|music: Lucy Schwartz - I want the sky | to: Colin ♥

Szegény Hektor olykor nyüsszög egyet-egyet, mire én csak még jobban simogatom és duruzsolok is neki ezt-azt, hátha lenyugszik. Persze, borzasztóan fájhat az ilyesmi, de ahogy látom, egész jól tűri. Okos kutya.
Közben persze folyamatosan Colin felé is sandítgatok és figyelem, ahogy gondosan ápolgatja a blöki lábát. Többször is megfigyeltem már, milyen komor tud lenni, mikor épp koncentrál. Mégis ilyenkor a legédesebb, ahogy szinte kizárja az egész külvilágot és csak arra figyel, amit épp csinál.
Gondosan leápolgatja Hektor mancsát, aztán betekergeti, végül mégis csak hozzám szól. Ez hiányzott már ebben a piszok nagy kínos csendben, mert bár én meg nem mukkantam volna, így már azért jobb, hogy ő kezdte el. Még, ha csak beszédről is van szó. Egyből feloldódok picit, főleg, ahogy látom azt a búbánatos tekintetét. Csak azt nem értem, honnan a fenéből juthat olyasmi az eszébe, hogy én valaha is képes lennék utálni. Nem utálom én. Megértem, hogy kiakadt, csak épp rosszul esett, hogy úgy rám förmedt.
-Most te beszélsz baromságokat, ugye tudod? Nem utállak Colin.- sóhajtok egyet, közben inkább Hektort figyelem és simogatom, ő meg les csendben ránk. Mintha azt várná, hogy béküljünk már végre, aztán foglalkozzunk vele, hiszen ő a kis hadi rokkant.
-Nyugalom Hektor. Megmaradsz.- vigyorgok a kis dögre, mire nyüsszent egyet,aztán Colint lesi. Persze, erre én is oda pillantok és csendben hallgatom a kis mártírkodós szövegelését. Bűntudata van. Látom rajta és hallani is abból, amit mond. Ezt viszont nem akarom, mert jogosan borult ki. Én meg majd, max megtanulom, hogy tegyek lakatot a számra, ha hülyeségeket akarok beszélni.
Csendben feltápászkodok, aztán csak odasétálok hozzá és csendben átölelem, mint egy kisgyerek az anyukáját, amikor engesztelni akar. Hiszen bocsánatot kérni egyrészt nehéz, másrészt tök unalmas. Sokszor az ember már úgy is érzi róla, hogy nem őszinte. De ezzel az öleléssel azért remélem megérti, mit akarok. Ha meg nem, hát még fűzök is hozzá ezt-azt.
-Ne vonszold most szegény Hektort sehova. Egyedül meg ne hagyd itt. Kis sérült, most a gazdira van szüksége, tudod jól.- kenem az egészet Hektorra, holott lényegében azt akarnám mondani, hogy eszébe ne jusson elmenni. Mégis, így ő is megérti majd talán és nekem se kell szánalmasan könyörögni. Kenjük csak a kutyára én meg csak csendben ölelem inkább tovább.
-Nem vagy éhes?- húzódok el végül, mert hát nem akarok én ráerőltetni semmit. Az is lehet, hogy ő akar egy kis időt, hogy átgondolhassa a dolgokat, akkor pedig nem marasztalom.
Csak, hogy ne kelljen most nagyon ránéznem és ne lássa rajtam, mennyire ég a bőr a képemen, inkább visszapakolom a még egészben maradt kötszereket a táskába, a szemetet meg maradványokat pedig kidobom a kukába.

