Utcák / Sikátorok

Tárgy: Re: Utcák / Sikátorok 17.11.13 3:18

Szabad játéktér!

Tárgy: Re: Utcák / Sikátorok 22.11.13 23:03

to Dean
Hello dear, do i know you?

Las Vegas külvárosi kerületei közel sem olyan csillogók és érdekesek, mint a belváros neonfényárban úszó, felhőkarcolókkal és kaszinókkal teletűzdelt negyedei. Ez már egészen biztos. Ahogy az is, hogy kissé túlzásba estem, mikor egy, a farmhoz viszonylag közel eső külvárosi lovasboltba jöttem el úgy vásárolni, mintha a Ceasar's Palace Elie Tahari shopjába indultam volna. Na jó, ennyire egyszerű azért még én sem vagyok, egyszerűen csak ritkán van mostanság alkalmam kiöltözni, így még ebbe a nyamvadt lovas boltba készülődvén is felvettem a kedvenc Westwood rucimat, a még kedvencebb Prada cipellőmet és úgy szálltam ki az autóból, mintha onnét egyenesen a kifutóra lépnék. Néhányan megbámultak ugyan, de ez már réges-rég nem zavar. Ráadásul biztos voltam benne, hogy a legutóbbi botrányom óta eltelt 3-4 hónap alatt a legtöbbeknek sikerült elfelejtenie engem.

A lovasboltban ismét tanúbizonyságot tettem arról, hogy a farmon eltöltött hetek ellenére sem konyítok semmit a lovagláshoz. Az eladó egy üresfejű cicababának nézett és gusztustalanul vigyorogva aprólékosan magyarázott el minden apróságot, mintha egy négyéveshez beszélne. Jól felhúztam magam és miután leadtam a rendelésem, puffogva kivágtattam a boltból. Annyira felhúztam magam a pasason, hogy még tízméterekkel később is motyogtam magamban, és minden egyes lépésem úgy koppant a járdán, hogy szinte belefájdult a lábam. Csakis így fordulhatott elő, hogy egy óvatlan lépésnél belerúgtam és megbotlottam .. nos valamiben. Annyi szerencsém volt csupán, hogy egy arra járó idős néniben meg tudtam kapaszkodni. Nagyi nem kifejezetten örült, hogy őt használtam kapaszkodónak, amit heves járókeretrázás és szitkozódás közepette adott tudtomra. Erős késztetést éreztem, hogy visszaszóljak valamit, de volt egy olyan gyanúm, hogy, ha eléggé felhergelem, a nyanya százon simán lesprintelne, és szétverné rajtam (az amúgy teljesen feleslegesen magával cipelt) járókeretét. Ezért aztán sietve olajra léptem és sűrűn pillogtam a hátam mögé, hogy meggyőződjem róla, nem jutott-e eszébe utánam eredni.

Tárgy: Re: Utcák / Sikátorok 23.11.13 0:26

Andromeda & Skoli

Amikor felkeltem akkor nem is sejtettem, hogy késésben vagyok. Muszáj időben odaérnem a megbeszélt találka helyre, mert semmi kedvem egy veszekedést végig játszani. Bár semmi kedvem nincs ehhez, mégis erőt veszek magamon, majd felöltözve, megyek is. Nem megyek autóval, mert szerencsére nem kell messzire mennem, így gyalog indulok neki. Kell egy jó bő fél órás séta, de azt hiszem, hogy ez jót is tesz nekem, hiszen felébredtem. Legalábbis már nem akarok állva elaludni. Nagyon ki tud készíteni az éjszakai fenn maradás, főleg ha ilyen éles váltáson megyek keresztül. A telefonom rezeg, érzem, így felveszem. Persze, hogy már most késésben vagyok, de lerendezem, mert itt vagyok a sarkon és már láthatnak. Leteszem, majd odalépve hozzájuk, elkezdünk beszélgetni. Unalmas számomra a téma, de néha kellenek ilyen kapcsolat építő beszélgetések is. Egyáltalán nem hoznak lázba azok a történetek, amiket hallok. Ha egyáltalán hallom őket, mert azt hiszem, hogy csak azt látom, hogy a szájuk mozog, de hang az nem jut el a fülemig. Azért bólogatok mindig, mikor úgy érzem, hogy reakciót várnak tőlem. Az órámra pillantok, hogy vajon ezt még meddig húzzuk, mikor megcsörren a telefonom és hálát adok az égnek ennek a hívásnak. Bocsánatot kérve, felveszem, majd beszélgetni kezdek az egyik emberemmel. Kell neki anyag estére, így azt hiszem, hogy nem is kell akkorát hazudnom, hogy lelépjek. Elbúcsúzva tőlük, el is megyek, mert meg volt a jelenésem és a bájcsevej.

Mindent elakarok intézni, hogy utána nyugodtan tudjak aludni. Épp ezért vágom le az utat a sikátorban, hogy kevesebb idő legyen a sétálásra. Csak most bántam meg igazán, hogy nem kocsival indultam neki. Azzal 5 perc alatt már otthon lennék, sőt még az anyagot is be tudtam volna útközben szerezni. Mindegy is. A napszemüvegem mögül már kezdenek lecsukódni a szemeim, így nem is veszem észre, hogy van előttem valaki, így csak azt érzem, hogy a mellkasomnak csapódik. Egy halk nyögés hagyja el a számat, ami egészen felébreszt.
- Nem tudsz előre nézni?! – Morgok rá, mikor végig mérem. Valahonnan ismerős, de nem jut eszembe, hogy honnan. Remélem, nem az egyik bárban felszedett egy éjszakás kalandom, bár ha jól emlékszem, akkor olyan is csak egyszer fordult elő. Nem szeretem az ilyen könnyű nőcskéket. És ekkor, mintha felkapcsolódna a villanykörte a fejem felett.
- Nocsak, kivel sodort össze a szél. Hova igyekszel? – Vonom fel az egyik szemöldökömet, bár nem tudom, hogy mennyire tudja kivenni a napszemüvegem miatt. Az egyik ügyfelem, akinek nem is olyan régen drogot adtam. Azért kíváncsi vagyok, hogy mi elől sietett ennyire, mert annyit én is észrevettem, hogy nem nézett előre, ami nekem fájdalmat okozott. Igaz, hogy nem olyan nagyot, de néha muszáj megjátszanom magam.

Tárgy: Re: Utcák / Sikátorok 23.11.13 1:25

Apu állandóan azt hajtogatja, hogy ha dühből cselekszel, akkor annak sosem lehet jó vége. Persze apu azt is szokta mondogatni, hogy az 51-esek egyszer még megnyerik a Ligát, de erről még én is tudom, hogy hülyeség, pedig nem is értek a baseballhoz. Ezért aztán hajlamos vagyok nem hallgatni az apámra. Pedig általában okos dolgokat mond az öreg. Példának okáért most is igaza lett. Fortyogva távoztam a lovasboltból, ami a balszerencsés történések kisebb sorozatát indította el. előbb majdnem felnyaltam a járdát, aztán jött a gonosz nagyi, aki annyira megijesztett (ronda volt és fogatlan, és ha lett volna egy csúcsos sipkája, keresni kezdtem volna a seprűjét), hogy rögtön belerohantam valakibe, akiről gyakorlatilag lepattantam, mint egy könnyű kis gumilabda a falról. Persze ez már annak a következménye volt, hogy folyton és épp az ütközés előtti pillanatban is hátrafelé pislogtam. Nem tudom, mikor történt velem utoljára ennyi minden, de ezt betudom annak, hogy az utóbbi hónapokat rehabon és egy farmon töltöttem. Mindenesetre még az is átfutott a fejemen, hogy az előbb látott nagyi tényleg valami boszorkányféle aki rám olvasott valami szart, és ezentúl már mindig mindenben meg fogok botlani, mindenkinek neki fogok menni és éjjel, ha mosdóba kell mennem, kénytelen leszek villanyt kapcsolni, ha nem akarok kék-zöld foltokat. Persze egyetlen pillanat alatt elfelejtettem ezt a sok baromságot, ugyanis akinek nekiütköztem, elég durván reagált a dologra.

Amikor egy pasi így kezdi a társalgást, akkor felébred bennem a hárpia és azonnal csípőből tüzelek vissza. Persze a legtöbbször megbánom, mert anyám tuti kitekerné a nyakam, ha látná, hogy a nem szokványos helyzetekben nem tudok úgy viselkedni, ahogy tanította. Sosem tudtam, és nem is akartam, de ezt nem kötöm az orrára, mert még mindig meg tud lepni a nevelési eszközeivel, pedig már elmúltam... nos 21, ha bárki is kérdezné.

- Nem tudod, levenni a napszemüvegedet, hogy esetleg láss is valamit? - szóval, ahogy az lenni szokott, azonnal visszavágtam. Csak akkor néztem meg jobban a férfit, amikor újra megszólalt. Néhány pillanatig csak pislogtam és próbáltam rájönni, hogy hol láttam ezelőtt ezt a csinos arcot. Tudtam, hogy ismerem valahonnan, de... meggondolatlan módon közelebb léptem, és hacsak meg nem akadályozott, feltoltam a szemüvegét a feje tetejére. Hátrébb lépve még egyszer gondosan szemügyre vettem az arcát, és rövidke gondolkodás után bizonytalanul megszólaltam. - Mark? - igen, ő volt az, csupán azért telt ennyi időbe eljutni a felismerésig, mert akkoriban, mikor találkoztunk egy-kétszer, nem voltam mindig...tiszta. És akkor egészen finoman fogalmaztam. - Én épp egy boszorkány elöl menekülök, de úgy látszik, már nem követ. És te? - szélesen elvigyorodtam, mivel nem akartam, hogy totál zakkantnak, vagy betépett libának nézzen, ami az előbbiek alapján igazából nem is lett volna olyan meglepő.

