Kérdőn vontam fel a szemöldökömet, így némán feltéve azt a kérdést, hogy valóban komolyan gondolja-e azokat, amik az imént elhagyták a száját, szemeimben újonnan pimasz fény csillogott, ahogyan ránéztem, most már csak féloldalasan támaszkodtam a pultnak, ugyan olyan hanyag testtartással, mint ahogyan ide érkeztem, egyik kezemet a zsebembe rejtem, így jelezve fölényességemet, ugyanis kettőnk közül jelen pillanatban én voltam abban a helyzetben, hogy eljátsszam a sértődöttet, annak ellenére is, hogy én vagyok a gonosz, a vádak amelyekre gondolhatott azok igazak.
Közelebb hajolok hozzá, egészen a füléig, hangom éppen annyira hangos, hogy ő kristály tisztán hallja, amit mondok.
– Miss. Williams, emlékeztetném magát, hogy amiket ön gondol rólam, azokat nem tudja szilárd tényekre helyezni, nem mellesleg pedig bizonyítéka sincsen – igazán nehezemre esik elrejteni elégedett vigyoromat, amíg nincs semmilyen használható információ a kezében, addig kár lenne bármit is önmagamtól elmondani, amint esetleg lesz valami a birtokában, ami egyértelműen ellenem fog szólni, akkor becsületesen bevallom az összes nő névsorát, akik az én kis listámon szerepeltek eddig, végtére is életfogytiglan és életfogytiglan között már nincsen nagy különbség. – Különben pedig, ha megcsillogtatnám a perverzebbik énem, maga sikoltva menekülne el, mert akkor köztem és maga között nem lenne még csak ennyi távolság sem. – Ujjaimmal arra a pár centire mutatok, személy szerint azt akarom, hogy még csak ennyi se legyen közöttünk, terveim szerint pedig ezek a korlátok előbb vagy utóbb el fognak tűnni – remélhetőleg még az előtt, mielőtt eljutna arra a pontra, hogy lebuktat, mert valóban számba vettem ezt a lehetőséget is, végtére is a mondás úgy tartja, hogy soha ne becsüljük alá ellenfeleinket, én pedig így teszek. Miss. Williams viszont az a fajta nő, akihez idő kell, nekem pedig, ha úgy vesszük annyi van, mint a tenger.
Kérdése hallatán tekintetemmel alaposan végig mérem, ha akarnám sem tudnám letagadni, hogy tetszik a látvány – kifejezetten is, túlságosan is, folyton emlékeztetnem kell magam, hogy a tűzzel játszok, de nem tehetek róla, szeretek a tűzzel játszani, ez a nő itt mellettem pedig határozottan, olyan, aki miatt hajlandó lennék belebukni saját életemben, éppen ezért nem is kellene jó pofiznom vele, de akkor unalmasan élnék.
– Ha esetleg mégis lecserélné a munkaruháját, akkor én emellett teszem le a voksomat, nehezemre esik így gondolkozni – feltételezem a körülöttem lévő férfiak többségének is, ami pedig átkozottul dühít pedig egyáltalán nem kellene, ugyanis ha nem is látom, de akkor is érzem, hogy ha nem lennék a közelében úgy köröznének körülötte mint a keselyű a döghús felett.
– Ezt sajnálattal hallom – arcomra kiült a csalódottság, és valamiféle színpadias szomorúság. Addig a jó nekem, amíg nem száll rám jobban, mint most – most pedig mégis én voltam az a nyomorult, aki idejött, végtére is ha jól látom pár hellyel arrébb ül egy dögös kis szőke – pont az esetem olyan téren – észre sem vennék, hogy eltűnne – leszámítva ezt a nőt itt mellettem, most már persze késő bánat, ha most oda mennék és elvinném az egyértelművé – makulátlanul tisztává tenné Miss. Williams számára is a helyzetet – pedig neki éppen eléggé tiszta, ennél jobban már nem is kellene letisztítanom.
– Akár hiszi, akár nem, van amivel még én sem bírok el – a nyakkendő valóban ezek közé tartozott, szívem szerint a pokolba átkoztam volna azt, aki kitalálta ezt a hülyeséget.
– Inkább segíthetne nyomoromon – vetettem fel neki az ötletet, bár erősen kétlem, hogy vevő volna rá – esküszöm, hogy nem vágom le a kezét baltával.Utána meghívom egy körre, esetleg kettőre.

