Álmosan nyomogatom a telefonomat hanyat fekve. Nyilván, hogy a nyomogatás közben kicsúszik a kezemből és az arcomon landol. Magamban elmondok pár szitok szót, ahogy közben kicsúszok az ágy szélére és felülök. Az orromat masszírozom, bár leginkább az arccsontom ismerkedett meg a telefon sarkával. Nem kellemes ébresztő, de a célját elérte.
Még egy pár percig itt ülök csak, hogy elmúljon a fájdalom és még jobban észhez térjek. Valahogy nem akaródzik felállnom, pedig várnak az egyetemi óráim, de leginkább a könyvtár, mert készülnöm kell az egyik vizsgámra.
Nagy nehezen feltápászkodok és magamra is veszek egy farmert és egy inget csak. Pizsamában mégsem mehetek be. Lekullogok a földszintre, hogy a konyhában valami reggeli után kutassak és természetesen a kávémat is megcsináljam. Vizforraló be, hűtő ajtó ki. Sokáig nézelődök, de végül csak kiveszek egy doboz vajat meg felvágottat. Szerzek pár szelet kenyeret és elkezdem a szendvics készítést. Amint kész vagyok pár szelet kenyérrel, a vizforraló is felmelegíti a vizet. Előveszem a bögrém és teszek bele instant kávét. A cukor a kezemben van, de már nem is lepődök meg, hogy megint kiesett a kezemből és vagy fél kiló cukor ömlött a bögrémbe. Csak sóhajtva nyugtázom az egészet, majd előveszek egy másik bögrét és kezdem előről.
Mindent magamhoz véve, leülök az asztalhoz és megreggelizek. Mielőtt elmennék a fürdőszobába, eltakarítom a szerencsétlenkedésemet.
A tükör előtt belövöm a hajamat, hogy emberien nézzen ki a fejem, majd fogmosás és már kapom is a táskámat a hátamra, hogy elinduljak otthonról, miután felvettem a cipőmet.
Az első órám után a könyvtárba megyek, úgyis van egy lyukas órám, így mondhatni kihasználom az időt.
A kezemben nyitott könyvvel megyek a polcok felé, hogy egy másikat keressek, mert ebben nincsenek benne azok az információk, amik kellenek. Ekkor hallom meg, hogy egy lány elég hangosan szól hozzám. Feltekintek a könyvből és hát hu... Jól néz ki a csaj, szinte még a szám is tátva marad, ahogy végig nézek rajta.
- Szia. - Köszönök neki kicsit halkabban és az arcomról a vigyort sem lehet lemosni. Összeráncolom a homlokomat, mert elég érdekes kérdést tesz fel. Hátra is nézek, ahogy hirtelen nem tudok mit mondani. Nekem annyira nem furcsa, hogy ott ülnek az asztaloknál a könyveket bújva, de azt hiszem, hogy válaszolnom kéne neki.
- Öö.. Könyvtár. Úgyhogy szerintem kicsit halkabban beszélj. - Fordulok felé, remélem, hogy lejjebb veszi a hangerőt, mert a könyvtáros nem szereti a hangzavart és ez a hangszín, amin a lány beszél, ezt már megüti.
- Alex. - Válaszolok továbbra is mosolyogva és szintén ügyelve arra, hogy ne beszéljek hangosan. Ahogy jobban megnézem, szerintem találkoztam már vele valahol. Legalábbis futólag láttam már és már akkor is megállapítottam, hogy nagyon is bejön.
- Én téged ismerlek. Nem jársz közgazdaságtanra? Te szoktál mindig késve érkezni és a hátsó sorban ülni. - Állapítom meg, bár lehet, hogy összekeverem valakivel, de nem hiszem. Nagyon is meg szoktam jegyezni azokat, kik bejönnek és ő abban a kategóriában van. Még azt is elfelejtettem, hogy miért is indultam, a lábaim földbe gyökereztek.

Vigyor ül ki az arcomra arra, amiket mond. Látom a szemem sarkából, hogy egy-kettő azért hallotta és nem veszik jó néven. Az igaz, hogy erről a csajról hallottam ezt-azt, de engem a folyosói pletykák egyáltalán nem érdekelnek.
