A sült krumplimat majszolom épp, mikor belép egy férfi, és úgy konkrétan félretolja a sort, mire kb. mindenki aki bent van alaposan megnézi, mégis miféle tuskó keveredett ide be? Hát szép, nem szép én is ott vagyok a bámészkodók között, hisz ha már van műsor, ki nem hagynám azt az élvezetet hogy nézhessem. Mindig is valahogy bírtam az ilyen embereket, életet visznek a szürke hétköznapokba, bár azért beszélgetni az ilyenekkel vagy nagyon jó, vagy rémes, mert rendszerint vagy holmi bunkó f*szok vagy csak temperamentumosak, az utóbbi általában a jobb... Bár ránézésre nem néz ki rosszul a fószer, bár hozzám kicsit öregnek tűnik, vagyis idősebbnek egy jó tízessel, de ahhoz képest nem rossz tényleg...Na de mindegy, én is csak nőből vagyok, és nézni szabad nemdebár? Épp temetkeznék vissza a kajámba, mert elmúlt a műsor, mikor csattan a tálca az asztalon, amire elhúzott szájjal fel is nézek, mégis ki a fene az, aki a sok üres asztal közül épp ezt szúrja ki?! Hát...persze hogy ő, már miért is ne? Még a végén lenne egy szerencsenapom. A kérdésére, ami után a válasz kivárás nélkül lehuppan csak a szemeimet forgatom és sóhajtok, bár nem zavar, sose vettem a lelkemre se a szöszizést, se azt ha valaki leül az asztalomhoz, bár azért már csak stílusomból adódóan sem bírom ki, hogy hozzá ne fűzzek valamit.
-Persze, de rossz a szemed, vagy esetleg ez a törzsasztalod hogy ide ültél le? Tudod, van más csomó üres asztal. - jegyzem meg a szemébe nézve határozottan, ujjammal a körülöttem lévő asztalokra bökve, mert az egy dolog hogy én azért ültem ide, mert itt jött ki, de eddigi tapasztalataim, és saját szokásom szerint is, az emberek nem ülnek le vadidegen mellé, csak ha nincs máshol hely. Bár mint mondtam végül is nekem aztán holtra mindegy, amíg nem köt belém engem nem zavar a jelenléte, így végül újra felkapok egy sült krumplit és termelem befelé tovább, hogy a korgó hasam elhallgattassam.

Csípős a kiscsaj, szeretem az ilyet. Mégsem vettem a szám mosolyra, csak valahol belül vigyorogtam.

- Áh, ne is mondd. Rühellem ezt a retkes kaját. – bontottam is ki és haraptam bele az első burgerbe úgy, hogy majd az egész eltűnt első körben a számban. Éhes voltam. Na és? Mint a dög! – De tudod mucikám… - beszéltem félig kilógó csimbókokkal a számban, bár ez a része soha nem érdekelt. – az is meglehet, hogy csak tetszettél nekem. – haraptam újabbat teljesen rákoncentrálva a kajára. A fejem egyetlen szót szajkózott folyamatosan: Kaja! Végre! És nem is állt szándékomban mással törődni. Tényleg! Ha megpróbálkoznék a gondolkodással, ami most esélytelen, még azon is elgondolkoznék, hogy vajon mikor ettem utoljára? Tudja a redva. De most nem is számított. Max ennek a szőke tündérnek a csiripelése a fülemben, ami oké, tetszett, de sosem szerettem ha megzavarnak az étkezésben.

- De tudod mit, kislány? Ha már ennyire zavar a jelenlétem, tessék! – mutattam körbe a placcon – Üres asztalok. Te mondtad! – emeltem meg félig a szemöldököm a szemeibe nézve. Persze neeem érdekelt engem, hogy mit tesz ténylegesen, engem rohadtul nem zavart.

- Aha látom menyire rühelled. - mosolyodom el cinikusan, hisz a szavai ellenére majd' a fél hamburger eltűnt a szájában, mondjuk ez nem nagy teljesítmény, amekkorákkal itt kiszúrják az ember szemét ennyi pénzért, hát azt még egy öt éves is betömné két harapásra. Bár túlzottan ha belegondolok és se vagyok oda a ezért a gyorsétteremi szarért, de azért havonta egyszer benézek, mert ízre, frissen egész finom, nna meg laktat is, legalábbis engem. Amint újra megszólal felvonom a szemöldököm már csak a teli szájjal beszélése végett is.
-Aha, ha tetszenék, nem disznómód tömnéd a fejed, és főként nem így pofáznál hozzám édes. - mosolygok bájosan, hangom azonban csipkelődős, de nem bunkó, jé én ilyet is tudok? Ássztíí.... Nem tetszik hogy le mucikám-oz így egy kisebb, gunyoros mosolyt varázsolok az arcomra és végigmérem.
- Különben is, mucikám? Nem tudtam hogy a te korodban ez volt a szleng, de látom elég mélyen benned ragadt.... - pislogok egy cseppet sem feszengve aranyosan, sunyi, és pimasz kis mosollyal az arcomon, hiába a visszavágás mindig is az én asztalom volt, ha ugyan nem is épp frappáns, de betalál...rendszerint. Újabb - és egyben az utolsó - sült krumplit tüntetek el a számban, majd én is kicsomagolom a burgerem, és nagyot harapok belőle, az illem nekem sem az asztalom, de azért nem is eszek úgy mint valami falusi disznóólból kiszabadult dzsungel lány.
- Kösz, kihagyom, nem véletlen ültem le ide, mellesleg én voltam itt előbb, meg te vagy az úriem....öhm férfi vagy mi. - javítom ki ismét szemtelenül, mert azért lássuk be, nem tűnik épp egy szakasztott úriember fazonnak, bár azokat sose bírtam...fujj bájgúnárok, mire jó ha előrengesz valakit az ajtóban, neki talán nincs keze? Betolod alatta a széket, talán fogyatékos? Úgy beszélsz mintha lenyeltél volna egy értelmező kéziszótár és egy kimondhatatlan szavak lexikont? Áh hagyjuk már! Újabbat harapok a kajámból, és szándékomban sem áll elülni, hisz azért annyira nem zavar, sőt igazából még szórakoztat is a jelenléte, van kinek visszapofázni, és láthatólag ő nem kis nyápic, aki vagy elkotródik, vagy besértődik mindenen, egyenlőre még frappánsan vissza tudott szólni, ami nálam egy beszélgetés alapja, ha valaki csak válaszol, de mintha kb egy robot lenne, nna azzal hamar félbemarad a csevegés.