Tárgy: Re: Utcák / Sikátorok 23.11.13 1:54

Andromeda & Skoli

A találkozó unalmas volt és nem is értem, hogy miért maradtam ott ennyi ideig, mert nem szoktam ilyen udvarias lenni. Sőt szokatlanul bunkó tudok lenni néha, főleg hogyha egyáltalán nem érdekel, hogy miről van szó, ráadásul nagyon is álmos vagyok. Szeretném folytatni az alvásom, így kapóra is jön, hogy hívnak. Elszabadulok tőlük, majd megyek hazafelé, mikor belém ütközik valaki. Nem volt erős, de azért megéreztem a koccanás helyét, és örülhet neki, hogy csak ennyit morgok, de ahogy visszaszól, arcomra kiül az ideges kifejezés.
- Nem! – Morgom továbbra is, azt hiszem felemészt ez az álmatlanság. Nem tudom, hogy mi lehet velem, talán az időjárástól vagy a Holdtól alszok ennyire rosszul. Vagy tényleg csak attól, hogy későn feküdtem le és korán keltem. Mikor újból végig pillantok az előttem állóra, csak akkor jövök rá, hogy valahonnan ismerem. És csak akkor jövök rá, hogy ki is az, amikor az agyam kezd felébredni. Arc vonásaim kisimulnak és már is úgy beszélek vele, mint egy régi ismerőssel, pedig tudom, hogy csak egy drogos.

Szerencsémre (?) felismer, így nem kell újból bemutatkoznom. Hagyom, hogy közelebb lépjen, bár sejtésem sincs, hogy mit akar, de amint a szemüvegem felé nyúl, elkapom az egyik kezét a másik elől pedig elhajolok, hogy még véletlenül se szedje le rólam. Napszemüveg nélkül még annyit se látok, mintha rajtam van. Talán kicsit erősebben is szorítottam meg a csuklóját, de nagyon allergiás vagyok arra, ha valaki piszkál.
- Hozzá ne merj nyúlni a napszemüvegemhez! – Sziszegem neki a fogaim közül, majd elengedem a kezét. Nem lépek hátrébb, hiszen ő már meg is teszi, így megmarad köztünk a „baráti” távolság. Összeráncolom a homlokomat, mikor elkezd mesélni, hogy mi járatban is van erre.
- Boszorkány? Te megint be vagy szívva? – Nézzek a lány háta mögé, de nem látok senkit, az egész hely üres, ha lehet így mondani. De nem is baj, hogyha nem zavarnak meg. Az egyik kezemmel az ütközés helyéhez nyúlok és végig simítok rajta. Lehet, hogy rossz helyen talált el és azért zsibbad egy picit. Viszont a tőlem megszokottat lehet várni, így nem engedem el csak ennyivel, hiszen még csak bocsánatot sem kért.
- Tudod, ezért a fájdalomokozásért tartozol nekem egy vacsorával. – Pofátlan mód, esélyt sem adok neki arra, hogy válasszon, hiszen én eldöntöttem, hogy velem vacsorázik. Talán még nálam is aludhat, de ez attól függ, hogy hogyan alakul az este. Az biztos, hogy én nem engedek, kell nekem az a vacsi, de nem tudom, hogy miért. Talán, azért mert már rég voltam társaságban és hiányom van a beszélgetésre.

Tárgy: Re: Utcák / Sikátorok 23.11.13 2:58

Nem igazán tudom, mi vonz annyira a tahó pasikban, hogy folyton beléjük kelljen botlanom. Azt meg már végképp nem értem, hogy miért hagyom állandóan, hogy elvarázsoljon egy szép, kék szempár, meg egy csinos arc. Már jópárszor megfogadtam, hogy nem esem többé ebbe a csapdába, de valamiért még mindig mágnesként vonzom az erőszakos és modortalan hímneműeket. És nem is tudok ezzel mit kezdeni. Hacsak azt nem, hogy visszabeszélek és beolvasok nekik (semmi kétség, ezt istentelenül élvezem), majd elküldöm őket a fenébe. A legkitartóbbakat ez sem tántorítja el a szándékaiktól, és én ezekért az egyedekért ha lehet még jobban odavagyok. Egy munkatársam őrült, öngyilkos hajlamú nőszemélynek titulált, amikor megtudta, hogy egy olyan sráccal randizom, akinek a kedvenc ékszere a boxer és már az oviban is pillangókés volt a jele. Abban az időszakban kicsit több púderre volt szükségem, hogy szalonképes legyen a megjelenésem, bár Tom soha nem ütött meg.

Nem tudtam, Mark mennyire tartozik a Tom-félék kategóriájába, de ez valószínűleg annak tudható be, hogy nincs is túl sok emlékem róla. Mindenesetre jól mellé nyúltam -szó szerint és átvitt értelemben is - a közvetlen viselkedésemmel. Nem sejtettem, hogy egy napszemcsiből ekkora ügyet csinál, de csak egy pillanatra lepődtem meg, és azonnal kirántottam a karom a szorításából. Pontosabban megtettem volna, ha ő ugyanebben a pillanatban nem ereszt el, ami azt eredményezte, hogy egy széles és feltűnő mozdulatot tettem a kezemmel és egyet még hátrébb léptem a nagy lendület miatt. - Csigavér ember, barlangban születtél? Nem szemen szúrni akartalak... - úgy néztem rá, hogy érzékelje, ha tekintettel ölni lehetne, már nem élne. Persze utóbb már felrémlett, hogy Mark sosem volt az udvariasság és előzékenység mintapéldánya, de ekkor már nem sokra mentem vele.

A boszorkányos hülyeségem persze egyből a megfelelő hatást váltotta ki nála, és rögvest levonta a következtetést. Elfintorodtam és amikor a hátam mögé pillantott, és is hátrafordultam. - Az biztos, hogy be vagyok állva, mert józanon nem folytatnám tovább ezt a beszélgetést - minden szavam hazugság volt, de az én pici lelkemet egy cseppet sem nyomta a dolog. Csak szemét akartam lenni, mert ő is bunkó volt, meg amúgy is jól jött, hogy a lovasbolt óta történt dolgok miatt érzett dühömet levezethettem valakin. Aki ráadásul meg is érdemelte.

Hitetlenkedve bámultam néhány másodpercig Markra, miután arcátlan módon előhozakodott a baromságával, miszerint tartozom egy vacsorával neki. A pofátlanság szobrát tutira róla mintáznák, ezt gyorsan megállapítottam, miután magamhoz tértem az enyhébb sokkból, amit okozott. - Tudod, szerintem te tartozol nekem. Bár én egy bocsánatkéréssel is megelégszem. A vacsit nem erőltetném, mert félek, egy hideg leves miatt hidegre tennéd a pincért, én meg mehetnék tanúskodni...- mondjuk ezt így kicsit erősnek tartottam, még a történtek ellenére is, de jól hangzott és egyébként is ő hozta ki belőlem a hárpiát. Ha így bánik egy nővel, akkor ne számítson semmi jóra.

Tárgy: Re: Utcák / Sikátorok 23.11.13 3:23

Andromeda & Skoli

Jó volt, hogy összefutottam valakivel, akin kicsit kiereszthetem a feszültségem, hiszen az előbbi csevegés egyáltalán nem volt az ínyemre. Mivel még nyűgös is vagyok az alvás hiány végett, ezért még durvább is vagyok, mint szoktam lenni, bár nekem ez fel sem tűnik. Megforgatom a szemeimet, bár nem láthatja a napszemüveg miatt, de így teszek. Nekem megnyugvás, hogy ilyen fajta reakciókat is csinálhatok, anélkül, hogy látná bárki. Már fel sem tűnik, hogy rajtam van és más nem láthatja, hogy épp milyen az arcmimikám.
- Fényérzékeny a szemem, szóval kb ugyan ott lennénk, mintha szemen szúrnál… Ember. – Árulom el a titkomat, hogy miért hordok napszemüveget. Nem szeretem, ha bárki meg tudja a gyenge pontomat, de felhúzott. Még a végére cinikusan hozzá is fűzöm ugyanazt a szót, amivel engem illetet. Szerintem tökéletes összhatást nyújt így a végén. Nem szeretem, ha valakit ennyire lekicsinyít. Sosem szerettem ezt az egy szót ilyen jelentésben a mondatban, de ez már az én bajom. Azért, ha már itt van kérdezgetek, hátha tovább tudom idegesíteni a jelenlétemmel. A háta mögé pillantok, amint egy boszorkányról kezd el beszélni. Arcomon apró mosoly jelenik meg erre a megszólalásra, biztos vagyok benne, hogy nem volt jobb, ezért valamit ideböfögött.
- Már rég elmehettél volna. – Rántom meg a vállaimat, bár jobban visszaakartam szólni, de nincs hozzá most türelmem. Valahogy ez az alvás utáni vágyakozásom teljesen felborít. Mindenesetre még mindig az jár a fejemben, ahogy sikerült neki hátrébb lépnie a nagy lendületben. Sosem értettem, hogy miért próbálnak erősködni egy lehetetlen helyzetben.

Mivel a mellkasomat simítom, eszembe jut, hogy nekem jött, így egy vacsora meghívást ajánlok neki a saját stílusomban. Hallom, hogy nem igazán vette a lapot és vigyorogva oldalra pillantok – eközben kezeimet a csípőmre helyezve -, amíg mondja a magáét, majd újból ráemelem a tekintetemet.
- Lehet nem jutott el a pici agyadig, vagy csak a fáradtságomtól nem érted. Este 8-ra érted megyek! De aztán valami csinosat vegyél fel! – Adom ki neki az utasítást és még egyszer végig mérem. El tudnám képzelni valami koktél ruhában, amit utána én leszednék róla. Észrevehetetlenül megrázom a fejemet, hogy kiverjem ezeket a gondolatokat belőle. Eddig egyszer sem vágyakoztam így a női test után, fogalmam sincs, hogy mi lett velem. Lehet, hogy tényleg rég voltam már nővel?
- Ami azt illeti nem vagyok egy gyilkos fajta. Jobb szeretek a háttérből parancsolni. Szóval nem kell aggódnod, ha hideg levest kapok. – Nyugtatom meg ezzel, a szokványos nyugodt hangommal, ami már annyira nyugodt, hogy idegesítő is lehet. Azért nem hiszem, hogy ilyen dolgokat is ki lehet belőlem nézni, hiszen tényleg nyugodt természetű vagyok, igaz, hogy hirtelen haragú, de nem bántanék egy legyet sem.

