Nothing else matters

A konyhában ücsörögve csak a fejem csóválva bámulok ki az ablakon, és közben az jár az eszemben, hogy egy pillanat alatt mennyire megváltozhatnak a dolgok. Az előbb még gyakorlatilag nem tudtuk magunkat fékezni sem, olyannyira nem bírtunk a hormonjainkkal. Most pedig Abi épp a gyerekkel gügyörészik, én pedig azon gondolkozom, mégis mivel tudnám elterelni a figyelmem arról, hogy mennyire kész vagyok. Tudom én, hogy neki sem egyszerű váltani hirtelen, de lássuk be, én már teljesen a helyzet magaslatán álltam éppen, mikor félbe kellett hagyni mindent.
Még most is zihálok egy picit, noha kezdek teljesen higgadni. Csak ne érezném úgy, mint ha fel akarna robbanni az ágyékom. Az asztalra támaszkodok, ahogy előre hajolok, miközben Abi is felbukkan a kis ludassal együtt. Egy pillanatra fancsali képet vágva nézek rájuk, aztán csak a fejemet csóválva kúszik automatikusan mosoly az arcomra, ahogy meglátom Connor ábrázatát. Úgy fest ő itt most a legnagyobb vádaskodó, és csak mutogat meg grimaszol.
- Hát persze, a maci. Miért is nem jutott eszünkbe... - mint ha csak most magunkat dorgálnám meg játékosan ezzel a kifejezéssel. Ha az a maci ott lett volna vele, most nem sír fel. De legalább nem arról van szó, hogy esetleg kialudta volna magát, fáj a hasa vagy éhes. Mert akkor bizony hosszadalmas időtöltés lett volna vele lenni. Így viszont látom az arcán, hogy amint megkapja amit akar, már el is nyom egy ásítást és úgy bújik az anyjához, mint ha csak úgy tudna elaludni. De ez igaz is. Ha altatjuk, többnyire a nyakunkba kapaszkodva alszik el, utálja ha csak egyszerűen karban ringatják. Talán még eddig nem is nagyon aludt el úgy, hogy ne lettünk volna mellette, ha nagyon kiütötte magát, csak akkor aludt el spontán a helyén. Mint most, hogy a mesét nézte. Igaz, én is ott voltam vele, de ez mellékes tény.
Még mindig halovány mosollyal figyelem őket, ahogy Abi elhatározza, hogy mindjárt jön, és a csókot is viszonzom. Látom rajta, hogy készül valamire. Ilyenkor szokott kicsit titokzatos lenni. Kérdés mire. Kíváncsi tekintettel nézek utánuk, aztán csak felkönyökölök és arcomat a tenyereimbe temetve megdörzsölöm azt. Na jó, lássuk be, nem annyira vészes a helyzet. Azt leszámítva, hogy odalent változatlan a helyzet és piszok kényelmetlen így a farmer.
Abi nemsokára azonban visszaér. Bár nem tudom azon röhögjem-e el magam ahogy kintről próbál kommunikálni velem, vagy azon, hogy mennyire egy szerencsétlen nap a mai. Összeveszünk, majd kibékülünk de az édeskettesbe Connor vígan belekontárkodik. Mint ha csak direkt akart volna időzíteni.
- Mire készülsz? - húzom komisz vigyorra a szám, ahogy meglátom a nyakkendőt a kezében. És még felém is nyújtja. Na jó, ilyen meglepiben még alapból nem volt részem. Mégis mit takar az a köntös? És mire is készülünk? Az lesz, hogy bekötött szemmel ücsörögni vagy feküdni fogok és ő meg majd szépen kiéheztet? Majd meglátjuk. De mindenesetre a hangulatom jobb lett mindjárt, és ez az arcomról is lerí. Feltápászkodok a helyemről, és elveszem a nyakkendőt, hogy a szememre kössem. Vicces, de most kiszolgáltatva érzem magam picit. A kíváncsiságom annál viszont jóval erősebb.
- Ugye tudod, hogy nagyon kell engesztelned. - nevetem el magam, aztán kitapogatom hol van és mielőtt még elindulnánk, magamhoz húzom egy csókra. Ebből nem engedek. Utána pedig vezessen, ahova csak szeretne.
- Tulajdonképpen mi is az, amit annyira szerettél volna kipróbálni? - próbálok puhatolózni, ahogy elindulok, de talán inkább arra összpontosítok, hogy fejben rájöjjek, éppen hová tartunk. Kívülről ismerem a ház minden szegletét, nem olyan bonyolult kiigazodni rajta. De rá bízom magam teljességgel, ahogy eddig is szoktam. Tudja ő, hogy mit akar, és most talán valami újdonság is megjelenik az életünkben, aminek szintén örülök. Szeretem, hogy ennyire rugalmas, és ezt érthetem bármilyen téren. Szerintem megkattannék, ha esetleg nem egy normális szexuális késztetése lenne, hanem valami frigid nőszemély módjára közölné, csak sötétben és csak egyféleképpen.