- Csak tanulnak. Tudod mindjárt kezdődik a vizsga időszak. - Rántom meg a vállaimat, gondolom őt nem izgatja, majd átbukdácsol kettesekkel. Ami azt illeti szívesen korrepetálnám, de ezt inkább nem hozom fel neki. Az ilyen csajok sosem szoktak engem észre venni. Viszont az kicsit megnyugtat, hogy tudja miről is beszélek. Ajkam szélén egy kis mosoly húzódik meg, ahogy körbe írja melyik tanárról is van szó. Szerintem sokan hasonló véleményen vagyunk, mint ő
- Igen ő. Jó lenne már őt nyugdíjaztatni. - Forgatom meg a szemeimet, nem is tudom hány éves, de az biztos, hogy fél lábbal már a halálban van. Hihetetlen, hogy néhány ember képes a halálos ágyukig dolgozni.
Így, hogy beszélek vele, lopva végig tudok rajta nézni és meg kell állapítanom, hogy közelebbről még vonzóbb. Már épp szólnék hozzá, hogy elhívjam esetleg kávézni vagy csak egy reggelire - igaz, már reggeliztem -, hogy még jobban megismerjem, amikor megszólal.
- Mit keresel? - Ráncolom össze a homlokomat, talán tudnék neki segíteni, és szívesen is tenném. El sem hiszem, hogy egy ilyen kaliberű csaj egyáltalán szóba állt velem. Igazából nem szívesen hagynám itt, mielőtt megtudnám a nevét.
- Amúgy mi a neved? - Kérdezek rá kíváncsian, hátha ezt elárulja nekem. Könnyebb lenne a további beszélgetés, talán még a közösség oldalt is használja.
Felemelem a kezemet, hogy a csuklómon lévő órára rápillantsak. Még mindig van egy kis időm, mielőtt elkezdődne a következő órám. Ahhoz képest, hogy tanulni jöttem ide valahogy mégsem megy.
- Neked milyen órád következik? - Jobb híján ez jutott az eszembe, hátha kiderül még egy szemináriumunk közös. Arról nem is beszélve, hogy elhívni kávézni, még mindig nem megy. Lefagytam attól, hogy esetleg elutasít.

Amennyire csinos, olyan hülye szegény, de nem tehetek róla egyszerűen baromi jól néz ki. Csak összeráncolom a homlokomat és inkább nem szólok semmit arra amit mond, pedig lenne egy-két megjegyzésem. Persze néha én is el szoktam járni házi bulikba, de nem a vizsga időszak előtt. Kicsit furcsának találom, hogy ennyire nem érdekli az a szak, amire jelentkezett. Csodálkozok rajta, hogy hogyan is vették fel ide.
- Miért jelentkeztél erre a szakra, ha nem is érdekel? - Vonom fel kérdőn az egyik szemöldökömet, mert ez igazán érdekel. Sosem értettem az ilyen diákokat, de valahogy a külseje jobban lefoglal, mint az esze. Nem is tudom megmondani, hogy sértő-e az, amit rám mond vagy nem. Egyből tiltakozni kezdek, talán ezzel szimpatikusabb leszek a számára, ha nem egy magolós srácot lát bennem.
- Nem vagyok stréber, ha erre akarsz célozni. - Kikérem magamnak ezt a jelzőt, és nem is kezdek el találgatni a nevét illetően. Igazából olyan gyorsan ráz le, hogy szinte köpni-nyelni nem tudok. Csak pislogok utána, de az boldogsággal tölt el, hogy ugyanaz az óránk következik. Akár mehettünk volna együtt is, de már mindegy. Még pár másodpercig állok a könyvtár közepén kezemben a könyvvel, aztán már nem is reménykedek abban, hogy visszajön. Helyette még összeszedek egy másik könyvet, majd megyek is a tanterembe.
Belépek az ajtón és a hátsó sorokat fürkészem, mert meg akarom őt találni. Amint kiszúrom szőke hajkoronáját a sorok közt, apró vigyor kerül az arcomra. Határozott léptekkel indulok meg felé és beülök mellé.
- Most kivételesen figyelni fogok a nevedre. - Mondom felé fordulva, mert akarom tudni hogyan hívják. Mielőtt bármit is tudna mondani, még gyorsan hozzáfűzök valamit, amit a búcsúzáskor a fejemhez vágott.
