Azt kell, hogy mondjam ez egy kiváló indok volt. Legalább még utoljára halljam tőle, hogy így hív, habár szerintem még mindig nem képes elfogadni a tény, hogy van egy unokahúga. Vajon tényleg most találkozunk egymással utoljára? Ha kisétálok az ajtaján, akkor örökre elválnak útjaink?  
- El is csodálkoztam volna, ha érdekelne az téged, hogy engem mi tenne boldoggá. Mert ha egy egészen kicsit is mutatnál bármilyen érdeklődést akkor kiderülne rólad, hogy nem is vagy olyan önző. - Eddigi ismeretségünk alatt pedig sikerült neki újra és újra bebizonyítani, hogy milyen önző, hogy egyetlen egy dolog érdekli, az pedig saját maga.
- Hidd el nekem, nem szerettem volna bele csöppenni az életedbe, de mégis így alakult. Ezért engem hibáztatsz, de nem én voltam az, aki mozgatta a szálakat... - Én csak egy marionett báb voltam, akit nagyapám, Marcus apja kedve szerint mozgatott. Kettős életet élt az öreg, de olyan profi volt, hogy senki nem is sejtette.
- Mások sírással gyászolnak, te pedig whisky ivással, azt kell, hogy mondjam a te módszered sokkal jobb. - Mert a sírásnak nincs túl sok értelme, de az ivásnak... Legalább jobb kedved lesz a piától és amíg iszol addig el is felejted, hogy miért is akarod a bánatod alkoholba fojtani.
- Hirtelen jött ötlet volt. - Mondtam vállat vonogatva. - Már régóta szerettem volna magamról egy ilyen művészi rajzot és végre meg találtam a megfelelő művészt is hozzá. - Megtetszettek a rajza, ennél több nem is kellett nekem.
- Ami pedig a pirulásomat illeti... - Felsóhajtottam. - Szégyenlős vagyok, vannak gátlásaim, de nem hagyom, hogy ez bármiben is meggátoljon. - Nagyon, de nagyon feszélyezve éreztem magam előtte meztelenül. Azt mégsem vallhattam be neki, hogy azért pirultam el előtte ennyire, mert ő volt az első férfi, aki meztelenül látott.
- Oh, hát persze, hogy semmi köze hozzám. - Sejtelmesen rá mosolyogtam. Ennek aztán pedig tényleg hozzám van köze. Az a rajz engem ábrázol, ezért ha akarja, ha nem akármikor is rá néz, mindig én fogok róla az eszébe jutni.
- Résnyire nyitott ajtó? Ugyan Marcus! - Nem terveztem efféle jelenetet, még akkor sem, ha megmagyarázhatatlan az, hogy ennyire vonzódok hozzá. Valami végett nagyon is vonzz, ez pedig megrémiszt. El is indultam, hogy táskámat megragadva már csukjam is be magam után a fürdő ajtaját, amíg Marcus meg nem gondolja magát. Úgy tíz percig tusolhattam, nem akartam vissza élni a vendégszeretetével. Mivel nem hoztam magammal pizsit, ezért egy bugyit és egy pólót vettem magamra.
- Szóval kapok egy italt? Egy kis whisky és garantáltan szép álmaim lesznek. - Vajon sejti már, hogy azt tervezem, hogy birtokba vegyem a hálószobáját? Van egy olyan sejtésem arról, hogy nem fog repesni az örömtől.          

Milyen érzés? Nem is tudom. Azt gondolná az ember, hogy ilyenkor érezne némi csalódottságot, vagy szomorúságot, de jelen pillanatban semmit sem érzek. Nem voltak vele kapcsolatban elvárásaim, ezért nem is tudtam benne akkorát csalódni, hogy fájni tudjon.
- Tudhatnád, hogy szeretek hibázni. - Mondtam vállat vonva. - Eleinte úgy gondoltam, hogy hiba lenne csak úgy hagyni, hogy kisétálj az életemből, de mára már az is kiderült, hogy az még nagyobb hiba volt, hogy nem hagytalak csak úgy elmenni. - Ha hibás lennék, akkor az a legnagyobb bűnöm, hogy kíváncsi voltam rá, ha már eddig nélkülöznöm kellett az életemből.