- Tudod csillagom... - tömtem továbbra is a burgereket, néha-néha megszakítva a folyamatot egy kicsomagolással és a maradék papír félrehajításával a tálcán - Ha nem tetszik a stílusom, tudlak sajnálni. - nyomtam el egy kóbor fintort, hisz nem is állt szándékomban fintorogni. Érdekelt? Rohadtul nem! Hát akkor meg? Persze azért most egész jó volt az önuralmam, talán a félhegynyi kaja miatt amit épp a számba tömök, amiért kihagytam az Akkor bekaphatod vagy a Húzzál innen retkes kis r*banc szóösszetételeket, de az is lehet, hogy csak túúúl jó kedvem volt. Mindegy. Nem számít. Majd ha az agyamra megy már úgyis lepattintom a kis m*ffot.

- Persze tudnék én neked olyat is mutatni ami biztosan tetszene. - kacsintottam inkább rá a következő frappáns megjegyzésre - Van aminek a kor csak előnyére válik. - intéztem felé még egy pillantást, de aztán visszatértem az újabb adag hamburgeremhez. Oké, hogy szükségetek, de ez itt, előttem, most jóval sürgetőbb volt. Persze ezzel a kiscsajjal is tudnék mit kezdeni, valamelyik hátsó sikátorban, deee... később! Most csak a kaja lebegett a szemem előtt.

- Hát kislány, így jártál! Ilyen az élet. Egyszer hopp, másszor kopp. Jobb ha időben megtanulod. - kényelmesedtem el egész hátrahajolva a széken, csak hogy egy kellemeset nyújtózkodjak és egy orbitális ásítás következtében kitoltam előre az egyik lábamat. Sosem bírtam a feszengős üléseket. Az a rohadt, irodai majmoknak van.

- A stílusoddal semmi bajom, a szlengszótárad kéne felfejleszteni, a csillagom is elcsépelt, na meg van rendes nevem, Terra, szóval ha már megszólítasz leszel szíves ezen a néven. - mondom neki két falat között rápillantva. Látom ő is éhes, így igazából nem is zavar a kis beálló csend, mert én is csak tömöm a fejem, hasam a hamburger vége felé, már kezd elhallgatni és megnyugodni, aminek csak örülök, az éhséget kibírom, de ha korog meg morog a hasam mint valami elb*szott csajnak akiből kibújni készül az Alien...na azt már kevésbé tűröm el. A magabiztos kijelentésére elmosolyodok féloldalasan, nem kételkedem benne, de nem is hiszem el, én az amolyan "Mutasd meg, majd csak akkor hiszem!" jelige szorgos kis híve vagyok, így inkább poénra veszem a dolgot és annak megfelelően válaszolok.
- Az lehet, de lehet te lepődnél meg. - mondom könnyedén, sose zavart az efféle utalgassunk a dolgokra téma, hisz imádok játszmázni, legyen az veszekedés, igazságosztás, okoskodás, vagy akár "flörtölés" is, persze nem akarok én ezzel a fószerrel flörtölni, de visszavágás nélkül sem tudom hagyni a dolgokat, igen, a nagy szám hozza rám mindig a bajt, de akkor nem tudom befogni, lehet mikor csináltak kispóroltak belőlem egy szűrőt az agyam, és a szám közül. A mondatával járó pillantását épp elkapom, mikor az utolsó kis darabkát tömöm be az első hamburgeremből, elrágom, én azért nem szeretek teli szájjal beszélni, nem azért mert gusztustalan, hanem mert nem lehet normálisan hallani azt, amit épp ki akarok fejezni.
- Érted ezt magadra? Vagy most csak általánosítottál? - kérdem ismét szemtelen hangnemben a férfira nézve ahogy eszik, tekintetem biztos hogy az ilyenkor szokásos pimasz fénnyel csillog. A jó tanácsára, vagy megjegyzésére, vagy mi akart ez leni csak sokat tudóan, és kicsit nosztalgiázóan is mosolyodom el, és bólintok, kitekintve a helyiség üvegfalán.
- Megtanultam már ezt régen, nem mintha ezzel koppantam volna, hogy itt maradtál, meg én is, igazából nem zavarsz. - vonok vállat és ismét a férfira pillatok magammal szemben. Valóban nem zavar, ahhoz képest hogy amikor bejött taplónak néztem annyira nem is az, de hát ilyenek az előítéletek, mint minden embernek nekem is megvannak, csak mint valakivel ellentétben nálam ezeket hamar le lehet rombolni, mint például most is. Az ásításra ismét mosolyognom kell de visszafojtom, ekkora szájtátást még nem láttam életemben, csodálom hogy az alsóját nem láttam rajta keresztül. Ahogy próbálom elfolyatni a vigyort, ami ki akar ülni nagyon a képemre érzem hogy belém rúg, nem durván, gondolom csak kinyújtotta a lábát, így én visszahúzom a magamét, másikat meg odébb teszem, hogy ne legyen neki útban, nem vagyok gyerekes, hogy itt rugdósósdit játsszak az asztal alatt, kié az odalent lévő tér, ebből már kinőttem, legalábbis azt hiszem, most hogy belegondolok, kicsit megérzem az édes kísértést, hogy már csak azért is odébb toljam a lábát, de végül sóhajtva lemondok róla. Nocsak, milyen diplomatikus vagyok ma....

- Terra... - ismételtem a fogaim között, hagyva neki helyett az útközben számba kerülő sültkrumpli, vagy az annak álcázott papírszecska mellett. - Fura név. - csúszott ki mégis a többi, na meg az még a furcsa, hogy ezen egyáltalán elgondolkozom. Sosem voltam az a barátkozós típus. Ha egyedül vagy senki nem b*sz át. Na meg senkinek nem kell kelletned magad, néha egy-egy pipi az ágyba, ha épp rád jön a szükség vagy épp nagyon kínálja magát, de ezen kívül az önmagad ura vagy. Ha-ha! Vicces! Még saját magam is képtelen voltam korlátozni az ösztöneimet!

