Vincent irodája

Tárgy: Re: Vincent irodája 31.03.13 19:55

Nem lepett meg, hogy Rain útközben is dolgozott, de az één szemem végig a kifelémeneten volt. Hogy szabadulni akartam innen? Meglehet. Voltam így néhányszor... csak innen el, és ilyenkor több mint jó befektetésnek bizonyult a nem is olyan messzi gyárépület. És ma még szombat is van! Tényleg a mai a szerencsenapom.. - fintorogtam el az agyam keltette szarkasztikus megjegyzésre, de nem voltam hajlandó tovább pörgetni a dolgot. Sokkal inkább figyeltem Rain-re amint tovább csipogott mellettem és egyben ráébresztett, hogy ideje lenne már összeszednem az eszemet.

- Kezdem azt hinni Rain, hogy te semmit nem értesz.. - fűztem hozzá magam se tudom miért, de nem nevettem csak egyetlen laza mozdulattal bevágtam magam az ülésre és megvártam amíg ő is bemászik.
Aztán a kocsi felmorgott, én meg rátapadva az ablaküvegre mellettem csak figyeltem a város fényeit. Nem szólaltam meg. Nem mert haragudtam volna rá vagy úgy bárkire csak egyszerűen jól esett. Gondolkodtam.. talán.

Azután a hangja volt az amire felkaptam a fejemet, és ekkor fordítottam csak felé az arcomat. De nem válaszoltam. Minek!? Hogy igaza volt e? Meglehet. Jól tudtam hogy ezt az egészet.. rendbe kell hoznom, meg kell oldanom de úgy hogy közben senki ne dögöljön bele. Lehetőség szerint.

- Nem lesz baj. - tettem hozzá csak ennyit, de hogy komolyan gondoltam e.. erről nem lennék meggyőződve. Egyszerűen csak szerettem volna elhitetni még magammal is, hogy képes vagyok kontroll alatt tartani az eseményeket. Az újabb szavai viszont megint felé kényszerítették a fejem és már valamivel... tisztább beszédre.

- Rain, megmondtam, hogy nem lényeges. Oké!? Túl vagyok rajta! Szálljunk le a témáról.. - mondtam ki a végszót, a végét már csak az ablaknak dőlve de kb nyilvánvalóvá tettem hogy ennek a beszélgetésnek itt.. vége. Pedig ő rohadtul nem érdemelte meg ezt a bánásmódot...
De azután megérkeztünk. A kattogó index fénye, na meg a mindent beterítő sötétség elég beszédesen tükrözte a helyzetet, itt vagyunk.. Végre!

- Gyere csak be, Heinz! Legalább te is szórakozol kicsit. - mondtam mindezt már teljesen hidegen, mintha minden a legnagyobb rendben lenne és ez csak egy szokásos szombat este. De nem szoktam ilyen szívélyes lenni a némettel. Tényleg ennyire kicsinált volna!?

( Folyt. ITT.. )

Tárgy: Re: Vincent irodája 16.05.13 0:34

Előzmények

Fejemben tompa fájdalom tombolt, de még így is elő jöttek a régi emlékek. Lassan már egy évtizede nem nézett rám ezzel az aggodalmas tekintetével. Hiába mondogattam magamban, hogy minden a legnagyobb rendben, Morris arcmimikája nem erről árulkodott. Valójában nagyon is megrémisztett, hiába próbáltam leplezni a nyilvánvalót, Ő akkor is átlátott rajtam. Túl sokáig voltunk együtt, jobban ismerjük a másikat mint saját magunkat, de az már történelem. Volt ami volt és lesz ami lesz, koktélruhák helyett hullazsák fog rám várni.
- Még mindig nem erősséged a bókolás. - Igyekeztem fájdalmaimat egy apró mosollyal palástolni. Tisztában vagyok azzal, hogy hogyan nézek ki, pontosan úgy is érzem magam, vagy rosszabbul. Abban a másodpercben ahogy elém kerültek a pirulák már nyeltem is le őket. Egy szintig képes vagyok elviselni a fájdalmat, sőt néha még élvezni is tudom, de ez most nagyon más. Valami nagyon nincs rendben, iszonyú fájdalom hasított belém, amihez társul egy újabb vészjósló nyögés. Alig voltam képes tartani magam, esküszöm abban a pillanatban el is terültem volna a padlón, de Morris közbelépett. Kezdett minden homályossá válni, az elmúlt napokban ezt már párszor elsikerült játszanom, de akkor senki sem volt ott, hogy elkapjon. Mennyire régen volt már, hogy így vitt a karjai között, de az illata még mindig annyira mámorító volt mint annak idején. Nem voltam teljesen magamnál, de biztonságban éreztem magam karjai között. Képtelen lettem volna bármiféle ellenkezésre, végül csak megadtam neki magam. Máskor vadul ellenkeznék, de most erőm sincs hozzá és tudom, hogy csak jót akar nekem, akkor meg mi értelme lenne?
- Még nem akarok meghalni. - Suttogtam, életemben először most tört rám igazán a pánik, de magatehetetlen voltam és rettentően fáztam. Ez már a vég? Sűrű szempilláim mögül hunyorogva néztem rá, arcomat könnycseppjeim áztatták. Teljesen kiborultam és a fájdalom egyre inkább lett elviselhetetlen, tovább már képtelen voltam vissza tartani kikívánkozó könnyeimet. Éreztem magam alatt a kanapé kellemes borítását és pár apróságot még észleltem a körülöttem zajló eseményekből, de hirtelen minden elsötétült előttem.

Tárgy: Re: Vincent irodája 16.05.13 2:20

Csakis a célt figyeltem. A kanapé! Vagy ezerfelé kattogott a fejem, vagy ezerféle verziót lejátszott, hogy mi lesz HA.. De nem voltam hajlandó foglalkozni vele! Nem lesz olyan, hogy HA! Egyáltalán nem lesz! Ez az egyetlen gondolat tartott "életben" magánál a célnál, hogy ne bicsakoljon meg a lábam a szavaira és a könnyekre, mert csak a bizalom maradt nekem. NEM.. LESZ.. SEMMI.. BAJ!

- Nem fogsz meghalni! Érted!?? Nem hagyom! - volt a hangom talán erélyesebb is mint kéne, de most egyáltalán nem tudtam törődni a hanghordozás erősségével! Úgy fektettem végig az ágyon, mint egy hímes tojást, az egyre szürkülő bőre, mégis vészjóslóan csengett. Az isten bassza meg...

- Az isten bassza meg HOL VAN MÁR AZ A KURVA ORVOS!!? - üvöltöttem magam mögé a kitárt ajtót figyelve, ahol Heinz nagyokat pislogott, de még ez is idegesített!

- Most azonnal húzz el a dokiért, és rángasd ide! Nem érdekel mennyibe kerül, és nem érdekel kit kell kinyírnod érte, de legyen itt 5 PERCEN BELÜL! - üvöltöttem már a végét a németnek, az meg néma bólintással jelzett és el is tűnt a fenébe.
A szívem most még hevesebben zakatolt, nekem meg látnom kellett! Már nem törődtem az óvatoskodással. A kanapé elég széles, ahogy leültem mellette szinte letépve magamról a zakót és az ing mandzsettagombjait egyetlen rántással szakítva le, tűrtem fel az ingujjamat, hogy hozzáférjek. Lassan húztam le a cipzárt, és emeltem fel a pólót. Nem tetszett! Nagyon nem!

- A kurva életbe.. - szűrtem a fogaim között, miközben a homlokára tettem a kezem. Szinte lángolt, és szidtam az eget, hogy miért csak most esett ide be. Hogy miért nem tudtam róla!? Annyi emberem van szanaszét ezen a lepratelepen, és senki nem tudott róla, hogy mi történt! Nem mintha Clementine-t bárki is megtalálná ha ő nem kér belőle. Nem tehettem mást, a bal arcára csúsztattam a tenyerem és a másikkal finoman pofozgatni kezdtem. Muszáj, hogy felébredjen! Nem hagyhat itt!

- Clementine! Kicsikém! Ébredj! Hallod? Ébredj fel! Nem hagyhatsz itt!? Érted? Élned kell! Mindjárt itt a doki csak bírd ki egy kicsit még! Hallod? - próbálkoztam újra és újra, de semmi válasz, csak a néma csönd, a gépek távoli zúgása a fülemben, és az egyre nagyobb területet beterítő patakzó vér. A kurva életbe legalább Rain lenne itt! - cikázott már ezerfelé minden gondolatom, pedig csak muszáj volt hogy elvezessem, muszáj volt hogy ne törődjek azzal, hogy miért nem tér magához, miért nem ébred fel, és ekkor hallottam a lélekszakadva ziháló rohanást.
Úgy pattantam fel mint ha ott se lettem volna!