- Lapozzunk. - Ezt már így is túlságosan túlbeszéltük.
- Ne tegyél már úgy, mintha érdekelne Edward. - Mert eddig valahogy nem is akart tudomást venni róla, most meg hirtelen ezzel hozakodik elő? - Megtörtént. Levetkőztem, te pedig lerajzoltál. Na és most nem lapozhatnánk? - Ha művészi célból kell vetkőzni, akkor semmi ellenvetésem sincsen. Amúgy is szerintem akkor sikerült lerajzolnia, mikor a legjobb formámban voltam. Majd pár év múlva mosolyogva gyönyörködhetek a rajzában.
- Szerinted nincs büszkeségem? Ezt mégis miből gondolod? - Mert nekem nagyon is van büszkeségem, de képes vagyok olykor - olykor félretenni. Nem járhatok, kelhetek mindig gőgösen felemelt fejjel.
- Egy eszköz voltam a kezedben? Ez túl csúnyán hangzik. Más művész az mondaná rám, hogy a múzsája voltam, nem egy eszköz. - Nem akarok csak egy eszköz lenni, én az unokahúga vagyok ha el akarja fogadni, ha nem.
- Milyen nagylelkű vagy. - Sétáltam oda az üveghez, majd töltöttem egy pohárkával magamnak. Vajon az eddig csak puszta véletlen, hogy akárhányszor találkoztam vele mindig whiskyt ivott, vagy úgy érezte innia kell, hogy el tudjon viselni?
- Oh, köszi. - Fogalmam sincs mi ebben a szexi, egy bugyiban és egy pólóban semmi sem szexi, maximum az, hogy lábaim takarás nélkül vannak. Szó szerint elképedve néztem végig, ahogy jó éjszakát kíván és elindul a háló felé. Hagytam menni, ráérősen addig megittam a whiskyt, de szerintem még öt perc sem telhetett el, hogy utána mentem.
- Ugye nem gondoltad azt, hogy majd a szófán fogok aludni, mikor ilyen hatalmas ágyad van? - Mielőtt még bármit is szólhatott volna lefeküdtem az ágyba mellé. Legalább még két - három ember is elférne közöttünk az ágyban. Bebújtam a takaró alá is, közben pedig nagyon reménykedtem, hogy Marcus nem meztelenül szokott aludni, mert az iszonyúan kínos lenne most számomra.

Nem értem mire szeretne célozni. Ez már nem is lep meg, mert elég sokszor nem tudom megérteni. Sajnos nem sikerült annyira megismernem, hogy tudjam mire szeretne ezzel célozni, pedig eddig nagyon is próbálkoztam, de szépen elbuktam. Egy élet nem lenne elég ahhoz, hogy kiismerjem.
- Mégis miféle jót kellene csinálnom? - Szerintem a "jó" kifejezést is máshogy értelmezzük. Kudarcot vallottam, ezért csak úgy megtépázott önbecsüléssel ki kellene sétálnom az életéből beérve azzal, hogy megpróbáltam és nem jött össze? De, akár maradhatok is továbbra az élete része és ismét megpróbálnám, de most minden erőmet bevetve. Megtehetném, tovább "zaklathatnám" de tudni kell időben feladni.
- Ha nem érdekelne, akkor miért hoztad volna fel? - Eddig nem beszélt magáról úgy, mintha tényleg lenne közöttünk bármilyen rokoni szál is, egészen eddig. Ha akarjuk, ha nem némi vérrokonság mégis van közöttünk. Ez ellen egyikünk sem tehet semmit sem.
- Miért kell ebből ekkora ügyet csinálni? Levetkőztem előtted, na és? Gondolom nem én voltam az első és nem is én leszek az utolsó nő, akit meztelenül láttál. - Megtettem és megtenném még egyszer, mert tényleg nagyon elégedett vagyok a végeredménnyel. Tényleg ki sem néztem volna belőle, hogy ennyire profin lefog majd rajzolni.
