Amikor meghallod a nevet: Las Vegas, mi jut először eszedbe? Kaszinók? Féktelen bulik? Black jack? Roulette? A lehetőségek tárháza végtelen, a kaszinók sora gazdagokat dönt mocsokba... Azonban egy valamire senki sem gondol. Miután a kaszinóban megszeded magad zöldhasúval, nem árt vigyázni a haza úton; Las Vegas sem másabb, mint a többi város. Vannak rosszfiúk és rosszlányok is, akik képesek bárkivel végezni, ha úgy tartja kedvük. Vannak drogosok és más szenvedélybetegek, akik képesek ölni is azért, hogy megkapják a napi adagjukat. Táncosnők és krupiék, akik egy szempillantás alatt elveszik mindenedet. Prostituáltak és maffiózók, akiknek már, ha csak a nevét tudod, már veszélyben vagy. Mi a közös bennük? Egy rossz mozdulat, egy alaposan át nem gondolt lépés, és máris a börtönben találják magukat, ahonnan megszökni, még senkinek sem sikerült...
Mondjuk a fene tudja, hogy ha velem elkezdene egy újat azt nem kellene-e abbahagynia, mert hát az tuti, hogy nekem nem menne, hogy csak azzal foglalkozom. Dumálnánk közben, meg megmutathatná a gyíkját... khm szóval a gekkóit. Nálam az, hogy egy helyben ücsörögjek akár órákon keresztül az szinte totál kizárt, úgyis kellene egy kis szünet, de ha jól sejtem ezzel azért tisztában van. Majd ennek fényében eldönti, hogy tényleg be mer-e vállalni velem egy sast közös munkaként. Viszont látom ám, hogy megint sikerül zavarba hoznia saját magát ezzel az aprósággal, hogy a maketteket játékboltban veszi. Én pedig megpróbálom megnyugtatni, hogy a plüsseim is onnan vannak. Nem hiszem, hogy baj az, ha valakiben van egy cseppnyi gyerek, a nagy baj az, ha csak az van benne és az ég világon semmi más. Remélhetőleg azért belőle mást is felszínre lehet hozni, csak jelenleg mélyen van a felnőttebb én. Az "apró" zökkenő után azért mégis csak sikerül tovább lépni. Én sem akartam direkt kiakasztani, és ha jól sejtem ő sem akart szánt szándékkal az önérzetembe taposni, bár attól még persze eléggé rosszul esett, de mivel nem vagyok egy haragtartó típus - kivéve persze az apámat és Dicket, velük szemben nagyon is - így hamar elszáll a rossz kedvem és a Mekiben már újra ugyanúgy kérdezgetem, mint eddig. És nagyon is érdekelnek a dolgai, mert hát minden érdekel, ami új és számomra talán szokatlan. Még a gyíkokkal sincs kifejezetten nagy problémám, bár azért az, hogy harapnak erősen visszatart attól, hogy mondjuk meg is akarjam fogni őket. De amúgy is mivel harap a gyík? Van foga? Látszik, hogy mennyire nem értek a hüllőkhöz, én leragadtam a puha és bolyhos állatoknál. - Oké, leopárdgekkó. És az milyen pontosan? Gondolom más, mint egy mezei gyík, azért hangsúlyozod ennyire. - mosolyodom el, miközben a szívószál is a számba kerül, hogy a kólámat is fogyasztani kezdjem. Azért a krumpli idővel eléggé szárazzá tud válni, szóval kell a folyadék utánpótlás rendesen. - Érdekes, mint érdekes. Ha én mennék olyanok közé, mint amilyen te vagy, akkor ott meg én lennék érdekes nem? Minden csak attól függ honnan nézzük. - tényleg nem mondanám rá, hogy flúgos. Furcsa a maga nemében ez tény, de ezzel nincs semmi baj. Legalább én is új dolgokat tanulok meg, mint hogy milyen a leopárdgekkó, és ő is megkóstolhatja a Meki kaját, ha már nem evett még ilyet soha. Végülis én ezt szeretem az új emberek megismerésében, hogy olyasmiről is tudhatok így, amiről eddig nem hallottam. Épp ezért nem jelentett gondot soha, hogy bárkivel leálljak beszélgetni, akit még csak nem is ismerek. Valahogy nehéz befogni a számat, de ezt már azt hiszem ennyi idő alatt ő is megtapasztalhatta. - Hajóskapitánynak? - jó, erre már nem tudom visszafogni a nevetésemet. Nem akarom vele megbántani, de akkor is előtör belőlem. - Ne haragudj... nem ellened szól, de tudod többet kéne emberek közé járnod, mondjuk igazi hajóskapitányokkal találkozni. - azért csak sikerül végül visszafogni magam, és a végén már csak egy elnézést kérő mosoly marad az arcomon. Nagyon remélem, hogy nem veszi zokon, amit mondok, de nagyon úgy fest, hogy rémesen be van zárkózva, pedig a világ azért van, hogy megismerjük, hogy felfedezzük. Az életet azért kaptuk, hogy éljük, és azt sokkal jobban lehet itt kint, mint a szobájában gekkókkal. Nem hiszem el, hogy neki ez tényleg így tökéletes és egészen mélyen titkon se vágyik másra. - Értem már, és arra ne kérdezzek rá, hogy miért ők nevelnek a szüleid helyett igaz? - simán mondhatja, hogy nem, vagy elég az is, ha csak megrázza a fejét, nem akarom én elrontani a hangulatot, hiszen így is kész kötéltánc a vele való beszélgetés, figyelni kell, hogy ne mondjak, vagy tegyek olyat, amitől kiakad, netán zavarba jön, bár azért végül mégsem tartom vissza az infot a táncról. Ő akarta tudni, akkor meg nem hazudok. - Igen, olyasmi, csak elég nehéz betörni a szakába, szóval egyelőre csak egy-egy füstös kis bár marad, ahol énekelhetek. - rántom meg kicsit a vállam. Végülis húsz vagyok, még van időm befutni igaz? Legalábbis én ezzel igyekszem megnyugtatni magam többnyire. Amikor pedig elárulom neki azt, hogy nagyon beletrafált ebbe a táncos kérdésbe, csak épp nem pontosan úgy, ahogy ő gondolta... hát látom az arcát és ismerem már annyira a pasikat, hogy sejtsem mire gondolhat, főleg hogy végül ezt a témát ügyesen ki is kerüli, mintha nem is mondtam volna semmit. Nem is reagálok már a kaszinós dologra, csak figyelem, ahogy igyekszik az előző infot kitörölni a fejéből. - Most azon agyalsz, hogy milyen lehet egy sztriptízbár, vagy arról fantáziálsz, hogyan táncolok és vetkőzöm egy ilyen helyen? - kérdezek rá nyíltan egy mosoly kíséretében. Nem akarom én, hogy kisüljenek az idegszálai a stílusomtól, de akkor sem tudom visszafogni magam. Legalább egy kicsit megtapasztalja, hogy milyen az élet, hátha rájön hogy mégis csak jobb idekint, mint bent a szobájában a makettek és a gekkók mellett.
do you know who i am?
Vendég
Vendég
Tárgy: Re: McDonald's 10.12.13 20:01
______________________________________________________________ Tényleg nem ültem még soha ilyen helyen. Nem szokásunk étterembe járni. Se ilyen gyorsétterembe, sem a lassúba. Otthon jobb és biztonságosabb. Nem mintha most itt bármi is történhetne. Mary elég sokat beszélt veszélyekről, amik itt vannak, de most, ahogy körülnézek, semmit nem látok... persze Jenna dekoltázsától eltekintve, amire nemhogy veszélyes ránézni, de... Maradjunk csak a gekkóimnál. - Képzelj el egy közepes méretű átlagos gyíkot, vond be leopárdmintás bőrrel és adj hozzá egy okos, mindent figyelő tekintete. Na az a leopárdgekkó - magyarázom egészen lassan, mintha egy kisgyereknek mesélném el, mi is az a globális felmelegedés. Persze ez nem azt jelenti, hogy olyannak nézném őt, aki nem fogja fel a szavaimat. Inkább saját magam miatt van erre szükség. Elég nehezen jönnének a számra a szavak, hogyha nem kényszeríteném a pillantásom a tálcámra vagy az asztal lapjára. Túl sok a zavaró tényező, ha már csak egy kicsit is feljebb emelem a tekintetem - na nem mintha nem vetnék így is egy-egy kósza pillantást oda. Azt pedig igazán nem várhatja el, hogy a szemeibe nézzek. - Igaz. Igazad van - húzódik kis mosolyra a szám, és erőt veszek magamon, hogy egy pillanatra felnézzek rá. Aztán valamivel lejjebb is siklik a tekintetem, ha már itt vagyok, végül a tálcára. Egyre éhesebbnek érzem magam és annak ellenére, hogy valamilyen szinten feszengek mellette, élvezem ezt az egészet. Akkor is, ha nem látszik rajtam. A gekkóim témája viszont segít, hogy elengedjem magam valamivel jobban. - Tudod, kis sapka, miegymás... - kezdem mesélni, majd nézem, ahogy kirobban belőle a nevetés. Nem sértődök én meg ezen. Azt hiszem, most tudom, miért nevet és így nem bántó. Vele együtt mosolygok, majd pont így válaszolok neki. - Az nem jó. A Ollie különleges kapitány. Olyat nem találni a való életben és... - végül elhallgatok inkább és felnézek rá, kérdő tekintettel, mintha azt vizsgálnám, érdekli-e ez egyáltalán. Egyáltalán mekkora baromságokat beszélek. - Szóval maradok a gekkóimnál - bólintok határozottan, ezzel lezárva a hajóskapitány témát. A gekkóimról viszont nem mondok le. Pont úgy, olyan beleéléssel tudok róluk beszélni, mint a makettekről. Ezért is van az, hogy a következő szavaim újabb kérdéseket szülnek. A válaszadás előtt ezúttal elgondolkozok, végül vállat vonok. Mindegy, hogy beszélek-e róluk vagy sem. - Meghaltak - vonok vállat újra, mintha semmi különös nem lenne ebben. Azt viszont nagyon nem szeretném, hogyha most sajnálkozni kezdene. A részleteket pedig nem akarom említeni. Azt már tényleg nem. Felesleges lenne. Inkább átveszem a kérdező szerepét. Csak tippelem a táncos dolgot, de nagyon úgy tűnik, hogy beletrafáltam. Még ha az éneklés is nála a cél... - Biztos, jól énekelsz. Majd hátha olyan bárban járok, ahol épp te vagy színpadon - próbálok úgy beszélni, mintha megszokott lenne, hogy megfordulok ilyen helyeken. Az igazság az, hogy elég valószínű, mind a ketten tudjuk, hogy hazudok. Soha nem jártam bárokban és nem is valószínű, hogy megyek a közeljövőben. Az viszont tuti, hogy sztriptízbár is csak álom marad. Vagy képzelgés. Pont olyan, mint amit magam elé képzelek. Igen, a középpontban Jenna van. Aztán az egész vált, és a szobámban vagyunk ő pedig pont úgy... Nagyot nyelek, de közben tudom, hogy mosolygok. Ha nem szólal meg és nem tör be az éber álmomba a hangja, nem tudom, mit csinálnék most éppen. Így viszont biztos vagyok benne, hogy férfihoz nem illő módon elvörösödök. Főleg, mert érzem a feszülő nadrágom. Sokkal, de sokkal feszesebb, mint a netkávézóban volt. Ha nem találok ki valamit hamarosan... - Rólad - felelem kissé megkésve, ahogy felsiklik rá a pillantásom, de most már egyértelműen a vágy tüze ég a szememben. Fel kellene innen állnom. Kimenekülnöm a mosdóba, kimenteni magam és hazamenni, de legszívesebben egészen mást csinálnék. Ami viszont biztos, mozdulni képtelen vagyok. Ha megtenném, az azt jelentené, hogy... De érdekes estém lesz nekem otthon, egyedül...!
do you know who i am?