To: Abi
Words: 1030
Music: Iggy Pop - Never met a girl Like you Befor
Note:

Nothing else matters

+16

Őszintén szólva fogalmam sincs, hogy ebből az egészből mi fog kisülni. Eleve már arra sem számítottam, hogy majd Abi fog kezdeményezni. Ez után komolyan bármit el tudok képzelni, hogy mit szándékozik meglepetésnek.
Az egy szavas válasza után kénytelen vagyok belátni, hogy semmit nem fogok kihúzni belőle egészen addig, amíg én magam meg nem tapasztalom, mire is készül. Úgyhogy csak rá utalom magam, és hagyom, hogy vezessen. Ahogy megfogja a két kezem, úgy szorítom én is az övét, és csak követem, miközben arra figyelek, éppen mit magyaráz. Ahogy sejtettem, elérünk a lépcsőig, és onnét már csak felfelé a hálóba vezet az út, legfeljebb a fürdőt merném még megkockáztatni, a többi helyiség nem eléggé berendezett, hogy ott kössünk ki. Szóval a hálóban készül valamire, egyre jobb. Most a kíváncsiságom is hajt előre, a hívogató szavak is, amiket nekem sutyorog menet közben, mikor mit tegyek.
Aztán a sok lépcsőfok után csak előre kell mennem, és a küszöböt is sikeresen átlépem. Oké, szóval megjöttünk a szobába. És most?
- Cica, mire készülsz? - húzom el vigyorin a szám, mire csak megfordít és az ágyra lök. Ösztönösen nyúlok hátra, hátha esetleg mellé esnék, ne huppanjak akkorát. De csak a takaró és a matrac puha kettősét érzékelem. Aztán csak várok. Várom, hogy valamit csináljon, hogy valami történjen.
Egy hang nem jön ki a torkán, még csak pisszegni sem pisszeg. De érzem, hogy beállt a lábaim közé, és készül valamire. Csak nézek magam elé a sötétben, valami jelre várva, olykor felfelé tekintve, hátha valami lesz. Már az is megfordul a fejemben, hogy leveszem a nyakkendőt. De aztán meggondolom magam, amint Abi a kezeimet ragadja meg, hogy aztán magához húzza. Egy percig sem kell ösztönözni, hogy tegyem a dolgom, mert már pusztán a kíváncsiság is hajt, hogy kitapogassam, mit is kellene felfedeznem rajta. Az arcomra kiül a csodálkozás, amint feltérképezem, miféle ruhadarabbal is kerültem szembe. Szóval csipkére váltott, ráadásul ezt a darabot mint ha még nem is láttam volna. Perverz vigyorral kezdem akkor ismét végigtapogatni, mikor elengedi a kezeimet. Újból és újból, ahol csak érem, végigsimítom.
- Már a puszta gondolattól, hogy mi van rajtad, felcsigázol. Észbontó vagy. - simítom végig még egyszer a hasától felfelé, egészen a melleiig, aztán vissza is. Egészen míg hozzám nem simul, mert utána kezeim megállapodnak a csípőjén, és úgy hallgatom végig, amit mond. Most, hogy nem látok semmit, talán jobban érzékelem mindazt, amit tesz. Ahogy végigsimít az arcomon, ahogy aztán a tarkómra csúsztatja a kezét, és érzem, ahogy a kötés is lazul. Végül a nyakkendő lekerül rólam. és elém tárul mindaz, ami rejtve volt. Ennyire ámulattal még sosem néztem rá talán, mint most ebben a csipkés hálóruhában. Mint ha csak rá tervezték volna, annyira tetszik a látvány.
- Ne gyere még egyszer ezzel a nem vagy tökéletes szöveggel. - csóválom meg a fejem dorgálásképpen, de a mosolyom egyszerűen letörölhetetlen. De ettől az egésztől csodálnák? A látvány, a gesztus, minden teljesen elfeledtette velem, hogy mi történt még pár perce. Teszek már rá. Az ölembe húzom Abit, és úgy csókolom meg, talán kicsit hevesebben is a kelleténél.
- Nekem bomba nő vagy, oké? - simítok még egyszer végig rajta, majd a nyakát kezdem csókolgatni. Most már teljesen sikerült beindítani, mint ha nemrég nem is akadtunk volna meg, sőt azt nem is bánom. Azonban azt nem bírom ki, hogy Abit aztán az ágyra ne pakoljam, miközben én fölé mászok, és továbbra sem hagyok fel sem a csókolgatással, sem azon, hogy végigsimítsam a ruhán keresztül.
- Ezt a dögös ruhát is, mint ha csak neked találták volna ki, igazi rossz kislányos imázst varázsol neked. - ismét megcsókolom, de aztán lejjebb csúszok, és szép lassan felhúzom rajta a fehérneműt, miközben szabaddá váló hasát végigcsókolgatom. Nem érdekel, hogy még nem jött formába, én akkor is így imádom, ahogy van.

To: Abi
Words: 1030
Music: Iggy Pop - Never met a girl Like you Befor
Note:

Nothing else matters

+18

Abit ennyire felszabadultnak még a terhessége idején láttam utoljára, amikor talán még jobban is kívánt engem, mint bármikor máskor. Most ugyanezt érzem rajta, mint ha megszűnt volna az a gátlás benne, ami eddig visszatartotta. Időzítésben viszont el kell ismerjem, a legjobban tud. Mikor a legkevésbé sem számítottam rá, de így talán csak még élvezetesebb a meglepetés.
Alig hiszem el ami velünk most történik, de talán ez a nap az eddigi legőrültebb napunk az összes együtt töltött időt nézve. Még sosem volt ilyen, hogy veszekedés után jó nagy kihagyás után így egymásnak essünk, legalábbis ebben a formában még ez nem történt meg. De piszkosul élvezem, hogy most garázdálkodhatok bárhogy, nem fog leállítani. Túlságosan is élvezem, hogy ismét felfedezhessem, csak akkor nevetem el magam, amikor a rendőr bácsis szöveggel jön. Tényleg meghülyültünk, mint két viháncoló kamasz.
- Mit szeretnél, hogy büntessen meg a rendőr bácsi? - vigyorodok el elég perverzül, és csak nézek rá. Connor alszik, tényleg bőven van időnk bármire, csak győzzük kihasználni is szépszerével.
Átvéve az irányítást ismételten megragadom a lehetőséget, hogy felfedezzem újból. Annyira réginek tűnik most a legutóbbi alkalom, mint ha nem is csak négy hónap telt volna el, hanem jóval több. Mint ha évek óta nem értünk volna egymáshoz, és most, hogy már nincs semmi akadály, olyan mohón csókolgatom végig a hasát, mint talán a türelmetlenebb pillanataim egyikén. A hasa egy szegletét sem hagyom ki, és csak akkor állok meg egy kis időre, mikor Abi szabályosan lejjebb csusszan, és várakozva emeli fel a kezeit, hogy igazán lekaphatnám róla a göncöt. Helyes, erre nem is lesz szükség. Elmosolyodok, és már veszem is le róla, csak utána esek neki megint szabályosan, de most már inkább egy hevesebb csókcsatára invitálom, mintsem lassítok, mint ahogy azt tettem az előbb is.
- Már kegyetlenül kívánlak. - hadarom el szabályosan két csók közepette, miközben próbálok levegőhöz is jutni, és segítek neki a nadrágtól való megszabadulásban. Szabályosan lerugdalom magamról a végén, aztán az alsóm is ugyanerre a sorsra jut. Amint pedig én már megszabadulok minden göncömtől, kezeim ismételten felfedezőútra indulnak, egészen addig, őt is megszabadítom az egy darab fehérneműjétől. Most nem kezdek el játszadozni, ahhoz már az én türelmem is igen csak a végét járja, csoda, hogy eddig nem estem neki szabályosan már mondjuk a folyosón. Igaz, ennek így van meg most a varázsa.
Nem habozok, lábait szorosan a csípőm mellé húzom, közelebb simulok hozzá, és türelmetlenül a magamévá teszem. Teljesen belefeledkezek a csókjaiba, abba, hogy szenvedéllyel szeressem, hogy most amennyire csak lehet, kiélhessem magam vele. Minden egyéb körülmény most mellékes, a dolgok úgyis adják magukat. A tempó, és a mód nem is érdekel, pusztán csak arra figyelek, hogy összhangban legyünk. Amiből nincs hiány, főleg ennyi idő után. Kicsit érdekes lenne belegondolni, hogy most miért is érzem különlegesnek ezt az alkalmat, talán különlegesebbnek, mint a többit. A szülés óta most először vagyok vele, és sokan azt mondják, szülés után a nők amolyan megtisztuláson esnek át, mint ha csak szüzek lennének. Talán részben ezért is érzem annyira különlegesnek, még ha csak jelképes is, meg mert már egy ideje pusztán csak attól megkívánom, ha épp a konyhában téblábol, ücsörgök az asztalnál és őt bámulom, megállás nélkül. Megesik az ilyen sokszor, de miért is ne nézhetném? ellenállhatatlan nő, és még az enyém is.

To: Abi
Words: 1030
Music: Iggy Pop - Never met a girl Like you Befor
Note:

Nothing else matters

+18

Nem tudom pontosan mitől jött rá arra, hogy nem értéktelenebb, mint bármikor máskor, és hajlandó volt felhagyni az eddig már megrögzötté vált szokásával, de piszok jól tette, hogy így tett végül. Most akkor nem épp egy őrületes, olykor hevesebb, olykor pedig inkább érzékibb szeretkezésben lenne részünk, hanem talán ücsörögnénk a konyhában, hol egymást bámulnánk, hol pedig mást, mert épp mondjuk megint nem sikerülne megbeszélni ezt a közösen döntés dolgát.
Most azonban ennek közelében sem jár az eszem, most csak Abi körül járnak a gondolataim, hogy mennyire imádom, mennyire fontos a számomra, és ezt most ugyanúgy bebizonyítom, mint azt tettem eddig bármikor is. Hevességem egyre fokozódik, ahogy telik az idő, és noha fogalmam sincs, hogy mióta élvezzük egymás társaságát itt, de a szenvedély, a vágy kezd egyre túlfűtötté válni bennem. Olyan érzések törnek ismét elő, melyeket mindeddig elnyomtam, hogy könnyebb legyen kibírni. Ezek most erővel törnek a felszínre és minél tovább élem ki magam vele, annál nagyobb szenvedéllyel teszem azt. Érzem, hogy egyre közelebb simul hozzám, szinte egyszerre mozdulunk, teljes összhangban, míg aztán a végén nagy ingerkavalkád közepette elmegyek. Egész valómban beleremegek egy pillanatra, olyannyira vágytam már erre. Hogy végre ne azon kelljen vívódnom, hogy miképp fogjam vissza magam, hogy teljesen elengedhessem magam, átadva a teret a gyönyörnek. És most megkönnyebbülten csókolom ismét meg Abit ugyanolyan szenvedéllyel, de ugyanakkor gyengédem, mint azt tettem eddig is. Csak utána helyezkedek el mellette kidőlve, nagyban szuszogva, miközben csak nézek magam elé és ugyan a nagy lihegés közepette a szám nyitva van, mégis egy levakarhatatlan, megkönnyebbült mosoly bújik meg szám szegletében.
- Ne sajnálj semmit, fölösleges. Én sem sajnálom, jó volt ez így. - Abira pillantok, tekintetem pedig elégedettséget tükröz. De csodálkozik is ezen bárki? Látva az eredményt, hogy Abi igen csak jól érezte magát, hogy kitettem magamért, már csak ez önmagában elégedetté tesz. Közelebb kúszok hozzá, és még mindig egy valamin gondolkozok.
- Honnét jött a sugallat, hogy ennek ma így kell történnie? - kérdezem végül némi hallgatás után. Érzem közben, hogy lassan a légzésem is helyreáll, és megnyugszok. Azt el kell ismernem, hogy ha most ez az ágy feleennyire sem lenne stabil, akkor most megrogyott volna alattunk. Nem akarok belegondolni abba, hogy ő is, na meg én is mennyire vissza kellett fogjuk magunkat hónapokig. Még ha nekem volt nehezebb.
- Most már elhiszed, hogy nem érdekel, ha nem vagy annyira topon, mint mondjuk mikor megismertelek? Nem számít, így is szeretlek, sőt még jobban is. Nem vagy műnő, aki csak azon dolgozik, hogy tökéletes formája legyen, mert nem ez az első neked. És épp ezt szeretem benned, hogy adod magad, természetes vagy, házias és jó anya. Engem pedig támogatsz, ahogy tudsz. Nem kell nekem több.