- Addig örülj míg nem hasonlítunk mindenben egymásra. Sőt, külsőre nagyon nem hasonlítunk, példának okáért, neked kék szemed van, nekem zöld. Senki sem mondaná meg, hogy bármi közünk van egymáshoz. - Árgus szemekkel figyeltem, mert most az lenne a normális reakció részéről, hogy felpattanva örömtáncot jár. Áh, semmi tánc? Majd biztos akkor lejt egyet mikor már leléptem innen.
- Muszáj mindig ennyire ünneprontónak lenned? - Csak részegen lefirkantott mert annyira unatkozott amíg aludtam, ugye? Azért nem kellene mindig elrontania a kedvemet, mert egy egészen kicsit kezdtem különlegesnek érezni attól, hogy a rajzomat meg szeretné tartani.
- Neked is jó éjt drága nagybácsim. - Különös volt vele egy ágyban lenni, ezért hátat is fordítottam neki, hogy megpróbáljam elterelni arról a gondolataimat, hogy ki is fekszik mellettem. Még sosem feküdtem egy ágyban egy olyan férfival, akit férfiként kívántam is volna. Mocskos gondolatok tömkelege zúdult elmémre, arról, hogy mit is művelhetnénk együtt az ágyban. Nagyon, de nagyon nehezen tudtam elaludni, hiszen gondolataim össze - vissza cikáztak, aztán mégis sikerült valamennyit aludnom.

~ Másnap reggel ~

Szép lassan ébredezni kezdtem. Még csukott szemmel nyújtózkodni akartam, de ahogy kezemet megmozdítottam úgy észre vettem, hogy nem a lepedő az, ami tenyerem alatt van, hanem valami egészen más. Félve nyitottam ki szempáromat és ekkor bekövetkezett a BUMM! A rémisztő felismerés, hogy Marcus mellkasát fogdosom, hogy fene se tudja mióta de úgy fekszem, hogy ölelem. Az pedig csak a hab volt a tortán, hogy Marcus már ébren volt és engem nézett. Ijedtemben felsikítottam, majd egy pillanat alatt ültem fel az ágyon.
- Hű, hát ez kínos. - Temettem tenyerembe arcomat. Fogalmam sincs, hogy lehetséges-e a fejem búbjától egészen a lábujjaimig elpirulni, de jelen pillanatban úgy éreztem, hogy az egész testem elpirult.

Tényleg ennyire ostobának néz, hogy még egy következtetést sem tudok levonni? Meglepő lehet, de van eszem, ezért nagyon is tudom, hogy mire szeretne rávezetni. Viszont az egy dolog, hogy tudom mit kellene tenni, az pedig egy egészen másik dolog, hogy túl makacs vagyok hozzá. Valójában fel sem kellett volna sosem keresnem, csak hagynom, hogy olyan hirtelen tűnjön el az életemből, amilyen hirtelen bele csöppent. Itt követtem el az első hibát, túl kíváncsi voltam rá, meg szerettem volna ismerni. Aztán szépen lassan rájöttem, hogy őt nem lehet megismerni, mert senkit sem képes olyan közel engedni magához, hogy bárkinek is fogalma legyen arról, hogy milyen is ő valójában.
- Hogyne. A te nézőpontodból kiindulva nekem sosem kellet volna eljönnöm hozzád. - Tömören így hangozna a levont következtetésem. Hosszan pedig: Marcus, te egy olyan önző dög vagy, hogy meg sem próbálod értékelni, hogy van valaki, aki megpróbál feléd közeledni. Mindenkit ellöksz magadtól, ahogy velem is ezt szeretnéd tenni, csak túl kemény dió voltam ahhoz, hogy olyan tempóban távozzak az életedből, mint szeretted volna.