- És nem vagyok okoska. - Jegyzet meg neki, majd hátra dőlök és várom, hogy a tanár is megérkezzen. Furcsa, mert eddig egyszer sem késett, sőt ő volt a pontosság mintaképe. Azért azt még látom, hogy páran még szállingóznak be a terembe, majd végül a tanár is megérkezik. Egyből egy papírt dob le a hátsó sorba, hogy mindenki írja rá a nevét. Amint ez elém kerül már írom is rá a nevemet, majd odaadom a mellettem ülőnek és azért lopva tekintek arra, amit ráír.

Ezzel a rövid válasszal csak még jobban felkelti a figyelmemet, így akaratom ellenére is olyat mondok, amit mindig is akartam egy csajjal csinálni, de sosem volt rá lehetőségem.
- Akkor ebéd közben elmesélheted. - Halványan rámosolygok, amolyan randiféle is lehetne, bár nem hiszem, hogy pont ő mondana nekem igent. Igazából fogalmam sincs, hogy mikor lettem ennyire merész, csak úgy kicsúszott a számból. Érdekes, hogy milyen kategóriába sorol engem, sosem tartottam magam strébernek, ráadásul nem is öltözöm úgy. Az igaz, hogy jó jegyeim vannak, de csak azért mert elég ha odafigyelek az órákon.
- Nem is. - Motyogom az orrom alatt és végig is nézek magamon. Én egyáltalán nem ítélem meg magam okostojásnak. Főleg úgy, hogy azért itt a könyvtárban pontosan ki lehet szúrni azt a csoportot, akik stréberek. Az ingen lévő mellény nagyon is feltűnő viselet, én pedig sosem vennék fel olyat. Még mindig bánt, de inkább nem mutatom ki, annál jobban tetszik, minthogy megsértődjek. Amúgy sem szokott a haragom sokáig tartani.
Amilyen gyorsan eltűnik, olyan gyorsan is száll el a haragom, így már nyugodtabban megyek is az órára, ahol kiszúrva őt, behuppanok a mellette lévő székbe. Akarom tudni a nevét, szóval most jó is, hogy itt ülök. Egy-két szempár kérdőn tekint rám, mit keresek én hátul, de nem is figyelek rájuk.
A lapról leolvasom a nevét és elkapom az arcán azt a kis mosolyt. Rám mosolygok. Illetve nekem szólt. Ebben biztos vagyok.
- Miért? - Ráncolom össze a homlokomat, majd figyelem, hogy mit csinál. Ez az óra most nagyon is unalmasnak tűnik. A figyelmemet sokkal jobban eltereli, hogy mellettem ül Chelsea.
Még csak az óra negyedénél tartunk, de látom a szemem sarkából, hogy mindjárt elalszik. Összegyűrök egy kisebb papírfecnit, majd amikor nem látja feldobom úgy, hogy amikor leesik akkor rajta landoljon. Gyorsan úgy csinálok, mint aki jegyzetelne, mielőtt még észrevenné, hogy én voltam.

Rosszul esik, hogy csak úgy átsiklik a kérdésem felett, bár valahogy gondoltam, hogy nem fog csak úgy eljönni velem. Azért még nem adtam fel, ráveszem, hogy velem ebédeljen.
- Miből gondolod, hogy hagyom, hogy less rólam? - Nézek rá kérdőn, mert az persze, még kérdés, hogy megengedem-e neki, hogy lessen rólam. Valószínűleg még segítenék is neki.
Hiába próbálok figyelni egyszerűen annyira unatkozok, hogy nem megy. Viszont az, hogy mellettem ül nagyon is leköti a figyelmem. Viszont egyszer-kétszer valamit lekörmölök a füzetembe, hogy azért tudjam mit kell majd átnéznem.
Vicces, ahogy mellettem szuszog, azért félszemmel felé tekintgetek, de végül drasztikus megoldást választok és egy papír galacsint dobok felé. Célba ért én meg alig bírom a nevetést is magamban tartani. Az, hogy felállították, engem is meglep, de segítek neki úgy, hogy gyorsan lekörmölök két mondatot és elé tolom. A teremben néma csend van, mindenki Chelsea-t figyeli és a tanár is várja a válaszát. Remélem, hogy ezzel békén is hagy minket.
Ha visszaült, akkor felé fordulok nagy vigyorral az arcomon.
