Emily & Derick

MMorogva másztam ki az ágyból és botorkáltam el a fürdő felé, útközben azon gondolkodva milyen nap van, biztos kell nekem dolgozni menni? Franc tudja, majd lesz valami. A zuhany alatt próbáltam észhez térni, törölközőt csavartam a derekam köré, kikotortam a nadrágzsebemből a cigarettásdobozt és leültem elszívni egy szálat, az asztalon heverő mobilomra pillantok, majd megérintve felvillan, legalább már tudom milyen nap van, beleszívok a cigimbe, majd lassan kifújom, várjunk, nem ma megy Emily ahhoz a pasashoz, a pszichiáterhez, péntek van. Egy másodpercig átfut az agyamon, hogy felhívjam, hogy találkozzunk az őrsön még mielőtt bemennénk dolgozni, de aztán eszembe jut, hogy már biztosan ott lehet, majd megpróbálom elcsípni valahol, valamikor. Álmosan kelek fel és megyek összekotorni a ruháimat, alsó, zokni, farmer és egy szürke ing, jó lesz, felkapom a nappaliból a mobilom, a pultról a kulcsaim, pénztárca, minden megvan. Utálok reggel vezetni, de az biztos, hogy nem metrózok, inkább elkönyvelem, hogy reggel többé-kevésbé még van türelmem az idiótákhoz és csak magamban mérgelődve küldöm el őket az anyjukba, ez az, feküdj a dudára, barom!
Útközben megállok kávéért, amikor megkérdezni a kiszolgáló hölgy hogyan kérem egy másodpercig arra gondolok, hogy feketén és egy vödörrel, de maradjunk a hosszúnál. Az őrs elé írva még gyorsan bepötyögök egy üzenetet Emily-nek, "Meddig tart?", majd fogom a poharat a tartóból, és elindulok befelé. Leteszem a kávémat a lépcső széles kiépítésű szegélyére és rágyújtok. Lassan szállingózna az emberek ki és be, vége az éjszakai műszaknak, kicsit se hiányzik, Ben is feltűnik, csak intek neki, Ő pedig vissza és továbbmegy, majd szőke fürtöket látok meg felfelé igyekezni.
- Szia édes. - Köszönök rá mosolyogva.
- Persze, neked mindig. - De még mielőtt felé nyújtom a dobozt, gyorsan odahúzom és megcsókolom, ez meg mi? Fintorogva hajolok hátrébb.
- Férfi illatod van, és nem az enyém. - Keserűen húzom el a számat, majd elengedem és inkább adom neki egy szálat, majd felé tartom az öngyújtóm.

Emily & Derick

- Jól hangzik. - Bár még mindig fanyaran húzom el a számat, idegen férfi illata van és, ha tippelhetek Clarck-é ez, ennek ugye most nem kéne örülnöm? Mert nem teszem azt, de nem is generálok vitát, csak kicsivel hátrébb hajolok, hogy ne érezzem, azt akarom, hogy mindig az én illatom legyen rajta, a parfümén kívül. Ennyire egyszerű.
- Fogalmam sincs, de a hétvégémnek lőttek. - Ahogy így kérdi eszembe ötlik, hogy még tegnap szóltak, hogy ne tervezzünk be semmit szombat estére.
- Persze, menj csak. - Lassan elkortyolgattam a maradék kávémat, elszívtam a még égő szál cigarettámat és befelé tartottam az épületbe. Pár perc volt az egész és minden csendesnek tűnt és szokványosnak, mint minden reggel, a járőrök műszakot cserélnek, megy az élcelődés az előléptetésem miatt, néhány apróbb bennfentes poén, és haladok tovább, mi a frász van itt?
- Mi a frász van itt? - Tudja valaki? Nem költői kérdés volt.
- Megy a dráma, Ben kiakadt... - Oké, nem kellett megerőltetnem maga ahhoz, hogy összerakjam, Emily kiabál, Ben pedig kiakadt, és ahhoz sem kellett sok, hogy a saját nevem is elhangozzon, miatta van az egész, ugye? Derick miatt.... Azt hiszem jobb, ha itt megállok és innen várom ki a végét, lesütöm a tekintetem, ahogy arról beszél, hogy nem érdemlem meg és hé, igaza van, jobbat érdemelne, valakit, aki tényleg, igazán jól bánik vele, de, hogy nem te leszel az, az is biztos. Addig voltam állati türelmes, amíg Emily ki nem mondta, hogy ez fáj, ó hogy rohadj meg!
- Engem keresel? Itt vagyok, megtaláltál. - Kék szemeimben dühösen pattogtak a szikrák, ennek meg mi baja? Az életben nem láttam még csak egy legyet se leütni, most meg Emily-t rángatja. - Mit művelsz, ember? Engedd el, ez fáj neki és gyere, majd odakint mi megbeszéljük. - Hangom higgadt volt és kimért, de a tenyerem már kezdett bizseregni, ha nem engeded el esküszöm feltapasztalak valahova. Ismersz... Társak voltunk. Nem te vagy a rossz zsaru. Nem? Hát jó.
- Emily, gyere ide. - Nyújtottam felé a kezem, szép kis műsort rendeztünk idebent kora reggel, de nem kéne folytatni, idebent nem. Valami hirtelen a helyére ugorhatott, mert lassan eleresztette, én pedig védelmezőn zártam a karomba.

Emily & Derick

Undorral és dühvel megtelve nézek rá, a következő az lesz, hogy a szolgálati fegyveremért nyúlok lassan az asztalra csúsztatom a jelvényemmel együtt, és nem vagyok rendőr, és túl sok tárgyat látok itt, amivel kárt tehetnék benne, de a puszta öklöm is elég, nem kell nekem ahhoz semmi, hogy feltapasszam arra a táblára, de még adok neki néhány másodpercet tiszteletből, amiért mindig védte a hátamat, most valószínűleg inkább egy kést döfne vele, de túl sokszor láthatott már kikelni magamból ahhoz, hogy most hülye legyen.
Szerencséjére, hogy lefoglalt a, hogy elkapjam Emily-t és magamhoz húzzam, minthogy utána lépjek és elkapjam pár szóra, ezzel itt most nekünk is lett egy rendezetlen számlánk.
- Tudom, tudom, már itt vagyok, jól vagy? - Csókoltam bele hajába, majd újabbat nyomok homlokára és szorosan magamhoz ölelem. Mi lett volna, ha nem jövök? Mi lett volna akkor? Ez így nem jó.
- Nagyon sajnálom. - Suttogom, miközben a karjaimban tartva ringatom. Sajnálom, de nem érdemellek meg, túl jó vagy hozzám, hogyan mondjam el, hogy ne gyűlölj meg érte?
- De igaza van. Én nem érdemellek meg, sosem foglak és még ahhoz is túl önző vagyok, hogy eltudjalak engedni. - Képtelen vagyok a szemébe nézni, így csak magamhoz ölelem, úgy beszélek hozzá úgy, hogy csakis Ő hallja. - Kérlek, ne gyűlölj érte... - Hangom halk volt, lágy és kérlelő. Én nem tudom többet ellökni őt, így neki kell, nem azért, mert akkor Emily lesz a hibás, hanem mert nekem nem menne. Én vagyok a hibás. És tudom, tudom, hogy most mi vár rám, ütni fog és ha lehet még az előzőnél is jobban fog üvölteni rám, szóval még Benny fiú is megkaphatja, amit akar, egyikünké se lett nő, az övé azért nem, mert egy állat, nem mintha én nem lennék az, nem is értem miért van velem, az enyém egyszerűen azért nem lesz, mert tőlem valami sokkal jobb dolog várhat még rá.

Emily & Derick

T eljes erejéből ellök magától, én pedig hagyom, engedem, had menjen, csak állok ott, nem akarok sem utána menni, a keze után kapni vagy csitítgatni, amúgy sem lenne semmi értelme, jó volna ezt már befejezni itt és mostra, már így is mindenki túl sokat látott és halott, sóhajtok egyet, majd lecsapom a fejem és csak hallgatok, hallgatom szavait, nem emelem rá tekintetem, most nem megy, túl dühös és zaklatott, én pedig nem segítettem, csak rontottam a dolgon, az időzítés sohasem volt az erősségem, de kifogja heverni, ahogyan engem is.
Nem bírom tovább, lassan felé fordulok, szinte remeg a dühtől, hogy mi a fészkes fenét akarok? Hát ez egy rohadt jó kérdés, kezdetnek, hogy ne üvölts itt mindenki előtt, nem azért mert senki sem kíváncsi rá, ellenkezőleg, akkor nem állnának körülöttünk tetszhalottat játszva, tudom, hogy ez így nincsen jól és nem járja, tudom, de hé, azokat a nyomokat a karján én is okozhattam volna, vagy már lehet meg is tettem, csak nem figyeltem rá eléggé. Szégyellem magam, életemben először, mert semmivel, semmivel vagyok jobb Bennél és nem érdemlem meg, hogy velem akarjon lenni.
- Emily, kérlek ne kiabálj. - Léptem hozzá közelebb néhány lépéssel, de még mindig karnyújtásnyitól távolabb állok tőle meg, nem akarok hozzáérni, higgadt hangon próbálom lenyugtatni, hallhatóan nem sok sikerrel, vagy meg sem hallotta, hogy beszélek hozzá, vagy ami valószínűbb, éppen nagyon nem érdekli.
- Emily... - Léptem hozzá még közelebb, szinte fizikai fájdalmat okozott parancsolni magamnak, hogy ne érintsem meg, elmémet elöntötték a szavai, túl sok minden egyszerre, túl sok számomra ismeretlen érzés, amelyek szemében is tükröződnek, Emily elég, ne csináld, fejezd be! Csak engedd el! De hogy is várhatnám el tőle, amikor még én sem tudom? Pokolba az egésszel! Közelebb léptem hozzá, majd arcát kezeim közé fogva csókoltam meg, abba kéne ezt hagynunk, de ajkaim makacsul ragaszkodnak az övéihez.
- Mondom, ne kiabálj. - Szinte suttogom ajkai közé. Mond, miért vagy ilyen makacs?