Tárgy: Re: Utcák / Sikátorok 24.11.13 21:52

Bár talán azt hitte, de nem ő az első pasi "az életemben" akinek fogalma sincs róla, hogyan kell egy nővel viselkedni. Nem ő az első, aki azt képzelte, ha durván bánik velem, akkor majd jól megijedek és bólogatós kutyaként várom az alfahím minden további vakkantását. A szórakoztató jelzőt ráaggatni egyelőre még nem mertem, mert nem sokat "beszéltünk" még, de biztos voltam benne, hogy nem egyszerű eset a srác. Mondjuk én sem vagyok az, így aztán tehetett, amit akart, nem tudott igazán megijeszteni. Ebben egészen biztos is voltam, egészen addig, míg az ujjai a karomra nem fonódtak.

A kissé heves reakciómra olyan választ kaptam, ami hirtelen belém fojtotta a máris a nyelvemen lévő következő beszólást. - Ha szépen mondod, feldolgoztam volna az infót, bármilyen hihetetlennek is tűnhet ez most számodra. - minden egyes szavamnak szarkasztikus éle volt, és ezt ha akartam se tudtam volna titkolni.
Mert oké, elismerem, hogy meggondolatlan voltam, ahogy azt is, hogy túlságosan is hozzá vagyok már szokva, hogy azt teszek, amit csak akarok (akár másokkal is) és mindig megkapom, ami kell. Azt viszont rendesen elfelejtettem, hogy ez a fickó nem egy öltönyös milliomos, akinek az udvariasság szabályai -legalább a nyílt utcán- kötik a kezét. My mistake, tényleg... Legközelebb már okosabb leszek. Ám, még ez az ostoba viselkedés sem indokolta, hogy továbbra is úgy viselkedjen velem, ahogy tette.

- Tudod mit? Igazad van. Már itt sem vagyok. - tettem egy bizonytalan lépést felé, és ki akartam kerülni, mikor az állítólagos vacsorameghívás elhangzott. Egyszerűen képtelenségnek tartottam, hogy egy ilyen pasi, mint Mark, ne érezze a különbséget a felháborodás és az ostoba tiltakozás között. Elvégre, ha valakinek, neki aztán ki kell tudnia igazodni az embereken, mert ha nem így lenne, könnyedén bajba kerülhetne az illegális üzelmei miatt. A felháborodott válaszomat követően azonban még én lettem hülyének nézve. Igazából csak később, mikor újra átgondoltam a dolgokat, jöttem rá, hogy a hozzá hasonló férfiak nem sokra tartják a nőket és valószínűleg -bár nem akartam túl gyorsan ítélkezni- Mark esetében is ez lehetett a dolog kulcsa. - Esetleg az felmerült benned, hogy én nem vagyok hajlandó meghívásként értelmezni egy ilyen hangnemben elhangzott kijelentést? - csípőre tett kézzel és összehúzott szemekkel meredtem a sötét lencsékre, amelyek eltakarták előlem Mark szemeit. Emlékeztem ugyan rá, hogy kék -nem is akármilyen kék- szemei vannak, és a tekintete rettentően beszédes tud lenni, ezért méginkább hiányoltam a látványukat. Viszont, amikor eszembe villant az előbbi udvariatlan megmozdulása, letettem az újabb próbálkozásról, hogy megszabadítsam a szemüvegétől.

A jócskán eltúlzott kijelentésem a hideg levessel és hidegre tett pincérrel kapcsolatban persze nem hagyta hidegen (haha) őt sem, és kényszeresen lereagálta a sértésnek szánt ostobaságot. - Azt látom, hogy parancsolni nagyon szeretsz. Kár, hogy nincsenek rabszolga-hajlamaim, különben most megtaláltam volna a mesterem. - ismét mosolyogtam, de ennek a mosolynak éle volt, mint a legélesebb pengéknek. Azt akartam, hogy érzékelje, nem tehet meg velem bármit, amit akar, még akkor is, ha addigra már többször megfordult a fejemben ennek az ellenkezője is. Gyalázatosan gyarló vagyok, tudom, de minden káros szenvedélyről még én sem tudok lemondani pár hónapos terápia után.

Tárgy: Re: Utcák / Sikátorok 24.11.13 23:06

Andromeda & Skoli

Nem szeretem, ha piszkálnak és ezt úgy hozom a tudtára, hogy elkapom a csuklóját, talán kicsit erősebben is. Mintha már említettem volna neki, hogy a napszemüveget muszáj hordanom, bár lehet akkor is be volt tépve. Vagy csak mondani akartam? Végül is, bármit mondhatok, ő úgysem fog rá emlékezni. Sóhajtok egyet, hallva a szarkasztikát a mondataiban. Megforgatom a szemeim, ma igazán benne vagyok az oltogatásban, így én sem kímélem őt.
- Szerintem a lyukacsos agyadon így is átment volna. Spongya Bob több infót jegyez meg, mint te! – Mondom a szemeibe, nem félve attól, hogy esetleg felpofoz. Annyit megér, hogy elismerje azzal a tettével, hogy nyertem. Nem vagyok egoista, de ami eredeti az eredeti. Amikor szimplán elküldöm, tényleg hagyom, hogy menjen és még búcsúzóul el is köszönök a vicc kedvéért.
- Bye, csókos száj. – Kacsintok is, bár a napszemüveg elveszi ennek a hatását. A lényeg, hogy én tudom, hogy ezt tettem, maximum Rommy odaképzeli. Bár mikor megtorpan az elhívásomat követően, nem nagyon értem, hogy mi a baja. Szeretem, ha az emberek veszik a lapot és lehet egy kicsit csipkelődni.
- Azért be kell vallanod egész egyedien hívtalak randizni. – Sármos mosolyomat bevetem, kicsit megvillantva a fogaimat. Nem hiszem, hogy hozzám hasonlóan már hívták volna el, de én mindig is az egyediséget szerettem. Ha neki nem tetszik, akkor túl snassz hozzám, így talán nem kéne ráfecsérelnem az időmet. Pedig kezd belejönni a visszaszólásba, kár lenne most abbahagyni.

Megnevettet komolyan, bár most nem nevetek, de mégis mosolyra húzódnak az ajkaim. Tetszik a stílusa, mindig is tetszett, de most, hogy tisztán is kipróbálhatom vele a szópárbajt… Nos, azt hiszem, hogy már csak ezért is fogom a társaságát keresni. Viszont muszáj elnevetnem magam, ahogy rabszolgaként emlegeti magát.
- Neked akkor parancsolok, amikor akarok, kicsi Szívem, hogy egyem a zúzáját annak a naiv fejednek. – Mondom neki komolyan, bár a hangomban kis iróniát is fel lehet fedezni. Elviccelem az egészet, hiszen ennek ez a lényege. Kicsit kijjebb döntöm a felsőtestem és látványosan végig nézek rajta. Épp most képzelem el egy igazán szexis ruhában, amit meg is osztok vele.
- Koktél ruha megteszi neked. Egy igazán vad és tüzes vörös. – Hangomban hallhatja, hogy igazán dögös ruhában képzeltem el, amiben talán még lehet az éjszakának folytatása is az ágyban. De bármilyen hihetetlen is, nem gondolok ilyesmire. Mindezt a hangomból lehet levonni. Még mindig állok előtte, az biztos, hogy elérem a célomat.
- Tudom, hogy tetszik a stílusom, szóval felesleges kéretned magad. – Mondom magabiztosságtól csöpögve, majd csak a címet várom, hogy tudjam merre kell mennem. Nem lenne amúgy sem nehéz kiderítenem, hogy hol lakik, de így egyszerűbb lenne. Mellkasom előtt összefonom a karjaimat és így várom a válaszát.

Tárgy: Re: Utcák / Sikátorok 25.11.13 0:29

Pasik.. egy dolog mindegyikükben közös. Az egójuk olyan nagy, hogy a Napot is kitakarná. Nincs ez máshogy Mark esetében sem. Annyira meg volt győződve róla, hogy még mindig egy kis drogos nőszeméllyel áll szemben, hogy észre sem vette az egyértelmű jeleket. Sokkal összeszedettebb, tisztább, nyíltabb tekintetű voltam, mint bármikor máskor, mikor vele találkoztam. Épp ezért már fel sem vettem, mikor arra utaló megjegyzést tett, hogy még mindig szeretek repülni és emiatt nem bízik annyira a szellemi képességeimben, hogy merjen egyszerű és normális hangnemben közölni dolgokat. Nos, ha így vélekedett, hát így. Nem érdekelt. Majd rájön, mekkorát tévedett. Vagy nem. Ez még a jövő zenéje. Mindenesetre nem hagyhattam szó nélkül a megjegyzését. Az nem vallott volna rám. Közelebb léptem egy lépésnyit, és csak ezután szólaltam meg: - Viszont Spongya Bob nem néz ki ilyen jól és nem tudja neked azt mondani, hogy cseszd meg a szemüveged. - a képébe vigyorogtam, bár a tekintetét kerestem most is, de hiába. Enélkül pedig nem éreztem olyan hatásosnak a szövegemet.
A csókos száj kifejezést hallva megtorpantam és összehúzott szemekkel mértem végig a pasit. ~Hát erre megy ki a játék?! ez igazán vicces lesz így!~

Nem tudtam, mennyi volt az eddigiekből komoly és mennyi szólt az én modoromnak, de a dühös és felháborodott felszínt megkapargatva én magam is érdekes dolgokat leltem. Ez a pasi, bármilyen tapló és arrogáns módon is viselkedett, érdekelni kezdett. Persze sosem vallottam volna be neki, de így volt. Hogy én milyen elcseszett vagyok, ugye? Ezen sosem tudok eleget csodálkozni. Ahogy azon sem, hogy mindig megtalálom az ilyen alakokat. Szerencséjükre.

