagyon is romantikus a kényszerzubbony, oly annyira, mint a gumiszoba. - Azért nem terveztem zárt osztályba menni, mindketten még jócskán élelműek vagyunk, vagyis meglehet hogy szeretnénk ezt hinni. De nem kezdek feltételezésekbe, sem pedig elméletek gyártásába.
- Úgy imádom az ilyen optimista hozzáállást. - Őszintén szólaltam meg, mindenféle cinizmust mellőzve. Biztosra veheti, hogy fogok is választ kapni erre, de abban már közel sem vagyok biztos, hogy mikor fogok mindenről megbizonyosodni. Elvégre sehova sem kell kapkodnunk, időnk van bőven.
- Idővel talán már nem fog zavarni, ahogy engem sem. - Irigyek mindig is lesznek ránk az emberek, főleg, hogy ha ránk néznek azt lássák, hogy mennyire tökéletes pár vagyunk együtt, mint ha tényleg csak egymásnak lettünk volna teremtve.
- Meglátod milyen szépen be fogom neked rendezni a pincét. - Felé fordulva megjátszott komolysággal szólalok meg. Jól tudom, hogy nem tehetem meg ezt vele, hogy bezárjam a pincébe, de azért eljátszadozok a gondolattal, hogy mi lenne ha innentől csak is én gyönyörködhetnék szépségében. De túlságosan szeretem ahhoz, hogy bezárjam.
- Nem is rossz ötlet, de nem hinném, hogy tudna pókerozni. Mindenesetre azt hiszem, hogy ott van a telefonszáma a dolgozószobában valamelyik fiókban, ha gondolod keresd meg, ameddig megkeresem a kártyákat. - Mellkasom előtt össze font karokkal beszélek nyugodtan mindvégig, igyekezne nem megölni tekintetemmel. Persze tudom, hogy Greget sosem hívná át és csak viccelődik, de az hogy pókerozni akar, az már több a soknál! Még nem volt időnk tisztázni, de azt akarom, hogy hagyja abba a játékot, hogy mindent tiszta lappal kezdhessünk, mert a póker eddig sem volt rá túl jó hatással.

- Nem szeretem a szűk helyeket. - Persze, nincs fóbiám, de azért nem zárnám be magam egy szűk szobába a nagy fél közé. Na attól aztán biztos bekattannék.
- Nem ígérem, hogy mindig ilyen leszek, de azért majd igyekezni fogok. - Megpróbálom és ha tudom mindig meg fogom tenni amit lehet a béke érdekében. Nem szeretnék minden másnap összekapni vele, mert félő az optimizmusom előbb vagy utóbb de csődöt mondana.
- Idővel sok minden meg fog változni... - Ezzel nem riogatni szeretném vagy ilyesmi... épp ellenkezőleg. Remélem idővel olyan közel kerülünk majd egymáshoz, hogy ne tudjanak közénk éket verni. Attól kezdve egyetlen tekintet sem fogja megzavarni nyugalmamat, bizalmamat és magabiztosságomat. Én eddig se adtam a nyáladzásra. El szórakozni el lehet a többségükkel és emellett még jók egy-két dologra, de csak annyira. Még, hogy a férfiakat nem lehet kihasználni...! De az már nekem is sok volt ahogy előbb rá nézett egy néhány lópofájú szajha majd ahogy engem kezdtek méregetni elfintorodva... Mondanám, hogy szívesen átrendezném a pofaberendezésüket, de ennél nagyobb kárt már úgy sem tudnék okozni bennük.
- Ne fáradj... - A pincében éppen nem jártam és egyedül nem is fogok. Ki tudja mi nincs odalent. És akkor még a pofás járgányáról nem is beszéltünk a garázsban. Vagy is... ha jól emlékszem én tettem róla említést és a szomszédról is és itt le is ragadtunk.
- Hoppá... Valami rosszat mondtam, ugye? Mi baj? - Akaratlanul is észrevettem, hogy valami megváltozott és mintha a levegő is csípősebb lenne. Lassú léptekkel közelítek hozzá miközben azt próbálom kifürkészni szemeiből, hogy mit nem kellett volna mondanom, de nem sokáig agyalnom rajta... azt hiszem megvan! Ebből hogy fogom kimagyarázni magam?

Szórakozottan rámosolygok, egyre több dolgot tudok meg róla, de várjunk csak. Nem szereti a szűk helyeket, ezek szerint fél is a bezártságtól? Na, majd ha rosszul fog viselkedni, akkor kiderítem. De ha már volt lent a pincében, akkor tudhassa, hogy túl sok időt lenne kitakarítani, hogy berendezzem számára, mert ott raktározom szinte a fél életemet, amiktől képtelen voltam megszabadulni.
- Klausztrofóbia? - Homlokot ráncolva kérdezek rá, mert akkor még poénból sem hoznám fel ezt a témát, mert tudom, hogy akik félnek a bezártságtól, azokat még a puszta gondolat is megvisel.
- Ne is ígérj semmi olyasmit, amit nem tartanál be. - Csak a kapcsolatunk elején vagyunk, de azért még is jobb most tisztázni ezeket a dolgokat. Az ígéretekből csak reménykedés, majd végül csalódás lesz, benne pedig nem akarok csalódni, de ez már nem csak rajtam múlik.
- Reménykedjünk abban, hogy azok a változások, amik előttünk állnak, pozitívan fognak kihatni az életünkre. - Változni emberi dolog, mindenki változik, van aki saját maga végett, de akadnak olyanok is, akiket mások változtatnak meg, akik megpróbálnak vissza térni a jó útra, hogy ne okozzanak szeretteiknek csalódást, remélem Lorena is ilyen téren fog megváltozni.
- Nézd, én azt hittem, hogy befejezted a pókert. - Talán tévesek az emlékeim, de úgy tudom, hogy mióta szabadult nem járt kaszinóban, vagyis ezt mondta nekem. Nem szeretném, ha játszana, mikor az az ócska póker okozta a vesztét. Zavartság és ingerültség keveredik bennem.
- Nem akarok veszekedni veled, ezért kész tények elé állítlak. Válassz, vagy a kártya vagy pedig én. - Még mindig mellkasom előtt össze fonott kezekkel állok előtte, várva a választ. Nem tudok mást tenni, csak reménykedni benne, hogy fontosabb vagyok pár lapnál.