- Szóval ebéd? - Akarok vele ebédelni, meg akarom hallgatni a történetét és ha vele mutatkozok valószínűleg nem fognak lúzernek tartani. Viszont megenyhülhetne, ha már segítettem neki, elvégre csak egy ebédről van szó. Azért a szememben még mindig ott a reménykedés.

Valahogy ez a magabiztossága csak arról árulkodik, hogy az ellenkezdőjét kell elképzelnem.
- Majd kiderül. - Kacsintok rá egyet és még mindig fogalmam sincs, hogy mi történt velem, mert sosem csináltam még ilyet és nem is igazán sikerült még csajok társaságában épkézláb mondatokat összeraknom.
Ezt a kijelentését máris lehet cáfolni, amikor felszólítja a professzor. Azért nem vagyok szőrös szívű és igen csak tetszik nekem, így segítek. Gyorsan lefirkantom a választ és elé tolom. Halvány mosollyal az arcomon nyugtázom, hogy azért sikerült az agyamat bekapcsolva tartanom az elmúlt fél órában. Ez miatt meg is érdemlem azt az ebédet, amire még mindig nem kaptam választ, de helyette csak egy kávézás jár. Végül is kezdetnek ez is megteszi.
- Mit és hogy kéred? - Teszem fel a kérdésemet, mert azért annyira nem ismerem, hogy tudjam hogyan szereti a kávéját inni, na meg hogy milyen típust. Abban nem vagyok biztos, hogy a könyvtárban lehet inni.
- Szerintem igyuk meg a büfében, mert a könyvtárba tudtommal tilos ilyeneket bevinni. - Ajánlok fel egy másik helyszínt, mert az mégis csak jobb, főleg úgy, hogy én itt ösztöndíjjal vagyok, nem hiányzik egy fegyelmi. Igaz lehet túl gondolom és szimplán csak kiküldenének.
Amint vége az órának, én lemegyek a büfébe és nagyon remélem, hogy jön velem és nem a könyvtárba megy. Ha igen, akkor sunnyogva ugyan de beviszem a két papír poharat és leteszem neki az asztalra.

Tetszik és egy kicsit lenyugszom, hogy elfogadta az ötletemet. Még mindig nem tudom, hogy hogyan is csempésztem volna be a könyvtárba a kávékat és arról nem is beszélve, hogy ha lebukunk hogyan is lehetne azt kimagyarázni.
- Rendben. - Nyugtázom le egy fejbólintással és egy mosollyal az arcomon már el is tűnök és a büfé felé veszem az irányt. Szerencsére még a tömeget meg tudtam előzni és csak ketten állnak előttem. Azt észre vettem mikor rám került a sor, hogy eléggé kígyóznak a diákok mögöttem. Még szerencse, hogy időben itt voltam, így nem várok sokat a kávékra. Kikértem mindent, bár nem mondta, hogy kell neki cukor, ezért a zsebembe dugtam pár csomagot és kakaóport is. Talán ezzel kapok egy jó pontot tőle.
A két kávéval a kezemben szlalomozok ki ügyelve arra, hogy még véletlen se dobjam el őket, mert ez általában meg szokott velem történni. Kimegyek az ajtón, egyenesen a kertbe, ahol egy padot találok. Helyet foglalok úgy, hogy szemben üljek az ajtóval és lássam, hogy mikor jön ki. Mikor meglátom egyből mosoly kerül ki az arcomra. Hamar ott terem mellettem, mielőtt bármit is tudtam volna neki mondani vagy egyáltalán segíteni, hogy elvegyem tőle a könyveket. Végül is mindegy már. A kávét odatolom neki, hogy azaz övé és előveszem a cukros és a kakaóporos kis zacskókat, hátha kell neki. Belekortyolok a kávémba és már akartam kérdezni, hogy akkor miért választotta ezt a szakmát, ha ennyire nem akar idejárni, de megelőzött.
- Nem a legkönnyebb őket megtanulni, elég szárazak, de muszáj a vizsgákhoz. - Rántom meg a vállaimat, én ezen már túl vagyok, mert mindig napról napra készülök, így vizsga előtt csak át kell olvasnom és menni is fog. Legalább is remélem, eddig ugyan nem volt problémám.
- Igen, elvégre ez lesz a munkád. Legalább is ha kapsz róla papírt, akkor elméletben lennie kéne fogalmadnak arról, hogy mit is csinálsz. - Mosolygok rá, mert nagyon is vicces, ahogy elkezdett hisztizni, hogy nem érti. Viszont nekem van egy ötletem, és remélem, hogy belemegy.