- Tessék, bevallom. Ennyire udvariatlan meghívást még életemben nem kaptam. Viszont valóban egyedi volt. - A mondat eleje még becsapósan elismerően hangzott, de a végére megérkezett a gúnyos él ismét, mert nem bírtam megállni, hogy ne marjak még egyet belé. Ki mint veti ágyát... nos.. az ágyat említve.. utálom, hogy ennyire könnyen elcsábulok. Gondolatban legalábbis mindenképpen.

~Tényleg el van tévedve.~ Ezt állapítottam meg nagy hirtelenjében a szövege alapján. Ha nekem parancsolni akar, akkor jobb, ha kitanulja valamelyik menő agymosó technikát. Ennek ellenére a további hitetlenkedés és rosszallás helyett taktikát váltottam. Alázatos hangon szólaltam meg, és még az arckifejezésem is teljesen megváltozott. Úgy pislogtam fel rá, mint egy tizenéves szűzlány és olyan gyámoltalannak tűnhettem, mint egy öthetes kölyök kutya. - Igenis mester. Parancsolj velem. - Addig fixíroztam a napszemüvege lencséit, amíg le nem vette végre azt a vackot. Ha nem tette, hát a földet kezdtem bámulni, miközben újra megszólított. Sikerült visszafognom magam és miközben a koktélrucimról beszélt, amit este fel kellene vennem, azon filóztam, valójában mit is akarok. Amikor elhallgatott ismét felpillantottam rá, és még egy lépést közelítettem. Egészen közel álltam már hozzá, de nem érintettem meg, tanulva az előzőekből. Lábujjhegyre ágaskodtam és a füléhez hajolva újra megszólaltam: - Ahogy kívánod, Mester. Azt is meg szeretnéd mondani, milyen cipőt vegyek hozzá? - Ebben az utóbbi mondatban már semmi alázat nem volt, sőt! Egyenesen élesre sikerült.

Elléptem mellőle és mielőtt a kocsimhoz indultam volna, még visszafordultam, hogy reagálhassak. - Nem kéretem magam. Egyébként is fölösleges lenne, ha te parancsolsz, kapitány uram! - rövidke hatásszünet után még hozzátettem: - Ne késs! - Ezzel otthagytam a napszemüvegével és a további mondandójával együtt, és a kocsi felé sétálva máris az esti összeállításomon gondolkodtam.

Tárgy: Re: Utcák / Sikátorok 26.11.13 8:56

Andromeda & Skoli

Muszáj neki beszólnom, mert ezt követeli tőlem a természetem. Ráadásul, akinél tudom, hogy veszi a lapot, annál pedig alap követelmény. Épp ezért teszem ezt az előttem álló lánnyal is. Annyira azért nem jók a beszólásai, bár elkönyvelem annak, hogy fáradt lehet. Én is kezdek fáradni és csak az alvásra tudok most gondolni, de hamarosan úgyis az ágyamban leszek, csendben és nyugalomban. Ahogy közelebb lép hozzám, a szemeibe nézek, de nem mozdulok. Szeretem, ha próbálkoznak a csajok.
- Ez tény, de egy szivacstól nem is lehet mást várni. – Rántom meg a vállaimat, a mondat második részét viszont figyelmen kívül hagyom. Nem akarok most ezen veszekedni, és nem is tudok mit mondani rá. Azt hiszem, hogy ezzel akkor azt le is zárhatjuk, hogy a napszemüvegem marad, ahol van. A mondatai nekem arra utalnak, hogy nem vette túl jó néven az én stílusomat a randit illetően. Megforgatva a szemeimet, érvelek a saját álláspontomnál.
- Ugyan már! Nem lehet minden rózsaszín, az úgy túl unalmas lenne. Kellenek a szürke hétköznapokba valami eredeti! Te sem gondolhatod komolyan, hogy majd úgy hívlak el, hogy egy csokor rózsával a kezemben fél térdre borulok előtted... – Sóhajtok egyet, mire a mondatom végére érek. Tényleg nem hiheti rólam, hogy ennyire lovag vagyok. Nem az én műfajom, viszont az, amit előadtam annál inkább. Van amelyik lánynak bejön és ahogy eddig észrevettem ilyen Rommy is. Belenézek a szemeibe és látom, hogy akarja, megakarja tudni milyen vagyok szemüveg nélkül.
- Túlságosan akarod, látom a szemeidben. Hát, legyen gyereknap. – Megcsóválom a fejemet, majd leveszem a napszemüvegemet, rendkívül sokat pislogva, de így a szemeibe nézek. Kék szemem van, ha még nem látta volna, bár nem tudom, hogy mennyire látja, ahogy hunyorogva pislogok. Elég kellemetlen nekem ez a természetes fény, így nem sokáig hagyom, hogy élvezkedjen. Visszahelyezem a szemüvegem, bár ilyenkor mindig minden bajom van.

Zsebre dugom a kezeimet és elképzelem, hogy milyen ruhában jöjjön a randira. De mielőtt ezt meg tudnám fogalmazni, még ki kell várnom a színjátékát. Tetszene, ha komolyan gondolná, de azért egy mosolyt adok a mutatványára, elismerésképp. Végül rátérhetek az esti randinkra, hogy miben jöjjön. Ugyanúgy állom a tekintetét, és nem megyek semerre, így már olyan közel van, hogy szinte a testünk összeér. Ahogy a fülembe súgja a kérdést, féloldalas – szinte már gonosznak mondható -, mosoly jelenik meg az arcomon. Ha már így benne van a játszadozásban, akkor én is a fülébe suttogom.
- Nem, talán szorult beléd annyi ízlés, hogy a ruhához passzoló cipőt vegyél fel. – Döntöm oldalra a fejemet, de azért nem hagyom, hogy ilyen gyorsan elmenjen. Egy lépést tettem közelebb felé, majd a fogaimat is kivillantom a mosolyommal, mikor megparancsolja nekem, hogy ne késsek.
- Soha sem szoktam! – Szűkítem össze a szememet, bár ha most láthatná, akkor igazán megnyerő arcom lenne. Elég kellemetlen, hogy nem tudom, így elbűvölni a csajokat, de ezzel együtt kell élnem. De mielőtt elmehetne még megfogom a karját, hogy visszatartsam.
- Hova is menjek? – Teszem fel a költői kérdést, mert azt még nem mondta, hogy merrefelé is találom meg őt. Ha elárulja – vagy nem -, elengedem és megyek én is haza. Már csak a kérdés, hogy vagy aludni fogok, vagy a címét kell kiderítenem, de az is lehet, hogy az embereimre bízom, amíg én pihenek a randi előtt.

Tárgy: Re: Utcák / Sikátorok 07.02.14 17:25

Szabad játéktér!

Tárgy: Re: Utcák / Sikátorok 21.02.14 12:43

Jamael

Egészen bele süppedtem a bőrkanapémba, minden forgott körülöttem és azok az átkozott rózsaszín nyulak sem hagytak békén. Mint a szektások körbe ugrálták a kanapét és én csak nagyokat pislogva figyeltem az eseményeket. Az egyik nyúl két lábon felegyenesedett és a kezében tartott hatalmas répával elverte az összes többit. A nappalim vetekedett egy csatamezővel, de itt katonák helyett nyulak vívták csatájukat.
- Mi a szar? - Nagyjából észhez térve megdörzsöltem szemeimet, de már vége szakadt a nyúlinvázióról szőtt illúzióm. Szépen lassan kezdett kitisztulni fejem amit kurvára nem akartam, de már untam a szokásos szereket, újra azt akartam amit Tylertől kaptam csak az a gond ezzel, hogy egy pirulát hoztam el kipróbálni. Egészen új cucc a piacon, még fel sem kapott termék, de ha rájönnek mennyire ütős vinni fogják, mint a cukrot. Ebből nekem is kell még pár adag, ezért az éjszaka közepén vágtam neki a beszerző utamnak. Rettentő sötét volt, bennem pedig volt némi paranoia, hogy egyedül sétálgattam egy mocskos, kihalt sikátorban. Nem voltam teljesen képben, azt hiszem hamar is érkeztem, mert senkit sem láttam még. Idegesen mászkáltam a szűk sikátorban, arra várva, hogy végre Tyler megérkezzen a megbeszélt pirulákkal. Apróbb neszeket hallottam, de még senkit sem láttam.
- Van ott valaki? - Riadtan szólaltam meg, azóta irtózom az ilyen helyektől, mióta egy gyilkosság szemtanúja lettem és az életem fenekestől felfordult ez végett. Talán ezért is kellenek nekem az eddiginél is jobban a bogyók, kell ami megszünteti bennem ezt a szorongást, kell valami amitől felszabadultabb tudnék lenni.
- Hahó?! - Nem vagyok benne biztos, de mintha láttam volna valakit, vagy csak már megint a képzeletem űz velem kegyetlen játékot? Nagyon nem szeretnék most itt lenni, de a kísértés mégis túl nagy, túlságosan vágyom az adagomra, ez még a félelmemet is túlszárnyalja.