- Hm. Csak nem az a fajta vagy aki bár külsőre zsengének tűnik még, de beül hatalmas tudás lakozik? - állt meg a számba fél úton a kaja, ahogy megint a szemeibe néztem, de aztán nem vártam tovább. Csak folytattam az utat, és megint csak ráharaptam az újabb adagra. - De persze isten ments hogy megakadályozzalak abban, hogy bizonyíts, még ha a pihetoll még ott is lengedezik a fenekeden. - vettem fel valamivel lazább stílust, nem is tudom miért, talán igen. Mondhatom, hogy jó kedvem volt. Mi az istent csinálhattam tegnap?

- Egyáltalán nagykorú vagy már? - nyújtóztam újabbat, és ahogy végigfutott a szemem rajta, ja. Ja, már kinézett annak, de egy dolgot megtanultam. A világ mindig hazudik. Nekem meg semmi szükségem nincs rá, hogy valami kis csitri feljelentése nyomán ott végezzem benn, a sok idióta sóher között, akiknek még annyi eszük sem volt hogy egyáltalán lerázzák magukról a zsernyákokat. Én, kérem teljesen törvénytisztelő állampolgár vagyok! Kivéve amikor valaki nem néz oda...

Arra hogy úgy eszik mint akinek se anyja se apja, és két hete nem evett ismét elkap a mosolyoghatnék, de végül és is nekilátok a második hamburgeremnek, arra hogy érdekes a nevem vállat vonok, és sose tartottam annak, anyám adta, akkoriban a különleges nevek voltak a mániája, legalábbis ezt mesélte apám még kicsiként. Szerintem meg egyszerűen csak egy név, bár a jelentése "föld" mégsem arra az elemre hasonlítok, anyám adhatott volna találóbb nevet is, de végül is mindegy nekem, szerettem anyut, így nem változtattam nevet azóta sem.
- Zsenge? Én? - pislogok nagyokat, mert hát hiába, tele vagyok tetoválásokkal már 21 évesen, fel van nyírva a hajam, nem épp kislányos az öltözködésem, erre zsengének titulál? Bár amire érti, abban nem a külső számít, de hát még is azért furcsa, az emberek már elsőre óckodnak mellém ülni, azt hiszik valami gengsztert nője vagyok, vagy valami nagy bunyós kemény csaj, mondjuk itt Vegasban nem tűnök annyira ki, de az idősekre mégis mindig a szívrohamot hozom, de élvezem!
- Hát zsenge épp nem vagyok, de azért hatalmas tapasztalatokkal bíró sem, bár neked beszélek, ilyen korban az ember már mindent mindenkivel. - húzom sunyi kis mosolyra a szám, ennyi cukkolást megengedek magamnak, már csak azért is hogy elvicceljem a válaszom, mert akármennyire is romlott nőnek nézek ki, nem vagyok az, se feslett k*rva hogy mindenkivel, sőt....!
- Igen nagykorú vagyok, miért ilyen fiatalnak nézel? - vonom fel kérdőn, és érdeklődve az egyik szemöldököm, és kicsit megállok az evésben, hasam már nem követelőzik, így ezt ráérek megenni, amúgy sem vagyok már agyon éhes.
- Te meg nem tűnsz épp mai kakasnak, a harmadik x-et elhagytad már? - érdeklődöm, mert kb annyinak tippelem, bár a jó külseje kicsit megtévesztő, de az emberek korára ösztönből ráérzek, sok mindent megtanultam a sitten, ez is közéjük tartozik.

Elvigyorodtam a szavain. Ami fura, mert én nem szoktam csak úgy bele a vakvilágba vigyorogni. Lám miket tartogat még ez a nap…

- Mindent mindenkivel, pipikém? – vigyorogtam tovább, ami még mindig furcsa, csak már nem érdekelt – Ha mutatsz nekem egy személyit vagy egy jogsit, szívesen tartok én bemutatóórákat neked a hátsó sikátorban, vagy ha nagyon finnyás az orrod, akár még a lakásomban is… - törölgetem meg a számat a szalvétával, ami lássuk be, eléggé úri szokás, mégis valahogy, valahol rám ragadt. Remek! Legalább van még valami a koszon kívül.
– Hát bármilyen meglepő is, tudod már egy dolgot megtanultam az élettől. – néztem újra a szemeibe – Semmi nem az aminek látszik… - hajoltam közelebb, csak hogy továbbra sem eresztve azokat a csinos kis szemeket a képébe suttogjak. Lehet, hogy nem az aminek látszik, de a szaga jó volt. Ezt határozottan éreztem. – Ahogyan én sem. – húzódtam vissza a helyemre, talán még egy percig is szemezgeteve az utolsó tálcán maradt burgerrel, de aztán egy kiadós büfögés közepette a gyomrom jelezte: Köszi, nem kérek többet! Hát jó. Ezen ne vesszünk már össze!

- De tudod mit csillagom? – kontráztam aztán mégis oda – Már megbocsásson a hölgy… Terra. – vittem bele egy kis színt színészi meghajlással. – Ha kíváncsi vagy a koromra, egy próbakör, és utána elárulom. – kacsintotam rá. – Ahogy, a használt Chevynek sem az évjáratát dugják először az orrod alá. - törölgettem meg még a kezeimet és dolgom végeztével a szalvéta is hősi halált halt a kupacon. Hát ja. A kaja megvolt. Jöhet a következő szükséglet.

