Komoly kihívást jelentett a helyzet. Kényszerítenem kellett magamat, hogy a kis fruska zavartalan bámulása helyett a dolgozatot író diákjaim felé fordítsam a figyelmemet – persze, fölösleges kísérlet volt, mert minduntalan arra a kis némberre tévedt a tekintetem, aki miatt a nadrágom már így is a kelleténél szorosabbá vált, pontosabban fogalmazva úgy szorította heréimet, mintha befőttes gumit csavartam volna az ujjaim köré – egy idő után nagyon kellemetlené tudott válni. Elég volt arra az átkozott nyalókára pillantanom, ahhoz, hogy akaratom ellenére a farkamba menjen a vér megzápult agyam helyett és komoly nehézséget okozott az is, hogy arra kényszerítsem széthulló elmémet, hogy minden percben emlékeztessem magamat, hogy ez csak egy túlságosan is pimasz kislány, aki ennek ellenére derűs jókedvvel szórakozott velem –, de sajnos a fantáziámnak semmi sem szabhatott gátat, mert képtelen voltam visszafogni az egyre felhalmozódó képeket, hogy miként torolom meg neki ezt a kellemetlenül kellemes fájdalmat, amit minden elmúló pillanattal egyre jobban éreztem, de már jó előre ígéretet tettem magamnak – és ki nem mondva a szavakat hangosan –, hogy neki is legalább ilyen helyzetet fogok teremteni, meg fogja kapni a méltó büntetését, amint egy kicsit több lehetőségem adódik rá, mert lássuk be, hogy egy tanterem az óra közepén semmiképpen sem a legmegfelelőbb, hogy elővegyem a gyíkot, miközben jó néhány diák írja a dolgozatot, mert ha nem is figyelnek, de mégis csak feltűnne nekik. Nagy bánatomra szívesen megtettem volna. Túlságosan is nagy volt a kísértés, én meg nem voltam hozzászokva ahhoz, hogy ilyen helyzetben tartóztatnom kellett magamat. S miközben kivette a nyalókáját a kukához, egy pillanatra se vettem le róla a szemeimet – magyarra fordítva, majd kiestek a szemgolyóim a helyükről, mert másra sem tudtam gondolni csak arra, hogy a két lába közé férkőzve megdugjam. Vasakarat kellett ahhoz, hogy ne cibáljam ki a teremből és rántgassam be a férfi vécébe, ahol kedvemre szórakozhattam volna vele, legalább is amíg tartott a tanóra. Még egy-két ilyen apró húzás és biztosan ez történt volna. S mivel többre nem futotta, megigazítottam a mogyoróimat. Igyekeztem ignorálni a lányt, esélytelenül... De azért szúrós szemmel igyekeztem a diákjaimat nézni, mintha azt lestem volna, hogy ki puskázik, persze nem sokkal később ábrázatom inkább fancsali lett, mintsem szigorú és mogorva.
– Tudja, hogy bizonyos körülmények között van rá lehetőség – morogtam felnézve rá, nem éppen a jókedvtől csattantam ki. Baromira nem lett tőle jó kedvem, hogy az ő helyzetéből tudott incselkedni, ellenben velem, aki ha csak egy ujjal is hozzányúlt volna, végzetes katasztrófasorozatot indított volna el, de halál komolyan. Átrántottam volna az asztalon és arra kényszerítettem volna, hogy ugyan úgy leszopjon, mint amikor a legelső alkalommal csinálta. Erre vágytam leginkább. A tudat még is kiborított, amikor felsője lassan elkezdett szétnyílni, számban a nyál összefutott, míg a torkom olyan lett, mint a sivatag. Már nem érdekelt az orális. Csak a farkamat akartam a két melle közé bedugni és addig baszni, amíg rá nem élvezek. Olyan fogdosni valók voltak a mellei! Szívesen vettem volna a számba őket és addig szívtam volna, míg nem vörösödött volna ki. Nem volt ember a földön, aki nálam jobban nagyobb kísértésnek lett volna kitéve – mert ezt még egy homoszexuálist is a padlóra vágott volna, nem hogy engem!
– Az órák után a mihamarabb látogasson meg, Miss. Foster! – Mostantól nem kellett erőltetnem magamat, hogy megjegyezzem a nevét, mert tudtam, hogy beleégett a tudatomba, ha pedig még sem akkor mellei alapján mindenképpen képes lettem volna felidézni. Főként, ha továbbra is ilyen lenge "öltözékben" rohangál, fehérnemű nélkül. Felháborítónak kellett volna találnom, még is baromi izgató volt. Ha mások tudnák, amit én…
– Tegye meg kérem, üljön vissza a helyére és fejezze be a dolgozatát, minden bizonnyal össze tud valahogy kaparni egy kettest. – Mondtam felnézve rá rekedt, vágytól vibráló hangon. Kétségem sem volt afelől, hogy könnyedén feltornássza majd a jegyét ötösre. – És nyugodtan marad a csinos kis popsiján.