Tárgy: Re: Utcák / Sikátorok 21.02.14 21:29

Már nem cigizek. Nem is akarok, de néha akaratlanul és gyanútlanul rágyújtok. Megint csak újabb okot adtak ahhoz, hogy újabb doboz Marlborot bontsak meg és lássak hozzá a bűzrúd szívásához.
Nem mondanám, hogy aznap este éppen munkából jöttem haza. Persze így is nálam lapult a pisztoly és a jelvény. Csak a mihez tartás végett. Azt hiszem ez kijár nekem. Talán hiúnak, talán óvatosnak tartanak emiatt. Szarok bele. Nem érdekel más véleménye. Azt hiszem nekem így a legjobb a védelmem.
Egy bárbor lépek ki. Az ital enyhén körüllengi a fejem, de még csak a szédülést sem érzem. Enyhe zsibbadás a tarkóm környékén. Fázósan húzóm fel a viharkabátom cipzárát. Azt hiszem kicsit lehűlt az idő azóta, mióta ebbe a névtelen csehóba bementem. A fő utcán enyhén kifejezve sokan voltak. Nem nincs kedvem ott köztük menni.
Nyugisabb vagy legalább is üresebb helyen akarok lenni. Az esti törvényeim és a pia ezt diktálja belém. Végül is mi baj érhet? Rendőr vagyok, fegyver is van nálam, jelvény is. Nem is beszélve arról, hogy vadállattá alakulok, ha felbasszák az agyam. Velem ne szarozzanak. Múltkor is egy tizenéves suhan, "büdös niggernek" szólított. Nos, nekem enyhén eljárt a kezem és néhány pillanat múlva már a földön feküdt, tökig véres orral. Engem nem érdekel, hogy fiatal vagy öreg. Ha beugat, ő bánja.
Végül az egyik utcán befordulok. Rémlik, mintha valami olyasmiről lett volna szó, bent az őrsön, hogy itt szokott lenni valami drogos buli. Valaki ezt emlegette és én figyeltem is egy ideig a terepet.
Most szarok az egészre.
Mégis hamar észreveszek egy lányt egyedül aki igencsak ijedtnek tűnik. Ó, csak nem kellett csalódnia? Vajon miért nincs ma árú?
Nem, nem szabadna mégis megteszem. Az ital játszik rajtam és kicsit jobban akarom magam érezni. Hála a sötét bőrömnek és a fekete kabátnak egész jól beleolvadok az árnyékos falak közé és csupán a fehéren csillogó fogsorom látszik mikor elvigyorodva megszólalok, béka kuruttyoláshoz hasonló hanggal.
- Hova, hova ily sötétben? Talán drog kering véredben? Nincsen semmi, csupán én? Ki olyan mint egy öreg vén?
Abban a pillanatban találtam ki a versikét mégis bizton állíthatom, egész jóra sikeredett.

Tárgy: Re: Utcák / Sikátorok 22.02.14 13:20

Mindig figyelek a részletekre, nem hiába hangoztassák annyira, hogy az ördög a részletekben rejlik. Senki sem sejti rólam, hogy bármit is használnék. Ez az én kis titkom és nagyon remélem, hogy örökké titok fog maradni. Még az ikertestvérem, aki mindenkitől jobban ismer, még ő sem tudja rólam, hogy drog problémáim vannak. Eleinte csak akkor vettem be pár tablettát, mikor buliztam, hogy jobb legyen a hangulatom. Azt hittem, hogy nem tudok majd rá szokni, de egyre sűrűbben nyúltam drogok után, aztán azon kaptam magam, hogy rendszeres fogyasztóvá váltam. Ha nem kapom meg a napi adagomat, akkor ingerlékeny leszek és semmi más nem tud érdekelni, mint hogy végre bevehessek valamit és nem törődve semmivel szárnyaljak. Mostanában túl sok minden történt az életembe, ami végett természetesen újra a drogok világába menekültem. Nem akartam semmivel sem foglalkozni, csak egy kicsit felejteni, ebben a kis tablettáim segítettek. Most sem akarok mást, csak pár ütős tablettát, ezért is jöttem erre a lebukkant környékre. Elképesztő, hogy mit meg nem teszek azért, hogy pusztítsam magam. Tudom, hogy hosszú távon nem tesz nekem jót, de még sem tudok magamnak megálljt parancsolni, egyszerűen szűkségem van rá, kellenek nekem azok a tabletták!
- Mi?! – Összezavarodva kérdeztem vissza. Szívem majd ki akart ugrani mellkasomból az ijedtségnek hála. Mégis ki ez a fickó és mit akar? Egyáltalán nem értem, hogy mit mondott, annyira zavaros volt az egész.
- Találj valaki mást, akivel szórakozhatsz! - Nem vagyok vevő a humorára, nekem nem egy ilyen mókás kedvű férfira van szükségem, hanem pár kedv csináló pirulára. Mit meg nem adnék azért, hogy megint olyan állapotba kerüljek, hogy nem létező dolgokat hallucináljak. Nagyon nem tetszik a valóság, szeretnék ismét elszakadni ettől az egésztől és egy kicsit élvezni a lebegést.

Tárgy: Re: Utcák / Sikátorok 23.02.14 9:21

Bár most leginkább egy elcseszett zaklatónak érzem magam, élvezem ezt a lejátszódó jelenetet. Tudom, hogy csak a pia dolgozik bennem, de mégis olyan mintha a vérem forrana. Nem, most nem fogok lekopni. Úgy hittem, hogy ma nem fogok bevinni senkit a rendőrségre, de tévedtem. Újabb áldozat. Azt hiszem ebben az egy hétben nagyon profi vagyok a drogosok elkapásában. Persze egyiküket se a szokásos rendőr módon kaptam el, hanem kicsit a zaklató úr módba átkapcsolva juttattam el a rendőrségbe. Igen, most is ezt teszem és tetszik.
Az árnyékból végül előlépek, hogy jobban lásson és hogy tudja kivel áll szembe. Biztos, hogy ilyenkor nem lehetek valami szívderítő látvány, hisz este van, sötét és ismerve a fehérek általános viselkedését, még néger is. Hát kislány ezt a mai napot jól benézted!
Zsebre dugott kézzel lépkedtem elő és három-négy méterre megálltam tőle.
- Ma nem lesz drogos piac. Ne is tagadd, hogy azért jöttél. Ahogy én se tagadom, hogy...
Azzal egy könnyed mozdulattal leakasztom a jelvényt az övemről.
-...nem ártana velem okosabban beszélned mert ez benézted.
Igaz, honnan is tudhatná, hogy rendőr vagyok amíg nem lengetem a képe előtt a jelvényt. Mindegy az ő baja. Nem kell, mindenkinek csak úgy beugatni.

Tárgy: Re: Utcák / Sikátorok 24.02.14 22:00

Hogyan jutottam el idáig? Mármint idáig gyalog sikerült elvergődnöm, csak azt nem értem, hogy hogyan tudtam bele keveredni a drogok világába. Bevettem pár ártatlannak tűnő tablettát, jobb kedvem lett tülök, de akkor azzal nem számoltam, hogy ha ki próbálom akkor már szerves részét fogja képezni az életemben. Tagadhatatlanul függővé váltam. Az életemnek a drogoknak amolyan mentőöv szerepe van, kell hogy valami elterelje a figyelmemet azokról a dolgokról, amik mostanában történtek velem. Csak ki akarok egy kicsit kapcsolni.
- Én csak erre sétáltam. - Ahogy közelebb jött felém úgy léptem pár lépést hátrafelé, habár ezt a magassarkút nem hátrálásra találták ki. Nem tud rám bizonyítani semmit, igaz még kábának érzem magam, de azért tisztában vagyok a jogaimmal. Szerintem sokkal jobban kellene a saját dolgával törődnie és nem az én ügyembe bele rondítania.
- Bűzlesz a piától, így nem hinném, hogy hasznát vehetnéd a jelvényednek. - Valójában nagyon is meglepett, mikor elő kapta jelvényét. Az pedig csak vicc lehet, hogy pont egy piás rendőr tud belém kötni. Mégis az zavar a legjobban, hogy miatta nem bukkan fel senki sem, akitől tudnék venni végre valamit.
- Erre nekem nincsen időm... - Ha itt van biztosan nem fogok droghoz jutni, ezért elindultam valamerre, ügyeskedve a macskakővőn magassarkúmban. Nem érdekel, hogy hol és az sem igazán, hogy kitől, de droghoz kell jutnom. Kezdem magam nagyon feszültnek és türelmetlennek érezni, szükségem van valamire, hogy csillapítsam a bennem lévő tombolást.

Tárgy: Re: Utcák / Sikátorok 03.04.14 12:51

Szabad játéktér!

Tárgy: Re: Utcák / Sikátorok 17.06.15 1:44

Új napra virradtam, ami esélyt ad az új dolgoknak. Már korán felébredek, majd egy csendes mosakodás után felöltözök a mai ruháimba. Egy szürke póló, aminek a mellkas részén a következő felírat található:”I wanna be your Angel”. A póló mellé egy elegáns farmernadrágot húzok, majd a végét egy fekete sportcipő koronázza meg. Kiegészítő gyanánt a bal karomon van a karórám, míg jobbomon egy karkötő féldrágakövekből. Eszembe jut egyből nekem az a lány, akit múltkor éppen lefüleltem, mert veszélyes dolgot űz. Nem tudom kiverni a fejemből, ráadásul nem hagy nyugodni a gondolat, hogy ilyen hamar eldobja az életét. Ökölbe szorul a kezem, akárhányszor rá gondolok. A sors pedig fura játékot űz velünk, mert elég gyakran összesodródunk, amit én mindig kihasználok. Nem hagyhatom meghalni, s ilyenkor mint egy jóságos szuperhősre tudok magamra gondolni. Elkészítem a reggelit, s nem csak nekem, hanem Oliviának is. Frittata a mai reggeli, ami nem más, mint apróra vagdalt friss zöldségek kavalkádja, amire ráütök jó pár tojást, majd a sütőben válik finommá. Mikor elkészül a nagy kör Frittata, akkor megfelezem, így az egyik felét én megeszem, míg a másik majd a lakótársamnak marad. Étkezés után összekészülök a mai órákra, valamint ebéd gyanánt viszek a tegnapi megmaradt rántottából. Valahonnan szerzek friss pékárut, aztán ebéd gyanánt elfogyaszthatom, így nem kell hazautaznom. Megyek a suliba, ahol egyre közelebb kerülök álmaim megvalósításához, vagyis a séffé váláshoz. Egészen jó tanuló vagyok, mondhatni ott vagyok a legjobbak között, azonban vannak nálam okosabbak és ügyesebbek A suli végzése után megebédelek, majd elindulok arra, amerre általában össze szoktam futni vele. A napokban hozzá kellett szoknom a hosszadalmasabb sétákhoz, ami kezdetben izomlázzal mutatkozott, azonban most már hozzászoktam. Találkoztam már a lánnyal annyiszor, hogy simán ki tudom szúrni a tömegből. Az egyik sarki kávézóba térek be, mert mellék helységbe kell mennem. Mikor visszatérek onnan, akkor ide-bentről látom meg őt. Megdobban a szívem, de iparkodok ki hozzá. Remélem, hogy nem szúr ki olyan hamar, hogy utána szaladni kelljen utána. Ha sikerül becserkésznem, akkor ráköszönök, akármit csinál itt.
- Szia! Megint megvagy! – jegyzem meg, mint akinek éppenséggel pontosan ezt lenne a feladata. Odalépek hozzá, majd próbálkozok a szokásos öleléssel és arcpuszival. Ezzel szeretném értésére adni, hogy van valaki, akinek még fontos az életben. Hagyjon fel az önpusztító életmódjával. De tudom, hogy csupán fizikai kontaktussal nem tudok semmit se elérni nála.
- Remélem ma sem szeretnél csinálni olyan hülyeséget, mint a múltkor. – kezdek bele a nyaggatásába, azonban úgy vélem, hogy elég csak egyszer megemlítenem előtte.
- Milyen volt mai napod? – érdeklődöm teljesen őszintén, amire remélem kapok választ. Megengedek magamnak egy kis nézelődést, mármint megcsodáljam a mai öltözetét.
- Ma igazán csinos vagy, ám remélem nem azért, hogy a szépséged használd fegyverül. – csak nem tudok leállni, így beletörődök, hogy aggódó gondolataim a felszínre törnek. Jó pár alkalommal, mikor összefutottam vele, akkor kirámolt engem, így megtanultam mellette, hogy miként tároljam biztosan a pénzem.

