Axel & Tony

Hogy őszinte legyek, nem ilyen fogadtatásra vártam, amikor idejöttem Vegasba. Reménykedtem benne, hogy régi jó barátjaként áll velem szóba, de már az első mondatunkban elkezdtük a megszokott veszekedést. Ilyenkor nem tudom eldönteni, hogy ez jó-e, lévén, hogy mindig veszekedtünk, de ugyan olyan jóban voltunk, vagy, esetleg már veszett ügy, és feleslegesen jöttem ide, pont hozzá. Mehettem volna a bátyámhoz is, aki igaz, hogy utál amiatt, aki vagyok, de talán meglágyult volna a szíve. Öt éve nem láttam szerencsétlent, csak hallottam róla, mert a mostani időkben elég jó hírnevet szerzett a különböző újságoknál. Egy hosszas szentbeszéd után talán befogadott volna, mert a sok hülyeségem ellenére mégis csak az öccse vagyok. Ha meg nem... na, az tipikusan rá vallana. Apám pénzét felesben kaptunk volna meg, de ő kisajátította magának az egészet, én pedig a tizennégy éves fejemmel nem tudtam ellene mit tenni. Tudta, hogy úgyis csak drogokra költeném, ezért nem hagyott rám egy dollárt sem. És, még rá is kontrázott azzal, hogy a családi házból, ami, tudtommal mindkettőnk tulajdona, első adandó alkalommal kirakott, én pedig mehettem, amerre láttam. És itt jött képbe Axel faterja, aki, meglepő módon, a mostani beszélgetésünkbe is belecsúszik, miután kiveséztük azt is, hogy mi van a drog túladagolással, és, hogy már többször fent állt annak a veszélye, hogy életét veszti a gyökér.
- Hát, mivel csak veled vagyok ilyen zsémbes, ezért ennek a veszélye, tudtommal még nem állt fent egyszer sem. -folytatom tovább a veszekedést, amire, reményeim szerint már nem akar rákontrázni. Bár, egész jól ismerem ahhoz Axelt, hogy tudjam, mindig azt akarja, hogy övé legyen az utolsó. És, az elviselhetetlen magatartásával az esetek nagy részében el is éri a célját. Az elmúlt pár évben viszont már addig is képesek voltunk veszekedni ennek jogáért, hogy felhergeltük magunkat, mint a holdkóros csivavák és egymás torkának estünk. És még mi tartjuk magunkat legjobb barátoknak. Sokan nem ezt a titulust aggatnák ránk, de mindig, hogyha valamelyikünk nyakig volt a sz*rban, segítettünk egymásnak, és remélem, hogy ez most se lesz máshogy a ház keresésnél sem.
- Na látod... abban a házba te voltál a tiltott téma, és még kockáztattam érted a bent maradásomat, úgyhogy örüljél. -mondom mélyet szívva a cigimből, tartogatva egy kicsit, majd lassan, fokozatosan fújom ki a füstöt. Hiába, engem már a cigi se tud lenyugtatni, akárhogy is próbálkozok. Túlságosan is uralkodik felettem az a tény, hogy akármikor utolérhet a végzet, és akkor annyi a szabadon maradásomról.
- Ugyan már, ez itt Las Vegas. Az ember a két kezén nem tudná megszámolni, hogy hány körözött gyilkos, vagy díler járkál szabad lábon. De mindegyiknek van egy bennfentese, aki segít neki abban, hogy még csak véletlen se bukjon le. Én pedig bízok benned, és az eléggé elcsökevényesedett agyadban. -nagyon remélem, hogy tud az érdekemben szólni pár szót annál a bizonyos személynél, és képes lesz elvállalni még egy drogos köcsögöt a házában. Kíváncsi lennék rá, hogy mikor fog Axel is lebukni a cigi, drog és alkohol csempészetével.
- Akármilyen nehéz is, próbáld a legjobb formádat mutatni felé. Ne legyen nálad feltűnő helyen semmilyen szer, mert akkor ott máris elástad magadat. A kinézetedre meg fogd rá azt, hogy több hete nem aludtál, nem ettél, mert nincs miből. Hogyha sikerül bejutnom oda, egy életre fizetem az összes szenvedélyedet, csak sikerüljön. -sóhajtom elővéve még egy szál cigit, és nyugodt tempóban elszívva azt, levágom magamat a fal tövébe. Nos, ennyit arról, hogy szerzek magamnak drogot...
- Mit tudom én... -mondom megrántva a vállamat, és tovább fogyasztom a bagót. - Na, mintha az eddigi jó néhány évben nem azt tettem volna. -felelem vigyorogva, fejemet hátradöntve a falnak, és becsukott szemmel szívok egy mélyet a levegőből, majd a cigiből is.

Axel & Tony

Valahol legbelül mindig is reménykedtem abban, hogy egyszer benő a feje lágya ennek a normálatlannak, és akkor normálisan lehet vele kommunikálni. Alig több, mint két hónapja találkoztunk utoljára, ez az első alkalom, hogy először szóba tudtunk állni, de már az első kimondott szó után egymás torkának estünk. Ez aztán a jó barátság. Csak, hogy mégis a testvéremnek tartom, ha már az igazi egy fafej, áll szent barom, aki, bár megígérte, hogy gondoskodni fog rólam, rögtön ki is dobott a házból, amikor is alkalma adódott rá. Axel viszont mindig mellettem állt valami hülyeség bekövetkeztével, és támogatott. De ettől még egy barom, aki soha nem érti meg, hogy mit pofázok neki, akárhogy is rá akarom venni erre a roppant egyszerű dologra. Pedig, szerintem nem kreálok olyan bonyolult mondatokat, amit az ő értelmes fejével ne lehetne megérteni. Bár, én már ezen se csodálkoznék. A középsulit se végezte el, tudása megegyezik egy retardált fókáéval, aki éjt nappallá téve gurul egyik oldaláról a másikra. És, amikor ezt meg is jegyzem neki, a primitív gondolkodásmódjával az élen, rögtön azt kapom visszavágásképp, hogy ugyan mért nem vert már valaki halálra. Hát, kétlem, hogy akárki is így tett volna, de mindegy, ha neki jó, hogy ilyesfajta tévhitekben él, felőlem.
- Néha elgondolkozok azon, hogy egy beszélgetésünk alkalmával a te kis agyacskád vajon melyik univerzumban járhat? Végül is, olyan nagyon logikusnak tűnik az, hogy akárki lángszóróval, netalán tán kardokkal császkál utánam. Ha mégis így történne? Talán elismerném azt a valamit, ami ott a fejedben leledzik. -felelem összevont szemöldökkel, zsebre vágott kézzel. Végül is... milyen menő lenne már, hogyha akárki is lángszóróval jönne utánam. De, annak még inkább örülnék, hogyha ez a manőver ezzel a nyomoronccal történne meg. Vagy, annak még inkább örülnék, hogyha ő okozná egy ember halálát, és akkor én is még inkább az idegeire mennék, mint mostanság. Pedig, lássuk be, ez marha sokszor szokott előfordulni a mostani időkben.
- Ha tovább dolgoztam volna, és nem késeltem volna, akkor nagy örömödre nem is lennék itt. És, lássuk be, az életed túl unalmas lenne az én fényes jelenlétem nélkül. Ha lehetséges, azt a bizonyos "biztos pontot" a lehető leghamarabb találd meg. Nem akarok még egy napot ott tölteni abban a koszfészekben, amit egyesek hotelnak neveznek. Komolyan mondom, ez a sikátor tisztábbnak mondható, mint az. Basszus, hányszor fogod még ezt az orrom alá dörgölni? Mindig azt fogom mondani, hogy unalmamban öltem meg azt a nyomorultat, hanem mert a kib*szott idegeimre ment! Tudom, hogy nehezedre esik tárolni akár csak egy információt is, de ezt most jól vésd a fejedbe, érted? -mondom, az utolsó pár mondatot már eléggé ingerülten mondva. Mindig is tisztában voltam azzal a ténnyel, hogy a srác mindent elenged a füle mellett amit én, vagy bárki más is mondd neki. Csak a saját maga érdeke, és a gondolatai foglalják le, és tovább nem is terjed ez a skála.
- És mi lenne, hogyha odaadnád nekem? Elhiheted, nem fogok hozzányúlni egy ujjal se, jól ellesz az ott a bőröndjeimben. A lényeg, hogy úgy juss be abba a házba, hogy ne feltételezzék rólad azt, hogy minden szabad pillanatodban a drog után nyúlsz. Bár, ez igaz is, de jobban tennéd, hogyha nem ezt sejtetnéd. Mért, eddig mi mást tettem? Mindig én álltam a nyomorult adagjaidat, inkább nem is mondom, hogy mennyibe fájtál nekem... -na, erre aztán nem mondhatja azt, hogy nem így történt. Olyan... öt vagy hat éve ismerem a srácot, és azóta én fizetem neki a drogot, piát és a cigit is. Most már nem érdekel az se, hogyha innentől kezdve életem végéig kell fizetnem neki mindenét. Inkább az, minthogy börtönbe kerüljek emiatt az incidensem miatt.
- Meg kell hagynom... ez alatt a pár év alatt ez volt az egyetlen jó döntés, amit egyedül meg tudtál hozni. -mondom halványan mosolyogva, megveregetve a vállát. Ezek után már tényleg verést érdemel az a köcsög, nem érdekel, hogy milyen bitang nagy állatokat fog ránk küldeni. Akkor is, csak a jelen van, utána már lesz*rom, hogy mi lesz.