- Annyira azért nem vészes... - Egy idő után ugyan frászt tudok kapni, de nem olyan beteges szinten, hogy fóbiáról beszéljünk. De gondolhatja nem fogom hagyni ezt a pincés dolgot vagy szét szedném az egész helyiséget néhány óra vagy akár perc leforgása alatt attól függ milyen idegállapotba vagyok.
- Nem is fogok. - Ez mind való igaz. Soha sem fogok olyasmit ígérni neki, amit ilyen+olyan okból nem tudok majd megtartani még ha ő ezt is várná el tőlem. Nem fogok többé hazugságban élni és neki sem tudnék hazudni, hiszen nincs értelme. Olyan ez amit képtelen volnék eltitkolni. Inkább lesz ami lesz... előbb utóbb úgy is meg fogja tudni és nem szeretnék el jutni addig, hogy túl késő legyen. Fogalmam sincs még miként fogok érvelni a dolgaim mellett, de nem fogom szó nélkül hagyni ezt biztosra veheti, bár nem lesz könnyű doglom... ebben viszont én vagyok a biztos. Elképzelésem sincs róla honnan ássak elő néhány számára is elfogadható tényezőt. Nem azt kérem, hogy adjon igazat csupán csak hogy fogadja el.
- Ez már csak is rajtunk áll... - Úgy vélem, hogy ebben nagyon is igazam van csak még magam sem hiszem el, hogy sikerülni fog. Erősen kezdek tartani bizonyos dolgoktól amik már-már elkerülhetetlenek, de én még vártam volna vele.
Válasz helyett csak a kezembe temetem az arcom... Még a szemébe nézni sem tudok. Tudtam... Pontosan tudtam, hogy ez lesz, de ha ezt még a fejéhez is vágom akár el is áshatom magam a hátsó kertbe.
- Én elakartam mondani... csak nem most. - Tudom mind ez már mit sem ér...
- Nem teheted ezt velem... - Hitetlenkedve nézek rá kérdő tekintettel, bár van egy olyan érzésem, hogy reménytelen erőlködés. Még sem akarom tudomásul venni, hogy ez most tényleg komoly. Számítottam rá, hogy eléggé... ingerülten fogja majd fogadni, na de ezt mégsem vártam volna.
- Te most azt kéred tőlem, hogy adjam fel az egész eddigi életemet...? - Én ebben nőttem fel. Előbb tudtam játszani minthogy iskolába jártam volna... és most az várja tőlem, hogy dobjak el mindent egyik napról a másikra.
- Egy kapcsolatnak nem az volna a lényege, hogy nem megváltoztatni akarom a másikat csak szeretni? És elfogadom olyannak amilyen? - Azt hiszem kezdek kiborulni. Bevallom most már igen csak vegyes érzelmek kavarognak bennem. Félek és érzem, hogy csalódni fogok, de ugyan akkor nem akarom elveszíteni!

- Szóval akkor nem fogod a körmeid segítségével átkaparni magad a falon? - Szeretném tudni, hogy tényleg mennyire fél a bezártságtól, mert sokszor szoktam vicces kedvemben lenni és nehogy egy tréfa részeként bezárjam a pincébe, teljes sötétségben... Nem akarom, hogy a rémülettől leálljon a szíve, sőt nem akarok semmit sem elérni, ami miatt baja eshet.
- Ahogyan én sem. - Nem fogom neki azt ígérni, hogy lehoznom neki a csillagokat az égről, viszont együtt nézhessük őket össze bújva a teraszon, ennél többet igazán nem ígérhetek neki. Amennyire elvárom tőle, hogy ne ígérjen semmit, amit nem fog betartani, ezért én sem fogok neki olyat ígérni, ami végett később csalódhatna, vagy akár ki is ábrándulhatna belőlem. Nem normális ez a tempó amiben haladunk, még csak ez az első szabad napom és már annyi mindenen átrágtuk magunkat, kész csoda, hogy még mindketten valamilyen szinten normális állapotban vagyunk, ami az idegeinket illeti. Bár, talán most valami erős ital igen jól jönne.
- Igen ezt jól tudom, de kezdem úgy érezni, hogy jó sok kompromisszumra lesz szükségünk a kapcsolatunkban. Hiába szeressük egymást, mikor a makacsságunk megakadályozhassa, hogy békében éljünk együtt. - Ezt arra értem, hogy ha egyikünk sem lesz képes engedni az igazából, akkor minek együtt maradni? Nem akarok vele örökösen veszekedni, egyáltalán nem szándékozok vele veszekedni, de úgy látszik elkerülhetetlen.
- Te így hívod a pókert, életed, neked ezt jelenti? - Ámultan nézek rá, el sem hiszem, hogy tényleg ilyen jelzőkkel illeti. Aztán hirtelen össze zavar, mert részben igaza van neki is csak nem szándékozok engedni az én igazamból, abból, amit akarok.
- Nem, ha az egyik fél már szenvedélyes kártya függő. - Tanácstalanul meredek rá, immár széttárt karokkal. Nem hiszem el, hogy azaz ócska játék ennyire fontosabb lenne. Biztos neki fontosabb, mint nekem, mert számomra csak pár papírlap, amit túlértékelnek.
- Tudod én csak nem akarom, hogy ugyan az megtörténjen veled, már az is baj, hogy féltelek és tiltani akarnám tőled, ami a vesztedbe vitt? - Lépek hozzá közelebb, de még mindig dühös vagyok rá, amiért nem volt velem őszinte és hogy tovább folytatta a pókert, pedig már azt hittem, hogy ezt a múltjában hagyta és inkább rám koncentrál a jelenjében. Nem fogunk mindketten elférne benne, választania kell, csak nehogy alul maradjak.

