-Szeretem amikor ilyen magabiztos vagy. – Vágom rá, közben beharapott alsó ajakkal, vágytól csillogó szemekkel –a mai nap folyamán már ki tudja, hogy hanyadjára-, végig mérem, és szinte levetkőztetem, végezetül fel is falom szemeimmel. Volt már dolgom adonisz külsejű férfiakkal, de olyannal, mint Ben, talán még eddig egyszer sem. Akárhogy is keresek, nem találok benne hibát. Talán ennek is köszönhető, hogy szavakban próbálok felülkerekedni rajta, és letörni egy jókora darabot az önbizalmából, ami nehezebbnek bizonyul, mint eddig bármi más.
-Hogy mi van? Ennyire ne vidd már túlzásba! – Bokszolok bele a vállába, amint meglátom azt a szemtelen, de annál is inkább magabiztosabb, letörölhetetlen, széles vigyort a képén.
Ilyenkor legszívesebben úgy képen törölném, de egyszerűen nem visz rá a lélek, hogy kárt tegyek ebben a helyes pofijában. Mindenesetre, kedvromboló gondolatokkal most félre. Nem is gondoltam soha, hogy a fánk lehet még édesebb, főleg úgy, hogy ha a másik szájáról és arcáról kell leeszegetned, amit előszeretettel teszek meg. Más pasikkal talán nem lennék képes munkaidő alatt ilyen bűnbe esni, de Ben valamiért teljesen más. Már az első alkalom után tudatosult bennem, hogy rá tényleg használhatom azt a kifejezést, hogy „kivétel”. Valami azt súgja, hogy érdemes lenne vele közösen terveznem, de ameddig több ok sorakozik a „nem kéne, mert…” oldalon, addig nem fogok belevágni semmi komolyabba. Mindig megszívom, és most, hogy ennyi idő eltelt és volt időm átgondolni az életem, rá kell, hogy jöjjek arra, Lucas is csak a rossz döntéseim egyike volt, annak ellenére, hogy nem szép dolog így beszélni a halott gyerekem apjáról, aki ráadásul még ennek fejében haldoklik is…
-De jutalmam az lenne érte, ugye? – Kérdezem egy sunyi, perverz vigyorral a képemen, miközben elindulunk az egyik járdán. Napszemüvegem mögül igyekszem oldalra sandítani Benre. Kíváncsi vagyok, hogy milyen reakcióra számítsak tőle ezek után. Bízom benne, hogy csupa pozitívra, kecsegtetőre. Soron következő feltételezése gonosz gondolatokat szül a fejembe, amiket egyszerűen képtelen vagyok megtartani magamnak. A kisördög újra böködni kezd belülről, és mire észbe kapok, már szalad is ki a számon a roppantul „kedves”, költői kérdésem.
-Mi? Nekünk van olyanunk? – Pislogok felé elképedt fejet vágva, amit most nem láthat a napszemüveg miatt, bár azt hiszem, hogy ezek után csak örül neki, hogy nem kell a szemembe néznie. Nem gondoltam én ám komolyan, de félő, hogy Ben nagyon is magára fogja venni. Pedig tudhatná, hogy ha nem lenne köztünk semmi kötelék, akkor nem járnék össze vele. Azért én sem vagyok robot, akinek nincsenek érzései!
-Ezt már szeretem! – Húzom lejjebb ismét napszemüvegemet, hogy kilássak mögüle, amikor bevágok elé, ezzel tulajdonképpen megállásra kényszerítve. Szívesen beletúrnék most a hajába, hogy érezze a törődést, de nem tehetek semmi félreérthető mozdulatot, pláne akkor nem, amikor nyílt utcán vagyunk, így mikor kezem öntudatomon kívül megindul felé, hirtelen irányt változtatok, és ahelyett, hogy Benhez érnék vele, inkább visszaigazítom helyére a szemüvegem. A kétségbeesett rikoltozás viszont újra megzavarja nyugodt pillanatainkat. A nőhöz érve, meghallgatjuk, amit tudnunk kell, aztán Ben elindul a vörös fickó, én pedig a fekete után, miután még tettem neki –persze csak poénból-, egy szúrós megjegyzést, amiről a „viszontlátásunknál” bebizonyosodik, hogy Ben aligha fogta fel a dolgot viccnek.
-Még meggondolom. – Zihálom, majd azért felnézve rá, sokat sejtetően elvigyorodom, aztán –a szédülés ellenére-, feltápászkodom, a férfit is magammal húzva, aki hamarosan –a társával együtt-, két munkatársunk kezébe kerül.
-Ne legyél bunkó! Most élem még csak a fénykoromat! – Cáfolok rá állítására, majd kicsit lemaradva tőle a rosszullét miatt, elindulok én is a kocsihoz, útközben egy szót se szólva. Hiába is akarná tagadni, látom rajta, hogy meg van sértődve. Beülve, máris keresni kezdem az ásványvizemet, aminek megiszom az utolsó kortyait.
-Jobb egy kicsit… - Dőlök hátra az ülésben, újra megsimítva a hasam, és mikor már a feszült csend kezd idegesítővé válni, előre dőlök, mind két kezemmel rátenyerelek Ben hozzám közelebbre eső combjára, és odahajolok ajkaihoz, ügyelve, hogy szánk ne találkozhasson.
-Most haragszol! – Jelentem ki, mindezt a szemeibe mondva.