Axel & Tony

Basszus, még csodálkozik azon, hogy mért jövök mindig a retardált agyával. Akinek ilyen elvetemült gondolatai vannak, az holt biztos, hogy nem százas. Azért, egy bizonyos IQ tesztet elvégeztetnék vele, hogy ugyan mennyi jönne ki neki. Valami hetven alatt kell, hogy legyen, azok a szellemi fogyatékosok. És, már csak kinézet alapján meg lehet állapítani, hogy a srác egyáltalán nem rendelkezik igazán nagy értelmi szinttel, de azt is ki lehet venni, hogy nem is teljesen tiszta. Na, nem csak a feje, hanem a srác úgy összességében. Nem is tudom pontosan, de valami hat éve drogozik, rendszeresen, egyre nagyobb dózisokban, egyre erősebb szerekkel. Komolyan mondom, már várom azt a bizonyos pillanatot, amikor minden összekapargatott pénze elfogy, nem tud miből venni magának, vagy, már nem tud olyan mennyiséget szerezni, ami megfelelő lenne a számára. Na, akkor mit kezdene magával. Hogyha fokozatosan jövünk le róla, akkor még elég elviselhető a hiánya, de ha hirtelen hagyjuk abba, kínzó, és teljes mértékben elveszi az ember eszét. Ő is erre a sorsra fog jutni, már előre látom. És tudom, hiába mondanám el ezt neki, akkor se érteni meg a csöppnyi kis eszével.
- Ezzel kapcsolatban felmerül bennem egy kérdés. Miből vennél te magadnak lángszórót, amit, tulajdonképpen egyszer használnál, arra, hogy megpörkölj vele? És tudod, használt árút már nem igen vesznek vissza, úgyhogy b*szhatnád. Hidd el... én még valami anorexiás dög ként is jobban vonzanám a nőket és a szeretetet, mint te a mostani "pompádban". -mondom egy gúnyos mosoly kíséretében. Hát, pár hónappal ez előtt, amikor még nem a mostani kinézetemben császkáltam az utcákon, hanem, mint valami botszál, akkor is több nő tapadt rám, mint most rá. Ez tény, akármennyire is fáj ezt neki beismerni. Na meg, ki az, aki minden áron egy olyan sráccal akar sétálgatni akárhol is, akiről lerí, hogy már több éve egyáltalán nem tiszta, mert nem telt el olyan nap, hogy ne nyúlt volna a szerekhez.
- Miért is van neked jogod parancsolgatni? Azzal eddig mindig rosszul jártunk, nem de? Csak gondolj bele... attól még, hogy engem köröznek egy gyilkosság miatt, ami hirtelen fellendülés volt, még mindig józanabb az elmém, mint neked. Nekem több évembe telt, hogy legalább egy kicsit megkedveljelek. Ajánlom, hogy a legjobb formádat mutasd a fószernek, ne azt, ahogy mások előtt állsz nap, mint nap. -hiába, ha be ismerni, ha nem, mindenki tudja, hogy én sokkal felnőttesebben, érettebben gondolkozok, mint ő. Egy félrelépésem volt, ami, majdhogynem a vesztemet okozta. Vagyis, még nem teljesen, csak belefogok futni, ha nem bujkálók megfelelően.
- Igen, de tudod, hogy engem elég egyszer felhúzni, és ott kő kövön nem marad. Általában csak verést kapott az illető, aki elérte ezt. De, mivel éppenséggel leszokóban voltam a piáról, és a drogról, sokkal felszültebb voltam, és nem gondolkoztam. És ez csak egyszer fordult elő... de, hogyha nem fogod be a pofád, akkor te is erre a sorsra fogsz jutni perceken belül. -mondom mély, sűrű lélegzeteket véve, próbálva magamat fegyelmezni. Axellel még komolyabb problémáim nem voltak, egyszer ugrottunk igazán egymás torkának, az se volt olyan nagy csetepaté, mint amilyennek akkor gondoltuk. Csak mindketten be voltunk szívva, azért tűnt olyan nagy "bunyónak".
- Hmm... micsoda komoly szavak. Az se igaz, hogy a több évnyi szerencsétlenkedés után még mindig nem bízol meg bennem. Mindig én szereztem be neked őket, és tudtommal akkor se vettem el tőled. Most se tenném. -felelem lemondó sóhajjal megpecsételve a mondandómat. Kis szaros korunk óta ismerjük egymást, mindig nekem volt rá elég pénzem, és akkor is, ő vette el tőlem, nem én tőle. Most akkor miről is beszélünk?
- Ha akkor veszik észre, amikor odakerülsz, az már rég rossz. Páros lábbal rúgnának ki, és nem érdekelné őket, hogy ki vagy, és honnan jöttél. De úgy, hogy hónapokkal később, kicsit már a szívükbe zárnának, és nem dobnának ki. Nálad nincs biztos helyen, Axel. Vagy szívd el a lehető leggyorsabban, vagy add oda nekem, de ne vidd oda magaddal, mert le fogsz bukni. -vázolom neki a helyzetet. Nem gondoltam volna, hogy valaha is arra fogom oktatni, hogy mikor mit csináljon a drogjával. De az biztos, hogyha be akar jutni a házba, akkor ne vigyen oda magával semmi feltűnés keltőt. A cigi az, amit még el tudnak viselni, de a drog az már régen rossz, ha a zsebedben lapul.
- Eddig is sokba voltál, most már nem tök mindegy? Legalább most van némi pénzem is, nem úgy kell majd összegyűjtenem rá. -mondom sóhajtva, a tarkómat vakarászva. Meg kell hagynom, fogalmam sincs, hogy mire vállalkoztam, de ha bejutottat, már ez se igazán fog érdekelni.
- Annak is eljön majd az ideje. -felelem megrántva a vállamat, majd amikor a sikátor vége felől lépteket hallok, érdeklődve fordulok a hang irányába. A srác tipikus dílerként van felöltözve, némi rapper beütéssel. Na, az ilyeneket könnyű elintézni. Amikor Axel feltápászkodik a földről, én is ugyan így teszek, majd megmozgatva a vállamat, teszek az idegen felé egy- két lépést. Érdeklődve tekintek a telefonom órájára, majd a dílerre. Hát, végül is csak két és fél órát késett.

