Rid elhallgattat de nem vagyok egy túl szófogadó lány, legalábbis addig, míg nem érzem az életemet veszélyben. És jelenleg erről szó sincs, bár kíváncsi vagyok arra, hogy melyik milyen messze lenne hajlandó elmenni. No mindegy, ez lényegtelen.
Miután suttogok egy-két dolgot a fülébe, őszintén szólva már készülök arra, hogy mindnek búcsút intek és ugyan ebben a pillanatban kezdem átgondolni azt, hogy Mollynak mit vághatnék a fejéhez. Hogy ennyire könnyű vagy hülye nőcskének ismert meg? Mert akkor tényleg nagyot kell csalódnom benne.
Végül meglep a kopaszka minden egyes szava, és ez valószínűleg az arcomra is kiül. Alig három percet voltam ott fent, de úgy néz ki már ez épp elég volt ahhoz, hogy ha másnak nem is, de neki bizonyítani tudjak. Na jó ez azért még közelébe sincs a bizonyításnak, de mit érdekel engem? A fejesnek viszont aligha tetszik, hogy a másik javaslatokat tesz. Mikor a szemembe néz, én gondolkodás nélkül állom a tekintetét. Feketéim vadul, szikrákat szólva figyelik a férfi íriszeit és bár lehet, hogy pár perccel ez előtt a fejébe állítottam volna a cipőm meglévő tíz centis sarkát, mostanra lelohadt az ölhetnékem - ami nem jelenti azt, hogy nem lennék képes rá - így csak komoran ácsorgok a másik férfi mellett, mintha legalábbis csak mellette érezném biztonságban magam.
Aztán csak kilépek Rid árnyékából, hogy valamelyest közelebb kerüljek a másikhoz.
- Versenytáncosként csúnya lenne, ha nem tudnék - vonom fel a szemöldökömet, majd a mellem alatt úgy kulcsolom össze a karjaimat, mintha én kérném számon őt valamiről. Tisztában vagyok vele, hogy nem lehet mindig jó napja az embernek. De könyörgök, ennyire nyilvánvalóan nem kell mások tudtára adni, nem?
Egyáltalán nem zavar, ahogy tüzetesebben átvizsgál. Nem takargatom magam, csak fürkészem az arcát, s mint jó bérgyilkos, annak mimikáiból építkezek. Néha egy kis arc rezdülés, egy szem mellett megjelenő ráncocska sokkal többet el tud mondani, mint a süketelő szavak.

Annak ellenére, hogy Rid teljes csendbe burkolózik, én nem vonulok ennyire hátra sőt! Csak határozottan állom a férfi tekintetét és bár veszélyesnek és kiismerhetetlennek tartom, csak figyelem őt megingathatatlanul.
Feleslegesen persze nem beszélek, csak akkor ha szükséges. Az viszont meglep, hogy még mindig nem zavart el, pedig az elején nyíltan a tudtomra adta, hogy jobban járok ha elhúzok innen a fenébe. És őszintén szólva meg is volt rá a késztetés, csak hát...annak ellenére, hogy visszataszítónak tűnt a  férfi viselkedése, mostanra tisztán érzem, hogy van benne valami imponáló.
Megjegyzése hallatán felvonom a szemöldököm.
- Nem árt, ha egy nőben van önbecsülés. Vagy talán ön nem így látja? - lépek hozzá közelebb vad tekintettel s jelenleg nem ő, hanem én vagyok az, aki végignéz a másikon.
- Áh, szóval már mindegy, hogy mekkora kurva vagyok aki "magán show-t" tart? - fordulok sarkon és teszek róla, hogy jó véleménye legyen rólam. Csípőmet ringatva szedem a lábaimat és már pattanok is fel a színpadra.
- Valami latint szépfiú! - szólok oda a gyereknek aki pár perce a másik zenét is indította.
Ha megkapom amit akarok, már vetem is pillantásomat Mr. Őfelségére, és minden tőlem telhetőt megteszek ahhoz, hogy kielégíthessem a vágyaimat. Nem akarok elmenni túlzottan a versenykűrök irányába elvégre mire mennék velük? Itt semmire. Helyette igyekszek egybefűzni a rúddal való kis magánszámommal. Teszem azt, határozottabb csípőmozgások, némi kis hastánc és persze itt van még a rúdon való "akrobata" mozdulatok. Könnyű azonosulni ezzel a zenével, lévén ezen nőttem fel. Lehet, hogy van bennem francia, német egyaránt, de mégis a latin az erősebb és a meghatározóbb még akkor is, ha szőke vagyok és világosabb bőrű.
Tekintetemet le nem véve a két férfiről úgy ölelem körbe jobb lábammal a rudat és dőlök hátra kidomborítva idomaimat. Szeretek rögtönözni, és bár ezt a legtöbb versenyen nem tehetem meg a betanult kűr mellett, most mégis meglehet valósítani. A mozdulatok spontán jönnek, nem kell görcsölnöm azért, hogy valamit elszúrok.