- Ez a naivság családi vonás. - Szúrtam oda ezt az egy nagyon is sokat mondó mondatomat. Na persze én is eléggé naiv voltam, mert hinni akartam abban, hogy Marcus legalább egy kis érdeklődést mutat felém, vagy éppen családom felé.
- Miért csinálsz ebből akkora ügyet? - Látott meztelenül, na és? Gondolom nem én voltam az első nő az életében, akit ruha nélkül látott. Kettőnk közül nekem kellene ebből hatalmas ügyet csinálni, de nem teszem, mert akkor talán megsejtené, hogy rajta kívül még egyetlen egy férfi sem látott meztelenül.
- Még csak az hiányozna! - Ezen el is nevettem magam, én még bele sem gondoltam abba, hogy bárki is azt feltételezné rólunk, hogy van valami közöttünk.
- Mennyi év is van közöttünk? Tíz? Bocs, de túl öreg lennél hozzám és a tény, hogy úgymond a bácsikám vagy elég indok ahhoz, hogy ne akarjak tőled semmit sem. - Ezt próbálom magammal is elhitetni, hogy túl öreg hozzám és azért valamennyi rokoni szál van kettőnk között, ezért durva lenne, ha férfiként tekintenék rá, nagyon nem akarok úgy tekinteni rá, de mégis egy erős, határozott férfiről van szó, akire képtelen vagyok másként nézni.
Először a rémülettől döbbentem le. Mégis hogy lehetséges ez?! Úgy aludtam el, hogy neki háttal voltam erre arra kell felkelnem, hogy ölelgetem, sőt még tenyerem alatt mellkasát is érezhettem. Na ebből már sehogy sem tudom kibeszélni magam, még ha tényleg nem szánt szándékkal bújtam hozzá az éjjel. Egyszerűen csak megtörtént. Mikor tudatosult bennem, hogy mit tettem az ijedségtől felsikítottam, amit Marcus annyira viccesnek talált, hogy úgy nevetett rajtam, hogy még az ágyról is sikerült leesnie. Na mondhatom szép!
- Ez egyáltalán nem vicces. - Duzzogva mondtam, ahogy kikeltem az ágyból, hogy kezemet felé nyújtva segítsem fel a padlóról.

Most mondjam azt, hogy igazából nincs is semmi most a tarsolyomban, amivel ki tudnám menteni magamat? Hogy miért jöttem el? Mert kíváncsi voltam rá, de mint kiderült ez a kíváncsiság csak egyirányú.  
- Nem azt mondom, hogy nem tudtam volna meglenni nélküled, de érdekeltél. Mert ha Joseph nem titkolózott volna, akkor már húsz éve lehetnénk egymás életének a részei. - Úgy érzem elvesztegettünk az életünkből húsz évet, mármint ami az ismeretségünket illeti. Azokat az éveket már nem kapjuk vissza... Ha már az eleje óta ismertük volna egymás nagyon is máshogy alakulhatott volna a kapcsolatunk. Talán nem utálna ennyire.
- Nem! - Vannak olyan dolgok, amiket nem lehet visszavonni, mint ahogyan ezt is. Végül is megértem, hogy miért szeretné visszaszívni. Marcus még hallani sem akar arról, hogy bármiben is hasonlítana rám, vagy akár a családomra.
- Ugyan kérlek! Te mondtad azt, hogy nem akarsz a nagybácsim lenni, most meg ezzel jössz? - Tegye túl magát rajta, gondolom kettőnk közül azért mégis nekem volt nehezebb, mármint ami a meztelenséget illeti, de Marcus sokkal nagyobb ügyet csinál ebből, mint amekkora valójában. Pucér voltam előtte, lerajzolt, de ennyi. Ezen kívül nem történt semmi.
- Oh, pedig azt hittem, hogy te olyan pasas vagy, aki fiatalabb nőkre vágyik. - Csöppet gúnyosan jegyeztem meg. Konkrétan nem magamra céloztam, de nagyon is zavart az a jelző, amit rám használt.