- Nem, semmi ilyesmire sem szándékoztam felhasználni a körmeimet. - Egyből lefagyott a mosoly az arcomról amint belegondoltam, hogy az mennyire is tud fájni amikor felszakad. Még soha sem kapartam a falat mivel körömreszelő nem járt mellé a börtönben. Nem ragaszkodom hisztérikusan az ápolt körmeimhez, de azért nem vágnám őket taccsra szándékosan és annyi minden van amiben még a hasznukat vehetem.
- Sajnálom..., hogy nem tudunk egyről a kettőre jutni. - Azt hiszem ez már mindig így lesz legalább is amíg együtt vagyunk. Én sok mindent hajlandó vagyok és reményeim szerint leszek elviselni csak szeressen és maradjon mellettem, mert szükségem van rá és oly annyira kell nekem. Alig töltöttem el néhány napot ebben a környezetben az ő jelenlétében pedig még egy huszonnégy órát se... mégse tudnám elképzelni a továbbiakat nélküle.
- Sajnálom, hogy az életem túl sok bonyodalmat okoz a számodra, de azt kell, hogy mondjam tisztában voltál a tényekkel... Tudtad! - Nem mondhatja, hogy soha sem volt egyetlen őszinte szavam sem hozzá. Mert pontosan tudja, hogy mi miatt ültem és eleinte még szórakoztatónak is találta csak, hogy én nem poénnak szántam mikor váltig azt állítottam, hogy vagy így vagy úgy, de nem hagyom abba.
- Ez nem igaz! - Szúrós szemeimet a tekintetébe fúrom ami lassacskán kezd igen csak ijesztő méreteket ölteni. nem vágnám a fejéhez, hogy ezt ő is tudja, mert úgy sem hinne nekem.
- Na és az a baj ha nekem csak az kell, hogy mellém állj? Túl sokat kérek? - Nem ő volna az első férfi akiben csalódnék és talán meg is tudnám érteni ha ezek után nem kérne belőlem. Minden szart egyedül kellett megélnem... Nem számít. Most viszont arra kérem, hogy ne hagyjon egyedül!

- Későbbre tartogatód őket? - Próbálok ebből is poént csinálni. Amúgy meg simán kinézném belőle, hogy bele mélyeszti körmeit hátamban a megfelelő pillanatban. Volt egy barátnőm, aki nagyon szadista természet volt, mindig csak kínozni akart, már majdnem úszni tudtunk az ágyban abban a vérben, amit hátam karmolgatásából eredt. Még a hideg is kirázott mikor bele gondoltam, ezért megpróbálom másfelé terelni gondolataimat.
- De még én, hogy mennyire sajnálom. - Mennyire utálom ezt az érzést, ami most úrrá lett testemen. Lelkiismeret furdalásom is van egyszerre és valahol mélyen bennem még büszkeségem is sóhajtozik, arra várva hogy végre szóhoz jusson. Inkább hallgatok, mindent alaposan át szeretnék gondolni, semmit sem akarok elkapkodni és megbánni később tetteimet.
- Mit tudtam én? Dehogy tudtam, még csak sejteni sem sejtettem! - Dühösen vágom rá, egyre inkább kezdenek közöttünk elmérgesedni a dolgok, ami végett egyre távolságtartóbb leszek vele kapcsolatba. Az előbb még olyan jól meg voltunk, most pedig azaz átkozott póker téma minden elront!
- Itt a remek lehetőség, hogy végre bevalld, hogy függő vagy. - Ahogy tagadni kezdi, úgy kezdem egyre jobban erőltetni rá a "függő" jelzőt. Börtönben ült és a kártya végett, szerintem minimum, hogy ezt lehet rá mondani.
- Na és az túl sok, hogy miattam állj le velem? - Kérdésre kérdéssel felelek, nem túl sportszerű, de kb. ebbe a helyzetbe állított. Mindkettőnknek más a fontossági sorrend, nekem jelenleg az a legfontosabb, hogy Lorena biztonságban legyen velem és hogy hagyja abba a pókert.

- Hát így is mondhatjuk. - Soha sem voltam híve a műkörmöknek... és a sajátommal egyértelműen jobban tudok bánni. ez az egyik. A másik, hogy kövezzenek meg érte, de soha sem kellett olyan munkát végeznem, hogy akár egy is letörött volna. De úgy hiszem ennek búcsút inthetek. Azért remélem nem bejárónőnek alkalmaz, mert én a barátnőjének tartom magam nem pedig a cselédjének. Remélem erre nem kell majd túl sűrűn ki térnem és emlékeztetnem. Nem rajongok érte túlságosan ha valaki úgy dönt, hogy ugráltatni szeretne ott, akkor és úgy ahogy azt ő elképzelte.
- Láthatóan egyikünk sem eléggé. - Erre már igazán nem tudtam mit lépni. Hiába is hibáztatnám pontosan ugyan annyira hibás vagyok a dologban mint ő és nem elveszíteni szeretném és magam ellen fordítani az egyetlen embert aki fontos a számomra és akiben még soha sem kellett csalódnom.
- Ne merészeld rám kenni! Soha sem kérdezted... Én pedig soha sem mondtam... Ennyi! Nem egyedül az én hibám! - Ezt már nyugodtabb szívvel - egyébként nem, egyáltalán nem nyugodtan - vágtam a fejéhez, bár meglehet koránt sem volt olyan jó ötlet mint amilyennek tűnt.
- Persze, mert ugye most is egy kaszinóban vagyok. A szerencsémmel játszom csak, hogy itt már túl nagy a tét. - Na jó ez így nem egészen helyt álló, mert itt már jóval több kell mint szerencse és itt sokkal inkább másnak van szerepe.
- De azt se felejtsük ki, hogy most is remegnek a kezeim a kártyalapokért és betegesen teperek néhány zsetonárt. - emelem fel mindkét karom és a remegésnek még csak a legapróbb jelei sem láthatók. - Ezt nem! Ezt már nem! - Na nem! ezt már nem eteti meg velem!
- Nem, ha megmondod, hogy akkor hogyan tovább? - Ha már a kérdéseknél tartunk... Én a számokhoz rétek a legjobban, de priuszom van, ebből adódóan belőlem se lesz már bankár, de őt sem ültetik már volán mögé.