Vendég
Vendég
Tárgy: Re: McDonald's 10.12.13 21:07
Nálam meg ez a gyakori, nem tudok főzni, szinte egyáltalán, maximum a nagyon alapokat, mint mondjuk egy rántotta, de azért nem lehet ilyesmin élni a végtelenségig. Néha kell valami normális kaja is, bár persze keretem se sok van rá, hogy ezt túl gyakran megejtsem, de most már más lesz, hogy itt van Bruce. Azért mellette nem lesz gond, hogy normális ebédeket szerezzek be, vagy épp ő szerezzen be nekem, nekünk. Mondjuk azért eddig se haltam éhen, de tuti, hogy így most sokkal jobb életem lesz, amíg legalábbis itt van. Bár ha jól sejtem utána sem fog csak úgy magamra hagyni. - Ühüm, teljesen világos, de azért majd élőben megnézni egyszerűbb lesz. Főleg ez az okosan figyelő tekintet izgat. - mosolyodom el, mert hát amúgy is jó látni, hogy ilyen lelkes, és egyáltalán nem zavar, vagy tartom furának e miatt. Vannak olyan emberek, akik meg a kutyáikat viszik hetente fodrászhoz, meg miegymás, és mindenféle ruhákba öltöztetik fel őket, szóval ehhez képest ez a gekkó dolog még nem is annyira vészes. Azt persze látom, hogy mennyire próbál figyelni, hogy ne a dekoltázsomat nézze, bár nem nagyon sikerül neki a dolog. Nem mondom, hogy azzal járna jobban, ha nem előtte, hanem mellette ülnék, szerintem akkor még inkább kiakadna a közelségemtől, bár ki tudja. Azért igyekszem meg is nyugtatni, hogy nem tartom flúgosnak és remélem, hogy el is hiszi. A maga módján egészen kis édes srácról van szó, és szó se róla nagyon távol áll azoktól, akikkel eddig dolgom volt, de végülis pont ez a lényeg ebben, hiszen az eddigi pasijaim... hát nem mondhatom, hogy túl sok szerencsém volt. - Kis sapka? És nem harapnak, ha sapkát teszel rájuk? Lehet, hogy az gekkóéknál ciki. - vigyorodom el, mert hát ki tudja, ha már arról volt szó, hogy olyan nagyon okos a tekintetük, akkor lehet, hogy nem szeretik a sapkát, vagy csak egy bizonyos típust viselnek el. Jó ez azért lehet, hogy túlzás. Viszont már tényleg nem bírom ki nevetés nélkül, amikor ezeket meséli, meg a hajóskapitányságot. - Szóval Ollie. - jól van, határozottan nehezen fogom vissza a nevetést, de örülök neki, hogy nem veszi zokon, legalábbis láthatóan mosolyog. Sőt, ha kicsit belegondol, akkor azért ez jó dolog, mármint megnevettetni egy lányt mindig pozitív és nem számít, hogy épp azt mivel sikerül, sapkás gekkókkal, vagy akár mi mással. Annyira nem is megy neki rosszul ez az egész ebéd, annyira tuti nem, amennyire félt tőle előzőleg. - Azért nem olyan rossz ez az ebéd igaz Link? - teszem hozzá, amikor végre sikerül már eljutnom oda, hogy egyek és a nevetéstől ne legyen meg az esélye, hogy szétköpködöm a krumplit. A következő téma viszont már nehézkesebb, de azt már eddig is láttam, hogy vele jobb óvatosnak lenni. Ezért végül nem kérdezek rá, egyszerűen csak előre nyúlok és finoman megszorítom azt a kezét, amiben épp nincs kaja, vagy pohár, vagy semmi egyéb. Azért ettől csak nem akad ki, vagy jön vészesen zavarba. Azt sikerül később egész mással elérnem nála. De hát ő kezdte, én meg nem tudom magam a végtelenségig visszafogni. Végülis ez csak flört, játék,, és másoknak nem is lenne gondja belőle, csak ő éppenséggel nem más. - Olyan bárokba szoktál járni? Majd elrángatlak magammal egyszer. - mosolyodom el végül, mert hát nehéz elhinni, hogy bármikor is bárokba jár. Azt hiszem, ha ezt akarná nekem bemesélni, arra nagyjából semmi esély se lenne, hogy elhiggyem. Link és a bárok két külön világ, hiszen még a Meki is újnak tűnik neki, arról nem is beszélve, hogy bármilyen emberi társasággal nem tud mit kezdeni, egy bár pedig általában nem olyan hely, ahol nem találni az ég világon senkit. Aztán csak figyelem a reakcióját, ahogy vörösödik, nagyot nyel és láthatóan erőteljesen elkalandozik. Valahogy sejtem, hogy mi járhat a fejében, hogy miféle képek pöröghetnek le a szeme előtt. Nem nevetem ki, csak figyelem, és azért egy kis idő múlva csak megszólalok, hogy visszarántsam a valóságba. - Igen, ezt sejtettem. Szeretnéd... látni is? - pillantok rá, egészen a szemébe fúrom a tekintetem, ha nem kapja el folyton. Így azért elég nagy kihívás tartani vele a szemkontaktust. Jól van, azért tényleg nem akarom elüldözni, vagy legalábbis nem feltétlenül akarom, hogy elrohanjon haza csak úgy, mert túlzásba estem, de mégis annyira kis cuki ezzel a vörösséggel, meg az egésszel, amit csinál, hogy ennyire zavarban van, és ha jól sejtem... hát igen azért vannak tippjeim, hogy nem csak az arcán látszik ez meg, hanem máshol is. - Szeretnél megint... kimenni velem a mosdóba, hogy... megmosd az arcod? - mondom végül egészen halkan, kicsit még előre is hajolva, bár most nem direkt azért, hogy mélyebb legyen a dekoltázsom, ez most eszembe sem jut igazából, csak hogy a mellettünk lévő asztalnál ne halljanak simán minden szót. Csak ne meneküljön el, mert akkor megint mehetek utána.
do you know who i am?
Vendég
Vendég
Tárgy: Re: McDonald's 10.12.13 21:43
______________________________________________________________ Egész jó téma ez a gekkó dolog. Tudok róla beszélni anélkül, hogy túl sokáig kalandozna rajta a tekintetem. Ebben a pár percben, amíg teljes beleéléssel mesél, egész jól érzem magam. Persze nem azt mondom, hogy nem tetszik a látvány, de akkor még levegőt is könnyebb venni, amikor inkább a tálcámat nézem. - Látni fogod. Olyan, mintha állandóan szemmel tartanának és amikor beszélsz hozzájuk, nem indulnak el a másik irányba, hanem figyelnek. Követik a mozdulataidat - kezdek áradozni arról, hogy milyen okosak is az én gekkóim és meg sem állok egészen addig, amíg az egész hajóskapitány részig nem érek. Ekkor már megállok egyszer-egyszer, amíg elgondolkozok, mennyire is kellene ezt részletezni. - Eleinte igen, de megszokták. Inkább csak játék volt az, mint harag. Ha idegesek, akkor menekülnek is, nem csak harapnak, de ilyenkor inkább az ember ujja után kapnak és a játszótársat látják benne - magyarázom pont olyan türelmesen, mint eddig, de most már egy kisebb mosollyal az arcomon. Érzem én, hogy nem azért nevet, mert flúgosnak tart, így nem zavar a dolog. - Igen. Ollie, mármint Oliver és Jorg - mondom végül a két teljes nevet, de abba már inkább nem megyek bele, hogy honnan jött a név és milyen királyi címeket csatoltam én a nevükhöz valamivel több, mint egy éve, amikor megkaptam őket. Az már tényleg túlzás lenne és ezt én is tudom. Inkább csak továbbra is őt figyelem. Hol a tekintetét, hol nem azt. Arra a kérdésre, amit feltesz, annak ellenére is, hogy valami nagyon, nagyon érdekes eltereli a figyelmem, bólintok. Egy szavam sem lehet az ebéd ellen. A fejemben sokkal rosszabbnak is veszélyesebbnek tűnt, mint amilyen valójában. Az érintése viszont tényleg kockázatos. Tudom, hogy miért csinálja. Tudom, hogy mi jár a fejében. De nem foglalkozok vele. Csak hagyom, hogy megszorítsa a kezem, miután legyűrtem a kényszert, hogy elhúzzam és várom, amíg újra nem áll vissza minden a normális kerékvágásba. - Voltam már párszor - mondom és kivételesen nem is hazudok. Teljesen őszintén és biztosan állítom, hogy voltam. Azt már inkább nem teszem hozzá, hogy még kilenc, tíz éves gyerekként anyával és apával. Nem egyszer vittek magukkal és tomboltam a színpad szélén, vagy éppen lógattam a lábam a bárpultról. Fergeteges volt. Nem hiszem, hogy maga a bár felépítése vagy lényege túl sokat változott az évek alatt. - Csak akkor megyek, ha te énekelsz - mosolyodok el és erre az egy percre visszatér az az énem, aki mélyen van eltemetve. Olyan huncut mosoly ül az arcomon, mint kiskölyökként egy-egy olyan punkkoncerten. Hú de magabiztos voltam én akkor, amikor a szüleim voltak színpadon! Most bezzeg legszívesebben elbújnék vagy elmenekülnék innen. A képzelőerőm fénysebességre kapcsolt és olyan képeket vetít elém, amit csak bajt hoznak rám. Az is kész csoda, hogy meg tudod szólalni és válaszolok a feltett kérdésre. Hazugság vagy tagadás szóba sem jöhet. Annyi lélekjelenlétem nincs. - Látni... - ismétlem a szót, mintha most hallottam volna először és épp a jelentését próbálnám felkutatni. A baj, hogy ez nem így van. Nagyon is jól tudom, mit jelent és azt is, hogy pontosan mire értette. Újra nagyot nyelek és most már ott tartok, hogy kénytelen vagyok levenni az asztalról a kezem és megigazítani a nadrágom. A tekintetem pedig? Na azt nem bírom elszakítani abból a szempárból. Próbálom, de esküszöm, hogy lehetetlen! Megbilincsel... lebénít. Azt bezzeg még így is látom, amikor előrehajol és még több bevillantást enged a felső alá... Itt érzem azt, hogy végem van. Muszáj Innen Kiszabadulnom! - Igen. Mosdó - nyögöm egyesével a szavakat és olyan gyorsan állok fel, mintha kergetnének. Nem várom meg, nem nézek hátra, csak határozott léptekkel indulok előre. Persze előtte még nagy hanggal tolom hátra a széket - biztos, ami biztos, minden tekintet rám szegeződjön -, majd leverem a kabátom, ami a földön végzi és csak utána indulok meg. Férfimosdó, férfimosdó - ismételgetem magamban, majd amint belépek, már be is vágom magam mögött az ajtót... És nekitámaszkodok, ezzel is eltorlaszolva a bejáratot. - Nagy levegő haver... nincs semmi... baj... - motyogom magamnak, miközben ráveszem magam, hogy lenézzek a nadrágomra. Az utolsó pillanatban érzem ide. Még most is úgy feszít, mintha vagy két számmal kisebb lenne a kelleténél. Még jó, hogy nem valami régi farmer van rajtam, hanem egy sima fekete melegítő. De még így is túl feltűnő. Minden túl feltűnő. Ahogy ezt a velem szemben álló és bámuló fickó is bizonyítja.