- Na végre! Gyerünk! Gyorsan csináljon valamit mert ha meghal egy golyóval fog osztozni a fejében! - köptem oda mindent amim csak volt hogy gyorsabb reagálásra késztessem, és csak egyetlen lépest téve meg hátra utat engedtem. A doki túúl lassú volt! Az én szemeimmel mérve de a kísérőjének szövegelt, nem is értettem hogy mit vagy miért, a saját szívdobogásom töltötte be a fülemet, és egy dolgot jól tudtam. Ha Clementine meghal.. Nem csak a doktornak lesz vége, de az egész rokonságának is. Mindent előkerítem! Még ha beledöglöm is..

Valamikor akkor tértem vissza a valóságba amikor a másik fickó berobbant az ajtón néhány zacskó.. izével. Más esetben nem vagyok ilyen figyelmetlen de most.. nem voltam a helyzet magaslatán. Újabb percek teltek el, amikor tű a kézben.. a vörös folyadék lassan csordogál végig a csövön, ahogy egy másikban színtelen, és én még mindig ott állok és nézem, lassan töltve ki egy gondolat a fejemet.

- Most már rendben lesz...? - kérdezem vérszegény hangon, ami meglepő, de most nem vagyok alkalmas rácsodálkozni ezen. Most csak a válasz érdekel. NAGYON! Semmit nem akarok tudni ennél őrültebben. Mike csak felém fordul, az őszes bajuszát megigazgatja az orra alatt, én meg kitágult szemekkel csak nézem. Őrült hosszú volt az a pár pillanat. Amíg hezitált, vagy fogalmam sincs mit művelt, mire még egy pillantás Clementine-re, majd vissza a szemeimbe.. és egy kimért, gyenge bólintás.

- De kórházban lenne a helye. - tette hozzá teljes meggyőződéssel, fel se véve hogy épp az imént fenyegettem meg - A sebe elfertőződött, és rengeteg vért vesztett. További vérkészítményre lesz szüksége. - beszélt olyan hivatalosan, hogy normál esetben azt hinném egy kórházban vagyok.

- Nem! Nincs kórház! Nálam lesz! Fenn! - böktem állal az emelet felé, de le sem vettem a szemem a doktorról - Én nullás vagyok! Az én vérem jó lesz! - tűrtem fel csak úgy automatice a karomon az ingemet, holott szóó nem volt jelenleg önkéntes vércsapolásról. - Szerezzen be mindent amit kell! Nem érdekel mennyibe kerül, legyen itt amint csak lehet! A háromszorosát fizetem, ha fél órán belül minden készen, és még készenléti díjat, ha akármikor hívom, itt lesz 10 percen belül rendelkezésre készen! - mondtam ezt olyan fagyos szemekkel, és ugyanolyan hivatalos hangnemben ahogyan az előbb ő is beszélt velem.

- A fertőzést meg... oldja meg! Ezért fizetem... - biccentettem a következőt, hisz való igaz. Már sokkal csúnyább dolgokkal is elbánt idebenn, golyók.. sérülések.. véletlen végtagelvesztések, volt itt már minden. Csak biccentett.. és egy "Pihennie kell! Csendben és nyugalomban." beszólás után eltűnt az ajtóban hogy a szükséges dolgokat beszerezze. Ekkor fordultam csak vissza Clementinehez. Már jobb színben volt. Valamivel. A korábbi seb.. már nem vérzett. Nem tudom Mike útközben mihez kezdett, de most befedve tükrözte csak a kötszer fehérségét. Nagyot sóhajtottam. Azt hiszem most engedtem fel. Először ebben az elmúlt fél órában vagy akárhány percben, és most éreztem először a nyugodtságot. Csurom vér voltam.. de nem érdekelt. Csak leültem mellé.. a kezembe fogtam a kezét.. és vigyázva megszorítottam. És onnan már csönd volt. Teljesen. Csak újra a gépek.. és én ahogy figyelem. Az arcán megjelenő bármiféle rezdülést...

Tárgy: Re: Vincent irodája 16.05.13 6:04

Válaszolni szerettem volna, de egy árva hang sem jött ki a számon, nemhogy megszólalásra képtelen voltam, de még a számat sem sikerült kinyitnom, hogy valami érthetőt tudjak kinyögni. Abban a pillanatban éreztem magam a világ legszerencsésebb és legbalszerencsésebb emberének is egyszerre. Balszerencsés azért vagyok, mert sikerült beszereznem ezeket a sérüléseket, szerencsésnek meg azért érzem magam mert legalább végre olyan személlyel lehetek akit szerettem, vagy még mindig szeretem ez még számomra is túl bonyolult. Mikor lett minden ennyire komplikált? Szerettem volna érezni újból ajkai ízét, egy utolsó csók mielőtt eljönne értem a zord kaszás. Istenem mennyire vágytam rá! De képtelen voltam megtenni, már annyi erő sem maradt bennem. Próbáltam magamat észhez téríteni, de minden próbálkozásom hiábavaló volt. Egyre laposabbak lettek pislogásaim, végül behunytam szempáromat. Elfáradtam. Bizonyára a túl sok vérveszteség és a láz levett a lábamról, szó szerint. Harcos voltam, mindent túléltem de az amazonok is egyszer kihalnak. Kár, hogy sosem voltam katolikus mert most imádkozhatnék azért, hogy ezt túléljem, meg persze olyan ígéreteket tehetnék, amiket sosem fogok betartani. Én már nem változok, ilyen mohó és önző fogok maradni örökké. Ez az örökké eléggé relatív most az én esetemben, talán percek választanak el attól, hogy a pokol kénköves tüze perzseljen porrá. Aztán Lucifer úgy döntött neki sem kellek, vissza tessékelt az élők sorába.
- Ez már a pokol, ugye? - Szememet kinyitva Morris volt az első akit megpillanthattam. Tekintetében volt valami megnyugtató és látszólag nagyon is megkönnyebbült. Most már biztos, hogy ez nem álom ez a valóság mert érzem a fájdalmat. Még sosem tudtam ennyire örülni a fájdalomnak, de legalább ebből tudom, hogy még élek.
- Miért nézel így rám? Meghaltam és most támadtam fel? - Hunyorogva figyeltem, próbáltam vissza nyerni a hangomat, de helyette valami rekedtes erőltetett hang jött ki ajkaim közül. Meg szerettem volna mozdulni, de ahhoz még mindig nem volt elegendő erőm. Tompának éreztem magam, jobb karomat már nem is éreztem úgy elzsibbadt. Vékony karomból kiálló infúziós cső groteszk látványt nyújtott, ezért inkább újból Morrisra tereltem tekintetemet.
- Meddig nem voltam magamnál? Ne kímélj, nyugodtan zúdíts rám mindent, mert kíváncsi vagyok mi történt még két világ között kerestem a helyem. - Ez a fránya láz, annyira kicserepesedett tőle a szám, hogy még ez is fáj, de ez most a legkevesebb problémám. Jól tudom, ha Morris nem lenne én már halott lennék, sokkal tartózok neki.

Tárgy: Re: Vincent irodája 16.05.13 13:54

Lassú mosoly terült el az arcomon, de annál erőteljesebb. Ráismertem. Minden egyes percben, aki a halállal is dacol és semmit sem ad fel könnyen. Már nem lesz baj. Most már nem lehet baj… - nyomtam el egy sóhajtást, de most volt csak hogy minden korábbi feszütséget végleg elengedtem.

- Hívták már rosszabbnak is, de ez is megteszi.. – utaltam az irodámra, de egy percig sem tudtam levenni róla a szemeimet. Örültem. Hogy ép.. hogy egészséges, és még ha az utóbbi gondolat nem is annyira helytálló ebben a percben de mondhatom, hogy megkönnyebbültem. Minden a legnagyobb rendben.

- Valami olyasmi.. – mosolyogtam továbbra is, de már csak kedvesen és a kezemben feszítő kezére véletlenszerű gyenge nyomással szorult rá a kezem. Bíztatás? Talán. Talán csak nekem kellett éreznem hogy tényleg minden rendben vele, de most egyáltalán nem voltam képes tudatos vagy épp megtervezett tettekre.

