Szóval sem említettem volna, hogy a kapcsolatunkat Monicával sikerült rendezni; közelről sem, inkább csak megpróbáltuk elviselni egymást – legutóbb éppen azt vetette fel, hogy látogassunk el egy párterápiára. Nem mondom, hogy nem húztam a számat, viszont Ana arra kért, hogy tegyem rendbe a dolgokat, pedig egyáltalán nem fájt hozzá a fogom. F@szom ki volt Monicával és a hülyeségeivel, de úgy voltam vele, hogy a kislány még elszórakoztat néhány hónapig addig meg kibírom, így is éppen elég valószínű volt, hogy kedves feleségem amilyen hamar csak lehet beadja a válókeresetet, ha még egy lépést teszek ennek érdekében – a legutóbb éppen az nem tetszett neki, hogy póker partit rendeztem távolléte alatt. Természetesen, nagy bánatomra egy nappal előbb jött haza, mint ahogyan azt szerettem volna – s ha még ezt képes is lett volna elviselni az emeletről lejövő szinte ruhátlan nő kiverte nála a biztosítékot, gyakorlatilag képes lett volna a nőt kereszttel és latin paragrafusokkal kiűzni, mintha maga a sátán jelent volna meg az otthonában. Én kimondottan jól szórakoztam a jeleneten, voltaképpen régen nevettem már ilyen jót. Mindenesetre a lényeg a lényeg, hogy beleegyeztem ebbe az idióta párterápiába – túl az első alkalmon, úgy gondoltam, hogy ez igencsak szórakoztató lesz, mert látszott a terapeután, hogy nem igazán tud mit kezdeni párosunkkal, kiváltképpen mert Monica szája be nem állt – éppen csak olyan szavakat nem használt, ami miatt igencsak hosszú ideig kellett volna térdepelnie, hogy az Úr megbocsájtson neki. Én pedig végig türelmesen hallgattam. Nem fáradoztam azzal, hogy veszekedjek vele elvégre alig volt már közünk egymáshoz – ellenben az egyetlen kicsi lányával, akinek bizony meg kell fizetnie azt, amire kért. Ezt a hajcihőt elviselni más ember képtelen lenne – én is csak a jó egy éjszakás kalandokért, meg az élményért, hogy egy kislányt taníthatok. Az első alkalommal kimondottan gyengéd voltam – már nem is emlékeztem arra, hogy mikor zajlott így egy éjszakám, mert hát nem voltam oda a romantikus testi kapcsolatért, úgy véltem, hogy arra ott van a romantikázás. A szex az más tészta volt: ösztönös már-már állati – izzadtság és pucér testek egymáshoz simulása, lássuk be hogy ebben semmi romantikus nem volt. Meglehet, hogy ebben a tekintetben egy oldalúan gondolkoztam, de véleményem szerint ez helytálló volt. Az ember két dologért hentereg a másikkal: hogy utódot nemzzen vagy hogy csillapítsa magában a feszültséget. A romantika alapvetően a pojácáknak való – meg hogy legyen mivel elcsábítani egy nőt. Hogy egy síkú lettem volna ezen a téren? Meglehet.

Mint ahogyan azt már az elkopogott mondás is mondja: minden rosszban van valami jó – lássuk be, hogy a csapnivaló házasságon túl is volt élet – jóval több, mint ahogyan azt bárki is gondolta volna. Ebben az esetben megengedhettem magamnak, hogy úgy vélekedjek erről a dologról, mint ennek a szörnyűségnek a jó velejárója, ami nem csak megkönnyítette az itt maradásomat, hanem egyenesen elviselhetővé tette – a tisztánlátás kedvéért ez a dolog nem volt más, mint a bájos kis Ana, aki látszólagos ártatlansága ellenére már közel sem volt azaz éretlen gyümölcs, mert én bizony leszakítottam arról a fáról. Gyötörnie kellett volna a bűntudatnak, hogy liliomtipróvá váltam? Mindeddig Isten nem büntetett meg sok tettemért, ha pedig a pokolra is jutok nyilvánvalónak véltem, hogy nem csak ezért a bűnömért, hanem azokért, amelyekre már nem is emlékeztem. Merenghettem volna még azon, hogy értelme lett-e volna annak, ha meggyónom bűneimet, azonban én nem gyarapítottam Isten ártatlan báránykáit, ennél fogva sem véltem úgy, hogy érdemleges lenne a papnak szívrohamot okoznom, de legfőképpen, mert én nem éreztem az úgynevezett bűneimet bűnöknek – már rég nem éreztem annak őket, habár pontosabban fogalmazva sohasem éreztem őket annak.