Axel & Tony

Úgy bírom értékelni azokat a pillanatokat, amikor Axel próbál okoskodni, de, persze soha nem jön neki össze. Szerencsétlen mindig annyira törekszik, de lássuk be, amióta ismerem, még egyszer se volt igaza, semmiben. Na jó, elvétve egyszer- kétszer, de hány éve is ismerem? Olyan... hat körül lehet. Hát, ez van akkor, hogyha az ember tudása és az intelligenciája megragad a tíz éves szinten. Akkor még normális iskoláztatásban volt része, de már akkor se volt kint mind a négy kereke. Utána meg csak bekavartak a drogok, cigik és a különféle alkoholok. Nos, így születik egy nyomorék Axel, aminek, szerencsére csak, olyan húsz évente lehetünk szemtanúi. És, amilyen ügyes vagyok, én ki is fogtam az egyik legfőbb hímet... vagy nőstényt a fajtából.
Hogy őszinte legyek, ehhez a lángszórós szarsághoz már nem tudok mit hozzászólni, ezért sóhajtva forgatom meg a két szememet. Tévedtem... nem tíz éves intelligenciával rendelkezik, sokkal inkább egy ötévesével, akinek még igen élénk a fantáziája, akármilyen téren. Végül is, az agya és a tényleges kora közt tizenhárom év van... nem gáz, csak egy nagyon kicsit.
- Hallod, öcsém, kezd idegesíteni a csiripelésed. Csak gondolj bele... amióta világ a világ, te mindig is csak kisgyerek voltál a csajozás terén, csak nagy nehezen tudtuk rávenni a többiekkel arra a nőstényeket, hogy ugyan kezdjenek már veled akármit is. A "rád cuppanás" teljességgel lehetetlen. És te a beesett képeddel és a, már sokkal inkább bőröndös szemeddel csak taszítani tudok a hölgyeket. -veregetem meg támogató jelleggel a vállát. Most viszont fogadni mernék akárkivel, akármennyiben, hogy valami sz*r kis dumával fog visszavágni, ahogy azt tenni szokta. Szerintem a különféle visszapofázásai még az általános iskola ötödik osztályából ragadtak rajta. Viszont, legalább próbálkozik, és ez a lényeg, nem de? Csak, néha jó lenne, hogyha tényleg sikerülne is neki.
- Nem unod már, hogy egyfolytában a szüleimmel próbálsz mentegetőzni, csak mert téged kicsaptak otthonról, lévén, mert drogot fogyasztasz? -szállok be én is ebbe a szülő témába. Igen, tény, hogy az én szüleim egy autóbaleset következtében meghaltak, és Axel mindig megragadja az alkalmat, hogy ezt szóba hozza, mert tudja, hogy irritál ez a téma. De legalább az nyugalommal tölt el, hogy amíg éltek, addig ténylegesen szerettek, nem úgy, mint az ő barom apja. Igaz, az ő nézőpontját is teljes mértékben megértem, de ott már problémák vannak, hogyha az ember ezért képes kitenni a gyerekét az utcára. Na mindegy, ez már nem az én bajom.
- Milyen akcióról, izgalomról beszélsz itt össze- vissza? Ha átveszed az irányítást, tény, hogy több balhéba keveredünk, mint amúgy, de akkor füledet- farkadat behúzva rohansz a hátam mögé. Vagy, csak szimplán megvárod, hogy a segítségedre rohanjak, mert egyedül egy óvodással nem tudnál "végezni". -és ezúttal tényleg nem túlzok. Azzal az "izomzattal" amivel ő rendelkezik, egy anorexiás óvodás kis csaj is könnyű szerrel a földbe döngölné. Arra viszont nagyon kíváncsi is lennék. De, ha már úgyis az óvodásoknál tartunk, Axel le is pacsizhat velük az IQ szintet illetően, amit, lássuk be, most is igen csak megvillogtat előttem. Sóhajtva rázom meg a fejemet, válaszra nem is méltatva.
- Ja, végül is, pont úgy ismersz engem. Mindig tisztességesen megadtam neked a jussodat, nem vettem el a részedből. És most, hogy éppenséggel leszokóban vagyok róla, valós, hogy elfogyasztanám... -kicsit kétségbeejtő, hogy míg én teljes mértékben megbízok benne, bár okot még nem adott erre, ő kétségbe vonja az én magatartásomat. Hogyha be akar jutni abba a házba, akkor rám bízhatná, és, mivel neki nagyobb szüksége van rá, mint nekem, egy ujjal se érnék hozzá, csak amíg elhelyezem egy biztos helyen.
- Igen, tudom... de hátha sikerülne nekik, ha más már nem jutott erre a szintre. -persze, ez teljességgel lehetetlen. Viszont, ki tudja, talán vannak olyan személyek, akik képesek megszeretni egy drogos köcsögöt, akinek még a létezéséről se tudtak, de állítólag az egyik rokonuk. Szemtanúja voltám már különféle csodáknak, hátha ez is egy lenne a sokból.
- Basszus, ha te elrejted a zsebedben, akkor abból max. az lesz, hogy nem egy, hanem két perc után szúrják ki, hogy nálad van. És ki tudja, a kinézetedet illetően, ha nem ismernélek, én is kipakoltatnám a zsebedet minden további nélkül. -tárom szét immáron tanácstalanul a karomat. Fogalmam sincs, hogy mit tudnék már ennek a nyomoroncnak mondani. Észre fogják venni, hogy nála van, ebben száz százalékig biztos vagyok. Csak ő tartja magát olyan nagy jampinak, hogy képes a puszta zsebében elrejteni egy nagy adag kokaint. Teljesen logikusnak tűnik, de tényleg.
- Ja, kitűnő társaság... a verekedésben való részvételről meg már inkább nem is beszélnék. -húzom széles vigyorra a képemet, miközben kellemes tempóban elszívom a cigimet. Fogalmam sincs, hogy hol van már az a barom, de nekem szükségem van a drogra. A cigi igaz, hogy nyugtató hatással van rám, de kicsit se annyira, mind a drog. Az kéne nekem a mostani állapotomban. A körözés alatt álló személyeknek igen... eseménydús életük van, valamivel le kell, hogy hűtsék magukat. És, láss csodát, majdhogynem kérésre megérkezett a dílerünk, aki már egy bő két órával előbb is idetolhatta volna a képét. Amikor látom, hogy Axel tápászkodik fel a földről, én is így teszek, mert éppenséggel nincsenek egy súlycsoportban az illetővel. A kezdőütést Axel adja meg a csávónak, akit oly hirtelen ért ez, hogy majdhogynem a földön köt ki. Na, ha így halad a kis drogos, talán még büszke is leszek rá. Kivéve, ha továbbra is a hátam mögött fog bujkálni. Előszeretettel lökném ki a nagydarab pacák elé, aki pont próbálja megkörnyékezni a srácot, én viszont, sajnos ezt nem hagyhatom. Végigsimítok a jobb öklömön, és amikor a hapek pont jó távolságra áll meg tőlem, adok neki egy erős jobb horgost, hogy észhez térjen, és legközelebb ne várasson meg, még csak véletlen se. De, csak egy olyan érzésem, hogy ez neki még nem elég...