- Ez most nem számít… - sóhajtottam már egy nem rejtegetettett, és még utoljára végigsimítva hüvelykujjammal a kézfeje tetején, lassan leengedtem a kanapéra a teste mellett.

- A doki azt mondta pihenned kell. Napokig biztosan, de lehet, hogy hetek. Addig nálam leszel.. Berendeztetek egy szobát odafenn és igenis pihenni fogsz. Nem fogadok el ellenkezést, és te nem is fogsz... – fűződött már valahol útközben összekulcsolódva a kezem, ahogy a két könyököm megtámaszkodott a két térdemen, és én magam elé bámulva beszéltem.

- Ugye!? – fordultam végül felé, hogy egyenesen a szemeibe nézzek, de nem.. semmiféle kérlelés nem volt a tekintetemben, inkább az a régi, hűvös szigor, a gyenge, de parancsoló hangnem. Így lesz és kész! Amíg újra teljesen egészségesen szabadjára nem engedhetem…

Tárgy: Re: Vincent irodája 17.05.13 0:25

Kellett pár pillanat hogy rá tudjak jönni, hogy most hol is lehetek és mi történhetett velem. De már határozottan jobban éreztem magam, már az émelygés sem zaklatott. Nyugtató volt a környezet, ahogy Morris jelenléte is. Tudtam most már biztonságban vagyok és már túl az életveszélyen is.
- Olyasmi? - Hitetlenkedő pillantásokkal sújtottam, aztán mosolyogva pillantottam kézfejemre, éreztem valami nagy gikszer lehetett ha már úgy bánik velem, mint egy hímes tojással.
- Szóval nem akarod elárulni, elfelejtetted mennyire utálom a tudatlanságot? - Lehet tényleg jobb lenne nem tudni arról ami velem történt még nem voltam magamnál, de még is szeretném. Addig úgy sem fogok leállni míg válaszokat nem kapok, mindig elérem amit akarok. Ismerhet már annyira, hogy tudja mennyire képes vagyok megmakacsolni magamat.
- Hetek? - Ledöbbenve kérdeztem vissza, először azt hittem rosszul hallottam amit mondott, de abból ahogy rám nézett tudtam nem viccnek szánta.
- Nem akarok a terhedre lenni és szerintem te is tisztában vagy azzal, hogy hetekig biztosan nem fogom nyomni az ágyat, hacsak oda nem láncolnál. Tényleg hálás vagyok a segítségedért és kárpótolni is foglak a kellemetlenségekért amit okoztam, de amint képes leszek lábra állni már boldogulni fogok magam is. - Fogadni mernék rá, hogy nem fog egyet érteni velem, de pár nap is remélhetőleg vissza nyerem az erőmet, onnantól kezdve pedig képes lennék vigyázni magamra, eddig is jól elvoltam leszámítva ezt a kis incidenst.

Tárgy: Re: Vincent irodája 24.05.13 0:12

Csak egy szó nélkül bólintottam. Nem akartam beavatni a részletekbe.. Minek!?? Az a lényeg hogy egyben van, újra, és semmi más nem számít. Ha nem ő lenne..

- Clementine számít ez? - ráncoltam véletlenszerűen a szemöldököm ahogy faggatni kezdett és talán a mosolyára válaszul engedtem el a kezét és helyeztem el a teste mellett, vagy csak azért hogy objektívebben gondolkodhassak. Ideje lenne. Ennek az egésznek.. vége! Már jól van. Már nem lehet baja. Igen.. minden rendben. - köszörültem észrevétlenül torkot aztán inkább foglalkoztam a jövővel. Valami azt súgta hogy már nagyon is rendben van, nem fogjuk ezt az egészet megúszni vita vagy az ellenkezése nélkül és nem is tévedtem nagyot. Éééés a mellébeszélés...

- Clementine! - használtam a magasabb erejű, parancsoló hangomat csak hogy elhallgasson végre. Ennek a nőnek jobban felvágták a nyelvét mint akárkinek akit valaha is ismertem. De sikerült. Egy időre. Viszont én sem lopom az időmet, kihasználtam a helyzetet és folytattam.

- Addig maradsz.. ameddig úgy látod jónak. - tartottam enyhe biccentéssel rövid szünetet - Nem vagy teher és nem várok semmit cserébe. - beszéltem már végig gyenge, önmagamhoz képest kimért de legfőképp kedves hangon. - Ezzel még tartozom.. - tettem hozzá egy véletlenszerű sóhaj kíséretében, de talán még sokkal többel is magunknak. Lejárt lemez.

- Mindenesetre az elkövetkező két napban pihenni fogsz, ezt biztosra veszem! - löktem fel magam a kanapé széléről és összedörzsölve a két tenyeremet lépkedtem előre csak úgy céltalanul bolyongva - Addig muszáj lesz megbíznod bennem. - fordultam meg vissza felé, valahol a távolból és fordítottam vissza az arcára a szemeimet. Fogalma sincs róla hogy mennyire örülök neki, hogy megúszta ép bőrrel...

Tárgy: Re: Vincent irodája 27.05.13 0:24

El sem tudja képzelni mennyire szerencsés, hogy nincs annyi erőm szembeszállni vele, mint amennyit szeretnék. Őszintén megvallva még sosem éreztem magam ennyire rémes állapotban. Neki pedig pont így kell látnia, gondolom rémisztő látvány lehetek számára.
- Nekem nagyon is számít! Ha te lennél a helyemben és nem lennél magadnál tudni szeretnéd, hogy addig mi történt veled, nem? - Még a történtek ellenére sem kívánom neki, hogy olyat éljen át amit nekem sikerült. Vagyis, nem tudhatom eddig mi volt vele, sokáig nem találkoztunk egymással, ezért sok mindenről lemaradtunk. Jobb is volt addig még nem tudtam róla semmit, mert azóta is csak az jár a fejemben, hogy mi lenne ha... El kell engednem a múltat és Morris is oda tartózik, nem engedhetem meg, hogy szerves része legyen a jelenemnek. De mégis itt vagyok nála, lefogadom ott szerepel a képem a lexikonban az ellentmondás szócskánál.
- Nem Morris, semmivel sem tartózol nekem. - Már nem... Akkor is hiba volt elhinnem neki, hogy majd mi újra együtt lehetünk. Nem akarom, hogy úgy érezze ezzel még tartózik nekem, inkább tekinteném egy baráti gesztusnak amit most tesz. Viszont most én leszek így az adósa neki, ami nem tetszik és valahogy meg is fogom neki fizetni.
- Két napot talán kibírunk egymás mellett, nem? - Remélem tényleg csak két napról van szó, addig valahogy össze kell szednem magam, mert zavar ez a tehetetlenség.
- Más választásom most úgy sincs, kénytelen vagyok megbízni benned. - Nem kell attól tartanom, hogy majd álmomban megfojt, vagy hasonló. Legalább itt biztonságban érzem magam, mellette.
- Gondolom mindent láttál, mit gondolsz ki kell hagynom az idei bikini szezont? - Igyekeztem oldani a közöttünk lévő feszültséget, de most én sem vagyok a leghumorosabb formámban.

Tárgy: Re: Vincent irodája 28.05.13 6:20

Ééés KITART! Ha most nem lenne beteg… - köszörültem meg a torkomat, de a szokásos mindenféle vita helyett egy kiadós sóhajt választottam ellenállva a kísértésnek, hogy ellene menjek. De rég is volt utoljára..

- Rendben Clementine, győztél! – adtam végül meg magam amit köszönhet a betegségének, régen… És már megint itt tartunk. Rohadtul nincs többé olyan, hogy régen! Csak a most van! Ami elmúlt, elmúlt.
Talán ekkor volt, hogy felvettem valami kényszerű ábrázatot és megadtam neki amit követelt. Nem volt kedvem további harcokat vívni vele. Most.. semmiképpen sem.

- Eljött a saját orvosom, kaptál némi vért és infúziót, és miután kitisztította, összevarta az elfertőződött sebedet. – intéztem el röviden és tömören, nem állt szándékomban húzni, mint a rétest. Emlékezni sem akartam rá! Amit akkor éreztem. Nem hogy felidézni…
De aztán újra kötözködni kezdett és nekem muszáj volt elővennem az erőteljesebb hangomat. Csak hogy tisztázzuk a helyzetet, és miután sikerült, újra nyugodtabb vizekre eveztek a kedélyek.

