Amikor meghallod a nevet: Las Vegas, mi jut először eszedbe? Kaszinók? Féktelen bulik? Black jack? Roulette? A lehetőségek tárháza végtelen, a kaszinók sora gazdagokat dönt mocsokba... Azonban egy valamire senki sem gondol. Miután a kaszinóban megszeded magad zöldhasúval, nem árt vigyázni a haza úton; Las Vegas sem másabb, mint a többi város. Vannak rosszfiúk és rosszlányok is, akik képesek bárkivel végezni, ha úgy tartja kedvük. Vannak drogosok és más szenvedélybetegek, akik képesek ölni is azért, hogy megkapják a napi adagjukat. Táncosnők és krupiék, akik egy szempillantás alatt elveszik mindenedet. Prostituáltak és maffiózók, akiknek már, ha csak a nevét tudod, már veszélyben vagy. Mi a közös bennük? Egy rossz mozdulat, egy alaposan át nem gondolt lépés, és máris a börtönben találják magukat, ahonnan megszökni, még senkinek sem sikerült...
Név: Eredeti néven -Annalynne April Hawk, felvett név - Olivia Anne Silverman Becenév: Olive, Liv, Ann Kor: 27 Születése hely, idő:1985. Május. 23 / Amerikai Egyesült Államok - New York Tartózkodási hely: Las Vegas Csoport: Városlakó Anyagi háttér: Felső osztály Szexualitás: Heteroszexuális
Jellem:
Nem mindenki repes az örömtől, mikor saját magát kell jellemeznie, és ezzel én magam is így vagyok. Tudom mik a hibáim, azt is, hogy mennyi van. Talán épp ezért nem szeretek a kulisszák mögé vezetni senkit. Alapjában véve egy nyugodt természetű nő vagyok. Fiatalabb koromban mindenki azt vallotta, hogy egy igazi tüneménnyel van dolguk a társaságomban. Mostanra viszont kialakultak olyan apróbb, az annói személyiségemet meghazudtoló dolgok, amik azt mutatják, hogy csak árnyéka vagyok egykori önmagamnak. Még mindig ugyan az a végtelenül kíváncsi természetű, lelkes és általában könnyen barátkozó nő vagyok, mint mindig is voltam, sőt, még az is igaz rám, hogy nem vagyok egy agresszív természet. Jobb szeretek mindent csendben és békésen megoldani még akkor is, ha veszekedésről van szó. A tűrőképességemmel sincsenek bajok. Ami viszont változott, az első sorban a bizalmatlanság. Csak hosszabb ismertség után mondom azt egy emberre, hogy "na igen, ő a barátom!" Addig még csak nem is gondolok rá, hogy esetleg azzá nőheti ki magát. Miután négy éve Logannel egy szerencsétlen baleset alkalmával elveszítettük a közös babánkat, nem sikerült teherbe esnem. Nem mintha annyira szerettem volna az új férjem mellett, tekintettel arra, hogy az gyakorlatilag kiütötte belőlem az anyai vágyat. Próbálkoztunk... Ő próbálkozott, én nem. De mind akárhányszor megvoltak az apróbb jelek, az ultrahang és a terhességi teszt meghazudtolta a tüneteket. Azóta nem is merek kisgyerekekre nézni, mivel biztos, hogy ha sírva nem is fakadok, de minden életkedvem elszáll és képes vagyok abba a hibába esni, hogy hosszú perceken keresztül csak a keserves történtekkel foglalkozok.