-Hmmm… nem, de többet nem mondok! Már ennyivel is az egekig magasztaltalak. – Mondom, mindezt annak ellenére, hogy jó magam is tudom, ma sokkal több sértő, becsmérlő dolgot vágtam a fejéhez, mint dicséretet. Tudom, hogy a mai után kijárna neki egy kevéske dicséret, de ez nem az a pillanat. Majd máskor, ha kedveskedő kedvemben leszek… talán…
-Pedig így van! Nő vagyok, én észreveszem az ilyet! – Villannak fel szemeim, amint megtalálom kékjeit, miután sikerült egy jókora ütést mérnem a vállára, mindezt csak is azért, hogy megtanulja, hogy mi a lecke, és hogy ne szálljon el az agya, úgy ahogy a felkapott filmsztároknak szokott, akik a rózsaszín felhők közt, hírnévben és csillogásban, fényben élik minden napjaikat.
A fánkos kis incidens után már úgy szállunk ki a kocsiból, mintha legalábbis pár perccel ezelőtt nem akartuk volna megismételni a tegnap estét a kocsi első ülésén. Odakint még azért mind a ketten kellően kimorogjuk, káromkodjuk magunkat, amiért Joe már megint a lehető legjobbkor szakított félbe minket, de valahol igaza van. A munka, az munka és nem köthető össze a magánélettel!
-Akkor lehet majd kapsz egy külön showt melóidőn kívül… - Kacsintok rá, amikor egy pillanatra lejjebb húzom a szemüvegem, aztán már indulunk is az utunkra, azt vesézgetve, hogy van-e köztünk szorosabb kötelék, vagy egyszerűen csak jól kielégítjük egymást az ágyban és semmi több. Ameddig én a kérdést megkérdőjelezem, addig Ben véresen komolyan rávágja azt, amit gondol. Komolynak és szigorúnak hangzott, így jobb, ha ezennel tartom a szám és nem vágok vissza, főleg hogy még én magam sem tudom, hogy mi is ez az egész amibe ketten keveredtünk bele.
Gondolataim tengeréből egy ismeretlen női sikoly rángat ki, aki azonnal meg is osztja velünk, hogy mire föl ez az ijedt viselkedése. A gondolatra, hogy két köcsög kis tolvajt kell üldözőbe vennünk, rögvest elkezd túláradni ereimben az adrenalin. Talán ennek is köszönhető, hogy olyat vágtam Ben fejéhez az üldözés megkezdése előtt, ami már tényleg utolsó csepp volt nála a pohárba.
-Ajj ne vedd már magadra! – Szólítom fel rá, miközben szédelegve feltápászkodom a földről, amit követően néma csendben megyünk vissza a kocsihoz. Szemem sarkából azért néha lopva feltekintek rá, de mikor látom arcán az egyértelmű sértettséget, megbántottságot, már kezdem érteni, hogy miért nem jár úgy a szája, ahogy egy-egy ilyen eset után szokott.
Beülve a járgányba, első dolgom, hogy igyak egyet, elmulasztva mindezzel valamelyest a szédülést és hányingeremet is egyaránt. Hogy kiengesztelhessem, rátenyerelek combjára, és közelebb hajolva hozzá, már szóba is elegyedünk egymással.
-Ne feltételezz rólam ilyeneket… - Suttogom, elkapva tekintetét annak ellenére, hogy tudom, szándékosan nem vette fel velem a szemkontaktust. Ezek után egyik kézfejemmel végig simítok arcélén, és egy fél mosollyal arcomon megkörnyékezem ajkait. A csók be is következne, ha nem hallanám meg a következő mondatát…
-Valószínűleg nem növesztenék se te, se mások kedvéért D kosaras melleket, és a hajamat se festetném be szőkére, hanem inkább… megpróbálnék a kedvedben járni, és megváltoztatni a nézeteidet… - Mondatomat egy szenvedélyes, és egyben bocsánatkérő csókkal zárom le.