do you know who i am?
Vendég
Vendég
Tárgy: Re: McDonald's 10.12.13 22:27
Végülis mondhatjuk azt is, hogy ez afféle edzés, hiszen eddig nem nagyon volt emberek társaságában, sőt ha jól sejtem nőkében még annyira sem és legalább gyakorolja, hogy megpróbáljon a szememre koncentrálni, amikor beszél hozzám és ne kicsit lejjebb, meg ne is a tálcáját bámulja, azzal azért sokat nem javít a helyzeten, hiszen tiszta sor, hogy miért nem meri feljebb emelni a tekintetét. Tényleg nem tudom, mi lenne vele, ha ennél ütősebben öltözöm fel, az a mázlija, hogy a netkávézó miatt ez meg sem fordult a fejemben. - Cukik lehetnek és ezek szerint még nem vetetted el az ötletet, hogy elmenjek hozzád. Jó pont! - mosolyodom el, hiszen amikor erről volt szó, az még a kávézóban volt, utána viszont volt az a kis incidens és simán megfordulhatott a fejében, hogy inkább hagyja az egészet. Habár azok után, hogy utánam kéredzkedett, ezt nehezebb elképzelni. Próbálkozik és ez azért nagyon fontos. - És mennyire harapnak nagyot? Vagyis... bocsánat. - nem tehetek róla, automatikus a kérdés, de ő nem érzi, akkor nem is fogja tudni nekem megmondani, hogy milyen érzés. Fene tudja, hogy ki akarom-e próbálni. Bár elég jól bírom a fájdalmat, azt hiszem ezt az is mutatja, hogy elég színes a bőröm, és azért a tetoválás sem egy leányálom, főleg amikor már sokadik órája ülsz a székben, vagy fekszel, vagy amire épp szükség van, hogy normálisan hozzáférhetővé váljon az a hely, ahol épp festenek. - Igyekszem megjegyezni a neveiket, de akkor meg is lehet őket különböztetni? - persze hallottam már arról, hogy mit tudom én, két oroszlán között is van különbség, de nekem azért ezek az állatok tök egyformának néznek ki és ezt igazán nehéz két gekkóról is máshogy gondolnom. Bár lehet, hogy más a csíkozásuk, de hogy ezt az ember csak úgy könnyedén észrevegye? Max. ha sokat látja őket, de nekem tuti, hogy nem fog feltűnni, ha csak nincs valami látványos különbség köztük. Azért remélem, hogy végülis jól érzi magát és nem bánta meg, hogy eljött velem ebédelni, vagy legalábbis eddig nem bánta meg, aztán hogy ez a továbbiakban majd hogyan fog történni az már egy másik kérdés. Az viszont szomorú, hogy meghaltak a szülei, és azért teljesen lazán nem tudom kezelni, de nem mondom, hogy sajnálom és nem nézek együtt érzően, csak kicsit megszorítom a kezét. Ennyit muszáj, nem tudok csak úgy érzéketlenül állni a helyzet előtt. - Komolyan? Mikor, hol? - mostmár érdekel, mert ha tényleg volt bárban az azért meglepő, de... csak nem annyira jól játssza meg magát, hogy a végén kiderül, hogy valami igazi kis macsó, csak eddig erre nem derült fény. Azért akkor lenne egy elég nagy döbbenet az arcomon. Észre veszem ám azt is, hogy más a mosolya, ilyen már volt, de ritkán kerül elő ez a huncut kifejezés nála. Valami oka lehet, hogy ilyen zárkózott, talán nem volt mindig az? - Édes vagy! - viszonozom őszintén a mosolyát, de még ez sem állít meg abban, hogy ne válaszoljak nyíltan a kérdésére, miszerint táncolok-e. Azt pedig nagyon is sejtem, hogy mi járhat most a fejében, hogy milyen képek pörögnek le odabent. És nem tudom visszafogni magam, hogy ne kérdezzek rá erre nyíltan. Látom, hogy mennyire zavarban van, főleg amikor még előre is hajolok kicsit és próbálom fogva tartani legalább valamelyest a tekintetét. Egész jól sikerül, úgy fest, hogy most nagyon helyzetben vagyok. Nem akarom ám nagyon kínozni, de... nem tudom hány éves lehet, de akkor sem viselkedhet így egy lánnyal, csak mert kicsit nyíltabb. Sőt, ha valaki nem nyílt vele, akkor tuti, hogy nem is beszélne vele egy szót sem, mert ő nem szólítana le senkit. Végülis nem hiába, én hívtam el ebédelni is, és valahogy szinte már feladatomnak tekintem, hogy ne is hagyjam ezt annyiban, csak próbálok lavírozni, hogy ne rohanjon mondjuk haza. Végül haza nem rohan, de ki igen. Végülis én mondtam a mosdót, de nem gondoltam, hogy ilyen nagy hirtelenséggel veszi majd arra az irányt. Képtelen vagyok elnyomni a mosolyomat, és hát azért hagyok neki egy kis időt, legalább pár percet, amíg végül én is felállok és utána indulok. Igen, a férfi mosdó felé megyek gondolkodás nélkül. Ha az van, amire számítok, akkor amúgy sem hiszem, hogy túl sokan maradtak bent vele. Épp akkor nyomom le a kilincset, amikor a benti pasas kifelé indul, így tuti, hogy elhessegeti az útból Linket, én pedig gond nélkül be tudok surranni az ajtón. Na persze erre kapok egy csodálkozó tekintetet, meg felvont szemöldököt, de érdekel? Naná, hogy nem! Belibbenek hát és finoman be is csukom magam mögött az ajtót. - Ilyen nagy... hatással vagyok rád Link? - mosolyodom el és gondolkodás nélkül felé indulok. Csak nem kerül ki és rohan el pánikszerűen. A tekintetem persze egyértelműen a nadrágjának azon pontjára vetül többször is, amitől ő annyira ki van, és még az alsó ajkamat is beharapom, csak hogy fokozzam az összhatást. Nem viszem túlzásba, legalábbis próbálom... egyelőre.
do you know who i am?