Küllem:
Egy aprócska, százhatvan centiméterrel megáldott hölgyemény vagyok. Mindig irigyeltem a gyönyörű, százhetven magas nőket, akik hosszú combokkal, formás alakkal és aranyszőke loknikkal vannak megáldva. Nekem soha nem volt semmi ehhez hasonlóm. Csak egy manócska voltam egész életemben, aki a reggeli rohanásban a belváros közepén attól retteg, hogy agyon fogják taposni, mert ki se látszik a földből. Ennek ellenére volt valaki, aki mellett nem érdekelt a magasságom. Logan mellett mindig gyönyörűnek és kivételesnek éreztem magam és ez elég volt ahhoz, hogy el is higgyem, szebb vagyok az ideáloknál. Mivel az anyám Filippínó volt, ezért valamivel egzotikusabbnak számítok egy egyszerű Amerikai nőnél. Talán ez az egy, amiatt különlegesnek érezhetem magam. Barna mandulavágású szemeim vannak, s a hajam is általában barna, de ennek kedvemtől függetlenül választom meg az árnyalatát. Van, hogy sötétebb, ám akad, hogy majdnem szőke. Mikor mihez van kedvem. Az öltözködésemre különösen nagy hangsúlyt fordítok már csak azért is, mivel apró vagyok. Muszáj valamivel kitűnnöm a tömegből, bár ez nem azt jelenti, hogy bohóc maskarát öltök magamra. Szeretem az elegáns, nőies darabokat, így általában még otthon is csinosabban öltözök fel. Nem bízok semmit a véletlenre, ha esetleg betoppan valaki ne egy elhanyagolt, mackónadrágos nőt lásson akit véletlenül gyereknek nézne.
Elötörténet:
Kedves naplóm....
" Anyu megvette nekem az első babaházamat, ami nagyobb, mint amilyen én vagyok. Öt barbie baba is belefér anélkül, hogy meg kellejen csonkítanom őket. Nagy szeretem, és mindig vigyázni fogok rá!"
Jól emlékszek, hogy ez volt az első bejegyzésem, amit alig tíz évesen írtam a lapjaidra, melyek akkor még hibátlanok voltak, fehérek és gyűrődés mentesek. Nem volt rajtuk étel folt, se Bolyhos macskámnak a karmolása, mikor úgy döntött, rajtad fogja megélezni a karmait. Mostanra úgy nézel ki, mint egy ősöreg, antikváriumban is csak nagyon ritkán megtalálható regény, minek minden oldala kincset rejt. Na de nem másnak, hanem nekem, mivel ezekre a mostanra megfakult, megsárgult, az időnek köszönhetően megtépázott lapokra az én életemnek története van leírva tíz éves koromtól kezdődően. Fényképek, rajzok. Az első szerelmes levelem, amit tizenkét évvel ezelőtt Ashton McAdamsnek írtam, hogy tudassam vele, oda vagyok érte... na meg persze vissza is. Megosztottam veled azt is, hogy egy osztálytársammal, Miranda Becket-tel mennyit veszekedtünk. Mindig mi akartunk lenni a legnépszerűbbek a fiúk körében, de persze egymásnak ellentmondva. Ő tipikusan az a lány volt, aki a férfiak ideáljának volt kikiáltva. Szőke hullámos fürtök, hatalmas kék szemek. Én pedig az egyszerű barna loknijaim és barna szemeimmel úgy éreztem, labdába se rúghatok mellette. De apropó, mégis nekem lett hamarabb férjem, nem? De! De erre még később kitérünk...
Miért ismételjük meg elödeink hibáit, amikor annyi új hibát kell még ejtenünk?
A negyvennyolcadik oldaladon - mivel igen, beszámoztalak, és, hogy tudjam mi hol van, még tartalomjegyzéket is készítettem hozzád - van édesapám egy katonai portréja. Én voltam a családban az ötödik gyerek, így már nem tartoztak a fiatal szülők körébe, mikor én megszülettem. Mondjuk ez igazából csak apámra igaz, mivel édesanyám és közte összesen húz év korkülönbség volt. Az első házasságából született három lánya és egy fia, a másodikból pedig én. Testvéreim közül már csak ketten élnek, Mabel, aki hat évvel idősebb nálam, két gyönyörű lánya van és boldog házasságban él, valamint Justin, ki valahol Európában kapott remek állást. Azóta se láttam őt. A többi két lány, Jennifer és Clarissa a 2001-es Szeptember 11-ei terrortámadás áldozatává vált. Nagy tragédia volt ez nem csak Amerikának, hanem nekünk is, hisz két szerettünk végezte a földben. Nem lett volna szabad, hogy így történjen, de sajnos a múlton felesleges rágódni, hisz úgyse tudjuk megmásítani. Amiért pedig kitértem az apám fényképére. Hat évvel ez előtt, tüdőrákban hunyt el. Szegény már így is le volt százalékolva, mivel egy vonatbaleset miatt deréktól lefelé lebénult, és akkor még jött ez a halálos kór, amiből már nem tudott kilábalni. Nem egy egyszerű nátháról van itt szó, amit egy hét alatt akár lábon is kihord az ember. A hitét már akkor elveszítette, mikor a lányait elvesztette, és nem volt lélekjelenléte ahhoz, hogy a rákkal szembe álljon.