Gondolkodás nélkül táncolom végig a rendelkezésemre álló időt, és nem egyszer csak a két férfivel foglalkozok, miközben a lábam szinte teljesen magától jár. Nem is kell azon gondolkoznom, hogy épp miféle mozdulatokat kellene tennem. Hét éves korom óta táncolok, ennyi idő alatt ragadt rám egy s más. És ezt a fajta tudást fel is használom, mint ahogy a testi adottságaimat is, bár kérkedni nem szoktam vele.
Miután elhallgat a zene, halkan szuszogva fordulok a férfi felé és állok meg úgy, hogy ne csak az arcomon de a testemen is tisztán látható legyen a kíváncsiság.
Végül még mielőtt mondana valamit lepattanok a színpadról, és már állapodok is meg a férfi előtt.
Mikor odaköpi, hogy megfelelek, akaratlanul is felhorkanok.
- Megérte lekurvázni? - ezt nem fogom elfelejteni. Mondjuk nem mondott vele semmi idegent, hisz manapság én magam is látom, hogy kezdenek elfajulni a dolgok körülöttem. De nyugodtan kijelenthetem, hogy csak a saját testi épségem érdekében teszem. Első körben. A másik, hogy ott van az izgalom és az élvezet az már más kérdés. Szeretem a férfiakat és egy köztudott tény.
- Nagylelkű vagy. Kösz - pimasz vigyorral lesek fel a szemeibe. Igen, soha nem voltam egy égi meszelő, de nem is baj.
Amint elküldi Ridet, én akaratlanul is a pasas után lesek még akkor is, ha már némán elköszöntünk egymástól, s így jól megnézve magamnak, rögtön el is mentem fejemben az egész jelenségét. Miután eltűnik, csípőre tett kézzel fordulok a másik felé és kíváncsian várom, hogy mivel fog előrukkolni, mire lenne szüksége, mit akar egyáltalán mondani?

Kijelentésére csak megforgatom a szemeimet, majd egy drámai sóhajjal adom a tudtára, hogy beadtam a derekamat, már az övé vagyok. Legalábbis a munka terén, szóval azt csinál velem amit akar. Viszont azt ne várja el, hogy nyálban fog csöpögni minden egyes szavam amit hozzá intézek. Soha nem volt jellemző rám, hogy behízelgek egy adott személynek, még a főnökömnek se, pedig volt már pár az életem során. És nem, nem azért beszélek itt többesszámban mert kidobtak, hanem hetente mással kell együtt dolgoznom és a megbízóim ugyebár a főnökeim.
Csak, hogy ne ácsorogjak itt előtte egy szál melltartóban, gyorsan magamra rántom a szürke, csipkézett nyakú toppot, de már fordulok is vissza felé jelezve, hogy figyelek. Mint egy kisiskolás, komolyan mondom.
- A tisztelettől nem kell tartani, főnök. Lehet, hogy nem tudom teljes mértékben kimutatni, de ugyan úgy megvan. Idővel talán könnyebb lesz nekem is, nem tudom - vonom meg kecsesen a vállam.
- Nem szeretem kimondani, de igen. Elhúzta előttem a mézes madzagot, szóval igen, az ő helyére pályázok - villannak meg vadul a szemeim. Az a csaj már előre eltervelte, hogy leváltatja magát velem h szükséges. Már csak az a kérdés, hogy visszaakar-e jönni majd?
- Szóval értsem úgy, hogy ha nem itt vagyok tudnia kell, hogy hol vagyok? Általában reggel kilenctől délután háromig a táncteremben vagyok. Nem messze innen van egy stúdió, ott tartok táncórákat és veszek táncórákat a partneremmel. Az, hogy éjszakánként vagy ezen kívül mit művelek, az nem tudom mennyire létfontosságú - azt természetesen nem szeretném elkotyogni neki, hogy mind ezek mellett jártas vagyok egyéb harcművészetekben, valamint felbérelnek arra, hogy ritkítsam a szapora emberi társadalmat. A végén még paranoid hajlamokkal arra gondolna, hogy azért jöttem ide, hogy őt nyírjam ki.
- Az a négy óra milyen időintervallumot foglal magában? Mettől meddig? - jelenleg erre szeretnék választ kapni, de ha neki van több mondanivalója akkor arra kíváncsi vagyok.

