Szokás szerint hosszas magyarázkodásba kezdek, ahogy kicsit is úgy érzem, hogy épp leégettem magam, de Colin csak csóválja a fejét vigyorogva. Persze, neki könnyű. Én vagyok jelenleg nevetséges, ő meg az, aki jól mulat. Végül azért, az elhallgattatás legjobb módját választja, amikor megcsókol, mert így el is felejtem, mi mindent akartam még hirtelenjében kimondani.
-Rendben. Nem magyarázok.- pironkodok tovább, aztán csak vállába fúrom az arcom és tovább cirógatom a hátát. Csendben hallgatom ahogy rövidke beszédébe kezd, közben egyre csak ölelgetem és próbálom elképzelni, milyen is lesz majd egyszer az a nagy nap.
Biztosan csodás lesz, ha Colin áll neki szervezkedni, már pedig aszerint, amit felvázol nekem hirtelenjében, nem egy összecsapott valamit akar. Azt hiszem, már a lánykérés is elég különleges lesz, ha rajta múlik, mert annyira már ismerem, hogy tudjam, bizony mindennek megadja a módját. Hetekkel korábban kezd mindent megtervezgetni aprólékosan, én meg inkább a "csapjunk a lovak közé" típus vagyok. Ezért is egészítjük ki jól egymást.
-Jó, rendben.- bólogatok nagyokat sóhajtva, ahogy ismerteti a kis tervét, miszerint még ráérünk meg minden, legyen minden rendben körülöttünk és stb. Ez az egész helyzet most annyira kínos, hogy már ezerszer elátkoztam magam, amiért egyáltalán szóba hoztam. Ezek után másra se fogok gondolni, csak arra, hogy én felhoztam, ő meg időt kért.
A sutyorgása viszont... megnyugtat és megmosolyogtat. Nem is állok ellen annak a csóknak, csak bódultan viszonzom és megsimítom az arcát.
-Csak nehogy akkor meg én kosarazzalak ki téged.- vigyorgok incselkedve, aztán csak nyomok egy puszit az orra hegyére és eleresztem, hogy magamra kapjak végre valamit. Na meg, ez afféle menekülésnek is nevezhető, hiszen így kicsi az esélye, hogy tovább firtatjuk a dolgot.