- Rajtam nem fog múlni. – tártam szét a kezeimet, elvégre sosem én voltam az aki vigéckedett, de erre most megint nem kéne kitérni.
Azután viszont megint ráismertem. Miért kell mindig.. mindent elviccelni!? Nem ált szándékomban válaszolni, mégis megtettem felé néhány kényelmes lépést, és majd közvetlenül a kanapé mellett állva meg, néztem le a szemeibe.

- Olyan 20 perc és elkészül fenn a fekhelyed. – tartottam rövid szünetet – Onnan kirendelem melléd Janine-et, ha éhes vagy.. szomjas, vagy bármiben segítségre lesz szükséged, csak csettintesz neki és ő azonnal ugrik. – toldottam meg egy biccentéssel, valahol önmagamat is meggyőzve. Úgy lesz a legjobb. Ő a vendégszobában, én meg a másik végen, a saját helyemen. Nem lesz itt semmi gond. Minden tökéletes lesz.

Tárgy: Re: Vincent irodája 02.06.13 5:49

Vérszegényen mosolyogtam már csak azért is mert kimondta azt az egyetlen szót, amit imádok hallani. Győztem volna? Egyáltalán nem érzem magam győztesnek, sokkal inkább szerencsétlennek, hogy most rászorultam a segítségére. Félre kellett tennem minden büszkeségemet, hogy rászánjam magam arra, hogy most itt legyek, de az életem mégis többet ért attól a fene nagy büszkeségemtől.
- Ezek után magyarázattal tartozok? - Már régen külön utakon járunk és eddig sem osztottam meg vele az életem momentumait, de ezek után mégis csak beszámolót kellene neki tartanom, feltéve ha kíváncsi arra hogyan sikerült ennyire bénának lennem, hogy így lesérüljek. Mikor karjai közé kapott azt hittem azaz utolsó alkalom, hogy még láthatom és bevallom megijedtem attól, hogy az egyetlen személy aki valaha is számított karjai között fogok meghalni.
- Janine? Még a neve sem bizalomgerjesztő. - Nem, hát persze hogy nem vagyok képes ennek örülni, hogy szinte mindent a formás hátsóm alá tesz, nekem pedig semmit sem kellene csinálni csak lábadozni. De akkor sem hagy nyugodni, hogy valaki olyan fog körülöttem ólálkodni akit nem ismerek és nem is bízok benne és ilyen védtelen vagyok jelenleg.
- Túl naiv voltam mikor azt hittem, hogy majd te fogsz mellettem virrasztani. - Valójában nem kimondottam fordult meg ilyen opció a fejemben, de azért még is kíváncsi voltnék a reakciójára. Akármennyire is elkeserítő mellette érzem magam legjobban biztonságban, szeretném elmondani neki, hogy mennyire szükségem lenne most rá, de még sem teszem. Így sem tudom hová tenni a kettőnk viszonyát.

Tárgy: Re: Vincent irodája 09.06.13 16:11

A következő szavai viszont megleptek. Clementine sosem az a fajta volt aki önállóan kínál magyarázatot, régen.. régen még egészen más volt. Lám, ezek szerint ő is változott. Előnyére...

- Nem tartozol nekem semmivel. - ráztam meg a fejem engedékenyen - Ha akarod elmondod és én segítek ha szükségét érzed, de ha nem... - álltam meg egy rövid időre a szemeiben - nem fogok véres kést feszíteni a torkodhoz. - tértem ki valami szellemesebbre, egy régi bevált gyakorlat, ha szóba kerültek a kényes kérdések. Sose fogj fel semmit kőkeményen! Csakis úgy élheted túl az életet.

- Igen, Janine. - helyeseltem aztán a következő szavaira, nem mintha annyit számítottak volna a nevek, de az a nő a legengedelmesebb és minden egyes igényét ki fogja szolgálni. Erre akár mérget is veszek. - Lehet hogy nem tetszik, de hidd el nekem bízhatsz benne. Én megteszem. - tettem hozzá csak félhangsúllyal, de így is volt. Sosem adnék mellé egy olyan embert akivel szemben akár szemernyi kétségem is lenne. Nincs az az Isten!
Aztán mégis megleptek a következő szavai. Annyira, hogy még a következő szó is bennrekedt, csak megtorpantam ahogy még mindig a szemeibe nézek, és valahogy.. egy ideig azt se tudtam mit kéne most mondanom. Nem, nem a tanácstalanság az ami kiütközött a képemen hanem annál valami sokkal több. Meglepődöttség. Talán.. Remény? Ki tudja talán még az is. De sokkal inkább bizonytalanság a kérdésben, hisz hogy a fenébe ne szeretnék mellette virrasztani! Kellemesen.. átölelve.. ahogy a régi szép időkben együtt néztük a csillagokat...
Nem bírtam ellenállni hogy valami csillanás meg ne jelenjen a szememben, de aztán egy torokköszörüléssel sikerült is kiirtanom.

- Haaa.. azt szeretnéd, hogy ott legyek veled.. - akadtam el megint - ha úgy jobban érzed magad, bármi megoldható.. khm.. - köszörültem el a végét, nem is tudom hogy mert valamiért kiszáradt a torkom, vagy egyszerűen zavartak a saját szavaim. El kéne már felejtsem a régi emlékeket. Új életem van! Pompa.. felelősség.. hideg fej. És főként realisztikus döntések. Mellette viszont soha nem tudtam hideg fejjel gondolkodni. És ahogy elnézem, ez is egy olyan dolog ami nem változott..

Tárgy: Re: Vincent irodája 10.06.13 6:20

Azt gondoltam sosem fogok vissza térni erre a helyre, azt pedig legvadabb álmaimban sem hittem volna, hogy valaha is a segítségére lesz szükségem, de a sors furcsa fintorának hála most itt vagyok, nála. Nem szokásom beszámolni a dolgaimról senkinek sem, de egy pillanatig úgy éreztem most talán meg kellene tennem, már csak azért is, mert nem hinném, hogy naponta jönnek hozzá látogatóba félholt ex barátnők.
- Már így is eleget segítettél! Viszont ha nem tartózok magyarázkodással akkor bele sem kezdek, amúgy sem lenne túl érdekes történet. - Jobb is ha nem szerez arról tudomást mennyire elővigyázatlan voltam és minden saját hibámból történt velem. Először rendőrök üldöztek, aztán sikerült ez miatt karamboloznom, majd egy kórházi szobában ébredtem fel, ahonnan a szellőzőn át surrantam ki, ennek következtében pedig szépen felszakítottam sebeimet. Habár Alexey aztán újból összevarrt még sem bírtam nyugton maradni és a túlzott ficánkolásomnak hála újból kezdődött minden elölről.
- Más választásom most úgysem nagyon lenne, ezért ha azt mondod bízol benne, akkor nekem is meg kell próbálnom bízni Janineban. - Nem szeretem ha számomra idegen személyek vesznek körül, pláne hogy most védtelen vagyok és magamat nem igazán tudnám megvédeni. Ezen a helyen biztonságban érzem magam, az is lehet, hogy csak illúzió ez a biztonságérzet és nem is a hely teszi, hanem Morris.
- Nem várhatom el tőled, hogy velem foglalkozzál, különben is biztosan fontosabb dolgaid is vannak. - Nem akarom, hogy kényszerből legyen ott velem, különben sem lehet innentől ennél nagyobb bajom.
- Szóval nem is szeretnélek hátráltatni a munkádban, ha a szobám elkészül elvonulok innen és olyan jól fogok viselkedni, hogy fel sem fog tűnni, hogy a közelben vagyok. - Nem bírom ezt a semmittevést, felszisszenve hatalmas fájdalmak közepette felkönyökölök.
- Ez nehezebben megy, mint gondoltam. - Most hagytam fel azzal a tervemmel, hogy a két lábamon, segítség nélkül hagyom el az irodáját.

Tárgy: Re: Vincent irodája 11.06.13 1:25

Meg se mukkantam a szavaira. Jól tudtam hogy így lesz, szinte éreztem, mégsem tudtam már haragot érezni miatta. Már... Clementine mindig is önálló nő volt, de egykor még számított a segítségemre. Ennek most már vége. Pont. Az idő mindent elrendezett.