Vendég
Vendég
Tárgy: Re: McDonald's 11.12.13 14:30
______________________________________________________________ Nagyon könnyedén beszélek a gekkóimról, így még az is kicsúszik a számon, hogy ha majd jön, láthatja őket. Ha eddig kis esély is volt rá, hogy meggondolom magam, most már az is elszállt. Talán ha több időm lett volna gondolkodni, fogalmam sincs, magamtól mi mellett döntöttem volna. De most már ez teljesen lényegtelen. Annyit azért én is tudok, hogy nem illik ilyen után visszakozni. - Jó pont? Magadban pontozol és ha elérem az ötven plusz egy százalékot, akkor jössz csak el... megnézni a gekkóimat? - kérdezek vissza még azzal a lendülettel, amivel eddig meséltem. Így könnyen megy. Ha csak egy percet is várnék és gondolkoztam volna, akkor már biztos, hogy inkább a hallgatás mellett döntök. De nem így lett és most várakozva, kíváncsi tekintettel nézek rá. Olyan érzés, mintha most árulná el a nagy titkot, ami szerint a nők barátot választanak maguknak. Ez az igazi kérdés azért még nekem is, nem az, hogy mekkorát harapnak a gekkók. - Elég nagyot, mert képesek vért kicsikarni az ujjamból. Legalábbis volt már rá példa - magyarázom egy röpke perc kihagyás után. Nem akarom, hogy ne kezeljen úgy, mint bárki mást és különcként nézzen rám. Akkor sem, ha igazából az vagyok. Ha ő így viselkedik, nekem is eszembe juttatja, milyen vagyok, milyen kell, hogy legyek és akkor újra feszengeni kezdek. Még jobban. Persze egy-egy pillanatra még ezután is eltereli a figyelmem, hogy elárulom a két nevet, de semmi több. - Persze, hogy meglehet! - mondom értetlenkedve. Nem értem, ez miért kérdés. Nincs két egyforma állat, ahogy ember sincs. Akkor sem, ha ikrek. Valami mindig van, ami más. - Máshol vannak a foltjaik, Ollienak világosabb sárga a bőre és Jorgnak van egy kis sérülés a szeménél - mesélem el neki türelmesen, miközben újra és újra felvándorol rá a tekintetem. Azután viszont már nem kockázatok, amikor szóba kerül anya és apa. Nem vagyok annyira puhány, hogy most itt sírva fakadjak csak azért, mert eszembe jutottak - volt időm az egésszel megbirkózni. Inkább csak jobb most a tálcámat vizsgálni. Akkor viszont nem teszem, amikor a bárokra terelődik a szó. - Tényleg! - biztosítom, bár nem olyan feszengve, mint eddig. Tudom, azt hiszi, hazudok, de most nem teszem. Jártam több bárban is, csak... - Még Houstonban. Anyával és apával. Gyerekként - vallom be, de így már nem hangzik olyan menő dolognak, mint fejben. Úgy érzem, muszáj hozzátennem valamit. Valami nagyon fontosat. - De nem hiszem, hogy sokat változtak a helyek - mondom ki és próbálom pont olyan büszkén kihúzni magam, mint máskor. Eleinte nehezen megy, de akkor már gond nélkül mosolygok, amikor felidézek egy-két régi emléket. Nehéz lenne elfelejteni, hogy éjszakákon át ott ültem a pulton és lógattam a lábam, miközben nagyban énekeltem apával együtt vagy egy léggitár húrjait nyúztam, ahogy anyától láttam. Amíg ez jár a fejemben, úgy mosolygok, mintha enyém lenne a világ. Hiszen akkoriban úgy éreztem. A szüleim voltak az uralkodók én pedig a királyfi. Az egészben ott van a hiba, hogy nem kerültem semmiféle trónra miután ők meghaltak. Most pedig? Úgy kellene érezném, hogy ott vagyok. A birodalom királya vagyok, akinek bármit megtesznek, csak kérnie kell. Mégis képtelen vagyok. Már azt is alig hiszem el, hogy elmondta, sztriptíztáncosnőként dolgozott... utána pedig megkérdezi miről fantáziálok... szeretném-e látni...?! Sokkal jobban kikészít és feltüzel ez az egy kérdés, mint bárkit. Elég említenie a mosdót, már rohanok is. A tervem az, hogy kizárom őt onnan és mindenki mást, aki be akar jönni. Egyedül kell lennem, megnyugodnom, mielőtt baj történik. Nem engedhetem el magam. Nem tehetek semmit. Akkor sem, ha rettentően feszül rajtam a nadrág. Haza kell jutnom, anélkül, hogy... Eddig jutok gondolatban, miközben magam elé motyogok, amikor észreveszem, hogy egy pasas veszett nagy szemeket mereszt rám. Nem tehetem meg, hogy nem törődök vele. Főleg akkor nem, amikor megkérdezi, hogy mi baj van. Csak megrázom a fejem, és amikor közelebb jön, elállok az útból. Ezt persze inkább csak hallom, mint látom. A szemem csukva, de sokat nem segít. A képek pont olyan élénken jelennek meg előttem, mintha még most is kint lennék. Inkább próbálok a léptek hangjára figyelni. Hallom, hogy a fickó ott áll mellettem. Elállok az útból. Amint kimegy, majd eltorlaszolom újra az ajtót. Szép terv. Jenna kihasználja a lehetőséget és besurran. Hogy honnan tudom? Érzem! Esküszöm, hogy érzem, hogy belépett! - Kérlek... - nyögök ki ennyit, de magam sem tudnám megmondani, hogy mire kérek pontosan. Arra, hogy hagyja abba, vagy hogy ne kínozzon tovább és lépjen? Azt viszont tudom, hogy úgy állok ott előtte, mint akit megbabonáztak. Nem merek mozdulni. Már annyi elég lenne ahhoz, hogy... A szemem viszont kinyitom. Nem sokat segít, hogy láthatom őt. Ahogy ott áll előttem és néz rám. Vagyis a nadrágomra és... Tényleg elfelejtek levegőt venni egy pillanatig, de legalább már addig eljutok, hogy nem sütöm le a tekintetem. De nem ám! Helyette inkább a beharapott ajkaira, a dekoltázsára, a testére pillantok. Úgy mérem fel újra és újra, mintha most látnék először nőt életemben. Vagyis... ebben azért van valamennyi igazság. Élőben, így, még senki nem állt így velem szemben, de főleg nem lépett közelebb. Hátrálok a csempéig, de csak azért, hogy valami biztos pontot érezzek. Most már nem menekülök. Úgysem tudok, hiszen egyetlen gondolat jár a fejemben. Egyetlen üzenet kering a véremben. Akarom! Meg akarom csókolni!
do you know who i am?
Vendég
Vendég
Tárgy: Re: McDonald's 11.12.13 15:17
Az tuti, hogy most már nagyon rossz néven venném, ha azt mondaná, hogy mégse menjek. Egyrészt egyedül tuti, hogy nem fogok makettekkel hokizni, másrészt pedig már tényleg kíváncsi vagyok azokra a híresen okoz kis állatokra. Nem azért, mert mit tudom én állatkertben ne láttam volna még ilyesmit, de ez azért más, végülis ha egyszer ott vannak tök közel és akár meg is foghatod őket, persze felügyelet mellett, mert nem akarom ám, hogy megharapdáljanak. - Azért nincs ennyire szigorú mércém, de valami alapján csak kell dönteni nem? Meg hát az a helyzet, hogy túlságosan könnyen nyitok bárki felé, úgyhogy ez a pontozás most új rendszer. - mosolyodom el. Szó se róla eléggé ellentétesek vagyunk, nekem ahhoz kell pontoznom meg agyalnom, hogy azt mondjam nem megyek el valakihez, neki pedig az okoz nehézséget, hogy igent mondjon egy ebédre. Én túl könnyen nyitok, ő meg túl nehezen, de egyelőre úgy fest, hogy mégis csak az én kitartásom az, ami erősebb. - Huh, akkor nem biztos, hogy merek majd nyúlkálni is az akváriumba. - nem akarok harapásokat, mert bár nem vagyok annyira nyafka kislány, de attól még nem vágyom direkt a fájdalomra. Maximum kesztyűben, vagy finomnak, hogy ne érjék el az ujjamat. Biztos vannak erre trükkök, hogy nyúljunk a gekkóhoz, hogy ne rágja le tőből az ujjainkat... vagy ennyire nem kell drasztikusan nézni a helyzetet? Aztán jön a talán buta kérdés, mert biztos nem tök egyformák, de én sosem voltam jó abban, hogy az állatokon kiszúrjam az ilyen egészen apró különbségeket. - Áh, és a különbségeket nagyító nélkül is lehet látni? - vigyorodom el, de nem akarom ám én direkt piszkálni, bár így elsőre az jön le ebből nekem, hogy elég picik az eltérések ahhoz, hogy egy könnyen ne lehessen kiszúrni. Maximum majd nem nevezem őket a nevükön és akkor nem lesz feltűnő, hogy halvány sejtésem sincs róla, hogy melyik-melyik. Meg hát azért elsőre tuti, hogy ő sem tudta őket megkülönböztetni... igaz? A kellemetlenebb témákat is sikerül azért áthidalni, ha más nem, akkor azzal, hogy egyszerűen nem beszélünk róla. A bárok témája már érdekesebb, tényleg nehéz elhinni, hogy járt már ilyen helyen, vagy hogy önként. - Így már értem, és végülis nem, biztosan azóta nem változtak. - mosolyodom el. Nem gondolom, hogy ez ciki, vagyis nem annyira és sikerül még azt is legyőzni,hogy ne kérdezzek rá, hogy ez miért változott meg. A szülei jó fejek lehettek, de most meg olyan, mint aki totál be van zárkózva. Valami tuti, hogy megváltozott idő közben, lehet hogy a haláluk miatt fordult magába? Az fel sem merül benne, hogy ez a fájdalommentes élet válthatta ezt ki, hiszen még maga a tény is határozottan új nekem. Viszont megint sikerült futásra késztetnem, vagy legalábbis gyors távozásra. Bár legalább nem a kijáratot választja, már ez is valami. Azon csak rendületlenül mosolygok, hogy milyen hamar eltűnik néhány ártatlan kérdés miatt. A legtöbb pasinak ez inkább csak felhívás lenne keringőre, hogy az ebéd után leléphetünk és teszem azt elszórakozhatunk a nap további részében együtt valamiféle kényelmesebb helyen, mondjuk egy ágyban. Esetében ez viszont nem így történik, inkább láthatóan képtelen kezelni az egész helyzetet. Persze erre számítottam, bármint számíthattam volna, de akkor sem ment, hogy jobban visszafogjam magam. Sokszor csak úgy jönnek a számra a mondatok, és csak akkor jövök rá, hogy nem kellett volna kimondani, amikor már késő. Adok neki azért pár szusszanásnyi percet, mielőtt én is úgy döntök, hogy felállok és szépen utána megyek. Fene tudja, hogy nem lesz-e rosszul, vagy... mit tudom én. Jobb inkább megnézni hogy van. A végén még a keresztszülei kinyírnak, mert kárt teszek szegényben pár ártatlan kis mondattal. Pont sikerül találkoznom a fickóval, aki a mosdóból jön ki, úgyhogy gyors váltással csusszanok be az ajtón, amikor ő épp ki jön, és persze még most is képes vagy egy sokat mondó mosolyt villantani rá, amikor értetlenül figyeli az eseményt, hogy éppenséggel lány létemre pont rossz helyre készülök bemenni. Hallom, ahogy szinte már nyöszörögve ejti ki azt az egyetlen szót, hogy kérlek. Igazából nem tudom, mire akar pontosan vonatkozni, de most nem is fogok ezen gondolkodni huzamosabb ideig, hiszen nagyon jól látom, hogy milyen állapotban van, és azért szó se róla, tetszik, hogy pár szótól ennyire beindult. Nem nagyon zavar, hogy hátrálni kezd, az a fő, hogy nem rohan ki pánikszerűen az ajtón. Megyek tehát utána és állok meg végül előtte pár centire, vagy talán inkább csak milliméterre. - Ha jól sejtem te még nem nagyon voltál senkivel ugye? A kis fickó legalábbis arra utal, elég rendesen felpörögtél pár mondat miatt. - miért érzem kicsit hülyén magam, hogy én fogom itt megrontani. Vicces tény, hogy a tetejében még idősebb is nálam, de az tuti, hogy magasabb. Mégis továbbra is csak állok előtte és nem fordul meg a fejemben, hogy megcsókoljam. A-a, szó sincs ilyesmiről. Egészen mást csinálok, a nadrágját kezdem el lefelé tolni, az alsójával együtt és ereszkedem én is lejjebb ezzel egy időben. Lehet, hogy érdemes lenne legalább bemenni az egyik fülkébe, de... félek, hogy akkor nagyobb eséllyel menekülne el előlem, amire így talán nincs annyi lehetőség. Nem hezitálok sokat, és ha csak nem állít meg mindenképpen, akkor simán térdre ereszkedem szépen előtte és tényleg egészen óvatosan simítok végig odalent rajta először csak kézzel, és csak utána vetem be a számat is.
do you know who i am?