Arckifejezése láttán, és kérlelő szavai hallatán, kis híján elkap a nevetés, amit csak torok köszörülésekkel tudok magamban tartani. Lusta mosollyal, nagyokat pillázva koslatom az arcát, fontolóra véve, hogy talán mondok még neki egy-két kedveskedő, önbizalom növelő szót, de aztán a kisördög újra akcióba lendül és megakadályoz abban, hogy jót cselekedjek. Úgy tűnik, hogy ez ma egy ilyen nap.
-Ha majd teszel érte, akkor talán lehet róla szó… - Vonom fel az egyik szemöldököm. Szemeim csillogásából egyértelműen kiolvashatja, hogy élvezem ezt a hatalmi játszmát, azt pedig még inkább, hogy a jelek szerint nyerésre állok. Nem lehet mindig neki szerencséje. Tudom, hogy a mai vérszívást hamarosan kamatostul vissza fogom tőle kapni, de ameddig ez nem történik meg, jobb, ha kiélvezem a helyzetet, és azt, hogy milyen pozíciót is töltök be jelenleg. Szeretek belebújni a domináns szerepbe. A kocsiból történő kiszállás után –amit egyikünk se tett meg túl szívesen-, már azon kapom magam, hogy azt ígérgetem neki, hogy talán majd nyomok egy különszámot Bennek, amiben egy rúd körül tekergek, pont úgy, ahogy azt a bárokban fellépő táncosnők is szokták csinálni. Persze, azt nem garantálom, hogy olyan profizmussal is fogom tudni csinálni, és hogy nem lesz benne hiba, de talán sikerül majd beindítanom őt annyira, hogy aztán az egész kis műsort –mind a kettőnk számára-, kellemes véget érjen.
-Csak nyugodtan! Amit megígérek, azt általában be is tartom! – Villantom rá pajkosan fénylő zöldes-kék árnyalatú szememet, aztán következik a gyors szóváltás a kétségbeesett eladónővel, majd az üldözés, ami valósággal felpezsdíti a véremet. Egy bankrablásnak, vagy valami terrorista merénylőnek természetesen jobban örülnék, de egyenlőre most ez is megteszi, hogy azt a feszültséget kiadjam magamból, amit akkor akartam, amikor még a kocsiba voltunk, és éppen belemerültünk volna már a dolgokba. A rosszullét azonban az elkapás után hullámokban tör rám. Nem gondoltam volna, hogy ennyire kijöttem már a gyakorlatból. Kicsit megnyugszom, amikor Ben mellém lép, de az ellenséges beszéde és viselkedése kezd nyugtalanítóvá válni. Ezért is nem szólunk egymáshoz, egészen addig, ameddig vissza nem érünk a kocsiba, ahol máris hízelegni kezdek neki.
-Istenem, Ben, az csak egy idióta elszólás volt! Egy hülye cukkolás. Gondolod, hogy kezdtem volna veled, ha nem lennél az esetem? – Forgatom meg a szemeimet, továbbra is a combján tenyerelve, olyan közel hajolva hozzá, hogy lélegzetvételeit az arcomon érzem. Az engesztelésképpen szánt csókot hamar bevetem. A derekamra tévedt kezekből, és abból, hogy nem tolt el magától, arra következtetek, hogy bevált a tervem, ám mikor elhajol tőlem, hirtelen elbizonytalanodom.
-Mit szeretnél még, mit csináljak? – Dorombolom ajkai közé, óvatosan, finoman harapdálva száját, miközben kezemmel kihúzom ingét a nadrágjából, és benyúlok az anyag alá.

Kérdése elgondolkodtat. Eddig még soha nem gondolkoztam el hasonló módszeren, de ha már így megemlítette, nem tűnik rossz ötletnek. Sőt, nem is értem, hogy eddig hogy nem juthatott egy ilyen zseniális ötlet az eszembe. Pedig az én szürkeállományomban aztán mindenféle jobbnál, jobb, kreatív gondolat fellelhető. Mindenesetre, azzal, hogy ezt megemlítette, csak a saját dolgát nehezítette meg. Még egy ok, amiért majd keményebben kell küzdenie azért, hogy minél hamarabb az ágyában tudhasson, bár szó, mi szó, eddig mindig viszonylag hamar sikerül elérnie a célját. Az a baj, hogy túl könnyen lekenyerezhető vagyok, ami nem mehet így tovább. Sürgősen változtatni kell ezen a rossz szokásomon!
-Nem rossz ötlet, szóval igen, vedd úgy, hogy ezennel már az is jogerősen érvénybe lépett, Zsaru! - Ezt a kis "zsaru" szócskát nem bírtam kihagyni, hogy ne biggyesszem oda a végére. Akkor már nem is lettem volna olyan hiteles, mint amilyen szeretek leni. Egy kis szerepjáték soha, senkinek nem ártott még meg. Miért én lennék akkor az első olyan ember?
-Nem táncolok mindenkinek! - Dugom mélyebbre kezem a járőrnadrágom zsebében, ahogy már kint rójuk a köröket. Hangom titokzatos és igen csak pajzán hanglejtésben hagyta el az imént a számat. Ébredjen csak benne gyanú, hogy másnak talán megtenném, mutassa meg, hogy milyen olyankor, amikor elönti a féltékenység és megvadult oroszlánként igyekszik védeni a territóriumát, azt ami az övé.
-Egyébként, ha te is vetkőzöl nekem, akkor lehet róla szó. - Fordítom végül egy incuri-puncurit komolyabbra a szót, majd a következő percekben elválnak útjaink, mind a ketten a két kis taknyos bűnöző -vagyis inkább tolvaj-, nyomába eredve. Szerencsére mind a két hülye kis zöldfülű kézre kerül, így egy rövid kis émelygés és hányinger után már pattanok is föl, Bennel együtt indulva meg a kocsi felé. A jelek szerint teljesen vérégi sértettem és egy hatalmas csorbát ejtettem férfiú becsületén, de ha ő ennyire komolyan veszi a szavaimat, akkor csak is magára vessen! Tudnia kéne, hogy megőrülök érte!
-Szerinted én egy fa*z hiányos ku*va vagyok? - Kérdezem meghökkenve, igen csak szabad szájúan, arcomon némi sértettséggel, felháborodottsággal. Remélem, hogy nem így gondolja, mert ha esetleg mégis, akkor jobb, ha elfelejt, és megy inkább a prostik neccharisnyáján lapuló pi*aszoknyájukat hajkurászni. Végül azonban -annak érdekében, hogy neki és nekem is kicsivel jobb legyen-, pillanatokon belül rávetem magam, és már birtoklóan falom ajkait.
-Van elég pénzed egy motel szobára pár órácskára? - Nézek a szemeibe, kicsit eltávolodva tőle, de éppen csak annyira, hogy rá tudjak nézni, közben a nyakát karoló kezemmel cirógatni kezdem a tarkóját, néha beletúrva rövid fürtjeibe.