Nem is tudom... az alapján ahogy beszél, két dolgot tudok leszűrni. Ha nem adom meg a kellő tiszteletet vagy kirúg, vagy más esetben megüt? Hmm szerintem egyikre se lesz szükség. Ha nem tetszik neki valami és ez nekem se tetszik akkor gondolkodás nélkül kilépek. Ha pedig meg akarna ütni, hát itt két lehetőség is van ami a helyzettől függ. Előadom a törékeny nőt akit ütlegelnek és megjelenek a rendőrségnél vagy pedig gondolkodás nélkül visszaütök. De remélhetőleg idáig nem fajulnak el a dolgok. Ha pedig mégis, akkor keresnivalóm sincs itt.
Hát öregem, a te világod nagyon fekete-fehér.
Legszívesebben már nyögném is bele a képébe, hogy örülnék neki, ha érthetően makogna itt nekem de inkább nem teszem meg, csak csendben hallgatom. Végül csak előtör belőlem a halk kuncogás.
- Jézusom, mint valami elcseszett maffiózó filmben. "Az enyém vagy...meg is fizetlek érte...". Nem kell parázni, mindenről tudni fog. Ha a zsarukra gondol, no para. Nem vagyok túl jóban velük, szóval tőlem semmit nem fog itt megtudni senki - enyhén szólva is finoman fogalmaztam a "nem vagyok túl jóban velük" téren. baromira nem vagyok velük jóban és volt már alkalom rá bőven, hogy kis híján nyakon is csíptek. De mit tegyen az ember, ha a női furfang előrébb van mint a férfi nyers ereje?
- Szóval van bő 10 percem ahhoz, hogy összeszedjem magam? Mi lenne, ha ma inkább csak megkapnám azt a fajta, hogy is fejezzem ki magam? Lehetőséget, hogy körbevezetnek, elmondják az etikettet, beszélek ezzel azzal aztán szélnek enged? És majd holnap nyitásra itt leszek - ajánlom, bár nem tudom, hogy őméltósága mennyire fog ebbe belemenni. Minden esetre jobban érezném magam, ha látnám, hogy működnek itt a dogok, valamint ma estére még van egy kis elintézni valóm külső ügyben. És azt nem halaszthatom el, mert gyanítom, nem, hogy holnap de soha többet nem jutnék be ide dolgozni.
- Részemről egyelőre ennyi.

- Úgy is vehetjük - immáron sokkal lágyabb, finomabb tekintettel fürkészem az arcát. Kíváncsi vagyok, hogy ez a sziklaszilárd férfi minek hatására képes megtörni. Mert ugyebár még a legnagyobb, legvadabb oroszlán is képes doromboló kiscicává változni. Neki vajon mi lehet a gyenge pontja?
Ahogy a másik férfihoz irányít, akaratlanul is annak irányába lesek.
- Jól van. És köszönöm a lehetőséget - mit is szoktak ilyenkor mondani? - igyekszek a maximumot nyújtani - igen, azt hiszem valami ilyesmi. Aztán ki tudja, hogy neki, vagy inkább nála mi a helyes hozzá állás. Egy dologban biztos vagyok. Nyáladzó kiscica nem leszek, és kiskutya se, hogy minden áron a kedvébe akarjak járni. Hozom a magam formáját mint ember, mint pedig táncos a színpadon. Aztán vagy tetszik neki, vagy nem. Se több se kevesebb nem leszek tőle.
- Ezt megjegyeztem - fordulok sarkon miközben belebújok a dzsekimbe, és bár távozni nincs szándékom, viszont megkeresni a másik ipsét, sokkal inkább.
- Viszlát - szólok még oda mellékesen a fejesnek, és már itt se vagyok. Az ajtóban aztán kidugva a fejemet, rögtön meg is kocogtatom Rid vállát.
- Ha szépen nézek tudnál nekem segíteni? - tudakolom és igyekszek nem túl közönséges nőként viselkedni. Tévedés ne essék, egyedül is kitudom ismerni magam. Könnyedén leszólítok embereket, szóval a segítség ezen a ponton könnyedén megvalósulna. Viszont sokkal szívesebben társalgok jelenleg olyannal, akivel már váltottam néhány szót. És ha azt vesszük, már a fenekem is ráztam neki, szóval lassan jobban ismer itt bárkinél.