Nothing else matters

Ahogy Abi magyarázni kezd, hogy nem utál, szóval akkor annyira azért mégsem vethettem el a sulykot. De az biztos, hogy nem volt egy szép dolog úgy leoltogatni. Magam sem értem, talán egy pillanatra besokalltam, hogy ennyire rágörcsöl erre a terhességre, és nem tud ő pedig ellazulni, sem olyan dolgokkal foglalkozni ami úgy kiragadná ebből az állapotból.
Hektorra pillantok, ahogy Abi neki kezd szövegelni. A kis blöki talán most tényleg igényli jobban azt, hogy foglalkozzanak vele, hisz neki ez az egész kész sokk volt. Megpaskolok játékosan az oldalát, de közben az eszem már megint azon jár, hogy akkor Abi ezek szerint nem nagyon haragszik, vagyis hát nem annyira. Valahogy mégis van egy olyan sejtésem, hogy ha én nem szólalok meg, akkor csak elköszönök tőle, és már mehetek is haza mert nem történne semmi. Ő nem lépne semmit, én sem, és akkor így elég rosszul is alakult volna az az elsejei nap.
Azonban azzal kissé megkönnyebbülten kezdem pakolászni a kötszert, hogy legalább nem ástam el magam jó mélyen előtte. Tényleg nem akarok neki úgy bemutatkozni, hogy egy vadbarom vagyok. Mert tényleg nem vagyok az, nincsenek pszichés gondjaim, nem vagyok egy idegbeteg állat.
- Én nem tudom mi ütött belém, csak... - kezdek magyarázkodni, kissé zavartan, mert tényleg bánom, hogy volt egy csúnya megnyilvánulásom. Tudom, a magyarázkodással senki sincs előrébb, és az nem hoz helyre semmit. És utálom, hogy előállt egy ilyen helyzet.
Talán ezért is lep meg egy picit, hogy Abi egy szó nélkül odajön hozzám, és megölel. A magyarázkodásom egy pillanat alatt a torkomra forr. Kezeim lassan a derekára csúsznak, és ösztönösen ölelem magamhoz. Egy szó nélkül hallgatom, ahogy Hektorról kezd magyarázni, és arról, hogy nekem is itt kell maradnom. Ha nem mondaná sem szívesen mennék el. Csak ha megkérne rá, vagy ha látni sem akarna. Viszont most akaratlanul is csak arra tudok gondolni, hogy talán még kicsit jó irányba lehet az estét kormányozni, ha rajtunk múlik. És ez egy halvány mosolyt csal az arcomra.
Nem sokára aztán megtöri ismét a csendet. Felteszi a kérdést, hogy nem vagyok-e éhes, de aztán el is ereszt. Én sem tartom fel, és egy ideig még nem szólalok meg. Csak csendben figyelem, ahogy pakolászni kezd. Próbálom az arcából kiolvasni, hogy mégis most mire gondolhat.
- Ami azt illeti... egy kicsit igen. - lépek végül oda hozzá, és segítek neki eldobálni a fölösleges cuccokat.
- És... sajnálom azt, ahogy viselkedtem. Nem volt szép dolog tőlem.

To: Abi
Words: 544
Music: Nelly Furtado - All Good Thongs
Note:

|music: Lucy Schwartz - I want the sky | to: Colin ♥

Jól esik, ahogy ő is csak szorosan magához ölel és csendben bújhatok hozzá picit. Már-már azt hittem, itt vége mindennek, de az imént legalább egy kis jelét adta azzal a pár mondattal, hogy nem akar véget vetni annak, ami még csak most kezdődött el. Pokolian bántam volna az egészet, tudom, de ha elindult volna kifelé egy szó nélkül, kétlem, hogy neki álltam volna könyörögni, hogy maradjon. Nem vagyok olyan fajta... sajnos. Olykor jó lenne, ha nem tartana vissza semmi attól, hogy bocsánatot kérjek vagy valami.
-Akkor megcsinálom a kaját, mert már nekem is kopog a szemem.- lesek ide-oda, csak rá ne kelljen néznem. Nem akarom, hogy továbbra is lássa rajtam, hogy bizony azért pocsékul esett ez az egész. Szóval, inkább csak elpakolászok a segítségével, aztán a hűtőben kezdek matatni. Nem tudom, hogy ezek után lesz-e valami abból a husi sütögetésből, de azért elő szedem a cuccokat hozzá és majd maximum megcsinálom én.
Csak akkor állok meg egy pillanatra, ahogy ismét megszólal. Nagyot sóhajtok, aztán gyengéden elmosolyodok és oda húzom megint csak magamhoz. Átölelem a derekánál és arcom a mellkasába fúrom, hogy ne kelljen látnia, mennyire szégyenlem magam, mert most ő kér bocsánatot, holott én voltam a hülye. Nem kellett volna felhoznom megint azokat a hülyeségeket.
-Én voltam a hülye Colin, megértem, hogy kiakadtál. Inkább te ne haragudj, amiért megint a baromságaimmal nyúztalak.- motyogom a mellkasába, aztán oldalra fordítom a fejem és Hektorra lesek. Szegénykém bicegve felmászik a fotelba, aztán onnan les ránk, de valamiért úgy tűnik, mintha most már ő is nyugodtabb lenne. Hogy ez miattunk van-e, vagy azért, mert el lett látva a sebe, azt nem tudom.
-Ijesztő vagy, ha kiakadsz, ugye tudsz róla?- pillantok fel rá félénken, mert komolyan, egy kicsit meg is rémültem a reakciójától, mivel nem arra számítottam. És, még ha nem is kiabált, láttam rajta, mennyire ki van akadva. Remélem nem sűrűn fordul elő ilyesmi a jövőben. Utálok veszekedni olyannal, aki fontos nekem.
-Neki látok a vacsinak.- húzódok el tőle ismét, aztán fel lesek rá és elmosolyodok. Nem tudom, mit tettem volna, ha most kisétál az ajtón. Az biztos, hogy ma este már semmit. Csak sajnáltam volna magam a nappaliban ücsörögve, aztán másnap... talán kerestem volna. De lehet, hogy jó ideig nem. Aztán a munkahelyen csak lestem volna bánatosan, ha összefutottunk volna. Gőzöm sincs. De jobb ez így. Örülök, hogy így alakult.