Vendég
Vendég
Tárgy: Re: McDonald's 11.12.13 16:52
18+
______________________________________________________________ Aprót bólintok a szavaira, bár kissé csalódottan. Tényleg azt hittem, hogy most megtudok valami nagy titkot. De végül is, beérem azzal, hogy megtudtam, ő mi a alapján dönt pillanatnyilag. Jó lesz észben tartani és gyűjtögetni a jó pontokat. Én viszont biztos, hogy nem állítok fel ilyen rendszert. Nem hiszem, hogy lenne értelme. Bár most is talán összeszedhetne egy rossz pontot, de nem azért, amiért kicsúszott a száján, hogy mekkorát harapnak a gekkóim. Inkább a bocsánatkérés az, ami nem tetszik. Ezért van az, hogy kis hezitálás után felelek csak és olyat mondok, amiből nem lehet leszűrni, bármi baj is lenne velem. - Terrárium. Akváriumban a halak vannak - javítom ki gondolkodás nélkül, majd szinte azonnal folytatom is a beszédet. - Téged nem fognak megharapni. Majd beszélek velük - bólintok mosolyogva és próbálok nem belegondolni abba, hogy ez milyen hülyén is hangzik. - De ha többször leszel velük... Úgy értem, idővel megszokják az ember közelségét és amíg nem fenyegetően érsz hozzájuk, nem harapnak, csak elhúzódnak - beszélek, miközben próbálom felidézni én hogy is szerettetem meg magam velük. Megvannak a lépések, hogy lehet a közelükbe férkőzni. Pont úgy, mint ahogy a kutya is előbb csak megszagolja az embert, a gekkóknál is vannak ilyen trükkök. Majd elmagyarázom neki, ha szükség lesz rá. - Lehet hát! - állítom magabiztosan, majd inkább hozzáteszek még valamit. - Legalábbis én soha nem használtam nagyítót - pontosítok, de ettől függetlenül biztos vagyok benne, hogy ő is látni fogja a különbséget. Ha más nem Jorg szeménél a sérülést. Az azért tényleg feltűnő. Viszont ott még nem tartunk. Ugye most nem fogunk itt hagyni mindent és elvonulni hozzánk, hogy megmutathassam neki őket. Inkább még pár kérdés, amiktől először kissé még feszengek, de a bár dolog felidéz jó pár szép emléket és úgy mosolygok, mint régen. - Látod, nem hazudtam - állítom újra magabiztosan, mikor ő is elismeri, hogy biztosan nem változtak azóta a bárok. A lényeg, hogy már voltam életemben és kész. Azt viszont el kell ismernem, hogy nővel lenni... már maga a gondolat elég ahhoz, hogy úgy érezzem, végem van. Hát még amikor percek múlva megkapom az ajánlatot, hogy láthatom. Úgy menekülök ki a mosdóba, mintha az életem múlna rajta. Az igazság inkább az, hogy a maradék méltóságom a tét. Ha itt ülök továbbra is vele szemben és hallgatom a szavait, nézem, ami kilátszik a felsőjéből vagy éppen hagyom, hogy az agyam továbbra is ilyen képeket vetítsen... Késő. Már így is késő. Tudom. Már akkor sem volt sok esély rá, hogy le tudom nyugtatni a testem, amikor becsuktam magam mögött a mosdó ajtaját és nekidőltem, hogy mindent kizárjak. A fantáziáimat így sem sikerült kizárni. A fickót viszont muszáj kiengednem a kínálkozó alkalmat pedig persze hogy kihasználja Jenna! Eleinte még ellenemre van - azt hiszem. Utána? Mikor egyre közelebb jön? Már könyörgök neki. Azt nem tudom, pontosan miért, mit akarok elérni. Ennyi értelmes gondolatot már nem képes az agyam összeállítani. Csak hátrálni tudok, amíg a fal meg nem állít. A kezem vakon keres valami kapaszkodót, de nem igazán talál. Válaszolnom kellene. Hiszen kérdezett. Erre felelni szokás. De nem hiszem, hogy akár egy értelmes szót is ki tudok most nyögni. Hogy is tudnék?! Itt áll előttem, én teljesen be vagyok indulva és már nem a képzelt képek váltogatják egymást, hanem a valóság gyorsul fel. El sem hiszem, hogy azt csinálja, amit. Komolyan... komolyan a nadrágomnál van a keze? Az egész testem megfeszül, ahogy tudatosul bennem, ez tényleg megtörténik, de nem mozdulok, csak lenézek rá. Tényleg... Egy halk sóhaj hagyja el a szám, amikor lekerül a nadrág és az alsó a bokámra. Szeretném visszafogni magam. Megcáfolni az egyértelmű tényt, hogy még nem voltam senkivel. De mondanom sem kell, ez nem az a pont, amikor bármibe is tudatosan van beleszólásom. Hagyom magam. Ott állok és csak nézek le rá, vágytól ködös tekintettel és szép lassan - miket beszélek, szinte azonnal, ahogy hozzá ér - leváltja a halk sóhajt egy hangosabb nyögés. Egy pillanatra a repedezett plafonra emelem a tekintetem, de aztán újra lenézek. Őt akarom látni. Látni akarom, ahogy... A testem lángol, a szívem néha kihagy egy-egy ütemet. Azt hiszem, nem kell túl sokáig ott lent lennie. Rekordidő alatt képes leszek elérni a csúcsot. Belelehet a gyönyörbe halni?
do you know who i am?
Vendég
Vendég
Tárgy: Re: McDonald's 11.12.13 18:11
18+ Nem hiszem, hogy vannak olyan nagy titkok, amiket el tudnék árulni neki, vagy bevált trükkök, amik mindenkinél működnek. Szerintem azért mindenki egyedi és ezért nem is lehet semmiféle egyetemleges rendszert meghatározni, de persze azért próbálkozhat leszűrni a lényeget, nálam legalábbis sikerülhet neki gond nélkül, meg hát ha kérdez, akkor szívesen válaszolok is. Azt viszont tényleg nem akarom megtapasztalni, hogy mekkorát harapnak a gekkói, maximum ha már összebarátkoztam velük, akkor vagyok hajlandó a kezemet is betenni hozzájuk. Ennyire azért féltem a testi épségemet. - Ja, akkor terrárium. Nem értek én ezekhez túlságosan, nézd el nekem. - apró mosolyt. Nem zavar, hogy kijavított, főleg mer ő ért hozzá jobban, nem fogok én ezen kiakadni, el tudom ismerni, ha a másik többet tud nálam, és az tuti, hogy gyík fronton neki sokkal több az ismerete. A következő szavaira viszont már még inkább elmosolyodom, azért ez elég sokat mondó kijelentés volt tőle, mit ne mondjak. - Szóval, ha többször leszek velük...? - nem tudom, hogy neki világos-e, amit mondott, hiszen előzőleg még az ebédre is nehéz volt elhívni, most meg már ott tartunk, hogy többször nézzem meg a gekkóit? Nekem mondjuk nem gond, nem az a típus vagyok, aki egy találka után passzol valakit, és keres mást. Szeretek kapcsolatot építeni, ismerkedni, meg minden, úgyhogy szívesen nézegetem meg még párszor azokat a gekkókat és persze majd figyelek a részletekre, amiket tanít, hogy mennyire kell óvatosnak lenni velük. Nem esem majd túlzásba, az, hogy menekülnek jobban hangzik, mint hogy harapnak. Fene tudja, hogy mennyire fogunk majd jól kijönni. - Jó de mindenkinek másra áll rá a szeme, lehet hogy nekem tök egyformák lesznek. - rántom meg picit a vállam, bár a fene tudja. Kár ezt előre kitalálni, majd amikor oda jutunk, akkor ki fog derülni, hogy meg tudom-e őket különböztetni. A sérülés meg... hát ha a gyík kicsi és a sérülés nem azt jelenti, hogy hiányzik az egyik szeme, akkor nem vagyok abban biztos, hogy tényleg ki fogom szűrni ezt a különbséget, de tényleg meglátjuk. Az viszont tényleg meglepő, hogy járt már bárokban, de azért nem úgy, ahogy más gondolná, és így már sokkal jobban értem a dolgot. Igazából visszatérhetne ahhoz a rendszerhez, mehetne kicsit többet is emberek közé, de ezt már nem teszem hozzá, mint ahogy azt sem kérdezem meg, hogy miért változott meg, ha ezek szerint a szülei lazább emberek voltak. Talán csak a keresztszülők túl merevek. Bár nem annyira, mint amennyire esélyes, hogy ő azzá válik csak egyszerűen pár mondatomtól. Sejtem én, hogy milyen gondolatok cikázhatnak a fejében, és képek jelennek meg a szeme előtt, ha ennyire hirtelen rohan ki a mosdóba. Még a széket is sikerül fellöknie majdnem. Én pedig szépen megyek utána, mert hát mégis csak meg kéne nézni, hogy van, nehogy nekem valami baja lenne, mert akkor engem állítanának pellengérre a keresztszülei. Nem vagyok én annyira rossz kislány, hogy bajt okozzak valakinek. A fickó mellett sikerül besurrannom és az már egyértelmű, hogy baj az nincs, maximum ő érzi annak, de ez teljesen természetesen. Normál esetben tudná is annyira kontrollálni magát, hogy pár mondattól ne induljon be ennyire, de végülis ha azt vesszük, akkor ez egyben imponáló is, habár van egy olyan halvány sejtésem, hogy nem nekem szól. Bárki, ha így viszonyulna hozzá, akkor hasonló reakciót érne el nála pillanatok alatt, de ezzel most nem nagyon foglalkozom. Egyszerűen csak megyek utána, ahogy hátrálni próbál, és nem hagyom ám, hogy csak úgy meglógjon. Egyébként is úgy normális, ha az ott lent nem marad ilyen állapotban és én segíthetek rajta, hogy túljusson ezen a helyzeten. Az fel sem merül bennem, hogy megcsókolom, most nem erre van szükség, hanem egész másra készülök a számmal. Lehet, hogy ez neki még nem nyilvánvaló, amikor a nadrágja erősen dudorodó részére pillantok, de biztosan hamar le fog esni neki. Nem várok ám igazából választ sem tőle, sejtem, hogy most nem fog annyira az agya, hogy beszélni tudjon, főleg amikor még lejjebb is tolom a nadrágot és hamarosan már a bokájánál köt ki minden, ami jelenleg felesleges. Időnként azért felpillantok, miután már térdre ereszkedtem előtt. Nem hiszem, hogy amikor elindult a netkávézóba, vagy amikor elhívtam ebédelni, akkor gondolta volna, hogy ez a nap így alakulhat, vagy bármelyik napja így alakulhat. Azért kicsit tartok tőle, hogy megint én csinálok marhaságot, mert hajlamos vagyok rá, hogy túlzásba esem. Miért nem tudok valakivel egyszerűen csak barátkozni? Pedig én tényleg igyekszem, de ha egyszer a helyzet most is valahogy... adja magát? Újra és újra találkozik a tekintetem az övével, habár egyszer-egyszer felnéz, látom ám, de azt is, hogy mennyire sugárzik a tekintete. Én pedig hülyeség vagy nem, de örülök neki, hogy örömet okozhatok, vagy mondjuk úgy, megmutathatom neki, hogy miért is jó, ha az ember nem egyedül foglalja el magát, hanem valaki mással. A kezem ügyesen játszik vele odalent, a szám és a nyelvem is gyakorlott mozdulatokkal kényezteti. Egyértelműen hallani a halk nyögésekből, hogy nagyon is tetszik neki, és várható volt, hogy nem kell túl sok idő, hogy elérje a csúcsot. Hallom az utolsó hangosabb nyögést. Csoda, hogy nem jött be senki, azt hiszem mázlink van. Amikor érzem a sós folyadékot a számban, akkor pár pillanat múlva elhúzódom. Nincs nekem gondom ezzel, de azért mégis csak nem árt, ha az ember utána legalább pár korty vizet magához vesz. Nem hiszem, hogy addig is elszalad majd, amíg én a csaphoz lépek, és csak utána vissza hozzá. Valahogy sejtem, hogy kell majd neki pár pillanat mire összeszedi magát. Még utoljára végigsimítok a férfiasságán, de a tekintetem már az övébe fúródik, ahogy újra beharapom a szám. - És hezitáltál, hogy elgyere-e velem ebédelni... - mosolyodom el újfent, de még mindig csak állok előtte. Azért felöltöztetni nem fogom, csak összeszedi majd magát igaz?