Bólintok egyet, ezzel is a tudtára adva, hogy felfogtam a dolgot, de már tovább nem tudok mit hozzá fűzni. Inkább a hátamon látszódjanak meg körmei nyomai, mint a falon, mert akkor legalább mindketten tudjuk, hogy mindössze csak az élvezet kedvéért mélyesztette belém karmait.
- Pedig azt hittem, hogy az ilyen dolgokat megosztod velem, de úgy látszik nagyot tévedtem, mikor voltam olyan ostoba, hogy azt gondoltam, hogy nem kell kérdeznem, magadtól is elmondanád. - Felzaklatott állapotban vagyok, nagyon is. Ezt egy szóval sem említett, sem akkor mikor volt nálam látogatóban, sem akkor mikor a közös életünket tervezgettük, sem pedig most.
- Nem most nem egy kaszinóban vagy, de mondd azt, hogy most nem ott lennél, ha nem ma szabadultam volna. - Szinte biztosra veszem, hogy most is egy kaszinóban játszana a szerencséjével, ha még mindig a börtön falai között lennék. Egyszerűen képtelen vagyok felfogni, hogy miért teszi ezt velem. Minden létező energiámra szükségem volt, hogy ettől nagyobb jelenetet ne rendezzek. Mindössze végig néztem illetve hallgattam Lorena műsorát, oda mentem hozzá, egyetlen egy szó nélkül húztam közel magamhoz, hogy megcsókoljam, már ha még egyáltalán engedni ezek után.
- Figyelj, nem akarok veszekedni veled, ahogy azt sem akarom, hogy tovább folytasd a kártyázást, de hiába is koptatnám a számat, tudom, hogy nem fogsz vele leállni. - Most mentem meg egy rakás hazugságtól. Nem hiszem, hogy feladná értem a pókert, ahogyan azt sem, hogy ne járkálna el a hátam mögött játszani, akkor inkább már úgy tegye, hogy tudjak róla.

- Ha elmondtam volna mégis min változtatott volna? Akkor nem ugyan az lett volna a helyzet mint most? Nem állítottál volna kész tények elé miközben fájt volna rá a májad, hogy én mit gondolok vagy éppen érzek...?! - Nem igazán tudom minek koptatom még mindig a számat. A helyzeten úgy sem változtat, csupán csak nem tudom befogni és egyszerűen beletörődni. Nem akartam szemrehányást tenni, nem akartam az orrára dörgölni, de még csak kérdőre vonni se. Ha nem akar válaszolni és nincs mit mondania akkor nem felel.
- Tudom, el kellett volna mondanom de úgy féltem, hogy ez lesz. - Igen, féltem. Féltem, hogy ugyan így választás elé kényszerülök majd és mi lesz ha rosszul döntök?
- Akkor is most itt lennék az ingedbe vagy egy pulcsidba bújva várva a honlapra... és azt is tettem! - Ha ettől most boldogabb, hogy ezt megtudja. Nem volt titok, de ha most emiatt ki nevet vagy túl gyerekesnek tartja majd biztos lehet benne, hogy felképelem vagy minimum faképnél hagyom. Nem tudom miért csináltam. De olyan nagy ez a ház én pedig annyira egyedül éreztem magam benne és így legalább egy kicsivel is közelebb éreztem magamhoz.
Mind ezek után gondolom mondanom se kell, hogy mennyire meglepett ezzel a csók dologgal. Maximum is annyira számítottam volna, hogy ma inkább egyedöl aludna így távozásra kér amit én természetesen meg is tettem volna ha látom rajta, hogy tényleg ezt akarja... pillanatnyilag. Megértem, hogy feldúlt.
- Csak, hogy tudd... Én téged választottalak volna! - Nem lett volna könnyű. egyáltalán nem... Cseppet sem. De többet jelent és fontosabb nekem néhány kártyalapnál. Hiszen ő akkor is velem lesz amikor a szerencse elpártol tőlem. Legalább is én ebben reménykedek és abban, hogy egy napon majd megért!

Összeráncolt homlokkal próbálom követni az eseményeket, de már lassan kezdem elveszíteni a fonalat. Ez a nő képes teljesen összezavarni. Értetlenül állok a történtek előtt, nem így kellett volna lennie, az első szabad napomat nem így képzeltem el.
- Én csak azt hittem, komolyan hittem benne, hogy mindent elmondasz nekem, hogy őszinte vagy velem. Már nem tudhassuk meg, hogy akkor mi lett volna... ezen kár is rágódni, most csak arra koncentráljunk, hogy most mi van. - Túl naiv voltam, mikor azt hittem, hogy már a kapcsolatunk elején lehetünk egymással teljesen őszinték. Most eljátszott nálam egy bizalom kártyát, remélem többet már nem fog, mert nem tudom, hogy azok után hogyan tudnék megbízni benne. Számomra kell, hogy egy kapcsolatban feltétlen nélkül meg tudjak bízni a másik félben, főleg ha ennyire szeretem.
- De most mondd, hogy nem jogos, hogy haragszok rád? - Nem hiszem el, hogy nem képes csak egy kicsit is az én nézőpontomból figyelni az eseményeket. Féltem a kártyától, hiszen mindketten tudjuk, hogy mi lett a vége és nem akarom, hogy ismét az történjen, arra nem is gondol, hogy ha megint lecsukják, engem elhagy? Már ha nem is szó szerint, de itt fog hagyni, hosszú hosszú időre.
- Biztosan nem egy kaszinóban szórakoznál? - Nem bírtam ki, muszáj volt rákérdezem, mert ez az egész olyan hihetetlenül hangzott. Arra már akkor rájöttem, hogy szereti hordani a felsőimet, mikor megláttam az ingemben, ezért azon már nem is csodálkozok, hogy olykor-olykor kisajátítana magának egyet a ruhatáramból.
- Még választhatsz engem. - Minden egyes szavamat halkan ejtem ki, kezét megfogva indulók el vele a hálószoba felé, már ha Lorena is úgy akarja.