- Szó sincs itt közútról, pipikém. Csak a számok sokszor beszédesek. – kacsintottam rá cinkosan. Még jó, hogy nem futok csapdába, annál azért több eszem van. Különben már rééég nem itt lennék, hanem valamelyik szeles kis cellában tömném magamba az olcsó de ocsmány kaját. Mondjuk… nem nagy különbség. – tekintettem egy pillanatra az előttem elterülő papírhalomra, de aztán megint visszakoncentráltam a lányra. Siker! Valamit csak tud ez a nő, hogy még mindig elérte, hogy rá figyeljek. – Persze te tudod, semmi nem erőszak, csak el ne sírd magad, hogy mit hagysz ki.- vigyorogtam megint, ami kezdett már a kezdetinél is furcsább lenni, pláne, hogy így kerülgetem ezt a kiscsajt. Vajon mi az amit látok benne? Mmmm... nem tudom, de remekül meghozza az étvágyat.

- Sosem volt kenyerem az ítélkezés. – rántottam meg a szám sarkát csak úgy presztizsből – De ami igaz, az igaz. Soha nem tudhatod ki miben jó, amíg ki nem próbálod… – hajoltam megint közelebb valamivel bizalmasabb légkört teremtve. – De a tények, tények. Kell, nem kell. Mint mondtam, nem erőszak. – húzódtam vissza a helyemre egy könnyű vállrándítással. Soha nem szoktam kaparni egy menetért. Kismillió csaj van akit felpróbálhatok, mindig van aki harap a zsére vagy csak egy kis anyagra ha meglóbálom az orra előtt. Ezért szerettem ezt a világot. Sosem kellett könyörögnöm érte. - És kösz! - dobtam meg még egy kacsintással a jókívánságokat. De amikor felemlegette a kocsit...

- Viccelsz velem? – hőköltem meg – Azok az ótvar szarok a nyálgép ficsúroknak valók, de semmi nem vághat oda egy jó kis Camarot vagy egy Impalat. Még ha csak a példával is éltem. – gondoltam meg magam és ki tudja mikor látok kaját megint címszóval mégiscsak betoltam azt az utolsó árválkodót.
- Na! Most már tényleg vége. – töröltem meg végleg a kezeimet, és mint aki jól végezte dolgát ejtettem meg a második nyújtózkodást. Szó ami szó, ritkán volt dolgom ilyen beszédes kis nővel. A többség azonnal lelépett, vagy fintorogva kevert le egy maflást és én fülig érő vigyorral néztem utána. Szerettem a tüzes kis pipiket. De azért ő sem rossz, ezt meg kell hagyni.

- Beszédesek? - vonom fel a szemöldököm, bár, ha belegondolok igen, legalábbis ahogy én értelmezem úgy igen, ki mennyire kóstolt már bele az életbe stb. de végül is ez is nézőpont kérdése, van olyan ember aki már tizen évesen benne volt minden rosszban - részben én is - és van aki negyven éves korára is csak éli a hétköznapi szürke életét, van családja és holt unalmasok a napjai... - Bár végül is igazad van. - bólintok végül, mert hát egyetértek vele, a pipikémezést már magamra se veszem, látom ez a stílusa része, nem pedig csak hülye pasizós, vagy irritáló szöveg akar leni, így pedig nem is zavar. Nekem is vannak azért szavaim, amik rám jellemzőek, ezek szerint neki ez az, ami úgy a stílusából jön.
- ó milyen szöveg lehidalok! - kacagok fel, tetszik a stílusa, sose bírtam a visszafogott kis szürke egereket, akik midig modorosak, meg adják a jó kisfiút egészen az ágyig, vagy mg ott is, valahogy érzem, ez a férfi nem csak itt ilyen...de állj! Miért gondolkodok én ezen, amikor eszem ágában sincs elmenni vele egy menetre?! Bár, a fantáziálás nem tiltott dolog, és, kisi művészvénával megáldott létemre igen el tud lódulni velem a ló, ahogy most is, miközben beszél tekintetem elkalandozik újra rajta, de hát vessetek meg, én is csak ember volnék vagy mi! No meg egy kis flört sose árt.
- Rossz szót használtam, a tippeltem jobban illett volna - húzom kis mosolyra a szám sarkát, én se ítélkezek általában, bár mint minden embernek nekem is megvan egy kép a fejemből az emberekről akikkel épp beszélek, de sose voltam az a hú ezt most ilyen, és amit én gondolok, olyan is marad akár beszélek vele akár nem. Bár...na jóó...talán a kis pláza cicákkal vagyok előítéletes, de a nagyon durva félékkel még sose ért meglepetés, hogy jéé ez normális...
- Igen, ezt sejtettem, de nem tudom ki akarom-e próbálni - húzom kis titokzatos mosolyra a szám és nézek a szemébe - Nem tudom, de sose voltam az az ugorjunk össze egy menetre híve, bocsi. - rántom meg a vállam és dőlök hátra, mert hát ez van, ezt vagy benyeli vagy nem, nem azt várom el hogy most hazudjon hogy jaj, nem egy éjszakára kellesz csak stb. mert tudom hogy nem igaz, és nem is tűnik olyan fajtának aki a kapcsolatok híve, ezért oké ez a kacérkodás, és bevallom izgatja a fantáziámat, hogy vajon milyen lehet vele, de az agyam csak nem akarja beadni azt a bizonyos derekam...
- Tényleg? - csillan fel a szemem, és újra érdeklődve, sőt kicsit lelkesen is hajolok előre, hiába mostanában, főleg itt, nem gyakran kerül össze az ember olyanokkal, akik nem a legújabb legfeltuningoltabb bombaautókra buknak. - Én is inkább a régi fajta amcsi kocsik híve vagyok, van is egyem, kint a parkolóban - ejtem ki a szavakat büszkén, hiába a drágámat már most imádom, tekintetem önkéntelenül is rátéved, el sráctól, ajkaimon vidám, tulajdonosi büszke mosoly ül. - Egy '68-as Chevy Impala. - teszem hozzá, egy Camaro-t se vetettem volna meg, ha épp arra akadok rá, de ebbe a kocsiba egyenesen belezúgtam...
- Igen azt látom, jól esett mi? - kérdem visszanézve rá, és hajamba túrva hátratűröm azt, mert a szemembe szökött, hiába a hajlakk se tart örökké, a hajam meg anélkül folyton a szemembe lóg elöl.