To: Abi
Words: 1030
Music: Iggy Pop - Never met a girl Like you Befor
Note:

Nothing else matters

Oldalamra fordulva támasztom meg a fejem a tenyeremen, miközben csak Abit figyelem, ahogy magyarázásba kezd. Nem tudom milyen érzés lehetett neki, hogy csak úgy azt érezte, hogy ezzel amit tesz, eltol magától, de tisztában vagyok azzal, hogy nem kellemes. Csak míg ő ma döbbent rá arra, hogy mennyire széthúztunk, addig én hónapok óta érzem azt a fojtogató érzést, miszerint egyre jobban kezdünk elhidegülni egymástól. Mint ha csak direkt taszítana magától, és ezzel csak magamat hergeltem fel. Utólag átlátom, valamennyire mindketten hibásak vagyunk ebben az egészben, annyi különbséggel, hogy én mindezt már egy ideje éreztem, és tartottam attól, hogy csúnya vége lesz. Sajnos nem csak rajtam múlott, és az egészben a legrosszabb ez a tehetetlenség volt, hogy nem tudok addig semmit tenni, amíg Abi sem lép semmit.
- Igen, tudom milyen. Mikor csak azt látod, hogy nem az történik, ami eddig volt, hogy teljesen megváltozik kettőnk viszonyulása egymáshoz és nem tudok egyedül tenni az ügyben mert ezt kettőnknek kellene megoldania közösen. - bólintok válasz közben és magyarázni kezdem, én mégis hogy gondoltam mindezt. De őszintén szólva már most úgy vagyok vele, hogy felejtsük el a fenébe. Most történt valami, ami után talán tényleg helyrerázódunk, és ami eddig történt, már semmire nem akarok visszagondolni sem. Most őszintén jól esik, ahogy csak az arcom simogatja, és nem viselkedik már feszengően, nincs semmi gátlás benne. Csak adja magát.
- Abi, ez hülyeség. Számtalanszor megmondtam, hogy nem érdekel ha nem vagy egészen olyan mint régebben. Mi sem vagyunk egészen olyanok, mert amióta Connor megszületett, számolnunk kell alapból vele. Nem a régi semmi, mi sem ketten vagyunk, hanem hárman. És ez normális, hogy van valami változás. - picit bosszant még mindig, hogy csak azért nem voltunk egészen kötetlenek egymással, mert ő parázott attól, hogy nem fogadom el. De ha meg tényleg így volt, akkor valamit én sem csinálhattam jól. Ha egy nő elbizonytalanodik, akkor annak környezeti tényezői vannak. Nem éreztettem vele talán annyira, hogy szeretem? Nem tudom eldönteni, hogy mit csináltam rosszul. Azt leszámítva persze, hogy nem voltam olyan igazán sokat itthon mostanában. De nem akarom sokáig törleszteni a házat, már le akarom tudni, hogy semmi egyéb gondunk ne legyen, mint hogy a gyerek épp összefirkálta a falat, vagy elesett, esetleg kitörött az ablak, vagy bármi.
- Elhiszed, hogy arra nem lennék képes? - pillantok rá, ahogy azt kezdi épp el magyarázni, hogy nem akarná, ha csak úgy elmennék. Ez eszem ágában sem volt. Nem vagyok egy türelmetlen alak, aki mindjárt csapot papot ott hagy, mert úgy érzi, meginog a lába alatt a talaj. Nem akartam egy percig sem elmenni, itt hagyni őket, pusztán csak vártam valamire... Nem tudom mire, talán erre. Hogy valami megváltozzon egy pillanat alatt.
A szavak csak úgy ömlenek lassan belőlem, mint ha még mindig csak bizonygatni akarnám, hogy mennyire tényleg nem érdekel semmi. Hogy érzékeltessem vele, tényleg nagyon szeretem, és nem akarom, hogy a mostanihoz hasonló konfliktusok megismétlődjenek. Félek, ha sok ilyenen mennénk keresztül, akkor tényleg baj fog történni, hogy akkor másképp fogunk egymásra tekinteni. Egy ilyen lehetőséggel is kell számolni, ha valami nincs rendben. Márpedig ennek a dolognak elejét akarom venni, nem szeretném, hogy megtörténjen. Megnyugtató, hogy tényleg változott a helyzet. Máskülönben most nem lennénk csak így meg, Abi mindjárt fel is öltözne, és közölné, hogy nem érzi magát jól a bőrében. Ezzel szemben most csak puszilgat, és én ezt piszkosul élvezem is. A hátát simogatva viszonozgatom sorra a puszikat, és a megjegyzésén csak elnevetem magam.
- Mi tagadás, tényleg őrült voltál. - vágok kihívó, pimasz ábrázatot, hisz most csak az agyát akarom húzni ezzel. De aztán megcsókolom és tovább fürkészem a tekintetét.
- Így van ez jól most, ne változzon semmi. Örüljünk annak, hogy szülés utáni depresszió nem kínoz. Mert akkor még Connorban sem találtad volna meg az örömöd.