- Miért? Mi van most? - Na jó, erre már koránt sem olyan biztos, hogy szeretném a választ is hallani, de talán úgy volna a legjobb. Azt pedig már kár is volna a végkimerültségig hajszolni, hogy mennyire sajnálom és, hogy tudod nem így kellett volna... és azt is tudom, hogy nem várhatom el tőle, hogy ennyivel megbocsásson. De én tényleg nem így akartam, abban pedig megint csak igaza volt, hogy azt már semmiképp sem tudhatjuk meg mi lett volna ha... Ezt szépen elszúrtam! Nem tehetek mást. Tovább kell tepernem, hogy meg tudjon még bízni bennem ezek után is. Jó kislánynak kell lennem és minél kevesebbszer veszekedést provokálni. De tudod... Úgy sem fogja elfelejteni.
- De, de igen. De hát meg sem beszéltük. Végig sem hallgattál. Kész tények és választás elé állítottál. Ehhez sem volt jogod. - A legjobb védekezés a támadás. Én tényleg el akartam, el szeretem volna neki mondani, de nézze el nekem, hogy nem az első szabad és együtt töltött napunkon. Sajnálom. Nem mintha sokra mennék vele.
- Axel, én mondtam, hogy nem vagyok függő, de meg tudom érteni ha te mégsem tudsz hinni nekem. - Azért remélem ez még idővel változni fogok. Nem szeretném ha ez most örökre éket verne közénk és napi szinte ez kerülne az asztalra.
- Tudom. - Sokkal jobban szeretem mint néhány mocskos és koszos kártyalapot. De mint mondtam sok-sok évek munkája ez és szinte már az életem fontos tényezőjévé vált... Nem várhatja el tőlem,hogy egyik napról a másikra fel hagyjak vele. Nem csak egy ostoba liba vagyok az asztalnál.
Meglepetten nézek fel Axelre... Annyira nem tudom már mire számítsak vagy, hogy egyáltalán mire számíthatok ezek után. Valahogy nem éreztem rá különösebb okot, hogy mosolyogjak, inkább csak megfogtam a kezét és vele tartottam vélhetően a hálóba. Én már semmit se tudok.

Újfent felsóhajtok, próbálom temperamentumos személyiségemet magamba fojtani, mielőtt még olyan dolgokat vagdosnék hozzá, amit már abban a pillanatban megbánnék, mikor kiejtettem. Vérnyomásom már az egekben lehet, halántékomnál lévő erek pedig lüktetnek. Valójában nem is tudom mi fáj jobban az, hogy nem volt őszinte, vagy hogy még mindig kaszinózik azok után... nos mind tudjuk, hogy mi lett a vége.
- Azt hittem, hogy most csak mi ketten vagyunk, hogy ez a kapcsolatunk pókermentes lesz, tekintve az előzményeket. - Rosszallóan csóválom meg fejemet. Bár tudom, hogy felnőtt nő és hogy nem mondhatom meg neki, hogy mit tegyen, de még is el szeretném tiltani a játéktól, de tudom, hogy neki nem parancsolhatok, mert dacból sem hallgatna rám, ezért inkább meg sem próbálom, úgy is minden felesleges próbálkozás lenne.
- Tudom, csak megrémültem, mikor kiderült, hogy kártyáztál. - Jól tudom, hogy nem volt jogom csak így oda állítani, hogy válasszon, talán nem is így lett volna, ha erről előbb lett volna tudomásom, de már kár azon rágódni, hogy mi lett volna ha... és hogy mi volt, már csak az számít, ami van.
- De hiszek neked, vagyis nagyon is szeretnék hinni. - Nálunk még eléggé friss a kapcsolat, ezáltal a bizalomkérdés is az. Ameddig Lorena kint volt, én pedig bezárva addig teljesen megbíztam benne, de így hogy kijöttem már most meginogott a bizalom. Beérve a hálóba, elengedem kezét, majd ránézek.
- Mit szólnál ahhoz, ha most együtt lezuhanyoznánk? Már csak azért is, mert melletted szeretnék aludni és ki tudja, hogy mikor végeznél, ha nem sürgetnélek. - Pimaszul mosolyomat elő véve próbálom menteni a menthetőt. Mai napra már semmi meglepetést sem akarok, mindössze lefürdeni és szerelmemmel ágyba bújni.

- Tekintve az előzményeket... Ha mindez nem történt volna meg és én nem választom a börtönt... Leesett? - Most a legkevésbé tud az érdekelni, hogy így elmondtam azt is, hogy én választottam ezt az utat, de talán már említettem. Annyi minden történt mostanság. Lényeg a lényeg... Nem értem, olyasféle dolgokon van fenn akadva amiben igazán része sem volt. Egyedül az én saram volt és egyedül én szívtam meg. Nem voltunk mi, csak én voltam és én még az ő létezéséről sem tudtam. Most már mi vagyunk... Ezt értem, de akkor is soknak érzem most ezt a helyzetet. Kétségtelenül gyorsan haladtunk és kifelejtettünk egy-két apró részletet. Mint például én soha sem mondtam egyetlen szóval sem, hogy leszámoltam a kártyával... csak amíg muszáj és nem találok egy másik utat. Muszáj volt azt mondanom amit...
- hát érdekesen mutatsz rá a félelmeidre. - Én viszont tényleg azt hittem, hogy majd a napokban leülünk és széepn mindent megbeszélünk, minden kérdéses dolgot, de nemhogy letámadjuk a másikat és minden nélkül választás elé állítjuk. A tárgyaláson nem féltem ennyire... Talán mert tudtam mi vár rám?! Nem az a baj, hogy aggódik - épp ellenkezőleg az volna a baj ha egyáltalán nem is érdekelne - de talán több és jobb eredményt érne el ha kicsivel óvatosabban közelítené meg az okot és az okozatot.
- Csak? - Mindig van valami... Túl szép lenne ha nem volna... csak, én még ezt túl korainak tartom, a de-t, meg a csak-ot. De inkább most derüljön ki minden. Most még könnyeben el tudom viselni, legalább is majd megpróbálom, nem mintha volna más választásom.
- Ez a kártya sem lesz mindig a kezedben már meg ne haragudj a kifejezésért... - De hát azt mondta, hogy... áh, mindegy. Jobb ha csak egyszerűen hozzászokom. Sietnem kellett mikor indultunk most sietnem kell mielőtt lefekszünk csak tudnám minek. Nem nagyon gondolom, hogy ezek után bármelyikünknek is volna kedve bármihez, de legyen csak ahogy akarja. - De legyen, menjünk. - Rendben. Nem mintha abban a helyzetben lennék, hogy tiltakozhatnék.