Axel & Tony

Nagyon valószínűnek tartom, hogy a mostani állapotunk még órákig így fog maradni. Ha mindketten józanok vagyunk, ott veszekedés terén nincs hiány. Igaz, betépve se cselekszünk máshogy, de akkor csak átsiklunk egy- két téma közt, és nem vesézzük ki őket ilyen részletesen. De most... na, már nem is tudom, hogy az elmúlt másfél órában már mikről is veszekedtünk, de, valahogy mindig belecsempésszük az újabbakba. Ez egy örökkön örökké tartó körforgás, és amíg jóban vagyunk, ez nem fog megszűnni. Ki tudja, lehet, hogy a halottas ágyunkon is ott fogunk veszekedni egymás ellen. És, ismerve magunkat, ez elég hamar el fog jönni. Hát igen, a drog nagy úr... és hiába áltatom magamat azzal, hogy le fogok róla szokni, úgyse fog összejönni. Érzem, hogy most, hogy "vérdíjat" tűztek ki a fejemre, visszafogok esni. Kell valami, ami megnyugtat. Sokan bokszolni járnak, futni, vagy csak vesznek egy jó meleg, akár hideg zuhanyt, kinek mi. De egy láncdohányosnak, megspékelve egy kis droggal és alkohollal, ezek fel se merülnek, ha a megnyugvásról van szó. Ezt pedig jó sok haverom igazolhatja, köztük Axel is. Bár, neki nem kell különféle ok arra, hogy drogozzan. Nemrégiben nekem se kellett, az utóbbi időben viszont már annál inkább.
- Nem, az tényleg nem. Neked sokkal inkább, hogy megdöntsd a rekordodat, úgy, hogy ne purcan ki az emberfeletti adagoktól. Eldönteni nem tudom, hogy melyik a jobb, de tényleg. Ha viszont rászánod magad a csajozásra, akkor legyél oly kedves, és értesíts róla, mert szeretném majd nézni a bénázásodat. -Axel és a csajozás? Ugyan már... két különböző fogalom, egy mondatba se lehetne őket foglalni. Bár, ki tudja. Pár hónapot nélküle kellett átvészelnem, talán azóta változott valamicskét a módszere. Na jó, ez még csak viccnek is rossz. Minden esetre, én jókat mulatnék rajta, ahogy próbálja becserkészni az adott nőszemélyt.
- Szerintem még mindig ott tartunk, hogy nem ismerted a szüleimet. Engem a bátyám utált, a szüleimmel a lehető legjobb volt a kapcsolatom. Úgyhogy, hiába a próbálkozás, ez nem fog összejönni, akárhogy is erősködsz. -sóhajtom magam elé, szám szélén egy halvány mosollyal. Annyira szeretem, amikor próbálja bebeszélni, hogy engem utáltak az őseim, de az igazságról, tulajdonképpen fogalma sincs. Nem baj, próbálkozzon csak tovább. Talán, ha a drog hatásának köszönhetően teljesen magamon kívül leszek, akkor beférkőzhetne a fejembe ez a gondolat, de addig várhat rá.
- Na, ha te püfölnéd ájulásig, akkor napkeltétől napnyugtáig ott várhatnék rád. A helyzeteden már nem tudsz javítani, mindig ezt teszed, nyilván fosol attól, hogy valaki legalább egyszer normálisan elgyepál. Csak nyugodtan, nem kellene a te segítséged ahhoz, hogy akárkit is helyben tudjak hagyni. És hidd el, hosszú még az élet... a végéig még bármi megtörténhet... -nagyon valószínűnek tartom, hogy ez a "megkéseltem egy embert" téma nagyon népszerű lesz a körünkben. Mindig fel fogja hánytorgatni, én pedig mindig ugyan azt fogom elmondani, amíg a kicsi buksijába bele nem tudja vésni az igazságot. Na meg, szerintem nem én vagyok az egyetlen, aki úgy gondolja, képes lenne akárkit is megölni, puszta dühkifejtésként.
- Remek segítségem volt rá Miamiban, csak az incidensem miatt ott kellett hagynom, természetesen szó nélkül. Nem volt ínyemre, hogy akárki is megtudja, mit csináltam. Ki tudja, lehet, hogy visszaesek, lehet, hogy nem. De te minden áron leakarsz rángatni a szakadék szélére, nem de? Félsz, hogyha leszokok, akkor már nem lesz, aki elviseli a társaságodat? Hát hogyne, hiszen rajtam kívül más ismerősöd, barát féleséged éppenséggel, pont nincsen. -ha képes lennék leszokni, fogalmam sincs, hogy Axel mit kezdene magával. Nyilván ugyan olyan drogos köcsög maradna, csak éppenséggel nem általam gyűjtené be a drogot, hanem képes lenne a rokontól kérni rá pénzt, és másnak hazudná be a kért összeget. Én viszont, vele ellentétben próbálok tenni az ügy érdekében. Amíg nem volt a nyakamon, tök jó úton haladtam, ott volt az a bizonyos lány, aki ebben segített. És, most hol vagyok? A bűn városában, ahol próbálok vegyülni a tömegben, hátha nem szúrnak ki a zsaruk.
- Kérlek, törekedj erre. Csak előtte szólj az illetőnek, hogy egy videót én is kérek róla. -nagyon merem remélni, hogy ez a közel jövőben meg fog történni. Ha nem, hát én intézkedek róla, hogy pár másodpercig, joggal röhöghessek a köcsög fején. Igaz, megteszem én anélkül is, de úgy máris izgalmasabbnak bizonyulna.
- Felesleges "agyalnod" rajta, mivel nem hallgatsz rám, úgyis viszed magaddal. -megrántom a vállamat, és elszívom azt a bizonyos cigit, amit milliméterekként szívtam egész idáig. Viszont, ezt a csiga tempót kicsit begyorsítom, amikor megpillantom a dílert, és utána hallom az álla kattanását, amit Axel ütése okozott. Amikor a pacák oda jut, hogy visszanyeri a látását, egyenest nekem indul, én pedig nemes egyszerűséggel küldök felé egy jobb horgost, amitől majdnem eldől. De csak majdnem... nem tudom, hogy ez a hapsi miből van, de az egyszer biztos, hogy egy- két mérettel kisebb már a földön heverne az imént kapott ütésektől. Arra meg már számítottam, hogy Axel belerohan a díler öklébe, amitől akaratlanul is kicsúszik egy halk röhögés a számon. És ugye, neki elég ennyi ahhoz, hogy dühbe jöjjön, majd egy jól irányzott mozdulattal gyomorszájon vágja a hapsit. Ekkor jön el az, hogy kidől, de rendíthetetlenül próbál felállni, én pedig, hogy véget vessek az egésznek, a cipőm sarkával megküldöm egy kicsit a fejét, és el is érkezik a várva várt K.O. pillanat.
- Én már nem tudom, de Miamiban sokkal kisebbek voltak. -sóhajtom zsebre vágva a kezemet, a vérző orrú tagra pillantva. Most jön majd az, hogy kizsebeljük a szerencsétlent, és futunk, amerre látunk. De ezt inkább Axelre bízom, ez mindig az ő feladata volt.