Nothing else matters

Míg Abi arról kezd magyarázni, hogy a vacsit mindjárt megcsinálja, én addig azon gondolkozok, hogy vajon miért nem néz a szemembe. Mert látszólag mindenhova nézelődik, csak rám nem. Talán most zavarban van? Áh... nők, nehéz rajtuk kiigazodnom.
Inkább a pultnak támaszkodva kezdem figyelni, ahogy előszedi a vacsinak valót. Remélem még tényleg helyrehozható legalább az este. Ha már az utóbbi egy óra mással sem telt, mint hogy mindketten tele feszültséggel azon vívódtunk, hogy most akkor mi van, vagy hogyan tovább. Ugyanakkor még mindig bűntudatom van, hisz talán ha a felháborodásom jogos is volt, de akkor sem így kellett volna ezt az egészet megcsinálni. Felnőtt emberek vagyunk, le tudunk ülni és értelmesen megbeszélni mindent. Ehhez képest mit műveltem? Gyakorlatilag csak nem ordítottam le a fejét. Érthető, hogy aztán sértetten elvonult. De még mennyire sértetten, jócskán csak hozzám nem vágta a táskát.
Úgy tűnik egy idő után mint ha kezdene ez a zavarodottság megszűnni. Mikor bocsánatot kérek Abitól a viselkedésemért, csak odajön hozzám, és megölel. Most szívesebben látnám az arcát, hisz a szemeiből sok mindent le tudok olvasni. De elrejti előlem a jelenlegi érzéseit, hogy mire gondol, mit érez, és csak abból próbálok valamit leszűrni, amit mond. Ami viszont némiképp nyugtató, hogy ezek szerint nem tart hibásnak. Vagy nem engem tart hibásnak. Igazából... ebben most mindketten hibáztunk, ő mert... nem is tudom miért nem tud jobban a helyzetével jobban megbarátkozni, hogy ennyire aggasztja szinte minden... Ugyanakkor én is lehetnék jóval türelmesebb, mert csak ő issza meg a levét. Fogadjunk, hogy most valami hülye állatnak tart, akitől félni kell. Vagy nem is tudom... De a mai húzásommal cseppet sem érzem magam sokkal jobbnak egy olyan embernél, aki veri otthon a családot. Persze én ilyenre nem lennék képes. De mégis, Abi újabb megszólalása is csak ezt támasztja alá. Én pedig kénytelen vagyok egy sóhajjal elfogadni, hogy ezek szerint tényleg tarthat tőlem. Csak még jobban ég tőle a fejem, hogy ennyire nyomot hagyott ez a kiakadásom.
- Gondolom... - sok esetben jól jön, hogy tényleg kinéznek belőlem sok mindent, hogy tartanak tőlem. Főleg ha munkáról van szó, mert nem árt ha egy bűnöző tartana tőlem. Mégis most ezt az előnyt iszonyatosan nagy hátránynak tartom. És a rosszabb az, hogy fogalmam sincs mégis mit nézne ki belőlem ezek után.
- Jól bemutatkoztam már mindjárt az első nap... Bizonyára megvan rólam a véleményed is. Sajnálom, hogy csak úgy kiakadtam, és elvesztettem a józan ítélőképességemet. Nem tudom mi ütött belém, nem vagyok egy hirtelen haragú fazon, aki bármikor képes bárkit bántalmazni. - látom rajta, a szemeiben, hogy némiképp most bizonytalan, mint ha tényleg félne egy kicsit tőlem. Nem szeretném, ha ez határozná meg a mindennapokat, hogy állandóan az járna a fejében, vajon mikor fogja az első pofont kapni, vagy mikor fogom bántani, esetleg ismét kiakadni. Egész egyszerűen csak bólintok arra is, amikor előhozakodik megint a vacsival. Csak figyelem ahogy nekilát, és közben továbbra is az jár a fejemben, hogy mégis most miféle képet alkothat rólam. Ilyennek még nem látott. És nem is fog, nem akarom elriasztani magamtól, mert fontos nekem. Hektorra vetek még egy pillantást. A kis blöki lassan szunyókálni kezd, olyan álmosakat pislog már így is.
- Segítsek valamit? - inkább megpróbálok belezökkenni a vacsi összedobásába. Nem lenne jó, ha most meg miattam tűnne el az a maréknyi jó hangulat is, ami van most.