- Most úgy akarod beállítani a pókert, akár egy égi csodát, hogy annak köszönhető, hogy mi együtt vagyok? Meglehet, hogy azt is a pókernek fogjuk köszönni, hogy szakítunk. - Őszinte voltam, ami a szívemen az a számon. Még ha tudom is, hogy tanácsosabb lenne, ha befognám a számat, egyszerűen nem vagyok képes rá. Zaklatott vagyok és eléggé közel állok ahhoz is, hogy csalódjak, még hozzá benne az elfeledett vallomása végett. Talán túl sokat gondolok magamról, de annyit azért megkockáztattam, hogy azt higgyem, hogy a kapcsolatunk elején is számíthatunk arra, hogy őszinték legyünk egymással. De úgy látszik tévedtem, megpróbálom ezt lenyelni és tovább menni, mintha nem is lenne annyira lényeges számomra, pedig nagyon is az.
- Akkor is ezt fogod mondani, mikor bezárlak a pincébe, hogy meggátoljam, hogy elmenj pókerozni? - Talán ha nagyon össze vesznénk és nagyon elborulna az agyam meglehet, hogy betuszkolnám a pincébe, hogy már csak azért is az legyen, amit én mondok! Attól félek, ha egyszer hagyom elmenni, nyeregben fogja magát érezni és hagyja, hogy kiszaladjon alóla a ló.
- Csak képtelen vagyok valaki olyannak hinni, aki félvállról veszi az őszinteséget. Nem tudom, hogy neked milyen kapcsolataid voltak eddig, de én elvárom, hogy egy kapcsolatban őszinték legyünk egymással. Hazugságokra nem lehet építkezni. - Újfent egy őszinteségi hullám söpört át végig rajtam, remélem alaposan az eszébe verte, hogy most mit is mondtam, mert ezek az elvek nálam sosem változnak, de viszont mindig érvényben is vannak.
- Nem haragszok, már ahhoz is túl fáradt vagyok, hogy haragudjak rád. - Túl mozgalmas volt már így is a mai nap, eltekintve ettől a kis közjátéktól. Egyszerűen szükségét éreztem annak, hogy leálljak, mert a végén egyedül kötöttem volna az ágyban ki, de talán így is az lesz a vége.
- Azt hiszem ezekre nem lesz szükség. - Gyorsan le is kapom magamról ingemet, kezemmel pedig Lorena nadrágjához nyúlok, óvatosan kikapcsolom a gombot rajta, utána pedig a cipzárt végzem ki. Aztán pedig felsőjétől is megszabadítom, már ha engedi.

- Tetszik a derűlátásod! - Nem akarom én már semmit se sehogyan se beállítani. Egyszerűen már nagyon a vesztemet érzem és azt nem akarom. Megrémített? Igen. erre nagyon nem számítottam, pláne ezen a mai napon nem. Mindent túl korainak tartok és én ezt már nem értek, semmit. Akármit mondok, bármit is mondanék mit sem számítana. Csak is rontana a helyzeten vagy meg se hallaná ahogyan az sem tűnik fel neki, hogy ez nem csak neki fáj.
- Hát ha azt akarod akkor tényleg kénytelen leszel bezárni... - De miért pont a pincébe?? az olyan... lent van és sötét és koszos és biztosan ijesztő és hideg van és még a gondolattól is a hideg futkos a hátamon.
Fogalmam sincs, hogy tényleg képes volna-e rá, hogy megtenné-e, de nem tartom kizártnak, hogy igen. Eléggé... Ingerült, ami azt illeti.
- Kérlek értsd meg. Nem tudom már visszacsinálni. Vagy... Legalább csak próbáld meg. - Nem tehetek róla vagyis csak szerintem nem az én hibám vagyis annyi igen, hogy nem volt teljesen őszinte. Nem tudom már mit mondjak, mit vár el tőlem ezek után vagy, hogy egyáltalán mit akar - na jó, arról éppen vannak elképzeléseim -, de mind ezt már nem tudom visszacsinálni, meg nem történté tenni azokat a dolgokat, amiket egyszer már kimondtam vagy megtettem.
- Azért ez sem volt teljesen őszinte... - Jegyzem meg csípősen, de tudom, inkább jobb volna ha be fognám a számat. Jobban járnék. Mert még a végén az is a fejemhez lesz vágva, hogy ő meg tudta tenni akkor én miért nem vagyok rá képes?!
Csak bólintottam egyet majd szó nélkül kaptam a nadrágjához, kigomboltam majd le húztam a cipzárt... fél perc sem volt, de tekintetét próbáltam mindvégig kerülni, mert néhány órával ezelőtt mind ez valami egészen mást jelentett.
- Segítsek vagy jól elszórakozol? - Azért a felsőmmel már nem lesz olyan könnyű dolga, legalább is a fűzőkkel nem. Azok kioldása nélkül pedig elég bajos lesz tőle megszabadulni.

- Ennek örülök. - Iróniával és gúnnyal teli hangon szólalok meg. Jól tudom, hogy neki egyáltalán nem tetszik ez a helyzet, ahogyan nekem sem, ezért is próbálom csitítani a dolgokat, mielőtt még valami eszméletlen ostobaságot követnénk el.
- Talán meg is fogom tenni. - Nem tudhatom, hogy éppen hogyan cselekednék akkor, mikor szépen beadná nekem, hogy ő akkor is szépen fogja magát és elmegy játszani. Megeshet, hogy hagynám, hogy elmenjen, elvégre legalább legyen boldog, ha ettől annak érzi magát és ha már én nem tudom boldoggá tenni. Vagy a másik véglet, hogy tényleg megfognám és bezárnám a pincébe, ami drasztikusabb megoldás lenne, de hatásos is egyben.
- Hidd el próbálkozok, nagyon is azon vagyok, hogy megértsem. - Ennyire még soha semmit sem akartam megérteni, de egyszerűen képtelen vagyok. Biztosan kell egy kicsi idő, mire elfogadom a dolgok menetét.
- Muszáj folyton belém kötni? - Nekem is véges a türelmem és egyre inkább bánt, hogy próbálom elsimítani kettőnk között a dolgokat, erre Lorena megszólalásain teljesen kiborulok. Dühös vagyok, Lorena szavai pedig egyre inkább felkorbácsolja a bennem lévő feszültséget. Minden maradék erőmmel azon vagyok, hogy fogaimat össze szorítva, egyetlen egy sértő vagy bántó szót ne mondjak, főleg ne hozzam szóba ismét a pókert, mert közel állunk ahhoz, hogy valaki a mai éjszakát a kanapén töltse.
- Ura vagyok a helyzetnek! - Végül csak megszólalok utána pedig - nem meglepő módon - de elbánok felsőjével. Minden egyes ruhadarabjától megfosztom, ahogyan magamat is. Nem szólok semmit, felkapom karjaim közé és megindulok vele a fürdő felé. Tus előtt leteszem, megengedem a vizet, mikor kellő a hőmérséklete akkor ránézek, megfogom a kezét és bevezetem a víz alá. Magamhoz húzva, igazítok meg egy kósza tincset, hogy gyönyörködhessek szépségében, élvezve hogy a langyos víz csörgedezik egymáshoz simuló testünkön.