Tárgy: Re: Utcák / Sikátorok 21.06.15 14:50

Juliet&Tom

Szokás szerint a telefonom ébreszt hangosan zenélve, amit egy lusta mozdulattal csitítok el. Nagyon nincs kedvem felkelni. Nem aludtam túl jól. Az éjszaka beszedtem egy marék pirulát, ami pár óráig feldobott, viszont aztán ahogy a hatás múlásával hajnalban lefeküdtem aludni gyötörtek a rémálmok. Pihentetőnek véletlenül se lehet nevezni. Hiába, sajnos muszáj korán kelnem az iskola miatt. Bevehettem volna még pár szemmel közvetlenül lefekvés előtt, viszont akkor a végén a tanároknak feltűnne a dolog. Az kicsit sem hiányzik, hogy fejmosást kapjak, hívják anyámékat, vagy ki is rúgjanak. Pont elég, hogy múltkor az egyik osztálytársam meglátott alfában. Okoskodott nekem, hogy ez nem helyes, meg hogy ezzel magamat pusztítom. Úgy idegesített, el is hajtottam a francba. Sajnos azóta levakarhatatlanul tapad rám. Néha szabályosan meg kell szökni előle, hogy nyugtom legyen. Mi köze van ahhoz, hogy én mit csinálok?! Semmi, foglalkozzon a saját dolgával. Mondom neki folyton, de mintha a falnak beszélnék. Annyi a különbség, hogy az legalább nem osztja állandóan az észt. Ha ez sokáig így megy könnyen lehet, hogy a végén még megőrülök. Még az hiányzik, hogy ilyen fiatalon bezárjanak a gyogyósok közé...
A készülék órájára pillantva gyorsan kiűzöm a fejemből ezt a sok kavargó gondolatot és erőt véve magamon kikászálódom az ágyból. A szekrényemből előkapok egy fehér mintás pólót és egy sötétkék farmert. Sietve bepakolom a könyveim, vállamra kapom a táskám és a a lábamra a fekete topánom. Átigyekszem a kollégiumból a másik épületbe. Az automatából veszek magamnak egy kis kávét, hogy biztosan ne aludjak el órán, majd amint leküldtem indulok is az terembe. Az órák elég lassan telnek, minden perc szenvedés. Főleg úgy, hogy mostanában a tanulnivaló is nehezebben megy a fejembe és van, hogy elfelejtem leadni idejében a beadandót és a tanár lekorhol. Feleléskor is jobban feszengek, úgy kell szinte fejben seggbe billentenem önmagam, hogy szedjem már össze magam. Szerencsére ma megúsztam váratlan számonkérés nélkül aminek örültem.
Órák után korogni érzem a gyomrom. Természetesen a szobámban nincs semmi értelmes ennivaló, így csak rakok némi pénzt és elindulok a kávézó felé, ahova járni szoktam. Hamar oda is érek és rendelek magamnak egy omlettet. Hamar kihozzák és percek alatt el is fogyasztom a finom ételt, amit ki is fizetek. Pihenek picit a székemben, még nincs kedvem elindulni. Így ülve, teli hassal legalább nem émelygek annyira és kevésbé vagyok lehangolt. Éppen az asztalon lévő étlapot nézegetem unalmamban amikor váratlanul megjelenik előttem váratlanul valaki. Kissé meg is ijedek. Felnézve pillantom meg, hogy az a személy az, akinek a társaságára legkevésbé vágyok. Feszülten sóhajtok egyet. Nem igaz, hogy nem lehet nyugodtan beülni valahova enni valamit, mert egyből itt van a nyakamon! Hogy a francban lel rám folyton?! Nyomkövető van rajtam, vagy mi?! Roppant frusztráló, hogy állandóan a nyakamon van. Olyan nagyon jó fejnek hiszi magát, meg mindent tudónak. És a pólóján...nevetséges. Még hogy az én angyalom? Na ahhoz nekem is lesz egy-két szavam! Mikor ölelgetne elhajolok. Pesztráljon mást!
- Hurrá... - húzom el a szám egykedvűen. Mit várt? Azt hitte, hogy majd csak úgy a nyakába ugrom, hogy milyen jó vele újra találkozni? Ezt ő sem gondolhatta komolyan. Pusztán akkor bújtam hozzá jobban, cukiskodva, mikor volt olyan balfék, hogy a pénztárcáját a farzsebében hagyta én meg ölelkezéskor könnyen megszabadítottam tőle. Kár, hogy már jobban vigyáz erre...
Kíváncsi vagyok mi milyen hülye dumával akar fárasztani. Meg is kapom a várva várt választ. Ó, milyen kis aggódó! Menten elolvadok! Csak előtte még a halálba kerget a baromságaival...
- Képzeld, szeretnék. Sőt, fogok is, szóval ha megbocsájtasz megyek is. - állok fel és próbálom kikerülni, hátha kijutok innen. Hátha most az egyszer kicsit könnyebben tudom lerázni.

▲music:XX▲Words:586▲Note:Elnézést a késésért. Embarassed

▲

Tárgy: Re: Utcák / Sikátorok 22.06.15 10:39

Úgy tűnik, hogy ma nincs próbálkozós kedvében, hogy ölelgessen engem. Tudom jól, hogy szereti kitapogatni merre van a pénztárcám és elég ügyes kacsói vannak, hogy elemeljék tőlem. Ezt félretéve azonban lenne egy sokkal egyszerűbb megoldás a lopáson kívül. Ha megkérne rá, akkor lehet adnék neki pénzt, azonban a drogozás nálam tiltott dolog, sőt tűzzel-vassal ellene vagyok. Látom, ahogy elhúzza a száját, ráadásul mond valamit.
- Most teljesen szóltál, mint egy másnapos hal. – jelentem ki, mit sem törődve azzal, hogy ő éppenséggel nem szívleli a társaságom. Gyorsan rátérek a lényegre, ami nem más, mint a múltkori eset. Lefüleltem, ahogy éppen drogozik. Azóta egyszerűen gyakran keresem a társaságát, próbálok vele beszélgetni. Kezdetben ez volt a cél, azonban észre se vettem, hogy mennyire belehabarodtam ebbe a drogos lányba. Minden egyes alkalommal szeretem megnézni őt, meg a legkülönfélébb reakcióit, amivel nekem válaszol. Én úgy vélem a tetteiben nem csak a drogosság lapul meg, hanem a valódi személyiségének egy része. Sokan már itt feladnák a harcot, de én e tekintetben makacs vagyok és kitartó. Jobban belegondolva a droggal vívok csatát a szívéért, amit eddig sosem mondtam ki előtte. Túl korai egy ilyen vallomáshoz,csupán a képembe röhögne, hogy mekkora szerencsétlenség vagyok. Ki kell várnom a megfelelő pillanatot, aztán lecsapni. Mikor hallom a válaszát, hogy ő bizony a mai nap szeretne drogozni, akkor engem arra késztet, hogy válaszoljak neki
- Magyarán azt szeretnéd ezzel nekem mondani, hogy maradjak veled egész nap. Vigyázzak rád, hogy ne járasd le magad mások előtt? – teszem fel a kérdést teljesen költői jelleggel, aztán nem hagyok neki annyira időt, hogy válaszoljon.
- Örömömre szolgál, ha így tehetek. – hagyom kimenni, azonban én mint egy édes kutyus rohanok utána. Mikor beérem, akkor nyugodtan haladok mellette.
- Szokás szerint van három órád, hogy értelmesen velem töltsd el, utána nekem mennem kell dolgozni. – jegyzem meg, bár nem tudom,hogy a tegnapi naphoz képest milyen előrelépésre számíthatok. Teljesen fel tudja az embert darálni a sikertelenség, főleg ha nem úgy végződik, ahogyan elképzelte.