do you know who i am?
Vendég
Vendég
Tárgy: Re: McDonald's 11.12.13 19:04
______________________________________________________________ Megfogadtam magamban, hogy a jó pontokat akarom gyűjtögetni nála. Ha most ez a kulcs a... nem is tudom, mihez, akkor igyekezni fogok. Mégis gondolkodás nélkül javítom ki, amikor rosszul mondja. Nem akvárium, terrárium. Miért nem tudom befogni? Sokkal jobb volt, amíg nem éltem magam bele ennyire. Akkor legalább átgondolom, mit mondok. De ahogy látom, azért szerencsére nem veszi túl rossz néven. Azért biztos, ami biztos, próbálok egy mosolyt varázsolni az arcomra, hogy így kérjek bocsánatot, amikor ha úgy vesszük, kötekedtem egy kicsit. De hiába ez a kis bökkenő, továbbra is kimondom, ami csak megfordul a fejemben. Így történik meg, hogy olyasmit említek, hogy többször lesz... - Többször... izé... - próbálok valami értelmes magyarázatot kitalálni, hogy miért is mondtam ezt, miközben akaratlanul is az égett kezem dörzsölgetem a másikkal. Az igazság, hogy magam sem tudom, miért mondtam ilyesmit. Csak úgy jött, most pedig már nem lehet visszaszívni. Ez persze nem azt jelenti, hogy igazából nem akarom, hogy többször ott legyen velem, csak fogalmam sincs, ezt normális dolog-e, megbeszélés nélkül biztosnak állítani. - Nem volt szándékos - mondok végül ennyit és gyorsan a számba tömök pár szál sült krumplit, hogy ezután tényleg ne sodorjam magam ilyen helyzetekbe. Ez is több, mint elég. Eddig úgy hittem, hogy a gekkóim teljesen veszélytelen téma. Mégis képes vagyok eközben is hibát véteni. Azt pedig már ne is említsük, hogy mi történik akkor, amikor más vizekre evezünk. Azt sem értem, hogy voltam képes eddig ott maradni vele szemben, de most már egyértelmű, hogy lépnem kell. Elég kiejtenie a száján a mosdó szót, mint valami villám, úgy cikázik végig az agyamban a felismerés. Ki kell mennem. Ott kell magamra csukni az ajtót. Meg is teszem, de sokra nem megyek vele. Egy percem sincs arra, hogy megnyugtassam a testem és próbáljak valami emberi, normális arcot varázsolni magamnak, már meg is jelenik Jenna. Hátrálok tőle a falig, de most már nem azért, mert menekülni akarok. Amikor még könyörögtem neki - valamiért -, még egy részem szeretett volna. Most már nem. Most már csak enyhülést akarok. Alig hiszem el, amikor ez elérhető távolságba kerül. Eddig csak a képzeletemben játszódott le az ilyesmi. A valóságban esélyt sem láttam erre, de... most... tényleg... Fogalmam sincs, normális esetben ezt, hogy kell kezelni, de az biztos, hogy én arra is alig vagyok képes, hogy talpon maradjak. Az ujjaim a hideg csempét markolásszák, miközben nem bírom magamban tartani a kisebb-nagyobb nyögéseket. A legvégén egyértelműen egy hangosabb hagyja el a szám. Ha képes lennék most gondolkodni, megállapíthatnám, hogy életemben nem éreztem magam ennyire... jól! Az, amikor a szobámba zárkóztam be és fantáziáltam... semmi ehhez képest! Úgy állok ott továbbra is a falnál, mintha most is valamiféle engedélyre várnék. Még a fejem sem tudom elfordítani, hogy őt kövessem a tekintetemmel. Próbálom összeszedni magam, miközben akaratlanul is felcsúszik az arcomra egy elégedett mosoly, ami még akkor is ott van, amikor újra odaáll elém és egy pillanatra megérzem az érintését. Időre van szükségem, amíg képes vagyok felfogni a szavait. - Ez az... ebédhez tartozik? - nyögöm szinte egyesével a szavakat, miközben még most próbálom szabályozni a légzésem. Csak jó egy perccel később, amikor nyílik az ajtó, akkor jutok el addig, hogy pillanatok alatt felhúzzam a nadrágom. Amikor egy kigyűrt fickó megjelenik én már a csempe felé fordulva igyekszem megbirkózni azzal a nehéz feladattal, hogy az övemet becsatoljam. Túl ködös még most is az agyam ez az egész után. Úgy érzem magam, mintha a fickó azzal, hogy bejött egy gyönyörű álomból ébresztett volna fel és még kómás lennék. Mikor végre megbirkózok ezzel a feladattal, akkor fordulok újra meg. Nem szólok semmi, csak állok, Jenna tekintetét keresem és nyelek egyet sikerül. - Gondolom... én... köszönöm - suttogom a szavakat úgy, hogy a fickó még véletlenül se hallja. De még ezek után sem mozdulok. Húzzon már ki innen a pasas! - Szeretném... szeretnélek... Megcsókolhatlak? - kérek engedélyt végül suttogva, amikor megunom a várakozást. Kettesben vagyunk, vagy sem, most valahogy nem érdekel. Túl sokszor téved a tekintetem az ajkaira és valljuk be, ezek után szeretnék legalább végigsimítani a testén.
do you know who i am?
