Név: Avery Montgomery
Becenév:Avery
Kor: 20
Születése hely, idő: 1993.01.05 / USA - Las Vegas
Tartózkodási hely: Washington DC.- Vegas
Csoport: rendőr
Anyagi háttér: Középosztály
Szexualitás: Heteroszexuális

Jellem: Csendes, visszahúzódó, viszonylag szürke jelenség a hétköznapokban. Nem lehet belerángatni a bajkeverésbe szinte semmi szín alatt (kivéve, ha rajta kívülálló elemek játszottak közre). Elég nehezen barátkozik, naiv és hacsak nem a könyvekből kell recitálni valamit, nehezen látja meg sokszor az összefüggéseket a dolgok között. Ha elkötelezi magát, hogy akkor most megpróbál valamiféle kapcsolatot kiépíteni valakivel/valakikkel, feltétlen hűséget és figyelmet mutat azon bizonyos személy(ek) iránt. Ragaszkodik a rutinjaihoz, néha csökönyös, nagyon könnyen meg lehet bántani, ám nem mindig teszi szóvá a sérelmeit. Legtöbbször lenyeli a békát. Nem hisztériás fajta, inkább elvonul csendben sírni egy sarokba, ha mégis sikerült belegázolni a lelki világába. A negatív tulajdonságai kilencven százalékban az önbizalma és önértékelése hiányából fakadnak. Ezek gyakorlatilag valahol a Jupiteren vagy még messzebb leledznek tőle, mert hogy eddig nem tudta megtalálni őket.
Nővérével szemben engedelmes, még Rivert is bírja, már amennyire egy hug bírhatja a nővére pasiját, a szüleit viszont gyűlöli. Haragszik ő mindenkire, de ember legyen a talpán, aki ezt első látásra le tudja szűrni. Az érzelmeit már jól el tudja rejteni, sőt már-,már poént űz abból, hogy van mikor napokig meg se szólal, ezzel táncolva a többiek idegein, pedig… eleinte csak úgy érezte, nincs mit mondania.

Külső: Sötétbarnahaja foglalja keretbe finom arcát. Bőre fehér, szürke, akár vámpírnak is lehetne nézni ilyen külsővel. Ajkai teltek, zöld szemei fölött határozott szemöldök ível. Kinézete lényegében ártatlan, aki ránéz, sejti, hogy Avery a légynek sem tudna ártani. Pedig, ez mennyire nem igaz. Termete nyurga, karjai, lábai vékonyak, mint aki nem eszik rendesen, mégsem tűnik betegesnek. Ruhatára visszafogott, lányos, kis takaros ruhácskákból áll. Nem szeret, vagyis nem szokott kirívó felsőket, alsókat felvenni.
Látszólag gyengének tűnik, de a krav magának – amit már-már tesióra helyett tanítanak neki- köszönhetően egyáltalán nem az, földre tud küldeni akár tőle kétszer akkora embert is, ha olyan helyzetbe kerül.

Előtörténet:
Apám
Nem is tudom, hol kezdjem. Annyi minden kavarog bennem, hogy már én se bírom nyomon követni az érzelmeim. Viszont, ha a szemedbe nem is tudom mondani, szeretném, ha tudnád, hogy HARAGSZOM RÁD, szörnyen gyűlöllek, amiért kiragadtál abból a világból, és beraktál ebbe, ahol a következő percről sincs fogalmam, nem hogy arról, mihez kezdjek az életemmel.
Miért? Miért én? Miért nem Shirley? Tudom, tudom, ő nem bírná a rá nehezedő nyomást… Ezt mondtad, emlékszel? Ebből látszik, hogy éveken keresztül tojtál a fejünkre, sose voltál velünk ténylegesen, ha nem így lenne, tudnád, hogy Shirley jóval erősebb nálam, ő nem írna gyűlölködő levelet az első fennakadásnál, ahogy azt én teszem.
Miért? Miért nem mondod el anyunak? Miért félted őket? Hidd el, ez nem olyan nagy horderejű dolog, amit ne bírnának feldolgozni idővel. És ahogy elnézem a kitüntetéseid, az érdemeid, nem hiszem, hogy okod van arra, hogy szégyelld ezt. Igen, sejtem, hogy nagyon lefoglal titeket a válás körüli mizéria, ehhez is had gratuláljak…
Eldobom a tollat, összegyűröm a papírt, és a székben hátra dőlve, mélyet sóhajtok. Nem egyszer megírtam már egy hasonlót, sose került sor az elküldésére. Egyszerűen nem vagyok képes erre, még hogy én… egy Ügynök. Nem tudom, apám mit szívhatott, mikor jelentkezett a nevemben, helyettem, a tudtom nélkül… még csak meg sem kérdezte, mik a terveim… oké Avery, nyugalom….
- Avery, bejönnél egy pillanatra?- hallom meg apám hangját, ahogy haladnék fel a lépcsőn Tolkiennal a kezemben. Már megint a dolgozószobában van, nem értem, mit akar, oda mi nem is tehetjük be a lábunk.
- Tessék- belépve az ajtón, leülök vele szemben. Az apám…. poénból kapitánynak hívjuk a háta mögött. Tiszteletet parancsoló, nem tűri az ellenkezést, sem a nagyszájú lányát. Igen, az vagyok én jobb napjaimon, szerintem nincs humorérzéke. A kezembe ad egy borítékot, mire én először értetlenül meredek rá, majd ezer wattos vigyort szegezek rá.
- Csak nem kapok hitelkártyát, én is?- felcsillannak a szemeim, mert én a világ összes pénzét könyvre költeném. Nem vagyok stréber, ugyan én?
- Inkább bontsd fel- sóhajt türelmetlenül, ezzel is kimutatva, mennyire nem tolerálja a viselkedésem. Engedelmesen biccentek, miután alaposan szemügyre veszem a borítékot. Ennek aztán nagyon hivatalos szaga van. O-óóóóó. Olvasom a sorokat, a szemeim csak egyre kerekednek, és esküszöm, hogy igyekszem párhuzamosan fel is fogni azt, amit olvasok, de…
- Mi van?- nézek hitetlenül, megütközve apámra….
Mind ennek már négy éve. Végzős évem taposom Quantico mellett, az FBI akadémiájának diákjaként. Én orvosnak készültem, erre itt kötök ki, teljesen hasonló a kettő, nemde? Az egész életem egy hatalmas képmutatás, rengeteg titokkal. Fáj, hogy akárhányszor haza megyek, a nővérem képébe kell hazudnom, nem is értem, apámnak mekkora bőr lehet a képén, hogy ezt már ki tudja, hány éve műveli….
- Te kit kaptál?- kérdi tőlem Sonja, akivel hosszú éveket szenvedtünk át együtt. Nem hiába lett a legjobb barátnőm.
- Aiden Hoyt… nem, még én se hallottam róla- ráncolom a homlokom, mert általában már mindenkiről keringeni rém sztorik, amikkel egymást riogatják az aktuális végzősök.
- Én – nyel egy nagyot a barátnőm- Gregort- mindig is sápadt volt, de jelenlegi színét elnézve, úgy látom, ideje elkísérni az orvoshoz.

Avery Montgomery!
Úgy gondolom ehhez a munkához túl törékenynek nézel ki, viszont azt hiszem ezért is fogsz nekünk okozni számos meglepetést. Remélem azért ezt a munkát is meg tudod szeretni. Mivel történeted elnyerte a tetszésemet és mindent rendben találtam, ezért;
Elfogadva!
Üdvözöllek az oldalon! Kérlek foglalj avit! Avery, kislány irány a játéktér!