- Helyesen teszed. - biccentettem könnyedén, de mélyre szívtam a következő levegőmet, ahogy a Janine-t követő szavai már enyhén szemrehányóan csengtek. De az is lehet hogy csak én képzeltem be az egészet. Úgy látszik mellette nem hihetek a saját érzékeimnek. Amikor viszont továbbra is csak szövegelve az arcán is megrándultak az erek ahogy tápászkodni kezdett.. na ott volt a dolog vége, amikor már nem szóltam bele az egészbe.

- Clementine.. állj.. le! - volt a hangom nem parancsoló, pusztán határozott ahogy közelebb léptem. Lassan vezettem rajta végig a szemem, még mindig az a véres blúz, a megbontott nadrág és.. nem tetszett. - Na várj! - beszéltem de már csak magamnak ahogy egyet hátrébb léptem, és a szemem keresve belőtte az egyik barokk szekrényt a háttérben. Odaléptem.. kinyitottam.. és kivettem egy pokrócot belőle.
Még mindig nem szóltam ahogy visszaléptem hogy betakarjam vele, de akkor már hangzott is fel az óvatos kopogás az ajtón és én erőteljes hangerővel jeleztem hogy szabad az út.

- Mr. Belvedere a szoba az emeleten elkészült, hívjam a testőröket hogy.. (?) - kérdezte a személyzet, de én egyöntetűen vágtam a szavai közé.

- Nem! Nem kell! Ezt magam intézem. - beszéltem a hátam mögé, de a szemem már Clementine-en kutatott, hogy hogy foghatnám úgy meg, hogy a lehető legkevesebb sérülés és fájdalom érje. És végül döntöttem. Úgy ahogy behoztam!

- Most feküdj szépen vissza.. - toltam vissza óvatosan fekvőbe, nem érdekel ha ellenkezett. A tartóállványról csak leakasztottam a vért és az infúzióstasakot finoman az ölébe fektetve és ráfűzve az egyik kezét.

- És ezt most fogd! Felmegyünk! - közöltem vele, de mielőtt bármit is tiltakozhatott, két kezem már nyúlt is a pokróc alá, hogy az egyik a két térd alatt, a másik a háta mögé fűződve, szinte pillanatról-pillanatra.. centiméterről-centiméterre emelje meg. - Szólj ha nem bírod.. - kértem szinte csak suttogva a fülébe, de túúúl közel volt. Nem akartam hogy a hangerő bárhogyan is kellemetlenül essen.

Tárgy: Re: Vincent irodája 16.06.13 5:55

Gyengének és sebezhetőnek éreztem magam, akár egy régi porcelánkészlet, megfakultam és bármelyik pillanatban darabjaimra törhetnék. Jól tudtam, hogy Morris is pontosa ezt látja rajtam mikor rám pillant, ezért viselkedik ennyire kimérten velem. Kényszert éreztem, hogy erősnek látszódjak ezért is próbáltam meg feltápászkodni a kanperól. Leálltam minden próbálkozásommal, de nem azért mert ezt akarta, hanem mert rádöbbentem nincs annyi erőm, hogy már most talpra tudjak állni. Annyira abszurd volt ez a jelenet, ahogy Morris betakart, nem szóltam semmit csak hagytam magam, nem mintha tudtam volna ellenkezni.
- Fontos lehetek, ha már nem bízol másra. - Nem kértem tőle, hogy ezt tegye és nem is értem miért ragaszkodik ehhez ennyire. Nem pusztultam volna bele abba, ha más végzi el helyette ezt a "piszkos" munkát.
- Nem kell ezt tenned. - Szóltam rá, de mintha meg sem hallotta volna, tényleg saját kezébe vette a dolgokat, ahogy engem is. Engedelmesen követtem az utasításait, valahogy most nincs kedvem ficánkolni.
- Inkább te szóljál ha már nem bírsz el, azért még sem lehetsz még mindig annyira erős. - Gyorsan elhallgattam inkább, nem akartam emlegetni azokat az időket, mikor nem csak azért hordozott karjai között mert képtelen voltam lábra állni. Rá se néztem, inkább tekintetemmel minél feltűnésmenetesebben megpróbáltam ménékölű utat találni, - nem mintha most ki tudnék bárhonnan is surranni - de ez már ösztönös reakció, ha idegen helyre tévedek.
- Ha emlékezetem nem csal volt nálam egy táska is amikor betoppantam ide, szeretném minél előbb vissza kapni, ugye nem nagy kérés? - Még mindig nem néztem rá, anélkül is tudtam, hogy fél szemmel engem figyel, éreztem magamon tekintetét, cseppet kínosan is éreztem magam miatta, de igyekeztem leplezni. De amint a szobába érünk letehet és elmehet a dolgára, mert biztosan vár rá valami fontos elintéznivaló, én pedig vissza kapom táskámat és már is nyugodtabb leszek feltéve ha még mindig benne lapul az én drága pisztolyom.

Tárgy: Re: Vincent irodája 16.06.13 13:54

(Folyt. köv. ITT... )

Tárgy: Re: Vincent irodája 15.07.13 2:49

Vinnie & Zack

A szivaromat szívtam. Azt a kubait ami véges, és amit teszek minden áldott este amikor kedvem van kicsit elvonulni csendes magányomba, csak gondolkodni az élet hatalmas kérdésein, a hogyan-tovább momentumok.. a meddig csinálhatjuk ezt így és a mikor jön egy nagyobb hal, mármár cápa aki úgy gondolja hogy nekem túúúl sok jutott és én nem figyelek eléggé ahhoz hogy elébe menjek, veszik a terület, veszik minden, de a legrosszabb hogy veszik az inkognitó. Nem is önmagam miatt aggódtam. Inkább Rain volt az aki érdekelt, és az az ígéret amit Dave-nek a halálakor tettem hogy vigyázni fogok a húgára. Akár az utolsó leheletemmel.

Csendes volt az éjszaka, és csendes volt az iroda néma visszhangja. Nem hallottam a klubból szűrődő dübörgéseket, már a felújításkor hangszigeteltettem hogy ne hallatszon be a zene, és ne hallatszanak ki a sikolyok. De persze akkor sem volt utolsó, ha csak egy kis csendes magányt akarok, akárcsak most, ez.. a pillanat. Csak hátradőltem a fekete bőrfotelben és füstkarikákat eregetve a plafon felé elemeztem a helyzetet. Pont.. ma.. volt nyolc éve. Nyolc éve, hogy Dave meggyőzött, megcsináltuk azt az utolsó rablást, és hogy oltári nagy bukás lett a vége. Rain.. Rain fogalmam sincs merre tekereg, de vagy ő is siratja valahol a múltat, vagy azzal a kis takonnyal volt elfoglalva akinek már nem egyszer jeleztem hogy vigyázzon a lányra, mert "sírás" lesz a vége.
És ekkor hallottam meg a kopogást.
Először nem szóltam, mert mindenki tisztában van vele, hogy ez az ééén órám, ne zavarjanak, max csak akkor engedtem bárkinek is beutat, ha minimum ég a klub a hátam mögött. Füstszag.. nem volt. Viszont újabb kopogás..

- Mi az isten van, mi nem volt érthető abból, hogy mindenki kopjon le? – próbáltam először csak érzéssel.. na jó, nyersen, de nem tűrtem ha megzavarnak a nyugalmamban, és most pont hogy erre készült a náci az ajtóm előtt.

- Mr. Belveder, Zachary Morrow van itt és azt mondja feltétlenül beszélnie kell Önnel. Állítása szerint valami olyan van a birtokában, ami mindent meg fog érni Önnek. – hallottam az ajtón túlról beszűrődő beszédet és egy kiadós sóhaj törte meg a torkomat. Mááár megint az a kölyök.. – forogtam meg kissé jobbra majd balra a székemmel ahogy a lábam korlátozta a megpördülést. Már réég nem voltam gyerek.

- Mmm.. csak nem!? A kisfiúnak megint mondandója van számomra? – kérdeztem rövid szünet után, de nem érdekelt hogy bárki hallja e. – Küldd be! – kiáltottam oda Heinznek és fellökve magam a fotelból a naaagy és termetes ébenfa barokk asztalt is megkerültem, hogy elé érve az élének dőljek, és összefűzött karokkal keresztbe fonjam a lábaimat. Ekkor nyílt az ajtó előttem.