Vendég
Vendég
Tárgy: Re: McDonald's 11.12.13 21:22
18+ Nem veszem én rossz néven, hogy ki javít, végülis ez is mondható jó pontnak. Az se kellemes, ha valaki bólogat arra, amit mondasz, és aztán meg végül mégis kiderül,hogy hülyeséget beszéltél és érezheted magad még rosszabbul, mintha segített volna. Vehetjük úgy, hogy tanított nekem valami újat és tanulni soha sem szégyen igaz? Vagy csak szimplán elég pozitívan látom az életet ahhoz, hogy ennyire könnyen vegyek mindent? Fene tudja, de ez szerintem jó tulajdonság, nem szoktam túl gyakran keseregni, még azon is sikerült könnyen túltenni magam, amik mostanában történtek velem, pedig a legtöbben már rég kiborultak volna. - Igen többször, és nyugi, nem eszlek meg. Nem kell ledörzsölnöd a bőrt a kezedről. - mosolyodom el, ahogy látom mit művel megint az evés helyett. Ha nem hagyja abba akkor én fogom elkapni a mancsát és inkább fogjam, minthogy ilyen műveljen. Azért mert nem fáj, még ugyanúgy árt magának, és meg fog látszani a nyoma. Nem jön normálisan rendbe a bőr a kézfején, ha ilyesmit művel. Békén kéne hagyni a kezét, otthon bekenni valami hűsítő krémmel, vagy ilyesmi, hogy könnyebben rendbe jöjjön. Csak finoman megrázom a fejem erre a nem volt szándékos dumára, pedig engem egyáltalán nem zavar, amit mondott, csak a fene se tud kiigazodni rajta. Nehéz eldönteni, hogy ha visszakozik, akkor maga miatt teszi, vagy miattam. Mármint hogy azt hiszi nekem lenne gond elmenni megnézni a gekkóit gyakrabban, vagy ez inkább neki probléma? Azért a másodikat zokon venném, akkor is, ha nem értek a gyíkokhoz és kérdezek pár olyat, ami butaságnak hathat számára. De végülis érdeklődöm és ez a fő nem? Aztán persze minden kellemetlenre fordul, pedig én tényleg csak beszélek, ártatlanul... na jó, azért nem teljesen, hiszen a hülye is tudhatja, hogy ebből számára nem sok egyszerű történet sülhet ki. Majd meglátjuk, hogy mennyire bírja, de úgy fest nem nagyon, mert olyan gyorsan tűnik el a mosdó irányába, hogy csak na. Nekem pedig nem marad más, mint hogy nagyokat pislogjak és pár utolsó falat és korty után menjek utána. Csak, hogy ne legyen baja, meg... na jó, ennyire nem tervezek ám előre, de tényleg! A fickó mellett könnyen bejutok, akkor is, ha inkább most szeretne kizárni az életéből és eszem ágában sincs csak úgy annyiban hagyni a dolgot, vagy véletlenül is meghátrálni. Egyszerűen csak szeretnék segíteni rajta, hiszen látszik rajta, hogy lángol az arca és mennyire fel van hevülve. Ezen pedig a legegyszerűbben egyféleképpen lehet segíteni és az nem az, ha megmossa vízzel az arcát. Nem kell sokat várni, hogy akcióba lendüljek, alul hamarosan lekerül róla minden felesleges ruhadarab, legalábbis a bokájáig, én pedig minden bizonnyal olyan élvezeteket nyújtok neki, amire még nagyon sokáig emlékezni fog, ha csak... nem múlom felül, amikor majd megnézem a gekkóit. Bár az már nehezebb lesz, főleg ha már szobával arrébb a keresztszülei is ott lesznek, mert hát nem vagyok egy visszafogott, csendes kislány. Automatikusan elmosolyodom, amikor az utolsó hangos nyögés, és persze a fizikai tény is azt bizonyítja, hogy elérte a csúcsot. A széles mosolyáról már nem is beszélve. Na igen, ezt hívják elégedettségnek. Pár pillanat kell csak nekem, meg néhány korty víz, és már újra előtte is vagyok, hogy még egy aprócska érintéssel, finom simítással érjek hozzá. Mondhatnám, hogy próbálom megnyugtatni a még mindig határozottan kemény férfiasságát. A kérdésére viszont nem tudom visszafogni magam és azonnal felnevetek. Na nem bántóan, de azért ez határozottan naiv mondat volt, vagy nem is tudom, hogy minek nevezzem. Kell pár pillanat, mire sikerül megszólalnom. - Nem azért nem mindenkivel ilyen egy ebédem, az elég durva lenne. - vagyis érezheti magát kivételesnek, bár persze volt pár vacsorám, ami éppenséggel hasonlóan végződött, bár őszintén szólva elég ritkán kerül sor arra, hogy mosdóban csináljak bármit is. A legtöbb pasi azért el tud jutni az ágyig, no meg végülis ez most egy elég rövid akció volt, arról nem is beszélve, hogy egyoldalú, ami ilyen téren engem nem zavar. Mondjuk úgy, hogy nekem már elég sokszor volt részem kellemes élményekben, neki pedig pedig nem, szóval épp ideje volt már. Amikor a nagydarab pasas betoppan egy kicsit sem vagyok zavarban, csak egy bájos mosolyt villantok rá, pedig ha jól sejtem elég könnyen le tudja szűrni, hogy mi történhetett itt. Főleg mert nekem nincs éppenséggel helyem a férfi mosdóban, Link pedig épp zavartan igyekszik visszaküzdeni magára a nadrágot. Inkább csak intek neki a fejemmel, hogy ha akar akkor válasszon egy fülkét szépen, mert én egyelőre még maradok. - Nem kell megköszönnöd, majd... meghálálod. - villantok egy sokat mondó mosolyt, amit ha akar, akkor tuti, hogy érteni fog, sőt még az is esélyes, hogy a pasas is, aki épp igyekszik nyugiban arra koncentrálni, amiért jött, bár ha nagyon fülel, akkor nehezebb lesz majd neki, de ez engem hol érdekel? Arra már csak mosolygok, hogy engedélyt kér, mint amikor arról volt szó, hogy utánam jöhet-e. - Nem kell mindenre engedélyt kérni Link. - közelebb húzódom hozzá, azaz inkább úgy fogalmaznék, hogy konkrétan szorosan hozzá simulok. Oda simíthat, ahova csak szeretne, sőt ha nagyon azt érzem, hogy bizonytalankodik, akkor simán segítek is neki, hogy eltaláljon a hátamig, a csípőmig, csak épp a mellem oldalsó vonaláig, hiszen a többi most éppenséggel a mellkasának feszül, úgyhogy ahhoz nem férne hozzá. Az ajkait pedig meg is célzom, nem tudom, hogy mennyi gyakorlata van, de nem hiszem, hogy túl sok, mindenesetre legalább biztos, hogy elég nagy lesz az igyekezete.
do you know who i am?
Vendég
Vendég
Tárgy: Re: McDonald's 12.12.13 13:55
______________________________________________________________ Semmi okom rá, hogy továbbra is idegeskedjek. Tényleg nincs, mégis azon kapom magam, hogy egy apró hibát vétek, valami olyat mondok, amit nem gondoltam át, máris feszült vagyok. Pedig itt nincs semmi veszély. Ha rosszat mondok, hát ez van. De képtelen vagyok így felfogni. Csak annyi csúszik ki a számon minden előzetes megbeszélés nélkül, hogy ha majd többször lesz nálam, megszokják a gekkóim, de ez is elég ahhoz, hogy kapásból a kezem kezdjem dörzsölgetni. Mostanság már nem szoktam ezt csinálni, de most mégis valahogy akaratlanul is jön a mozdulat. Régen, még több éve képes voltam véresre kaparni, hogy megbizonyosodjak róla, tényleg nem érzek fájdalmat, bármit is teszek. Aztán Mary kesztyűt húzott a kezemre és valahogy felhagytam ezzel. Egészen mostanáig, úgy tűnik. Amikor rám szól, akkor igyekszem befejezni egy bocsánatkérő mosoly kíséretében. Nem azért bánom, hogy nekem bajom lesz belőle, hanem azért, mert ő észrevette és zavarta. Vagy valami olyasmi. De talán nem is olyan rossz dolog, hogy abbahagyom. Nem kellene rászokni. Ha már most nem fejeztem volna be, jó tíz perccel később már semmi bőr nem lenne a kézfejemen. Ha eddig feszült voltam, akkor most egyenesen szétrobban a testem. Az, ami a mosdóban történik, minden képzelgésemet felülmúlja! Voltak már vad álmaim, fantáziáim, de ez a csúcs, ami történik. Soha, de soha nem volt ilyen intenzív és valós. Akkor sem, ha a legszexisebb nőt képzeltem magam elé. Most pedig ott támaszkodok a hideg, csempézett falnál és a tudatom szépen adagolja, hogy ez most tényleg a valóság. Tényleg megtörtént. Egyelőre még annyira letaglóz a felismerés és az utóhatás, hogy még a fejem sem vagyok képes oldalra fordítani Jenna után. A nagy, elégedett mosolyon kívül, pont úgy állok ott, mint eddig. Jó egy perccel később nyitom szóra a szám, akkor is elég nagy baromság csúszik ki rajta. A különbség az, hogy nem vagyok tőle zavarban és nem feszül meg a testem, hogy hülyeséget mondtam. A válaszára inkább csak még jobban kiszélesedik a mosolyom, de továbbra sem mozdulok. Nem tudom, meddig lennék képes itt ácsorogni, letolt nadrággal, ha nem nyílna az ajtó. Lehet, hogy nincs semmi szégyellnivaló abban, ami történt, de attól még nem ártana legalább felhúzni az alsót és a nadrágon. Igaz, hogy megszenvedek egy kicsit az öltözködéssel, de most ez sem zavar. Továbbra is ott ül az a mosoly az arcomon és úgy nyögök ki neki egy köszönömöt. A válaszára viszont egy pillanatra megdermedek. Nem azért, mert zavarban vagyok. Sokkal inkább azért, mert tökéletesen értem, miről beszél és ráadásként a szavai azt jelentik, hogy a mosdóból - vagy a Mekiből - kilépve, még látjuk egymást. Tényleg látjuk és... Nyelek egyet, de egy szóval sem mondom, hogy nem. Meg fogom neki hálálni. Igen. Valamikor a... közeljövőben. De a csókra még így is engedélyt kérek tőle. Szerettem volna megvárni, amíg a nagydarab fickó kivonul innen, de nem teszi, én pedig nem bírok várni. Általában nagyon is türelmes tudok lenni, de most nem. Túlzottan fel vagyok pörögve és még többet akarok kapni... adni. - Majd igyekszem megjegyezni - mondom, de a hangom továbbra is csak suttogás, miközben azt nézem, hogy lép újra közelebb. Nem kell parancsot adnom a kezemnek, az ösztönből emelkedik és fonódik rá a csípőjére, majd valamivel lejjebb. Furcsa, de tudom, mit kell tennem. Még ha a csókkal bénázok is, a kezem megtalálja a helyes utat. Végig a gerince mentén a fenekéig, ahol szintén valami belső ösztöntől vezérelve markolnak rá az ujjaim. Egy részem szeretne ezért a mozdulatért bocsánatot kérni, de eszemben sincs megszakítani a csókot. Túl édes... túl sokat ígérő... és túl izgató. Még azt sem tudom, hogy a fickó itt van-e még és az első sorból nézi végig az első igazi csókom vagy már régen kint van. Azt viszont tudom, hogy a csók és az a kis dörzsölés, amit a teste okoz elég ahhoz, hogy az ajkaiba nyögjek, amikor csak egy pillanat választ el attól, hogy újra a csúcsra érjek. Le kellene állni, hogy ez a majdnem csak majdnem maradjon, de...
do you know who i am?
