to: Soan  

Egyes egyedül fekszek abban a hatalmas ágyban, ami olyan hideg akár egy jégverem, hiányzik hogy valaki megöleljen, cirógasson, elsuttogja mennyire szeret. Alex házon kívül van, valami üzleti utat bonyolít le éppen, tárgyal a fejesekkel, de mégsem az Ő hiányát érzem magam mellől. Mindig is utáltam egyedül lenni, fogalmam sincs miért, de nem bírom a magányt még ha egyetlen estéről is van szó. Egyszerűen szükségét érzem annak, hogy legyen mellettem valaki. Legalább ha itt lenne a vőlegényem kevesebbet gondolkoznék a történteken. Most pedig így van időm mindent alaposan átgondolni, hiszen álmatlanságban szenvedek és nyomasztó magányban. Nem is csoda, hogy elő törnek belőlem könnyeim. Már megint sírok, de ez már kezd megszokottá válni.  Kétségbeesésemben mást nem is tudnék tenni, csak gyermeki módon sírva fakadni és azt várni, hogy ha jól kisírom magam minden jobb lesz, de a dolgok nem oldódnak meg ilyen egyszerűen. Könnyeimet törölgetve kelek fel az ágyról, nem sokat gondolkoztam azon, hogy hová is szeretnék most menni. Egyszerűen magamra kaptam köntösömet és már is reflexszerűen indultam meg az erkély felé. Szükségem volt egy kis friss levegőre és még több önsanyargatásra, mert az erkély sok olyan emléket idéz fel bennem, amire már nem is lenne szabad emlékeznem.
- Ne haragudj, nem tudtam hogy itt vagy. - Nem kis megdöbbenésemre kiérve a teraszra össze találkoztam Soannal. Ösztönösen töröltem meg szememet, hogy ne vegye észre, hogy az imént sírtam, remélem nem sírtam ki annyira szemeimet, hogy meglátszódjon.
- Úgy látom vendéget vársz, már itt sem vagyok. - Akaratlanul is észre vettem a két poharat, én pedig vagyok olyan tapintatos, hogy távozzak innen ha már feltehetőleg valakit vár. Szép lassan hátat fordítok neki, hogy elinduljak vissza a szobámba.

to: Soan  

Már nagyon régen volt az, hogy kijöttem az erkélyre, de szinte már ösztönösen jöttem ide, mert itt mindig biztonságban éreztem magam. Abszurd, mert nem tudom miért, mégis itt elkap valamiféle nyugtató érzés. Vagyis eddig ez volt, most pedig már nem tudom mit érzek a hely és Soan iránt, de legfőképp azt nem tudom, hogy Alex felé táplált érzelmeim elég erősek-e ahhoz, hogy képes legyen kimondani az oltár előtt az igent. Rengetek kérdés kavarog bennem, amikre lehetetlenség választ kapnom. Talán ezért is jöttem ki az erkélyre, csak társaságra nem igazán számítottam. Amint megláttam tudtam, hogy nem kellene itt lennem, azon voltam, hogy vissza menjek a szobámba, de lábaim nem akartak nekem engedelmeskedni. Aztán mégis csak megtörtént, hogy vissza fordultam felé, magamra erőltetve némi mosolyt.
- Felcsaptál médiumnak? - Próbáltam valami ócska viccel oldani a hirtelen jött feszültséget. Csak mert én nagyon nem számítottam arra, hogy itt fogom találni, sőt ha tudtam volna inkább a szobámban maradok, mert nem igazán viselem jól, ha kettesben maradunk egy helységben kettesben. Múltkor is sikerült csábításba esnem, ezt most nem engedhetem meg magamnak.
- Sosem tudtam igazán egyedül aludni, de szerintem ezt nem is kell részleteznem. - Felesleges szócséplés lenne, hiszen nagyon is tudja miért vagyok képtelen aludni, ismer már annyira. Főleg, hogy neki is okoztam számtalan álmatlan éjszakát, de addig én nyugodtan aludtam mellette, mert ott volt nekem és vigyázott rám.
- Minek is tagadjam, ha már úgyis lebuktam? - Nem akartam, hogy észre vegye, ahogyan azt sem, hogy magához húzzon, de nem voltam képes ellenkezni. Mennyire hiányzott az illata, mindig is annyira imádtam. Finomkodva öleltem vissza, kissé félénken, de vállára hajtottam fejemet.
- Nem hinném, hogy ezt pont veled kellene megbeszélnem. Idővel majd úgyis jobb lesz. - Ha elengedett az öleléséből akkor oda sétálok az erkély díszes vaskorlátához. Kezeimmel megtámaszkodok rajta és minden erőmmel azon vagyok, hogy az előtörni kívánkozó könnyeimet visszatartsam.

to: Soan  

Ha valaki ismer akkor az Soan. Nem tudom hogyan csinálja, de képes teljesen belém látni. Hiába is mondanám neki, hogy nincs semmi baj, nem hinné el nekem, ahhoz már túlságosan jól ismer, hogy tudja mennyire nagy baj van valójában. Az is lehet, hogy még tőlem is jobban tudja, mert én már lassan annyira elkeseredett és kétségbeesett leszek, hogy már az életkedvem is a múlté.
- Nem. - Nem hagyott ki semmit, pontosan tökéletesen tisztában van a helyzetemmel. De annak jobban örültem volna, hogy ha akkor is ennyire belém tudott volna látni mikor arra készültem, hogy megszakítom vele azt a bizonyos titkos kapcsolatunkat, amiről csak mi tudtunk, de mégis annyira boldogak voltunk. Szerettem ahogyan szeretett, de aztán minden annyira megváltozott, bonyolult lett.
- Elhívta a kötelesség mellőlem. - Nem szívesen gondolnék arra vissza, hogy Soan mindig ott volt mellettem, már csak azért sem mert nem akartam fájdítani a szívemet, hogy már sosem fog ott lenni mellettem.
- Mikor lett minden ennyire bonyolult? - Elkeseredetten néztem rá, de próbáltam magamra erőltetni némi mosolyt. Nem akarok sírni, vagyis nem hinném, hogy tudnék már sírni azok után, hogy mostanában az a fő elfoglaltságom, hogy csak megállás nélkül sírok mikor feltehetőleg senki sem látja. Különös volt a szájából azt hallani, hogy képes már úgy gondolni rám, mintha csak barátok lennénk azok után ami közöttünk történt.
- Én csak nem tudom, hogy tényleg késze állok-e erre, mert ugye ez egy hatalmas döntés. Mi van akkor ha már túl későn gondolom meg magam? - Nem úgy értem, hogy már akkor mikor Alex felesége leszek, hanem mikor már Soan talál maga mellé egy másik nőt, aki végett örökre képes lesz elfelejteni azt ami egykor közöttünk történt.
- Azt hittem tudnék boldog lenni mellette, de már nem vagyok ebben annyira biztos. - Az viszont biztos, hogy Soan az utolsó ember akivel erről kellene beszélnem, de mással nem tudok, hiszen más nem tud arról, hogy mi miatt tengődök ennyire kétségbeesetten. Egészen közel lépek hozzá, hogy előtte állva a szemébe tudjak nézni.
- Vannak pillanatok mikor úgy érzem, hogy csak is rád van szükségem. Bárcsak tudnám, hogy ugyan így érzel. - Egészen közel ajkaihoz suttogom szavaimat. Annyira nagy a kísértés, főleg azok után, hogy a minap érezhettem újra azt a szenvedélyt ami egykor közöttünk életre kelt.

to: Soan  

Látom milyen képet vág az egészhez és nem is kell megszólalnia, anélkül is tudom, hogy mi erről a véleménye. Mert ha valaki akkor Soan tényleg mindig mellettem volt, nem is tudom hogyan sikerült idáig eljutnunk. Minden annyira szépen kezdődött aztán olyan zavarossá, bonyolulttá vált. Nem várom el tőle, hogy megértse miért tartunk most itt, csak mert én sem tudom erre a választ. Őszintén nem tudom mit kellene tennem, szeretném ha tudnám, de annyira kétségbeesett vagyok és tudom akármit fogok dönteni súlyos következmények lesznek a következményei. Vagy csak én bonyolítom túl ezt ennyire?
- Nem szeretném megvárni, hogy az oltár előtt kelljen állnom a menyasszonyi ruhámban, hogy képes legyek döntést hozni. - Minden erőmmel azon vagyok, hogy ne fakadjak ismét könnyekre a kétségbeesésem végett. Nem lenne túl szép tőlem, ha az oltár előtt hagynám faképnél Alexet, aztán mégis mit mondanék neki? Hogy próbáltam szeretni, de Soan életem nagy szerelme? Még ebben sem vagyok teljesen biztos, talán csak a közös szép emlékek végett érzem azt, hogy hozzá tartozom.
- Szerinted már nem túl késő? - Valljuk be tényleg csak pár nap van az esküvőig. Legszívesebben fognám magam és elmenekülnék a problémáim elől. Tragikus, de olyanná váltam, mint anyám, pedig sosem akartam ilyen lenni. Képes lennék elhagyni valakit egy másik férfiért.
- Biztosan nem csak egy múló szeszély vagyok az életedben, akihez azért ragaszkodsz annyira, mert elveszíthetsz? - Egyszerűen csak tudom kell, ha lefújom az esküvőt szeretném ha végig mellettem állna. Kell, hogy valaki támogasson. Aztán mégis mi lesz velünk? Folytassuk a titkos kis románcunkat, vagy már a kapcsolatunk képes lesz feltárni magát a világ szeme előtt? Az már biztos, hogy nem akarok több titkot.
- Nem akarok neked fájdalmat okozni, de nem hinném, hogy képes lennék arra, hogy elengedjelek. - Ez volt az a bizonyos pont, mikor minden józan érvem megszűnt létezni. Csak engedtem vágyaimnak, talán nem helyes és nem is szabadna ezt tennem, de nem bírtam megálljt parancsolni magamnak. Megcsókoltam! Istenem mennyire hiányzott már, hogy újra érezzem ezt. Ha nem lök el magától most azonnal nem hiszem hogy képes lennék leállni.

to: Soan  

Nincs értelme már annak, hogy tovább hullajtsam könnyeimet. Attól még a problémám nem oldódik meg ha egész nap csak sírok. Erősnek kell lennem, végre kiállni azért amit igazán szeretnék. Akkor mégis miért félek ettől még mindig ennyire? Sosem kellett volna idáig eljutnunk. Nem tudom hibának tartani azt ami egykor közöttünk történt. Inkább az volt életem legnagyobb hibája, hogy képes voltam neki hátat fordítani miközben még mindig szerettem, mert az amit akkor éreztem iránta az még most sem szűnt meg, akármilyen erősen is próbálkoztam mást szeretni az iránta érzett érzelmeim sokkal erősebbek voltak.
- Alexet gyerekkorom óta ismerem, ezért szeretem. - Sokáig csak barátok voltunk, talán jobb is lett volna ha a kapcsolatunk megmarad ennél a szintnél. Őszintén sosem gondoltam úgy Alexra, inkább a jó barátot tudom benne látni, nem pedig azt a férfit aki a férjem lesz és majd együtt leéljük az életünket.
- De sosem tudnám úgy szeretni, mint téged. - Mert ami közöttünk van az különleges. Fogalmam sincs miért érzem így, de annyira nagy hatással van rám Soan, hogy már egyáltalán nem tudok kételkedni az érzelmeiben amit irántam érez. Régebben megtettem, akkor is hiba volt és már nem akarom még egyszer ugyan azt a hibát elkövetni.
- Újrakezdeni. - Annyira tartottam a reakciójától, hogy még a szemébe is képtelen voltam nézni. Nem szeretném ha már késő lenne, mert bele roppannék ha kiderülne, hogy életem nagy szerelme mindig előttem volt, csak mire ráeszméltem erre addigra sikeresen elsikerült szalajtanom.
- Soan, mégis miért nem voltál képest ezt mondani akkor is mikor szükségem lett volna rá? - Ha ezt már akkor közölte volna velem, akkor nem tartanánk most itt. Nem lennék menyasszony és nem lennék két férfi kereszttűzében. Minden annyira, de annyira könnyebb lenne. Persze mi sosem ismertük a könnyebb utat, ahogy az eddigi tapasztalataink is ezt támasszák alá.
- Mégis mit kellene tennem, Soan? Vessem magam karjaid közé a történtek után és reménykedjek abban, hogy ha tényleg téged választalak nem kell többé titkok között élnünk? -  Akármennyire is szeretem nem helyes, hogy ezt tesszük. Túl sok a titok és azt hiszem tartózok annyival a szeretteimnek, főleg az apámnak hogy tudjon erről a kapcsolatról. Őszintén félek, mert elképzelésem sincsen, hogy hogyan fog erre reagálni.
- Mindig is ezt akartam. - Határozottan ejtettem ki szavaimat, miközben egyenesen belenéztem szempárjába. Nem élném túl ha még egyszer eltolna magától, de azt hiszem megérdemelném ha úgy döntene mégsem akar a történtek után, megannyi csalódást okoztam neki és lehet jobb lenne az élete nélkülem, de nem vagyok képes elengedni.

to: Soan  

Mindig csak arra tudok gondolni, hogy mi fog velünk lenni ha engedek a csábításnak. Valószínűleg túlságosan félek a vágyaimtól és annyi szenvedés után már nem igazán hiszem el, hogy a történtek után mégis tudnék boldog lenni, annyira boldog mint régen voltam. Na és mi van azzal, hogy az idő mindent megszépít? Ha csak azért látom annyira szépnek a vele töltött időt mert ragaszkodok ahhoz a kis illúziómhoz, hogy még lehetünk együtt boldogok?
- Ennyire egyszerű lenne? - Most követnem kellene, mintha csak egy naiv kislány lennék csak mert annyira vágyok a boldogságra? Őszintén szeretnék mellette boldog lenni, de nem tudom miért kellene neki elhinnem, hogy majd boldoggá fog tenni, mert egyszer már hagyott elmenni.
- Pedig ennyire még sosem féltem, mint most. - Tartok attól, hogy ha még adok is neki egy újabb esélyt nem fog vele élni, majd szép lassan szilánkjaira tőri szívemet és romba dönt mikor kiderül mégsem vagyunk egymásnak valóak. Mert ez eddig tényleg szép és jó volt amin keresztül mentünk, vagyis fogjuk rá mert a szebb pillanatok többségben vannak, na de mi van akkor ha már ennyi nekünk nem lesz elengedő?
- Bennem nem voltál képes megbízni? - Értetlen arckifejezés ül ki arcomra, mert kimondottan nem értem miért hozakodik fel ezzel a bizalom témával, mert én mindvégig úgy éreztem bízhatok benne, de ezek szerint a bizalom csak egyénirányú volt. Vagy csak én lennék túl szőke és nem értem mire is szeretne kilyukadni? Annyira elvakítanak az érzelmeim, hogy már csak azt tudom elhinni amit magamnak bebeszélek.
- Biztos vagy abban, hogy tényleg engem szeretnél? - Mert onnantól kezdve, hogy felfedjük mások előtt a kis titkunkat mondjuk úgy, hogy hidegre, melegre is számítok egyaránt. Páran biztosan megbotránkoznak majd rajtunk. De ami a legjobban aggaszt az az, hogy fogalmam sincs apu hogyan fog ránk reagálni, és nekem sokat számít a véleménye.
- Soan, mióta lettél ennyire türelmes? Ha meg akarnám gondolni magam szerinted ezt tenném? - Amolyan szemléltetésként simultam hozzá megragadva egyik kezét amit derekamra vezetve szép lassan elirányítottam fenekemig. Közben pedig újfent rátapadtam ajkaira. E sem akarom hinni, hogy ezt teszem. Elvileg most Alex megcsalására készülök, ami nagyon furcsa mert mindvégig mikor Alexal voltam úgy éreztem, hogy Soant csalom meg azzal, hogy nem vele töltöm az éjszakákat.

to: Soan  

Nem akarok hinni a saját fülemnek, annyira hihetetlen, hogy Soan szájából hallom ezeket a szavakat. Mert sokáig arra vártam, hogy elém álljon és ezt halljam tőle, de most hogy megtörténik nem tűnik valóságosnak. Biztosan csak egy vágyálom lehet, nem sokára felébredek és feleszmélek arra, hogy csak a képzeletem játszadozik velem, mert ez nem lehet valóság. Vagy mégis?
- Ugye szeretnéd megpróbálni és nem csak azért mondod ezt nekem, mert ezt szeretném hallani? - Őszintén hitetlenkedek, mert annyi nappalt és éjszakát kellett nélküle elöltenem... Most pedig ilyen egyszerűen ezzel áll elém. Miért nem volt képes velem őszinte lenni mikor szükségem lett volna rá? Nem is tudja mekkorát csalódtam akkor benne mikor hagyta, hogy hátat fordítsak neki, mintha számára semmit sem jelentett volna az ami közöttünk zajlott.
- Igen Soan, félek! Nincs arra garancia, hogy ezek után tényleg bízhatok benned, hiszen nem voltál hozzám őszinte. - Minden annyira máshogy alakult volna, ha már akkor megmondja hogy szeret mikor véget vetettem a kapcsolatunknak. Akkor tényleg azt hittem, hogy jól cselekszem és talán észhez térítem, de aztán hirtelen a dolgok egész más irányba csaptak át.
- Ha képes lettél volna már akkor kimondani, hogy szeretsz talán most a te menyasszonyod lennék. - Nyers voltam hozzá, mégis azt hiszem megérdemli ezt az őszinteséget tőlem. De nem mutatott semmi hajlandóságot, ezért is alakultak úgy a dolgok, hogy a gyűrűs ujjamon lévő eljegyzési gyűrűmet Alex húzta fel az ujjamra.
- Szeretném is, hogy bebizonyítsd, hogy tényleg bármit megtennél. - Ha képes lesz felfedni ezt a nagy titkot amit eddig csak mi ketten tudtunk akkor adok ennek a kapcsolatnak még egy esélyt. Már nem szeretnék több titkot, ha pedig tényleg engem akar akkor nincs más választása fel kell fednie a családunk előtt azt, hogy mi egymáshoz tartozunk.
- Hiányzik a szenvedély ami régen körül vett minket, ne fogd vissza magad. - Túl finomkodó az emlékeimhez képest. Halk sóhajok hagyták el ajkaimat mikor már nyakamat csókolgatta. Mindig annyira imádtam, ahogy melleimmel játszadozott, ez is annyira hiányzott, ahogy minden egyéb. Senki sem tud úgy megcsókolni, megérinteni mint Soan.
- Ezt inkább zárt ajtók mögött folytassuk. - Gyengéden álla alá nyúlva próbáltam magamtól elszakítani, hogy meghallja amit neki mondok. Mert nem akarok semmiféle váratlan vendéget, sem pedig szemtanút.

to: Soan  

Nem egészen van az úgy, ahogy Soan gondolja. Nem ilyen könnyű. Ha csak így mennének a dolgok akkor minden nap leírnám neki, hogy mit szeretnék aznap tőle hallani, neki pedig csak annyi dolga lenne, hogy elém álljon a betanult szöveggel.
- Nem mondanám el. Nem szeretném, hogy csak azért mondj nekem bármit is, mert én azt szeretném tőled hallani. Soan, ezt neked kell tudni, hogy mire vágyok és mit szeretnék a te szádból hallani. - Még akkor is ha könnyebb lenne rávilágítani arra amit szeretnék. Őszintén, nőből vagyok ezért gyakran vagyok tanácstalan azt illetően mit is szeretnék valójában. Minden nap vannak kételyeim, de azt tudom ami ilyen fontos volt számomra az így nem múlhat el. Bármi is lesz az ára ennek, én vállalni fogom.
- Talán még az is jobb lett volna, ha hazudsz nekem. Mert így csak hagytál kételyek között tengődni, mert nekem elképzelésem sem volt arról, hogy mit érezhetsz irántam. Nem tudhattam... - Ennyi erővel gondolhattam volna azt is, hogy csak egy játékszer vagyok számára, mert nem éreztetett velem ennél többet, csak akkor mikor kettesben voltunk a hálószoba falai között. Ott teljesen máshogy viselkedett.
- Általában az igazság fájni szokott. Tudod én szívesebben mondtam volna neked igent, de te mások előtt sem mersz felvállalni, nemhogy megkérni a kezemet. - Ha már az őszinteségnél tartunk akkor mindent el szeretnék neki mondani, mi eddig engem nyomasztott, hogy legalább osztozzon ezzel velem. Tényleg nem értem akkor miért nem volt erre képes.
- Apu iszonyú dühös fog lenni, ha Alexal való jegyességemet felbontom, én csak azt szeretném, hogy mellettem állj mikor a fejem felett összecsapnak a villámok. - Apám és Alex édesapja társak a cégnél is barátok is egyben, ezért is lesz olyan nehéz beadagolni, hogy meggondoltam magam és inkább a mostohabátyámmal élném vígan tovább az életemet.
- Hiányzik az ágyad. - Túrtam bele hajába, alsó ajkamba harapva élveztem, hogy nyakamat hinti be csókjaival, mindig is izgatónak találtam, ha ezt tette velem. Engedelmesen követem, most már biztosan elment a maradék józan eszem is. Ezt nem lenne szabad, de mégis annyira vágyom rá.
- De sosem fogunk odáig eljutni. - Szólaltam meg a csók után, mikor már a szobájában voltunk, az ajtónak préselt, én pedig már egyre türelmetlenebb voltam. Most úgy érzem, mintha semmi sem változott volna közöttünk, még mindig ugyan azok az érzelmeim iránta, ezen semmi sem változtatott és még mindig ugyan úgy kívánom, ha nem jobban.

to: Soan  

Volt esélyünk, mégsem éltünk vele. Ha adnék ennek a kapcsolatnak még egy esélyt akkor talán minden más lenne, vagy újból elkövetnénk ugyan azokat a hibákat? Őszintén fogalmam sincs, csak reménykedhetek abban, hogy tanultunk a hibáinkból és a második esélyt nem fogjuk elrontani. Mert én tényleg szeretnék vele újra megpróbálni, még ha nem is garantált a siker. De nekem ezért olyan döntést kell meghoznom ami végett sokan csalódni fognak bennem, főleg Alex, na meg apa. Őszintén nem tudom hogyan tudnék azután a szemükbe nézni, miután közöltem velük hogy én nem vagyok képes a házasságra, még nem csak mert nem a megfelelő személyhez készültem volna hozzámenni.
- Vágyom rád. - Úgy éreztem muszáj vele közölnöm, hogy a saját számból hallja és valóságos legyen számára, hogy tényleg még mindig akarom. Hiába is próbáltam erősen küzdeni az iránta érzett érzéseimmel és Alexet szeretni helyette mégsem voltam rá képes. Nem arról van szó, hogy a vőlegényemet nem szeretném, mert szeretem de úgy sosem fogom, mint Soant.
- Nem hittem volna el, de legalább tudtalak volna azért utálni mert ezt szeretted volna velem elhitetni és könnyebb lett volna tovább lépnem, vagy csak én szerettem volna, hogy ennyire könnyű legyen. - Ha tett volna valami olyasmit ami végett képes lettem volna megutálni biztosan nem vágynék rá most ennyire, vagy bármi rosszat képes lennék neki eltűrni mert tényleg szeretem? Fogalmam sincs, de nem szeretném ha ez kiderülne, mert nem akarom, hogy bármi rossz dolog is történjen velünk, már éppen elég volt ennyi is.
- Szerintem már akaratlanul is sok fájdalmat okoztam neked, szándékosan nem szeretnék neked még több fájdalmat okozni. - Ha neki fáj az őszinteségem akkor elhallgatok. De azért tartunk itt ahol most is, mert eddig nem voltunk képesek őszintén beszélni egymással, főleg arról nem amit egymás iránt érzünk. Ha biztosan tudtam volna hogy szeret akkor most nem más menyasszonya lennék és nem állnék szinte már az oltár előtt.
- Akkor is mellettem fogsz lenni mikor apám elé fogok állni és elmondani neki az igazságot? - Mert szerintem neki kell megtudnia, hogy mennyire hálátlan voltam vele szemben. Mindent megkaptam tőle, szó szerint és mégis ezt tettem vele. Nem voltam hozzá őszinte és titokban bele szerettem abba a férfiba aki a hőn szeretett és imádott asszonyának a fia. Ezt nehéz lesz beadagolni és még nehezebb nekik elfogadni, ha egyáltalán képesek lesznek megbarátkozni a tudattal.
- Te is hiányoztál nekem. - Nem múlt el úgy nap, hogy ne jutott volna eszembe. Miket beszélek?! Nap? Szinte minden pillanatomban csak rá tudtam gondolni és arra, hogy mit művelhet nélkülem, hogy vajon Soan már képes volt tovább lépni? Ilyen gondolatok megszállottja lettem mikor nem arra gondoltam mennyire hiányzik édes csókja vagy csak az, hogy egyszerűen mellettem legyen.
- Most már velem lehetsz. - Alsó ajkamba harapva néztem Soan félmeztelen testét, ez a látvány már annyira hiányzott, de főleg az ami ezek után szokott következni. Szemébe nézve hagytam neki, hogy megszabadítson ruhámtól, hogy újra az ismerős de rég nem látott látvány táruljon elé. De rég volt már mikor Soan fehérneműben látott, túl rég.
- Csak fél percre álljunk meg! - Semmi bajom a tempónkkal csak tudnom kell valamit mielőtt újra az ágyában kötnék ki.
- Tudom ez most nem a legmegfelelőbb alkalom, de egyszerűen muszáj tudnom, hogy ne legyen bűntudatom Alex miatt. Voltál mással is? - Biztosan volt, hiszen férfi alapszükségletét képzi a szex, de a saját szájából szeretném hallani. Egy rossz szavam sem fog lenni ezért hozzá, annyira nem, hogy kezem ösztönösen a nadrágjában lévő övcsatra tért, amit el is kezdtem kicsatolni.