- Hát ha meg nem tudod... akkor ne bennem keresd a hibát. - kacsintottam rá kajánul, egy gyenge vigyorral is megtűzve, de nem akartam, hogy nagyon elbízza magát a kicsike. Hülye hasonlat, ha csettint én tuti, hogy ugrok, nem szoktam visszautasítani semmit ha tálcán kínálnak, de vonyítani a holdat sem, ha valami nem jön össze. Nem vagyok az a fajta. Él még hal a vízben...

- Hm. Ki se nézném belőled! - húzódott megint vigyorra a szám a kocsi említésére. Na ja! Mintha épp az előbb mondtam volna, hogy nem ítélkezem. - Részemről inkább a Camaro-t részesítem előnyben, volt is egy a bátyámnak még jó néhány éve Oregonban, csak aztán rommá törtem egy utcai versenyen és hát... - fintorogtam inkább, tudatosulva, hogy épp most pakolom ki egy szőke kiscsajnak az életem - Nem volt túl boldog. - zártam le a témát ennyivel, és nem is hazudtam nagyot. Sőt! Egyáltalán nem hazudtam, csak ez ugye már nem tegnap volt, még porba fingó taknyos kiscserkész voltam, kinn egy poros kisvárosban ahová életemben egyszer mentem nyaralni a bátyámhoz, és azt hittem enyém a világ. És akkor még a bátyám is élt. Már nem sokáig.

- Nem is keresem, de ne haragudj, ezt nem tudom magamban hibának titulálni. - vonok vállat könnyedén, felőlem más azt csinált amit akar, azzal fekszik össze akivel akar, és nem titulálom könnyű nőcskének azokat, akik belemennek egy ilyen kalandba, mert éljenek csak ha nekik jólesik, de nekem sose feküdt ez a megoldás, jó nem mondom hogy párszor koncert után nem csúszott be egy ilyen éjszaka, de az nagyon ritka volt. - Miért, te ennyire szereted ha egy nő könnyen kapható? - kíváncsiskodom, mert hát ezért beszélgetünk vagy mi... Bevallom ez a kis beszélgetés meglódította ugye a fantáziám, de ez ég koránt sem elég ahhoz, hogy beadjam a derekam, különben is, ő is talál mást én is, ennyi.
- Ó, utcai versenyek mi? - pimaszodom el, kis sunyi mosolyfélével a szám szélén, páron már voltam Vegas szélén, de nem mint versenyző. - Hát ha összetörtél egy olyan jó kocsit azt csodálom hogy nem filézett ki. - kacagok fel, de nem kinevetni akarom, csupán csodálom hogy ennyivel megúszta, nno meg amúgy is balhésnak tűnt így elsőre, ezek szerint nem is tévedtem nagyot.
- Én is törtem össze már kocsit, de az nem az enyém volt... - mondom mikor kacagásom abbamarad, arcomra ismét nosztalgikus kifejezés ülhet ki, egy kis zavart mosolyfélével keveredve, mert hát akkoriban még zsenge kis tini voltam, és még kint volt a bátyám is. Elloptunk egy kocsit, és megengedte hogy én vezessek...hát nem kellett volna. Azóta sokat fejlődtem, és ha valaki belém köt kikérem magamnak hogy nem vezetek nőiesen, se szarul!
- Egyébként még nem tudom a neved, elárulod, vagy hívjalak Mr. Öregembernek? - nézek a szemébe kaján kis mosollyal a képemen, remélem a cukkolás beválik nála és legalább a keresztnevét kinyögi, nem tudom miért érdekel, nem hinném hogy összefutunk még valahol - bár amilyen szerencsém nekem van ez se biztos - és mivel jó a névmemóriám legalább lesz kihez kötnöm az arcát, nem csak egy ismeretlen beszélgetőtárs, és egész jó faszi lesz az életemben.

Elmosolyodtam a szavain. Nem vigyor volt csak inkább olyan rejtett mosolyféle.

- Ott a bibi Csillagom, hogy nem tudod. - kacsintottam rá - Ergo: Nem vagy biztos magadban, ami azt jelenti nem vagy elég határozott. - szívtam meg a fogamat nem túl partiképesen, de ugye kölyökkoromban nem épp az elit elemibe jártam, mint inkább mellé ha csak tehettem. - És... ha most nagyképű lennék ezt betudnám a varázslatos egómnak... - fűztem össze az ujjaimat a fejem mögött - de mivel nem vagyok - kacsintottam rá megint - inkább betudom annak, hogy szeretsz eljátszadozni a gondolattal. - állapodtam meg a szemeiben. Szórakoztatott? Nagyon is! Mégsem mutattam egyetlen jelét sem, csak tartottam a szemeit enyhe kaján mosollyal, amíg el nem ért a tudatomig a következő kérdés.

- Szeretem, ha egy nő tudja mit akar, és azt el is éri. - landolt a két tenyerem újra az asztalon, közvetlenül előtte, ahogy megint közelebb hajoltam, de még mindig nem engedtem a szemeit. Ha nem, nem. - eresztettem el aztán mégis és megint kényelmes pozíciót vettem fel.

- Régi történet. - ráztam aztán le fintorogva a következő kérdést, egyrészt mert semmi köze hozzá, másrészt mert nem volt kedvem felidézni a régen történteket. Mégis egy kósza emlékfoszlány beficcant a fejembe. A bátyám, amikor rommá lőtték. És a vére a kezemen...
A következő szavaira kaptam fel a fejemet. Talán a megszólítás: "öregember" volt ami kiverte a biztosítékot, vagy éppen csak újra elérte, hogy rá figyeljek. Ügyes kislány!

- Hm. Mondd hogy szeretnél hívni? - kérdeztem újra mosoly futva szét az arcomon. - Gyere ide, macikám? Vaaagy "Hé! Te ott! Nem tolnád ide a pofádat?" - kacsintottam megint - De ha egyik sem fele meg, hívhatsz George-nak. Vagy Goody, de ezt csakis az ágyban, és csak a fülembe suttogva. - vigyorodtam el csak félerővel. Ha már ott ragasztották rám ezt a nevet...

