Egyszerűen elakadt a szavam. Meg sem tudtam szólalni. Egy árva hang sem jött ki a torkomon. Miért? Mert pontosan tudom, hogy mit jelentett neki az az éjszaka és képtelen vagyok arra, hogy ezt most felhasználjam ellene. Az már még tőlem is gerinctelenség volna. Nem mellékesen pedig nem csak neki jelentett ez többet. De már ez sem lényeges. Már soha sem fogja elhinni nekem, hogy nem csak egy játékszer volt, amivel jól elszórakoztam majd végül kielégítettem vágyaimat és félredobtam. Még soha senkiért sem tepertem ennyit és ennyire és ami a legfurcsább, hogy örömmel tettem. A legkevésbé sem esett nehezemre vele lenni.
- Gondold csak végig. Ha csak arra kellettél volna előbb is megtehettem volna. Nem ellenkeztél volna, mert igen is akartad. - Gondoljunk csak szépen vissza arra az éjszakára amikor kizárta magát és hozzám kopogott be. Minden adott volt. Visszaélhettem volna a helyzettel és a kétkedésével. Mert volt mersze kezdeményezni és ha akartam volna nem lett volna akadály. De van az az ár amit nem adnék meg és amiből nem engednék.
- Nem, mert tudod én is ott voltam. Tudom, éreztem hogy élvezed. Láttam... - Akkor meg nem értem miért nem lehet ennyivel lezárni? Megtörtént, mindketten akartuk. Volt néhány szép napunk együtt. Miért nem lehet erre és csak erre emlékezni és tovább lépni?!
- Mondtam már, hogy több volt annál... Mégis mit akarsz még...? - Mondhatnék jóformán bármit akkor sem hinne nekem. eszméletlenül mardosott legbelül az az egy, az az egyetlen szó amit kimondott. De persze én ezt soha sem vallanám be, még magamnak se.
- Helena... Nem hiszem, ez már az én kedvenc pólóm. - Fenéket hagyom elmenni. De ugyan akkor eleget teszek kéréséének és nem fogok hozzányúlni, de ugyan úgy közelíteni kezdek felé. Tudom, hogy vissza fog tekinteni. Nem tudja majd megállni, hogy ne tegye.
- Daniel, nem volt még elég? Vedd már észre, hogy neki nem kellesz. Nekem viszont őrjítően! - Hát ez meg hogy került ide? Na már csak te hiányoztál! Komolyan mondom meg a macskád. Még egyszer akadjon a kezeim közé az a kis dög. Puszta kézzel fojtom meg veled együtt.
- Vedd le rólam a kezed. - Szúrós tekintettel fordultam felé minden egyes szavamra külön hangsúlyt fektetve abban bízva, hogy felfogja, de ha mégsem hát majd segítek.

- Tévedsz. Nekem te mindig kellesz. Én vagyok az, akire neked nincs szükséged. - Sajnos én ezt előbb beláttam mint ő. Mondhatni már a kezdetekben, de annyira akartam, hogy egyszerűen nem tudtam magamnak parancsolni. Annyira édes volt. Kellett nekem már az első pillanattól. Tudtam és egyszer majd ő is belátja szinte elkerülhetetlen volt, hogy belém ne szeressen. Nem arról van szó, én is megszerettem. Én ezt mégis kevésnek érem. Valóban hibás vagyok. Azért, mert hagytam, hogy reménytelenül belém habarodjon.
- Sok sikert kívánok hozzá. Majd szólj ha sikerült, de csak hogy gratulálni tudjak hozzá. - Na és persze, hogy megtudjam mégis hogyan csinálta. Mert szerintem úgy kapásból ebben az egész istenverte Club-ban nincs annyi pia, ami után én emlékeznék rá. Én nem akarom és nem is fogom őt elfelejteni és talán neki sem kell olyan görcsösen ragaszkodni ehhez, könnyebb lenne.
- Reméljük, hogy ez így is lesz. - Nagyon remélem és bízom benne, hogy kilenc hónap múlva nem fog megcsörrenni a telefonom és nem fognak becsengetni a lakásomra egy csemetével. Csapnivaló apa lenne belőlem, mind addig amíg nem vagyok képes egyetlen anyajelölt mellett lehorgonyozni. Ez nem nekem való. Egyszerűen meg sem érdemelném. Nincs ezen mit szépíteni és nem is fogok. Nem is akarok. Én ezt tudom és egyelőre úgy fest, hogy el is fogadtam mint tényt.
- Tudom, hogy nem válnál meg tőle, hiszen abban is alszol. - Ez utóbbiban nem vagyok biztos, inkább csak igen erősen sejtem. De azt biztosra veszem, hogy nem válna meg tőle egy könnyen. Nem dobna el magától olyan könnyen, nem tudna. Fájna...
- Hűtsd le magad szépségem. - Ebből elég volt. Elegem van ebből. Közelebb léptem majd hozzá majd egy laza mozdulattal a medencébe tessékeltem. Szerencsére eléggé közel állt a pereméhez. Valahogy mégsem találtam viccesnek a helyzetet így én jó magam is utána ugrottam. Amint a víz felszínére értünk szinte azonnal és ellentmondást nem tűrően a medence pereméhez nyomtam.
- Két dolog van amit még elszeretnék mondani neked. Az első, hogy eldöntheted vagy ingyenes műsort adsz itt mindenkinek vagy felveszed a pólómat, ami ugyan vizes de legalább eltakar, jut eszembe... - Azzal már nyúltam is a ruhája felső részéhez, hogy feljebb húzzam, mert az a fránya víz lejjebb húzta.
- A másik dolog. Tudom, hogy szeretsz. Mégis kit akarsz becsapni? - Hajoltam még közelebb hozzá. Még egy egészen kicsi és vagy egy csók következik vagy két akkora csárdás pofon...

- Már alig várom. - Jegyeztem meg csípősen és gúnyosan csak mint ő. De én nem találtam ezt olyan szórakoztatónak, hogy még mosolyogni is tudjak rajta. Maximum a saját kénytelenségemen és tehetetlenségemen tudnék mosolyogni. Na meg persze a szánalmamon, hogy mégis hogy lehettem ekkora barom. Mindketten tudjuk, hogy nem fog olyan könnyen menni mint várná vagy mint szeretné. Szenvedni fog, keservesen. Magányos lesz és csalódott. Ez az a két dolog amit én már nagyon régen éreztem. Magányos igazából szinte soha sem vagyok. Csalódni is legfeljebb csak magamban tudok, mert mások nem igazán izgatnak olyan szinten, hogy csalódni tudjak bennük oly annyira, hogy az még fájni is tudjon. Most is, hogy így megtörten áll előttem, akkor sem érzem azt, hogy ténylegesen csak játszottam volna vele. Ez már a gerinctelenség csúcsa volna? Én éreztem valamit, ami nem volt elég erős ahhoz, hogy ellen tudjak állni, ennyi. Erről nem ő tehet, hanem én. Mert egyszerűen én ilyen vagyok. Nem az ő hibája amit történt.
- Én nyugodt vagyok. - Eddig legalább is még higgadtan tűröm az eseményeket és mind azt amit a fejemhez vág. Mindössze mert tudom, hogy igaza van és mert ennyi jár neki mindazok után, amit vele műveltem. De azért lassacskán már ráunhatna és beláthatná, hogy ennek sincs semmi értelme. Csakis a műsort adjuk itt és láthatóan valaki ezt is még élvezi is.
- Tartok tőle, hogy holnap még nem találsz otthon, de majd összeegyeztessük. - Na most mosolyodtam én el nem tudom eldönteni, hogy inkább pofátlan vagy inkább gúnytól csöpögő volt. Szerintem én még holnap nem igazán leszek képben és odahaza sem igazán. Mondhatni, hogy csak miatta tartózkodtam annyit abban a lakásban egyébként édes kevés időt töltött ott. Szinte csak aludni járok haza vagy még azt sem. Attól függ miképpen alakult az éjszakám. Szóval inkább úgy fogalmaznék, hogy csak pihenni járok haza és a szükséges cuccaimért. Így nincs mi miért aggódnia és elköltöznie sem kell. Nem kell attól tartania, hogy minden egyes nap egymásba fogunk botlani, ami egyébként valóban szinte elkerülhetetlen lenne... De ami engem illet, felnőttem. Igaz, a nagyképűségem még mindig gyerekes, de én ezt pontosan így élvezem.
- Nagyon! - Ha már így kérdi... Ez úttal még őszinte is voltam és még a szemébe is néztem, bár már én sem ugyan azt láttam mint eddig. Persze, hogy élvezem. Hogy is ne? Mi sem tenne boldogabbá!
- Nem fog! - Tettem hozzá magabiztosan. Nem fog. Nyugodjon bele, hogy nem fog! Azt hiszi, hogy most ezzel is csak bántani akarom? Nem, csakis magát áltatja ezekkel a hamis tényekkel. Én csak az igazat állítom. Neki is jobb és könnyebb lenne ha ezt belátná és nem ragaszkodna olyan görcsösen a gyűlöletéhez.
- Persze, menj csak. Fuss csak el. Előlem elrejtőzhetsz, de mi lesz azzal amit érzel? - Engedtem el a medence peremét, hogy ki tudjon szabadulni. Nekem azt mond amit akar, de vajon önmagának is tud ennyire jól hazudni?

- folytatás-

Olyan gyorsan nyúltam a kis szaros zacskóért, mint egy macska a gombolyagért. Már órák óta vártam rá, hogy megkapjam és végre a kezemben volt. Rögtön két kézzel nekiestem a tasaknak és egy szakítással fel is téptem az oldalát. Véletlenül se ott nyitottam ki, ahol kellett volna, az túl fárasztó meló én meg kurva türelmetlen voltam. A bal mutatóujjamat rögtön tövig mártottam a hófehér porba, majd a számba vettem. Igen, úgy tűnik Frank még mindig megbízható.
- Megfelel. Most add a többit – Adtam ki az egyértelmű utasítást ismét a csókára nézve. A faszom ebbe a jól neveltségembe. Ettől fog a végén kurvára fájni a nyakam. Hellyel azért mégse kínálom, mert nem szándékozok sokáig a savanyú ábrázatát stírölni.
- Elég nagy a pofád ahhoz képest, hogy én tejelek neked és nem fordítva – Reagáltam le kisebb fáziskéséssel a fancsali képes beszólását. Nehogy már a nyúl vigye a puskát. Ha én nem perkálok neki valószínűleg elég nagy szarban lesz. Frank nyilván nem a mosolyáért fizeti, hanem hogy átadja a rendeléseket.
- Ha nem kérsz bocsánatot a végén még elfelejtek jattolni – Vigyorogtam rá. Fogadja el, hogy ő most egy kibaszott alkalmazott, akinek addig kéne nyalnia a seggem, míg azt nem mondom, elég. Igazán tanulhatna a cselédemtől. Mi is a neve…. Leszarom, a lényeg hogy ő legalább vágja ki a főnök a háznál. Milyen elcseszett világban élünk. Már a szolgáltatók se tudják hol a helyük és mit engedhetnek meg maguknak.
Az ő érdekében reméltem, kinyög egy hihető sajnálkozást, mert én tényleg olyan jó fej vagyok, hogy még extra zsével is megdobnám. Oké, nyilván nem azért, mert megérdemli, csak egyszerűen lusta vagyok kiszámolni, pontosan mennyi pénz is adok.