– Ugyan, Ana! Nem áll szándékomban elmenni. – Hogy a fenébe is lett volna, amíg vele kefélhettem? Praktikus megoldás volt ez így – itt volt a közelben, ha úgy vesszük szinte bármikor rendelkezésemre állt az pedig már csak járulékos apróság volt, hogy Monica és az ő ragyogó terapeutája heti három alkalommal egy órán keresztül az agyamat fárasztotta – különösen az előbbi, ugyanis a nő sokkal inkább volt elviselhetetlen, mint a velünk szemben terpeszkedő férfi, akinek a házasságáról szintén azt gondoltam, hogy nincs rendben –  vagy csak nagyon régen volt része kiadós menetben, ami mosolyszünetet sejtetett, tehát végérvényben igazam van minden féleképpen. – El sem tudod képzelni közben mennyire nehéz megállni, hogy ne röhögjem körbe a fickót. – Azt már nem tettem hozzá, hogy anyádat is, mert ez valószínűleg ezt sejthette.
– Már csak azért sem, mert egy igazán nyomós okom van itt maradni.
Felálltam a kanapéról, hogy elé sétáljak. A magam módján gentleman-nak számítottam, így csak az engedélyére vártam.

Tekintetem végig siklott rajta. Ugyan! Ugyan Hogy lehetne egy ilyen édes kis teremtésre ráunni, mint amilyen ő is volt.
– Biztosítalak, ez nem fog előfordulni, merthogy túlságosan sokat kell tanulnod még az élet szép dolgairól. – A lehető legszebbekről, teszem hozzá magamban. Ő és én, mi együtt bizony, olyan dolgokat fogunk megtenni egymással, amiről nem is álmodozhatott mindeddig – és nem is lenne szabad. Szándékomban áll a teljes romlás és erkölcstelenség szintjére levinni a leányzó morálját, hogy megérthesse miért is jobb azon az oldalon állni, ahol én állok. A rosszak néha jobbak – ez általában azt jelenti, hogy kivétel nélkül mindig. Az ember azért teremtetett, hogy tudatosan essen bűnbe.
– Akkor külön válnának útjaink. – Feleltem nyugodtan. Nem állt szándékomban vele kapcsolatot létesíteni azon túl, ami jelen pillanatban is volt és nem is akartam egyetlen pillanatig sem hitegetni ezzel, ugyanis én nem arra voltam kitalálva, hogy kapcsolatban éljek. Cölibátusban, ha úgy tetszik. Eszem ágában sem volt még egyszer igába hajtani a fejemet, ez az egy alkalom megtanított rá, hogy semmiképpen se tegyem, amennyiben jót akarok magamnak. Örök ifjú és agglegénynek születtem, nem másnak és élvezem is ezt az életet, ez előtt is, most is és ezt követően is.
– Általában én csak ott ülök, míg édesanyád ott dühöng. – Vontam meg a vállamat. Minduntalan engem hibáztatott, én pedig legfeljebb akkor reagáltam, amikor a doktor kérdezett vagy Monica egy pillanat erejéig lenyugodott. Ilyenkor általában megjegyzésemet újabb idegroham követte. – Inkább szórakoztatót és parodikus a helyzet. – Arról pedig inkább ne ejtsünk szót, hogy mennyire kínos. Szavakkal le sem lehetne írni.
– Éppenséggel itt áll előttem. – Ujjaim az arcára simultak, majd pedig kissé durvábban martak a hajára, hogy hátra döntsem a fejét. – Nem olyan rég ment el egy barátnőjéhez cseverészni és általában ilyenkor el szokott lenni egy ideig. – Istennek hála! – Egy-két ötlet akad a tarsolyomban. – Hajánál fogva húztam hátrébb a fejét. Közel annyira sem erőszakosan, mint ahogyan azt általában szoktam, nem csak fiatal hanem ártatlan kora ellenére is tartottam azért attól, hogy inába száll a bátorság, én pedig nem szívesen maradtam volna itt álló farokkal a markomban.