Tárgy: Re: Utcák / Sikátorok 24.06.15 18:18

Juliet&Tom

Vannak dolgok amiket egyszerűen képtelen vagyok megérteni. Mire fog nekünk valaha is kelleni az a rengeteg bonyolult matematikai képlet? Mi értelme van biokémiát tanulni? És miért nem tud ez a srác végre leszállni rólam? Olyan, mintha küldetésének tekintené, hogy nyaggasson csak mert nem úgy élek, ahogy azt ő szeretné. Igen, drogozok. Na és akkor mi van? Hagy tudjam már nekem mi a jó, hiszen ez az én testem, az én életem! Nem vagyok már kislány, akire vigyázni kell. Ezt persze hiába is mondanám neki, simán elmegy a füle mellett és már csak azért is kioktat. Úgy idegesít, hogy azt hiszi ő mindent mindenkinél jobban tud és kizárólag neki lehet igaza. Kíváncsi vagyok mások hogy bírnak megmaradni a közelében.
- Micsoda hasonlat... - jegyzem meg gúnyosan. Másnapos hal... Az, csakis. Nem tudom honnan szed ilyen hülyeségeket. Komolyan mondom tanítania kéne hogyan készítsen ki másokat, olyan jól megy neki. Vagy ez nem megtanulható és ehhez tehetség kell? Ki tudja. Annyi biztos, hogy ha másban nem is, de idegesítésben kétség kívül profi. Csak tudnám miért pont én élvezhetem ezt a különleges adottságát... Nem lenne képes egyszerűen úgy tenni, mintha nem történt volna meg az az este? Oké, hogy ő "jót" akar, viszont nem mindenki akarja, hogy mások is foglalkozzanak az életükkel és én is az ilyen emberek táborát erősítem. Amúgy is honnan tudja, hogy nekem mi a jó?! Menjen, önkénteskedjen hajléktalanszállón, vagy állatmenhelyen, ott szívesebben látják a nagy segítőkészségével! Csak jönnék egyszer végre rá hogy bírom végleg lekoptatni magamról! Könyörgöm valaki árulja el! Fizetek is érte, ha kell!
Egy gyors búcsúzásnak szánt mondat után már indulnék is el. Éppen a táskámat veszem fel és fordulok meg, mikor hallom, hogy visszaszól. ez teljesen hülye?! Szembe nézve vele értetlenül nézek rá. Mire odáig eljutok, hogy reagáljak is rá valami értelmeset máris mondja tovább az idiótaságát. Végig se igazán hallgatom, helyette csak sietős léptekkel megindulok kifele. Hiába szedem a lábaim ne sokára ismét ott van mellettem. Ez nem lehet igaz! Hogy három órákig el kéne viselnem?! Ara várhat! Tuti nem fogom addig élvezni a társaságát! Még 2 percig se akarom, nem hogy tovább!
- Szövegértési problémáid vannak, vagy csak szimplán nem vagy százas? - nézek rá ingerülten. Ezúttal én nem hagyom szóhoz jutni, mert már folytatom is a beszédet. - Tudod mit? Nem kell válaszolnod. Már rájöttem. Te idióta vagy és beképzelt! Képzeld nem mindenki arra vágyik, hogy veled töltse az idejét! - vágom a képébe a véleményen finomítás, vagy mellébeszélés nélkül és rákapcsolok. Nem érdekel, ha ezzel megbántom. Sőt, pont az a célom, hogy elérjem nála, hogy ne akarjon többet látni.

▲music:XX▲Words:425▲Note: Smile

▲

Tárgy: Re: Utcák / Sikátorok 25.06.15 0:47

Hallom, hogy a hasonlatomat dicséri, akkor kihúzom magam. Kérem szépen megy itt az oda-vissza játék, aminek én örülök. Nagyon jól érzem magam a társaságában, de ez fordítva nem igaz. Két lehetősége van, vagy megszokja az idegesítő jelenlétem, vagy éppenséggel lemond a drogozásról. Nem tudom, hogy miként lehet egy olyan szerre rászokni, ami alapjában véve az emberek további széteséséhez vezet, vagy legalább is tudósok szerint teljesen meghülyül tőle az ember. Ez egyáltalán nem megoldás, akármi elől menekül is, ráadásul túl tudja magát adagolni az ember, ami megint azon kategóriába tartozik, amit én nem szívesen élnék át vagy néznék meg. Én magyarázhatok ennek a lánynak, mert szerintem meg van arról győződve, hogy én vagyok itt a nagy felbujtó. Ha tudná, hogy egy ideje őt nézem és tetszik. S mivel szorult belém olyan hősies vonulat, hogy szembeszálljak ezzel a fránya droggal, ami mérgezi lelkét és testét. Mikor visszaszólok, akkor jön a kimaradt szemezésünk, csak éppenséggel igen csak közel állva tesszük. Én megengedek felé egy halovány mosolyt. Távozni akar, azonban én nem akarom, hogy meglépjem előlem. Gyorsan felveszem a tempóját, így mellette termek. Kíváncsian várom, hogy mit szól az én társaságomhoz, ám végül előbújik a szög a zsákból.
- Nincsenek szövegértési problémáim. Csak szeretném, ha lemondanál drogról. Van fogalmad arról, hogy én nem akarok a második helyen lenni. Megláttalak akkor, mikor drogoztál és nem tudlak kiverni a fejemből. S nem azért akarok hozzád közeledni, mert drogos vagy. – válaszolok vissza, mert nem hagyom magam. Ha ennyire szeretné tudni, hogy miért küzdök? Hát tessék, egy pasi vagyok, akinek jó az ízlése nők terén és bepróbálkozik egynél. Ebben hol a hiba? Nem értem.
- Ha pedig így kérdezed tőlem, hogy nem vagyok százas, akkor elárulhatom neked, hogy bútorfóbiás vagyok. A tipikus ágyaktól irtózom, ha le kellene ülnöm egyre, akkor rosszul lennék és összeesnék. – adom ki neki a legjobban őrzött titkom. Indulat van bennem, de semmi pénzért nem bántanám a mellettem levő szépséget. Érdekel az, hogy milyen nagyot fog nevetni ezen, mert a legtöbb ember hihetetlennek találja. Létező dolog, s ennek én vagyok itt az élő példája. Sok lánnyal, akivel ismerkedni próbáltam azonnal minden további szó nélkül távozott. Sok idő kellett ahhoz, hogy megértsem, hogy nem mernének felvállalni mások előtt.
- Pompás. Mond csak ki, hogy milyen alak vagyok. – szólok vissza, mikor hallom az utolsó mondatot, akkor nem torpanok meg, akármilyen fájdalmas számomra.
- Képzeld el, vannak akik még olyan beképzeltek és idióták, hogy a számukra tetsző lánnyal akarnak járni! – mielőtt meg szeretne lógni előlem, akkor én még utána gyorsítok és próbálom elkapni a csuklóját. Finoman próbálom magam felé fordítani, hogy még a lelkemben tomboló dolgokat kieresszem.
- Sőt annyira belezúgott a lányba, hogy képes lenne felvenni a harcot az átkozott droggal. Segítene neki leszokni, támogatná és legfőképpen senkinek sem árulná el a lány sötét korszakát. – eresztem el a csuklóját, miközben teljesen megsemmisülve állok Jueliet előtt. Egy olyan felemet hozza felszínre, ami számomra újdonság. Lerohanom a tiszta őszinteségemmel, s mondom meg a nagy világ előtt, hogy tetszik és harcolok érte.
- Hívj csak nyálasnak, ábrándozónak és még a többinek, dobálózz a szavakkal, miközben nem ismersz és nem akarsz a drog miatt ismerkedni velem. – jön ki belőlem, aztán ténylegesen vége. A körülöttünk levő emberek furán néznek ránk, sőt nagyobb ívben elkerülnek. A többség várja a végkifejletet, mások pedig ingatják a fejüket. Sőt egy kétajtós odajön hozzám, aki ráadásul izmos, jóképű és valószínűleg minden nő álma.
- He öcskös! Jobb elfelejted őt, tűnj haza szépen, anyuci védelmező szoknyája alá, meg apuci védelmező háta mögé. Ne szóljak többet, mert megütlek. Ne pesztráld a nőket, ha nem tudsz csajozni. Igaz e babám? – kacsint rá Julietre, azonban nem vagyok a csendben maradok pillanatban, ezért visszaszólok hozzá.
- Mi közöd hozzá? Menj szépen el, mert nincs fogalmad arról, hogy mit beszélsz. – erre érkezik a szélsebes ütés a képembe, így hamar megérkezek a földre. Izom Jani nem áll le, mert sűrű fekete köd száll le rá. Kétszer izomból belém rúg, miközben nyáltól fröcsögve üvölti.
- Mit foglalkoztat téged, hogy drogozik a lány! Drogozzon, mert neked az ég adta egy világon semmi közöd sincs hozzá. Fogadd el úgy, ahogy van! – végül belém rúg még kettőt, amire felnyögök a fájdalomtól. Eszméletlenül átjárja az egész testem. Végül két ember fogja le a csávót, nem tudom, hogy a barátai e vagy sem. Érkezik végül még egy arcon köpés, bő nyállal. Végül nagy nehezen feltápászkodok a földről, majd körülnézek. Vajon itt van még Juliet? Rendesen görnyedek, az emberek meg tuskók, mert egyik se akar nekem segíteni. Mindenki elkönyvelt engem valami féregnek, akivel csak így lehet beszélni. Ha nincs itt az én kiszemelt szépségem, akkor leginkább a kórházat választom, hogy megnézessem nem-e tört el vagy repedt meg a bordám?