Elégedett, győzelemittas vigyorral nyugtázom, hogy nem más, mint az ÉN, csakis az ÉN játékszabályaim szerint fogunk ezentúl játszani, ami által így nem kevés előnyhöz jutok Bennel szemben. Persze, későbbiekben majd előfordulhat, hogy fordulni fog a kocka, de az már egyszer biztos, hogy annak az érdekében, hogy ez még csak véletlenül se fordulhasson elő, mindent elfogok követni! Majd néha behozok kisebb-nagyobb változtatásokat a módszereimbe, hogy ne lehessek annyira kiszámítható. Imádom, annnyira, de aannyira imádom ezt!
-Helyes! Nemleges választ egyébként sem fogadtam volna el. – Húzom végig arcélén finoman, alig hozzáérintve körmöm hegyét a bőréhez, majd következik az élvezetes kis közjáték, amit olyan váratlanul szakítanak félbe, hogy szinte felfogni sincs időnk a történteket.
-Szerencséd, hogy öreganyádnak szólítottál! – Pimaszkodom egy kicsit vele, majd pillanatokon belül mér az utcán vagyunk, és mind a ketten két kis paraszt tolvajt üldözünk, akiket könnyebb volt nyakon csípni, mint hittem volna. Reménykedtem benne, hogy lesz egy kis izgalom, vérpezsdítő dolog az üldözésben –mondjuk egy kis lövöldözés a taknyosok részéről, vagy hasonlók-, de ezennel egy kis futásnál többet nem kaptunk. Sőt, most még ez sok volt, tekintve a hirtelen rám tört hányingert és émelygést, amit nem is értek, hogy mitől lehet, hiszen folyamatosan edzésben vagyok… Lehet, hogy öregszem? Istenem, kérlek, add, hogy ne kelljen botoxos kezelésekre járnom még idő előtt majd! Na, de félre a ráncokkal és narancsbőrrel! Jelen pillanatban sokkal komolyabb problémába ütköztünk.
-Nem forgatok én ki semmit! Inkább te figyelj oda arra, hogy mit hogy mondasz ki, mennyire félreértelmezhetően! – Szólítom fel rá, továbbra is egy merő daccal hangomban, ami arcomról is visszatükröződik. A feszült hangulat azonban már nem sokáig érződik a kocsiban, helyét pillanatok alatt átveszi valami más, valami jó, valami… valami igazán kedvünkre való. Nem fogom bírni, érzem, tudom magamról, hogy nem fogom így kibírni az az időt, ami még a melóból hátra van, főleg úgy, hogy Ben mellettem van végig, és tudom, hogy mi lesz, ha végeztünk az őrsön…
-Igen igen igen igen! – Suttogom az ajkai közé egyre akaratosabban, minden egyes szó után belecsípve fogammal ajkaiba, kezeimmel átfogva a nyakát. Ha elég meggyőző voltam az imént, akkor reményeim szerint pár percen belül már egy kényelmes motel szobában folytathatjuk és fejezhetjük is be azt, amit elkezdtünk.

//Köszi Baby! //

Rohadtul utáltam a kínai negyedet. Ha tehetem be se teszem oda a lábam, de a jó pénz ígérete azért engem is megmozgatott. Még mindig azon kattogott az agyam, hogy ha ez a nyápic alak nagyon is rászokik a szállítmányra, mekkora pénzeket szakíthatok. Nyolcszáz dolcsi? Még a hülyének is megéri! Pláne ha arra gondolok, hogy az új beszállító még friss hús hülyegyerek, alig egy hete tette be a lábát az ígéret földjére, még azt is elhiszem hogy térdre borulva csókolgatta a földet, amikor kinyomakodott a szardíniás konténerből seggében a kék pirulákkal.
Nem voltam finnyás. Bármit simán beveszek, most valahogy mégis örültem, hogy nem nekem kell a számba tömködni ezt a vacakot, ezt az élményt meghagyom a fizetővendégnek.

Fogalmam sincs mikor hagytam el újra a külvárost jelző táblákat, mikor csapott meg az otthon szaga, csak tömködtem a pofámba azt a hotdogot ott a kezemben amit még az egyik kis sárga tetűnél vettem az útszélen, és kentem szét a mustárt a pofázmányomon. Egyesek azt mondják ezek kutyákból csinálják! De érdekel ez? Sosem! Ha kutya, akkor is k*rva jó, lehet majd én is elkapok egyet valahol a hátsó raktártéren és csinálok valami jó kis bifsteket belőle. Ki tudja!? Talán még ezek is tudhatnak valamit. Olcsón meglesz a vacsora.