Kylie & Anthony

Szerintem teljes lelki nyugalommal állíthatom azt, hogy a fő helyem ebben a városban a rozoga, ezer éves sikátor lesz. Nem régiben is ott fordultam meg legelőször, amikor is egy díler kérésére odavánszorogtam, és helyette egykori legjobb barátommal találkoztam. Kiderült, hogy ő is arra az árulóra várt, és miután megérkezett, jól meg is kapta a magáét. Las Vegasban igazán meg kell válogatni, hogy melyiknek higgyünk, és melyiknek nem. Bezzeg Miamiban mindegyik teljesítette a kívánságukat, számomra már kevés összegért. A fő cél, hogy összehaverkodjak azzal a bizonyos személlyel, és akkor onnantól kezdve már sínen van a dolog. Néha kevesebbet fizettem nekik a kelleténél, hogyha éppenséggel nem kaptam pénzt a bártól, de nem zavarta őket. Itt meg egy kész vagyon pár gramm belőle. Ezen viszont változtatnom kell. Főleg, mert Axel ismét belőlem akar majd megélni, feltéve, hogyha bejuttat majd a házba. Ha nem sikerül neki? Hát akkor így járt, és kérhet a rokonától rá pénzt. Aztán meg kimagyarázhatja hogy mire kellett neki. Főleg egy rendőrnek. Izgalmas beszélgetés lenne, annyi szent. Na, de visszatérve a dílerre... ő is ugyan arra a helyre hívott, mint a múltkori, és lássuk be, ő nem végezte valami szépen. Szerintem az orrtörés garantált, és ki tudja, hogy miután Axellal elhúztok a csíkot, még mennyi ideig fetrengett a betonon. Az biztos, hogy nem akarok vele még egyszer összefutni, mert akkor, mint egy gorilla, és ki tudja, hogy milyen ismerősökkel rendelkezik. Ketten alig tudtuk leteríteni azt a szerencsétlent, és, hogyha még hozna magával két ugyan ekkora pacákot, akkor ott kő kövön nem maradna. Na meg nekünk se sok a képünkből.
Lassan baktatok végig az utcákon, kimért léptekkel, hogy minél kevesebb feltűnést keltsek. A bujkálás már a lételememmé fog válni, hogyha így folytatom. Már csak remélni tudom, hogy hamar megfeledkeznek rólam a rendőrök, és valaki az ismerőseim közül nem szólja el magát. Bár ki tudja... miamin egy- két ember tudja csak, hogy hova mentem, és lehet, hogy, mint a jó kis rendőrös filmekben, alapos nyomozást tartanak a város körzetében, és még a huszadik szomszédtól is megkérdezik, hogy mit tudnak rólam. És amilyen szószátyárok, úgyis valamelyik elszólja magát, és akkor lőttek a szabadságomnak. Csak annyi szerencsém van, hogy nem vagyok nagykorú, ezért, tulajdonképpen még büntethetőnek se mondanám magam. Maximum beraknak egy nevelő intézetbe, vagy kiskorúak börtönébe, amit, mondhatni még el is tudnék viselni. Annál a lepukkant, büdös motelnál csak jobbak, mint amiben most tengetem mindennapjaimat. Szerintem nem hazudok, hogyha azt mondom, hogy ez a büdös, szeméttel teli sikátor is jobban néz ki, mint a szállásom. És, meg kell hagyni az árát is rendesen megkérik. De bármit megteszek, csak, hogy legyen egy biztos hely, ahol nem feltételeznék a rendőrök a jelenlétemet. De, jelen pillanatban nem az a legfontosabb, hanem az, hogy végre találtam egy olyan dílert, aki nem vert át, és már most itt van, és látszik, hogy türelmetlenül vár rám. Halvány mosollyal a képemen közelítem meg, és állok meg tőle vagy két méternyire. Nem áll szándékomban megszólalni, és ahogy látom, ő se töri ezen magát. Inkább csak előrántja a zsebéből a drogot, és résnyire összeszorítva a szemét, alaposan végigfuttatja rajtam a tekintetét. Rögtön kapcsolok, és előrántom a zsebemből a kért összeget, és egy gyors csere után eltemetem a zsebem legmélyébe a zacskót, és csak elsétálok a hapsi mellett, aki már el is hagyja a sikátort. Ezt nevezem én gyors bizniszelésnek.

Kylie & Anthony

Magam mögött hagyva azt a dögszagú motelt, rögtön megcélzom az adott sikátort. Mint általában, amikor kilépek, most is egy igen csak átlagos, de annál inkább a fejemet takaró öltözeteben jelenek meg. Fekete farmer, szürke pulcsi, egy baseball sapka és napszemüveg. Ennél jobban, ha akarnám se tudnám rejtegetni a képemet. Pedig, szívesen megtenném, de annak az lenen az eredménye, hogy éveken keresztül rohadnék a motelban, és Axelen keresztül hordozgatnám magamnak a cuccokat. Tökéletes a bujkáláshoz, a rendőrök se találnának meg, csak ha valaki olyan drága, jó lélek, hogy beköp náluk. Az viszont teljességgel lehetetlen, mert próbálok minél kevesebb kapcsolatot létesíteni az emberekkel. Ez a legbiztosabb. Akikkel képes vagyok egy szót is váltani, azok a dílerek. Na, ők azok a személyek, akik biztos, hogy nem mártanának be, mert ugye őket is körözik. Úgyhogy, nagyobb bajom nem eshet, hogyha ilyen mihaszna emberek szereznek csak rólam tudomást. Na meg az a nyomoronc, aki most élvezi az életet a rendőr unokatestvérénél, engem meg hagy megrohadni abban a bűzölgő motelban. Nem tudom, hogy ott mi lelte halálát, de meg kell hagyni, nem éppen tartozik azok közé a szagélmények közé, amiket hazaérkezésemkor szeretnék beszippantani. De, az ember ne legyen telhetetlen, és akkor, lassacskán az az időszak is beköszönt, amikor már nem kell ilyeneken vívódnia. Vagyis, nagyon remélem, hogy nálam ez lesz a helyzet, és a zsaruk hamar lekopnak az általam okozott zűrzavarról. Bár mondjuk, arra igencsak kíváncsi lennék, hogy egyáltalán elért-e a hír ide Miamiból, hogy már itt tengetem mindennapjaimat, és bujkálok a zsernyákok elől. De, jelen pillanatban nem az, ami a leginkább leköti a figyelmemet. Egy túlméretezett gorilla vár rám a sikátorban, másodpercenként nézve az óráját. Ennek hatására már kénytelen vagyok én is így tenni. Nem tudom, hogy mit problémázik ennyire, hiszen még így is pár perccel a megbeszélt időpont előtt értem ide. Komolyan mondom, ezek a Vegasi dílerek igen csak kiszámíthatatlanok. Egyik túl hamar érkezik, a másik meg késik két órát. Kell nekem az a bizonyos arany középút. De, addig is, némán cseréljük ki a cuccainkat, ő boldogan elsétál a kapott összeggel, én pedig érdeklődve tekintek bele a kis tasakba. Már éppen raknám zsebre, amikor a sikátor csöndjét egy nő hangja töri meg. Elkerekedett szemekkel pillantok fel, majd megfordulva a tengelyem körül, szembe találom magamat az imént említett hölgyeménnyel.
- Na, ennél átlagosabb dumára nem tellett? -teszem fel a kérdést felvont szemöldökkel, majd zsebre vágom a pakkot, és érdeklődve meredek a szőkére. Fogalmam sincs, hogy ki ő, és egyáltalán mért van itt, de az első, ami átfut az agyamon az a legrosszabb...
- Első sorban nekem lenne egy kérdésem. Mért érdekel téged ezzel kapcsolatban akármi is? Akárkinek akármilyen információt nem adok ki. Azt se tudom, hogy ki vagy, és hogy mi okból szeretnél tőlem bármit is kitudakolni. Ha ezekre nem válaszolsz, sajnos az én figyelmemet se érdemled meg. -válaszolom a lehető legnyugodtabb hangnemben. Igaz, szívem szerint akármilyen jellegű válasz nélkül mentem volna el, de meg kell hagyni, igazán felkeltette az érdeklődésemet, már csak a puszta jelenlétéven.

