Van, hogy az ember nincs tisztában azzal, hogy épp milyen napszakban van ébren, vagy melyikben alszik. Manapság nálam úgy összefolynak a napszakok, mintha egy nagy maszlag lenne az egész, és értelmét veszítené a két fogalom, hogy nappal és éjszaka. Van, hogy egész nap ébren vagyok, és valamikor hajnali öt-hat fele jutok el az ágyamig, de olyan is van, hogy este robotolok, járőrözök, rohangálok a sok szennyláda után, de olyan is, hogy csak a nappalom szól erről, és az estém odáig nyugodt, míg nem jön a telefon hívás.
Az eddig FBI-i szolgálatom legkeményebb két-három napján vagyok túl, s még mindig úgy érzem magam, mintha egy egész ménes rongyolt volna át rajtam kegyetlenül beledöngölve a mocskos földbe.
Két bordám törése még mindig gátol valamilyen szinten a mozgásban, de csak épp annyira, hogy ne tudjak tigrisbukfencben bevetődni az egyik bokorba, mielőtt valaki egy egész fegyvertárat belém eresztene.
Egy másik tényező, amiért megint csak elfoglaltabb vagyok a kelleténél az az, hogy valami érthetetlen módon a főnököm hozzám osztott be egy tanonc lánykát, hogy a lehető legjobb tudásom szerint képezzem ki. Attól tartok, hogy nem a magam testi épségét kell féltenem, hanem szegény lányét. Ha én egyszer kilépek valakit, az egy életre megjegyzi. Sokan mondták már, hogy kegyetlen vagyok a kiképző téren és a harctéren is.
Halkan nyöszörögve fordulok át törött bordás jobb oldalamról a hátamra. Vicces, hogy tisztában vagyok vele, hogy nem szabadna rá feküdni, na nem is a következmények miatt, de a fájdalom okáért. Ennek ellenére minden reggel úgy ébredek, hogy ezt az oldalamat nyomom ahelyett, hogy a másikat.
Valószínűleg nem tetszik Argosnak a belőlem érkező nyekergés, így már fel is pattan az ágyamra, mi nálam is hangosabban nyög fel az állat súlyától. Argos a lehető legnagyobb németjuhász kutya, akit életemben láttam. Több, mint hatvan kilót nyom, akkora feje van mint egy medvének, és akkor a testéről nem is beszélek. Ennek ellenére még a nála kisebb Nikénél is fürgébb, és van olyan jó fogó és támadó kutya, mint amilyen ő. Sőt, bűnöző legyen a talpán, aki megtud lépni egy ekkora behemót szorításából. Már egy kisebb kutya embernek való nekirontása is felér egy kisebb ágyúgolyóval, akkor Argoséról nem is beszélek. Volt már rá precedens, hogy eltört egy férfi karja, olyan lendülettel vetette rá magát.
Ahogy a kutya nedves orra a nyakamhoz ér, elmosolyodva eltolom magamtól.
- Nincs semmi baj öcsi. Ha kérhetem ne nyalogass össze már korán reggel jó? - úgy tűnik hogy az, ahogy ellököm magamtól játéknak bizonyult a számára, mivel rögtön játékosan csóválni kezdi a farkát, valamin ledobva magát az ágyra mellém, hátsóját az égbe emeli, miközben kapkod a kezem után.
- Jó-jó majd egy kávé után játszunk oké? - lököm le magamról a takarómat, hogy kikászálódva az ágyból lemehessek a földszintre egy rohadt erős kávé reményében, amit elkészítve rögtön magamba döntöm. Egy szál alsógatyában kezdek el ide-oda járkálni a lakásban, akár egy bolygó hollandi, na de azt, hogy mit is keresek, hát... fogalmam sincs.

Miután sikerül kellőképpen magamhoz térnem, s legurítok egy nagy, már-már korsónak nevezhető bögre kávét, rögtön fel is caplatok a fürdőszobába, hogy letudjak mosakodni.
A gondolat, hogy nincs túl sok időm itthon, és este minden bizonnyal be kell mennem az őrsre annak ellenére, hogy elvileg szabadságon vagyok ha más nem is, hát pihenés szempontjából, teljesen kikészít. Pihenésre van szükségem és itt nem a késelésről és a bordatörésről van szó. Sokkal inkább arról, hogy teljesen ki vagyok merülve mentálisan, és félő, hamarosan ideg összeroppanás áldozatává fogok válni.
Ahogy felérek a fürdőbe, beállok a tükör elé, s lehámozva magamról az erős, rögzítő kötést, alaposabban szemügyre veszem a szúrást a bordámon, ami annak a vesztét is okozta. Maga a szúrás nem volt túl mély, mivel beleütközött a bordámba, de épp elég ahhoz, hogy búcsút mondjak az aznap viselt ruháimnak, olyan szinten eláztatta a vér. És bár lehet, hogy van mosógép meg mosószer, mégse szeretnék olyan ruhában flangálni, ami egykoron egy merő vér volt.
Nagyot fújva rázom meg a fejem, majd kibújva a boxerből már vetem is magam a zuhany alá, hogy felfrissítve magam eljussak a "nem kell sokat kibírnod, és már jöhetsz is vissza aludni" szintre. Bár attól félek, hogy tovább fog ez a nem sok kibírni való idő, mint amit el tudok képzelni. Nem sokáig élvezhetem a meleg víz nyugtató zuhatagát, mivel hangos kutyaugatásra kapom fel a fejem. Nyilván jött valaki, s ha ismerős lenne, akkor Argos feljött volna szólni, nem pedig morogva csaholna.
- Az Isten kics*szett szerelmére, hogy élni se hagyják a nyomorult embert! - kiáltom el magam idegesen, mire elzárva a csapot belecsimpaszkodok a törülközőmbe, mit a derekamra csavarva már csattogok is lefelé az ajtóhoz, hogy azt kinyitva jól leordítsam az illető fejét. Fogalmam sincs ki lehet az, nem vártam senkit. Ha ismerős lenne akkor hívott vagy jelzett volna valamilyen formában még akkor is, ha csak úgy erre járt volna. Aldric nem lehet, mivel valamilyen üzleti úton van... AZ FBI? Nem tudom, talán. De akkor istenemre mondom, hogy rájuk engedem a két kutyát.
- Argos! Niké! - szólok a két kutyára, mire azok elhallgatnak, s leülve a földre, kíváncsiságtól csillogó szemekkel figyelik az ajtót, mit kitépve a helyéről már rákészülök arra, hogy mondjam a magamét.... a gond csak az, hogy az belém szorul. Hirtelenjében köpni nyelni nem tudok.
- Jasmine? - nézek végig a lányon, s tekintetem megállapodik a táskáján.
- Ömm... remélem most nem az jön, hogy "ó bocs, nincs hol aludnom, adnál szállást?" - felvont szemöldökkel figyelem a csinos arcot, amit Kleopátra frizurás paróka keretez. Ez a nap már nem is alakulhatna jobban... megáll az ember esze. Nem elég, hogy dögrováson vagyok és úgy kell bemennem a központba, de még egy olyan személy is megállapodik bőrönddel a küszöbömön, akire egyáltalán nem is számítottam.

Próbálok higgadt maradni. Komolyan mondom, nagyon nagyon próbálkozok na most az, hogy nem sikerül, az egy mellékes dolog. Nem szívesen vallom be magamnak, de egyre könnyebben sikerül átlépnem a saját tűréshatáromat, és az a sok iszonyat amit a világban látok, kikészít. Még mindig érzem a franciák által okozott lelki sérüléseket, és akkor most itt van az FBI is, aki az egyik legkeményebb szervezet a világon, és harcol a bűnözők ellen, akik nem csak annyit tesznek, hogy elszaladnak egy öreg néni táskájával. Vannak akik körömvágó ollóval szabdalják fel az ismerőseiket, vagy kibelezik őket, és olyan is akad, aki nemes egyszerűséggel csak a fejébe röpít egy golyót, de nem egyszer. Így már sorozatgyilkosokat is kergetünk. Ha valami romlott ebben a Világban, az az ember. És ha az emberek által felállított fertőben kell éljek, akkor tuti be fogok csavarodni még akkor is, ha ellen akarok állni neki.
Jasmine viszont váratlan vendégnek számít. De szó szerint! Reménykedtem benne, hogy egy ideig nem fogok vele találkozni azok után, ami a franciák üldözésénél történt, és bizony sikerült is elérnem, lopnom három, négy szabad hónapot nélküle. Erre most, csak úgy megjelenik a házam előtt úgy, hogy nem telefonált, nem jelentkezett. És látszólag egy ágyra van szüksége... na meg aztán ki tudja? Azok után, hogy kiderítettem kiknek dolgozik, nem lepődnék meg, ha csak be akarja könyörögni magát hozzám, hogy aztán a fejembe repítsen egy golyót.
- Hát ez tényleg... meglepetés - vakarom meg a tarkómat, ahogy kékjeim az arcát kezdik el fürkészni, hogy valamit leolvashassak róla. Valamit, ami esetleg árulkodna arról, hogy itt van. De sajnos nem találok semmit, és bár hangja rendkívül vidám és szórakozott, az arca, a tekintete koránt sem eléggé ahhoz, hogy megtudjon győzni.
- Nem tudok róla, hogy az lennék, de azzal a bőrönddel az oldaladon és a helyzeteddel szerinted mi másra gondolhatnék? - vonom fel a szemöldökömet értetlenül, majd megköszörülve a torkomat nyugtázom, hogy végig mér.
- Szuper! De szó se lehet róla! Tisztában vagy vele, hogy ki vagy? Hogy köröznek? Hogy ha az én lakásomban találnak meg, akkor veled együtt megyek a sittre, mint bűnrészes? - ennek ellenére mégis elállok az útjából, hogy bejöhessen. Jobb szeretnék nem az utcafronton kiabálni és veszekedni vele egy ilyen témában, a végén még a pletykás vénasszonyok elindítanak egy futótűzként terjedő pletykát. Becsapva magam mögött az ajtót, már fordulok is meg, hogy hogy Jasminehez beszélhessek.
- Mégis hogy gondoltad? Hogy majd kitárom a karjaimat, hogy te bele vethesd magad? Mert akkor rosszul hitted - fújtatom idegesen. Valaki mentsen meg könyörgök!

Nem, nem felé irányul a gyűlölet, hiába hiszi azt. Nem gyűlölöm, csupán nincs mostanában egy napom se alakul úgy, ahogy akarom, vagy ahogy annak lennie kellene. Leszúrnak, elveszítek egy túszt, és továbbá csak úgy dúlnak a viharok a fejemben és a testemben is. Pihenésre lenne szükségem, de jelenleg nem engedhetem meg magamnak még akkor se, ha már csúszva mászva közlekednék a kövön.
- Ne haragudj, de nincsenek jó napjaim - húzom el a szám - bár gondolom ezt felesleges mondanom, te se festesz úgy, mint aki a helyzet magaslatán lenne... - biccentek a bőröndje és az újdonsült parókája felé.
Bevallom, nem tudom milyen érzelmeket táplálok a lány iránt. Lehet, hogy elég kétségek sokasága között válunk el minden alkalommal, mikor összefutunk, de nem tudom tagadni azt, hogy lenne közöttünk valami. Ha ez így nem igaz, akkor testi vágy az én részemről igazolható, hisz mind ahányszor valami számomra izgalmas vagy meglepő mozdulatot, megjegyzést tesz, a testem rögtön reagál rá. Még most is, hogy itt áll előttem egy bőrönddel maga mellett, miközben arcáról gúny, nem tetszés, nem akarás olvasható le. Mondjuk én se akarnék magammal lakni még akkor se, ha lehetőségem lenne rá.
Ahogy újonnan megemelem a hangomat és elkezdek a kelleténél hangosabban sopánkodni, aminek hamar vége is szakad mikor rájövök arra, hogy ezt talán nem itt kéne és nem most. Inkább meg kellene hallgatni szerencsétlent, ha már egyszer idejött, pont hozzám, hogy a segítségemet kérje még ha nem is kifejezetten konkrét rávezetést kaptam erre.
Anyai fenyítésére mélyen kifújom a levegőt, majd megdörgölve a szemeimet halkan felnyögök.
- Hnya... bocs - sóhajtok elégedetlenül, hogy még mindig csurom vizesen félrelépek az útjából, hogy bejöhessen. Mint aki komoly üldözési mániával küzd, mielőtt bezárnám az ajtót még körülnézek, nehogy valaki idő közben kiszúrjon minket magának, aztán nekiálljon szimatolni.
- Nem, nem, sajnálom - teszem be az ajtót a helyére, miközben felé fordulva mellkason összekulcsolt karokkal, kíváncsi képpel gyökeret vetek.
- Cindy, kezdesz nagyon megijeszteni - mondom halálra várt tekintettel, ezzel is kifejezve a helyzet komolyságát karöltve azzal, hogy az igazi nevét használom, ami annak idején annyira fontos volt nekem. Közelebb lépve hozzá veszem ki a kezéből a napszemüveget, a parókát, mit le is teszek a dohányzó asztalra, s megfogva a kezét lehúzom magammal a kanapéra.
- Mi történt? Először ezt mond el, hátha többet is tudnék segíteni annál mint, hogy nálam bujkálj - nincs ínyemre hogy pont nálam bujkáljon, de ha nincs más lehetőség, akkor állok elébe!

Nem értem. Nem bírom felfogni, hogy mit keres itt, és még csak játszani se merek a gondolattal, hogy talán valamiféle hátásószándék vezérli. Talán én lennék az első, aki ebbe beleroppanna. Ki tudja? Lehet, hogy valamelyik pajkos haverja a maffiában úgy döntött, hogy likvidálni kell engem. Így nem lehet könnyebb dolog annál, mint beédesgetni magát hozzám, és egy éjjel: puff! Vagy még ott van az is, hogy tényleg igazat mond, és épp ezért lesz mindkettőnknek a feje véve. Akkor meg nem mindegy, hogy itt vagyok vagy sem? Nem hiszem, hogy Jas az a személy, akit bántaná a gondolat, hogy miatta más is meghalhat.
- Aha, ebben biztos vagyok - rázom meg a fejem makacssága hallatán. Nem értem, miért nem tudok én soha olyan nőszemélyeket kifogni, akik nemes egyszerűséggel beismerik a hibáikat, meghajolnak a keserves tényleg előtt és elfogadják, hogy nem állhatnak mindig a ranglista tetején ami a helyzetet illeti.
Vagy egyszerűen teljesen elfogytak az ilyen nők a világból és csak a makacs, öntelt, határozott, már-már némbernek nevezhető szörnyetegek maradtak. Igaz Jas még messze áll ettől, de már koránt se annyira, hogy elkerülhetné.
Látom, ahogy a bocsánatkérések sokasága meglepi, mint ahogy az is, ahogy megragadom a kezét és lehúzom magam mellé a kanapéra. Nem lehet hozzászokva az emberi érintésekhez, én viszont egyre több ilyen helyzetbe kerülök. Újonnan egy kisgyereket kellett kimenteni egy elvetemült gyilkos kezei közül, ki már több gyerkőcöt tett el láb alól kegyetlenebbnél kegyetlenebb módszerekkel. Ő volt az egyetlen akit megtudtunk menteni de őt is úgy, hogy a férfit mellette lőttem nyakon. Szegény megrázták az események, amit nem is csodálok, én magam is meghülyülnék, ha valaki bekasztlizna.
Ahogy megakarja ígértetni velem a lehetetlent, grimaszolva fordulok el tőle, s mély levegőt véve megnyomkodom orrnyergemet.
- Jó. Nem mondok semmit senkinek - ígérem meg. Ha nem hiszi akkor nem mondja el, ha igen, akkor végre beavat abba, hogy mi a fene folyik itt, és hogy kinek fogok a martalékává vállni.
Mit ne mondjak, le is esik az állam, mikor elmondja, mi is a baj. Szinte egyszerre húzza ki a kezét a kezemből, én pedig húzódok el tőle, s előre dőlve, visszafojtva egy nyögést a szilánkosra tört bordám miatt, a hajamba túrok, miközben kiguvadt szemekkel a padló repedéseit fürkészem, melyek tulajdonképpen Argos szőrszálai.
- Akkor most felvázolom a helyzetet - ezzel felpattanva megigazgatom a derekamon a törülközőt, nehogy menet közben a nagy hirtelenségben leessen.
- A maffia agyatlan császára úgy döntött, nem kellesz neki, mert csináltál valamit, ami nem tetszett neki. Ezért te elhúztad a csíkot abban a gondolatban, hogy nem lesz nyugtod, ki fognak csinálni. Ezért eljöttél hozzám, hogy szállást adjak. Kérdem én, Jasmine?! Miért hozzám jöttél? Tényleg azért, mert nem volt más, vagy azért, hogy a nyakamra hozd a bajt és ezzel együtt a tiédre is? Azzal, hogy itt vagy és én nem jelentem az FBI-nak, bűnrészessé válok, mivel egy körözött bűnöző vagy, akit én most bújtatok. És, hogy ez még ne legyen elég, nem csak az FBI lesz ezek után ellenem, de még a maffiát is a nyakamra zúdítod. Nagyon jó kislánynak kell lenned ahhoz, hogy ne csináljak semmi meggondolatlant. De segíteni fogok - kötelezem el magam végül, s elterelve a témát, már hozzám is szegez egy ide nem illő kérdést, mire csak felvonom a szemöldökömet.
- Nem sok... két hete gyakorlatilag csak aludni járok haza meg kutyát etetni. De összedobhatunk valamit, ha igényt tartasz rá - indulok el a fürdőszoba felé - csak egy kis pillanat.
Ahhoz, hogy nagyjából egyben tartsam azt a két nyomorúságos bordát, valamivel rögzítenem, tartanom is kell. Ehhez pedig nincs jobb módszer egy vastagabb, keményebb fáslinál, amit nagy nehézségek árán a mozgásnehézségek miatt, de a bordáimra csavarok olyan erősen, ahogy csak tudom. Kitérőt téve a szobába beleugrok egy boxerbe és egy farmerba is, hogy aztán megiramodva a konyha felé feltálalhassak valamit ennek a kétségbeesett kiskacsának.
- Van itthon... tészta... zacskós leves... néhány fagyasztott hús. Tojás. Mirelit. Alma... esetleg valami ezek közül? - teszem fel a kérdést egy felsorolást követően, miközben fejem a hűtőben jár. Fogalmam sincs merre van, de azért kérdezősködök.

Kezdem úgy érezni, hogy lassan de biztosan elveszítem az uralmat a dolgok felett. Semmi se úgy alakul, mint ahogy az normális lenne, és, hogy őszinte legyek ez kétségbe ejt. Egyre megadóbb vagyok, és lassan már nyomokba se lehet megtalálni azt az embert, aki régen voltam. Sok ember ridegnek, makacsnak és távolságtartónak tartott, mind emellett kegyetlennek, ki a lehető legkönnyedebben vetett véget kapcsolatoknak, valamint emberi életeknek. Igen, lehet, hogy ilyen voltam és ezt én tartom is, hisz tényleg így van. Semmi szégyellni valóm nincs, aki ismer és ismert tudta, hogy egy gépezet voltam, akit a világ legnevesebb, leghíresebb elitalakulatából állítottak elő. Tényleg képes voltam megélni a jég hátán, és egy könnyű mozdulattal, egy egyszerű ujj megfeszítéssel végezni egy emberrel. Semmi nem jelentett gondot, még a közelharcok se. Kegyetlen voltam élővel és halottal egyaránt. Nem is értem, hogy sokan azok után amiket tettem, hogy bízhattak meg bennem továbbra is. De sajnálatos módon ezen már nem kell többet gondolkodnom, mivel ez a gépezet lassan elévülni látszik, és tényleg nincs sehol. Talán még valahol a zsigereimben érzem a bizsergést, mikor egy-egy olyan emberrel kell szembeszállnom, akit nem csak, hogy a környezetembe nem kívánok, de egyáltalán ennek a nyomorult bolygónak a föld feletti helyeire se.
Kezdek kegyes bárányként viselkedni, és bár nem mondom, hogy olyan szófogadó vagyok az FBI hatásköre alatt, de mostanra már igen csak hajlok afelé, hogy mindent úgy csináljak, ahogy ők akarnak, pedig már nem egyszer tanúbizonyságot tettem róla, hogy néha sokkal jobb stratégiai, logikai képességgel rendelkezek, mint néhányan onnan. Mintha ott tartanék, hogy engedek nekik, hogy tegyék ahogy akarják, aztán ha valami véletlenül nem úgy sikerülne ahogy ők akarják, jól az orruk alá dörgölöm, hogy "na ti szerencsétlen csürhe banda nem megmondtam, hogy nem lesz jó így?"
És ez a változás onnan is látszik, ahogy Jasmine-hez viszonyulok. Hogy hogy? Nem tudom... nem tudnám szavakba foglalni. Örülök is annak, hogy itt van, és persze legszívesebben meg is fojtanám. Talán nem lenne baj, nem hozna egyikünk fejére se bajt.
Értetlensége nem hat meg, hosszasan elkezdem mondani a magamét, minek végén fújok egy nagyot. Nem sokszor beszélek hosszas ideig levegővétel nélkül, hát most sikerült.
- Aha, akkor ez nyilván valamiféle... felszólítás volt rá, hogy figyelj oda magadra, mert neked annyi! - dörzsölöm meg az államat - Hmm... már nőkkel hancúrozol? Ennyire nem felel meg neked egy hímnemű példány se? Tudtam én, hogy mindig mindenből a tökéletes kell, de sajnos olyan nincs - cukkolom gúnyos vigyorral. Mindig is sejtettem, hogy a csajnak van egy, a saját neméhez való vonzódási beállítottsága is, de ez soha nem zavart. Most se, nem vetem meg az ilyeneket. Azt viszont határozottan állítom, hogy én nem fogok hason esztelenségeket csinálni! Nekem megfelelnek a nők.
- Erre vártam, hogy őszinte legyek - pillantok rá lemondóan, mikor bevallja, hogy nem volt kihez mennie rajtam kívül - viszont én mondom, egy híd alatt is jobb életed lenne, mint az én házamban. Minden tiszta kutyaszőr a nappali környékén, FBI-os vagyok, akik időközönként kinéznek hozzám a franciás ügy miatt. Úgyhogy nagyon résen kell lenned... lennünk - végül is, mindkettőnkre igaz nem? Ha megtudják, hogy itt van, mindketten nagy bajba kerülünk.
- Ezen vajon miért nem lepődök meg? De arra ne számíts, hogy míg itt vagy elfoglak látni kajával, mert sajnálatos módon huszonnégy órából huszonnyolcat távol töltök bizonyos időközönként - ezzel már ki is kapok egy zacskó mirelit zöldséget és egy fagyasztott húst a fagyasztóból, hogy azt forró vízbe téve kiolvaszthassam.
Ahogy leveszi magáról a ruháját és csak a fehérnemű marad rajta, csillogó szemekkel nézek végig csinos alakján, de végül elszakítva róla a tekintetemet, inkább a főzésre próbálok koncentrálni. Nekem se fog megártani egy kis kaja bevitel, szóval hajrá.
- Aha, ezt gondoltam. Más forma? Remek... tiéd a takarítás, a mosás és a kutyasétáltatás. A szemét kivitel, a kocsimosás. És akkor már ki is vagyunk egyezve igaz?

Ha jobban belegondolok, tényleg lehetséges, hogy immúnis vagyok minden létező szexuális beállítottságra addig, amíg nem kell a bőrömön tapasztalnom. Legszívesebben, mikor a gimiben összecsődültünk és együtt néztük a pornókat, nyálcsorgatva aludtam volna az egyik kanapén, míg a kéjes nyögdécseléseket, morgásokat és sóhajtozásokat hallgattam. Nem is lett volna kellemetlenebb ott aludni, mint bámulni azt, ahogy egymást kielégítő nők vagy férfiak, esetleg vegyes páros szórakozik. Őrültek voltunk! Nagyon, és mindenki vevő volt mindenre, még arra is, hogy egy-egy ilyen film után csoportban nyomják a lehető legnagyobb szobában, ahol hárman, négyen, esetleg ennél többen elfértek. Jasminre mindig hatással voltak ezek a filmek, s már-már tajtékozva, villódzó szemekkel vetette rám magát még akkor is, ha félholtan fetrengtem a földön úgy, hogy már rég az álom küszöbén táncikáltam udvari bolond módon. Megküzdött azért, hogy elnyerjen, bár nem kellett sokat várnia. Ha a filmek nem, hát garantálhatom, hogy ő feltudott annyira izgatni, hogy onnantól kezdve ne bírjak magammal, és hosszú imákat mormoljak el az orrom alatt, hogy ne ott helyben tegyem magamévá mindenki előtt. Bár semmi szégyellnivalónk nem lett volna, elvégre mindenki tisztában volt vele, hogy már annyi idősen aktív nemi életet éltünk, s nem akármilyen esték után vonszoltuk be magunkat reggelente az iskolába. Lehet, hogy mindketten félholtak voltunk egy-egy ilyen éjszaka után, de megérte! Nagyon megérte.
- Nem, nem vagyok mutogatós bácsi. Csupán a lány szemtanúja volt egy gyilkosságnak, és onnantól kezdve fenték rá a fogukat azok a szemetek. De végül is, ha azt vesszük, lehet, hogy tényleg az vagyok. Megmutattam neki egy fiatal srác agyvelejét, aki még engem is képes volt meglepni - vonok vállat, s igyekszek minél higgadtabban válaszolni. Nem akarom szerencsétlent lekorholni azért, ahogy viselkedik. Ő ilyen, nincs mit tenni.
- Mellesleg azért, mert még nem nagy korú, és FBI ügynök vagyok Jas. Lehet, hogy téged az se érdekelne, ha egy tizenkét éves gyerekkel szórakoznál, de nekem fontos, hogy ha már nagykorú vagyok, akkor legyen annyi eszem, hogy odafigyelek a másikra. És bár tényleg tetszik a lány, nem fogok rögtön szabad belépést kérni a bugyijába - villannak meg a szemeim gyilkosan.
- Mmm... még párszor mond el kérlek, mivel talán ez az első alkalom, hogy komolyan és őszintén beszélsz.
Játszik velem.
Úgy játszik velem, mint macska az egérrel. Nem is ő lenne, ha másként történne. Csak még inkább láthatóvá teszi a dekoltázsát, miről valószínűleg észrevette, hogy igen kívánatosan pislogok rá nagyokat. Talán még a szám is kiszáradt volna, ha nem kapom el időben a tekintetemet.
- Nem. Sejtem, mik lennének azok - a tagadás ellenére megremeg a szám, mikor pedig lába rátalál nadrágba bújtatott férfiasságomra, felnyögök. Egy pillanatra bele kell kapaszkodnom a mosogatóba, hogy biztos lábakon tudjak állni. Olyan rég nem voltam már nővel, hogy szinte büszke lehetek magamra, hogy még bírom ép ésszel.
- Jas, ne csináld ezt velem - pillantok rá lázasan csillogó szemekkel, sokkal inkább a kíntól, mint az átszellemüléstől.
Kérdésére viszont nem tudok válaszolni, kéjes nyögés tör fel belőlem, ahogy hideg talpa felszántja felhevült hátamat. Kiejtve kezemből a kést, mi hangos csörömpöléssel ér földet, már el is húzódok tőle, s egészen a szomszédos halig húzódva nekitámaszkodok a falnak. Nagy hiba volt beleegyezni abba, hogy nálam lakjon, ha sokáig nem is, de erre a kis időre is. Meg fogok veszni mellette.
Remegve, már-már zihálva pillantok Jas-re, miközben próbálom magam lenyugtatni kellőképpen ahhoz, hogy tudjak csinálni kaját.

- Jas, egy szóval nem mondtam, hogy szexinek tart. Erről nem is volt egyáltalán szó, az egy dolog, hogy nekem szimpatikus, és a kelleténél közelebb kerültem hozzá már csak azzal az egy alkalommal is. Nem átlagos lány, és ha valaki, ő képes arra, hogy megtartsam a megszokott magabiztosságomat - magyarázok neki nagy lelkesedéssel, miközben a kezeimmel is mutogatok. Ha nagyon belefeledkezek a beszédbe, előbújik a rossz szokásom, és megállás nélkül mutogatok addig, míg be nem fejezem azt a témát. Ám ahelyett, hogy most is folytatnám a mondandómat, inkább elhallgatok, mivel meglátok valamit az arcán, ami nem illik bele a képbe... mintha valami gyilkos szándék hajtaná, amire senkinek nincs szüksége. Fogalmam sincs mit akar, de jobb megelőzni.
- Jas, ne csinálj semmi hülyeséget értetted? - a mostani helyzet alapján, ami kialakult körülöttem, nem tartana sokáig egy golyót repíteni a fejébe. Nem, nem vagyok gyilkos. Csupán lassan ott tartunk, hogy vérdíj van kitűzve a fejére, és azzal, hogy csak úgy lelőném, én lennék a győztes. Nem kellene sokáig bizonygatnom, hogy megtámadott és csupán önvédelemből tettem amit tettem, elvégre lassan egész Vegas tud arról, hogy milyen bűnök, esetek fűződnek az ő nevéhez. Ha nem lennék steril, és egyszer gyereket akarnék, biztos lennék benne, hogy elköltöznék ebből a nyomorult városból, hogy egy ember centrikus helyen neveljem fel az utódokat. Mondjuk manapság nem sok ilyenről tudok.
- Két hét? Édes kevés. Ami a munkámat illeti az se biztos, hogy találkozunk két hét alatt sőt, az is lehet, hogy nem kíváncsi rám. Megmentettem igen, de a legtöbben ezt el is felejtik. Nem tudom, hogy ő melyik csoportba tartozik - talán láthatja az arcomon a reménytelenséget, amit nem vagyok rest kimutatni. De ezen túl nem megyek el, inkább a jelen helyzettel foglalkozok. Most azt kell szem előtt tartani, ami van.
Egy-két apróbb tett elég ahhoz, hogy úgy érezzem magam, mint egy bazi nagy időzített bomba. Mert most tényleg nem vagyok ennél jobb. Ha lenne elég erőm, ellökném magamtól és itt hagynám, csinálja meg magának a nyomorult kaját, nem kötelességem főzni rá. De mivel teljesen elgyengültem, nem tudom ezt megtenni... helyette hagyom, hogy egy ragadozó nagymacskaként becserkésszen, s míg egész testemet átjárja a remegés, ő a falhoz szorítson. Basszus Aidan, vagy húsz kilóval nehezebb vagy nála!
Próbálom magam kirugdosni a kábulatból, jelentem eredménytelenül.
Mikor térde nekidörzsölődik már így is merev férfiasságomnak, hátravetett fejjel próbálok lélegzethez jutni.
- Megölsz... Jas, hagy abba - morgom, de teljes kábulatban, lehunyt szemekkel aligha hat határozottnak és helyét megállónak a kérésem. Kész... ez itt fog engem kicsinálni!
Hagyom, hogy elszórakozzon a nadrágom övével, s közben a nyakamat szívogassa. Mikor eljut odáig, hogy hallom az öv hangos csörgéssel megadja magát, kezeim rátalálnak a derekára, s megragadva közelebb húzom magamhoz, hogy érezhessem teste melegét.
Lehámozva magamról a pólómat, még azt is elfelejtem, hogy a bordáim szilánkosságának hála aligha fogok tudni olyan jól teljesíteni, mint ahogy szoktam. Körmeimmel végigszántok Jas csípőjén, s ujjaimat beleakasztva a fehérneműje szélébe, elkezdem róla lehámozni. Lehet, hogy eddig tiltakoztam, és vártam, hogy elmúljon a kéj hatása, de most hiába is próbálkoznék az önmegtartóztatással, nem menne. Gyenge vagyok, tűrőképességem teljesen megadta magát, kielégítetlenségem viszont végtelen, Jas pedig képes megadni azt, amire vágyok.
Kezemet a nyakára csúsztatva, egy vadabb, akaratosabb csókot nyomok a szájára, amit egészen a kulcscsontjáig folytatok, miközben nem próbálok meg finomabb vagy lassabb iramot diktálni. Kell nekem!

- Ahogy téged ismerlek, bármit - vonaglik meg az arcom, s ahelyett, hogy folytatnám, csak elfordulok tőle, hogy ne is láthassam az arcát, amin hatalmas szemei vadul, dühösen, sőt mi több, gyilkosan pislognak. Fogalmam sincs, hogy miért bizonygatok neki mindent, miért kezdek el magyarázkodni. Mintha, legalábbis a barátnőm lenne, aki most kért számon arról, hogy ki volt az a szőke maca, akivel az éjszakát mulattam amolyan "megmentősdi" céljából.
- Igen szőke, de hidd el, okosabb mint amilyen lehet egy húsz éves lány - villannak meg immáron nekem is gyilkosan a szemeim, nem foglalkozva tovább azzal, hogy mi a véleménye, mit mond és mi fog történni.
Hogy mi fog történni? Na vajon mi?... Sikerül eljutnom arra a szintre, hála neki, ahonnan már nincs vissza út. Beléptem a veszélyzónába, és míg reggel úgy ébredtem fel, hogy ideje lesz elmenni megint egy kontrollra, hogy mi is a helyzet a bordáimra, mostanra el is feledkezek róla. Még arról is, hogy a meleg vízben teljesen szét fog ásni a csirke. Nem érdekel. Már csak Jas és én vagyunk a konyhába, a kutyák pedig akik oly vidáman lihegnek az asztal alatt és minket bámulnak, csak egy mellékes tényezőkupac. Csak kép szőrös cucc, akik ott vannak, de nem látnak semmit, nem éreznek és nem élnek. Ennek ellenére nagyon vígan figyelik a mi kis magánakciónkat.
Mindkettőnk egyre gyorsuló lélegzete lassan de biztosan egybe forr, s megtöltve a konyha eddigi néma csendjét, hol már hónapok óta nem történt semmi, csak egyszer levertem egy üvegpoharat, ami nagy csattanással jelezte, hogy márpedig apró szilánkokra zúzódott, és még évek múltával is a darabjait fogom szedegetni a padlóról. Most viszont heves szívdobogással és tettre kész vadként állunk készen egymásra.
Csak akkor jut el a tudatomig, mi a fene folyik, mikor szájával mellkasomtól halad el lefelé, s menet közben megszabadítva az alsónadrágtól, bukkan elő lüktető férfiasságom, min megérzem a szorító érzést, ami első sorban Jasmine keze és... szája. Görcsbe rándult testtel kapok a haja után, mibe erősen belemarkolok, így vetve hátra a fejem, miközben szabad karommal megtámaszkodok a mosogató szélén. Nagyon tudja ez a nő, hogy mire van szükségem. De még nem szabad megadnom magam! Tartanom kell, erősnek kell lennem, nem mehetek el már a második perc után, amit egymás testével eltöltünk. Kellemes forróság járja át a testemet, néha bele is remegek, mi csak addig tart, míg fel nem húzom magamhoz, hogy aztán felkapva őt, a konyhapultra tehessem, miről minden létező tárgyat lesöprök.
Minden idegbaj és szerencsétlenkedés nélkül nyitom szét a lábait, és letépve róla az alsóneműt, eleinte csak ujjaimmal rohamozom meg legnemesebb pontját. Masszírozó mozdulatokkal próbálom elérni, hogy "befogadóképes" legyen, mivel bár nekem sikerült első érintésre eljutnom ide, ő még tartja magát. Szám megállás nélkül csókolja ajkait, állkapcsát, állát és nyakát, addig ujjaim szorgosan cirógatják, izgatják, néha be-becsusszannak, hogy ezzel is biztosítsam magamnak a szabad mozgást, ami később, de reményeim szerint minél hamarabb elérkezik.

- Persze és majd egy tizenöt évesbe fogok belehabarodni mi? Ilyennek ismersz engem? - kérdezem lenézően. Igen, már lenéző, mint lemondó, aki képes lenne megadni magát akár csak egy szép szónak is. Immáron előbújt belőlem az agresszív, szemtelen állat, aki amúgy vagyok.
S mind ez eltart odáig, míg meg nem érzem magam előtt a lányt, majd kis híján teljesen magam alatt.
Ha tehetném, már most megkönnyíteném a magam kínlódását, amit már percek óta uralok. Nem lenne szerencsés, ha rossz helyre pakolnám "magamat", így inkább amint nyelve és fogainak cirógatása lecsúszik férfiasságomról, már kapok is a karja után, hogy felhúzva a földről könnyű szerrel felkaphassam, és feltéve a pultra, nekikezdhessek az ő kielégítésének is csak, hogy biztos utat nyerjek befelé. Nem lenne se neki, se nekem túl kellemes, ha túl szűk lenne, miközben én duzzadó férfiasságomat próbálnám meg beerőszakolni.
Ujjaim finoman cirógatják és masszírozzák szeméremdobjának minden egyes pontját, olykor rányomnak, rácsípnek csak, hogy még hamarabb belé költözhessek. Középső ujjam lecsapva az égi áldást jelentő kis résre, már be is csusszan, hogy így tágítva és izgatva végezhessem a dolgom. Ahogy érzem, hogy egyre nedvesebb, és közel jár ahhoz, hogy "befogadóképes" legyen, még egy ujjam csatlakozik az előbbihez, hogy így is növelve az iramot végül elszakadva tőle, már érintem is hozzá férfiasságom végét.
Lábaim még inkább széthúzva, már közelebb is lépek hozzá. Behunyt szemekkel engedem, hogy merev vesszőm teljesen becsússzon a lány testébe. Egy ideig nem mozdulok, csak várom a pillanatot, mikor lenyugszanak bennem a kedélyek, addig viszont megtámaszkodva a lány mellett a pulton, fejemet a vállán nyugtatva várok türelmesen. Eleinte még a testemet is nehéz megtartani, de végül felengedve már el is kezdek benne ki-be mozogni hol durvábban, hol finomabban. Egyik kezem megragadja a bal combját, így biztosítva azt, hogy egyre közelebb és közelebb tudjam húzni magamhoz, közben másikkal a mellét markolva ösztönzöm őt is hevesebb tempóra. Biztos vagyok benne, hogy hamar elfogok menni, sőt, sokkal hamarabb a kelleténél, de egyszerűen nem tudok ellent mondani neki. Egész testemet görcsös izgalom rángatja, s már meg is jelentek az első verejtékcseppek a hátamon és a halántékomon is.
- Jas... én nagyon hamar... elfogok menni - nyögöm erőtlenül, miközben egy vad lökéssel rászorítom számat az övére.

Megjegyzésére inkább nem válaszolok, helyette csak csendben állok vele szemben, miközben az arcát fürkészem. Nem tudom, mire gondolhat, nem vagyok gondolatolvasó. De talán ez a mondat segített neki felidézni azt a pár évet, amit együtt töltöttünk gimnáziumi éveink alatt. Mindketten fülig szerelmesek voltunk. Aztán vége lett... Könnyen, gyorsan, kinek fájdalmasan, kinek nem. Minden esetre a mai napig bánom is meg nem is. Bánom, amiért akkor kidobtam, talán most nem itt járna, ha kicsit rövidebb pórázon tartom. És nem bánom, mert biztos vagyok benne, hogy akkor is ilyen maradt volna, és még nagyobb lelki fájdalom lett volna beletörődni abba, hogy gyilkos.
Nem akarok erre gondolni. Nem akarom, hogy még egyszer megjelenjen a múltunk képe a fejemben, mert semmi de semmi szükségem nincs rá.
Már csak attól, ahogy férfiasságomhoz ér eljuttat oda, hogy fogaimat összeszorítva próbáljam meg átvészelni azt a kis időt, míg az bekerül a helyére... illetve oda, ahova kell, csak ne a gatyámba.
Amint úgy érzem, hogy nem bírom sokáig, már dobom is fel a pultra, hogy ujjaimmal cirógathassam, masszírozhassam legérzékenyebb pontját, hogy aztán minden szó nélkül belé csúszhassak. Vágyom már a kielégülésre arra, hogy együtt evezzünk a kéj és a vágy tengerén.... fúj, az anyám seggét! Mióta vagyok én ilyen lírai?
Ujjaim serényen tevékenykednek a lány hüvelye körül. Vadul húzogatom ki-be, tágítom, feszegetem, s már én érzem a végső kielégülést helyette is. De ez csak addig tart, míg férfiasságomat határozott, erős és finom, óvatos lökésekkel váltakozóan tolom egyre beljebb hüvelyében. Igyekszem minél nagyobb izgalmat okozni neki, így néha körkörös mozdulatokkal simulok oda hozzá. Igyekszem közben masszírozni, hogy minél kellemesebb legyen, elvégre nem az a fő célom, hogy fájdalmat okozzak neki. Legalábbis nem ilyen módon.
Mikor tudatom vele, hogy hamar el fogok menni, csak letorkol, hogy folytassam. Mondjuk nem csoda, szinte érzem, ahogy lassan eljutunk a tűrése tetőfokára. Átkarolva a hátamat, arra késztet, hogy erőszakosabban, határozottabban lökjek rajta egyet-kettőt, hogy aztán nagyot sóhajtva viseljem el élvezetét. Forróság öleli körül vadul lüktető vesszőmet, s ahogy meghallom sikolyát, összeszorított szemekkel, fellélegezve, halk morgást imitálva sülök el én is. Szinte nem akarja abbahagyni, s mind addig nem is fogok kihúzódni belőle, míg nem érzem, hogy már elég. Elvigyorodok, mikor megtépi az alsó ajkamat, de alig bírva tartani magam előredőlök, hogy a pult a segítségemre legyen. Ám mielőtt még elvégeznénk mindent, ami eddig örömöt adott nekünk, úgy emelem fel vékony, könnyű testét, hogy mind végig benne "pihenek". Kibotladozva a nappaliba, leülök a kanapéra, s ölembe vonva szorítom magamhoz, így kezdve ismét neki annak a sorozatnak, amit a konyhában abbahagytunk.
- Mit gondoltál?... ezzel... ezzel be is fejeztük?

Nem akartam ám, hogy így legyen, ennek ellenére olyan hatással van a lány rám, hogy azt elmondani nem tudom. Már akkor olyan kemény voltam, mint a kő, mikor először hozzám ért. Megfeszült állkapoccsal álltam és tűrtem, sőt, még hátráltam is csak, hogy ne tudjon olyan közel kerülni hozzám, hogy az már végzetesnek mondható. Végül csak megenyhülők, és már sokkal inkább a farkam hajt, mint az ép eszem. Még én is befolyásolható vagyok Jasmine által, és pár perc múlva már csak azt hallgatom, ahogy nyögéseink betöltik a konyhát, majd az egész házat.
Soha nem voltam rest a konyhapulton, vagy fényes nappal az udvaron csinálni, a fő, hogy nekem élvezetet nyújtson. Igaz nálam még a szex is erkölcsökön alapszik, de talán ez Jas esetében nincs így. Tudom, hogy milyen a nő, mire vágyik, mire van szüksége ahhoz, hogy kielégíthesse végtelen éhségét.
Vadul mozgok benne, mondjuk csak épp annyira, hogy mindketten bírjuk az őrült tempót, ami számomra olykor nem a rég várt hatást nyújtja, sokkal inkább a feszülő fájdalmat. Csak akkor jövök rá, hogy mi lehet ez az érzés, mikor egyszerre érjük el a kívánt eredményt, s én megtámaszkodva a lány két oldalán pihenek meg egy kis időre. Csak épp annyira van szükségem, hogy levegőhöz jussak.
Amint felhevült tüdőm végre megtelik levegővel, már fel is kapom a lányt, hogy elindulhassak vele a nappaliba.
- Nem... ez nem repeta. Egyenlőre még csak a második fogás - sóhajtom, és már dobom is le magam a kanapéra, hogy Jas-t magamra ültetve egy határozottabb lökéssel ösztönözzem arra, hogy folytassa. Ahogy végighúzza kezeit a mellkasomon, és megtámaszkodva a combjaimon, vele együtt vetem hátra a fejem, s igazodva a ritmusos mozgásához, lehunyt szemmel élvezkedek. Pár percig csak hagyom, tegye a dolgát, én pedig átevezhessek az élvezetek földjére, de végül előre nyújtom a kezeimet, hogy rámarkolva a melleire azokat gyömöszölhessem egy ideig, mígnem elég erőt nem érzek ahhoz, hogy finom, cirógató mozdulatokkal kényeztessem csípőjét, combjait, és egész közel legérzékenyebb pontjához. Előrehajolva hozzá jobb kezemmel megtámasztom a tarkóját, s vad csókot lopva tőle, már-már könyörgök azért, hogy durvább, erősebb és határozottabb legyen. Epekedek érte.
Szükségem van egy kis agresszióra, durvaságra, hogy visszatérjek ebbe a rohadt világba és ne azzal a számtalan szeméttel legyek elfoglalva, amivel és akivel nap mint nap találkozni kényszerülök. Szükségem van Jas-re, hogy elfeledtesse mindezt velem ha sokáig nem is, legalább pár perc vagy óra erejéig. Talán ő maga is érezheti, hogy bár próbálkozok nem kimutatni, de a kelleténél is feszültebb vagyok. Ezt pedig orvosolni kell.