Valahol már a végén járhattam, vagyis az tuti, hogy fél kézzel még a kormányba kapaszkodva a végét toltam előre, amikor az egész valahogy.. szétesett, és az ölembe végezte minden.

- Hogy az isten b*szná meg a k*rva anyádat... - kiáltottam el magam csak úgy otthonosan, amikor éreztem a mustár, vagy valami ragacs legalábbis szétkenődött a fejemen, és ahogy próbáltam összeszedni azt a mocskot is az ölemben a szakadt rozzant kocsi elég hullámosra vette. Aztán csak nagy visííítááás.. ütközés.. és egy spiné fekszik a motorházamon. Oké, első körben mondjuk, hogy lefagytam. Ha ez most elpatkolt, fejemben már keringett a sziréna, a kattanó bilincs hangja, na meg az ítélet, ha megtalálják nálam a pirulákat.. IS! Második körben az is felrémlett hogy ugrik a pénz, inkább hagyom a fenébe, éles rükvercet veszek, nyomok egy kövéret és elhúzok a búsba haza, sehol senki, max újabb tragikus történet a hírekben. Akkor viszont mocorogni kezdett, és úgy tűnt vagy mázlim lesz, vagy nem. Oké, hát ezt azért intézzük el... valahogy - sóhajtottam nagyot és összeszedve minden életkedvemet kilöktem az ajtót.

- Egyben vagy? - toltam ki magam a kijáraton, mire már a csaj is összekapta az alkatrészeit. Nagyjából...

Első körben fel se tűnt... persze oké, hogy a nyála csorgott, meg ahogy elnézem a vére is valamelyest, de ahogy állt ott, nagyjából két lábon, a befelé forduló cipősarkakkal, azt hiszem nem kéz vagy lábtörés volt itt a legnagyobb probléma. Oké, mentő nem kell. Az első jó pont. Nincs is teljesen magánál, második. Most vagy elkapom, éles fordulatot veszek és betolatom az egyik bokorba a formás kis seggére - mert amennyire elnéztem elég formás volt az, még akkor is ha kissé retkes - és reggel, kijózanodva lesheti majd hogy mit kolbászolt el itt segg részegen, vaaagy.. na ezt a részt még nem döntöttem el.

- Megesik. - válaszoltam neki könnyedén, mire a nagy "ijedségre" ami inkább neki volt az, mint nekem, előtúrtam a farzsebemből a félig laposra ült cigimet és beletoltam egyet a számba.

- Ééén, kösz, remekül. - beszéltem csak óvatosan, hogy a szál ki ne essen, de éreztem, hogy az a retek még mindig valahol ott feszít a fejemen. A k*rva anyját! - dörzsöltem meg bal kezem fejével, hogy valahogy letöröljem, de akkor a kiscsaj megint lépett egyet, vagy mondjuk inkább, hogy próbálkozott, és csak kis híja volt hogy nem esett be a kocsi alá vagy esett teljesen össze. - Szerintem ami nem megy, azt ne erőltesd. - intettem felé a már füstölgő cigimmel egy tapodtat sem mozdulva és oldalra fújtam a füstömet. - Talán jobb lenne ha leülnél. - vágtam be a még mindig nyitott ajtót, amikor úgy nézett ki sikerült is. Összecsuklott. - Mondjuk ott... - tettem hozzá félhalkan és azt hiszem jobban járok, közelebb léptem.

- Na szóval mucikám mutasd magad! - guggoltam le hozzá, hogy a fejére nézzek, sose voltam az az irgalmas szamaritánus fajta, aki minden nyálfolyós drogossal traccspartit rendez, de ez a kis pipi.. nos mondhatom, hogy talán életemben először, az én felelősségemnek éreztem. Vagy csak túlságosan megfogott a feszes kis segge. De ez már részletkérdés.

- Mondjuk Téged. - tettem hozzá egy irgalmatlanul nagy sóhaj közben ahogy összekuporodva üldögélt a padkán, és komolyan mondom még kis híján meg is sajnáltam. Olyan kis... szerencsétlennek tűnt, persze miért is ne lenne az, ha egy szakadt chevyvel csak úgy lazán oldalba küldtem. Azután viszont... meglepett. Már eleve az is, hogy nem kezdett oltári nagy hisztibe - mondjuk ennyire segg részegen az talán még nem is annyira egyedi eset - de ahogy elővéve azt a zsebkendőt a feje helyett az én pofázmányomat kezdte törölgetni... Na igen. Mondhatom, hogy meglepett...

