Régen örültem volna egy ilyen kilátástalan helyzetnek. Akkor vigyorogva mentem volna neki és élveztem volna a kihívást. Most viszont csak azt látom, hogy míg a fickónak kése van, nekem csak az üres zsebem. De legalább elértem, hogy rám figyeljem és békén hagyja Jennát egy kicsit. Amint megindul felém, benyitok az ajtón. Csak remélni tudom, hogy rejt valami hasznosat. Kivételesen úgy tűnik, szerencsém van. Már ha annak lehet mondani, hogy egy felmosóval és valami ismeretlen löttyel induljak meg újra a hangok irányába. Nem lett volna rossz, ha a fickó egész végig velem törődne... De nem, eszében sincs. Úgyhogy futva indulok meg a lépcsők felé. Egy pillanatra viszont ledermedek. Az agyam egy része tudja, hogy ezt a jelenetet csak végignézhetem, megakadályozni nem tudom. Utána viszont kettesével szedem a fokokat lefelé és gondolkodás nélkül zúdítom a fickó hátára a halálfejes flakonból a löttyöt. Aztán már csak azt veszem észre, hogy nem csak ő ordít fájdalmasan, hanem én is. Sikerült a saját kezemre is önteni egy adagot és rohadtul éget... mar...
De nincs sok időm ezzel törődni, mert nagyon úgy néz ki, hogy nem csak én tudom jól kizárni a fájdalmat. Végül az egész flakon landol az arcába, mire a szeméhez kap. Máris jobb. A következő másodpercben túl sok minden törtnénik. A biztonsági őrök. A fickó fut. Én kiabálok. Aztán kikötök Jenna mellett. Próbálom megállapítani, hogy hol sérült meg, honnan jön a vér. Nem sok sikerrel. Túlzottan leköt az az igazán apró tény, hogy mi változott rajta. Ha tehetném, most kezdenék hátrálni, de egy, mögöttem csak a fal van, kettő... nem tehetem meg. Hiszen nincs észnél. Hiába áll már ott az egyik biztonsági őr, elég erősen zihálva, miközben telefonál, ez nem elég. Bármi is történt, akkor sem tűnhetek el. Akkor sem, ha ebből elég egyértelműen rendőrségi ügy lesz. Éveken át megúsztam, miközben kerestem a bajt, most pedig, mintha a sors nem engedné, hogy kiszálljak.
- Elmúlik. A fő, hogy észnél vagy - mondom komoran, miközben újra és újra aggódva pillantok rá. Hiába nem akarok ezzel az aprósággal foglalkozni, hiába nem akarok teóriákat gyártani... A fenébe is! Megsérült és vérzik. Azzal kellene törődni, nem a kavargó gondolataimmal. Amúgy is egyszerűbb lesz, ha rákérdezek. Csak nem most.
Most inkább a biztonságira nézek, aki még mindig nagyban telefonál. Komolyan már megfordul a fejemben, hogy eszébe sem jutott mentőt hívni, hanem éppen valami haverjának telefonál, hogy elmesélje, milyen akcióban volt része.
- Jön már az a kib*szott mentő? - kiabálok a fickóra, mire ő bólint. Ezzel egy időben meghallom a szirénát, majd egy perc múlva nem csak a mentősök futnak be, de a rendőrség is. Nem tehetek róla, újabb káromkodás hagyja el a szám. Még most, ilyen helyzetben sem díjazom túlzottan a jelenlétüket.
Jennát viszik, engem pedig egy egyenruhás céloz meg. Nem tudom, mit mondtam volna neki, ha nem jelenik meg egy doki és kezdi el vizsgálni a kezem, majd beszállít engem is a mentőautóba. Aztán jön a kérdés. Ismerem-e a sérültet? A rokona vagyok? Aztán még vagy tíz másik kérdés, de azokra már nem figyelek. Leragadok ott, hogy ismerem-e... van-e hozzá bármi közöm... Van?
Jó lenne megkérdezni. Hiszen csak egy egyszerű igen vagy nem válaszra van szükségem, de nem igazán engednek kérdezősködni. Az egyik doki leültet oldalra, az ajtó mellé, hogy ne legyünk útban és a kezemet vizsgálja, miközben másik kettő áll Jenna mellett. Fogalmam sincs, mit csinálnak. Miért állunk még itt ahelyett, hogy indulnánk?!