- Szívesen tanulok veled suli után, ha akarod. - Vetem fel az ötletet, de még mindig nem tudom, hogy honnan is jött ez a bátorság.

Sosem tudok kínos helyzetekre reagálni, talán azért mert még nem voltam úgy lánnyal és ez miatt eléggé feszélyezve érzem magam. Szinte érzem, ahogy elpirulok, de ez mindössze a fejemben történik meg. Alig bírok ránézni egy ilyen megszólalás után. Igazából nem szólok semmit, mert nem is tudnék és ő is ezt kérte tőlem. Azért szívesen kettesben maradnék vele, hogy benedvesítsem. De miket is gondolok, szinte érzem, ahogy a tarkómon egy hatalmasat csattan egy nem létező kéz, hogy észhez térítsen.
- Miért? Szóval miért választottad ezt a szakmát, ha egyáltalán nem érdekel? - Vonom fel az egyik szemöldökömet, amúgy is jó ez téma terelésnek, mert az előző megszólalása kellemetlen volt számomra. A kérdéséből arra tudok következtetni, hogy engedi, hogy korrepetáljam. El sem hiszem, hogy kettesben is lehetek vele, bár lehet, hogy nem igazán fogok tudni koncentrálni, ha elég közel leszünk egymáshoz.
Az álmodozásomat az töri meg, hogy elhív bulizni. Ez még jól is esne, de az amit utána mond, hogy nem nézi ki belőlem, hogy tudok bulizni, az megint csak a lelkemig hatol. Tudom, hogy hétköznap van és igazából tanulnom kéne, de már csak azért sem keresek kifogásokat.
- Szoktam bulizni, és nem vagyok stréber, aki állandóan otthon ül. - Mondom neki miután belekortyolok a kávémba. Azért azt akarom tudni, hogy miből feltételezi rólam, hogy egyáltalán nem élek társasági életet.
- De tudod mit, ma megmutatom neked. Még a végén kiderül, hogy jobban tudok bulizni, mint te. - Nézek rá komolyan, mert akkor is ott leszek. Az igaz, hogy fogalmam sincs, hogy kik lesznek ott, remélem nem azok akik általában szivatni szoktak. Mindenesetre a haverokkal nem tudtam beszélni, lehet, hogy ők ezt már tudták és ott lesznek.
- Mit tanulsz amúgy? - Hajolok közelebb hozzá és belenézek a könyvébe. Még az is lehet, hogy tudnék neki egy érthetőbb magyarázatot adni neki.

Érdeklődve hallgatom, amit mond, de még mindig nem értem és ez az arcomra is van írva. Az rendben van, amit a szülei elvárnak tőle, mégis csak jobb ha van egy diploma a kezedben, de biztos, hogy valami érdekelte volna.
- Miért nem olyat választottál, amit élveznél is csinálni? Színészkedés, divat tervező vagy bármi? Lehet, hogy könnyebben menne a megértése. - Kérdések hada sorakoztak fel bennem és biztos, hogy rá fogom zúdítani, ha nem kapok rájuk választ. Egy csomó másik szak van, ami biztos vagyok benne, hogy érdekelné.
- Hát ööö... Nem. De ez nem azt jelenti, hogy stréber vagyok! - Kikerekednek a szemeim, ahogy belegondolok, hogy tényleg nem késtem még el, mindig itt voltam időben, sőt ha azt vesszük az összes órán eddig jelen voltam. De mindehhez gyorsan hozzáfűzök mást is, mielőtt meg tudna szólalni. Nem vagyok stréber, csak tudom, hogy mik a kötelességeim és mik élveznek előnyt. Későbbiekben, mikor már megvan a diplomám és van egy jól fizető állásom, akkor bármikor elmehetek bulizni, mert pénzem is lesz rá... Ahh, úristen, tényleg ennyire unalmas lennék? Lehet ezért nem volt még barátnőm? Ahogy tudatosul mindez bennem, csak némán belekortyolok a kávémba. Ami azt illeti, annyira az ivászat nem vonzz. Sokkal jobban értékelem az olyan pillanatokat, mint most. Nyugalom van, lehet beszélgetni és a társaság is jó.