- Örülök, hogy örülsz! Legalább valaki...! - Ha már ő megengedheti magának ezt a hangsúlyt velem szemben én is megengedhetem magamnak, hogy elfintorodjak. Lehetne még ennél rosszabb is? Biztosan, de hagy legyen. Már úgy sem számít. Ha tetszik ha nem és tudom, hogy neki nem, de akkor is ez a helyzet és vesszek meg már ez is marad, még ha így már nem kellek akkor is. Most szerezzek róla tudomást mint sem mikor már túl késő lesz, nem mintha már most nem volna az, de túlélem... Ezt is!
- Tedd csak, ha ettől te jobban érzed magad! - Érzem, hogy igen csak feszül már az a bizonyos húr, de ne gondolja, hogy csak nála. Meglehet, hogy nem túl sokáig tudjuk már tartani ezt a hangmagasságot, de nem fogok rettegésben élni csak azért mert egyszer csúnyán nézett rám és rám förmedt.
- De...? Hol akadt fenn a dolog? - Mindig vagy de vagy csak. Annyira utálom már őket, mindig a legrosszabbkor jönnek. Mondhatni már tökéletes az időzítés. Higgyek neki? Úgy, ahogy ő megbízik bennem? De valahogy ezt a kérdést már tényleg vonakodok feltenni. Tartok tőle, hogy ez már tényleg ki csapná a biztosítékot és nem igen van elképzelésem arról, hogy azt követően mégis mi fog történni.
- Azaz fogjam be a számat végre? - Nézek fel rá kérdőn nagy szemekkel. Nem lepne meg... Már ez sem. Gondolom őt sem ha nem tenném meg neki ezt a szívességet.
- Azt látom. Mint mindig. - Tuti most ezzel is bele kötöttem, de immár eleget teszek vágyának és befogom a számat és egy szót sem szólok. Nem is tudnék mit mondani, másod sorban pedig értelme sem volna.
Csendben, kicsikét félősen hozzá simulok, tekintetem pedig elkapom... Tanácstalan vagyok!

- Miért mit kellene mondanom. Lorena mondd, mit akarsz tőlem hallani? - Egyáltalán nem örülök ennek, hogy így alakultak a dolgok, nem így terveztem a mai esténket, de nem számoltam pár kockázati tényezővel, ami nálunk a póker! Nem is tudom mi lett volna jobb... élni édes tudatlanságban, úgy hogy átver és nem tudok a dolgairól, vagy ez, hogy mindent őszintén bevallott. Most komolyan örülnöm kellene, hogy tőle tudom és nem mástól? Mindenesetre ennek egyáltalán nem tudok örülni.
- Talán jobban is érezném magam, legalább akkor tudnám, hogy nem valamelyik kaszinóban teszed próbára ismét a szerencsédet. - Bezárni talán nem is zárnám be, de esélyes, hogy levezetném - talán akarata ellenére is - a pincébe és ott tartanám fogságban, persze ott lennék vele. Legalább elterelném a figyelmét vagy valami, arról pedig még halovány fogalmam sincsen, hogy hogyan fogom eltiltani véglegesen a kaszinóktól, elvégre szeret játszani, meglehet, hogy még tőlem is jobban szereti a pókert.
- Annyira hirtelen jött az egész, hogy még feldolgozni sem tudom, nem hogy még elfogadni. - Ismét egy újabb őszinteségi hullám részemről, mert én igen is, hogy próbálkozok, de nem megy, még most nem, de talán a közeljövőben képes leszek elfogadni.
Nem is mondok semmit, finoman Lorena szájára teszem mutató ujjamat, ez felér egy elég erős célzással is. Szeretném, ha tényleg befogná, legalább akkor nem tudna olyan dolgokat hozzám vágni, amitől tuti elborulna az agyam. Aztán következő megszólalásakor is, erősen összeszorítva tartottam ajkaimat, hogy még véletlenül se mondhassak valami sértő dolgot és sem. Nem tudom, hogy meddig fogom még eltűrni ezt, de az már biztos, hogy nem fog sokáig menni.
- Nézd Lorena én szeretlek, de nem hiszem, hogy megfelelő lenne tovább folytatni ezt, inkább csak fürödjünk meg és beszéljük meg valamikor, mikor mindketten nyugodtabbak leszünk, rendben? - Ölelem magamhoz pár másodperc elejéig, adva vizes halántékára egy puszit, ezek után eltávolodok tőle. Megragadva a tusfürdős flakont nyomom tele tenyeremet, majd a gélt mindkét tenyerembe elosztva kezdem el Lorena mindkét vállán szétkenni. Mindvégig szemébe nézve, lassan, finoman haladva kulcscsontja felé, onnan pedig meg sem állva formás kebléig.