Most, hogy túl vagyunk egy-két dolgon, már a terveinket is megvalósíthatjuk. Még azért most tisztázom, hogy annyira ne készülődjön, hogy más férfi elvegye tőlem. Igaz, bízok benne, hogy nem vágynak másra, de attól függetlenül ismerem a férfiakat.
- És én felszedhetlek? - Nézek rá bizakodóan, hátha megengedi nekem, hogy felszedjem. Igaz, hogy már az enyém, de attól még kíváncsi vagyok a válaszára. Mindent meg fogok tenni annak érdekében, hogy csak velem legyen az este. A kocsiban már csak arra várok, hogy elinduljunk. Igaz annyira nincs messze a pláza, de így talán még időt is nyerünk ezzel.
- Szép lenne, ha most dugó lenne. - Nevetem el magam, hiszen már rég mindenki otthon van, aki normális munka időben dolgozik. Már csak páran szállingóznak haza, akik túlóráztak, vagy reggel később kezdtek. Nem is baj, majd meglátjuk, így mikor elindulunk, csendben maradok. Előveszem a kesztyűtartóból a térképet, és nézegetni kezdem, hogy melyik étterembe is menjünk. Azért megpróbálok nem egy túl messzi helyet attól, hogy el tudjunk még menni táncolni is. Az nem is kérdés, hogy haza már taxival jövünk, de azért az étteremtől a táncparkettig nem akarok azzal menni. Nem is veszem észre, hogy hirtelen kell fékeznie Charlottenak, így meglep az egész. Hirtelenjében kapok oda kesztyűtartóhoz, minek következtében be is ütöm az ujja, de az jobban fáj, amit a biztonsági öv okoz. Ahogy megtart, úgy érzem, hogy a mellkasomba élesen belenyilal a fájdalom. Elég hamar fulladunk le, és a mögöttünk lévő is elkezd veszettül dudálni. Az ujjamat a számba veszem, eléggé fájt, de arról egy szót sem mondok, hogy a mellkasomban szerintem gáz van.
- Nyugi kiscicám. Vannak még ilyen hülyék az utakon. - Nyugtatom, bár kicsit érdekesen hangzik a válaszom, ahogy az ujjam a számban van. Sajog a mellkasom, de azt csak betudom annak, hogy a biztonsági öv megnyomta egy kicsit és nincs komolyabb bajom.
- Persze, csak bevágtam az ujjam. - Halvány mosoly, nem akarom, hogy aggódjon, így mikor elindulunk, el is teszem a térképet, mert már hamarosan ott is vagyunk. Ha leparkolt, akkor kikötöm a biztonsági övet és egy kicsit előrehajolok, annyira, hogy ő ne lássa, de érezzem, hogy felbírok-e állni. Amikor úgy érzem, hogy annyira még nem fáj, akkor kiszállok a kocsiból. Végig simítok a mellkasomon, majd ha mellém áll, akkor megfogom a kezét és vele együtt megyek be a plázába, hogy keressünk egy ruhaboltot. Az ujjam már nincs a számba.