Kylie & Anthony

Meg kell hagyni, egy olyan bazi nagy hapsit, mint amilyen ez a díler, nem éppen volt nehéz észrevenni a sötétedő sikátorban. Komolyan mondom, ha ez a pacák egyszer elmegy egy állatkertbe, a gondozók összetéveszthetik egy elszabadult gorillával. Na de nem csesztetem, a lényeg, hogy hozta nekem a drogot, innentől már az se érdekel, hogyha egy százhatvan centis, kisujjam méretű kis s*ggdugasz. És, mivel tisztában vagyok vele, hogy a dílerek a gyors üzletelést szeretik, a miamiban eltanult módszert alkalmazom. Néma csendben állok meg előtte, a zsebemből a lehető legfeltűnőbb módon rángatom elő a rá szánt összeget. Azért egyszer én is leellenőrzöm, hogy ne legyen belőle balhé, hogy akár egy dolcsival is kevesebbet hoztam, mint amennyire ő számított. Alig észrevehetően bólintok egyet, ezzel neki is mutatva, hogy minden a legnagyobb rendben van. Ő is ugyan így tesz, és előveszi a szert, nekem pedig e láttán egy halvány mosoly kúszik át az arcomon. Persze, ezt a nagy örülést nem mutatom ki annyira, inkább egy gyors csere után már a pacák távolodó alakját látom. De, éppenséggel pont az nem köt le engem, hogy mit tesz, felőlem akár a legelső kocsi elé is kiugorhat. Inkább alaposan megvizsgálom a kis fehér port a zacskó aljában. Meg kell hagynom, ennyiért jól megkérik az árát, de tök mindegy, jelen pillanatban akármennyit képes lennék kiadni érte. A drog nézésének izgalmát egy női hang töri meg, ami hallatán értetlenül kapom fel a fejemet. Meg kell hagyni, a lehető legprimitívebben fogalmazza meg itt létét. Ennyi erővel azt is mondhatta volna, hogy követett, mert izgalmasnak találta, hogy ugyan mért sétálgatok a sikátor felé. Még azt is jobban elhittem volna, mint ezt.
- Mért, szerinted mindenkit olyannyira érdekelne, hogy egy idegen ember mért döntött a drogok mellett? És, hogyha már itt tartunk... azután a sok "te" után már végre kimondhatnád a teljes igazságot. Igen, drogos vagyok, és szerintem nem nehéz kimondani. De lévén, hogyha teljesen névtelenül folyik, a nevemet amúgy se mondom meg... és nem dobsz fel a rendőröknél, felőlem azt kérdezel, amit csak akarsz. -nem értem, hogy mért pont engem választott alanyának. És amúgy is, hogy mért a drog fogyasztásról? Érdekesebbet nem tudna kitalálni? Na tök mindegy, ha már olyan kitartóan követett, és kivárta a roppant rövid üzletelésemet hát, egye fene. De, hogyha találok bármi jellegű utalást a létemre abban a bizonyos cikket, esküszöm, felkeresem.

Kylie & Anthony

Egy drogost kellő mértékben le tud kötni a kokain fehér porának látványa. Teljesen magával ragad, és, mint valami elmefogyatékos, zavart mosollyal meredek rá. Na, talán nem ártana csak úgy lóbálni magam mellett, hiszen ki tudja, a biztonság kedvéét akárhol, akármikor felbukkanhat egy rendőr, hogy lecsekkolja, sehol nincs semmi balhé. Igaz, ezt nem tartom túl valószínűnek, hiszen fontosabb dolguk is van, mintsem, hogy normálisan kezeljék a város ügyeit. És ez alatt mit értek? Hát a fánk zabálást, és a több liternyi kávé elfogyasztását alig pár óra alatt. Bezzeg, mások meg éheznek már több napja, normális házuk sincs, ahol gondtalanul élhetnék mindennapjaikat. A hülye is kitalálja, hogy ezalatt magamra céloztam. Na jó, tény, hogy normális kaját is tudnék magamnak venni a cigi, drog és alkohol helyett, de lássuk be, azért mégiscsak csábítóbb a szer egy szenvedélybeteg számára. És amúgy is, ha szerencsém van, akkor a közel jövőben Axel csempészik nekem egy kis kaját a szállásáról, ahova olyan jól bekéredzkedett. Remélem, a nagy lehetőségek kihasználása közepette nem fogja azt elfelejteni, hogy a legjobb haverja egy bűzölgő motelban lakik egy csodaszép ház helyett, mint ő. Ajánlom, hogy csipkedje magát...
Nos, nem éppen a legszerencsésebb, hogyha a drog csodálata közepette egy teljesen idegen hang szólít meg. Rögtön a zsebembe is temetem, hogy még csak véletlen se tudja meg, hogy mit tartogatok olyan nagy áhítattal a kezemben. De... erről már lekéstem. Hiszen, őt pont az előbbi incidensem érdekli a dílerrel. Hát, az indítás nem mondható a legjobbnak. Nálam, viszont nagyon is számít az első benyomás. Ez alapján nem éppen tűnik valami talpraesett hölgyeménynek, de ki tudja, még változhat a véleményem. Ha a helyében lennék, én se tudnám, hogy szólítsak meg egy drogost, akitől akármilyen reakciót el tudnék várni.
- Jó, inkább térjünk a lényegre. -mutogatom kezemmel a várt tempót ezzel az egésszel kapcsolatban. A szemtanúja volt annak, ahogy átvettem a drogot, nem? Hát, akkor gondolom azt is tudja, hogy ezzel mi lenne a tervem, de ha ilyen csiga módjára fogjuk átrágni a kérdéseket, előbb vágom fel az ereimet, mintsem, hogy elfogyasszam a kokaint.
- Legelsőnek arra, hogy ne haljanak meg, és akkor a gyerekükből se lesz egy naplopó, köcsög drogos. -hozom tudtára az első tippemet az iménti ötletére. Hát igen, a szüleim halála óta tértem át a "sötét oldalra". Vagyis, már előtte is, nagy ritkán hozzájutottam, de akkor még nem volt rá elég pénzem. Aztán apám örökségéből valamennyi, amit el tudtam kérni a bátyámtól, rám szállt, és, lássuk be, az összeg elég hamar el is fogyott. Nem meglepő...
- Tudod, néha a fájdalmas igazság sokkal jobb, mint a finomkodás. Én is tudom, hogy mivé váltam, most ezen nincs mit szépíteni. -mondom megrántva a vállamat, és, az én részemről ez a téma már le is van zárva. Felőlem már jöhet az, aminek jönnie kell, a sok kérdés, amire olyannyira kíváncsi, csak szabaduljak már innen... addig is, előhalászok a zsebemből egy szál cigit, és meggyújtva annak végét, szép tempóban szívom el azt.
- Hol akarsz te egy sikátorban leülni? Maximum a földre, de akkor sajnos összekoszolod a ruhádat. -jelenik meg egy gúnyos mosoly az arcomon, majd a számbaj tartogatott füstöt, az ég felé tekintve, szépen, fokozatosan engedem ki. Talán illett volna megkérdeznem, hogy zavarja-e? Lehetséges, de, mivel szabadban vagyunk, a füst másodpercek alatt tovaszáll, ezért nem áll szándékomban a nyavalygását hallgatni efelől.