A kijelentésére, ami inkább tűnik nekem annak, hogy elemezgeti mennyire vagyok határozott már nem annyira tetszik, így egy kis bájmosollyal kezek, mielőtt válaszolnék neki.
- De biztos vagyok magban, csupán szeretem mérlegelni a lehetőségeket, és különben is, baj netán hogy csak gondolatban játszok? Ha élőben cicáznék veled, nem biztos hogy értékelnéd édes. - húzom magabiztos, és kis gúnyos, de mégis titokzatos mosolyra a szám, hisz igen, ha akarok igen szenya is tudok lenni, valamint a porba tudnám tiporni az egoját, hogy úgy utasítom vissza mint egy bogarat, ám valamiért tetszik is a stílusa, talán mert hasonlít picikét az enyémhez, így ez a fenyegetőzés félig komoly, féling inkább incselkedő, hiába annyiban igaza van hogy a gondolattal szeretek néha eljátszani, milyen is lenne csak egy alkalomra újra szórakozni egy jót, és utána menni tovább, ám ezt nem akarom közölni vele, nem vagyok hülye, utána ezzel szívná a vérem. Tekintetemmel nem engedem én sem el a szemeit, igen feltűnő szemei vannak, értelem, és mégis valami roszfiússág sugárzik belőle, ami nem épp úriemberre utal, e hát nem i az, ezt letisztáztuk már. Jó lenne lerajzolni, mindig is szerettem a kihívást, és egy ilyen férfit visszaadni a lapon, élethűen, hogy érződjön az a féle levegő ami körülötte érződik...nehéz.
- Hm.. - szakad ki belőlem egy fújás szerű hang, szám kis szórakozott félmosolyra görbül. - Vicces, én is ezt szeretem egy pasiban, de szerintem nálam itt, és most nem azzal van a baj, hogy ne tudnám mit akarok, tudom, hogy most rögtön nem fogom beadni a hátam egy menetért, de mint mondtam, és mondtad elszórakozni jó a gondolattal. De szerintem te is így vagy vele. - jegyzem meg, mikor ő ereszti el először a pillantásom, nem én az övét már nem nézek mélyen a szemébe, inkább a vonásait kezem fürkészni. Az arcára kiülő érzések, és a hanglejtése miatt sem firtatom a dolgot tovább, nem vagyok tapló. Nekem is vannak olyan dolgok az életemben amiről nem beszélek, főként nem egy idegennek, ami én is vagyok számára. Ám ismét egy önkéntelen apró mosolyt vált ki belőlem az, hogy a megszólítással sikerül felkeltenem a figyelmét, és a választ is megkapom, amit akartam.
- Ha nem jön a számra a George, akkor a "Hé! Te ott! Nem tolnád ide a pofádat!" megoldást fogom választani ne aggódj, a medvékért nem vagyok oda. - az ágyas kijelentésére ismét elkap a kacaghatnék, és nyíltan ki is nevetem, hiába, számomra vicces ez a becenév.
- Goody? Jézus, melyik alkalmi nőd suttogta ezt a füledbe? Adtad neki az úriembert előtte, vagy eléggé be volt rúgva ahhoz, hogy már ne lásson csak nyögjön valamit? - kacagok, nem érdekel ha emiatt most megértődik, a humorom eléggé ércelődős, kevesen viselik el, de nem tűnik egy puhap*csnek, hogy ennyire magára vegye.
-

- Hm. Ki tudja?! – rántottam meg a vállam, hisz jól tudtam csak besértődött, mert átlátok a szitán. Hogy baj lenne? Hát hogy a fenébe lenne baj? A baj inkább ott kezdődne, ha ééén… elveszíteném a fejem, vele a jómodorom és esetleg valami olyat tennék, amit később nagyon is megbánok. Önuralom. Na, ez volt az a dolog, amivel én és ő nem jártunk épp kéz a kézben. Hacsak a dührohamokra gondolok, na meg a környezetre ahogy kinézett, egy-egy ilyen alkalom után. Vigyázz, George, vigyázz! Eddig szépen kicsúsztál a Yard kezei közül, akármit is hagytál hátra, de az ördög nem alszik. Sohasem. Hátha ez a nagyszájú kicsi lány lesz a veszted… Sohasem tudhatod előre…

- Hogy én hogy vagyok, azt hagyd meg nekem... - kacsintottam rá, és ellllenállhatatlan vágyat éreztem egy cigire. Rühelltem ezeket a puccos éttermeket. Sehol nem ér fel egy jó kis külvárosi füstös kocsmával, ahol az ember kedvére elücsöröghet egy jó korsó sör, vagy egy olcsó whisky mellett, és egy vulkánnyi hamut fújhat az éjszakába. Tényleg, ma este jó lesz meglátogatnom Johnsont. Rég beszéltem már vele.

- Ezek a lehetőségek, Kislány. Bármelyikre hallgatok. - tettem hozzá újabb mosollyal, talán a reakciója szórakoztatott, vagy éppen az, hogy emberemlékezet óta nem beszéltem ennyit egy emberrel, ha már azt nem is számolom, hogy pláne egy nővel! Mindig magányos farkas voltam, és ha jönnek a farkasok, mindig verekedés lett a vége. Vagy éppen egy jó kis numera, ha a nőstényekre gondolok. De hogy ilyen sokáig bírjam egy helyben és még béketűrésben? Rejtély! Tényleg piszok jó napom lehet...

- Örülök, hogy okozhattam néhány kellemes percet. - kacsintottam újra rá - A teljes történetet, viszont majd megsúgom neked... - hajoltam megint közelebb egész a füléhez közel suttogva. - Máskor! - mosolyodtam el visszahúzódva és felállva a székről még egy utolsót nyújtóztam. Hiába, a szükség kötelez.

- Hát kösz a társalgást, tetovált kicsi lány. Felejthetetlen élmény volt. - kacsintottam - De mivel hív a vadon füstös szava, én lelépek. - túrtam is már elő a hátsó zsebemből a cigimet. Hiába, a függő, az függő. De nem szarom le?

