Egy szó nélkül néztem az előadást. Nem tudott meghatni. Sose tudott. Csak továbbra is mélyre szívtam a füstömet és a szemeibe nézve lassan engedtem ki a fogaim között. Egészen addig amíg...

- Most viszont változott a helyzet... - fűztem hozzá egy nagy sóhajt kísérve egy percig sem engedve a nyugalmamból. Hogy nem voltam hajlandó üvöltözni vele? Hát persze hogy nem. Úgyis jól tudtam hogy én nyerek, és minden szarát elnéztem, kivéve ha keresztbe tett nekem. Hát most jött el az a pillanat!

- Nem mész sehová Rain! - változott az én hangulatom is ahogy a szája járni kezdett, de csak összeráncolt szemekkel, a szivart a tartóba fektetve, készenlétben dőltem előre. - Azt mondtam, elmész érte... idehozod.. EGYBEN(!)... - emeltem ki a szót, jókora hangsúllyal megtöltve - elintézi nekem amit kell, onnan meg már nem érdekel. Szarrá verheted.. - löktem csak oda könnyelműen, némi lazaságot is csempészve bele ahogy hátradőltem a fotelben.

- De az elföldelését te fizeted... - tettem hozzá újra a szivaromért nyúlva, mégis várva a további kitöréseket. Hülye lettem volna ha azt hiszem, hogy ennyivel el is van intézve. Az nem Rita volna...

Nem is csalódtam benne! Jött a többi is...

- Ne drámázz már itt nekem Rita... - húztam el a számat nemtetszően. Kurva sok mindent elnéztem, de azt egyetlen ribancnál sem tűrtem, ha puffogva verte a nyálát az orrom előtt. És ez alól ő sem volt kivétel. Még ha ég és föld is volt a kettő között. - Csak annyit kértem, hogy ne.. MOST verd szarrá! Olyan nehéz ennyit megtenned? - emeltem rá kérdő szemeket még mindig kényelmesen ülve de legbelül már nem voltam nyugodt. Olyannyira nem, mint alig pár perce. Számítottam rá. Az kurva isten, hogy biztos voltam benne, hogy nem bír majd az átkozott vérével, és valahol meg is értem, de nem ő az első nő akit pofára ejtve átvertek, és akárhogy is nézzük, ő volt a hülye! Itt az ideje, nyalja be!

De aztán mégis engedett a menet. Vagy legalábbis csak elkezdték érdekelni a miértek, és én szerettem ha végre az esze is dolgozott nem csak a vére. Lehet hogy még 10 év múlva ember lesz belőle?

- Oké Rain, ott állj meg! - figyelmeztettem ismét előre dőlve, ha nekem kell utána mennem, azt nem köszöni meg amit kapni fog. Nem szoktam könyörögni senkinek, és még ha ő egészen más is volt, azt lesheti, hogy én nyugodtan utána menjek. Aztááán mégis csak egy nagyot sóhajtottam, és lassan csúszott ki a fogaim között.

- Vonszold vissza a segged, és ülj le... - folytattam tovább, de már nem utasításnak hatott, mégis talán percekig kellett néznem a szemeibe. - Kééérleeek... - vettem valami művigyoros fintorféle ábrázatot, rühelltem alátenni a magas orrú női lelkének, de tisztában voltam vele, hogy mikor-mivel nyerhetek. És amennyire megítélem hatott. Vagy legalábbis nem telt fél percbe sem mire újra ott ült már előttem elkényelmesedve. Ekkor dőltem csak újra hátra a fotelben.

- Hárommillió... - hagytam egy kis hatásszünetet - csodás amerikai dollár forog kockán a kis barátodon... - hallgattam újra el egy időre, és vártam a történéseket.

Újra nagyot sóhajtottam a következő morgásokon, de nem állt szándékomban tovább foglalkozni vele. Rühelli? Rühelli! Elismerve! Mit kell ezen még ennyit játszadozni?

- Rain... fogalmad sincs, hogy mennyit gürizek én három tetves millióért... - szűrtem hozzá csak ennyit, de nem is igen állt szándékomban beavatni a részletekbe. Fogadja el! Nagy pénzek forogtak kockán az üzletben, még ha ő az esetek többségében igyekezett is kihúzni magát. Belőlem él! És ha nekem nincs pénzem, nemcsak hogy neki munkája nincsen, de aki Ward-nak nem tejel, azonnal megy a levesbe. Az én esetemben ráadásul a kóterbe...

- Várj, várj, várj! Csak szépen sorjában! - felemelt kézzel állítottam le, oké hogy mindent tudni akar, de haladjunk sorban, ne vesszünk el a részletekben.