Az iskola menedék, biztonság, gyözelmi dobogó. Nincs olyan nap, hogy ne érezném: vagyok valaki.
Ahogy tovább lapozgatom halkan suhogó, megvastagodott, málladozó lapjaidat, úgy jelennek meg az emlékek, melyek bár mindvégig az elmémben és a szívemben éltek, mégse tudtam őket magamtól elővadászni. Ezért van most a legnagyobb szükségem rád! Az iskolában mindig jól teljesítettem. Nem hazudok, ha azt mondom, minden egyes évben benne voltam az első öt legjobb tanulóban, és felkerültem a büszkeség falra is, a következő teljesítményeimért.: "Példamutató magatartás és szorgalmáért, művészettörténet országos versenyének első helyezéséért, az iskola közösségének jelentős munkálataiért és nem utolsó sorban a táncban nyújtott tehetségéért." Szavakba se tudom hirtelen foglalni, hogy milyen büszke voltam magamra. Egy lány, aki soha nem ért el az előtt eredményeket, nem volt más szimpla homályos léleknél az iskola falai között, aki mindig veszített Mirandával szemben, akkor, ott elnyerte azt a kitüntetést, amit a vetélytársam se előtte, se utána. Adott volt tehát, hogy milyen ágon fogom folytatni az életemet. A művészettörténettel akartam foglalkozni, hisz az volt az a tantárgy, ami igazán megragadta a fantáziámat, és amiből jeleskedni is tudtam. Persze nem hagytam fel a nagy álmommal se, hogy egyszer híres táncos legyek. Nem adtam fel, és ezen mind a mai napig dolgozok. Nem csak egy akarok lenni a sok közül. Hanem Ő a sok közül. Kedves, kis kék, bőr borítású naplóm, kinek oly sárgák a lapjai, mint a virágzó kikerics, hidd el nekem, hogy más lettem, mint az a lány, aki most az arcomra mered egy olyan fényképről, amit gyakorló pedagógusként készítettek rólam. Akkor épp egy Washingtoni iskolában voltam gyakorlaton, s én tartottam az akkori végzősök művészettörténet óráját. Szétszórt voltam és ideges. Nem találtam a közös nevezőt a diákokkal, azok szó szerint a képembe röhögtek és kimentek a teremből. Lehet, hogy egy-egy srác kellő odafigyelésben részesített, de nem, mint tanárt. Megelégelve hát, hisztis kislányként hagytam ott őket, és kuporodtam le sírni a harmadik emeletre vezető lépcső aljába. Még most is mosolyt csal az arcomra, ahogy megjelenik előttem a kétségbeesett képem és a próbálkozásom.
Nincs szebb és ártatlanabb valami, mint az elsö harmatos szerelem
Logan... Logan Smith. Ő volt az egyetlen olyan személy az iskolában, aki képes volt velem értelmesen szót érteni sőt! Egyáltalán szóba állni velem. Látod kicsi naplóm? Ő az a jóképű és irigylésre méltó fiatalember, aki ott helyben elnyerte a szívemet. Soha nem voltam egy "első látásra beleszerettem" típus. Szükségem volt az időre. De ő más volt. Nem kellett két szót se kiejtenie a száján ahhoz, hogy egy rózsaszín ködben élő tinédzsert csináljon belőlem, aki legszívesebben önként ugrott volna ki a bugyijából csak, hogy fekeltse magára a figyelmét. És nem kellett sokáig várnom arra, hogy rajongásom viszonzásra leljen. Néma rajongásomból szerelem lett, és ezt ő is hasonlóképen érezte. Nem vártunk túl sokáig a házassággal, így alig nyolc hónap után már Mrs. Smith voltam. Persze pisztoly és aknavető nélkül.