– Jól hallotta, Miss Foster, bizonyos körülmények között esetleg megbeszélhetjük a javítás időpontját – a nagy lófaszt, abból beszélgetés biztos, hogy nem lesz – pontosabban bármi más lehet csak éppen az nem, mert hogy én nem vagyok nagyon hajlandó vele hajlandó a szexen kívül nagyon mást csinálni az fix – különben sem lenn ennél sokkal többre szükségem, az kellene még, hogy véletlenül a fejemre nőjön és állandóan a sarkamban legyen, a mi kapcsolatunk mindössze csak arra jó, hogy mindketten hasznot húzzunk belőle – természetesen én ezzel szívesen is vissza élek a nap bármely szakaszába, de arra nem vágyom, hogy ugrásra kész kiskutyaként ugorjon, ennek ellenére még is elhúztam a számat, amint közölte, hogy nem biztos, hogy ma ráér. Felvontam a szemöldökömet, mivel nem kimondottan voltam beszédes kedvemben, s különben is a hangom inkább egyfajta morgásra emlékeztetett volna, mintsem normális emberi beszédre, úgyhogy inkább ezt követően úgy döntöttem, hogy ignorálom a kis tündér jelenlétét – némiképpen jobban is tudtam koncentrálni az előttem lévő dologra most hogy összezárt lábakkal és begombolt felsőkkel ült – és csak ajánlani mertem, hogy nagyon senki más nem veszi észre, hogy milyen lezser "öltözékben" rohangál. Persze, nekem igazából egy szavam sem lehetett volna, de leginkább csak akkor nem lett volna, hogy ha meg tudtam volna őrizni a hideg véremet vagy pedig ráránthattam volna a lábam között igazán fájdalmasan lüktető nemi szervemre. S bár meglepett, hogy engedelmes kislányként tényleg leült a helyére – eddig ez nem feltétlenül volt jellemző rá. Szerencsére nem sokkal később meg szólalt a kicsöngő hangja, ami nem csak nekem jelentett megkönnyebbülést, hanem a diákok számára is, akiknek a többsége jól láthatóan nem írt túlságosan sok mindent a papírra, ezt voltaképpen nem is bántam, annál kevesebb javítani valóm volt, mindössze csak azt sajnáltam, hogy a nevük és néhány kérdés miatt kellett kivágni egy esőerdőnyi fát – költői túlzással természetesen. Természetesen a kisasszony a legvégére maradt... Nyilván maradni akart és "beszélgetni", de persze előtte még volt egy-kettő idegesítő diák, akik még néhány kérdéssel fárasztották az éppen hogy élő és mozgó agysejtjeimet. Túlságosan is sok fárasztó népség járt ide, és túlságosan sok idegesítő ember vett körbe itt nap, mint nap, még a diákok többségén meg sem lepődtem, viszont a tanáriban amik egyesek képes voltak egymás között beszélni az kész agyrém volt, felnőtt "tanult" emberek szájából is úgy áradt a hülyeség, mint betegből a híg fosás... Nevetséges volt. Úgyhogy itt nem nagyon lehetett sehol sem találni menedéket...
– Szóval, mit óhajt Miss Foster? – Pillantottam a két diák mögött becsukódó ajtóra. – Miben állhatok a rendelkezésére? – Hajoltam előre kissé az asztalomon, ujjaimat pedig összefontam.

– Igazán... – élvezetes volt – morogtam, s nem csak hogy eljátszottam, hogy a szavakat kellett keresnem, valójában éppen hogy arra volt szükségem, hogy ezt a három értelmileg is összefüggő mondatot valahogy képes legyek kiköhögni. Miután az utolsó mintadiák is távozott az osztályteremből csak áldani tudtam az igazgatót, hogy ez utánra nekem már nem rakott be több órát – legalább is, ha minden igaz nem kell bemennem helyettesítésre – különben igazán kellemetlen perceket okoztam volna nem csak magamnak, hanem annak az osztálynak is – teszem azt, mogorvább lettem volna, merthogy nincs, ami lekössön – a kisasszony megtette a hatását, mivel a kis magánakciójának köszönhetően úgy begerjedtem, hogy voltaképpen még most sem igazán értettem, hogy miként voltam képes megállni, hogy ne kelljek fel és tegyek valami igazán rossz dolgot, elvégre mégis csak széttette előttem a lábát, úgy hogy a ruhája alatt a hamvas bőrt leszámítva nem volt semmi az ég adta világon. A rohadt életbe is! Hogy lehet valaki még majdhogynem gyermek létére ilyen kibaszottul szexi? Hiába kerestem erre a kérdésre már napok óta választ, még mindig nem találtam semmit.