- Bevallom nekem már fogalmam sincs mit szeretnék hallani. - Lassan már arról sincs elképzelésem, hogy hová is fog vezetni mind ez. Lassan már ott tartunk - ha nem tévedek -, hogy szinte bármin képesek vagyunk kiborulni még ha az csak meg sem közelíti a pókert és ez elég szomorú. Kétségtelenül lassítanunk kellene vagy kellett volna. Értem én, hogy inkább most derüljenek ki - amitől aztán minden beborul - a dolgok... csak ne ennyire gyorsan! Még csak fel sem dolgoztuk az egyik csapást, de már lesújt a következő. Annyira nem akarok csalódni, sem benne, sem pedig magamban! Még egyszer nem!
- Most sem érzem különben magam mint egy pókerasztalnál. - Naná, hogy ez sem fog tetszeni. Játszom és várnék egy jobb és szerencsésebb kört, de nem jön. Hiába kérek lapot, nem igazán segít... és talán mindent el fogok veszíteni és akkor mi marad nekem? ... Őt ne! Csak őt ne!
- Nem hiszem, hogy valaha is el tudod majd fogadni. - Nem is kérném, csak azt, hogy próbálja meg megérteni a többit pedig majd ketten megoldjuk valahogy, ebben reménykedem és már semmit sem szeretnék hallani. Megérteni csendben is lehet és cselekedni is.
Szinte tudtam..., de legalább nem adott hangot a véleményének és így annyival elfogadhatóbb még a számomra is.
- Ezek után? Meg sem érdemlem... - Vallottam be halkan. Akármilyen nehéz is ezt beismerni attól még így van. Bár nem fűzök hozzá különösebb reményeket, hogy holnap vagy holnap után más lesz majd a helyzet mikor ismét terítékre terül a téma, de tény és való... szeretném ezt befejezni a ma estére és remélhetőleg legalább ebben az egy dologban képesek vagyunk egyet érteni. Olyan szépen indult...
Olyan... Annyira jól esett ahogyan magához ölelt és adott egy puszit... Elhittem, hogy talán tényleg szeret és egyben hirtelen hibásnak is éreztem magam! Ennél pocsékabbul már aligha érezhetném magam!
Majdnem kibukott belőlem egy amolyan... Te most habzítani próbálsz? Dolog, de anélkül is elmosolyodtam, hogy kimondtam volna amint tusfürdős kezei melleimre tévedtek. Soha sem voltam különösebben csiklandós... De most határozottan annak érzem magam és nem tudom hogyan volna jobb... ha a szemébe nézek vagy sem?! De akkor sem fogom elnevetni magam! Inkább át veszem kicsit a kormányt. Kezembe kapom a szivacsot kicsit eltávolodok tőle és játékosan kezdem lemosni testemről a habot.

- Lorena, akkor én még is honnan tudhatnám, hogy mit kellene, ha te sem tudod? - Egyre jobban érzem azt, hogy egy helyben toporgunk, sőt oly annyira már, hogy lassan egyre jobban lejjebb csúszunk, már ha ez egyáltalán lehetséges. De én nem ezt akarom! Valahogy, valamiféle módon erre megoldást kell találnunk, muszáj! Tudtam, hogy ebben a kapcsolatban sok kompromisszum fog lenni, de azt sosem sejtettem, hogy már a legelején szembe találom magam egy ekkor problémával. Ha tiltom, ellenem szegül, viszont engedni sem szeretném neki. Mindössze csak nem akarom, hogy olyan helyre és olyan alakok közé keveredjen.
- Ezzel mégis mire akarsz célozni? - Jól tudom, hogy milyen egy pókerasztal, ültem már pókerasztalnál, és játszottam is, de már egy jó ideje nem foglalkoztat már. De ezt a hasonlatot még sem értem, mégis miért hozza fel ismét a pókerral kapcsolatos dolgokat? Szeretném elvonni róla a figyelmemet, de úgy nem megy, ha újból és újból szóba jön.
- Ezt nem tudhatjuk. - Idővel talán képes lennék rá, vagy az is lehet, hogy nem. Mindenesetre nem állítanék most semmit sem biztosan, főleg, hogy ennyire felzaklatott állapotban vagyok.
- Dehogy nem! Szinte bármit tehetnél, az irántad érzett érzéseimen nehezen tudnál változtatni. - Valahogy, bár lehet, hogy nehezen de a pókert még el tudom viselni, de mondjuk a hűtlenség ez a kapcsolatunk végét is jelenthetné, de nem hiszem, hogy képes lenne megcsalni, viszont a pókerról is úgy vélekedtem, hogy abba hagyta.
Szerencsémre az elterelő hadművelet hatásos volt, oly annyira, hogy Lorena vette át az irányítást. Ami meglehetősen a tetszésemre volt.
- Miss Lefroy, ha tovább így folytassa, kötve hiszem, hogy egy könnyen szabadulnánk innen. - Nem kicsit volt izgató, ahogyan a szivaccsal játszadozott melleivel, még egy kicsi és elég erősen elkezdenek bennem dolgozni a férfi hormonok.

- Nem tudom mégis mit kellene mondanom, hogy az neked is megfeleljen és, hogy nekem mit kellene hallanom, hogy az számomra is elfogadható legyen. - Talán jobb volna ha ma már egyszerűen nem mondanánk semmit ezt a témát tekintve. Sőt, ha vissza tudnám pörgetni az időt legalább csak annyira, hogy lenyelhessem azt az egy francos mondatot, hát én megtenném... és ha belegondolok, hogy mennyire nem gondoltam komolyan és hova fajultak a dolgok? Elég elkeserítő. Tényleg egyedül az én hibám volna? Nem most és nem így szerettem volna ezt megbeszélni, de talán jobb hogy már most tudom mind ezt és nem utólag szembesülünk a tényekkel.
- Vagy tartom vagy elveszítek mindent! - Nem szerettem volna megnevezni mint tét, ki tudja hogyan reagált volna még arra is. Nagyon nem akarom, hogy ennél is jobban kiakadjon! Azt már nem szeretném látni egy hamar. Az ízelítő már megvolt! De való, az életem maga egy szerencsejáték... és mindenkié az csak van aki nem így fogja fel. Eldöntheted vagy feladod... tartod a téted és beéred azzal és annyival ami és amennyi van, vagy emelsz és megkockáztatod és talán mindent elveszítesz, de az is lehet, hogy a szerencséd rád mosolyog és minden a tiéd lehet!
- Nem, valóban nem! - Ez igaz! Én mégsem így érzem! Most először szeretném azt hinni és abban bízni, hogy a megérzéseim megcsalnak és csak játszanak velem.
- Úgy egész biztosan ha nem is akarok. Esetleg... ha ezt még lehetne fokozni...?! - Hát... ha már így állunk még szép, hogy azt szeretném, hogy maradjon is így! Tényleg, őszintén nem hittem, volna, hogy a mai este folyamán még ezt is hallani fogom majd tőle!
- Mr. Hansen, fogalma sincs miről beszél... - Mégis mit folytatok? Hiszen még el sem kezdtem! Mind ehhez még párosul páratlan csípőmozgásom... ha már itt tartunk. A mi előbb még nagyon azt akarta, hogy táncoljak neki... csak neki!