To: Abi
Words: 1030
Music: Iggy Pop - Never met a girl Like you Befor
Note:

Nothing else matters

Megkönnyebbülés, hogy ennyire jól alakulnak jelenleg a dolgaink. Feszültségnek nyoma sincs, és igazából még most is azon dolgozunk, hogy valahogy vissza tudjuk hozni azt a régi állapotot, ami volt. Tudom, hogy semmi sem lesz a régi, hisz Connor már itt van. De azt talán még vissza lehet alakítani, hogy nekünk kettőnknek milyen volt a viszonyunk. Összehangolódtunk, meg tudtuk oldani a problémáinkat, legyen az bármi. Most is akadnak. Igaz, másabbak, de vannak. Ugyanúgy kellene könnyedén megoldanunk, ahogy eddig. De valami mégis változott közöttünk. Nem beszélünk meg egészen mindent, talán az a gond. Hogy valamennyire elsiklunk egymás mellett, pedig nem kellene. Elvileg nincsenek titkok, nincs mit elsunnyogni, vagy kifelejteni, nem megbeszélni.
Viszonzom a csókját, miközben azt hallgatom, hogy mit tanácsol. Oké, abban igaza van, hogy most nekem kell valamit tennem, ha már ő lépett mert ez az állapot nem maradhat. Most mégis elgondolkozok, mi lenne a legjobb. Családi béke, vagy letudni a gondokat? Azt hiszem ilyenkor kell azon elgondolkozni, mennyire anyagias ez ez a világ, és az embernek arra nincs ideje, amire kellene legyen. Még ha húzom is picit a számat, de ebben igaza van. Gyakorlatilag így nincs normális életünk.
- Oké, igazad van. Akkor hétvégén igyekszem itthon lenni. De a hét közben megejtett túlórákat nem tudom lepasszolni. - és azt nem is akarom alább adni, mint ahogy eddig volt. Úgy érzem azt azért szükséges megcsinálni, még ha nekem sincs ínyemre a dolog. De jobb túlesni rajta.
Talán most már változnak a dolgok, ha nem is teljes mértékben, de elindulunk felé. Abi is most, hogy magyarázom azt, ami teljesen nyilvánvaló, hogy a dolgok úgysem lesznek teljesen ugyanazok, elfogadja. És ettől mint ha csak jobban megnyugodna. Az viszont, hogy önbizalma még nem egészen van, az nem tetszik. Csiszolni kell itt még sok mindenen bőven.
- Hogy akarnék lelépni cica? Szeretlek. Te és Connor vagytok nekem a legfontosabbak, nem lépnék le csak úgy. - még mindig meglep, hogy azt gondolhatta, tényleg képes lennék lelépni. Ha meg is sértődnék valamin, legfeljebb a kanapén aludnék, vagy egy éjjelre lelépnék vagy az öcsémhez, vagy a húgomékhoz, vagy valami szállodába aludni. De semmi több. Nem vagyok haragtartó ember.
Viszont a játszadozásba belemegy, aminek örülök. Húzom is az agyát, oldódjon csak fel teljesen. Nem kell már semmilyen feszengés, bizonytalanság. Szívem szerint félretenném mindet ahogy van. Aztán Abi a szokásos hóbortját kezdi el, én pedig csak hallgatom, amit mond. És egy picit komorabb is leszek. Szóval ennyire rossz volt a helyzet? Mert akkor piszok jól titkolta, ennek csak a felszínét véltem felfedezni. És elszomorít, hogy ennyire hagytam elsüppedni ebben az állapotban. Tudnom kellett volna, mi az igazi baj és támaszt nyújtani. Ehelyett beletemetkeztem a munkámba.
- Talán először is... magunkat kellene rendbe szedni. Nincs több titok, nincs több elnyomott gondolat, mert a depressziót is elkerülhettük volna játszva, ha nem egyedül próbálod megoldani.

To: Abi
Words: 1030
Music: Iggy Pop - Never met a girl Like you Befor
Note:

Nothing else matters

Kellemesen telt az egész éjszaka. Nem csak hogy sikerült megbeszélni a problémáinkat, de igazán hosszan elnyújtottuk utána még az élvezeteket. Csak ne kellene másnap kelni, mert én bizony fel nem kelek korán. Nincs az az isten aki kirugdalna az ágyból.
Pusztán csak egy tényező. A redőny fel van húzva, a nap pedig besüt. Még kora ősszel is olyan nyár van itt, hogy a nadrág lerohad az emberről. Ez most pillanatnyilag engem nem is bosszant. Az annál is inkább, hogy a szememet a fény a szemhéjamon keresztül is kezdi irritálni. Nyűgösen fordulok egyet a másik oldalamra, és nyújtózom egyet. Csak utána próbálom kitapogatni magam mellett Abit, de akárhogy nyújtózkodok, nem ütközik semmi akadályba a kezem, pusztán az ágyneműt tapogatom. Lassan, résnyire nyitom a szemem, és csak akkor tudatosul bennem, hogy bizony az ágy üres. Oké, ez csak egyet jelenthet, Connor már riadózott. Csak én nem hallottam meg kivételesen? Mennyire mélyen aludhattam? Le merem fogadni, hogy az ágyúdörgésre is úgy tudnék még aludni, mint a tej.
Lassan azért életre kelek. Még elnyomok néhány ásítást, esetenként nyújtózkodok is, aztán felülök. Egyik lábam a másik után pakolom ki az ágyból, aztán feltápászkodok és előások a fehérneműs szekrényből egy tiszta alsót. Csak utána veszem fel a nadrágot, és kapok fel egy pólót. A fürdőnek a közelébe sem megyek, úgy indulok meg lefelé a lépcsőn. Még javában ébredezek, de a zajt követem. A konyhából szűrődik ki valami, duruzsolással összekötve. Talán reggeli. Vagy nem tudom, hány óra lehet?
- Reggelt. - automatikusan mosoly kúszik az arcomra, ahogy meglátom Connort az etetőszékben, illetve Abit vele szemben, ahogy épp etetni próbálja. Odasétálok hát mögé, kezeimet a vállára csúsztatom és finoman masszírozni kezdem, miközben belecsókolok a nyakába.
- Mióta vagytok fent?

To: Abi
Words: 1030
Music: Iggy Pop - Never met a girl Like you Befor
Note:

Nothing else matters

Jó látni, hogy rajtam kívül azért mindenki másnak hasznosabban telik el a napja. De ne is baj, rég éreztem magam ennyire kipihentnek, mint most. Nem rohangálunk sehova, ráérünk, és itt az egész napunk. Vagyis nem, egy valamit még meg kell ejtenem. Mára is bevállaltam egy túlórát, már vagy két órája ott kellene lennem. Le kell tudnom, hogy ne várjanak, ha csak egy hívással is.
- Megzavartam a reggelizést? - mosolyodok el már az után, hogy átlesek Connorra Abi válla fölött, miközben minduntalan folytatom a masszírozást.  Connort figyelem, ahogy nagyban próbálja rágcsálni a szájába épp beletuszkolt ételt. Még látszik rajta, hogy amikor a kanalat dugják a szájába, akkor rutinszerűen próbálná szívni, aztán rájön, hogy azzal így nem megy semmire. Lassan szokik csak át a szilárd kajákra, még ha az csak pépszerű. Eszembe jut, az első falatoknál mennyire mutatni kellett neki, hogy kell rágni. Azóta is előbb szopizna, csak utána kezd áttérni a másik megoldásra. 
- Szóval fél órája vigyázol anyádra? - eresztek meg egy vigyorgós grimaszt a kis lurkó felé, mire felfelé görbül a szája, és egy pillanatra fel is sikkant. Csak utána kezd tovább rágni, miközben nagyban minket néz. 
Én időközben abbahagyom Abi vállának masszírozását, és inkább átölelem a derekát, úgy csókolok bele ismét a nyakába. 
- Remekül. Bár felkelthettél volna. - duruzsolok a fülébe bizalmasan, majd a nagyban kukkoló Connorra kacsintok, aki egy újabb falathoz nyitja nagy nehezen a száját, mert most ránk koncentrál inkább, mint a reggelijére. 
- Tudom, meg fogom ejteni azt a telefont. Ma nem megyek sehova, megfelel? Csinálunk valami programot, talán ha összejön, hárman. Ha mást nem meg elbolondozunk. Igaz kis gazfickó? - vigyorgok ismét Connorra a mondatom végén, majd odanyúlok a nyakába akasztott rongyhoz, hogy azt megfogva letörölgethessem az álláról a pacát.
- Te hogy aludtál? - pillantok Abire. 