- Mit csinálsz? - kérdeztem még mindig nagy... értetlen szemekkel, de mire a kérdés a végére ért már úgy nézett ki végzett. Nem válaszolt. Helyette, viszont újra kérdezett. - Nem, eszemben sincs. - simultak ki a ráncok a szemem alatt és elnyomtam egy újabb feltörekvő sóhajt. - Sőt, ha azt vesszük még elsőre se akartalak. - egyenesedtek ki a lábaim újra beleszívva a cigibe, és elméláztam azon, hogy most mihez is kezdjek. Itt.. nem hagyom. Ez már biztos, pediiig.. nem kizárt, hogy más esetben simán megtettem volna, de az az előbbi incidens.... Oké, George ne most szedd elő azt az áldott jó szívedet! Ja. Mintha lenne nekem olyan...

- Na gyere! - kaptam el aztán a felém nyújtott kezét inkább, a cigit visszadugva a számba, és valamiért vigyázva, nem hirtelen, valahogy végül ott kötött ki egy magasságban velem, szorosan a derekánál fogva. Ha most nem lenne részeg... oké, ez még sohase zavart. Akkor mondjuk, hogy összetörve.

- Na... mutasd! - hajoltam kissé hátrébb tőle, ahogy szabad kezem elkapta az állát, és félrefordítva a fejét előttem, megnéztem a sebet.

- Asszem megmaradsz! - engedtem el végül, láttam én már egy két sebet, és határozottan állíthatom, hogy ez nem halálos, sőt, ennyi fájdalomcsillapítóval megküldve még csak nem is okoz kínszenvedéseket. - A többi végtagod egyben? - kérdeztem enyhén megemelt szemöldökkel, miközben hogy végre ne a fülemen eresszem ki a füstömet, kivettem a cigit a számból. A derekááát viszont... még mindig nem eresztettem. Jobb lenne ha nem taknyolna el. Megint. Vagy legalábbis ez elég jó indok volt erre...

Hát meg. Jogos, de nem én voltam a felelős érte, hanem az a rohadt kis sárga hotdog a kezemben és... Komolyan én most szabadkozom? - villant meg az egész a fejemben, és magamra ismerve beteg vagyok, inkább elvágva a további hülye feltételezéseket feltoltam magam állóba. A környéket lestem.. Sehol semmi ember, aminek ha lehet egyrészt örültem, más se hiányzott volna, mint a sok.. hülye siránkozó idióta, na meg a fenyegetések, hogy hívják a rendőrséget, na, még csak az kéne!
Amikor felém nyúlt a keze, viszont nem hezitálva sokat nyúltam érte, hogy felsegítsem, és ha már itt volt az ölemben, kaptam az alkalmon, hogy tüzetesebben is megnézzem. Nem volt baja. Illetve komoly nem, viszooont... arról nem voltam meggyőződve, hogy a fejével is minden rendben, pláne amikor lazán lesmárolt. Oké, kislány nem vagyok semmi jónak az ellenzője, de biztos vagy te ebben? - nézhettem rá valami hasonló kancsal nézéssel, ééés... EZ(!) az egésznek a második jele, hogy nem vagyok teljesen magamnál.

- Ó, hát ha máskor is lesmárolsz érte, akkor akár többször is. - folyamodtam aztán valahogy vigyortalan szövegelésbe, és egy ideig éreztem én, hogy pedzeg ott belül, hogy ha már ennyire akarja szívesen rátapadok még egyszer, deeee.. aztán mégis a józan eszem győzedelmeskedett.

- Hogy most...? Most, hogy látom már helyreállt az eszed, ha képes vagy ennyi hülyeséget összebeszélni.. - lépkedtem el valahogy vele, ő háttal, én előre a kocsiig és nekitámasztottam a fenekével - azzal a formással és feszessel - a motorháztetőnek - A kárt mondanám, hogy ha lehet természetben fizesd.. - futott rajta végig a szemem, majd vissza a szemeibe - de most azt hiszem jobb lesz ha hazaviszlek! - nyugtáztam egy lezártnak szánt bólintással, újra megszívva a cigimet.

- Arra! - mutattam aztán már a bagóval a kezemben kb abba az irányba amerre az előbb ő is intett. - Bármi ellenvetés? - emeltem meg az egyik szemöldökömet, de lábaimmal még mindig ott tartottam, úgy, egy tapodtat sem mozdulhatott, fenn a motorháztetőn.

Na, eddig nem volt hiszti, most meg nyüszített mint egy kismacska.

- Ne bomolj pipikém... nem a kezedet kértem, csak épp most estél be a motorháztetőmre, de gondoltam ha már ilyen szépen megy a hablaty, nem lehet már olyan nagy a káosz odabenn... - mutattam csak heveny lazasággal a halántékára, bár lehet hogy tévedek, hisz nem sokat értettem abból amit összehordott, de az biztos hogy a ketyósok egészen másképp beszélnek. Azokhoz viszont volt szerencsém dögivel.

- Épp ezt mondom én is. - szívtam bele újabbat a cigibe, de egy tapodtat sem mozdultam a motorháztetőtől. Még csak az kéne, hogy megint leessen! Azután viszont... megint furán viselkedett. Tévedtem volna? Vagy még mindig a pia játszik vissza a zsigerekben? Feszült szemekkel méregetni kezdtem. - Biztos, hogy jól vagy? - kérdeztem rá újból, csak a miheztartás végett, de jó szokásához híven, megint nem válaszolt, csak forogni kezdett és úgy tűnt megint visszatértünk a valóságba, de legalábbis az életbe. Micsoda szédült tyúkkal hozott össze a sors... - forgattam meg a szemeimet, de aztán belementem a játékba.