- Nocsak-nocsak.. – rántottam meg az arcélem amint belépett– csak nem megint valamiii.. kihagyhatatlan ajánlattal – nyomtam meg a szót – jöttél elém, csak hogy megint kiszúrd a szememet!? – mosolyodtam el, miközben a kezemben tornyosuló szivart, enyhe oldalt fordulással gyengén elpödörtem a hamutartóban. Valahogy pont úgy, ahogy az arcán tettem kis híján nem is olyan rég, amikor egy ócska bóvlival akarta kicsapni a szememet.

- Elmehetsz! – böktem oda fejjel a nagydarab testőrnek és nem is kellett több, egyetlen biccentés után lépett is hátra és csukódott az ajtó az orra előtt.

- Szóval? – kérdeztem enyhén megemelt szemöldökkel, újra az ujjaim közé fogva a szivaromat. – Mi is az a felülmúlhatatlan ajánlat? – néztem rá kíváncsian a szemeit továbbra sem eresztve. – Mert a legutóbb nem hazudtam, amikor azt mondtam hogy ha még egyszer próbálkozol, nem csak a karod lesz eltörve. – tettem meg a szívélyes ajánlatot, ami tőlem... szívélyes volt. Végtére is.. simán fejbe is lövethetem, sőt! Már akkor megtehettem volna és talán meg is kellett volna tennem, de.. túúl értékesek voltak a korábban hozott kis.. csecsebecsék és.. SENKI ne mondja nekem hogy ééén.. nem pártolom a művészetet.

Tárgy: Re: Vincent irodája 15.07.13 21:16

Zack & Vinnie

- Jaj leszarom, hogy dolga van. Ez érdekelni fogja! - jó-jó, csak lazán. Nem voltam durva, sem arrogáns, csupán némileg hangosabban és ércesebben közöltem a germán barommal, hogy én bizony rohadtul nem fogok sehova se menni. Ezt akár borítékolhatom is neki.
Nem elég, hogy lefutottam ezt a rohadt balhét, Mayának is sikerült dadát találnom, szóval... Hát kurvára nem megyek sehova!
- Ne szívózz már velem, baszki! Nem azért kavarogtam el idáig, hogy majd te eldöntsd mikor jöjjek vissza. - morogtam csak, továbbra se mozdulva el a pasas elől. Ez a tag meg csak áll, mint egy baszott oszlop, egyik tenyerébe tarva másik kezének kézfejét. Lehidalok, kajak...
Kicsit kihúztam magam végül, majd vettem egy mély levegőt...
Egy... kettő... három... Szuper, még számolni is tudok!
- Na jól van, seggarc. Elmondom újra, totál normálisan. Aztán rohadtul szólsz végre Vinnie-nek! Na. - léptem egyet felé, de tenyerét megingatva előttem jelezte: nem kéne. Hát meg le is szophatsz!
- Látod itt ezt? - emeltem meg a kezemben nyugvó XIV. Lajos korabeli aranyozott iránytűt, mely vastag, tömör aranyláncon himbálódzott. Értékes kézimunka, vésés, díszítések, és a pecsét, mely jelezte: valaha volt király birtokolta hajdanán az "ékszert".
Egyetlen másodperc, ez a balek szart se látott, csak hogy fityeg valami a kezemben - nem rá tartozik a történet -, majd már csomagoltam is vissza tenyerembe a szépséget, hogy onnan a neki szánt finom varrású zsákba süllyesszem.
- Nem értesz te ehhez, de nyilván vágja az a marha nagy agyad, hogy a górédnak erre mennyire fájna a foga. Szóval iparkodjál és jelents be. Zachary Morrow. El ne felejtsd félúton. - rántottam feljebb a vállamat, ezzel együtt ki is húztam magam még jobban. Végül a fickó valamit dörmögött az orra alatt, ám mégis sarkon fordult, lassú csoszogásba kezdve a folyosón.
Leejtettem a vállamat, öt ujjal túrva hajamba.
- Ezt a gyökeret... - sziszegtem, ahogy körbefuttattam pillantásomat a helységen. Remek, ez semmit se változott. Ezek szerint mostanság nem kapott jó árút. Jó, tudom én, hogy jó múltkor át akartam cseszni a fejét, de na... meg kellett próbálnom, elvégre valamiből el kell tartsam a lányom.

Pár percet vártam, lábaimon hintázva, mire a germán szamár visszaérkezett. Jajdehaljakmeg milyen ügyes vagy! Be is invitált, mint a jó gyerek, én pedig szép, halk trappolással követtem is.
Az ajtó pedig készségesen tárult fel előttem, amit nem is átalltam meg átlépni.
Persze Vinnie szokásos dumája már meg se hatott. Némi grimasz, és félmosoly amivel szolgálhattam rá, ahogy egy lépést megtettem felé.
- Debizony. A szemed is kifolyik, ha meglátod mit szereztem! - figuráztam el a dolgot, mert miért ne? A múltkor se szartam tőle össze magamat, most se fogom. Egyébként is... túl jó beszállítója vagyok ahhoz, hogy csak úgy eltegyen láb alól. Még akkor is, ha egyszer bejátszottam az okosságomat.
Megvártam, míg a pincsijét kiküldi, majd ránehezedve az egyik lábamra követtem arcának változásait míg beszélt.
- Jól van, kemény vagy. Nem is vitatom. - pörgettem át a fenyegetést. Mikor érti már meg, hogy nem fogok beszarni tőle? Mindegy... - De ne aggód túl a dolgot, ezt érdekelni fogod! Kivételesen nem festményt hoztam, gondolom ez leesett. - tekintve, hogy se alattam, se felettem, de még a kezembe se lógott egy méretes akasztófa, de még egy rohadt betekert vászon se.
- Elég sokat ér... Elég egyedi... És tudom, hogy a vitrined sikít egy ilyenért! - jól van, nem húzom tovább az agyát, mert még tényleg belém küld három jó barátot a stukkeréből. Szóval, elkezdtem kotorászni a zsebemet, majd előrántottam egy... nyalókát...! Páff, na fasza...
- Ööö... hát nem ez lesz az! - röhögtem fel, majd túrtam is vissza a zsebembe a nyalánkságot, amit valószínű Maya hagyott a zsebembe délután. Hihetetlen ez a gyerek...
Végül beleakadtak az ujjaim a keresett kincsbe, és nem várattam tovább Mr. Nagyarcot. A zsák finoman simult a kezembe, ahogy azt felpördítettem a levegőbe; majd átgondolt, ámbár lezser mozdulattal átdobtam Vinnie-nek, ügyelve rá, hogy biztosan lássa, dobom.
- Csekkold be. Aztán döntsd el, hogy kell-e, mert nem csak neked fáj a fogad az árura. Ha nem kell, ennyi voltam, lépek. - vágtam vissza kezeimet a zsebembe, kissé megingatva magam a talajon, átgördülve talpamról a sarkamra, és vissza...

Tárgy: Re: Vincent irodája 19.07.13 1:40

Nagy szavak.. Abban mindig is mester volt a kölyke, aki hagyta lyukat beszélt a hasába vagy még az alsógatyáját is lebeszélte. Vagy éppen rá. Mikor-mit-kire. Én csak csendesen szívtam tovább a szivaromat, egy percig sem mozdultam az asztal mellett és amikor Heinz zárta az ajtót az orra előtt, csak akkor vezettem újra rá a figyelmemet.
Nem tetszett. Az hogy az utóbbiból se tanult.. még mindig csak egy gyerek, de hamar elfeledtette velem a tényeket amikor megint belekezdett a szokásos rizsába.
Nem mondom, kíváncsivá tett. De beszélni azt mindig is tudott, csak lökte a sódert most is ezerrel és abban is biztos voltam hogy ez.. talán valamelyik utcasarkon bejön, vagy egy lejmos zaci sötét falai közt elmegy, de nekem azért ennél sokkal több kell. BIZONYÍTÉK! Minimum, végtére is túúl jóó az én szemem ahhoz hogy csak úgy simán átverjen, a múltkori után meg.. méég sokkal biztosabbra megyek, végtére is én se tudhatok mindent, alig néhány éve tanulom a múltat, a történelmet, keményebben mint annak előtte, ezért tanulva a korábbiból az egyik becsüssel is megnézetem. Biztosíték...

De ő még mindig töketlenkedett! Már kezdtem unni a szövegét, jólehet ezt az is jelezte ahogy letépve róla a tekintetem inkább a szivarommal foglalkoztam csak csendben elsimogatva a hamutartóban, majd egy könnyű sóhajt is megejtve vetítettem vissza rá sürgetőn a szemem. Ekkor jött a hű de nagy móka-nyalóka, de nem voltam vicces kedvemben. Pont ma.. nem.