Nothing else matters

Elmosolyodok ahogy Abi azt kezdi ecsetelni, hogy reméli a reggeli illata kicsalogat az ágyból. Ha nem is egészen az, de az illatok a konyhába csalogattak, az egyszer biztos. Már a szobában megéreztem öltözködés közben. 
- Bejött a terved, már itt vagyok. - mosolyogva figyelem csak, ahogy Connor eszik és eszik és eszik, és elgondolkozom azon, hogy ez a gyerek tényleg képes olyan mennyiségeket megenni, mint én. De hogy őszinte legyek, ezt cseppet sem bánom. Most kell sokat enni, amíg nődögél. Most kell az energia, a vitamin és minden. Azt figyelembe véve persze, hogy ne  egyen annál többet, mint amennyire szüksége van. De most még nem gond, hogy kis hurkás. 
Egész követelőzően viszonzom azt a csókot, amit aztán Abitől kapok. Teljesen más varázsa van most valahogy, mert tudom, hogy ő sem feszeng ilyenkor. Hülyék voltunk mindketten, hogy eddig hagytuk elfajulni a dolgokat. Simán megejthettünk volna egy beszélgetést, de hol fáradtan estem haza, hol pedig már ő is aludt, mikor megérkeztem. Bonyolult és kellemetlen dolgok ezek. Vagy inkább mi fújtuk fel túlságosan? Nem tudom már. De talán most érzem először, hogy egyet értünk bármiben is. A szülés óta most először. 
- Valami ilyesmire gondoltál tegnap? - leguggolok Connorhoz, miközben a kis kockát rágcsálja, de egy pillantást vetek kérdés közben Abi felé is, ahogy ő leül az asztalhoz. Connor a kockát rágcsálva még mindig engem figyel, mint ha nem akarná még mindig elhinni, hogy itthon vagyok. Ennyire nagy dolog, hogy egy napom felszabadult? Úgy fest igen. Hogy ne csak bámészkodjon nagyban, megcsikizem, amire ő csak sikongatással vegyes kacarászásba kezd, majd lerakja a játékot és nyálas ujjacskáit felém nyújtogatja. 
- Na jó, gyere sózsák. De előbb szépen megmosakodunk, rendben? - emelem ki Connort az etetőszékből és a mosogatóhoz sétálok vele, hogy a törlőrongyot megvizesítve megtisztogassam az arcát, na meg a kezeit. Ő meg csak nyújtja, szófogadó kisgyerek módjára. 
Abi válaszán meg csak kuncogni kezdek. Ami azt illeti, nekem is van egy ötletem, mitől. Kicsit én is úgy érzem magam, mint aki újjászületett, vagy nem is tudom. Mint ha valami olyan gyakorlaton vettem volna részt ami tényleg megmozgat minden téren és ez felettébb jól is esett. 
- Nincs akadálya, hogy újból felfrissülj. - eresztek meg egy sokat sejtető csibészes mosolyt, miközben odasétálok hozzá és adok egy rövid csókot is az ajkaira. Connor pedig csak minket tanulmányoz. Az arcára van írva, hogy mennyire szokatlan neki az is, hogy teljes a béke. Mint ha azt mondaná, hé kik vagytok ti és mit csináltatok a szüleimmel? 
- A szobafestés remek ötlet, Connor baba is biztos örülne neki, ha lassan átköltözhetne a babaszobába. - valahogy ha elképzelem azt a festegetést, csak az jut eszembe, hogy nem csak a fal lesz kimázolva, sőt...

Nothing else matters

Bírom, ahogy ez a kis tökfilkó úgy koncentrál mindenre, amit magyarázok, vagy épp mutatok neki. Mint ha azzal is bizonyítani akarna nekem valamit, megfelelni nekem, megmutatni, hogy igen csak okos, jól nevelt baba. Aki aztán úgy próbálja sokszor elvonni a figyelmem, hogy én észre sem veszem, de már az ujjai köré csavar egyetlen egy grimaszával, mosolyával. Hiányozna valahogy ebből a házból egy baba, ha Connor nem lenne, úgy gondolom nem tartott volna sokáig Abit rávenni, hogy fogjunk bele a családalapításba. Elvégre az összhang megvan. Jó, tudom azért az akkori helyzethez képest korai volt mert szinte csak fél évet tudtunk kettesben lehúzni, ezer meg egy problémával. És mostanra az is bebizonyosodott, hogy Connor születésével kicsit nehézkesen mennek a dolgok. De úgy gondolom, hogy ez mind a kommunikáció részleges hiányára fogható. Hisz lássuk be, nem beszéltünk meg olyan sok mindent közösen. Abi itthon volt, tette a dolgát ahogy tudta, én pedig dolgoztam és csak legfeljebb a fürdetésre értem haza, ami igen csak csekély esélyt adott arra, hogy bármit is megbeszéljünk. Na de majd erről is el kell beszélgessünk valamikor, ha nem jutunk továbbra sem bizonyos dolgokban dűlőre. 
- Ez látszik rajtam? - mosolyodok el, miközben még mindig csak Connor pofiját törölgetem, aki ugyan egy nemtetsző grimaszt vágva de tűri, hogy tisztára törölgessék a pofiját. Igazából Abi jól látja, hogy a gyerek teljesen ki tud kapcsolni. Olyankor másra sem figyelek, csak az adott cselekvésre, hogy mit hogyan csináljak, és erre Connor miképp reagál. Muris szokott lenni a közösen eltöltött program. De aztán ezt is abbahagyom, és Connort fogva odasétálok én is az asztalhoz. 
-Ó ugyan, nem olyan nagy akadály, leültetjük a járókába mesét nézni, addig pedig bőven lesz időnk egymásra. - csak praktikusan, ötletesen kell megoldani. De szerintem semmi sem lehetetlen. Ha annyira nem lenne nyugodt Connor, mint amilyen valójában, akkor komplikáltabb lenne a helyzet. Na de így nem igazán. 
Noha le nem ülök, inkább csak a picurt fogom meg a karjai alatt, és állítom az asztalra rá. Még ugyan közel sem vagyunk a járós korszakához, de már most ahogy a lába földet ér, elkezd rugózni. Bírom, amikor ilyenkor vigyorog, mint a tejbetök, olykor még sikongat is. Most csak az anyjára sikongat, mikor hozzá kezd gügyögni. 
- Nekem jó az is, mehetünk egyet sétálni. Úgyis tegnap csak a kutyák voltak megsétáltatva, Connor még nem volt a levegőn olyan sokat. Biztos élvezné a kilátást. - azt nem tudom, hogy Abi mennyit viszi sétálni, de hogy velem még eddig nem igazán volt a gyerek friss levegőn, az is biztos. Pedig lehetne többet is, biztos élvezné, mint most is, hogy velem lehet. 
- Na jó, akkor reggeli után indulhatunk is. Séta után Connor úgy fog aludni, mint a tej. Főleg, mert gondolom utána repetázni is fog az ételből. - azt azért már nem teszem hozzá, hogy nem lenne rossz, ha naponta még azért egy kis szopizás nem ártana neki. Mert még mindig így gondolom, csak nem akarom most a hangulatot mérgezni. 