A nép már egyre türelmetlenebb. Érzik az idő közeledtét, és ez egyre több feszültséget eredményezhet, de megszoktam már a fennforgást. Jól tudom hogy tegyek rendet.

- Hééé, na húzzál vissza a helyedre amíg szépen mondom! Azt a két percet már kibírod a seggeden! - utasítom minden erőszakosságtól mentesen, nem vagyok a híve, na meg a klub hírneve..
Mégis néha nehéz megállni egy-egy beszólás mellett, és ha nem lennék alapból ilyen békés ember, az tuti biztos hogy néha széttrancsíroznék egy-két fejet. Még mázli hogy tudom mi a dolgom.. - sóhajtok azzal az órámra nézek és megnyitva a kötelet lassan szállingózni kezdenek befelé az emberek. Ekkor lepődöm meg, amikor valaki hátulról támad be.

- Te?? - kérdezem azonnal kifutva egy kóbor mosoly az arcomon. - Na? Minden rendben ment? - kérdezem fél szemmel, de útközben még mindig a betódulókat figyelem, még ha csak kiegészítésként is vagyok csak jelen, a többségét Tonny és Drake végzi.

Meglepő látni azt a tömeget ami minden áron beakar jutni az épületbe, hogy szórakozhasson egy jót. Én soha nem voltam az a típusú nő, aki már a szórakozóhely előtt ácsorgott hajnalok hajnalán, hogy az első legyen aki bejuthat. Sőt, jócskán jellemző rám, hogy inkább érkezek ilyen alkalmakra később csak, hogy megkegyelmezzek magamnak a hosszú várakozások terén. Mellesleg semmiről nem marad le az ember, ha kicsit később érkezik mint nyitás.
A férfi megnyilvánulására akaratlanul is elmosolyodok, de már kocogtatom a vállát, hogy immáron rám összpontosítson ne pedig a nyájra emlékeztető tömegre ami akkor se fog nyugton maradni, ha közéjük lőnek. Na jó ez mondjuk érthető.
- Igen, én - szélesedik vigyorrá az iménti halovány kis mosolyom.
- Fogjuk rá. Mondták már, hogy a főnököd egy igazi szadista? - pislogok nagyokat ezzel mutatva ki értetlenségemet.
- Meg van Molly állása, az ő idejét kaptam meg. Viszont... nem lenne rossz, ha valaki tartana egy kis előadást arról, hogy mi itt az etikett, mit kell tudni emberkékről, mit hol találok. A drága hozzád irányított, szóval gondoltam te tudnál segíteni - vonom meg a vállam, majd kibújva az ajtó rejtekéből kezet nyújtok neki.
- Amúgy ez elmaradt. Chanel vagyok vagy Amira ami jobban tetszik - azt persze sejtem, hogy őt hogy lehet hívni, de azért nem lenne rossz, ha ő maga is bemutatkozna. Így legalább nem csak mellékes infókból tudom, hogy mi a neve.