Annak ellenére, hogy bíztam abban, hogy egy szép napon Miss. Williams majd elkapja az irhámat, tudtam, hogy ez a nap – legalább is a jelen állás szerint – még igencsak messze van.
– Tetszik, hogy ingerelhetem a magában élő alvó oroszlánt, így ezek után sem fogok letenni erről a szokásomról, akárhogyan is fenyegetőzik – s hogy ennek még inkább bizonyítékául szolgáljak, beszédem alatt is olyan közel hajoltam, mint az előbb.
– A maga élces nyelvével nem igazán lepett meg, hogy aberrált baromnak nevezett, talán egy kissé még hajlandó is vagyok igazat adni magának – könnyedén adok neki ezt illetően igazat, elvégre lássuk be, hogy teljesen jogosan mondja, elvégre még ha ő nem is teljesen, de én határozottan biztos vagyok abban, hogy bizony az vagyok, elvégre ő "csak úgy mondta", de én tudom a teljes igazságot, tisztában vagyok azzal, hogy mi vagyok, s hogy következményei lesznek minden eddigi és a jövőben elkövetett bűneimnek, azonban egészen addig ezekkel nem különösebben vagyok hajlandó foglalkozni. – De ez utóbbi megjegyzése kárpótol az engem ért sérelemben, de elárulná, hogy mégis miért vagyok vicces? – Néztem rá összevont szemöldökkel, ugyanis nekem halvány fogalmam sem volt, hogy miért mondja ezt. Persze, tisztában voltam azzal, hogy egy felettébb szórakoztató jellem vagyok, de azért azt nem gondoltam volna, hogy olykor még a többnyire harapós Miss. Williams-et is jó kedvre tudom deríteni.
– Kikérem magamnak, Miss Williams! – Csattantam fel tettetett sértődéssel az arcomon, azonban mindennek ellenére szám sarkában mégis csak jókedvű mosoly bujkált. – Azért ennyire ne becsüljön alá, csupán arról van szó, hogy ugyan a nyakkendőimet valóban én kötöm, azonban többnyire egy hölgy szokta kibontani... vagy éppen az idős bejárónőm – ez utóbbi igazából egy pofátlan hazugság volt ismételten, ugyanis a bejárónőmet lehetett könnyűvérűnek vagy éppen cafkának is nevezni, de hogy idős volna, az kizárt, ugyanis egy igencsak szemre való nőcske, éppen ezért is tiltottam meg neki, hogy combközépnél hosszabb ruhában merészkedjen be az én "kis" rezidenciámra, legyen szó csak szimplán az otthonomról vagy éppen a hálószobámról. – Gondolom azért annyira csak nem bánná, ha megfojtanám magam a nyakkendőmmel – jegyeztem meg, azonban az előbbi hangnememtől eltérően, már közel sem voltam olyan jó kedvű, viszont mégis elégedett voltam, ahogy leszállt a székről, majd közelebb lépett hozzám, hogy meglazítsa a nyakkendőmet. Természetesen eszem ágában sem volt hátrébb lépni, tetszett, hogy ennyire közel van hozzám, az pedig különösen, hogy végül mégis csak elértem azt, amit akartam, mert hát lássuk be, hogy a nyakkendő csak egy másodlagos dolog volt a részemről.
– Köszönöm, hogy megszabadított ettől az átkozott vacaktól – levettem a nyakamból az addig ott lógó ruhadarabot, majd hanyag mozdulattal a pultra dobtam, különösebben nem érdekelt az sem, ha esetleg itt hagyom, elvégre van másik ugyan ilyen, valaki biztos örömmel használta volna fel. Hirtelen ötlettől vezérelve finoman megragadtam a velem szemben álló nő kezét, majd lágyan megcsókoltam, s ugyan az utóbbi időben nem igazán volt jellemző rám ez az ódivatú gesztus, s korábban is kellett volna megejtenem, ennek ellenére utólag is szükségesnek éreztem, bár nem volt éppen olyan puha keze mint a legtöbb nőnek, tetszett a sima tapintása, eltudtam képzelni, ahogy a kacsója végig siklik a hátamon – vagy bárhol máskor, csak ne kergetne ezzel az őrületbe.