- Megismételni?! Bőven elég volt ez is. - Hogyan fogom ebből kimagyarázni magam? Legszívesebben magamra húznám a takarót és abban reménykednék, hogy sikerül valahogy a saját szobámba el teleportálnom, mert ez a helyzet nagyon is kínos számomra. Esküszöm nem így akartam!
- Azt hiszed direkt ölelgettelek álmomban? Aludtam, ezért meg sem tudom magyarázni, hogy ez hogyan történhetett. - Ugye nem nézi ki belőlem azt, hogy direkt jöttem el hozzá és addig szövögettem a szálaimat, míg alkalmam nem nyílt arra, hogy végre megölelgessem? Azért ennyire rafinált nem vagyok, s nem is vágyok ennyire az ölelésére. Kezemet felé nyújtottam, hogy legalább a történtek után felsegítsem, de volt olyan kedves, hogy lerántott magához.
- Mikor már azt hittem nem lehet kínosabb... - Ennyire közel még nem voltunk egymáshoz, - talán csak a temetőben mikor a slusszkulcsért harcoltunk - próbáltam nem elpirulni még ennél jobban is, s leplezni zavaromat. Mert azért melleim csak mellkasához préselődtem, ahogy magára rántott. Arcunk pár centire volt egymástól, Marcus tekintete pedig nem volt túl bizalomgerjesztő, ezért feltápászkodtam róla.  

Talán megint csak naiv vagyok, hogy azt merem felételezni, hogy ha a dolgok máshogy alakultak volna, akkor jobban kedvelne, hogy nem bánna velem ilyen ellenségesen, hogy nem csak úgy vélekedne rólam, mint egy betolakodóra az életébe.  
- Most már nem tudhatjuk meg, hogy mi lett volna, ha... - Ha mondjuk Joseph színt vallott volna még évekkel ezelőtt és minden kiderül volna... Akkor sem hiszem, hogy lett volna egy hatalmas család egyesítő buli.
Kérdésére mindössze egy váll rándítással feleltem. Ezt már nem vonhatja vissza, akarva, akaratlanul is van pár közös vonásunk.
- Jó hírem van, reggelig itt is fogok lenni. - Most már túl késő lenne elmennem. Majd csak kibírunk egyetlen egy éjszakát egymás társaságában úgy, hogy reggelre mindketten élve maradjunk.
Azért kikerekedett szemekkel hallgattam, ahogy hirtelen a beszélgetésünk közben felmerül a szeretkezés is. Azért nem gondoltam volna, hogy valaha is sikerül nekünk idáig fajulnunk.
- A kis monológodból is csak az derül ki számomra, hogy nagyon is törődsz velem, ha már meg szeretnél óvni magadtól. - Azért ez a bugyi letépős dolog nagyon is izgatóan hangzott, főleg úgy, hogy nagyon is várok már arra, hogy belépjem egy olyan férfi az életemben, aki megteszi. Körbe is nevetne ha megtudná rólam azt az aprócska kis dolgot, hogy még mindig szűz vagyok.
- Talán azért voltam olyan nyugtalan mert nem a saját ágyamban aludtam, erre még nem is gondoltál? - Nem kell a kelleténél is többet bele látni a dolgok mögé. Arról pedig végképp nem tehetek, hogy sikerült valahogy alvás közben addig, addig forgolódnom, míg végül hozzá bújtam.
Magára rántott, nagyon is közel voltam hozzá, ekkor éreztem azt a bizonyos "hűha pillanatot" talán csak beképzelem magamnak, de ez a pillanat olyan hátborzongató volt... Vagyis mintha másként nézett volna rám, ezért ijedségből gyorsan fel is tápászkodtam róla.
- Milyen figyelmes és kedves vagy, hogy megengeded én készítsem el a kávét. - Esetleg ne szólítsam gazdámnak? Chh... Férfiak. Meg is lepett volna ha csinált volna nekem egy kávét. Meglepetten pislogtam rá, mikor közölte, hogy apám az, aki hívja.