Viszont azt tudtam, hogy mit akarok most vele csinálni – persze, első sorban legszívesebben elfenekelném – illetve ezt kellene tennem, de szerencsétlenségére erre most nincs elég idő.
Felálltam a helyemről, mert képtelen lettem volna akár egyetlen egy percnél is tovább ülva maradni a közelében, anélkül, hogy ne tettem volna semmit sem, így közelebb léptem hozzá és magamhoz rántottam, majd pedig durván megcsókoltam. Nem volt kedvem most finomkodni, egyetlen dolgot akartam, de azt mindennél jobban, mégpedig, hogy a farkam mihamarabb benne legyen a lába között. Ez nem tűnt kifejezetten nagy kérésnek, legalább is a helyzetünket tekintve. Jelen pillanatban az agyamat annyira elborították a szexszel kapcsolatos gondolatok, hogy képtelen voltam mással foglalkozni és már az sem különösebben tudott érdekelni, hogy mi lesz, ha esetleg valaki erre jár. Az ajtó felé irányítottam, s közben kezeimmel ott markoltam, ahol csak értem. Szinte már attól kedvem lett volna elégedetten felmordulni, hogy a kezeim között tarthattam. Egy pillanatra tettem szabaddá az egyik kezemet, éppen csak annyi időre, hogy ki tudjam bontani a nadrágomat. Végre! Megkönnyebbültem, hogy a feszítő szorító érzés végre teljesen eltűnt. Felkaptam, hogy lábait a derekam köré tudja csavarni, majd egy határozott mozdulattal benne voltam.
– Megy csöndben is vagy fogjam be a kicsiny szádat? – Szemöldökömet megemeltem, ahogy lepillantottam rá.

Hogy én mennyire gyűlöltem ezt az átkozott kis némbert, aki tényleg olyan őrjítő hatással volt rám, mintha egy szerencsétlen taknyos kis kanos kölyök lettem volna, aki már csak egy boka villanástól is, olyan izgalomba jön, hogy ha megához nyúlna rögtön eldurranna. Gyűlöltem ezt az érzést, a tudatot még annál is jobban, még is mindennél jobban azt utáltam, hogy legszívesebben a nap bármelyik szakaszában legszívesebben a magamévá tettem volna –, ha pedig nem vénülő szervezetemen múlt volna, akkor egész nap képes lettem volna állni a strapát, legalább így gondoltam, az már más kérdés, hogy mindennek megvannak a fizikai határai, de most akkor is úgy éreztem, hogy nálam ezek a korlátok ledőltek. Különösen akkor, amikor nyögéseit hallatta.
– Az ördög vigyen el téged kislány – dünnyögtem meglehetősen mogorván, miközben még inkább igyekeztem a combjai közé furakodni, s magamban győzelemittasan hördültem fel. Ezért határozottan megérte az elmúlt egy óra pokoli kínzása és porcikájának apróbb villanásai, amelyek igencsak felhergeltek. Szabad kezemmel megragadtam a combját, hogy még közelebb húzzam magamhoz, míg a másik továbbra is a szájára tapadva csillapította hangos nyögéseit –, aminek eredményeként természetesen az én pofámról sütött az elégedettség. – Gyerünk, kislány, már nincs messze – nyögtem elhaló hangon a fülébe, s még mielőtt megadtam volna neki a kegyelemdöfést kihúzódtam belőle és az asztal felé taszítottam, ahová keményen nyomtam le, csak a megszokott durvasággal, éppen annyira erőszakosan, hogy ettől még ne érezze magát kényelmetlenül, majd pedig hátulról hatoltam belé – nem tehettem róla, hogy imádtam nézni, ahogyan a testem az övének csapódott, már a gondolattól is extázisba estem, hát még a látványtól! Csípőm egyre keményebben és gyorsabban mozgott és kénytelen voltam az övét lefogni, hogy ne izegjen-mozogjon, mert így is éppen alig bírtam magammal, főként amikor megéreztem, hogy össze nem szorult körülöttem. Kénytelen voltam a kezembe harapni, hogy jó hangosan fel ne nyögjek… És a rohadt életbe is, azt még inkább nehezemre esett megállni, hogy benne ne menjek el. Kegyetlenség volt, de kihúzódtam belőle – már csak a komplikációk hiányoznak…
– Mehetsz kislány a dolgodra, biztos vagyok benne, hogy jobb jegyet kapsz bárki másnál. – Magamra rántottam a nadrágomat. Fölösleges lett volna ennél tovább húzni a dolgot, elvégre ez kettőnk között csak egy jó kis kefélésről szólt – meg hogy átmenjen történelemből. Voltaképpen megfordult a fejemben, hogy meghúzzam – mármint év végén – kíváncsi lennék, hogy azért mivel fizetne, az biztos, hogy én megkapnám az osztályrészem. Képtelen voltam megállni egy vigyort.