- Corviné a munka.. - kezdtem bele nyögvenyelősen, de Rita előtt nem titkoltam soha semmit sem, és jól tudtam, hogy megbízhatok benne. Kismilliószor múlott már rajta az életem. - Azt hiszem nem kell bemutatnom. Pénzes... nőcsábász.. seggfej... - jellemeztem röviden - Egy konténert kell elszállítani. A pontból, B-be. - vettem újabb sóhajt a kezdésre, de nem is vártam sokáig, hogy újabb kérdések záporozzanak belőle - Fogalmazzunk úgy, hogy.. elég sokan akarják azt a konténert. És nekem a legjobb emberek kellenek! - biccentettem önkényesen - Olyanok akik értenek a védelemhez, és főként olyanok akikben bízhatok. - toldottam a következővel. - A fickó tartozik Neked! - hajoltam hozzá egy kissé közelebb, egész megnyújtva a hangomat - És főként... ügyes! Ezt meg még régről ismerem, pláne ha valaki nyolc éven keresztül megmaradt Torettoékkal szemben az csak profi lehet. - fintorodtam el, azzal a gondolattal a nyomában, ha a srácnak csak úgy lazán elege lenne, minket nem e dobna fel, de én vagyok az, aki elől bárhova is menekülhetne, előkerítem, és két másodperc alatt kiterítem! - De ne ígérj neki sokat! - tértem át aztán hirtelen a következő kérdésre - Épp elég neki az a tudat, hogy téged kárpótolhat. - kacsintottam rá elnevetve de a szivarral a számban csak félig sikerülhetett.

- Egyéb kérdés? - sóhajtottam újabbat és vártam a nyakamba a kivégzőosztagot.

Nem mondom, hogy nem tűnt fel mennyire próbálja játszani a sértettet, de nem érdekelt. Ez itt most kőkemény üzlet és az üzletben soha nem ismertem könyörületet! Nagyon is tisztában volt ezzel. Ahogy azzal is, hogy bármennyire is értékelem, nekem fontos a hűség, az övé énhozzám, és az enyém.. ha éppen takarítani kell a szart utána. Fogalma sincs róla én mi-mindent teszek meg! Hát még ha Dave látná mi lett belőle.. – sóhajtottam nagyot, de az is lehet csak fejben. Most.. ez nem az az időpont, hogy előszedjük a régi, megfáradt emlékeket.

- Oké, Rain, most szedd össze magad! Ez fontos! – rántottam össze a szemöldököm amikor már rég befejeztem, de ő meg még mindig kussban vizslatta a plafont. Nem szerettem üvöltözni vele. De még mindig úgy viselkedett mint egy kurva nagy gyerek! Még mindig nem tanulta meg, hogy mi van akkor ha valamit KELL.. és hogy mikor kell a pofádat laposra tenni még akkor is, ha legszívesebben ordítanál. Mégis valami hatott.. Most hogy én, vagy csak elunta a játszadozást, azt nem tudom, de őszintén szólva nem is érdekelt. Az üzletben soha nem ismertem a viccet.

- Na igen. – adtam végül igazat egy könnyű sóhajjal megtűzve miután a plafonra fújtam a füstömet – Az csak a te izgága segged tulajdona. - haraptam el a dolog végét, még mindig nem voltam hajlandó Rain-t hibáztatni Dave haláláért. Azok a kezek sokkal magasabban futottak össze. – De ettől függetlenül a fickó volt aki idegbeteget csinált belőled. – beszéltem teljes szenvtelenséggel, de igazából nem érdekelt. Ahogyan ő, én sem szoktam köntörfalazni ha vele beszélek, és ez volt az igazság. A csaj addig se volt tiszta.. de legalább kezelhető.. – Vagyis tartozik. – nyomtam meg az újabb kacsintást, de már nem nevettem. Már rohadtul nem volt kedvem hozzá.

- Számítottam rád. – engedte el aztán egy megkönnyebbült sóhaj a tüdőmet ahogy beleegyezett, talán még mondhatom is, hogy könnyű menet volt vele. Könnyebb, mint amire számítottam. De azért… ne bízzam el magam, ha ideállít a taggal és hiányzik az egyik füle… Na igen. Ez volt Rain. Őszintén önmaga!

- Persze! Félig-meddig figyeltetem. – küldtem felé az asztalon egy lapot, ahogy érte nyúltam és magam elé húztam a whiskymet. A papíron egyetlen szöveg volt felkarcolva. Egy Motel címe, valahol kinn a külső térségben, Vegas ellentétes negyedében. – De vigyázz a seggedre! Vidd magaddal Güntert! Azon a részen már nincs hatalmam a dolgok alakulása felett. – fintorodtam el a gondolatra kihez is tartozik az a negyed. – Ajánlj neki egy tizest. – köptem oda egy újabb laza sóhaj után. Hogy szórom a pénzem? Na igen… meglehet. – Vagy huszat. Ha nagyon ellenkezik. – sodortam el a szivarvéget a tartóban és ujjaimat összefűzve járattam a fejemet. – De itt a vége. A többi a te dolgod! – pillantottam fel a szemeibe, hogy láthassa tényleg számítok rá. A fickóért küldhettem volna egy utolsó vakegeret, de ha a gyerek kiszúrja és eltűnik, utána cseszhetem! Hol a jó életbe hajtsak fel most egy nap alatt egy jó és megbízható embert? Vagy legalább akit zsarolhatok.. - És igen. Jó lenne még ma elintézni az ügyet. – kapaszkodtam bele a whiskybe és egyetlen húzásra gurítottam le.