- Az alapok? - Vonom fel kérdőn az egyik szemöldökömet, mert az elég nagy témakör. Ami azt illeti azt még egész könnyedén meg tudtam tanulni.
- Szigorú, de jó tanár. Legalább is elég érthetően tud magyarázni. - Rántom meg a vállaimat, azt hiszem be kéne fognom, mert az ilyen kijelentések után biztos rám aggasztja a stréber titulust.

Tetszik, ahogy nevet, mert jól áll neki. Azt tudom, hogy rajtam nevet, de ha már mosolyt csalok az arcára, akkor valamit jól csinálok.
- Tudod, így lehet megismerni a másikat. De ülhetünk csendben is. - Rántom meg a vállaimat, gondoltam beszélgetünk, ha már egy kávéra sikerült rávennem. Mondjuk hamar meg fogom unni, hogyha semmit sem beszélgetünk és ülünk egymás mellett. De akkor legyen úgy, ahogy ő szeretné. Viszont még mindig sértésnek veszem, hogy strébernek tart.
- Mert másféle buliba járunk. - Mondom ezt, mert ő nem tudhatja, hogy milyen bulikba járok. A házi buli jobb, ahol csak haverok vannak, sőt annál nincs is jobb. Annyira nem lehet beégni, vagy kínos szituációkba kerülni. Mondjuk ez nekem mindig sikerül.
- Az nem olyan vészes. - Nekem legalábbis elég könnyen mentek az alapok. A későbbi dolgok, azért húzósabbak. De hiába mondanék bármit, inkább csendben üldögélne, szóval teljesítem is a kérését. Viszont nem mehetek el az felett, hogy a tanárt szídja. Természetes, hogy megint strébernek hív. Kezd idegesíteni és ez az sem fogja elmulasztani, hogy tetszik nekem. Kicsit mintha lenézne. Nem szólok semmit, csak ülök mögötte és iszom a kávémat.

Sok minden cikázik a fejemben, hogy hogyan is akarnák megismerni. Nem vagyok féltékeny, mert nem is ismerem, de azért néha el tudnám képzelni magam annak a srác helyébe, akivel együtt van.
- De igen, megszeretnélek. És hogy érted, hogy a legtöbben nem megismerni akarnak? Akkor mit akarnak? - Ráncolom össze a homlokomat, de utána tudatosul bennem, hogy megint csak kérdezek. Nem tudom, hogy mi baja van ezzel, én valóban meg akarom ismerni, mert nagyon is tetszik külsőleg.
- Ja boccs, nincs kérdés... - Húzom el a számat és inkább csendben maradok. Pedig még mindig annyi kérdésem van a számára, de azokat magamban tartom. Áttérünk egy másik témára, hogy mégis milyenféle bulikba járok, ahol még sosem találkoztunk. Ami azt illeti én sem láttam még őt buliban, csak a hírét hallottam már nagy vonalakban.
- Házi bulikba, leginkább. - Rántom meg a vállaimat, nem tudom, hogy ő mennyire szereti az olyasféléket, de én valahogy jobban el tudom képzelni a barátaimmal, mint idegenekkel. A ma esti bulizást is csak azért vállaltam be, mert ő hívott és mert akkor is megmutatom neki, hogy szoktam bulizni, akár hétköznap is. Ami azt illeti, szerintem nem lesznek a szüleim boldogok ettől, de amíg jó jegyeket viszek haza, addig nem szólnak bele.
A fejemben még mindig cikáznak a kérdések és legszívesebben az összeset rázúdítanám, de tartom magam. Ez a csendben üldögélés egymás mellett nem az én világom, szeretek beszélni.
- Sok idő lesz, mert az alapoktól kell kezdeni. Mert ahogy látom azzal sem vagy tisztában. - Jegyzem meg, talán tényleg jobb mindent alulról felépíteni. Még az is lehet, hogy barátok leszünk, onnan meg csak egy lépés a kapcsolatig. Észrevétlenül megrázom a fejemet, hogy ezt kiverjem belőle, mert egy ilyen csaj biztos, hogy nem jönne össze velem.
- Akkor találkozunk este. - Felpattanok és megyek az egyetem felé, hogy bent a következő órámra térhessek be. Amúgy sem kérdezhetek tőle, mellette üldögélve nem biztos, hogy vissza tudnám magamat fogni a kérdéseket illetően.