– Mennyire állsz készen ahhoz, hogy egy kicsit jobban megismerd a világot?
Természetesen mi másra számítottam, minthogy "abszolút" készen állok. Kezdtem unni már a megszokott, finomkodós légyottokat. Mocskos szexet akartam, a kötözős fajtából.

– Utána ahhoz kezdesz a tapasztalataiddal, amihez csak szeretnél. Élezheted a kis karmaidat más férfiakon vagy éppen az ujjaid köré csavarhatod őket. – Cseppnyi túlzás nélkül Ana lábai előtt hevert az egész világ; szép volt, mi több gyönyörű, amiért sokan fél karukat odaadták volna, mindennek a tetejében az sem volt elhanyagolható, hogy az esze a helyén volt, ezt a hibát leszámítva legalább is egyáltalán nem mondanám azt, hogy meggondolatlan lett volna, bár ez is pusztán csak nézőpont kérdése volt.
– Ana, én nem vagyok az a fajta férfi, aki komolyan képes elköteleződni egy nő mellett, számomra minden nő emlékezetes valamiért. – Nem mondom azt, hogy nem hiányzott volna, mint ahogyan azt sem, hogy nem, mert tulajdonképpen egyáltalán nem lett volna igaz, merthogy ő valamiért meg tudott maradni az ember fejében – ráadásul nekem még kimondottan volt is erre okom, elvégre én fosztottam meg mindattól, amit a jövendőbeli férfijének tartogatott.
– Csak miattad. – Na, meg persze azért, hogy tapló-pöcs módon kihasználjam a helyzet adta lehetőséget; undorító állatnak lehetett titulálni, nem is tagadom, viszont ezzel egyidejűleg nem is kimondottan érdekel. Egyetlen egyszer sem árultam például Anának zsákbamacskát és nem húztam előtte a mézes madzagot, hogy szeretem vagy bármi más komoly érzelmeket tápláltam volna irányába. Nem volt több ő számomra, mint egy szórakozás – habár ezt ebben a durva formájában nem mondtam meg neki, de azt a tudtára adtam azért, hogy tőlem semmi komolyat nem remélhetett.
– Van egy pár, szó se róla, egy darabig még semmiképpen sem fogjuk unni egymás társaságát. – Egyáltalán nem, sokkal inkább nagyon jókat fogunk mi ketten együtt szórakozni, merthogy van mivel elüssük a magányosan töltött órákat.
– Nem, egyáltalán nem. Ez egy vágy, van akiben benne van és van akiből teljes mértékben hiányzik. – Szerencse, hogy ő nem az utóbbi kategóriát erősítette, máskülönben idejekorán szét váltak volna útjaink ehhez kétség sem fért akármennyire is kedveltem Anát alapvetően, ha úgy alakult volna, hogy Ő lett volna Monica akkor is valahogy hasonlóképpen történtek volna a dolgok – értem ez alatt a többi nőt, akivel megcsaltam már őt. Ana sem lenne különb.
Szívem szerint elnevettem volna magamat kérdését hallva.
– A te szobádba megyünk, meztelenül várj, én pedig mindjárt követlek.
Kezdetnek egy finom kis bevezetés is megteszi.

– Mert az is, csak túlbonyolítod. – Vontam hanyagul vállat. – Ana, nem kell neked megrekedned édesanyád szintjén; okos vagy, tanulhatsz és dolgozhatsz, nem mellesleg a világ alapvetően nem úgy működik, ahogyan anyád mondja neked. Az emberek élnek. – Ana határozottan nem abba a világba tartozott, amelybe az édesanyja belekényszerítette, távolról sem, ugyanis legtöbb barátnőjével ellentétben Ő életrevaló volt – és ezt kivételesen nem csak azért mondom, mert eltöltöttem már vele néhány pásztorórát. Tulajdonképpen, sohasem tartozott ő sem egészen ehhez a világhoz, merthogy szerintem sohasem találta itt a helyét – legfeljebb csak nagyon kevesek, akikben nem volt elég erő úgy magához az élethez, hanem csak azt tették, amit elvártak tőle, merthogy az úgy volt rendjén való. – Elköltözhetsz. Új életet kezdhetsz. Új helyen és új barátaid lehetnek, mert Ana te nem ezek közé az emberek közé tartozol, te csak valaminek a látszatát tartod fent, ami nem te vagy. – Határozottan így gondoltam. Egyszerűen nem illett bele ebbe az álszent képbe, már az előtt sem, hogy egymásba gabalyodtunk, egyszerűen más volt. Neki innen mindenképpen el kellett mennie, legfőképpen azért, mert ő az itt lévőkkel ellentétben, tényleg élni akart.