- Hogy jutott eszébe pont téged felhívni? Talán azért mert miattad vitatkoztam össze a szüleimmel? - Mert az otthoni vita közben Marcus párjára álltam, aztán csak mérgemben leléptem otthonról. Na, de nagyon is rám férne az a kávé, ezért feltettem a vizet forrni, majd addig nyitogattam a szekrényeket, míg rábukkantam két bögrére.

Újra és újra ugyan azokat a köröket fussuk. Marcus nem érti, hogy miért nem hagyom végre békén, én pedig túl makacs vagyok ahhoz, hogy csak úgy kilépjek az életéből. Nem hiszem, hogy mindezek után ugyan olyan fog lenni az életem, még ha Marcus még mellékszereplőként sem fog feltűnni a színen.
- Igazad van, gyakran azt hallom meg, amit hallani szeretnék, gyanítom, hogy ez is egy közös tulajdonságunk. - Vagyis Marcus inkább meg sem szeretné hallgatni a mondanivalómat. Nem is olyan különbözően a Redfordok és a Bosworthok.
- Miért vagy ilyen elutasító? Remélhetőleg reggelig valahogy kibírod velem az éjszakát. - Bizakodók, leginkább abban szeretnék hinni, hogy nem egy sorozatgyilkos ágyába fekszem és reggelre nem tűnnek el a szerveim, vagy nem fojt meg a párnával.
- Ne csináljunk ebből ekkora ügyet. - Megtörtént, "taperoltam" de ha annyira zavarta volna a dolog, akkor szerintem felkeltett volna. Ez a mai reggel biztosan be fog kerülni életem legkínosabb esetei közé. Sőt, eddig ez birtokolja az első helyet! Először tapizom,-   mentségemre legyen, hogy csak azért bújtam hozzá mert aludtam – másodszor pedig még közelebb sikerült kerülnöm hozzá. Zavarba ejtően közel, mielőtt még kínosabb lett volna gyorsan feltápászkodtam. Mintha olyasmit mondott volna, hogy egyáltalán nem tekint rám nőként, mert még csak gyerek vagyok a szemében, blablabla, de mégis egy pillanatig úgy éreztem, hogy nagyon is olyan szemekkel nézett rám, ahogy egy férfi szokott egy nőre, mikor… Biztos csak beképzeltem.
- Csak egy kávé... Tényleg nem halok bele, de a szomorú búcsúzás talán már ki fog rajtam fogni. Egyre közelebb az a pillanat, amire annyira vársz már. - Meg fog könnyebbülni attól, hogy kilépek az ajtón? Valószínűleg igen.
- Egyedül csak én látom tisztán a dolgokat mindannyitok közül. - Se a családom, sem pedig Marcus nem hiszi el magáról, hogy valójában jó ember lenne. Én hiszek abban, hogy Marcus jó ember a maga módján, nem olyan, olyan rossz, ahogy szeretné mindenkivel elhitetni. Csak én látom benne a jót is?
- Azért miután megittam a kávét azt még megengeded, hogy felöltözzek, vagy csak úgy, ahogy vagyok kilöksz az ajtón? - Indultam meg kezemben a bögrékkel, majd a neki szánt bögrét felé nyújtottam.
- Remélem iható, már csak azért is, hogy ne úgy emlékezz rám, mint az unokahúgod, aki még egy rendes kávét sem tud neked készíteni. - Mintha csak otthon lennék, letettem hátsómat a kanapéra, míg arra vártam, hogy a kávé iható hőmérsékletű legyen.

- Nem akarom mindenáron, de azért ha akarod, ha nem attól még vannak közös tulajdonságaink. - Talán az nem vigasztalná ha azt mondanám, hogy biztosan a szomszédjával is van legalább egy közös tulajdonsága. De nekünk több is van, nézzük csak... Akaratosság, makacsság, önzőség, kritikus, ítélkező, manipuláló, türelmetlen, intellektuálisan arrogáns, és még sorolhatnám a hasonlóságokat.