Nothing else matters

Abi megjegyzése cseppet sem lep meg. Még hogy kis aljas, le merem fogadni, cseppet sem lenne ellenére az ilyesfajta módszereknek. De még mennyire, hogy nem. Perverz vigyorom meg csak még szélesebb lesz, ahogy belegondolok abba, hogy naná, még mennyire hogy nem akarna ellenállni nekem. Pont most, mikor sikerült megoldanunk egy nagy problémát, felülemelkedni rajta és teljesen a másikra utalva magunkat? Ugyan már... Egészséges felnőttek vagyunk, kellő szükséglettel. 
Gondolataim egy pillanat alatt már ott járnak, mégis milyen módszerekkel lehetne Connort lekötni, de aztán már csak azt figyelem, hogy kezd el a kis tökfilkó rugózni az asztalon. Tényleg imádja az ilyeneket, mint ha valami teljesen új dolog történne vele, olyasmi lelkesedéssel csinálja. Látszik rajta, hogy piszok mód élvezi, és legszívesebben hosszú ideig csak ezt csinálná. 
- Oké, legyen az. - átadom Connort az anyjának, miközben én leülök az asztalhoz megenni a reggelit, ami már ott van egy ideje. Csak hát ha Connor jóllakott, mellette nagyon nem lehet enni, mert mocorogna csak mindenfelé. Hiába, ilyenkor már tele van energiával. Viszont a kajának nekiülök. Nem telik olyan igazán sok időbe, mire elfogy. Így aztán csak az asztalra könyökölve gondolkozok el azon, hogy a parkban mit is csináljunk. Hisz rengeteg lehetőség van, mégis számolni kell azzal a ténnyel, hogy Connor mindent egyből megkóstolni akar először. 
- Megyek. - egyenesedek fel az asztaltól, ahogy Abi beszól, hogy ők már ugyan végeztek. A tányér könnyűszerrel a mosogatóba kerül, én pedig elindulok fel a szobába, hogy átöltözzek. Annyi azért egyszerű az én esetemben, hogy öt perc alatt is simán elkészülök. Így nem kell igazán sokat várni rám. Fogom pár cókmókom és megyek is le a bejárathoz, ahol már várnak engem. 
- Indulhatunk, ha ti készen vagytok. - közben már a falhoz döntött összecsukott babakocsiért nyúlok és nyitom is szét, hogy Connort bele lehessen ültetni. Már ha hagyja magát, mert sokszor hajlamos patáliát csapni, hogy őt bizony tessék cipelni. 
- Na gyere kislegény. - kapom fel lendülettel, amire csak sikongatva kacarászni kezd. De ahogy a babakocsi felé indulok vele, hogy beleültessem a négykerekűjébe, már görbül lefelé a szája. 
- Ne kezd légyszíves. - próbálok hatni rá édesgető hangnemben. 

Nothing else matters

Hajaj, úgy fest ez a nap tényleg meg lesz vétózva, ha így haladnak a dolgok. Connor úgy fest, nem hajlandó együttműködni, és amikor Abire pillantok is látom rajta, hogy ha nem tudjuk orvosolni a problémát, ő sem megy sehova. Ergó most oldjuk meg gond nélkül a dolgokat úgy, hogy Connor se sírjon, ki is jussunk és tényleg az történjen, hogy sétálunk egy jót, és nincs semmi probléma semmivel. A kutyák is örülnének egy kis viháncolásnak, ismerkedésnek, Connornak is jót tenne a friss levegő.
Connort ugyan sikerül beleültetnem a kocsiba végül, de csak akkor törik el nála igazán a mécses. Nem csak, hogy hüppög, de látom ahogy az arca egyik pillanatról a másikra elvörösödik, amitől szőke fürtjei még színtelenebbnek tűnnek csak, és éktelen ordításba kezd. Szinte ami hang csak kifér azon az aprócska száján, azt most mind ránk zúdítja tiltakozásul, és Abi hangján is érzem, hogy egyre ingerültebb. Sóhajtva próbálok még a gyerekre hatni, megsimítom az arcát, és a maciját szedem elő. 
- Nézd, a kis barátod is veled utazik. - próbálkozom eképpen. Máskor hatni szokott, ha a maci vele van eszik, öltözik, és még fürdik is szófogadó kisgyerek módjára. Most azonban ez sem használ. Végül feladom, kiveszem a babakocsiból, mire csak hüppögve hozzám bújik és elhallgat. Szóval csak akkor megy a hiszti, ha a kocsiban ül. Oké... 
- Várj cica, van egy ötletem. - indulok el egyből az emeletre, és amint leültetem Connort magam mellé, elkezdem áttúrni a gyerekholmikat. Nagy sokára előkerül, amire gondoltam. Egy babahordozó, most talán ez lenne a legjobb ötlet. A picúrra vigyorgok, miközben elé lógatom ezt. 
- Mit szólnál, ha ebben utaznál? - nézek rá, és közben fél karomra felkapom, hogy visszasétálhassak Abihez a nappaliba. 
- Cica, mit szólnál ahhoz, ha ebben vinnénk most el kivételesen sétálni? - kérdezem kíváncsian, némi lelkesedéssel a hangomban. A két blöki közben még mindig csak néz egy helyben ücsörögve, talán rosszat szimatolnak, vagy csak elszoktak a házban való közlekedéstől. Fene tudja.