- Oké, szivikém, írj egy listát, majd legközelebb arra megyek. - intéztem el egy biccentéssel, próbálva nem foglalkozni vele, hogy most tényleg zakkant e a csaj, vagy csak a hittnél nagyobb ütést kapott a fejére. Nem számít! A lényeg, hogy innen tűnjünk el, és ahogy lassan megtolt a kezével, én is hátrébb léptem.

- Biztos, hogy ne segítsek?- nyújtottam ki felé, komolyan segítő szándékkal a kezemet, de csak rápillantott, majd saját talpra állva ellépett. - Felőőőlem...- szívtam tövig a csikket, és egy egyszerű pöcköléssel elhajtottam valamelyik közeli bokor mélyére. Addigra viszont... a csaj önnállósította magát, és mintha csak én lennék a sofőrje, berakta magát az anyósülésre.

- Persze! Érezd csak otthon magad... - forgattam meg a szemeimet egy utolsó füsttelenítési akció keretében és a következő szippantást már friss oxigénből merítve, nyitottam az ajtót és én is beraktam magam.

- Jól van szívikém, akkor a fizetséget majd nálad lerendezzük, engem meg szólíts csak egyszerűen atyaúristennek! - vágtam rá szín komolyan, de nem is vártam meg míg újabb rózsaszín elefántok tepernek fel a kislány fejében, inkább elforgattam a kulcsokat. - Az intim kapcsolatunk tiszteletére. - kacsintottam rá még egyet, aztán felbőgetve a motort beletapostam a kuplungba.

- Szóval..? Marad az eredeti irány...? Vagy tegyünk egy kitérőt a vigalmi negyedbe? - kérdeztem meg a miheztartás végett, de igazából arra voltam kíváncsi hogy elindulhatunk e már. Ahogy így elnéztem, egyre inkább elkéne ennek a nőnek egy ágy. Na meg egy kis pihenés sem ártana meg....

- Nem, nem az. – vágtam rá nemes egyszerűséggel, szemeim már a közeli utakat kajtatva, ugye nem lenne jó ha útközben eltrafálnék még valakit. Hátul kevés a hely. – De nem is a nevemet kérdezted.- villantottam rá egy félig elnyomott sóhaj kíséretében és rükvercbe nyomva a váltót már pörögtek is a kívánt irányba a kerekek.
Újabb mellébeszélés, de már figyelembe se vettem, viszont a lényeget sikerült kiszűrnöm a sorok között. Hogy hova… megyünk! Hát akkor hajrá! – váltottam vissza a kereket és megindultam az említett irányba. Még mázli, hogy a környéken sokat szállítok, és betéve ismerem a terepet.
Csendben volt... jó darabig. Már meg is lepődtem, a szeme csukva, talán még el is játszadoztam a gondolattal, hogy megállok, felkeltem, ugye azt mondják az agyrázkódással nem jó viccelni.. – tapasztalat – de aztán mégis a semmiből szólalt meg. Jól van, akkor ez rendezve.

- Ó, hát ne félts te engem, történt már rosszabb dolog is velem az életben, mint hogy egy bitang jó nő csak úgy gerincből lesmárol, de asszem… túlélem… - fordultam felé csak egy pillanatra, egy kóbor mosoly is megriszálva magát a szám sarkában, de aztán visszafordultam az útra – több agyhalott nem kell! Emlékeztettem magam fejben – nem is törődve többet vele. Más esetben… hááááát... nem kéne kétszer mondania, hogy döntsem meg, SŐT, egyszer se kéne, de most jobb a békesség. Nem bírná a feje az újabb lötykölődéseket.

- Tudod… - sóhajtottam újra nagyot, talán nem az volt az álmom, hogy irgalmas szamaritánust játsszak, talán már rég egy dögös kis lotyót döngetnék valahol… – mondjuk, hogy kihozod belőlem a legrosszabbat. A jó felemet… - tettem hozzá újabb mosoly nélkül csak az utat figyelve, de nem hinném, hogy ezt én is komolyan gondolom. Jóóó…? Még viccnek is rossz!
A következő szavai viszont újra mosolyra gerjesztenek. Még hogy követniii?? Kisss… vadászkutya…

- George vagyok. Csak… George. – nyögöm ki a nevemet, de nem is tudom miért, talán mert nincs semmi ellenvetésem, persze mellette se, de ez meg kész egál, vagyis akkor meg miért ne!? Aztán viszont megijedtem. Túlzás! Mondjuk, hogy értetlen fejet vágtam, pedig nagyon is értettem én… azt a sok színt, amiben a feje játszott, kéket… majd zöldet.. aztán szürke.. és már ekkor tudtam, hogy job,b ha taposok a fékbe. Kurva gyorsan játszódtak le szemem előtt a képek. Nem elég a hot-dog, holnap újra takaríthatok, egyenesen a szélvédőmet, az ülést.. a kárpitot, persze ennek a tragacsnak már mi árt meg!? Amikor még idejében vágta ki az ajtót és… - éljenek az úrinők – a kerék mellé rakta azt, amit idebenn nem kéne.
Vártam. Hogy mire? Jórészt én se tudom, a szemöldökeim összerendeződtek, talán azon filóztam, nem e kéne bedobnom a sürgősségire, ha tényleg agyrázkódás… Híjjj akkor kár lenne érte, ha feldobná a pacskert, deee…