To: Abi
Words: 544
Music: Nelly Furtado - All Good Thongs
Note:

|music: Lucy Schwartz - I want the sky | to: Colin ♥

Kicsit le van törve, mint a bili füle. Az kell még nekem, hogy most itt mardossa a lelkiismeret vagy bármi, amiért az történt, ami. Nem számít már. Megtörtént, aztán majd mindketten tanulunk belőle és kész. Nem örülnék, ha emiatt most teljesen kétségbe esne. Mégis, úgy tűnik, hogy ez a helyzet, mert azt kezdi ecsetelni, hogy mit gondolhatok most róla és milyen vadállatnak tarthatom. Ez viszont teljességgel baromság. Nem tartom se vadállatnak se őrültnek, azt pedig végképp nem bírnám elképzelni, hogy megütne. Nem olyannak ismerem, aki képes lenne ilyesmire. Bizonyára ő is azt vallja, hogy az nem férfi, aki egy nőt ütlegel. Meg amúgy is. Addig élne, amíg kezet emelne rám. Apa mesélt párszor durvább eseteket és én megfogadtam, ha olyan helyzetbe is kerülök valaha, leszúrkálom azt, aki megüt, nem pedig szégyenkezve elbújok majd a sarokban. Engem bizony egy pasas sem fog elgyepálni. Colin pedig egyébként se olyan, akiből kinézném. Ha így lenne, akkor már nem lenne itt velem a lakásomon.
-Tudom, hogy csak most jött ez így. Felhúztalak a baromságaimmal, mert még mindig parázok. Megértettem, miért esett rosszul és nem nézlek vadállatnak. De legalább már tudom, hogy észhez tudsz téríteni, még ha ez kicsit ijesztően is megy.- magyarázok, közben a húst kezdem fűszerezgetni, aztán felrakom melegedni az olajat és már bele is pakolom a serpenyőbe a vacsinak valót.
Nem akarok ma este már ezzel foglalkozni. Sokkal inkább szeretném, ha olyan lenne most is a hangulat, mint amilyen a lakásán volt vagy reggel. Persze, nehéz időszak mindig, amikor valakit egyre jobban megismerünk, de ez ilyen. Ha igazán érdekel a másik ember, akkor elfogadjuk olyannak, amilyen.
-Felügyeld a húst, én meg addig a krumplival foglalkozok.- mosolyodom el, közben rálesek és nyomok egy óvatos, gyengécske puszit az arcára. Ideje lenne, ha ő is lenyugodna kicsit és elfelejtenénk az egészet. Nem akarom, hogy ilyen feszült legyen egész este. Azt akarom, hogy jól érezzük magunkat.
-Ne vágj ilyen búbánatos képet. Nem állj jól. Jobb szeretem, amikor vigyorogsz vagy épp perverz viccekkel dobálózol.- lököm meg végül csípőmmel nevetve. Próbálok lazítani a helyzetet, ami persze furcsa váltás a vita után, de ezt érzem szükségesnek. Éreztetni vele, hogy cseppet sem haragszok már. Nem is érek rá ilyen ostoba és gyerekes dolgokra.