- Mindez csak nézőpont kérdése. - Marcus rossz oldalról közeli meg a dolgokat legalábbis szerintem, de fordított esetben biztosan ugyan ezt gondolja rólam. - Talán velem van a baj, de egyáltalán nem tudom bánni, hogy megismerhettelek. - Nem várom el tőle, hogy csillogó szemekkel nézzem rám, mert annyira meghatódott volna ettől. Őszintén már nem várok el tőle semmit, na meg meg is ígértem neki, hogy békén fogom hagyni. Hiányozni fog.
- Ne aggódj, nem fogok könnyes búcsút venni tőled, de gondolom te sem tőlem. Belőled még azt is kinézném, hogy örömödben pezsgőt bontva ünnepelsz. - Vagy inkább pár pohárka whiskyvel tenné, mindegy is ezt már nem fogom megtudni, hiszen nem leszek itt akkor már.
- Micsoda meglepő fordulat. - Felsóhajtottam. - Meg is lepődtem volna, ha ebben egyet értenénk. Eddig sem értettünk egyet szinte soha.- Akkor is úgy hiszem, hogy nekem van igazam mondjon bárki bármit, ahogy Marcus is azt gondolja neki lenne igaza. Oh, ez a makacsság nagyon is családi vonás, hiszen Joseph is iszonyúan makacs volt és ahogy öregedett egyre makacsabb lett.
- Tudom, hogy képes lennél rá, de azért most mégsem fogod megtenni. - Ebben azért nem vagyok annyira biztos, de tekintve, hogy azt mondtam neki, hogy reggel távozok és mindjárt itt az idő, legalább képes még pár percig elviselni.
- Mégis mit értem volna el azzal, hogy bele köpök a kávédba? - Olcsó trükk lett volna így bosszút állnom rajta. - Lenne okom haragudni rád, de mivel most találkozunk utoljára ezért minden eddigit tetted, szavad megbocsájtom. - Magyaráztam miközben a táskámba matattam keresve, hogy mit is vehetnék fel.
- Nem voltál rám kíváncsi, de engem ez mégsem tudott érdekelni, ezért valamilyen szintem meg is érdemeltem azt, ahogy bántál velem. - Hátat fordítva osztottam meg vele elméletemet miközben átcseréltem felsőmet.
- Te is tudod, hogy igazam van, ebben egyet értünk? -Gyömöszöltem be a táskámba a levetett pólót, majd bele bújtam farmerembe.

ruha

Nem csak a kettőnk között lévő hasonlóságokról nem szeretne tudomást venni, hanem a létezésemről is.
- Nyugi tényleg hagyni fogom, nem szegem meg az ígértemet. - Hacsak Marcus nem szeretné, hogy megszegjem. Most még annyira lehetetlennek érzem azt, hogy egy szép napon önszántából elhívna magához, mert esetleg hiányolná az együtt eltöltött vidám pillanatainkat. Megmagyarázhatatlan ezt magam is jól tudom, de valahogy mindezek ellenére is majdnem mindig jól tudtam magam érezni a társaságában. Talán az ragadott meg benne ennyire, hogy Marcus nem olyan, mint a többiek.
- Tudod most azt kellett volna mondanod, hogy te is örülsz... Kegyes hazugság lenne. - Francokat, dehogy örül nekem, inkább annak örülne, ha végre sikerülne megszabadulnia tőlem. Van egy olyan sanda gyanúm, hogy már csak percek kérdése és kisétálok az ajtaján.
- Általában az emberek nem a búcsúzásnak szoktak ennyire örülni. - Most komolyan? Legalább azt várja meg, hogy messzebb legyek a háztól, mert nem akarom hallani, ahogy a pezsgősüveg durran. Azt hiszem ha haza érek majd keresek valami töményet mert számítok egy fárasztó fejmosástól drága apámtól. Biztosan nem örül annak, hogy itt éjszakáztam.
- Nem lennék ettől büszke magamra. - Nem is fogom megveregetni saját vállamat, hogy milyen ügyes kislány voltam, hogy bele köptem a kávéjába.
- Erre bárki képes lenne... De lenne bármi értelme? Egy kis nyállal nem tudnék neked ártani, ha pedig ártani akarnák neked akkor bizony megtalálnám a módját. - Egyáltalán nem fenyegető szándékkal mondtam, csak megosztottam vele is a véleményemet.
- Abban, hogy valamilyen szinten megérdemeltem azt, hogy ilyen bunkón viselkedtél velem. Hallgatnom kellett volna a szép szóra, de úgy tűnik, hogy van bennem egy enyhe mazochista hajlam. - Csak verbálisan, mert azt bizony nem tudnám élvezni ha megütne.
- Egy egészen kicsit sem fogok hiányozni? - Kérdeztem miután bele kortyoltam a kávéba. Nem fogom három óra hosszáig iszogatni, de azért azt sem várhatja el tőlem, hogy egy húzással megigyam a bögre teljes tartalmát.

Kedvelem. Fene sem tudja, hogy miért, mégis valamivel megragadott. Marcus nem olyan, mint a többi ember, ez tette számomra ennyire különlegessé, talán még mindig ezért vagyok itt, vagy azért mert sajnálom, hogy ennyi év után derült ki az, hogy nekem bizony van egy bácsikám, ha elfogadja ezt a tényt, ha nem.
- Köszi, egy újabb Marcus féle megnyilvánulásnak lehettem a fültanúja. - Azt meg már mondani sem kell, hogy miért csak addig tudott örülni még csendben tudtam maradni. Azt hiszem kezdem szép lassan kiismerni, de legnagyobb sajnálatomra sosem fogom igazán azt mondani, hogy ismerhettem, mert ha már ennyire nem kér belőlem, akkor nem fogok a nyakán lógni, hogy okot adnak neki arra, hogy sértegessen.
- Hű, ez érdekes! Ezek szerint úgy érzed, hogy zaklatlak. - Nem is tudom most miről beszél, na jó azért van benne némi igazság, talán nem kellett csak úgy betörnöm hozzá és ennyire erőszakosnak, akaratosnak lennem. Máskor nem szoktam ilyen lenni, de máshogy nem tudtam meggyőzőbb lenni vele szemben.
- Kicsit sem. - Ez annyira abszurd és gyerekes húzás lenne részemről. Ha nagyon büszke szeretnék lenni magamra akkor azt máshogy érném el, nem pedig úgy, hogy beleköpök a kávéjába és mosolyogva végig nézem, ahogy megissza.
- Naiv is lennék ha azt gondolnám kapnék tőled egy búcsú ölelést, nem tűnsz annak a fajtának, aki ilyenféle módon ki tudná mutatni az érzelmeit, sőt ha neked lennének is érzelmeid, akkor sem így mutatnád ki. - Nem akartam átcsapni agytúrkászba, de azért nekem is meg van a róla alkotott képen. Marcus szeret erősnek látszani és szerintem úgy érzi, hogy megingatná ezt az erős férfi látszatát, ha olykor - olykor néha megengedné magának, hogy érzelmeket mutasson ki, hogy egyáltalán mások is megtudják róla, hogy valójában neki is van szíve és valahol pont ő is olyan érző lélek, mint mások.
- Nem fogsz üzenni, mert nem fogok hiányozni. - Fájó a felismerés, de azt hiszem most jött el az a bizonyos idő. Letettem az asztalra a bögrét, vállamra akasztottam táskámat, majd elé álltam.
- Nem kell kikísérned, tudom merre kell menni. -  Ez lenne az a búcsú pillanat? Most megölelném, de nagyon kínos lenne, ha nem viszonozná, ezért ezzel nem is próbálkozok.
- Azért örülök, hogy megismertelek. - Nem várom el, hogy Marcus is ezt mondja, hiszen tisztában vagyok azzal, hogy mennyire szeretne már megszabadulni tőlem, mégis bátran adtam arcára egy apró puszit mielőtt kiléptem volna az ajtón.