- Nem kell beszarni, Günter megbújik majd a háttérben. - folytattam tovább, egy pillanatra sem engedve a szenvtelenségemen, egyszerűen nem engedhettem meg magamnak, még véletlenül se, hogy ne objektív legyek. - Nekem elég annyi, ha szemmel tart. Tudom, hogy nem kell téged féltenem, de én mégis nyugodtabb lennék. - pillantottam fel a szemeibe, talán megvillantva mindazt benne, amit régen Dave szemében is láthatott. Hogy aggódtam érte? Meglehetősen.. Mondjuk. Nehezemre esne, hogy elengedjem, még akkor is ha ő kérné tőlem, de ha kinyiffanna.. na az véget vetne sokmindennek. - Mindazonáltal Rain, ha nem bírsz a kurva véreddel, és a tagot harcképtelenné teszed.. - engedtem meg rövid szünetet, csak hogy a szemem, egy pillanat alatt változzon át azzá a könyörtelen, félelmet nem ismerő valamivé a háttérben - a három millió elbukását nem fogom megköszönni neked! - tartottam a szemem rövid ideig a szemeiben, deeee.. mintha meg se hallotta volna! Miért nem csodálkozom én ezen?

- Rain.. - motyogtam az orrom alatt, már enyhén rázott fejjel, de ez csak ment.. lépkedett tovább, szarni mindenbe bele, lazán, hát peeerszee! - Rain! - küldtem meg erősebben, mire a kilincsre fűződő kezekkel megállt és visszanézett. Csakis a szemeibe néztem, de egy szót se szólt. Szinte láttam az övéiben meglobbanni a tüzet, és nem nyugtatott meg. Mégis bíztam benne. Bíznom kellett! Ki a rohadt életben bíznék, ha már benne se lehet?

- Holnap.. fél egy.. Itt! - beszéltem aztán újra monotonul, nem hagyva hogy a düh elhatalmasodjon felettem és egy oltári nagy sóhajtással lefújtam a feszültséget. Ekkor volt csak az a dolog ami megcsapott. Benn a szemeiben. A tűz elbukott, de ott volt valami más, valami olyan amit én is csak nagyon rég éreztem.

- Csak keményen... Rain.. - vált már az én hangom is lágyabbá mint alig két perce, de egy pillanatra sem eresztettem a felé szegeződő tekinteten. Példát kell mutatnom. Vagy valami olyasmit.. Mi más lenne a rohadt dolgom? Ha már a bátyját elengedtem...

Láttam én az orra alatt megbúvó fintorát de nem éreztem szükségét, hogy ellenkezzek. Csak néztem, egyenesen a szemeibe és valami hitetlenséggel vegyes lesajnáló pillantással jeleztem, hogy elég volt a hisztiből.. ironizálásból, vagy bárminek is nevezze, jól tudja a miérteket. Mindamellett az se lepett meg ahogy hirtelen vett lelépőt, ami nem kicsit nem tetszett, ezért is szóltam érte, és amikor visszafordult, bele újra a szemeimbe, már úgy tűnt azért úgy néz ki megértettük egymást. Nagyjából...

Az újabb szavaira csak biccentettem, mintha minden rendben lenne, és nem mondom hogy nem érdekelt, de mégis megnyugodva dőltem hátra a fotelben. Egészen egy percig. Aztán ahogy kilépett.. a kezem már a telefon után kutatott, már nyomtam is a gombot, hogy eltökélten szóljak bele.

- Günter! Rainával tartasz! Odamész ahová mondja és azt teszed amit mond!- szögeztem le egyszerűen - De ne csináljon hülyeséget! - éreztem szükségesnek ha hozzáteszem, de mivel Günter már régi darab az épületben, nagyon is jól tudta mire gondolok. Még ha inkább azért is fizetem hogy ne gondolkozzon, cselekedjen! - És ha a haja szála görbül... - engedtem félbe a mondatot, de nem is kellett, hogy befejezzem. Minden egyes félszavamat értette minden emberem.
Pillanatok alatt csapódott is a telefon a helyére, az hogy antik.. csak az én heppem, most mégis feltornáztam magam a fotelből hogy az egyik jobb széli bivaly méretű szekrényhez lépkedjek és kikeresve a kulcsot a zsebemből elfordítva már nyissam is ki a szuperszonikus számítógépet. Értettem hozzá.. értettem hozzá.. De nem voltam zseni belőle! Mégis.. amire nekem kell, tökéletesen megfelel. Csak leültem a jobbról odarángatott székre, és magam elé kapva a billenytűzetet, lassan pötyögni kezdtem. "Hansel Weilschmidt..."