Kylie & Anthony

Hát, meg kell hagyni, a nő éppenséggel nem a legjobb formájával indít. Vagy direkt ez a módszere? Mindenkinek ilyen bénán mutatkozik be, vagy csak én vagyok ezzel ennyire megtisztelve? Esetleg nem tudja, hogy mit várhat tőlem? Mondjuk igen, ha egy drogossal akarsz beszélgetést létesíteni, akkor jól meg kell válogatni a szavaidat. Ez egy alapszabály mindegyik körében. Nálam is ez van, nem tagadom. Mindig is szerettem, hogyha egy ember őszinte, és nem próbál szépíteni mindenen, azon is, amin nem lehet. Nagyon tartok tőle, hogy ő is, pont ilyen lesz. Jó, ezt már bizonyította azzal, hogy a drogos jelzőt azzal a tipikus "te" jelzővel akarta kicsit szebbé tenni. Hát, nem jött össze neki. A drogosok egy külön népcsoportot alkotnak, ott akárminek tagja lehetek, de a "te" az olyan... lekicsinyítő, legalábbis az én számomra. Na, pont erről beszéltem. Amikor azt hiszik, hogy ezzel csak javítanak a dolgon, hogy nem közlik velünk a csúnya tényt, de mégis rontanak rajta. Mindig is jobb volt az igazság, legalább az én szemszögemből, és ezt kénytelen vagyok vele is közölni. Remélem felfogta, és innentől kezdve nem fogja a "te" jelzőt használni, akárhányszor a szájára akarja venni a drogos kifejezést. Na meg, némileg megtisztelő, hogy szolgálhatnék a szülők számára, de csak nekik tudom azt a tipikus, ne halj meg tanácsod nyújtani. Hát, az én hőseim elkövették ezt a felelőtlen tettet, ezzel magukra hagytak két gyereket, akik még fel se cseperedtek, a bátyám is éppen, hogy át tudta lépni a huszonegy éves életkort. Na igen, meg is lett az eredménye, az, hogy itt vagyok, gyilkosként, szenvedélybetegként.
- Csak tudod, hogyha az ember szülei meghalnak, amikor az illető tizenöt éves, nem éppen a legjobb dolgok fordulnak meg a fejében. A bátyám is, élt a hatalmával, kicsapott a házból, nem tudtam sehova menni egy jó ideig. Na, most gondolhatod, tizenöt évesként az utcán étel és ital nélkül, miközben a "beavatásod" után csak úgy nyomják beléd a drogot. Nem volt más választásom, nem tudtam utána leállni vele, ez a sorsom. -tartok egy részletes beszámolót arról, hogy lettem az, aki. Nem állt szándékomban, ő se kérte, de valahogy ki kellett magyaráznom magamat. Hát igen, néha még engem is taszít a csúf valóság, de még mindig jobb, mintha kiszínezném a történetet szép kis mesékkel. Megtehetném, de nem akarom. Úgyse emlegetem minden jött- mentnek, csak aki megérdemli, hogy tudja az igazságot.
- Akkor mondd, hol máshol akarnál leülni? -teszem fel egy kicsit értetlenkedve a kérdést. Nem, mintha nem tudnám a választ, de azért, azt már csak úgy nem kötném az orrára, hogy már embert is öltem, ezért nem akarok megmutatkozni akármerre. És, ez már végképp nem tartozik rám, ha harapófogóval akarná kihúzni belőlem, az se jönne össze. Nincs ínyemre, hogy egy véletlen elszólás miatt rohanjon az őrsre, hogy bejelentse a jelenlétemet.
- De, gondoltam rá, nem is tudod mennyiszer. Egy tizenöt éves gyerek nem éppen úgy képzeli el az életét, mint amilyen az enyém volt. A jó kis drogos cimborám amikor úgy döntött, hogy eljön Vegasba, nem volt, aki befolyásoljon, ezért szépen elkezdtem, hátha. Az alkohol imádatommal hamar megszűnt a kapcsolatom, persze nem véglegesen. Ha tehetem, néha még mindig hozzányúlok, de nem viszem túlzásba. A cigiről soha nem akartam lemondani, nem is fogok. A drog az, ami igazán nagy kihívást jelentett. De volt segítségem, nem is kicsi, aki nem törődött azzal, hogy milyen személy vagyok, kiállt mellettem, és bízott a sikerben. Aztán, egy bizonyos... incidens miatt ott kellett hagynom Miamit, vele a segédemet is, aki addig a rendelkezésemre állt. És, ahogy látod, most egy sikátorban vagyok a zsebemben a droggal. Hihetetlen, hogy egy... na mindegy... -nem áll szándékomban befejezni a mondatot, nem akarom még csak véletlen se elszólni magamat. Főleg, mert az egészet egy kib*szott diktafon veszi. Innentől kezdve meg kell válogatnom a szavaimat, nem akarom, hogy olyasmit megtudjon, ami nem lenne se az ő, se az én ínyemre.