Nothing else matters

Azzal, hogy az ő szájából hallom, hogy tényleg nem tart igazán tőlem, és tudja, hogy ez a megnyilvánulásom magától jött, ahogy a helyzet hozta, kezdem kicsit tényleg lazábban hozzáállni. Mármint megnyugtat, hogy ő is ezt mondja, mert akkor talán nincs különösebben nagy baj.
Inkább azt kezdem figyelni, ahogy nekilát feldarabolni a husit, és ahogy felteszi az olajat a gázra.
- Ha kicsit ijesztően... Nem akarom a frászt hozni rád többet. - grimaszolok most már egy fokkal felszabadultabban, miközben azt lesem, épp hogy fűszerezi a husit. Hmm, nem is rossz. Ez a főzőcskézés tényleg eltereli a gondolataimat bármilyen stresszhelyzetről, és most már egyre jobban eleresztem magam.
Mikor Abi szóvá teszi, hogy nem áll jól ez a búbánatos ábrázat, automatikusan egy mosoly kúszik az arcomra. Jó látni, hogy most már sokkal felszabadultabb, és ettől én is elengedem magam.
- Oké, akkor az enyém a husi. - ahogy a csípőjével pedig oldalba billent, utána én is szórakozottan visszabillentem. Aztán keresek valami húsforgatót és a serpenyőhöz lépek.
- Most már jobb? - azért kérdezem pimasz vigyorral azt, hogy tetszik-e neki ez a változtatás. Megfordítom a husit közben, aztán odaoldalazok hozzá meglesni, mit csinál. Valami zöldséget aprít, és ahogy mögé érek, csórok is egy falattal, utána pedig átölelem egy kézzel a derekát és belepuszilok a nyakába. Azt hiszem valami ilyesmire gondoltunk a délután, hogy lassan fog az a főzőcskézés haladni.
- Milyen perverz viccekről hadováltál az előbb? - kérdezem virgoncul a nyakába puszilva még mindig. Azt hiszem most már inkább azon vagyok, hogy teljesen elfeledtessem vele a délutáni eseményeket. Mert akármennyire nekem volt igazam, őt is alaposan megsérthettem.
- Azt hiszem a nagybetegnek ma kénytelenek leszünk adni a vacsiból, hacsak nincs nálad kutyatáp. Mi erről a főszakácsnő véleménye?

To: Abi
Words: 544
Music: Nelly Furtado - All Good Thongs
Note:

|music: Lucy Schwartz - I want the sky | to: Colin ♥

Még szép, hogy a frászt hozza az emberre, ha egy ekkora melák tajtékzik a dühtől. Az ember olyankor azt se tudja hirtelen, hogy elszaladjon-e és fedezékbe vonuljon, vagy mit csináljon.
-Nem félek tőled, ne aggódj. Csak meglepett a reakciód, ennyi. Nem gondoltam, hogy így kiborulsz.- motyogok halkan, közben rálesek, de tekintetemben egy csepp szemrehányás sincs vagy ilyesmi. Csupán tényként közöltem, mit is éreztem akkor hirtelen.
A kis lökdösődés végül úgy tűnik, hogy hatásos és old egy kicsit azon a feszült hangulaton. Aztán Colin arcán is megjelnik végre az a vigyor, amit annyira imádok, és végleg elszáll a rossz kedvem. Sokkal inkább koncentrálok arra, hogy most már tényleg jól alakuljon ez az este.
-Sokkal jobb. Szexi vagy, mikor így vigyorogsz.- jelenik meg az én arcomon is egy perverz mosoly, aztán tovább foglalatoskodok a salátával, a krumplit meg felkarikázom és egy kis olajban meg fűszerben bevágom a sütőbe. Itt pedig az én részem be is fejeződött, amíg a krumpli meg nem sül, úgyhogy ráérek Colinnal foglalkozni.
-Hát azokról a kétértelmű megjegyzéseidről, amikkel néha dobálózol.- duruzsolom, ahogy a nyakamba puszilgat és kicsit oldalra is fordítom a fejem, hogy még jobban odaférjen a bőrömhöz. Arra már rájött, hogy ez a gyengém, ebben biztos vagyok. Másképp nem célozná meg mindig a nyakam.
-Az a véleményem, hogy akkor Hektornak jó éve lesz. Egész évben sült húst fog enni.- kuncogok, közben átölelem Colint a derekánál úgy, hogy azért ne legyek útban és most én bombázom apró csókokkal a nyakát. Örülök, hogy végül így alakul az este és nem duzzogással vagy épp azzal, hogy egyedül ücsörgök, mert ő elment. Sokkal jobb, hogy így turbékolunk, ahogy reggel is.
-Bár, ha gondolod, átnézhetek a szemközti lakásba. Ott is van kutya, talán tud kölcsön adni egy kis tápot a hapsi, akinek szégyen szemre a nevét se tudom. Holnap meg majd vissza adnám neki.- vonok vállat, mert hát azért egy kölyökkutyának jót tesznek ezek a vitaminos tápok. Szép bunda, ép fogak és hasonlók. De az is biztos, hogy a hús sem árthat neki, csak épp nem tudom, Colin szokott-e ilyesmit adni Hektornak.
-Mindig tápot eszik? Nem fogja földhöz vágni, ha kap egy adagot a vacsiból?- lesek fel rá kíváncsian, közben az állára is adogatok puszikat. Nem bírom most megállni, hogy ne érzékeltessem vele, mennyire fontos nekem, hogy itt legyen. Most csak szeretgetni akarom és kárpótolni, amiért úgy kiborítottam.

