Amikor meghallod a nevet: Las Vegas, mi jut először eszedbe? Kaszinók? Féktelen bulik? Black jack? Roulette? A lehetőségek tárháza végtelen, a kaszinók sora gazdagokat dönt mocsokba... Azonban egy valamire senki sem gondol. Miután a kaszinóban megszeded magad zöldhasúval, nem árt vigyázni a haza úton; Las Vegas sem másabb, mint a többi város. Vannak rosszfiúk és rosszlányok is, akik képesek bárkivel végezni, ha úgy tartja kedvük. Vannak drogosok és más szenvedélybetegek, akik képesek ölni is azért, hogy megkapják a napi adagjukat. Táncosnők és krupiék, akik egy szempillantás alatt elveszik mindenedet. Prostituáltak és maffiózók, akiknek már, ha csak a nevét tudod, már veszélyben vagy. Mi a közös bennük? Egy rossz mozdulat, egy alaposan át nem gondolt lépés, és máris a börtönben találják magukat, ahonnan megszökni, még senkinek sem sikerült...
H osszan nyújtózkodva foglalom el a saját kis helyem, Derick békésen szuszog, mosoly húzódik az arcomra, nem tudom mikor alhatott el, de nem volt könnyű napja, legszívesebben végighúznám ujjaim tökéletesen metszett arcélén és állán, de tudom, hogy azzal felkelteném, így inkább csak messziről csodálom őt, távolról hallom, hogy búg a telefonom, óvatosan mászok ki az ágyból, és keresem meg a táskám, feloldom az ujjlenyomatos biztonsági zárat, baszki, négy nem fogadott hívás Joshtól, elmúlt nyolc, baszki, baszki, baszki, nem állítottam ébresztőt, kapkodva vettem fel a telefont. - Szia, bocsánat, elaludtam, egy fél óra és ott vagyok. Köszi, sietek, tartsd a frontot. Ma van a taktikai megbeszélés fél tízkor, és én még bent sem vagyok és át sem néztem a kiállított aktákat, hogy tudjam esetlegesen mi fog várni. Ledobtam a pólót, belebújtam a ruhámba, kezemben a cipőmmel és a táskámmal, valamint a kapott ajándékommal, rohantam be vissza a hálóba, és nyomtam egy csókot a még mindig alvó Derick ajkaira. - Szia bébi, elkéstem, lassan te is kelj! És már ott sem voltam, még haza kell mennem átöltözni, és a mappáimért, szerencsémre kocsival voltam, így gyorsan haza is értem, nem mondom, hogy teljesen szabályosan, mert az ötven csak erősen ajánlott volt számomra. Ledobtam mindent, és belerángattam magam egy szűk, fekete nadrágba, magassarkú, és a kapott ingem, mell alatt egy széles fekete övvel tettem nőiessé, ma ehhez volt kedvem, pár gombot kigombolva hagytam felül és már indultam is, kereken harminc perc telt amikor beestem az irodámba, lerogytam a székemre és már kaptam is a kávém. - Életet mentesz, mint mindig. Hálálkodtam a kávémért, ám alig tudtam belekortyolni már is Josh lépett be az ajtómon. - Ne helyezkedj el, mennünk kell az 12-es őrsre, nekem találkozóm van az ügyésszel neked meg a védelmetekért felelős nyomozóval, na hozd azt a kávét és induljunk. Az aktákat se hagyd ott, nagyon szétszórt vagy ma... - Sajnálom, mindjárt összekapom magam Josh, egy perc és mehetünk. Húztam le gyorsan a kávém, és már is futottam utána. Szerintem még soha nem láttak minket együtt az őrsön, Josh is egy magas, szépen megtermett, elegáns, helyes pasi, ebből még pletyka lesz esküszöm. Ma nagyon siettem így csak felkötöttem kontyba a hajam, és hagytam a fenébe a kontaktlencsét, csak felvettem nagy keretű fekete szemüvegem, látszik, hogy elkéstem, nagyon... - Keresd meg az őrmester asszonyt, ő majd megmondja kit rendeltek ki mellétek. Némán bólintottam és megindultam az irodája felé, nagy levegő és bekopogtattam.
Észre sem vettem, mikor bújt ki az ágyból, ma reggel nem sok minden tűnt volna fel, alig aludhattam néhány órát, a fenébe már reggel van, hát persze. - Ühüm, oké, minden rendben? Később találkozunk. - Ha nem említettem volna, bár valószínűleg nem, nem akartam, hogy még ezért is dühös legyen rám, amiért nem bízom senkiben annyira, hogy bárkire is rábízzam a konvoj vezetését, nem volt könnyű menet az őrmesterrel, miután konkrét véleménye, hogy ahol mi ketten ott vagyunk és együtt, annak általában katasztrofális végkimenetele van és ezt most ne szúrjuk el, egyiket sem tudom vitatni. Konkrétan semmihez se nyúltam, felkaptam egy terep zöld nadrágot, sietve begomboltam fekete ingemet, összekaptam mindent a pultról, és már indultam is be, a kocsiból még gyorsan elintéztem egy hívást. Tudom, nem nagy valami, de kezdetlen hátha megteszi. Miután felvette zavartan kerestem a szavakat, mivel is kezdjem, francba, öhmmm... - Szia... John, igen, tudom, sajnálom, csak... tegnap voltam kint és hát, hétvégén ráértek Lily-vel? Bemutatnék valakit. - Valahogy helyre kell ezt honom, több helyen is és azt hiszem, hogy ennek mindkét fél örülne, így mikor megkaptam a választ és vonalat bontottunk némileg megkönnyebbülve és felsóhajtva dobtam félre a mobilom az ülésre és álltam félre kávéért. Ami pedig a taktikai megbeszélést illeti, több útvonalat is megterveztünk és átbeszéltünk, arra az esetre, ha lenne valami, a végleges jóváhagyott útvonalterv pedig ma lesz meg, azt kell ismertetnem vele, arra már inkább rá se térek mibe tenyerelt, én is megtettem volna, így inkább csak annyit teszek, hogy megpróbálok vigyázni rá. - Őrmester... - Alig értem fel, félelmetes, komolyan. - A végleges útvonal, az ügyész nemsokára itt lesz, csak Hastings és maga, világos? Használják az eligazítót. - Hogyne. - Ezzel be is költöztem az eligazítóba, annyi időm volt, hogy az Emily-től kapott táblát kitettem az asztalomra, na tessék, már nem teljesen üres, és újraindítottam a szervezetem egy lórúgásnyi koffeinnel. - A nyomozó majd ismereti a részleteket... - Nagyjából ennyit hallottam a beszélgetésből, mire megjelent Emily, háát ebből a pillantásból most nem sokat tudok kifürkészni, így csak megvártam még az őrmester magunkra hagy még egy utolsó jelentőségteljes pillantással. - Szia bébi. - Nyomtam egy gyors csókot ajkaira, majd hátrébb hajoltam, még mielőtt feltenné a kérdést, igyekszem megválaszolni. - Nem bízom senkiben annyira, hogy rábízzam a biztonságod, ezzel nem tettem rosszat, ugye? - Tudom, hogy a tegnapunk nem alakult valami jól, és ha most is elrontottam valamit azzal, hogy féltem, akkor sejtelmem sincs mit csináljak.
H át az elmúlt huszonnégy órát inkább ne tekerjük vissza, nem elég, hogy hamarabb kértem el magam az irodából, hogy meglepjem őt, de még nem is úgy sült el ahogy szerettem, vagy terveztem volna, és a végén ma reggel el is aludtam, akkor ébredtem amikor már az íróasztalom mögött kellett volna lennem, én ennyire már rég kapkodtam, általában van időm rendesen felöltözni, sminkelni, megcsinálni a hajam és berakni a kontaktlencsém, az aktakukac megjelenés ront az imidzsemen, de annyira késésben voltam, hogy ez sem érdekelt, egy fontos ügy közepén vagyok, és sokan számítanak rám, köztük Teresa is, és bizonyítanom kell, hogy nem csak elrontani tudok dolgokat, bár az elmúlt hónapok káoszai ellenére mindig tökéletes munkát végeztem, ezt a csorbát akkor is ki kell küszöbölnöm. Josh öles léptekkel lépett be az őrsre én pedig gyorsan tipegve utána próbáltam tartani a lépést, az én lábaim rövidebbek na, kisebbet tudok lépni sajnálom. - Ők miért néznek engem? Fordult felém értetlen arccal Josh. - Miattam, veled még nem láttak. Ne kérdezd, pletykás népség. - Sajnálom, hogy ide osztottalak be. - Én annyira nem. Felvonta a szemöldökét és összefonta karjait, úgy éreztem mentenem kell a helyzetet. - Fel az emeletre. A lépcső rövidebb. És addig sem kell beszélgetnem. Némán bólintok és az iroda felé veszem az irányt, ez meleg volt. - Jó napot. Dr. Hast.... - Tudom, jöjjön velem. Okééé, megelőz a hírem, értem én, nem mondom, hogy nem lepődtem meg amikor Dericket láttam meg az eligazítóban, bár sejthettem volna, hogy nem tudja kihagyni magát az ügyeimből, így inkább csak lepakoltam a kezemből az aktákat. - Szia bébi. Vontam fel a szemöldököm várva a magyarázatát. - Érthető, nem, nincs gond. Csak legközelebb szólj előre. Fontam át karommal a nyakát és tapadtam mohón ajkaira, ez most kell nekem, amikor végre sikerült elengednem fordultam az asztal felé. - Akkor hadd lássuk mit találtatok ki. Nyitottam ki az aktáim félig háttal állva neki.
Huhh, akkor ez megoldva, halkan jegyezném meg eddig egész jól állok a mai napon, a hétvégénk is leszervezve, már csak azt remélem, hogy nem tervezett be semmit előre, de majd megbeszélem vele, amúgy sem vagyunk túl jó az ilyesmiben, mit vigyél magaddal, ha azt akarod mondani, hogy seggfej voltál és sajnálod? Na, pont ezért fogom inkább megkérdezni Emily-től, Őt legalább kedvelni fogják, én pedig majd, nem tudom, kitalálok valamit, megígérem magamnak sokadjára, hogy többet fogok eljárni, aztán nem teszem és minden évben legalább ezen az egy napon szarul érzem magam és úgy érzem nem érdemlem meg, hogy bárki jó legyen hozzám, hisz képtelen vagyok a hálára. Tudod, hogy nem lehet, necces úgy élni, hogy hazaérsz és nem beszélhetsz a napodról, legfeljebb átfogóan, de az közel sem fedi a valódi lényeget, amit elmondanál, mi nagyon maximum szakmailag kérhetnénk tanácsot egymástól, azt is leginkább hivatalos formában vagy nagyon csendben. Jólesőn tapadok ajkaira, miközben kezeim hátára siklanak egészen fel a lapockájáig, úgy ölelve közelebb és szorosabban magamhoz és még folytatnám is... - Oké, khm... - Kapartam meg a torkom, - Tehát, ez a végleges útvonal, erről még csak mi tudunk, mindenki más csak holnap reggel az adott időpontban. Akkor kezdjük, itt foglak felvenni. - Léptem közben a háta mögé, majd finoman megfogva kezét vezettem a térképen az adott pontra. - Aztán végig a 147-esen... - Ujjaimmal átfonva az övéit vezettem felfelé, mivel tartósabb szakaszon haladunk, így közelebb kellett hajolnom hozzá, hogy elérjem és lássam is, amit mutatok. - Mondtam már mennyire dögös vagy az ingemben? - Álltam meg egy pillanatra, miközben államat a vállán pihentettem és úgy bármiben, ami az enyém. - Itt, letérünk a 3-asra, Clark avenue, boulevard és a 200asra, Lewis Aveneu, itt jövünk be. - Befejezőleg a kalauzt nyomtam egy csókot nyakába. - Bármi kérdés? - Motyogtam bele puha bőrébe, mennyi időt is kaptunk az eligazításra? Beszélhetek még róla, hogy miért fordulunk be a forgalmas boulevard, mondhatni őrültség, de ott még mindig tudok improvizálni, útlezárás, kocsit cserélni és eltűnni, még egy kevésbé, tiszta úton legfeljebb a gázra tudok lépni.
M ondtam már, hogy túl nagy hatással van rám? Szerintem egy párszor már kifejtettem mennyire nem tudok parancsolni a véremnek ha a közelemben van, haragudni is nehéz lenne rá hosszú távon, annyira őrülten és telhetetlenül akarom, kívánom őt, pedig esküszöm már lassan nem tudok sikítás nélkül wc-re menni, de ezt a kockázatot is vállalom csak újra az enyém legyen, akármikor és akárhol, esküszöm ahogy beléptem láttam felragyogni a tekintetét, azt a bizonyos az enyém vagy nézést, persze udvariasan megvártuk még magunkra hagynak, hosszan és forrón csókoltam meg, kellett ez nekem a tegnap este után, tudnom, éreznem kellett, hogy szeret engem, hogy biztonságban vagyok és minden rendben lesz, nehezen szakítottam el ajkaim az övétől, de épp dolgozunk, és akármennyire forr is a vérem érte most nem az az elsődleges. Miért csinálod ezt velem, éreztem bőre lüktető melegét ahogy kezemmel rajzolt a térképen, majd forró leheletét nyakamon, ezt az első közös táncunk óta nehezen viselem, azonnal lök, dönt, borít le a lábamról, már akkor is nehezen tartottam magam, azóta meg hát, lássuk be nem lettem a megtartóztatás mintaképe, nem tudom hogyan csinálja, hogy már a puszta jelenlététől, lélegzetétől lesz nedves a bugyim, de nagyon jól meg tudja oldani. - Ó, te sem vagy elhanyagolható. Nyúltam szabad kezemmel hátra és simítottam végig ujjaim a hátán egészen formás fenekéig, alsó ajkamba harapok ahogy hozzá préseli testét az enyémhez. - Nem lesz jó, túl forgalmas. Suttogom magam elé, igen az egy túl forgalmas csomópont, értem, hogy jó elveszni a tömegben, de túl feltűnőek és lassúak lennénk. - Mmm, kérdés? Ismételtem meg a szavait, és ott szakadt el végleg minden ellenállásom amikor belecsókolt a nyakamba, egy hangos sóhaj szakadt ki a torkomból, kész elvesztem, teljesen és véglegesen. Félre löktem mindent az asztalról, és megfordulva ültem fel rá, elkaptam az ingét és húztam magamhoz, hogy követelőzve falhassam fel ajkait. - Tudod, hogy így nem tudok koncentrálni. Haraptam alsó ajkába, nem tudom mi volt a terv de sikerrel zárult.
Koncentrálni? Hát, én most határozottan koncentrálok valamire és az egészen biztos, hogy nem arra, ami a dolgom lenne, igen, az hét szentség, és kit érdekel, nekem annyi pont elég, hogy megvédeném bármi áron, bármikor, gondolkodás nélkül és nem bíznám senki másra, rá nekem kell vigyáznom, muszáj, kell, hogy legyen valami, valamim, amit nem szúrok el és nem osztozom a feladatban. Engedelmesen hagyom, hogy közelebb húzzon magához, majd hevesen veszem birtokba ajkait, igen, mindig itt akarom tudni, pontosan itt. Nem számít hány hangos veszekedést kell megélnünk, ha utána Emily is az lesz egy másik testhelyzetben. - Hmm... - Morgom ajkai közé. - Így akkor hogyan mutassak mást, Hastings? - Csókolok bele az ing résnyire hagyott részén dekoltázsába, majd makacsul tolva utasítom, hogy dőljön hátrébb. Türelmetlenül húzom ki az övet az ingen, majd esem neki a gombjainak és mindennek, ami az utamban áll. Mohón vetem ajkaim és nyelvem puha kebleinek, miközben széttárt lábai között állva, simítom kezem derekára és egy határozott mozdulattal rántom csípőjét az enyémnek. - Meddig tartson a taktikai megbeszélés? - Gőzöm sincs mennyi idő van neki kiszabva, de innen nedves bugyiban nem teszi ki a lábát, csakis kielégülten, szóval jó lenne tudnom mennyire kapjam magam, most nagyon is figyelnek ránk, és nem szeretnék senki mást beavatni a terveimbe, hogy most akarok kefélni a koronatanú jogi képviselőjével az eligazítóban. - Végigmehetnénk részletesen az összes lehetséges opción. - Tértem vissza nedves, puha és kívánatos ajkaihoz. - Körültekintően egy apró részletet sem kihagyva. - Tapadtam ujjaim mellére, majd finoman martam bele bőrébe, forró leheletem égette ajkait, miközben türelmetlenül siklottam le a nadrág korcához és rángattam ki belőle az inget. ez egy jó döntés volt, így én is sokkal jobban élvezem viselni, ha Emily-n van, Őt pedig a karjaim közé kaparinthatom benne, vagy a fal, csempe, pult egy istenverte padló és közém. - Nem mondom azt, hogy többször kéne veszekednünk, de most letépnék rólad mindent. - Bizseregnek az ujjaim és szerintem eltépném, mindent, ami rajta, az inget, a nadrágot, a bugyiját.
E sküszöm én erővel próbálok odafigyelni, ujjaim siklanak az övével együtt a térképen utcáról utcára, mégis ha bárki visszakérdezné egy nyamvadt utcát sem tudnék megmondani, hogy hol és merre is kanyarodunk, ó de remélem, hogy Josh nem kérdezi meg, mert akkor minden rafináltságomra szükségem lesz, hogy kivágjam magam abból miért is nem emlékszem még a legnagyobb főút nevére sem, és az kétlem, hogy jó válasz lenne vagy meghatná, hogy épp Derick lihegett a nyakamba, nekem pont tökéletes magyarázat úgy őszintén bármire, de ez őt úgy annyira nem érdekelné, csak az, hogy megint nem tudok valamit, igen, jól látod, Derick az én legnagyobb gyenge pontom, mellette azt is elfejtem ki vagyok és miért jöttem, ez egyszer még az engedélyembe fog kerülni. - Ó, pont tökéletesen mutogatod, bár egy kicsit jobbra, most balra, az az ott, pontosan ott. Nyögtem fel ahogy birtokba vette az ingéből kibontott melleim, miért bolondítasz meg ennyire, bármikor bárki ránk nyithat mégis nekem csak annyi jár az agyamban, hogy rángassam le a nadrágját és hogy érezhessem végre magamban őt, őrült vad ritmusával együtt, teljesen függővé tett, szükségem van rá jobban, mint bármi másra, kell az az édes megkönnyebbülés amit el tud érni velem. Ingerlően mozgatom csípőm ahogy az övéhez szorítja. - Tíz, plafon tizenöt perced van, aztán már keresni fognak, ennyire nem hosszú egy útvonalterv. Vetem hátra fejem és ívben megfeszítve hátam tolom ki előre a mellkasom ahogy puha bőrömmel játszadozik. - Jól hangzik, mit szólnál ha áthoznád este és elmennénk még egyszer, ah, kétszer, vagy ahányszor csak kell rajta, hogy pontosan rögzüljön. Szinte minden szót csak nyögve tudok kiejteni, teljesen elborította már az agyam a mámor. - Ne mondj ilyen szépeket, ma még dolgoznom kell, maradjanak csak egyben. Ültem vissza fel, elkaptam az övcsatját és rutinosan fosztottam őt meg a nadrág és az alsó fogságából, ujjaim csúsztattam ágaskodó tagjára, miközben követelem forró ajkait az enyémre.
A teljes város térképre dönteném hanyatt itt a földön, a nappalijában, az enyémben, teljesen mindegy és végigkefélnénk az összes istenverte városnegyedet, még a sikátorokat is, járőröztem, ismerek néhányat, kifulladnánk a végére, de nem lehet, itt nem, most, viszont este, este szívesen segítek, hogy berögzüljön bármiről is legyen szó, vacak napunk volt és tudom, nem értékeltem eléggé az igyekeztét, de ma kárpótolni fogom és esküszöm és tényleg,komolyan mindent letépek róla legyen bármiből, selyem, csipke, a merevítő is sikítva fogja megadni magát nekem. Oké, oké, akkor most egyben hagyom, legalábbis megpróbálok semmiben sem kért tenni. Ujjai siklanak merev hímtagomra, majd kontyánál kapom el, húzom vissza és tapasztom ajkaim az övére, az enyém, mindig az enyém. Erősen fonom ujjaim tincsei közé közben könyörtelenül birtokolva ajkait, nyelvem türelmetlenül hatol szájába és teljesen eluralkodik rajtam a hév. Megragadva nadrágját, határozottan kapaszkodom bele az anyagába és rántom le mindenestől. majd férkőzöm ismét lábai közé, este bébi többet is kapsz, csípőjébe markolva húzom közelebb magamhoz és hatolok belé szinte azonnal teljesen kitöltve és remélem még idejében fogtam be a száját, nos az majd kiderül. Ajkaim makacsul tapadnak az övére csendre utasítva, most szó szerint bármit csinálhatsz, csak ne sikíts. Erősen tartva hatolok belé újra és újra, az asztal lába megugrik valahányszor keményebben tolom csípőm előre. Ajkai közé eresztem sóhajaim, miközben hevesen birtoklom vágytól izzó testét. Kapkodva veszem a levegőt, miközben elmém teljesen elveszik a mámorban és csak űzi, hajtja, ami kell neki, amire szüksége van és amit megakar kapni. Gondolataim már nem érzékelik a valóságot, ajkaim súrolják az övét és csak érezni akarom, hogy élvez, örömének és gyönyörének minden zamatát, követelem és magamnak akarom, mit műveltél velem és hogyan bírsz el engem? A legtöbb nő már régen beleroppant volna, ahogy alattam minden és mindenki. Nem tudom és nem akarom megérteni, nekem csak annyi kell, az az egy dolog, amiért tovább folytatja.
M inden őrültetem tárgya csak is Ő, senki és semmi más, egyszerűen nem tudok másra gondolni, csak rá, kell nekem, mindenhogy és mindene, kell nekem az amit titkol előlem, kell nekem minden eltemetett gyásza és bűntudata, minden amit elnyom, akarom, hogy átszakadjon az a gát, még ha áganként és téglánként is kell mindent elhordanom onnan, nem adom fel, csak sokkal óvatosabban közelítem meg, nem rúgom rá az ajtót, már a kelleténél is többször égettem meg magam, nem akarom, hogy végleg bezárkózzon előttem, bár a tolvaj kulcs is egy jó megoldás, de ha csak nem muszáj kihagynám ebből a magánnyomozóm, van annak a nélkül is elég dolga, ellátom elég feladattal, csak benne bízom, ő a legtökösebb csaj a környéken, ha ő nem talál meg valakit vagy valamit akkor senki, mindig is kiemelt ügye voltam, nincs amit ne szerezne meg nekem. De amíg így kér bocsánatot én bármikor hajlandó vagyok kicsit belerondítani, az álló vizet felkavarni, imádom a hevességét, ahogy elkap és most azonnal dönt neki bárminek, az ilyenkor szemében csillogó vágy és tűz keverékét, mindenem az övé, amikor csak birtokba akarja venni, és én készségesen adom át amire csak szüksége van, mert nekem is pontosan az kell, ő és az amit adni tud nekem. Engedelmesen emelem a csípőm, ahogy ellentmondást nem tűrően rángat le rólam mindent, átölelem derekát lábammal, és épp sikítanék amint megérzem magamba, amikor ajkait tapasztja az enyémre, értem a célzást, erőteljesen be kellene itt fogni, mielőtt valaki ránk rúgja az ajtót, hogy mi volt ez, erősen harapok ajkaiba, ahogy heves, mély ritmusát adja nekem, és újra és újra utat tör magának. - Ó Derick! Suttogom ajkai közé, amint kezd elönteni az őrület, már csak azt remélem az asztal ritmusos kopogása sem hallatszik ki, a tőlem telhető legkisebb hangon nyögdécselek ajkai közé, karjaim szorítom nyaka köré, hogy közel tarthassam őt ajkaimhoz, ujjaim csúsznak tincsei közé, és közéjük feszülve tartják mereven, testem megfeszül körülötte és mozdulatlanul szorítva őt magamhoz nagyot nyögve ajkai közé adom át magam felkínált kéjének. A cipőm koppanva ér padlót, légzésem szabálytalan, homlokom döntöm az övének, fel kellene öltözni, mielőtt hiányolnának minket.
Akarom, kell nekem, a rossz napokon is, mint amilyen a tegnapi volt, üvöltsön velem egész álló nap, vágjon képen, azt is vállalom, de nem állok készen újra a nélküle való ürességre, inkább engedek, amíg tudok, legyen az övé mindenem, amit a saját határaimon belül adni vagyok képes, gondolkodás nélkül tolom elé, tessék, ez vagyok én, amim még van, vagy legalábbis ami maradt az emberből, itt van, amivé lettem, legyen most ez elég. Már rég lemondtam az érzésről, arról pedig végképp, hogy valaha is szükségem lesz valakire és, hogy az éppen Ő lesz, hajthatatlan és megőrjít, felrúg mindent és aztán várja hogyan viselkedik majd az állat, hát nem túl gyengéd vele, egy biztos, ne simogasd, ha nem kéri, mert rossz vége lesz és végképp ne kapd el a farkát, hogy de te most akarod tudni a válaszokat. Ajkaink közé fojtva édes hangját, imádom hallgatni bébi, komolyan, de most muszáj csendben maradni, ha kell a kezem fogom a szájára tapasztani erősen, ütemesen kopog az asztal lába a padlón heves ritmusunk alatt, most így lövésem sincs mi van alattunk, tényleg nem tudom és nem is érdekel, úgy őszintén, levegő után kapkodva kérem és követelem, ami az enyém, minden apró sikkantást, nyögdécselést, sóhajt, ujjai siklanak enyhén nedves tincseim közé, csípője rándul meg körülöttem, majd tart magában erősen, igen, pont így, az enyém vagy bébi, engedem magam végleg elmerülni benne. Zihálok, mint aki lefutotta a maratont és háát, valami olyasmi, csak rövid távú sprint volt, és még mindig elképesztő. Nyomok még egy utolsó csókot ajkaira, majd kibontakozva öleléséből hajolok és rántom fel a nadrágom egyben, majd adom fel neki a ruháit, ebben már jók vagyunk, a hogyan ugorjunk bele mindenbe fél perc alatt, szó szerint mindenbe. - Bébi, elmaszatolódtál. - Vigyorgom, miközben csatolom be az övemet. Öhmm, azt hiszem kéne egy tükör, vagy mi, így nem kellene kimennie, azt hiszem a kontya sem egészen így állt, vagy nem értek hozzá, de mintha kicsit csálé lenne.
Z ihálva próbálok visszatérni a valóságba, nem tudom kivan alattunk de volt egy jó napja, az egészen biztos, legszívesebben most csak hátra dőlve feküdnék el az asztalon, hogy hagyjon mindenki egy kicsit békén amíg kipihenem magam, és újra képes leszek felvennie egy magassarkút, kiengedett a lábamból a görcs és valahogy össze is kaparom magam, nem értem Derick hogy csinálja, jó az állóképességem, futok, yogazok, és igyekszem egészségesen táplálkozni, valamint Derickel elég rendszeres testedzést tartunk, mégis alig tudom összevakarni magam, ő meg csak felpattan, felrántja a nadrágját, beletúr a hajába és ugyan olyan tökéletes, mint előtte, mi a franc? - Sose fogom megérteni, hogy csinálod ezt ilyen gyorsan. Mutogattam felé, lerúgtam a másik cipőm, elvettem tőle a nadrágom és beletáncolva magam vettem vissza fel, egy kissé sikerült izzasztóra sikeredni a nagy sietségben, levettem a szemüvegem, előre dőlve túrtam bele hosszú tincseimbe és lendítettem hátra, hogy újra felfoghassam abba a laza kontyba, begomboltam az ingem, vissza az öv, felvettem a táskám és előhúztam belőle egy kis tükröt és némi alapozót, pillanatok alatt raktam rendbe a make up-om, megtöröltem az összemaszatolódott lencséim és feltettem, na jobb, mint előtte, felszedtem a földről a szanaszét lökött papírjaim. - Végeztünk? Mehetünk? Mindkettőnket sok munka vár még ma. Még egyszer utoljára átöleltem a nyakát és forró csókot nyomtam ajkaira, majd az ajtó felé vettem az irányt, alig, hogy kiléptünk, vigyorogva, mint két hülye tini futok bele Joshba. - Végeztetek? Mért végig felvont szemöldökkel. - Iigen, átbeszéltük az útvonalat, van egy kis sérelmem a zsúfolt utca miatt, de azon még át fogjuk rágni magunkat a nap folyamán. Josh érdeklődve pillant át a vállam felett. - Jaj, de udvariatlan vagyok. Szinte kapkodok idegességemben. - Josh, Derick. Derick, Josh, ő a főnököm. Álltam arrébb, hogy nyugodtan tudjanak köszönni, ah, jobb ez így, mint aztán hallgatni, hogy egy pasi már nem is elég. - Ha megvagy mehetünk. Némán bólintottam. - Este találkozunk. Simítottam végig karján, majd próbáltam utolérni a már lefelé haladó Josht.
Előre léptem, hogy kinyissam az ajtót, de a kilincset se értem el a kezem, ne legyen kérdés miért kések el minden reggel, ösztönösen fontam köré karjaimat és csókoltam vissza hosszan, mennünk kell, ezúttal tényleg. Alig léptünk ki az eligazítóból, épp időben, aha, végeztünk cimbora, motyogtam magamban, miközben öntudatlan léptem közelebb Emily-hez, erre most közölné velem, hogy védem a területem, akár egy állat, és igaza lehet, férfiból vagyok és meglehet ez is divatjamúlt már, de én szeretem, elég határozott és kifejező, és ha mégsem eléggé még mindig ott vannak villódzóan kék szemeim, azok is elég hangsúlyosak, bár most épp csak érdeklődve fürkésznek válla fölül. - Khm, igen, azt ma még átfogjuk venni, részletesen. - Kapartam meg a torkom, majd jelentőségteljesen fordultam Emily felé. - Nagyon örültem. - Nyújtottam kezet Josh felé, aztán ennyivel le is tudtuk, a nekem dolgozik, de az én nőm kört, szerintem megértettük egymást. Jó vágású fazonnak látszik, amolyan jó fiúnak. Éértem, akkor én vagyok az egyetlen rossz fiú körülötte, neki mégis ez az egy kell. - Megyek, ha végeztem. - Kaptam el kézfejét, ahogy végighúzta a karomon, majd engedtem, hogy kicsússzon ujjaim közül, ahogy előre sietett Josh után, zsebre tett kézzel álltam és néztem utána, amíg végül eltűnt a folyosó végén. Visszalépve az irodába löktem be magam mögött az ajtót, hogy gyorsan felkapkodjam a stratégiai megbeszélés áldozatait a földről és rendet vágjak, helyére billentve az asztalt, pakoltam vissza mindent a helyére, amikor benyitott Jay, hála az égnek, hogy csak most. - Hát itt meg mi történt? - Nézett körbe. - Semmi, kellett a hely. - Vontam meg a vállam végig kifejezéstelen arcot vágva. Nem, néha ezt nem tudom hogyan csinálni, régebben jobban ment. - Gyere, idő van. - Aha, megyek, óriási, amióta beértem az van, szóval bármi van, nem én voltam, taktikai eligazítást tartottam, bár most mindenki, az egész őrs a holnapi tárgyalásra van rágyulladva, szóval nem lennék meglepve, ha megint erről kapnánk kis előadást.
Kezdőlap 
Tárgy: Stratégiai megfontolás. Emily & Derick 
15.07.20 0:25