Szerintem néha ki is kell mozdulnunk, és valahogy a mai napon kedvem támadt pár programra. Ezt fogjuk most megvalósítani, bár a táncolásról az jut eszembe, hogy felkérik Charlottet táncolni. Kicsit ettől félek, hogy itt majd mással lesz együtt és ki tudja, lehet, hogy el is hagyna. Bízom benne, tudom, hogy mit mond, de tudom, hogy milyenek a férfiak.
- Akkor jó. - Halványan elmosolyogtam, eléggé nehéz volt őt felszedni, de most, hogy már az enyém, nem akarom odaadni senkinek sem. Az, hogy merre megyünk az, nem az én dolgom, hiszen nem én vezetek. Mondjuk ez a része necces lenne, mert még mindig nincs jogosítványom, mindig csak halogatom a dolgot, mert mindig más dolgom van.
- Rád bízom! - Hagyom rá, hogy merre megyünk, majd beülök a kocsiba és a térképet kezdem el olvasgatni. Csak akkor pillantok fel, mikor a mellkasomat nagyon is megnyomja a biztonsági öv és a hirtelen reflexnek köszönhetően, be is ütöm az ujjamat. Látom, hogy Charlotte nagyon is dühös, de ez elő szokott fordulni, bár nem tudom, hogy mivel is tudnám lenyugtatni.
- Az nem tud vezetni, aki nem tanult meg. És ez a majom a példa rá. - Rántom meg a vállaimat, szerintem ez már a múltté, nem kell rajta rágódni. Az a szerencsénk, hogy nem történt baleset és nem papírokat töltögetünk, ahelyett, hogy vásárolnánk. Amint beértünk a parkolóba és megkérdezte jól vagyok-e, kicsit eltusolom az igazságot, de csak azért, hogy ne aggódjon.
- Biztos, doktornő? - Nézek rá nagy szemekkel, nehogy aztán a végén le kelljen vágni az ujjamat, bár ezeket is csak csípkelődésből mondanám. Nem nagy ügy, majd elmúlik a fájdalom, ez legyen a legkisebb gondom. Azért gondoltam arra, hogy nem csak üldögélni fogok, így bólintok egyet.
- Rendben. - Egyezek bele, majd mielőtt elindulhatnék ruhavadászatra, még elnézek abba az irányba, amit mutat. El is fintorodok, ez még nekem sem tetszik és szerintem Charlotten nem mutatna jól.
- Oké. - Jegyzem meg, milyet ne, majd ott hagyom és elkezdek ruhákat nézegetni. Eddig nem nagyon nyerte el egyik sem a tetszésemet. Ahogy tologatom a ruhákat, egy zöld koktélruhát találok. A színe nem rossz, így elkezdem vizslatni, majd úgy vagyok vele, hogy odamegyek a ruhával a szerelmemhez.
- Ez? - Mutatom fel neki, majd odaadom a kezébe.
- Menj be a próbafülkébe, majd viszek ruhákat! - Mondom neki és úgy gondoltam, hogy amit a kezébe nyomtam, azt el is viszi, hogy lássam hogyan is áll rajta.

Azt hiszem ez a kis kimozdulás otthonról tényleg jól jött, nem akarok olyan lenni, mint azok az unalmas házaspárok, akik már évek óta minden egyes napjukat azzal töltik, hogy otthon gubbasztanak.
- Ugye még véletlenül sem attól tartasz, hogy a táncparketten oda toppan valaki hozzám, aki lekér, hogy táncoljak vele is? Majd egy táncot követően belé esem és elhagylak? Tudod ennek mennyi a lehetősége? Semennyi! – Fordítottam oldalra fejemet, hogy csak egy pillanatra komolyan nézhessek rá, hogy ezzel is amolyan hangsúlyt adva szavaimnak, de tényleg csak egy pillanat elejéig, mert ugye figyelnem kell az utat a szélvédőn keresztül. Még véletlenül se szeretnék felcsavaródni egy oszlopra. Talán nem kellett volna rám bíznia az útvonalat, ha a hosszabb utat választottam volna, akkor most ez a kis incidens nem történt volna meg. Tény, hogy nagyon felbosszantott.
- Tudod mit? Inkább ne is foglalkozzunk ezzel, mert még ennél is dühösebb leszek, ha a történtekre gondolok. – Akár meg is hallhattunk volna, ha nem reagálok ilyen gyorsan. Simán bele bírtunk volna csapódni az előttünk álló kocsiba. Szerencsére az út további része már ennél gördülékenyebben ment, ezért épségben célba értünk.
- Biztos vagyok benne, de ha nagyon aggódsz magad miatt, akkor később akár meg is vizsgálhatlak. – Sejtelmes mosollyal arcomon közöltem vele, szerintem eléggé érhető volt számára, hogy vizsgálat alatt mire is szerettem volna célozni.
- Nem is rossz, felpróbálom. – Ragadtam meg a vállfánál fogva, majd megindultam vele a próbafülkébe. Szerencsére nincs túl sok ruharéteg rajtam, ezért gyorsan leveszem a ruhámat, hogy felvehessem azt, amit behoztam magammal a próbafülkébe.
- Mit szólsz? – Kissé bizonytalankodóan léptek ki elé immár a ruhában. Számít a véleménye, ezért is érdekel, hogy neki elnyerte-e a tetszését, én még egy kicsit hezitálok a ruhával kapcsolatban, mert nem vagyok egészen biztos a színben, hogy jól áll-e ez nekem.