Tárgy: Re: Utcák / Sikátorok 05.07.15 15:23

Juliet&Tom

Akárhogy is próbálom egyszerűen nem tudom megérteni ezt a srácot. Miért éri meg neki egy reménytelen harcot folytatnia? Élvezi, vagy mi? Mazochista, vagy szimplán nincs ki négy kerékre? Esetleg mindkettő? Ki tudja? Nem ismerem még annyira, hogy erre a kérdésre válaszolni tudjak. Az igazat megvallva nem is nagyon akarom jobban megismerni. Éppen csak annyira szeretném, hogy hatásosan le tudjam koptatni és újból annyi nyugalmam legyen, mint azelőtt az este előtt. Bár ne mentem volna el abba a vackos buliba! Mostanában alig szoktam szórakozni járni, egyszer ráveszem egy partira, erre sikeresen szerzek egy fiút, aki hűséges pincsiként állandóan a sarkamban van és tapad rám kutyapiszok a cipőtalpra. Ráadásul osztálytársam, úgyhogy - ha csak nem vált iskolát, vagy bukik meg - még jó pár évig el kell viselnem. Ez aztán nem kis szerencsétlenség. Rosszkor, a rossz helyen a rossz személybe belebotlani... Ez is csak velem történhet! Hogy lehetek ilyen szerencsétlen? El vagyok átkozva, vagy mi? De ki átkozott volna el és miért? Az a piszok Amber állhat a dolgok mögött? Mindig olyan ellenséges és köcsög akárhányszor találkozunk... Talán ő tett ilyen pancserré? Á! Ez hülyeség! Ő nem holmi boszi, pusztán goromba kis dög. Vagy mégis az? Valaki verje ki a fejemből ezt az egész hülye témát, mert megőrülök!
Mintha csak emlegetni kellett volna a beszólásom után szinte rögtön elkezdi magából ontani az okoskodó lelki maszlagot. Szívesen félbeszakítanám, de hagyom beszélni, mivel kezd egyre érdekesebbé válni a dolog. Persze a tempómon továbbra se nagyon lassítok, legyen neki kihívás kitárni a kis lelkét. Bútorfóbiás? Olyan fóbia is van? Ez ilyen hogyan alszik, vagy él nemi életet? Állva, mint a lovak, vagy a padlón? Kényelmes lehet... Önkénytelenül is kuncogok a dolgon, mivel kár szépíteni ez nevetséges. Kevesen nem nevetnének ezen. Én pedig azok közé tartozom, akik az ilyen furcsa izéket különösnek és szánalmasnak tartják. Szívtelen lennék? Lehet, azonban a környezetem formált ilyenné, nem tehetek róla. Ez van. Akinek nem tetszik az mehet melegebb éghajlatra. Nem fogom feladni magam kizárólag azért, hogy másoknak megfeleljek, ezt ne is várják el tőlem. Én se akarom, hogy valaki miattam dobja el a valódi személyiséget. Az úgy se lenne hosszú távon jó senkinek és indulatot szülne. A békés egymás mellett élés szerintem jobb megoldás. Nyugton hagyni a másikat, nem folyni bele feleslegesen az életébe, cserébe ezt mi is megkapjuk. Sajnos néhányan nem képesek ezt felfogni és minden áron zaklatják embert. Vagyok olyan "szerencsés", hogy ezt a saját bőrömön tapasztalhatom meg. Pompás egy dolog, ajánlom mindenkinek...
Várjunk csak! Hogy mit mondott? Belém van esve? Szóval ezért tapad rám úgy? Így már mindent értek! Szóval nem bolond - vagy legalábbis nem teljesen -, hanem szerelmes. Hát komolyan mondom ez kész vicc! Hogy lehet valaki olyan béna, hogy abba esik bele, aki a háta közepére se kívánja? Szánalmas... Egyszerre nézem le és fokozódik bennem egyre a düh a hangsúlya és a kioktató szóhasználata miatt. Amint befejezi belőlem tör elő a fokozódott indulat.
- Neked komolyan valami bajod van! Mit hittél? Azt gondoltad, hogy én csak úgy az öledbe ugrok, mint holmi ócska mesében? Ébredj fel, ez a valóság! Tudod mit? Lehet, hogy nem ismerlek, de te se engem. Úgy csinálsz, mintha annyira tudnád én mit érzek, holott ez nagyon nincs így! Honnan a fenéből is tudnád bennem mi zajlik le?! Gőzöd sincs róla, csak osztod az észt, mintha annyira ismernél! Nem lepleznéd le a titkom, mi? Most két perc alatt egy rakás vadidegen tudtára adtad, hogy függő vagyok. Gratulálok, ügyes vagy! Csak így tovább! - osztom le kíméletlenül lélegzetvételnyi szünetekkel. Aztán csak nézem mérgesen, a sok beszédtől kissé kifulladva. Kiadtam magamból az általa okozott haragot és úgy érzem mázsás súlyoktól szabadultam meg. Őszintén jól esett megmondani nekem a magamét, helyre tenni. Megérdemelte.
Mikor odajön hozzánk egy nagydarab fickó távolabb állok, mert rossz előérzetem van. Az ilyen izomagyaknak jobb teret adni. Amit mond arra elmosolyodom. Talán nem egy zseni, viszont van igazság abban amit beszél. Mikor megüti kissé elkerekednek a szemeim, de nem igazán lepődök meg. Azért nem akarom végig nézni, így leintek egy taxit és visszamegyek a koleszba. Ott bent a szobámban pedig zárt ajtó mögött élvezem a szer hatásait és igyekszem a feledés homályába meríteni a negatív gondolataimat.

▲music:XX▲Words:683▲Note:Bocs a késésért. Embarassed

▲

Tárgy: Re: Utcák / Sikátorok 11.07.15 9:23

Én meg ez a gyönyörűséges lány, aki drogozik. Furcsa párost alkothatunk, mert az utcán biztosan felfigyelnek a mi kis eszmecserénkre. Úgy beszélünk egymással szinte, mint ha nagyon jól ismernénk egymást, legalábbis nekem így hat. Okoskodok természetesen és nem akarok neki nyugton hagyni. Járni akarok vele, s megfogni a kezét és éreztetni vele, hogy vele vagyok. Megölelni, aztán megcsókolni. Ha pedig olyan hangulatba kerülünk, akkor egy fergeteges szeretkezésben szintén benne lennék. Ezek csupán az álmaim, amik igazán ingatag lábakon állnak. A beszédem során vétek egy pár hibát, de azáltal megmutatom emberi mivoltomat. Jó lenne, ha így fogadna el, amilyen vagyok. Az osztályunkban előtte pár lánnyal próbáltam kezdeményezni, de ők kikosaraztak arra hivatkozva, hogy nem vagyok kigyúrva, meg túlságosan okos vagyok. Végül az események sodra összehozott Juliettel, akit igazán csak akkor vettem észre, mikor bedrogozva láttam. Akkor pillantottam meg a szépséget benne, s most pedig önző módon jelentkezek rá. Szeretném magam mellett tudni, mert csak gyönyörködni lehet benne. Azóta próbálom őt puhítani, de eddig sikertelenül. Nem hagyok neki nyugton, s minden szabad időm kihasználom, hogy vele lehessek. Mondhatni már olyan vagyok, mint egy drog, ami tudja a dolgát és minden egyes nap fertőzöm a becses lány elméjét. Csak annyit szeretnék tudtára adni, hogy itt vagyok neked, engedj magadhoz. A valódi drogozással hagyjon fel. Sikertelen vagyok, sőt tűrőm olykor, hogy rám ordítson mint a jelen esetben. Én minden egyes alkalommal elárulok valamit magamról öntudatlanul, s lassan a végére érek. Mindent fog tudni rólam, azonban ő nem árul el saját magáról semmit. Ez fáj nekem, de lenyelem magamban. Minden nap úgy kelek, hogy legszívesebben feladnám eme küldetésem, amit önként vállaltam.
- Nem hiszem, hogy az ölembe ugranál. Jó lenne, ha megtennéd, de nem fogod. Ki nem állhatsz engem, mert mindig összefutunk. Talán csúnya vagyok? Túlságosan felnőtt vagyok? Miért nem lehetek veled? Miért nem adsz nekem esélyt? Ezek vadidegenek, de az osztálytársaid ha megtudnák, vagy a tanáraid, akkor kicsapnának az iskolából! Soha, de soha többé nem kerülnél iskola közelébe, csak ha leszoknál róla. – szólok hozzá, aztán odajön hozzánk egy izomagy, akivel összekapok. Megüt engem, így van olyan sejtésem, hogy nem úszom meg lila és zöld foltok nélkül. Ez idő alatt Juliet olajra lép, én pedig mindenki előtt megszégyenülve kullogok az orvosomhoz, hogy vizsgáljon meg, hogy nem-e törte el valamimet az a állat. Ezt követően hazamegyek, hogy öt percet pihenhessek, aztán megyek este dolgozni. Éjfélre érek haza, aztán egy zuhanyzás után bezuhanok az ágyba. Másnap reggel kelek, s akkor pillantom meg a tükörben, hogy rendesen behúztak nekem. Legyintek egyet magamban, aztán felöltözök. Felkészülök a mai órákra, aztán indulás az iskolába. Odabenn a tanár új ülésrendről beszél. Kíváncsian várom a végeredményt, hogy ki mellé osztanak be. Megdobban a szívem, mikor Juliet mellé kerülök. Mikor leülök mellette, akkor ránézek, aztán köszönök neki.
- Szia Juliet! – kedvesen szólalok, miközben látom, hogy a többiek előszeretettel beszélnek arról, hogy milyen csúnyán megvert valaki. Nevetnek a lányok és fiúk egyaránt, azonban nem vagyok a beszédes kedvemben. Nem szólok többet a kiválasztottamhoz, mert ahányszor megmozdítom a szemem, akkor fájdalom nyilall belém. Felidézem magamban a tegnapi napot, aztán nyelek egyet. Ránézek a lányra, aztán csak nem tudom megállni, ne beszéljek vele.
- Szeretnéd majd a jegyzeteim elkérni suli után? – teszem fel a kérdést, mert úgy vélem, hogy bedrogozva éppenséggel nem tud úgy jegyzetelni, mint kellene. Én meg szeretnék rajta segíteni, így reménykedek abban, hogy nem utasít el. A tanár az órán szövegel, én meg a lényeget megragadva írom le a füzetembe gyorsan és gyöngy betűkkel. Mások gyakran kérik el az én jegyzeteim, mert felnőttesen világosak és könnyedén érthetőek. Egyszerűen jó belőle tanulni. Nem mindenkinek adom oda, mert volt már pár eset, mikor összefirkálva kaptam vissza. A primitív rajzokról ne beszéljünk, mert az leginkább felháborít. Lényegében vannak ellenségeim bőven, s kevés ember az, akivel jóban vagyok.
- Egyszer elkísérhetnélek a koleszig? – teszem fel a következő kérdést, mert a tegnapi nap annyira rosszul sült el.

Tárgy: Re: Utcák / Sikátorok