- Akkor jó... kíváncsi vagyok arra a bizonyos jó kedvre - vallom be neki halovány mosollyal, kacsintása láttán viszont megrázom a fejem. Valami azt súgja, hogy ezzel a fazonnal jóban leszek. Legalábbis az én részemről biztos, azt nem tudom, hogy ő hogy s mint gondolkodik.
- Nyugi, nem kell sokáig bébi csőszködni, okos lány vagyok hamar felfogom a hallott dolgokat - jelzem, hogy nincs szükségem arra, hogy sokáig a nyakamban lógjon, ha nincs kedvére a dolog.
Ahogy az erős kéz az enyémre fűződik, akaratlanul is felpillantok rá. Nagyon emlékeztet valakire. De kire? Egy-két pillanatig csak fürkészem az arcát, végül megrázva a fejem teszek egy lépést hátrafelé. A bevillanó képek egy pillanatra összezavarnak, s az értetlenség egy pillanatra teljesen lefagyaszt, nem enged tovább lépni. Fogalmam sincs, hogy miért ilyen ismerős. Akárhogy próbálok visszaemlékezni, hátha előkaparhatok egy kis emlékfoszlányt a fejemből, nem megy. Nem megy, és ez dühít.
Pimasz nehezen tudom csak rávenni magam arra, hogy sarkon forduljak és elinduljak befelé hol megállva egy pillanatra várok arra, hogy beérjen.
- Szóval - terelem el gyorsan a figyelmemet az imént történtekről és egy vérszegény mosollyal ajándékozva meg a másikat lépek közelebb hozzá.
- Csupa fül vagyok. Mit kell tudnom? - nem tudom, hogy mennyire érződhet rólam a kíváncsiság, de gyanítom, hogy ezen a szinten aligha. Első körben azért, mert még mindig csak nagyon nehezen tudok elvonatkoztatni a furcsa érzésektől. Komolyan mondom, hogy úgy érzem magam, mintha agymosást hajtottak volna végre rajtam és csak a furcsa érzés maradt meg, hogy márpedig én láttam valahol ezt a jómadarat. De az is lehet, hogy csak összetévesztem valakivel, ami nem lenne meglepő a múltkori után.
Kecsesen pakolgatva egymás után a lábaimat lépkedek mellette, és minden egyes alkalmazottat akik szembe jönnek velünk, vagy kíváncsian végignéznek rajtunk.
- Húha... gondolom itt a csajok között is van egy bizonyos hierarchia - súgom oda Ridnek ahogy az egyik táncosnak tűnő csaj szúrós pillantásokat vet rám.

- Nagyon hálás vagyok - gondolkodás nélkül viszonzom a mosolyát. Na igen, az ilyen pasikkal szívesen csevegek és töltök el felesleges időt is csak, hogy normális, emberi társaságom legyen. A többiekre felesleges adni, ha van mellettünk egy ilyen.
Pár perc agyi komplikációk merülnek fel nálam ahogy nem egyszer, de nem is kétszer végignézek a férfin és az emlékeim szinte egy tornádó erejével csapnak le rám. Alapjáraton nagyon jól kezelem az ilyesmiket, de jelenleg pimaszul zavarba ejtő a helyzet. De csak legyűröm és ismét önmagam vagyok.
- Tolta ide? Szóval akkor ő nagyrészt nem itt tartózkodik? - na nem mintha megvetném miatta, elvégre mit lehet itt olyan sokáig csinálni egy nagyfőnöknek? Ő is beállna bulizni? Mert bár egy szórakozóhelyet igazgat ami komoly meló, mégse nézem ki belőle, hogy egész nap görnyedezik az íróasztal felett és azon gondolkodik, hogy mit hogy kellene csinálni. No mindegy ez nem az én dolgom.
Mikor az öltözők irányába mutat, én is arra fordulok.
- Ahhha - nyomom meg azt a bizonyos "h"-t, jelezve, hogy érdekesnek vagy inkább viccesnek tartom a témát. Mindegy, úgyis hamar eljutok majd arra a szintre, hogy elcsipogják nekem, hogy mi is zajlik náluk.
Összevont szemöldökkel pillantok fel Rid-re, mikor arról a bizonyos Raináról kezd el beszélni.
- Mint valami... lány? - értetlenkedésemnek pimasz mosollyal adok hangsúlyt, de már el is képzelem, milyen lehet az a bizonyos Raina aki olyan mint egy "lány".
- Abba nekem is lesz egy-két beleszólásom - vállvonás. Nem mondom azt, hogy ne tudnának eltenni láb alól, ha módjukban áll, de azt mondom, hogy engem se kell félteni. Bár ezt jobb szeretném nem tényként közölni vele. És csak reménykedhetek benne, hogy nem is fog kiderülni, mert annak bizony meglesz a hátulütője is. De majd igyekszek a lehető legjobban odafigyelni magamra, hogy elég tisztelet tudó legyek, ha már egy kis táncos nőcske vagyok itt aki majd a pasiknak rázza esténként a hátsóját.
- Nem akarok kutakodni, és semmi közöm sincs hozzá, de milyen a kapcsolatod Vincenttel? Nem úgy néz ki, mint aki nagy puszipajtásod lenne. Vagy csak félreértettem azt a kis jelenetet amit rendezett, mikor megérkezett? - próbálok úgy beszélni, hogy még csak véletlenül se sértsem meg, vagy adjak okot arra, hogy megutáljon. Csak hát, jobb tudni, hogy mire mi a fejes reakciója nem igaz?