Kylie & Anthony

Vajon meddig fog még arról papolni, hogy lehetett volna változtatni? Attól még, hogy fél percenként ugyan azt el fogja mondani, én hirtelen nem fogom eldobni magamtól a zsebemben elhelyezkedő kokót, és váltok a lehető legegészségesebb életmódra. Na jó már próbáltam, és olyan segítségem volt rá, amiről még csak álmodozni se mertem. Nagyon sokat tudott benne segíteni, a kémia is működött kettőnk közt. Csak én vadbarom megragadtam azt a kib*szott kést, és belevágtam a hapsiba. Ott rontottam el mindent. Szó nélkül léptem le, senki nem tudta, hogy hova megyek, néhányan azt se, hogy elmegyek. De megtörtént, és fogalmam sincs, hogy valaha visszatérek-e oda, vagy örökké itt fogom Vegasban leélni az életemet. Talán az lenne a lehető legjobb megoldás. Itt jobban el tudok bújni, mint Miamiban. Vagyis, ki tudja, ott nem próbáltam, rögtön pakoltam, és az első kocsival, amit le tudtam kapni, eljöttem Vegasba. Ott van körülbelül mindenem, a barátaim, akik segíthetnének a bujkálásban, és egyik se haladna csiga tempóban. Ahogy őket ismerem, az első adandó alkalommal becuccolhattam volna oda. De neeem, nekem el kellett jönnöm az isten p*csájába, Axelhez, hogy tőle kérjek segítséget. Nem tudom, hogy mért így döntöttem, hirtelen cselekedtem, nem volt józan az agyam. Minden esetre, egy életre szóló élmény volt véres öltözetben, ahogy vérezett cuccal megindulni Vegas felé. Nem tudom, hogy az ürge mit gondolhatott, aki felvett, de minden esetre a lehető leghamarabb akart ide érni.
- Próbáltam, nem jött össze. Olyat tettem, ami körülbelül örökre megváltoztatta az életemet. És itt most nem csak a drogra gondolok... -azt már nem áll szándékomban az orrára kötni, hogy ez mi volt. Ha jól taktikázik, és felbosszant, akkor csak megfogja tudni, de akkor olyan gondolatokkal a fejében fog innen távozni, amit el nem tudna képzelni. Na tök mindegy, én minden esetre tartom a pofámat. Ha meg mégis kicsusszanna, annak érdekében pedig intézkedhetek.
- Semmi gúnyosat nem áll szándékomban mondani, csak annyit, hogy nem jelenek meg nyilvános helyeken. -rántom meg a vállamat a lehető legegyszerűbben elintézve a dolgot. De hát, a lényeg a lényeg, nem megyünk sehova, és végig kell állnia azt a roppant fényűző beszélgetést, amit éppenséggel velem és a drogozási szokásaimról akar lebonyolítani. Elhiszem, hogy számára olyan izgalmas lehet ez a téma, de mások nemes egyszerűséggel lapoznának tovább a következő oldalra. Ki akarná egy drogos lelkizését hallgatni lapokon keresztül? Ha én lennék az a bizonyos olvasó, ki is vágnám a legelső ablakon. Bár, mostanság kétlem, hogy akárki is a kezébe ragadna egy újságot, sokkal inkább böngészgetik a neten a dolgokat. Jó, a vén papókák, nyanyókák biztos előszeretettel olvasgatják, de nem az én csöpögésemet arról, hogy és miért lettem drogos. Rögtön szívinfarktust is kapnának, már csak a cím láttán.
- Biztos, hogy vannak segítőközpontok, az száz százalék. De most gondolj bele abba, hogy neked lenne-e kedved ahhoz, hogy különböző tanfolyamokon vegyél részt, ahol a fejedbe akarják verni, hogy nem az a helyes, amit teszel? Ezek mellett meg olyan emberekkel lennék összezárva, akik igaz, hogy ugyan olyan problémákkal küszködnek, mint te, de mégse ismered őket. Sokkal jobb, ha egy tiszta barátod próbál helyre rázni, mert az ő szavaira még hallgatnál is. Egy hülye tanfolyamvezető értelmetlen duruzsolásából amúgy se értenél semmit, és még csak be se tartanád. Legalábbis, magamból kiindulva így lenne. -mert végül is, olyan tök k*rva jó érzés lehet, hogy odamész magadat sajnáltatni egy tök idegen környezetben, ismeretlen emberek közé. Én soha nem fordulnék ilyesfajta segítséghez. Amúgy se szeretem a történetemet, de ha muszáj, akkor elmondom. Csak a közeli barátaim tudják, hogy tulajdonképpen hogy is van ez, aki meg valami csoda folytán megtudta, az beszívott állapotomban találhatott.
- Nem lehet leírni, azt érezni kell. De ha mégis muszáj, megpróbálhatom... több fajta drog van, ami felemészt, és ami csak szimplán jobb kedvre derít. Én a másodikkal kezdtem. Akármit megtettem volna abban a helyzetben csak, hogy két percig boldog lehessek. egy utcán élő kis szarházinak meg más lehetősége nem akad. Meg kell hagyni, az se a világ legjobb érzése, de utána az érzés felejthetetlen. Tulajdonképpen olyan, hogy nem törődsz semmivel, és senkivel, csak annak a pillanatnak élsz. Legalábbis, nálam ezeket a hatásokat váltotta ki, de ha egy másik drogost megkérdeznél, nyilván tök mást mondana. Mindenki máshogy éli át. Most már áttértem a nehezebb drogokra, amiknek nem mondhatnám, hogy ilyen kellemesek az utóhatásai, de mégis van, ami magával ragad. Ne kérdezd mi, csak egyszerűen jön egy érzés, hogy neked már pedig az kell, és megveszed, elfogyasztod, és ez a végtelen körforgása az egésznek. -nem mondtam még senkinek az ég világon, de valamilyen szinten fájó visszagondolni, hogy milyen utakon jutottam el idáig. Eleinte egy átlagos, amerikai srác voltam, szülőkkel, és egy testvérrel. Aztán a szülők eltűnnek a képből, a bratyó pedig bármit megtesz, hogy megszabadulhasson tőlem. Meg is tette, én az utcán éltem ki tudja már, hogy mennyi idei. De elég volt ahhoz, hogy egy rossz társaságba kerüljek. Minden olyan gyorsan történt, esély se lett volna változtatni rajta.

Kylie & Anthony

Őszintén? Jobb dolgom is lenne, mintsem, hogy ennek a szőke csajnak a papolását hallgassam össze- vissza. Eleve utálok a múltamról beszélni akárkinek is, de ő minél inkább próbálja feszegetni a határaimat. A közvetlen baráti környezetemben se szeretem ezeket felhánytorgatni, főleg nem egy idegen előtt. De ha már itt vagyunk, csak nem léphetek le szó nélkül. Vagyis megtehetném, senki se kötelez rá. Csak, hogy ennyire bunkó még én se lehetek, hogy búcsút intsek a nőnek mindenféle köszönés nélkül. Ki tudja, lehet, hogy olyan eltökélt, hogy utánam jönne, de az is számításba jöhet, hogy elhord mindennek, ami éppen eszébe jut, és elmegy a másik irányba. Soha nem lehet tudni. De reménykedve abban, hogy nem fog túl sokáig az idegeimre menni, inkább maradok, és lustán válaszolok minden kérdésére.
- Ja, megpróbálhatom. Viszont olyan sok veszteség és fájdalom után feltenném a kérdést egy embernek, aki helyettem menne át rajta, hogy megéri-e. Sokan próbálkoztak már öngyilkossággal, amikor úgy gondolták, minden kötél szakad. Én idáig még nem jutottam el, de tudod, előttem van még jó néhány év, addig bármi megtörténhet. -előbb a családról, most pedig a leszokásról faggat? Hát hagyjon már... jobb témát nem tudott volna találni? Ha úgyis látja, hogy ez nem a kedvenc témám, és már elegendő információt meg tudott erről, akkor mért nem hagyja az egészet? Mármint, ezt a témát, felőlem még feltehet jó néhány kérdést, feltéve, ha az éppenséggel az én ínyemre való.
- Mért, azt hitted, hogyha leszólítasz egy drogost, az itt fog neked jó pofizni? Eleve, nem rám vall, kicsit se olyan a személyiségem. -ideges vagyok, amiért elkérték a drogért a fél pénzkészletemet, amiért józan állapotban vagyok, és tudok gondolkozni a dolgaimon. És még ő is tetézi ezt azzal, hogy elvárja, hogy viselkedjek. Attól még, hogy nő, nem fogok máshogy állni hozzá, mint például egy én korombeli, hozzám hasonló testfelépítésű pasassal. Menjen olyan emberhez, akiről tudja, hogy milyen. Velem eddig nem találkozott, és amúgy is, idegeneknél még annyira se fogok mézes- mázas hangnemet megütni.
- Látom, minden áron te akarsz a megmentő lenni, ugye? Tippem sincs, hogy mit akarok magammal kezdeni. Ha levakarom magamról azokat, amiket elkövettem, és tiszta lappal indíthatok, talán megfontolom a tanulás lehetőségét, és lehet, hogy a munka is szóba jöhet. De addig, ki tudja. Nem tervezek ennyire előre. Amíg másoknak majdhogynem évre előremenően vannak elképzelései, én még azt se tudom, hogy holnap mit fogok magammal kezdeni. -hogy én ezt hányszor megkaptam már emberektől. Amikor egyszer rászántam magamat arra, hogy felveszem a kapcsolatot a bátyámmal, rögtön ez volt az első téma, amibe belekezdett. És neki is ugyan azt tudtam mondani, mint most a szőkének. Semmivel kapcsolatban nincsen ötletem, ez az egy biztos.
- Ha te azt tudnád, hogy milyen kellemes elszakadni a csúf igazságtól, ami körbe vesz... A drogosok ezért csinálják, amit, nem pedig másért. Mindenkit, akit ismertem, olyan stressz ért, amit egyedül nem tudott feldolgozni. Nem volt családtag a közelben, a barátok is olyanok, hogy jönnek és mennek. Ilyenkor fordul az ember a szerekhez. -ilyenkor van az, amikor az emberek gyávának titulálják a drogosokat. Igen, valamilyen szinten igaz is, mert nem tudunk változtatni. De akármelyiket megkérdeznéd a koráról, mindenki azt mondaná, hogy olyan tizennégy- tizenöt körül lehet. És, ha az embernek akkor nincs egy jó kapcsolata, nincsenek a közvetlen környezetében olyanok, akiket ismer, mégis mit tud csinálni? Ez még mindig jobb, mint az öngyilkosság. Hosszú távon viszont kevésbé, mert ez lassan emészti fel az embert, és öli meg.