A Sparks-i kórházban láttam meg a napvilágot 1995 tavaszán. Szüleim egy inkubátorban hagytak, még nevet se adtak nekem. 4 éves koromig a helyi árvaházban nevelkedtem, ott kaptam a Juliet keresztnevet. Amíg ott éltem a korombeli gyerekek sokat piszkáltak a szegényes, szakadt ruháim miatt. Aztán minden jobb lett, mikor a Smith házaspár örökbe fogadott. Két mostohatestvérrel nem volt a legjobb a dolgom. Nem éltünk rosszul, nem erről van szó. Viszonylag jó szülők is voltak, viszont kicsit túl elfoglaltak. Apa dolgozott, anya pedig többet törődött a testvéreimmel. 18 éves koromban a bátyám kibökte, hogy ők nem az igazi családom. Távolságtartóbbá váltam velük, meg is romlott a viszonyunk. Úgy éreztem nincs aki szeret. Anyáméknak annyira sem kellettem, hogy nevet adjanak nekem. Ők is csak azért fogadtak örökbe, mivel akartak egy harmadik gyereket, csak már nem ment nekik. A nővérem már a saját életét élte, a bátyám pedig csak magával törődött, velem alig. Távol akartam lenni tőlük, ezért mikor tovább kellett tanulnom az egyik Las Vegas-i főiskolát választottam. Nincs messze, de legalább kollégistaként nem kell őket naponta látnom. Ott aztán összejöttem egy sráccal. Nem volt hosszú a kapcsoltunk, mégis ezalatt történt az életemben egy fordulat. Elvitt egy buliba és ott adtak pár tablettát, amit ők csak ekinek neveztek. Azt mondták nagyon jó cucc és teljesen biztonságos. Ettől majd lebegek és elfelejtem a gondjaim. Hittem nekik. Úgy éreztem egy kis kikapcsolódást igazán megérdemlek. Be is kaptam néhány szemmel a bogyóból. fokozatosan emelkedett a vérnyomásom és gyorsabban vert a szívem. Lassan elöntött az eufória és úgy éreztem minden rendben van. A gátlásaim is feloldódtak, bíztam a körülöttem lévőkben és magamban. Minden sokkal szebbnek tűnt, nem voltam se fáradt, se szomjas. Egy 45 perc múlva érte el a hatás a csúcsot. A jókedvem még elhúzódott pár óráig és nagyon élveztem ezt az állapotot. Utána már nem éreztem magam olyan jól. A kedvem fokozatosan kezdett rosszabb lenni, kiszáradt a szám és pótcselekvésként többek közt ettem. Másnap végigaludtam a napot, mert elég fáradt voltam. Azt éreztem, kell még egy kicsi a szerből. Csak azért nem vettem be, mert vasárnap volt és másnap iskola. Nagyon vártam a hétvégét, ahol újból vettem be a szerből és egyre jobban rákaptam. Szinte fel se tűnt és az ecstasy a hétvégi bulik részévé vált. A fiúval idővel szakítottunk, azóta nem is nagyon hallottam felőle, de nem is érdekelt. Jobban foglalkoztattak a partik. Két alkalom közt arra lettem figyelmes, hogy ráz a hideg, gyengének érzem magam, émelygek és kívánom a szert. Aztán pár alkalom után már nem volt elég csak hétvégén venni be belőle, délutánonként is elkezdtem szedni. Ezzel persze megnöveltem annak a kockázatát, hogy lebukjak, de igyekszek úgy csinálni, hogy ne nagyon tűnjön fel senkinek. 2 hónapig ez sikerült is, aztán nagyjából egy hete az osztálytársam, Adam akkor nyitott rám, amikor be voltam állva. Kiakadt és elkezdett kiosztani, hogy le kéne szokjak. Azóta próbálom kerülni, azonban folyton belebotlok és mindig ezzel jön. Csak tudnám miért nem hagy békén... Jó lenne ha végre leszállna rólam.