- Ah, értem - bólintok, bár arckifejezése láttán nem nagyon lehet oda azért, hogy kíváncsiskodok. Ami nem meglepő. De mivel okos lányka vagyok, inkább befogom a szám, és tisztában vagyok azzal is, hogy semmi közöm ahhoz, hogy mit csinál a főnök szabad, vagy munka idejében. Nem is kellett volna kitérnem erre a témára, a végén még azt gondolná, hogy szimatolok Vincent után. Pedig ebben semmi igazság nincs. Amíg nem adják ki feladatul, hogy meg kell ölnöm, addig semmi közöm hozzá és remélhetőleg nem is lesz. Inkább nem kerülnék egy közegbe azzal a pacákkal. Nem tetszik ahogy rám néz.
- Hogy a... lánya? - egy pillanatra megáll bennem az ütő, majd visszagondolva arra, hogy Rid mit is mondott pár perccel ez előtt Raina és Vincent kapcsolatáról, hát... kezemet a férfi erős karjára fektetem ezzel megállásra bírva, és már állok is elé, hogy a szemébe nézve, kíváncsi mosollyal tegyem fel a kikívánkozó kérdést.
- Szóval a lánya... és te ezek után megmered kockáztatni azt, már csak a gondolatot is, hogy ők esetleg... kefélnek? - az utóbbit halkan, viszont annál szórakozottabban ejtem ki.
- Tetszel te nekem - rázom a fejem halkan nevetgélve. Micsoda gondolatok, jézusom!
- Jól van, ezt megjegyeztem. Ha zöld a feje akkor nem tálat nyomok a kezébe, hanem elosonok a közeléből - mintha engem írt volna most körül annyi különbséggel, hogy nekem nem zöldülni szokott a fejem, hanem szürkülni. Nálam ez az idegesség jele, és ezt nyíltan ki is jelentem.
- Idegbajos emberek tényleg vezetőnek valók? - vonom fel a szemöldökömet és egy kihívó mosollyal a pult felé mutatok.
- Sok dolgod van, vagy egy italt megihatunk gyorsban?
Kíváncsi vagyok, hogy mekkora titkokat rejtegetnek az itt dolgozók, és tényleg csak egy egyszerű szórakozóhelyről van szó?
Míg várom a választ, vizslató tekintettel nézek körül, mintha legalábbis keresnék valamit.

Mikor kiejti a nevemet, és azt említi, hogy őszinte lesz velem, egy pillanatra meghűl bennem a vér, lévén rögtön az jut eszembe, hogy most lefog ordítani és úgy repülök innen, hogy lábam se éri a földet.
- Hé, nagyfiú! Együtt vannak mint apja-lánya. Nyilván függnek egymástól, és tűzbe mennek egymásért. Ilyenkor nem kell a pletykákra vagy a látatlanokra adni - emberfeletti bölcsességgel soha, de átlagos normálissal kiskorom óta rendelkezek. És nem is kell összetörnöm magam azért, hogy az ilyeneknek hangot adjak. Hisz itt jön a sablon szöveg. "Ami a szívemen az a számon."
Fogaimmal becsípve alsó ajkam szélét, elgondolkodok azon amit mond. Tényleg csak azok valók vezetőknek, akiknek elég pénzük van? Jó ez nyilván hozzátartozik, vele járó dolog. De ahhoz, hogy valaki jó főnök legyen nem árt ha van benne emberismeret, szeretet, empátia és tudja, hogy mikor mondjon nemet vagy igent az alkalmazottainak vagy épp saját magának.
Gyakorlatilag én invitálom iszogatásra a másikat, de végül csak én leszek a vendége amit készségesen el is fogadok. Óvatosan bólintok egyet és már indulok is a pult felé.
- Ugrásra kész vagy te bárhonnan szerintem - pillantok rá a vállam felett egy sunyi mosollyal.
Viszont azt ahogy végignézek az embertömegen, és ezzel együtt felmérem a környezetemet, nem hagyhatja szó nélkül.
- Ja, nem, csak terepszemle - vallom be neki és már fordulok is a pult felé, hogy ne azt a szőke libát lessem, aki távolról a kettősünket sasolja.
- Valami kellemes, gyümölcsös koktélra vágyok - merengek el egy pillanatra és mint köztudott, ismét hangos gondolkodásként adom elő ezt a kis magánjellegű valamit. Komolyan, ha nem tudnám ezt kordában tartani már mindenki tudná, hogy bérgyilkos vagyok. Elkeserítő a helyzetem.
- És mond csak Rid? Mióta dolgozol itt?