Magabiztos mosolyom nem hervadt le, a vállrántásra és a költői kérdésre inkább már nem is válaszolok, minek? akkor meg kakaskodni kezdenénk ki is a nagyobb szájú ebben a helyiségben, meg még tudom is én mi, és kivételesen semmi kedvem egy veszekedéshez, hú ez csoda, lehet a kaja megnyugtat? Vagy csak simán jó lábbal keltem? Fene se tudja, de nem is érdekel, per pillanat jól is jön, így a cukkolódós kedvem hamar el is illan, vagy csak újra elül kicsit.
- Hát legyen nagyfiú.. - emelem fel a kezem megadóan felnevetve halkan, nekem aztán mindegy! De hiába mégse tudom megállni hogy ne válaszoljak rá valamit, komolyan a nagy szám fog egyszer a sírba vinni az biztos, de ezt mindig megjegyzem magamnak.
- Miért, talán lelomboz a társaságom? - biggyesztem le az ajkam bánatosan, ha akarom - nagyon - akkor jó kis színésznő tudok lenni, most is hitelesen adom az összetört elkeseredett lánykát, de sokáig ezt se tudom tartani hamar kibukik belőlem egy kacaj. - Mindegy, ne válaszolj annyira nem érdekel. - legyintek, a bármire hallgatok-ra, és a mosolyra sóhajtok.
- Remek, akkor Mr. Öregemberre is? Vagy azt azért hanyagoljam? - pislogok - remélem - kislányosan, ha már egyszer ezt a "megtisztelő" becenevet aggatta ebben a pillanatban rám, bár tény méretre törpillával vetekszek a törpék királynője címért, mégsem szeretem ha ezzel húznak, de szerintem ő nem erre célzott, inkább a koromra, így nem zavar. A közel hajolásra csak érdeklődve fülelek mit akar mondani, jó illata van....friss, gondolom nemrég fürdött.
- Á, ezt vegyem annak hogy összefutunk még? - vigyorgok rá pimasz, egyből a közepébe vigyorommal, és ahogy köszön el én is felállok, és bevágom a tálcám az arra kirendelt tartóba, majd bólintok.
- Én is lépek akkor, elvigyelek egy darabon? - érdeklődök kifelé mutatva a kocsimra, már csak udvariasságból is, noláám, tudok ilyet is ezt kapjátok ki!

- Tudod nem is a társaságoddal van a gond, hanem hogy errefelé... - szimatoltam vagy kettőt a levegőbe - túl tiszta a levegő. - forgattam is meg a szál cigit a kezemben, szinte már a bőrömön érezve a varázslatos ízt. Az is feltűnt a szemem sarkából, hogy oldalról egy kis barna nagyon szemezget velem, vagy éppen inkább a cigimmel a kezemben, azon tanakodva merjen e idejönni és szólni, hogy ez nem dohányzó helység, vagy inkább szálljon inába a bátorsága. Ugyan kislááány... én nem harapok! Sokszor.

- Mint mondtam nem tud érdekelni, minek szólítasz, úgyis csak akkor figyelek rád, ha megéri nekem. - fordult a tekintetem vissza a lányhoz, és talán magam sem tudom miért nem indulok már, talán épp ez a kis szöszi az aki valamiért nagyon megragadt bennem, de az is lehet hogy az a kép, ott a távolban. A kirakaton túl. Valakire emlékeztetett.

- Kösz, nem kell. Gyalog megyek. - kacsintottam megint, egyre inkább érlelődve a gondolat, hogy kit is látok épp, és ugyan mit kell tennem. - És hogy találkozunk e még? Ki tudja? Las Vegas hatalmas! De engem NE a belvárosban keress.! - dugtam a számba a cigit, és megindulva kifelé, még ki sem értem az ajtón amikor gyújtottam meg. Követett vagy sem? nem tudom. Nem épp az kötötte le a figyelmemet.

- Ááá vagy így, értem. - bólintok nagyot, én sose voltam nagy dohányos, inkább a vizipipa párti, de nem vetem meg azokat, akik a kis bűzrudacskát szívják, hisz a pipa egy fokkal jobb csak. Kipróbálni kipróbáltam már, de csak az igen drága Black jött be, így olcsóbban kijövök pipa ügyileg, ezért is nem dohányzom már. Így késztetést se érzek, hogy letarháljam a srácot egy szálal, szívja csak a maga kis szívroham adagját, nekem otthon van a sajátom, bár tekintetem egy pillanatra a cigire villan, nem érzem úgy, hogy feltétlenül kéne.
- Milyen kis udvarias, de nem kertelsz ez tetszik. - csillan fel a szemem, hiába ez van, én sose az a kerülgessük a forró kását, mint istentagadó macska a a templom egerét lány voltam, így nem avar a nyers igazság - De szerintem azért nem vagyok olyan szörnyű társaság, hogy ne figyelj rám. - közlöm, hisz eddig is beszélgettünk nem? Látom tekintete kezd másfelé kalandozni, így sejtem, a beszélgetésnek vége.
- Jolvan nem erőszak... - kacsintok vissza, az ezt követő szavaira csak felnevetek, igaza van. - Jól van, nem ott foglak kajtani. - röhögök fel halkan, minta kajtatnék majd ezután utána...hah! Ha összefutunk akkor összefutunk, ha nem nem, nem mondom hogy nem tett rám mély benyomást, mert szimpatikus, de kaparni nem fogok a társaságáért, nem az a fajta-féle vagyok.
- Akkor csá! - intek utána kilépve, és a kicsikém felé veszem az irányt, kezemben már ott csörögnek a kulcsok, hiába, nem sok szenvedélyem van, de a kocsik, és a vezetés, na ezek az élen haladnak.

- Vigyázz a vasalókkal! - intettem a hátam mögé de már csak a fogam hegyéről címezve ahogy szemem sarkából láttam, hogy mégis ott mozog valahol a látóteremben. Igen. A kamionok. Rossz emlékek. - csikordult meg a fogam, de a következő pillanatban már átadtam magam a tüdőmet átjáró füst élvezetének és eszemben sem volt a múlton rágódni. Kiszúrtam azt a csajt. És már jól tudtam ki is az. Az a szépség. Az a gyönyörű, akire ha kell, ha nem összefut a nyál a számban. Mégsem rohantam, mint egy kiskutya. Engem nem abból a fából faragtak. Csak lazán, lassan, elszívtam az enyhülést adó cigimet, és a bejáratba pöckölve a csikket indultam meg a lány felé.