- Nem akarod, hogy mégis csak megnézzenek? – szaladt a szemöldököm a homlokomra, mindamellett hogy a komplett felem egyenesen ütögetett.. Rázd le… húzz haza… jöhet a kurva… és végül üzlet. Általában tartottam magam a terveimhez. Általában. Hát ez most nem az az eset volt.

Feltűnt ám a lányos zavara, de maradjunk inkább ennyiben. Majd egyszer visszakapja. Egyszer...
Nem is törődtem vele, csak szimplán megmosolyogtatott fejben, ahogy elhallgatott. Egészen addig, míg rá nem kapott a következő lehetőségre.

- Hogy mondod, kedves? – kérdeztem vissza enyhe szemöldökhúzással, de másik szememet azért végig az úton tartottam. Ugye a már említett okok miatt. De aztán mikor nem kaptam választ csak azt a szokásos.. "olyan" nézést, amikor valaki fejtegetni, boncolgatni akar, mint egy három napos vízihullát kinn a parton, úgy voltam vele, hogy megkímélem. Őt is.. de főleg magamat. - Hagyjuk.. – húztam el a számat enyhén, inkább minden energiámat arra fordítva, hogy bevegyem azt az éles balkanyart ahol jókora darab hiányzott az aszfaltból – k*baszott közterületesek – és a szakadt lengéscsillapítók nemigen akarták benyalni az ütközéseket.
Aztán viszont megint ő törte a beállt csendet és sikerült újra vigyort csalnia a képemre. Frapáns kis nő, meg kell mondjam. És egyre eszesebb! A végén lesz még valami belőle? Vagy csak én szoktam már nagyon hozzá a soook csökött agyú k*rvához.

- Hm. Hidd el az se lenne ellenemre, egy keményen átizzadt vad menet után egy szál cigivel a kezembe. – vigyorogtam rá szerényen, már amennyire a szerénység egyáltalán a részem – Bár… - gondolkoztam el – még messze az éjszaka vége… - fűztem hozzá ezt már jórészt inkább magamnak, mint lehetőséget, végülis ki tudja!? Luk… luk… És a fene tudja melyik a dögösebb.
Amikor viszont okádni kezdett, elszaladt a hirtelen jött jó kedvem. Talán mégse olyan jó ötlet. Lehet a fehérköpenyesek között sokkal jobb helye lenne, és ha beköp.. Na jó, ezt még nem gondoltam végig, de mint minden mást, majd ezt is elintézem. Viszooont ellenkezni kezdett, és ki vagyok én, hogy megmondjam mit tegyen!? Hát jó.

- A mentőket… ész nélkül… - morogtam az orrom alatt, de tényleg, most komolyan! Miért nem szarom egyszerűen le!?? – Felőőőlem… - folyamodtam a szokott megoldáshoz és ahogy nyúlkált a kicsike, morgott a kocsi, újra gázt adtam és… és ja. Igaz. Semmi közöm hozzá. Hát akkor előre!
Megint néma percek, mikor egy nem kicsit meglepett kérdés a fülemben. Talán pont akkor volt hogy leállítottam a kocsit egy ház előtt.. vagy mi volt az, puccos, nem egy ilyen piás kis csirkére tippelnék belőle, de ha azt mondja itt lakik, hát itt. Én mindent megtettem.

- Te valami agyturkász vagy, vagy mi? – fodultam felé nem enyhén összehúzott szemekkel, nem szerettem, ha meg akarnak fejteni, mint egy… rohadt keresztrejtvényt, beletúrni az életembe, kiteregetni, hogy sírjam el a bánatom, ők majd simogatják a hátamat, báááár… ettől a kiscsajtól simán elbírtam volna ha tapogat, de azért mindenhol vannak határok. Nálam pont itt. Aztán mikor egy ideje már álltunk ott, mégis valahogy élesen változtak a körülmények.

- Huh… hát merész ajánlat… - vigyorodtam el vagy csak mosolyogtam? Részletkérdés, mindenesetre megfordult ám a fejemben, hogy talán a nőnek se lenne ellenére, ha csak úgy.. betakargatnám, persze kizárólag miután… és ha azt vesszük miért is ne!? Nem mindennap rángatnak fel egy ilyen környékre, pláne nem egy ilyen dögös kis szuka, aki… még ha mondjuk is, hogy az előbb adta ki a… vacsoráját vagy nem tudom mijét, nem voltam finnyás. Hát akkor rajta!

- Énnn … benne vagyok... – emeltem meg a kormányról a kezemet majd tettem is vissza, bizonyítva hogy rajtam aztán nem fog múlni. Ha neki ápolás kell.. én leápolom úgy, mint a SICC!

( Folytatás ITT...)