to: Soan  

Szeretnék neki hinni és feltétel nélkül megbízni minden egyes szavában. Félelmeim nem állhatnak boldogságunk útjába. Mert adtam neki esélyt arra, hogy bizonyítson és most is adni fogok neki még egyet, utoljára. Nem retteghetek attól, hogy a történelem meg fogja ismételni önmagát és minden olyan fog lenni mint akkor volt. Valójában szeretném, hogy olyan legyen csak azokat a részeket nem akarom újra átélni ami ahhoz vezetett, hogy inkább külön útra tértünk. Mi ketten jó párost tudunk alkotni, csak tudnunk kell beszélni az érzelmeinkről, mert nekem szükségem van arra, hogy kimondja szeret és szeretni is fog. Iszonyúan romantikus alkat vagyok, de erősen próbálom titkolni, de ezért is van nekem arra szükségem, hogy Soan bevallja nekem, hogy mit érez irántam, nem elég ha csak egyszer mondja ki.
- Akkor mégis mit láttál? Azt, hogy mennyire kétségbe vagyok esve, vagy azt, hogy mennyire szeretném ha kimondanád, hogy szeretsz? - Tényleg könnyebb lett volna, ha csak azt mondja nem érez irántam már semmit sem, csak játék voltam számára. Akkor tudtam volna gyűlölni és nem fájtak volna annyira a nélküle eltöltött pillanatok sem.
- Már a legelején közbeléphettél volna... - Újra és újra ugyan ott kötünk ki. De most nem szeretném hangoztatni ismét azt, ha lett volna annyi bátorsága, hogy tudassa velem mit is jelentek neki, akkor nem is lett volna mit végig néznie, mert sosem menekültem volna Alex karjai közé, csak mert csalódtam benne. Nem szeretném hibáztatni ezért, mert sok mindenben én is hibás vagyok, ennyire erővel magamra is mutogathatnék, ha bűnbakot kellene keresni.
- Tartozok neki annyival, hogy tőlem tudja meg az igazságot, még ha nem is lesz elragadtatva tőle. Elképzelésem sincs arról, hogy hogyan fog reagálni. Félek, de ha ott leszel mellettem talán nem fogok ennyire. - Nekem csak arra van szükségem, hogy ott legyen és fogja majd a kezem, mikor apám szemébe nézve kimondom, hogy Soant szeretem. Biztos hatalmasat fog bennem csalódni, mert ugye az esküvő már a nyakunkon van és nem a legaktuálisabb időpont a mostani egy őszinteségi rohamra. De erre nem hinném, hogy van megfelelő időzítés amire mi készülünk.
- Ne mondj ilyet! Én szeretnék még abban az illúzióban élni, hogy minden rendben fog lenni. Egy ideig puskaporos fog lenni a hangulat, de aztán élhetünk itt boldogan egy párként. De ha tényleg minden húr szakadna akkor valahol máshol kell új életet kezdenünk. - Nehéz lenne itt hagyni apámat, de ha nem tud majd megbarátkozni a helyzettel más választásunk úgy sem lesz, mert nem lennék képes napról napra elnézni hogyan nézne rám a történtek után. Azért mégis megpróbálok optimista lenni és a legjobbakat remélni.
- Ahogy én is rád. - Nem vagyok törékeny, de mégis mellette annak érzem magam, szükségem van arra, hogy mellettem legyen és vigyázzon rám, arra hogy tudjam van kire számítanom.
- Erre hirtelen két magyarázatom is van. Az első, hogy azért nem tudsz elfelejteni mert nem is akartál. A második pedig az, hogy mert szeretsz, ezért nem voltál képes rá. - Ajkaira suttogva beszéltem hozzá, közben kihúztam nadrágjából az övét. Majd megcsókolva késztettem arra, hogy hátrálni kezdjen az ágy felé, szép lassú tempóban, hogy mire oda érünk a nadrágjából is sikeresen kibújtassam.

to: Soan  

Nem pont erre a válaszra számítottam, vagy mondhatnám úgy is, hogy ennél aztán jóval többre. Nem számít mennyire fájna az igazság, csak legyen velem végre őszinte!
- Ugye tudod, hogy ez nem volt kielégítő válasz? - Mert én komolyan szerettem volna tudni, hogy mit láthatott akkor a szememben és megint kitér a válaszadás lehetősége elől. Naiv voltam, mikor azt gondoltam, hogy most lehetünk egymással őszinték, vagy talán túl sokat várnék el tőle? Fogadjam el a tényt, hogy kutyából nem lesz szalonna, ahogy Soan sem tud változni? Nem vagyok rá képes. Nem kérek tőle sokat, csak annyit, hogy azokon a dolgokon változtassunk ami végett ide kötöttünk ki, ez kettőnk érdekében elkerülhetetlen lépések.
- De mégsem tetted. - Ha tényleg közbe akart volna lépni akkor most nem itt tartanánk, sőt lehet hogy már régen vissza tértem volna hozzá, ha lett volna annyi bátorsága és elém áll és mindent bevall, amit eddig elhallgatott előlem. Most pedig ott tartok, hogy Alex menyasszonya vagyok és a kitűzött nagy nap egyre közelebbinek tűnik.
- Akkor mégis kire kellene? - Hatalmas lépés lesz az ha színt vallunk mások előtt és tényleg azt szeretném ha ott lenne mellettem és tudnék rá támaszkodni ebben a nehéz időszakban. Mert bizony nem lesz gyerekjáték és biztosan sokan felfognak háborodni, páran megdöbbennek, mások szívrohamot kapnak, azért ezt mégsem akarom, főleg hogy apámnak álljon le a hirtelen ért sokktól a szíve.
- Soan, ha tényleg velem szeretnél lenni, kell hogy érdekeljen minket bárki véleménye is? - Persze ha apu ellenezné a kapcsolatunkat akkor azt tudomásul fogom venni, de semmit sem fog változtatni az érzelmeimen. Ha pedig apám tényleg annyira szeret akkor nincs más választása, meg kell barátkoznia azzal a tudattal, hogy bele szerettem abba a férfiba aki annak a nőnek a fia akit maga is szeret. Kissé bonyolult a mi családunkban a szerelmi szálak.
- Akkor most elevenítsünk fel pár pikáns emléket. - Már mindketten csak fehérneműben vagyunk és annyira közel egymáshoz, nem is tudom utoljára mikor éreztem ennyire közel magamhoz. Mikor már az ágyra keveredtünk finoman megcsókoltam, de gyorsan elhúzódtam tőle. Felkeltem és az éjjeli szekrényre tettem az eljegyzési gyűrűmet. Szótlanul vissza tértem hozzá, ölébe ülve tapadtam ismét ajkaira. Annyira abszurd, hogy most fogom megcsalni a vőlegényemet a szerelmemmel.

to: Soan  

Nincs is annál fájdalmasabb, ha az a férfi akit szeretünk nem képes arra, hogy őszintén bevallja számunkra az érzéseit. Volt már, hogy úgy éreztem ennél nekem több nem jár. Boldog voltam vele, de azt hittem a gyorsan lángra lobbanó szenvedélyünk már csak a múlté és azért nem képes beszélni az érzelmeiről mert nem akar nekem hazudni. Azt hittem nincsenek is érzései irántam, de viszont nem akar megbántani és ezért nem szól semmit mikor a legjobban szükségem lenne arra, hogy beszéljen.
- Pedig semmi másra nem vágytam csak arra, hogy végre képes legyél kimondani. - Sokáig kellett rá várnom, de mégis megérte. Akármi is történjék nekem mindig is Soan marad az a bizonyos nagy Ő. Hiába is önző, képes vagyok neki mindent elnézni, azt hogy nem volt képes előbb bevallani azt, hogy szeret. Már semmi sem számít, csak azt, hogy már nem kell reménykednem ebben, hiszen már képes volt bevallani.
- Igen, az voltál. De ugye csak voltál? - Nem akarok még egyszer átmenni azon, hogy hosszú hónapokon át el legyünk egymástól szakítva. Bárcsak tudnám hogyan tudnám közölni apámmal majd Alexal is, hogy nem szeretném az esküvőt, mert nekem csak Soanra van szükségem.
- Ezt még én sem tudom, de majd erre is fogunk együtt megoldását találni. Én vagyok a kis hercegnője még mindig és apu csak azt szeretné, hogy boldog legyek, ha látja melletted mennyire boldog vagyok akkor kénytelen lesz megbarátkozni a tudattal, hogy téged szeretlek. - Valami ilyesmire számítok persze a kezdetleges sokk után. De azzal is tisztában kell lennie drága apámnak, hogy talán sosem ismertem volna meg Soant, ha nem éppen az anyját nézte volna ki magának. Szóval végül is apunak köszönhetjük azt hogy egymásra találtunk.
- Megmutatom mit akarok. - Sokat mondó mosolyommal néztem rá, finoman bele túrtam hajába, majd újra megcsókoltam. Végre véget ért a sóvárgásom, mert újra megkaphatom azt amire igazán vágyok. Még mindig ugyan olyan hatással van rám, mint régen is volt. Halk nyögéseimből egyre hangosabb sikolyok lettek, ahogy testem minden porcikáját végig járta az a kellemes bizsergető érzés.
- Ugye most csak álmodok? - Mikor már szóhoz tudtam jutni hangot is adtam a kételyemnek. Hiába fekszik itt mellettem, hiába simogatom meztelen mellkasát és érzem teste melegét mégis annyira álomszerűnek tűnik az egész.