(Folyt. Hotel Luxor)

Ágyamban feküdve pillantok oldalra, az éjjeli szekrényemre, ahol az órám is található. Délután 3 óra, mire csak pislogni kezdek. Hasam egy hosszas korgással adja a tudtomra, hogy most már ideje lenne ebédelnem. Nagy sóhajtással ülök fel ágyamban, telefonomat magamhoz veszem és megnézem. Nem keresett senki, így felállva a zsebembe dugom. Nyújtózkodva megyek oda a szekrényemhez és kiveszek belőle egy farmert, majd magamra veszem. Becsatolom a gombot, felhúzom a sliccem és az övemet is becsatolom. Megvakarva a tarkómat közelítem meg a fürdőszobát, hogy valami élőfejet varázsoljak magamra, nehogy az utcán megijedjenek tőlem. Fogom a zselét a kezemre nyomom, majd egy elviselhető frizurát készítek. Megmosom az arcom és a fogam, végül elindulok. Kulcsom a zárba kerül és kattanva egyet zárok is egyet az ajtón. Elteszem a zsebembe, majd indulnék, mikor az eszembe jut, hogy ott hagytam az irataimat és a pénztárcámat. Sóhajtva fordulok vissza, majd újból kattan a zár, berohanok a szobámba, felkapom az itt hagyott dolgaimat és újból neki indulok. Egy újabbat kattan a zár, majd a halk folyosón már csak a cipőm kopogása csap zajt. Kiérek az épületből és azon tanakodok útközben, hogy hova is menjek enni, vagy egyáltalán miért indultam el a nagyvilágba. Mivel dűlőre nem jutok, így a plakát kelti fel az érdeklődésemet, ami szembejön velem a buszmegállóban. Mc Donald’sban is rég ettem már, így a következő helyszín, ahol megfordulok az a gyorsétterem. Szerencsémre nincs olyan messze, így időm nincs átfagyni. Beérve az étterembe, körbe nézek. Elég sokan vannak, ahhoz képest, így csak reménykedni tudok abban, hogy mikor sorra kerülök, addigra már lesz egy szabad asztal. Végig állom a kígyózó sort, és a kasszásnál kérek egy sajtburger menüt, kólával és pluszban még egy sajtburgert a biztonság kedvéért. Amint megkapom, fizetek, majd a tálcával a kezemben ismét körbenézek. Sok változás nem történt, amíg álltam, így az asztalok közt szlalomozok és vigyázok arra, hogy a drága üdítőmet ne öntsem senki ölébe. Sóhajtva veszem tudomásul, hogy vagy állva kell ennem, vagy udvariasan megkérek valakit, hogy had csatlakozzak. Végül a másodiknál döntök, így a sarokban lévő egyedül ülő, kávézgató hölgy felé indulok. Mikor mellé érek, megköszörülöm a torkom, hogy rám nézzen.
- Elnézést, gondot okozna, ha ide leülnék? Tele van az egész étterem. – Húzom el a számat, ugyanolyan cikis helyzetnek érzem, mintha randit kértem volna tőle. Egészen addig állok mellette, amíg meg nem engedi, hogy helyet foglaljak. Szemeimben ez a remény csillog, hogy mégse keljen állva ennem.

Mikor beléptem az étterembe, nem hittem a szememnek, hogy minden asztal foglalt. Reménykedtem abban, hogy amíg a sorban állok, addig elmennek egy páran, de amit felálltak, már ültek is le a helyükre. Csak sóhajtva néztem körbe-körbe, hogy egy szabad helyet kilessek, de mindez hiába, mivel én következtem. Le is adtam a rendelést, és most a szokásosnál is gyorsabb kiszolgálást kaptam, hogy még véletlenül se álljon fel addigra senki az asztaloktól. Beletörődve kutattam tálcával a kezemben, szabad hely után, amit csak egy nő társaságában pillantottam meg. Mivel más választásom nem volt, ezért odamentem hozzá, hogy bízzak a szerencsében és nem vár senkit, így le tudok ülni. Látom a sok papírt, talán nem fogja zavarni, hogyha szép csendben megeszem mellette a sajtburgeremet. Bár megfordul a fejemben, hogy várhat valakit, ha nagyon bújjak azokat az iratokat. Nagy bátorságot véve meg is történik az udvarias helykérés, mire megkapom az engedélyt. Leülök egy halvány mosollyal az arcomon, majd elkezdeném kicsomagolni a szendvicsemet, mikor látom, hogy több papír is leszállingózik a földre. Segítek neki összeszedni és, ami a kezemben marad, azt átnyújtom neki.
- Semmi gond. Esetleg ügyvéd vagy? – Teszem fel az első kérdést, ami az eszembe jut, hiszen csak erre tudok gondolni a sok papírt illetően és, amíg a kezemben volt egy-kettő, addig sikerült is beleolvasnom egy kicsit.
- Persze, bocsi, hogyha nem szeretnél társalogni. Nem akarok kellemetlen alaknak tűnni, csak meg eszem és utána békén hagylak. Vagy ha felszabadul egy asztal, akkor átülhetek. – Egy apró mosoly bujkál az ajkam szegletében. Folytatom a kicsomagolást, majd a még meleg sajtburgerbe beleharapok, és sokáig rágva, mint aki évek után jut csak ételhez lenyelem. Érzem, ahogy a finom falat lecsúszik a torkomon és landol a gyomromban. A csomagolásra fogom és kiborítom a sült krumplit, majd az előttem ülőre nézek.
- Kérsz krumplit? – Kínálom meg, majd hirtelen eszembe jut, hogy nem is ismerem névről. Ami fordítva is igaz, így képzeletben tarkón vágom magam, hogy ennyire bunkó vagyok.
- Amúgy Chad vagyok. Kiment a fejemből a bemutatkozás. – Szabadkozok, miután már a nevemet is hajlandó voltam elárulni. Persze tisztában vagyok vele, hogy talán nem is akar velem beszélgetni, de én már csak ilyen barátkozós fajta vagyok.