Hihetetlen, hogy mennyire el tudja találni, hogy mire gondolok. Néha azt hiszem, hogy tud a gondolataim közt olvasni. De elég idiótán hangzik, így kimondva, így úgy teszek, mintha ezt a feltételezést most hallanám először.
- Pff... Dehogyis. - Legyintek egyet a kezemmel és próbálom nem kimutatni az arcomon, hogy mennyire is találta el, hogy ettől tartok. Ez a kis füllentés még nem nevezhető bűnnek. Nem akarom, hogy azt higgye, hogy nem bízok meg benne, hogy ne jöjjön el velem sehova, mert a végén az lesz belőle, hogy féltékeny vagyok. Nem is nézek rá, a hazugságom közben, szerintem már annyira kiismert, hogy ebből tudja a feltételezése nagyon is igaz. De azért megkönnyebbülök, hogy nem fog ez megtörténni, de ezt biztosra csak akkor lehet tudni, ha már ott vagyunk. A kis incidensről pont én akartam elterelni a gondolatait, erre kimondja azt, amit akartam. Végül is, teljesen mindegy, hogy ki jut erre a következtetésre szóban, csak beleegyezek. Nem szeretném, ha ezen sokáig idegeskedne, mert a végén odáig jutunk, hogy nem megyünk sehova, amit nem akarok.
- Benne vagyok! - Csillannak fel a szemeim. Amióta nem az orvosom, azóta nem is volt abban részem, hogy megvizsgáljon, ami persze nem gond, de engem felizgat, ha a munkaruhájában orvososdit "játszik". Persze remélem, hogy a megvizsgálás abból áll, ami most lejátszódik a fejemben. De ezt is csak akkor tudom meg, ha eljutunk odáig. Bent az áruházban odaviszek neki egy ruhát, amit találtam, hogy próbálja fel. Amíg elmegy a próbafülkébe, addig nézek még ruhát, és amint megvannak, megfogom őket és megyek is velük a próbafülkéhez. Pont akkora érek oda, amikor készen van.
- Nem az igazi! - Rázom meg a fejemet, nem tetszik így fazonra, így még benyújtok neki két ruhát, ami a kezemben van és amint levette a másikat, vissza is viszem a helyére, majd tovább válogatok. Amint az egyiket felvette, odamegyek, hogy megnézzem.

//Egyik ruha

Másik ruha

Nem akarom, hogy tudja, ez a félelmem, de azzal, hogy rákérdezett nem hazudhatok neki. Elhúzom a számat, hogy miért nem lehet szimplán lezárni a témát. Most valljam be, hogy igazat mondott? Tisztára gáznak érzem, hogy ennyire fontos neki ez az egész.
- De erről! Tudom mit mondasz, és, hogy mik az érzéseid. De attól még jöhet nálam jobb, aki elcsábít tőlem. - Rántom meg a vállaimat, mert nem vagyok tökéletes férfi, biztos, hogy van nálam jobb is, akivel Charlotte lenni szeretne. Nem vagyok milliomos, sok mindent nem tudnék megadni neki, amit szeretne, de mindent megpróbálok ennek érdekében is. Azért kicsit szomorú vagyok, hogy kikényszerítette belőlem a választ. De akkor már legyünk őszinték.
- Nagyon rég nem vizsgáltál meg. - Öltöm ki a nyelvemet, bár egyszer már elárultam neki, hogy nővér ruhában is elképzeltem egyszer, ahogy abban csábít el. De azért sokkal jobban örülök annak, hogy a barátnőm orvos és nem egyszerű ápoló. Persze nincs velük semmi bajom, de azért mégis csak büszkébb vagyok rá így. Majd bent a plázában, már viszem is oda neki a ruhákat, az első az nem tetszik, illetve a színe jó, de neki valahogy nem. Ezzel legalább egyetértünk így, jöhetnek a következők. Ez a fehér nem is rossz, kicsit emlékeztet a fehér munkaruhájára. Ahogy körbe forog és mikor velem háttal ér, elkapom és úgy lépkedek vele be a próbafülkébe.
- Hm... Nem rossz, tegyük félre. - Suttogom a fülébe, miközben végig simítok a hasán. Egy puszit nyomok az arcára, majd elengedem.
- Próbáld fel a feketét is! - Lépek ki a próbafülkéből, kíváncsi vagyok, hogy az hogy áll neki. Addig is elmegyek és még két ruhát választok ki, amiket vissza is viszek neki a próbafülkébe.