Ha olykor kiadod magadból a fájdalmat, akkor nem hurcolod végig az életeden, ezen és az eljövendökön
Egy kép... egy ultrahang felvétel. Mind ez egyenlő a fájdalommal és a vereséggel. A gyerekáldásra mint tudod, sokáig kellett várnunk. Eleinte nem tudtam megfoganni, így a legnagyobb öröm csak akkor ért minket, mikor bejelentette az orvosom, hogy babát várok. Sajnos nem volt sokáig ilyen nagy a lelkesedésünk, mivel egy csúnya balesetet követően elvetéltem. A legkevesebb a lábtörés és az a néhány zúzódás volt, aminek nem is éreztem úgy a fájdalmát, mint annak, hogy elveszítettem a kisbabámat...a kisbabánkat, aki hamar nem szülői többesszámban volt emlegetett. Szerelmünk csúfos véget ért, így válás lett a vége. Még mindig siratom a rég múlt időket, s emlékül eltettem eljegyzési gyűrűnket csak, hogy valami tárgy Loganhez kössön. Még mindig szükségem van rá. Csak nagyon nehezen tudtam kilábalni a válságból. És ez már újdonság lesz neked könyvecském, hisz az imént említettek csak egy összefoglalóra voltak elegendőek. Miután elváltunk, nem írtam többet, nem vezettelek. Hát most éppen itt az ideje.
Az a szomorú igazság, hogy a hozzánk legközelebb állók képesek a legnagyobb fájdalmat okozni nekünk
Válásunkat követő hatodik hónapban, új táncpartnert kaptam a színháznál, kivel egymásba szerettünk. Illetve nem is tudom, hogy valóban szerelemről van-e szó. Tudtam, hogy egy agresszív férfiről van szó, aki bár remek táncos, gazdag és mindenki ismeri, egy agresszív vadbarom. Rettegtem tőle, de olyan végtelen szükségem volt valakire, hogy annak ellenére mentem hozzá feleségül, hogy tisztában lettem volna azzal, mit is akarok. Amit akartam, az a tánc volt, de nem Jason, aki napi rendszerességgel jött haza alkoholtól bűzlően, minek a szokásos verés lett a vége. Sok ismerősöm mondta, hogy hagyjam ott, vagy ők lesznek kénytelenek tragikus lépéseket tenni, de nem engedtem... nem engedtem, hogy közbeszóljanak. Az én életem, én halálom. Nem volt beleszólási joguk még akkor se, ha segíteni akartak... legalábbis akkor így gondoltam. Most már látom, elfogadhattam volna a segítséget, amit nem egy, nem két ember ajánlott. De nem tettem, megfutamodtam. De képzeld, végül a sarkamra álltam, és ott hagytam. Feljelentést tettem ellene, letartóztatták testi sértés vádjával. Egy kisebbfajta elégedettséget éreztem, de ez sajnos hamar elillant, mivel az ügyvédje kihozta. És hát, nem volt más választásom, mint otthagyni Washingtont. Las Vegasba jöttem Mabel testvéremékhez, s ők álláshoz segítettek egy helyi iskolában. A gond csak az, hogy valaki, aki az életem része marad, ugyan úgy ott dolgozik. Logan! Lehet, hogy eleinte nem voltam oda a gondolatért, de ha már újra egy útra terelt minket az élet vihara, akkor kezdjünk is vele valamit nem?
A hozzászólást Olivia Anne Silverman összesen 2 alkalommal szerkesztette, legutóbb 13.06.13 17:55-kor.
do you know who i am?
Admin
Admin
Tárgy: Re: Olivia Anne Silverman 07.04.13 17:32
Olivia Anne Silverman! Szépen kidolgozott történetet olvashattam, sőt a külalak is tetszett! Valamiért nem hiszek a véletlenekben, szerintem okkal hozott Vegasba a sors. Mivel minden megfelelt a kritériumoknak, ezért; Elfogadva! Üdvözöllek az oldalon! Kérlek foglalj avit! Olivia irány a játéktér!
Kezdőlap 
Tárgy: Olivia Anne Silverman 
07.04.13 14:38
