Név: Magdeleine Norman
Becenév: Maddie
Kor: 28
Születése hely, idő: Washington D.C. - USA, 1985.02.22.
Tartózkodási hely: Las Vegas
Csoport: Orvos
Anyagi háttér: Középosztály
Szexualitás: Heteroszexuális
Jellem:Állandó mozgásban lévő, kissé visszahúzódó, sokat mosolygó s talpraesett fiatal nő. Nem ismer lehetetlent, csak tehetetlent. Mindent kő alánéz, ha kell. Teljes mértékben kitart az igazáért, és kitart véleménye mellett. Érzékeny lelkű, épp ezért tudja átérezni más baját, fájdalmát. Kitartását mindenki csodálja, erősebb, mint akárki más. Igazán erős személyiség, aki nem szereti, ha valaki túlhízeleg neki, és ő sem olyan fajta, aki mindent bevetne azért, hogy jobb legyen neki, ő nem tenné ezt. Kicsit álmodozó típus, aki memóriájában tartogatja mindazt, amit szeretne megtenni, és hová szeretne elutazni...
Külső: Barna szemek, szőke haj, világos bőrszín, vékony testalkat, 163 centis magasság (ahogy ő mondja: kicsi a bors, de erős) jellemzi. Eleinte zavarta az, hogy kicsit alacsony, de végül mindennek ez a nyitja. Mindenki nem lehet tökéletes mindenben, mert tökéletesség nem létezik, csak olyan létezik, hogy valaki önbizalma és önértékelése nagyobb számban van, mint amilyen valójában.
Előtörténet: Egy szép tél végi napon születtem, február 22-én. Egy olyan családba születhettem, akik fegyelmezett, tisztelettudó ember tettek engem, aki mindig tudja, hol a helye, mit tehet meg, és mit nem. Apám ügyész, anyám egy színházban dolgozik, mint fodrász. Mindketten remek emberek. Azt hiszem, nekik köszönhetem, hogy ilyen ember lettem.
Ugorjunk kicsit...
Gimiben nem voltak barátaim, csak néhány ember, akikkel beszélgettünk párszor, de semmi különös nagy barátság nem szövődött, s nem is bánom. Nem szerettem a gimit, ahová jártam, igaz, kiváló diák voltam, kémiából és biológiából pedig túlteljesítettem önmagamat is. Felfigyelt rám az egyik tanárnő, aki elmesélte, hogy az ő férje orvos, és szeretné, ha megismerném őt, mert bizonyára örülne egy ilyen diáknak, aki ennyire jól tanul, és érdeklődik az orvoslás iránt. Hát, igen, pár nappal később eljött a férje az iskolánkba, és jót beszélgettünk. Örültem ennek az egésznek, annyira, hogy az adrenalinszintem szinte ragyogott, -
hiszen egy nagyszerű idegsebész szakorvossal, aki kutató munkát is végez, - találkozhattam. Az ő hatására még jobban belevetettem magam abba, hogy mg jobb legyek, és sikerüljön bekerülnöm egy remek egyetemre, és sikeresen lediplomázhassak.
Fel is vettek egy jó egyetemre, jó csoporttársaim voltak, és a élveztem a gyakorlati időszakokat, alig vártam, hogy az én nevem előtt is ott álljon a doktori titulus. De nem csak a titulusért tanultam, hanem azért is, mert ez volt az életem, imádtam az első percétől. Suli mellett dolgoztam mentőszolgálatnál, sürgősségi osztályon is dolgoztam párszor. Nagyon jól teltek az évek, majd eljött a diplomaosztás napja. Annyira, de annyira boldog voltam, hogy el sem hittem mindazt, ami történt velem.
Már rezidens éveim előtt voltam, amikor a húgom balesetet szenvedett, és én is ott voltam a kórházban vele, orvosa nem lehettem, csak mint testvér lehettem ott. Nagyon súlyos sérülései voltak... Alig bírtam ránézni, szörnyű volt, egész testem remegett... Aztán hirtelen összeomlott a keringése, és nem volt ott a közelben senki más orvos, kiabáltam, meg minden. Pár perccel később jött az orvosa, mindent megtettünk érte, aztán a kollégám mondta, hogy nem tudjuk megmenteni már, hagyd abba, már nem segíthetsz rajta... Továbbra is ott álltam, aztán átölelt, én pedig elbújtam a köpenyébe, és sírtam... Nem tudtam abbahagyni, remegtem. Nem tértem magamhoz sokáig, csak sírtam, és sírtam. Mikor megérkeztek a szüleink, szörnyű volt elmondani nekik, mi történt. Apa átölelt. Anyám viszont azt kezdte kiabálni, hogy te vagy a hibás, te ölted meg őt, cserbenhagytad, pedig orvos vagy, tudtál volna rajta segíteni, és ezeket hajtotta, majd pofon vágott. Apa szedett szét minket. Nagyon rossz volt aznap... És a többi nap is azóta. Aztán anyámmal ellenségek lettünk, nem beszéltünk többé, apa pedig elfogadott egy állást Miamiban, és én sem tudtam ott élni tovább, mindenhol a húgom kísértett, mindenről ő jutott eszembe... S fogtam magam, összepakoltam, és elindultam az egyik olyan helyre, ahová mindig is el szerettem volna jutni. Új életet kezdeni, bár sosem felejtem el testvéremet, örökké itt lesz velem... Ő is ezt tette volna az én helyemben. Most hát, itt vagyok Vegasban, remélem,, minden rendben lesz, szeretnék remek orvossá válni, megmutatni mindenkinek, hogy ezek után is képes vagyok normális életet élni, és találni valakit, akivel leélhetem az életemet...
Kezdőlap 
Tárgy: Magdeleine Norman 
05.04.13 19:30