– Hogy emlékeznék vissza rád? – Kérdeztem vissza meglepetten. – Erre több válaszom is van. Az egyik, hogy az a dögös kis vörös, akinek én vettem el az ártatlanságát a másik pedig, hogy belőle csináltam a legjobb szeretőt a világon. – Pofátlan vigyor kúszott az arcomra. – Talán mindkettő egyszerre. – Ana mindig is az emlékezetembe fog maradni, mert egyszerűen más volt több okból kifolyólag is, mint a többi nő, akivel lefeküdtem. Közülük sokan jelentéktelenek voltak és nem emlékeztem rájuk, viszont nagyon sokra igen. Például az elsőre, aki egy egészen kicsit Anához hasonlított, legalább is küllemre mindenképpen, viszont személyiségileg teljesen eltért tőle.
– Fogalmazhatunk, így is. – Hogy érzéketlen lettem volna? Nem. Őszinte? Annál inkább. Nem állt szándékomban előtte titkolózni, miért is tettem volna? Hogy később fájjon neki? Hogy utólag hisztériázzon? Nem, erre nekem egyáltalán nem volt szükségem, így ez esetben szerettem volna tiszta lapokkal játszani és úgy vélem, hogy az indokaim abszolút érthetőnek bizonyultak. Nem állt szándékomban leplezni előtte az igazságot ennél fogva meg nem is láttam értelmét.
– Igen, szívem szerint mást sem tennék egész nap.
Ezek miatt alkalmanként nem is indult könnyen a reggelem.
Szívesebben vettem volna, ha már túl vagyunk a tiszteletkörökön – és úgy tűnt, hogy most el is jött ennek az ideje, ugyanis Ana határozottan hajlott arra, hogy bevezessem az én csodálatos kis világomba. Nem akartam én sem tovább várni, itt volt az ideje – mellesleg a merevedésekkel teli reggelek egy-egy túlfűtött álom után, amelynek a főszereplője ő volt... Maradjunk annyiban, hogy hosszú percekbe telt mire megálljt tudtam parancsolni magamnak vagy éppen a kezemnek – vagy csak megvárni még kiérek a fürdőszobába.
Szinte mulattam Anán, hogy milyen lelkesen indult fel az emeletre. Nem sokkal később is, miután előkapartam rejtekhelyemről a bilincset és egy kisebb ostort én is követtem. Alighogy beléptem a szobájába megcsapott az a kellemes illat, amely mindig csak őt ölelte körbe, aztán persze erről meg is feledkeztem, ahogy ott ült teljesen meztelenül az ágyon.
– Látom szégyenlős már nem vagy! – Vagy volt egyáltalán szégyenlős a közelemben? Hirtelen semmire sem emlékeztem. Hát a leányzó mindenképpen hatással volt rám, nem is fért ehhez kétség. – Nos, ma egy kicsit kénytelen leszel mozdulatlan lenni, ugyanis ma ezeket fogjuk először használni. – Mondtam, miközben elé sétáltam. Piszok nehéz volt nem tudomást venni arról, hogy meztelen... Megfogtam az egyik kezét és ráakasztottam kezére a bilincset. – Most lefekszel, hogy a másikat is meg tudjam bilincselni. Szeretném, ha a szó majdhogynem szószerinti értelmében ágyhoz szegezett lennél. – Ma nem akartam, hogy kíváncsi ujjaival tapogatózzon, ma nem volt egyéb tennivalója, mint megszokni ezt az új helyzetet – és majd később az ostort.