// Egyik ruha
Másik ruha

Charlotte csodálatos nő és szerintem ezt nem csak én vettem észre. Nem akarom, hogy más miatt elhagyjon, bár bízok benne, de attól még ez megtörténhet. Egy kisebb veszekedés, megbántás és ki tudja, hogy melyikünk talál vigaszt egy másik ember karjai közt. Én is bűnös lehetek ebben, nem csak ő, ezért magamat is beleveszem. De lehet, hogy jobb lenne, ha nem gondolkoznék ilyeneken.
- De jöhet jobb. - Ez mindig benne van a pakliban, hogy van nálam jobb is. Ki tudja, hogy mennyire fogja meg Charlottet. Nem akarok ezeken gondolkozni, de el sem akarom veszíteni, és egyre jobban komolyodik a kapcsolatunk úgy félek, hogy elveszítem. De ezen már nem gondolkozok, amikor már a plázában vagyunk és Charlotte próbálgatja a ruhákat.
- Dehogynem igénylem. - Biztosítom arról, hogy szeretném, ha egyszer-kétszer megvizsgálna, persze egészen más értelemben gondolom, mert soha sem bírtam elviselni, hogy az orvosomat játssza és nem a barátnőmet. De most valahogy erre igényt tartok. Amint meglátom a fehér ruhában, kicsit az esküvő ugrik be róla, de ezt nem hozom fel neki. Be is viszem a próbafülkébe, mire rám szól.
- És kiküldesz? - Suttogom a fülébe, tudom, hogy nem akarja, ha félreérthető helyzetbe kerülnénk, de nem csináltam semmit, hogy ezt feltételezze. De azért kimegyek és hozok még két ruhát, majd megnézem a fekete ruhát is rajta.
- Hát... Inkább úgy nézel ki benne, mintha terhes lennél. - Rántom meg a vállaimat, remélem nem sértődik meg miatta, de kicsit kövéríti, legalábbis, ahogy nézem. Valóban nem jó ez a ruha, de azért odaadom a másik kettőt.
- Próbáld fel, aztán majd meglátjuk. A próba nem kerül semmibe, ha már úgyis fehérneműben vagy. - Mondom neki, majd elmegyek addig, amíg fel nem próbálja. Már kezdem feladni, mert a fehéren kívül nem találok semmi jót, viszont a fehér sem az igazi. Tetszik, de nem az elképzelésem. Kutatok, mire találok egy piros színűt, ami nagyon tetszik. Oda is viszem neki, és talán már pont át is öltözött, így odaadom neki, amit most hoztam.

// További kép a ruháról
http://entertainment.desktopnexus.com/wallpaper/1461635/
http://www4.images.coolspotters.com/photos/564523/caroline-forbes-and-sherri-hill-draped-red-mini-dress-3705-gallery.jpg
http://michaeltrevino.info/wp-content/uploads/2011/05/9VD207c_0439b1.jpg

Örülök neki, hogy nem próbálja feszegetni tovább ezt a témát. Nem akarok arra gondolni, hogy esetleg nem leszünk együtt, mert most teljesen kizártnak tartom azt, hogy mással éljem le az életemet. Szerelmes vagyok belé és nem tudom, hogy ez valaha is megfog-e változni.
- Én mindig jól viselkedek! - Jelentem ki határozottan, bár az teljesen más kivizsgálás lesz, amit fog velem tenni. Legalábbis remélem, hogy vette a lapot, hogy én mire is gondoltam. Ha nem, akkor valóban nem fogok jól viselkedni, de akkor hamar rá fog arra jönni, hogy mit is akarok vele csinálni. Még a próbafülkébe is bemegyek, bár nem nagyon értem, hogy miért érdekli mások véleménye. Senkinek semmi köze ahhoz, hogy épp a próbafülkében mit csinálunk. Tudom, hogy amúgy sem lenne képes arra, hogy ennyire extrém helyen essünk egymásnak, épp ezért nem is próbálkozok vele. Nem töltök bent túl sok időt, pont azért mert kiküld.
- Most szomorú vagyok. - Lebiggyesztett ajkakkal hagyom ott, hogy keresgéljek valami ruhát. Kezdem már megunni, de azért még egyet nézek, csak, hogy lássa az igyekezetemet, hogy nem minden ráhárul. Én is kiveszem a részem ebből a vásárlásból, és pont akkor akarom feladni, mikor azt hiszem, hogy megtaláltam egy olyan ruhát, ami nagyon tetszik nekem. Közben vissza is térek, hogy megnézzem, hogy áll rajta a fekete ruha.
- A ruha fazonja ilyen. Nézd! - Mondom neki, mert láttam őt meztelenül, nincs nagy hasa, így nem lehet pufi. Viszont a ruha hasánál végig simítok én is rajta, hogy lássa az még tud simulni, csak ilyen a stílusa vagy nem tudom, annyira nem értek hozzá. Remélem ezt elhiszi, így megvárom, míg a következőt is felveszi.
- A-a. Nem jó. - Rázom meg a fejemet, a zöld ruhánál, majd alig várom, hogy a pirosat felpróbálja. Már azt akarom rajta látni. Kicsit várok, amíg fel nem veszi.
- Ezzel mire akarsz célozni? - Sejtelmesen kérdezek rá, hogy mit tervez az estére, mert én már tudom. Beledugom a kezeimet a zsebeimbe, amíg fel nem veszi a ruhát. Ha már felvette akkor nézem meg, és megint beosonok hozzá a próbafülkébe, hogy hátulról áttudjam karolni. Imádok így álldogálni vele, magamba szívom az illatát, miközben az egyik kezem a szoknya aljára csúszik, hogy a belsőcombjához érjek.
- Hmm... Azt hiszem vadul fogunk szexelni este. - Suttogom a fülébe, nekem tetszik ez a piros ruha, de nagyon sok múlik rajta is.
- Na? Tetszik ez? Megvehetjük a fehéret is és még otthon el tudod dönteni. - Kíváncsi vagyok arra, hogy két ruhát veszek neki vagy csak egyet. Szívesen megveszem neki a fehéret is, mert az is nagyon jól néz ki rajta.

Nem nagyon értem, hogy mire gondol, én mindig jól viselkedek, nagy szemekkel nézek is rá. Direkt azzal a nézésemmel, amivel elcsábítottam.
- Nincs olyan eset, hogy nem. - Öltöm ki a nyelvemet, mert tudom, hogy mire értette, de attól függetlenül szeretném neki bebizonyítani, hogy mindig jól viselkedek. Csak amikor provokál, de az megint más eset. Kicsit szomorú vagyok, de egyből mosoly kerül az arcomra, ahogy majd felvidít. Örülök neki, hogy felvidít, mert akkor tudom, hogy mire gondol. Legalábbis remélem, mert nekem az jutott az eszembe, hogy majd egy forró csókban lesz részem. Viszont a kérdését nem értem, így összeráncolom a homlokomat.
- Mi? Egyáltalán nem vagy kövér. - Biztosítom róla, mert szerintem tényleg felszedhetne még pár kilót, de ha nem akar akkor nem fogom erőltetni. Viszont nem tetszik a zöld, amit felpróbált, így ezt el is mondom neki. Örülök, ha ő is ezen a véleményen van. Viszont hozok neki egy másik ruhát, ami nekem nagyon is tetszik, így kíváncsi vagyok, hogy mikor jutunk el ahhoz.
- Megint titkolózol! - Biggyesztem le megint az ajkaimat, majd kimegyek várakozni. Amint felvette a ruhát, megint bent termek nála, de úgy tűnik annyira, nem örül neki, hogy így fogdosom. Elveszem a kezem, ahogy ellép tőlem.
- Nem is rosszalkodtam. - Nyöszörögve ülök le a próbafülkében található székre, hogy megvárjam míg levetkőzik. Nem akarok kimenni, még így is elfér, szóval itt maradok, ha csak nem küldött már ki.
- Akkor mindkettőt megvesszük! - Jelentem ki, majd megfogom a fehéret és a pirosat és kimegyek, hogy a saját ruháját fel tudja venni, én pedig kint megvárom. Már ha minden igaz, akkor csak fizetni kell és már mehetünk is.
- Cipő kell hozzá? - Fordulok felé, hogyha kijött a próbafülkéből, ha már itt vagyunk a plázában, akkor ne forduljunk vissza, ha otthon jön rá, hogy kéne egy hozzáillő cipő is.

Imádom mikor mosolyog, így csak csillogó szemekkel nézek rá. Persze tudom, hogy én kezdtem, de így mindig is tudni fogom, hogy még mindig szerelmes, hiszen csillognak a szemei is mikor mosolyog, nem tudom, hogy ez neki feltűnt-e. Viszont ez a kérdés már megint nem tudom, hogy honnan jött. Még nem hallottam őt hisztizni, de nem is akarom, főleg nem a kilók miatt.
- Én úgy gondolom, hogy még szedhetsz fel pár kilót, amit nem akarsz. De nekem teljesen mindegy, hogy hány kiló vagy, csak érezd magad jól. - Mondom el a véleményemet, mert erről már volt szó és akkor is azt mondtam, hogy szedjen fel pár kilót, ergo ez azt jelenti, hogy egyáltalán nem kövér. De ha ő nem hiszi el, akkor mondhatok én neki bármit. Viszont ez a fekete valóban nem tetszik.
- Kíváncsian várom. - Nyújtom ki rá a nyelvemet, hiába kérném, úgysem mondaná el, mert amit a fejébe vett azt megfogja valósítani, és tudom, hogy csak olyat fog velem tenni, ami nagyon is fog tetszeni. De az este még messze lesz, így csak a mostanira kell koncentrálnom, mert a végén tényleg nem megyünk sehova az ágyon kívül.
- Őrült vágynak! - Nem tetszik ez a nézése, de én csak nagyokat pislogok, hogy feloldjam. Addig üldögélek, amíg le nem vetkőzik, ezzel csak még inkább magamat hergelem, de ha már megtudtam, hogy mi tetszik neki, akkor eldöntöm, hogy mindkettőt megvesszük, elvégre még tervezek ilyen eljárós estéket kelleni fog a ruha. Nem járkálhatunk minden alkalommal a plázába.
- Tuti biztos? - Rákérdezek azért, mert eddig is azt hittem, hogy ebben a tudatban él. Viszont én bármit képes vagyok megvenni neki, ha kéri és boldoggá teszi. Igaz, hogy megfelelő pénzkereten belül, de azt is megoldanám, ha nem lenne rá pénzem. Épp kimennék mikor meglep egy szájra puszival, amit viszonozok, de nem maradok tovább bent, mert akkor tényleg rámozdulok. Viszont, ha már itt vagyunk, akkor a cipőről is megkérdezem, nehogy otthon derüljön ki, hogy az nincs.
- Oké, akkor mehetünk haza. - Mosolygok, örülök neki, hogy nem tartott ez olyan sokáig, maximum 45 percig. Megfogom a kezét és összekulcsolom az ujjainkat, ahogy a pulthoz megyünk. Kifizetem a ruhákat, majd a szatyrot megfogom, és már mehetünk is a kocsihoz. Szerintem most ügyesek voltunk, mert gyorsan végeztünk és még két ruhát is találtunk, ami tökéletes.