- Mertem is remélni.. hogy nem azért jöttél hogy azt elnyalasd velem.- beszéltem színtelenül, közömbösen, amikor csak előkerült valami régebbinek tűnő lelet. Na! Már kezd érdekes lenni! Holott még csak a kitűnő állapotú bársonyzsákon akadt meg a szemem, de tisztában voltam vele hogy ilyenben anno nem holmi ócska vacakot tároltak a népek hanem igenis nagyszerű zsákmányt.
De tovább játszott. Be fog még nőni valaha a feje ennek a kölyöknek? Mégis repült a zsák, én meg erős kézzel kaptam érte, egy percig sem hagyva hogy bárminek is baja essen.

- Hm. Na azt majd meglátjuk. – beszéltem csak félhangosan, kimérten, nem is neki szólt éppenséggel csak úgy a műveletnek ahogy lassan bomlott a zsák, és a kezembe szórtam azt a gyönyörűséget. Mert az volt! Hihetetlen.. és csodálatos.. gyönyörűség! - álltam meg egy pillanatra talán még el is gyönyörködve benne, de aztán észbe kapva megköszörültem a torkomat. Forgatgattam, vizsgálgattam, miközben a lépteim hangosan koppanva fel a hajópadlón indultak el vissza az asztal mögé hogy lerakjam magam a székbe és ott folytassam az egész menetét.

- Ülj le! - szóltam rá, parancsoló hangnem? Talán. De csak a megszokás, ha nem tette meg, felemeltem a fejem a szemeibe és az asztallal szemközti két fotel egyikére intettem hátha így már jobban beveszi az az úri vére.
Fiók ki.. nagyító elő.. és elő a könyvem. Ritka és egyedi darab, magába foglalja a titkos azonosítókat, vagy bármi jellegzetességet amit a mesteremberek bizonyos korokban elrejtettek és amikről elég sok hamisítónak úgy egyáltalán fogalma se volt. Nem kellett sokáig keresgélnem. Már betéve tudtam az egész könyvet csupán csak ellenőriznem kellett.

- Valódi.. - ismételtem szóban is ami az előbb ellepte a fejemet, és ha ez valódi akkor több.. mint tökéletes és muszájnak való darab! Mégsem engedtem hogy ez tükrözze az arcomat. Egyetlen rezdülés sem, csak csukódik a könyv, megy vissza a fiókba, a nagyító továbbra is az asztal szélén pihen, a tökéletes darabot meg elfektetve a bársonytasakon helyezem le a két tenyerem a két oldalán az asztalon.

- Mit akarsz érte. - mondtam inkább mint kérdeztem, az előzőek után, mint fájdalomdíj simán elvehetném, vagy egy golyóval a fejében lökhetném be a földbe, de... ki tudja mivel szolgálhatna még!? A jövőben. Na meg.. nem szerettem a felesleges zűröket és még ha egyszer már volt is probléma vele, ha a feje lágya nem is nő be, legalább ért.. ahhoz amihez kell. És ez a mai világban nagy haszon. Ha nem akarod hogy elárasszanak kismillió szeméttel. Mindenkit föld alá tenni úgyis lehetetlen na meg nem is éri meg, vagyis... fáj kimondanom de kellett nekem. Legalábbis addig amíg a hasznát vehetem.

/ Az eltűnésed miatt záratok, ha előkerülsz, írj rám! /

Tárgy: Re: Vincent irodája 17.11.13 3:18

Szabad játéktér!

Tárgy: Re: Vincent irodája 31.03.14 22:38

Előzmény: A Bár..

Megfeszültem. De csak az első pillanatban amikor hozzám ért, előhozva pár régi emléket. Na persze akkor, régen, nem ilyen volt a játszma, sokkal.. kitartóbban intézkedett, de ennek nem most van itt az ideje. Maradjunk inkább a jelenben.

- Remélem anális motozásra nem készülsz, mert ott pont egy ágyút tartogatok. - sikerült komoly képpel, de a szemem közben mosolygott.. ha véletlenül belenézett, ám Ritát az ilyesmi nem hatja meg. Legalábbis régen.. nem tette...
És most sem! Ha igaz.. csak egyetlen már komoly bólintás a szemeibe, és valamiért megbíztam benne. Talán a két, gyönyörű szemének a fénye.. ugyanazt a bizalmat tükrözte mint régen.

Egy tapodtat sem mozdulva, csak akkor, amikor a szemei is beszéltek, indultam meg utána. Fura egy hely.. és furcsa egy helyzet, a fegyvereim nélkül meztelennek éreztem magam, és valahol tudtam mélyen, hogy megbízhatok benne, - legalábbis reméltem - az ajtó mögött álló fickóban viszont egyetlen percig se bíztam.

- Hé.. - kaptam aztán mégis utána, amikor a kezét már a kilincsre tette, és a hátam mögött még érzékeltem a benga állat fehéret, de nem akartam ártani neki, dehogy, én... ezért csak felnéztem a szemeibe, és hogy a másik semmit se halljon, egész közelről suttogtam bele. - ha valami történne velem.. - rövid szünet - kérlek figyelj Nevilre.. - nyílt a szemeibe a szemem, de aztán a következő percben már engedtem is el, nyílt az ajtó és a korábbi tartást felvéve beléptem.

- Állítólag pótolhatatlanul szükség van rám... - álltam meg a nagydarabbal szembe, ügyet se vetve a fejedelmi bútorzatra. Na igen.. ha nem is herceg.. de minimum a múlt század szülötte...

Tárgy: Re: Vincent irodája 31.03.14 23:28

Ma reggel rosszul ébredtem. Nem, nem csak hogy rosszul, de a lehető legrosszabbak voltak a körülmények, mégis tartanom kell az ütemtervet. Délben Grace jön megbeszélésre. Meg Rain húgyagyú üdvöskéje, a Corvinos incidens nem kevés pénzt hoz a konyhára, ezért akármennyire is a hátam közepére kívánom hogy most ismerkedjek, mégis van az a motiváció.
A tükörhöz lépve csak gyorsban mértem fel a terepet. Nem vészes, csak egy-két lila folt, még csak nem is véres, és a tegnap esti incidens után a Ward féle dolog inkább dühített. Hogy dögölne meg az a szemét disznó!
Mégis hátrahagytam mindent, minden szart, ami akadályozhatott a munkavégzésben és a mai napot a szervezésnek hagytam. A kamion.. elintézve. A helyszín.. azzal se lesz gond, az áru még kétséges, de felszámolhatók a körülbelüli méretek, ezért ott se volt nem bekalkulálható tényező. Egyedül az a zsaru idegesített. Arról nem találtam semmit sem, és ha Corvin azt mondja vigyázzunk vele, valószínűleg nem beszél a légüres térbe.

Alig fél óra volt már délig, és muszáj volt hogy egy kicsit csak magam legyek. Bekapcsoltam.. valami halk, áriát éppen, nem ütőset, csak úgy háttérzenének, hátradőltem a székben és rágyújtottam a kedvenc szivarra. Sokmindne járt a fejemben. Pedig nem kéne, most, csak egy röpke fél órára mégis szabadon engedtem mindent.
Ahogy Corvin beszélt velem.. Az a rohadék.. Aztán Grace, újra csillogó nevetése.. - itt már elmosolyodtam az emlékre - aztán Rain.. a hisztije kiszámíthatatlan, de mégis kisebbet ütött, mint az azt követő nő emléke. Clementine... - sóhajtottam fel, de mivel ezt a dolgot már tegnap lerendeztem, ugrottunk is a ringbe ahol vagy 5 kis sápítozó szarházit rendre kiütöttem és Jamil is szépen kereshetett.
Tökéletes volt.. Minden. Egészen addig a percig, míg Nyda meg nem jelent a színen, és dobta be hogy Ward többet akar...

- Az a szemét féreg..! - fintorogtam az emlékre, de inkább elnyomtam a szivaromat, és tévedt a szemem a monitor képére ahol Rain és az a patkány egymást kerülgette.

- Csak add, hogy ne lője keresztül mielőtt elvégezné amit akarok tőle.. - motyogtam az orrom alatt, de nem tudom kinek, hisz sohase voltam vallásos ember. Mégis csak újabb gondolat, bíztam Rainben, mást nem tehettem, és már csörgettem is meg, hogy húzza be a seggét. Grace akármikor megérkezhet.

Kopogás minek.. Nyílt az ajtó a hátam mögött, én meg az ablaknál állva csak vizslattam a környéket amikor hallom a fellengzős beszédet. Mit ad isten.. nem tévedtem.

- Mindenki pótolható, csak tudni kell az ember hol keressen. - fordultam meg a hátam mögött összefűzve a kezeimet és néztem a vakarcs szemeibe. - És neked is jó napot.. - biccentettem meg, nem mintha egy percig is leereszkednék ehhez a féreghez, de hátha tanul még valamit.

- Rita.. azt hittem az hogy tegnap hűlt helyedet találtam, végleges. Örömömre szolgál hogy végre idecipelted a beledet. - biccentettem felé is, de ez most másodlagos történet. Ezt elrendezzük majd később. - Te viszont.. - sóhajtottam nagyot a fickó fele, két kezem közben végigsimítva magam előtt az asztallapon. - azért vagy itt, mert megbízható emberekre van szükségem. Egy szállítmányhoz. Védelemre. A kérdés hogy jó helyen keresek e. - tartottam a fickó szemeit, és bár még mindig nem voltam róla meggyőződve hogy ez olyan jó ötlet, a szemeiben derengő magabiztos irányítás viszont, már egyetlen fokkal eltökéltebbé tett. Lássuk mit hoznak a továbbiak..

Tárgy: Re: Vincent irodája 01.04.14 0:24

zene: ♫

Már hogy a picsába mondhattam volna nemet Gabe szavaira? Csak egyetlen baj volt az egésszel, Nevil maga, olyan volt, mint egy foghúzás, kurva fájdalmas és baromira szükséges kínzás. De tudtam, hogy muszáj megtennem, mint ahogy azt elvállalta miattam, vagy inkább értem Vincent is, amiért mindig is hálás leszek neki, még ha nem is hangoztattam állandóan. Mi a faszt tettem volna? Bólintottam, azután toltam be a seggem az irodába. Amihez megint csak annyi kedvem volt, mint prostinak a misszionárius pózhoz.

- A köszönés a mániátok, komolyan - morogtam, mert ahogy Gabe korábban, úgy Vinnie sem aprózta el. Kurva idegesítő szokás volt, amit mással is lehetett volna eltölteni, de leszartam. Ő dolguk végtére is, inkább megindultam a széf felé, ám menet közben Vinre pillantottam véletlenül. Utólag belátom, nem kellett volna, mert naná, hogy elővett engem is.

- Ha meghalok, majd lesz elég nyugtod tőlem. Addig meg nyald ki a seggem - megspékeltem a szavaimat egy rohadj le mosollyal Vinnie felé. Reméltem, hogy értette a célzást és lógva hagy engem ezután, mert nekem aztán kurvára nem volt közöm a munkájukhoz a továbbiakban, inkább kinyitottam a széfet elpakolva a stukkereket is, aztán magára is hagytam azokat. Csak egy fél fordulatot tettem meg, hogy megnézzem, merre vannak életem fickói és megrontói, és mielőtt még elindulhatott volna a tényleges üzletelés, az ajtóig léptem, hogy becsukva azt a német előtt magunk maradhassunk. Neki sem kellett tudnia a részleteket.

- Nyolc éve megbízható volt - kottyantottam közbe, és otthon érezve magam ledobtam a seggem az egyik normálisabbnak tűnő fotelbe/székbe. Tökmindegy, ami elbírt és nem színházi kelléknek tűnt, az tökéletesen megfelelt a célnak. Az pedig, hogy nekem nem volt már munkám, hidegen hagyott. Egyikőjük sem fog olyat tenni, amiről nem tudok. Nem akartam eltemetni már több számomra fontos embert, az kurva isten.

Tárgy: Re: Vincent irodája 01.04.14 0:48

Egy szót se szóltam. Nem illemtan órára érkeztem, a légkör mégis feszültté tett. Valahogy.. Igen, ez a fickó, AZ.. a fickó! Még minden egyes percre tisztán emlékeszem, amikor süvítenek a fejünk mellett a fegyverek, ő és Rita bátyja nem messze előre, engem néz.. aztán Davidet, megint engem, aztán...
Köszönetet kellene mondanom. Igen, köszönetet. Ha ő nincs ott, ha akkor nem választja Davidet, és ha akkor nem tereli el a zsaruk figyelmét amikor kitörnek, én most nem lennék itt. Ahogy Nevil sem... Másrészről viszont.. - tartott rövid szünetet a gondolatmenet - rohadtul otthagyott megdögleni a fenébe, ugyanaz az arc, ugyanaz a kiélesedett tekintet, valahogy mégse tudtam nekiugrani. Most.. nem. Hát majd meglátjuk hogyan alakul a következő helyzet.

- Szóval azt mondja.. - lépkedtem lassan közelebb, lassan és óvatosan, sosem teszek elhamarkodott lépéseket - Valamit be kell védeni?? Vagy valakit.. - pontosítok elérve azt a hatalmas fotelszélet, de eszembe se jut kényelembe helyezni magam. Ez nem teadélután, és ha menekülni kéne.. - szemem már rég felmért minden menekülési útvonalat. Ekkor törte meg Rita az egészet.
Odakaptam a fejem, de csak természetes reakció. Most eszembe nem volt hogy ebbe belemenjek, most csak rajta tartom a szemem. A fickón... Ameddig csak lehet és teljes mértékben kifürkészem.

Tárgy: Re: Vincent irodája 01.04.14 1:00

Egyetlen rosszalló pillantás amit Rainre eresztek, de ez a másik véreb itt, most jobban érdekelt. Majd leszedem a nő fejét később! Ebben biztos vagyok!

- Nincs szó személyekről. - rántom meg a fejem, mert jobb ha minden tisztázunk előre - Egy konténert kell leszállítani A-ból B-be, egy igen.. értékes konténert, adott időben, és várható nem kis mértékű ellenállás. - fogalmaztam a legkörültekintőbben, úgy hogy a lehető legnagyobb mértékben tájékoztatva legyen, de mégse áruljak el semmit sem. Még mindig mondhatja azt hogy nem kér belőle. MÉG! De ha már elindul a menet.. nincs visszatáncolási lehetőség.

Rain hangja, megtöri a fejemben kavargó képeket, de csak egyértelmű bizonyíték hogy részt kíván venni benne. Na nem a munkában.. abban semmi esetre se, de a fickó életében mindenképpen. Itt még lehetnek majd problémák..

Tárgy: Re: Vincent irodája 01.04.14 22:52

zene: ♫

Lassan járattam végig rajtuk a pillantásomat. Gabe, Vinnie.. Gabe, Vinnie... mintha kurva katona lennék, de lefostam. Az fontosabb volt, hogy végre, valamennyire én is kapok infókat, Vinnie mi a szarba akarja beleugrasztani Gabe-et. Mert tudnom kellett, anélkül egyikőjüket sem akartam elengedni elvégezni a dolgukat. Bármennyire szarul is kezeltem saját magamat az utóbbi napokban, bármennyi szarból is húzott ki a főnök az utóbbi években, tartoztam neki annyival, hogy tudjam, merre kószál. Hogyha kellett, akkor...

De megráztam gyorsan a fejem, mert kurvára nem kellett az ördögöt a falra hánynom, egy ideig csak hallgattam, hagyva őket, hogy gondolkodjanak és egymást méregessék, de aztán nem bírtam tovább, cseszettül nem volt kedvem elhallgatni semmit, még ha ezzel akadályoztam is őket. Szokják meg!

- Már értem, hogy miért kaptok mindketten olyan kurva sok pénzt, ha a bőrötöket viszitek vásárra - morogtam nem túl szellemesen, de amint kimondtam ezeket a szavakat, tudtam egy valamit: ha bármelyikükkel is történik valami, az biztos, hogy felnyársalom azt, aki baszakodik velük, és ezzel velem is. Nem volt kedvem Nevillel halálba innom magam, ha véletlenül úgy alakulna. Kurvára nem!

Tárgy: Re: Vincent irodája

» Desmond Drescher irodája
» Bastian Montgomery Irodája
» Mason Nicolson irodája
» Spencer Morrison irodája
» Lafayette Marley irodája és lakása

Vincent irodája

Vincent irodája

Similar topics

Similar topics