Nothing else matters

Tetszik, ahogy itt egymással incselkedünk jobbára. Tényleg, mint ha mi sem történt volna. Mint ha a délután nem történt volna semmi összeveszés, sértődés, és társai. Csak szórakozunk egymással.
- Ja amiktől te esetenként zavarba is jössz? - húzom még kicsit azokkal a puszikkal, csak az után hagyom abba, ahogy szembe fordul velem, és ő is ad párat. Úgy tűnik nem szeret az adósom maradni. Csak éppenséggel az zökkent ki, hogy a husi még mindig sül. Így kénytelen leszek félbehagyni az egész pusziélvezetet, és megfordítani a husit. Még szerencsére nem égett oda, de nem sok hiányzott volna. Olyannyira lefoglaljuk egymást, hogy aztán meg a vacsi kárára fog menni.
Csak az eligazgatás után fordulok ismét Abi felé, és a kutyás dolgon kezdek gondolkodni. Jó dolga lesz ma bizony, ha a vacsiból kap enni. Nem baj igazából, ha nem kap tápot, nem mindig adok neki én sem azt.
- A francokat tudom betartani, hogy minden nap csak tápot kapjon. Sokszor csak elég szépen néznie rám és kap mondjuk a reggelimből. Kibírja most is. Viszont akkor neki is kell hagynunk. - megnézem még egy pillanatra a husit, és ahogy azt látom, hogy ez készen van, kiszedem tálba és megy a következő pár darab. Utána pedig leteszem a húsforgatót a pultra és Abihoz sétálok, hogy aztán kicsit meg is taperoljam a fenekét ahogy átölelem.
- Hagyd a szomszédot a fenébe, inkább mond mit csináljunk az este. - vigyorgok rá kissé perverzül. Ha minden jól megy már úgyis a vacsi mindjárt kész, ez a pár husi megsül és kész is.
- Nézzünk esetleg filmet, vagy valami más.. Vaaagy... csak beszélgessünk?

To: Abi
Words: 544
Music: Nelly Furtado - All Good Thongs
Note:

|music: Lucy Schwartz - I want the sky | to: Colin ♥

Elnevetem magam a puszik közben, ahogy szóba hozza, hogy bizony elég könnyen zavarba tudok jönni, na de ez van. Mégis, ő meg pont ezt élvezi. Direkt ezért mond szerintem mindig olyat, ami után rákvörös lesz a fejem és csak pillogok ide-oda.
-Ühüm. Pont azokról beszélek.- puszilgatom tovább, aztán mikor észre veszi, hogy bizony a húst sem ártana megfordítani, inkább arrébb húzódok kicsit, hogy ne legyek útban. Közben inkább Hektort lesegetem, aki úgy tűnik békésen szunyókál. Szegény, a lábát persze próbálja úgy tartani, hogy ne fájjon, de kétlem, hogy ez ilyen egyszerű lenne. Biztos lesz még szenvedés emiatt bőven.
-Rendben. Akkor kap ő is a vacsiból. Nem is baj, ha egy kis emberi kaját is kap. Ha a tápra szokik, később csak finnyás lesz, nem?- pillantok ismét Colinra, miután alaposan végig mértem Hektort, aztán a pultnak támaszkodva csak állok és lesem, ahogy serénykedik. Látszik, hogy nem először sütöget, mert teljesen gyakorlott mozdulatokkal forgatgatja a húsokat, aztán kiszedi és oda battyog hozzám, hogy egy kicsit letaperoljon. Vigyorogva karolom át a nyakát és puszilgatom ismét az állát, ahogy azt próbálja kitalálni, mit is csináljunk majd.
-Mi lenne, ha a kettő együtt lenne? Filmnézés közben beszélgetnénk. Vagy a pasik tényleg egyszerre csak egy dologra tudnak figyelni?- magyarázok vigyorogva, közben tarkóját simogatom és lesem a perverz ábrázatát. Sokkal jobban fest most, mint akkor, amikor szó szerint felrobbant. Remélem nem sűrűn fogunk így összekapni, mint ma. Vele sokkal jobb lenni béke időkben.
Nyomok még egy puszit a szájára, aztán elengedem és a sütőhöz vonulok, hogy meglessem azt is, ami ott sül. A krumplinak sem kell már sok idő, úgyhogy neki is látok elő szedni a tányérokat meg a többi cuccot, hogy azzal már ne kelljen majd foglalkozni.
-Igazából az se zavar, ha már a tévé előtt esszük meg a vacsit. Én se mindig ücsörgök az asztalnál.- magyarázok, közben elő vakarok még egy kevésbé használatos, már-már tök kopott tálat, hogy azt majd befogjam Hektornak.

Nothing else matters

Tetszik ez az egyetértés. Hiányzott a délután óta. Valahogy most érzem igazán összhangban magunkat. Ő Hektorral kapcsolatban fejti ki a véleményét, amivel pedig teljesen egyet értek. Nem is szabad egyféle kaját adni neki, mert akkor nem jut hozzá minden vitaminhoz. De nem is firtatom ezt tovább.
A husival kezdek bíbelődni, és közben Abi ötletén kezdek morfondírozni. Nem is rossz ötlet, úgy mindent egyben. Nem vagyok én rendmániás, hogy kötelező legyen az asztalnál enni, én is sokszor kajálok az ágyban a tévé előtt, miközben a kutya ott fetreng mellettem. Persze most nem fog, most jobb valakivel fogok egy helyben ücsörögni. Na meg dumálni, filmet nézni, vagy ami épp jön magától.
- Oké, nekem tetszik. - nekilátok mindjárt a két tányérba pakolni a husiból, meg hagyok Hektornak is, megvárom amíg a krumpliból is kerül a tányérra, előkerülnek a villák is, és szerintem így már készen is van az egész. Adok egy puszit Abi arcára, aztán már be is foglalom a kanapé egyik oldalát.
- És akkor mi is lesz berakva? - lesek úgy vissza rá, ahogy egy nyüzsi, izgatott kisgyerek szokta mikor megengednek neki valamit.
- És a pasis dologra visszatérve, nem tudom honnét hallottad ezt, de hülyeség. Biztos van aki rászolgál erre, de nem kell általánosítani. Különben is, akkor jöhetnék azzal, hogy a nők meg rosszul vezetnek. - akkor már én is csipkelődök kicsit, ahogy leül mellém. Azt hiszem így már sokkal kellemesebben fog eltelni az este, mint számítottam rá. A tányéromon lévő falatokkal is szemezni kezdek, és már pakolom is befelé az egészet.
- Finom lett a vacsi főszakácsasszony. Hülye lettem volna kihagyni. - bököm ki az első pár falat után. Persze nyilván nem ezért vagyok itt, de dícsérni akkor is tudni kell. Had érezze csak, hogy valamit nagyon jól csinál. A bókolás után viszont támad egy kis ötletem. A villára szúrok egy falat krumplit, és a szája elé emelem. Szerintem ha kicsit még el is bohóckodjuk a vacsit, csak annál jobban fog telni az egész, és észre sem vesszük, pillanatok alatt el fog fogyni minden a tányérról.

To: Abi
Words: 544
Music: Nelly Furtado - All Good Thongs
Note: