Hogy hányadán is áll az élettel? Valószínűleg ő magam se tudja… nem mindig jönnek össze úgy a dolgok, ahogy azt ő kitalálta vagy szeretné.  
Ilyen volt az egyik hűvös őszi nap Belfastban is. Az volt a második napja Írországban, ugyanis tudni illik, Franciaországban született és élt tizenhét éves koráig. Ott helyben, Bordeauxban volt a helyi gimi focicsapatának csapatkapitánya, így persze féltette a hátsómat a költözéstől, hisz hogy lesz a következő helyen az? Ott kivívta magának a tiszteletet, de mi lesz később? Mindent előről kell kezdeni, sőt az se biztos, hogy Írországban van foci csapat!
Apja Írországban kapott munkát, így kénytelen volt vele tartani, ha nem akart egyedül éldegélni Franciaországban, nincstelenül, még mindig kiskorúként számon tartva. Nem járt volna túl jól még akkor se, ha minden vele egykorú srác arról álmodott, hogy saját háza legyen, mivel villában éltek, amit egyedül aligha tudott volna fent tartani. Nyilván egy idő után kilakoltatták volna tekintettel arra, hogy nem tudta volna fizetni a számlákat, melyek igen csak bőségesek szoktak lenni a ház méretére való tekintettel.
Na de térjünk vissza Írországra. Valamikor az utolsó évben kapcsolódott be az ottani gimnazisták életébe. Az év kezdés, mint minden idegen helyen, nehezen ment, de nem kellett félnie túlzottan. Mondhatjuk úgy is, hogy perfekt angoltudással hagyta el a szülőföldjét, jobban beszélte az angolt mint magát a franciát, így ezzel nem voltak gondjai. Sokkal inkább a már akkor is határozott, uralkodó személyiségével. Szeretett egyenes háttal közlekedni, tizenhét éves fejjel tekintélyt parancsolt. Ez talán annak volt betudható, hogy mindig is a bátyja árnyékában kellett élnie. Mindig ő volt a jó, ő volt a tökéletes és a csodálatos, aki szín ötös volt az iskolában és az egyetemen se volt ez másként. Ő pedig tudta, hogy soha nem volt túlzottan jó tanuló, de még csak szorgalmas se, lusta viszont ezen téren annál inkább. Ennek ellenére ő is viselt értékeket, melyeket a bátyja nem. A gond csak az, hogy azzal, hogy el kellett hagynia Bordeaux-ot, teljesen elveszítette az értékeit. Már nem volt az az együtt érző, lelkes srác, mint régen. Sőt, csak árnyéka volt egykori önmagának
A gond csak az volt, míg ő megpróbálta kivívni magának a tiszteletet, addig ezt a már Belfastban tanuló diákok, aligha adták meg. Ez pedig nem volt meglepő. Ő voltam az új csávó, aki be akart illeszkedni, de túl éles eszű volt ahhoz, hogy lealacsonyodjon a sok fafejű, izomagy közé. Ugyanis nem vitás, mind ilyen volt. Csak döngették a mellüket, hogy ők a Janik, velük ne kezdjen ki semmi falról pattant újonc csigazabáló. Noha a lányok körében igen csak jó prédának számított, a srácok fütyültek rá.
A legnagyobb felháborodást csak akkor sikerült kiváltania belőlük, mikor fél év után ő kaptam meg az iskola focicsapatának kapitány jelvényét. Ez kiverte a biztosítékot az elődénél, de ez őt aligha érdekelte. Azzal, hogy sikerült ezt elérnie, már sikerült bizonyítania… magának. És ez volt a fő.
Az irónia kedvéért hozzuk fel azt az esetet is, mikor a pom-pom lányok csapatának kapitányára vetett szemet. Rettentő csinos hölgyemény volt és bár egy-két hónapig együtt voltak, mindketten tudták, hogy nem a szerelem az, ami összetartja őket. Hogy őszinte legyek, soha nem is ismert, nem is volt szerencséje megismerni azt a szót, hogy szerelem. Testi vágy, egyszerű tini fellángolás volt mindkettő részéről a kapcsolatuk, amit azért valljuk be, nagyon szépen kihúztak hónapokig. Egészen addig a napig, míg Cindy be nem sokallt. Tudták jól többen is, hogy orvosi papírja volt arról, hogy valami gond van a fejében. Nem lehet elképzelni, hogy mi lehetett az, hisz pontos felvilágosítást soha nem tartott neki erről. Nem csak azért, mert ő maga se tudta, hanem mert nem volt hozzá köze Aidannek. Mint említettük, nem szerelmesek voltak egymásban, legalábbis szerintük. És ez így volt rendjén. A kapcsolatuk nem volt annyira intim, tizennyolc éves korukban, hogy túl mélyre ássanak egymás életében. Nem csak joguk, de kedvük se volt hozzá. Mindketten vezéregyéniségek voltak, irányítani akartak mindig… talán ez volt az, ami a kapcsolatuk végét is jelentette.

Összefoglaló:
Miután befejezte a középiskolát Írországban, jelentkezett a francia idegenlégióhoz, lévén nem volt tisztában azzal, hogy mit akar kezdeni az életével. És ezen nem is akart sokat lovagolni, tudta jól, hogy ki kell kicsit szakadnia az iskolai és a családi közegéből. A bátyja elnyomásából, az apja felsőbbrendűségéből. A lányt akihez ragaszkodott- de nem szeretett szerelemből - elvitték, már nem lehetettek együtt ténylegesen noha szükségük volt egymásra.
Felesleges volt keresni a kibúvókat, ő megoldotta maga a dolgait, és kezébe véve az ügyet, elment a franciákhoz ahol számtalan tesztnek vetették alá, és egy-két hónapnyi előkészületek és papírmunka lebonyolítása után elkezdték a tréninget amit a katonák is kapnak általában. Két lábon járó gyilkoló gépet faragtak belőle aki nem rettent vissza senkitől és semmitől. Nekiment bárkinek gondolkodás nélkül.
Miután rájött arra, hogy ez a kegyetlenség amiben élnie kell mégsem az, amire vágyik, valami amire egyáltalán nincs szüksége, négy és fél év után, nem várva meg a teljes kiszabott időtartamot, elhagyta a csapatot és megszökött.

Hosszú hónapokon keresztül menekült a franciák elől akik teljes mértéken rácuppantak. A világ végére is kergették, elmentek érte mindenhova ahol csak megjelent állnéven vagy az eredeti nevén is. Beakarták zárni egy kezrecbe, hogfy megkapja a maga büntetését.
Végül a CIA és az FBI volt az akik felkarolták.

Több mint két évet húzott le az FBI-nál valamint másfelet a CIA-nál akik gondoskodtak a srác jólétéről, ő pedig igyekezett a legjobb tudása szerint foglalkozni a rá kiszabott ügyekkel. Fájt vagy nem, de volt, hogy a kimerülésig hajszolták, de ő megtette amit kell.

Találkozva fiatalkori párjával, teljesen új életet kezdett, és mint CIA ügynök, beépített emberként dolgozott maffia csapatoknál, hogy tönkre tegye őket, belülről rohassza szét az egész kócerájt. Van, hogy sikerült, ám olyan eset is volt, hogy kis híján az életét követelte az akció.

Számtalan autós üldözésben vett részt egyedül illegális versenyzőként és ügynökként egyaránt. Vagy segítséggel, vagy pedig egyedül, de mondani se kell, hogy Jasmine számtalanszor kivette a részét belőle, és mindig ott volt Aidan mellett mikor szükség volt rá. Kölcsönösen védték és óvták  egymást, ugyan akkor tépték is amilyen lelkesen csak sikerült. Mindig voltak gondjaik egymással még akkor is, mikor egy fedél alatt éltek a szokásos kutya-macska kapcsolatukban.

Miután a hajós akciójuk többé kevésbé eredményesen zárult, felpörögtek az események. Sikeresen letudták az utána következő napokat s miután műtétre vetemedett - vállgondjai voltak évek óta - teljesen elzárták a külvilágtól. Nem tudta megvédeni magát, a karja gyakorlatilag teljesen béna let. Egy idegösszekötés nem jól sikerült, és bár részt vett fizioterápián, nem sokat értek el vele. Kihasználva a védtelenségét, a franciák végre hosszú idők óta először kezüket tudták emelni rá és gondolkodás nélkül magukkal vitték. Nem tetszett nekik az, hogy lelépett tőlük, még szolgálatban kellett volna lennie és bár nem mennek sokra vele, arra jó, hogy kiszedjenek belőle mindent amire vágynak. Bűnszervezetekre voltak kíváncsiak, a múltjára amit Vegasban sikerült túlélnie. Azt, hogy miként tette és kik segítették, kik segíthetik, kik állnak mögötte.
Csak nagyon nehezen tudtak belőle bármit is kiszedni. Ők maguk verték bele, hogy miként tartson titokban bármit! Most magukra vethetnek.
Lassan fél éve, hogy fogságban van. Nem sokat tud a külvilágról, arról, hogy van-e valaki akinek hiányzik, aki harcol azért, hogy visszakapja. Bízik természetesen a CIA-ban ha már az emberük, de ki tudja? Lehet, hogy már rég lemondtak róla. Fogalma sincs, hogy lesz-e kiút, látja-e a fényt az alagút végén ami majd átsegíti ezen, de egy ideig még ott fogják tartani. Információk kellenek nekik, amiket valószínűleg meg is fognak szerezni, és ha kell még több töltény, még több penge fog a testében kikötni.