Vendég
Vendég
Tárgy: Re: McDonald's 12.12.13 14:46
Van az, amikor hasznos lenne tanulni a másiktól, vagy egy kicsit adni bizonyos jellemvonásunkból és el is venni, csereberélni, ha úgy tetszik. Ő láthatóan mindenen izgul, hogy mit mond, hogyan mondja, miért mondja, belőlem meg általában csak úgy dőlnek a szavak mindenféle előzetes átgondolás nélkül, hogy mi lehet a következménye annak, ami kibukik belőlem, sosem érdekelt. Maximum utólag bánom meg a szavaimat, de az is viszonylag ritka. Egy kicsit tehát ő lehetne bátrabb, én pedig talán visszafogottabb? De az meg már nem én lennék igaz? Meg akkor lehet, hogy nem jött volna el velem ebédelni, hiszen őszintén szólva volt pár nehéz köröm vele eddig, ezt senki e tagadhatja. Kifejezetten nem egy egyszerű eset, én pedig őszintén szólva még soha nem futottam ennyit egy ember után sem, pont fordítva szokott ez lenni. Bár persze szó se róla, hogy mindig túl hamar bonyolódom bele mindenbe, és most is ez sikerül, pedig én annyira igyekszem! Szeretnék barátkozni, mert eddig más nekem nem igazán jött be. Persze húsz vagyok, nem várhatom, hogy máris megtalálom ilyen fiatalon a nagy Őt, de attól még lehetnék egy kicsit körültekintőbb. Ahhoz viszont az kéne, hogy most se nyomuljak ennyire. Vagyis nem is teszem ám igazán, inkább csak jár a szám, csak jön, amit gondolok, amivel sikerül zavarba is hozni, meg végül még az asztaltól is elüldözni. Fene se tudja, hogy most akkor menekül és hagyjam, vagy jobb, ha utána megyek, de végülis a második opció mellett döntök és valahogy van egy olyan sejtésem, legalábbis a kis akcióm közbeni hangjai alapján, hogy végül csak nincs annyira ellenére, hogy nem vártam meg odakint a kaja mellett. Igazából még csak meg sem dolgoztat nagyon, elég hamar elér a csúcsra, én pedig pár korty víz megivása után térek vissza hozzá, de nem tudom megállni, hogy ne nevessek a szavain. Nem bántó ez, egyszerűen csak tetszik ez a naiv hozzáállás. Látszik rajta, hogy még nem sok mindent tapasztalt meg az életből, főleg hogy még meg is köszöni, és hogy arra is engedélyt kér, hogy megcsókoljon. Annyira cuki! Mondjuk arra tényleg kíváncsi leszek, hogy tudja majd meghálálni nekem, főleg, hogy milyen tempót diktál. Szó se róla elég sokáig húzta minden bizonnyal azt, hogy együtt legyen valakivel, azért érzem már a csók alatt is, hogy mennyire beindul újra. Akaratlanul is mosolyra húzódik a szám széle, miközben az ajkait falom és persze érzem a csípőmnél a változást. Egész kis ügyes, láthatóan mégis csak jönnek ösztönből a dolgok, vagy már azért elképzelt hasonló helyzetet, és most a teste, a kezei tudják, hogy mit csináljon. Engem végképp nem érdekel, hogy a fickó még mindig bent van, az is lehet, hogy akármennyire is nagydarab kigyúrt pasas, ki se mer jönni a wc-ből. Azért ez vicces helyzet. Halkan felsóhajtok, amikor a a keze a hátsómra simul és mér rá is markol. Egész ügyes kezdő létére, komolyan nehéz megállni, hogy egyszerűen csak csókolózzunk. De most marad el, mert annyira nem vagyok oda az efféle mosdós jelenetekért, no meg ez egy meki, és túlságosan sok minden hallatszana ki. A végén még kivágnának minket félúton a csúcs felé és az azért nagyon ciki lenne, talán még nekem is, de neki biztosan. A keze kis matatását azért lereagálom ám, bár nem szóval, hanem inkább tettekkel. Milyen kár, hogy a csempének feszül a háta, így csak a fejét tudom simogatni a kezemmel, a hajába túrni oldalt, és persze ami még könnyen belefér, hogy táncra hívjam a nyelvét. Kis esetlen még, és lehet hogy túl sok mindent tapasztal meg rövid idő alatt, de ha ennyire le van maradva, akkor már igazán ideje van pótolni. Nem is jut most el az agyamig, hogy a nyögése mit is jelenthet. Fene se gondolná, hogy csak attól el tud menni, amit most csinálunk. Mi lesz vele, ha... hát azt hiszem lesz még mit kupálni rajta, ha úgy akarunk tovább lépni, hogy az nekem is jó legyen. Szóval, ha ő nem áll le, akkor én biztosan nem fogok, maximum akkor, ha érzem, hogy megtörténik, hogy megfeszül, hogy hangosabban nyög fel, úgy, ahogy előzőleg, amikor eljuttattam a csúcsra. És csak akkor eresztem el az ajkait, és komolyan nehezen lépek egy felet hátrébb, hogy lepillantsak a nadrágjára. - Azt hiszem lesz még mit tanulnod arról, hogyan kell egy kicsit lassítani. - nem nevetem ki, csak mosolygok. Ez előfordul, hátha a kabátja eltakarja, és amúgy se gondolom, hogy ciki, sőt ha azt vesszük, akkor még egy újabb jó pontnak is vehető, mert tuti, hogy nem egy lövetű srácról van szó. Nem hiszem, hogy ezzel most itt túl sok mindent lehetne kezdeni, így csak újra közelebb lépek és rövidke csókot, vagy inkább szájra puszit nyomok az ajkaira, aztán megfogom a kezét. - Ha nem ciki velem együtt kimenni, akkor fejezzük be a kaját. Vagy... lehet hogy jobb lenne elvinni, mert ezt érdemes lenne minél előbb beáztatni, hogy legyen esély a kimosásra. - darálom le egy szuszra és csak akkor indulok el kifelé, hogyha benne van. Engem igazán nem érdekel az, ha bárki is minket néz, és remélem, hogy ő sem lesz nagyon zavarban. - Arra gondolj, hogy jó eséllyel soha többet nem látod egyiket sem. - pillantok még gyorsan hátra, de ezt már csak egészen halkan mondom. Nem akarom, hogy rosszul érezze magát, bár remélhetőleg elég jól van ahhoz, hogy erre ne legyen túl sok esély.
do you know who i am?
Vendég
Vendég
Tárgy: Re: McDonald's 12.12.13 15:39
______________________________________________________________ Nem gondoltam volna, hogy ez megtörténhet velem. Jó egy percig ott állok a csempénél támaszkodva és még mindig azzal a gondolattal próbálok megbirkózni, hogy mindez valóság és nem egy valósághű álom. De minden jel arra mutat, hogy nem álmodok. Teljesen ébren vagyok és úgy vigyorgok, mint akinek most vált valóra a legnagyobb vágya. Talán még nem is túlzok annyira. A fellegekben érzem magam, hát még akkor, amikor rábólint a csókra! Bénázok, még szép, hogy bénázok, de legalább a kezem tudja, hogy mit kell csinálni. Egész gyakorlottan siklik végig a kezem a testén, pedig még soha, senkivel nem jutottam eddig. Csók már volt, bár kérdéses, hogy mennyire számít igazi csóknak, ha tíz évesen nagy legénynek érzed magad és magadhoz húzol egy pont annyi idős lányt. Akkor nagy dolognak hittem, de ezek után még abba sem vagyok biztos, hogy a kettő egy kategóriába sorolható. Ez annyival több és jobb és mámorító, hogy összehasonlítani sem lehet. Annyira más, hogy elég éreznem a kezét a hajamban, a nyelvét az enyém mellett és végem van. Újra. Talán le kellett volna állnom még időben, mielőtt megtörtént, de képtelen voltam. Vétek lett volna ezt félbehagyni. Persze így a végén pár nyögés megszakította a csókot, de akkor nem foglalkoztam vele. Most pedig itt állok előtte, pont olyan bárgyú, de elégedett mosollyal, mint eddig. Arra lehet számítani, hogy szégyellni fogom magam, de ez most egyáltalán nincs így. Akkor sem, amikor látom, hogy a pillantása a nadrágomon lévő foltra téved. - Majd igyekszem... jó diák leszek - mondom, miközben minden egyes szónál megküzdök a levegővétellel. Ez persze nem gátol meg abban, hogy tovább mosolyogjak. Azt hiszem, ennyi bőven elég volt, hogy a mai legyen a legszebb napom és ezzel elűzzem az összes feszültséget. Még a szavaim sem olyan jól átgondoltak, mint eddig voltak. Persze eszembe sincs beszédre használni az időt. Ahogy indulni sem nagyon akarok. Képes lennék itt tölteni vele az egész napot, de ő nem így tervezi, én pedig nem fogok vitázni vele. Az apró, csóknak alig nevezhető puszi után csak szomorúan sóhajtok - igen, még most is bánom, hogy "csak" ennyi -, és készségesen simul a kezem az övébe. Meg sem fordul a fejemben, hogy mit mondanak majd mások. Most csak ő létezik nekem és a történtek éles képei a fejemben. Szótlanul indulok meg utána, mosolyogva és teljesen rábízom, hogy akkor most mit csinálunk. Eszünk vagy elvisszük? Remélem, hogyha utóbbi, akkor jön velem haza... vagy... lehet, hogy mégsem jó ötlet. Így is magyarázkodnom kell majd és nem akarok leszerepelni előtte. Ezek után meg főleg nem! Az azért mégiscsak zavar, amikor egyértelműen magamon érzem az emberek pillantását. Mégsem vörösödik a fejem, de még csak nem is szedem gyorsabban a lábam, hogy legalább a kabátom az ölembe tudjam tenni. Annál a tempónál maradok, amit Jenna diktál, miközben úgy vigyorgok, mintha a főnyeremény lenne az enyém. - Szóval, ezek után... - kezdek bele, miközben rájövök, hogy talán mégsem mögötte kellene kullognom. Akkor sem, ha onnan egész jó a látvány.
do you know who i am?
Vendég
Vendég
Tárgy: Re: McDonald's 12.12.13 18:10
Na igen, azt sejtem, hogy ez neki azért elég erősen jelentős élmény. Nehéz lenne elhinni, hogy bármikor is lett volna része effélében, vagy bármiben, sőt teljesen biztos is vagyok benne az alapján, ahogy a teste reagál, hiszen szélsebesen elér a csúcsra. Nem is nagyon tapasztaltam eddig még ilyen sebességet, jó eséllyel azért, mert eddig csak tapasztaltabb pasikkal volt dolgom, ami azért lássuk be nem jelent sok jót, mert hát sikerem nem sok volt. Látható ez abból, hogy egyedül vagyok folyton. Azért is akartam változtatni, nem a tökéletes pasit keresni, és nem egyből túllépni egy bizonyos határt, ami lássuk be, megint nem sikerült valami jól, hiszen finoman szólva is sikerült túlzásba esni, és nem maradni a szimpla beszélgetés szintjén. De nem tehetek róla, ő kérdezte meg, hogy táncolok-e, és utána már csak úgy jött magától minden. Igazán nem tehetek róla, de... tényleg nem az én hibám. Valahogy csak úgy történnek a dolgok velem, és ez most sincs másképp, aztán meg már nem lehet visszakozni. Most sem tudom azt mondani neki, hogy nem csókolhat meg, még akkor sem, ha egy másik fickó is bejött, és eléggé nagy szemekkel nézett ránk. Én is akarom, vágyom az ajkaira, és valahogy sejtem, hogy jó lesz ez. Talán pont azért, mert még bizonytalan, de attól még nagyon igyekszik. Határozottan jól esik a csókja, és nem is nagyon fogom vissza magam, amikor a nyelvemet is bevetem és persze a kezem is elkalandozik. Amit pedig ő csinál, hát komolyan meglep, ahogy megszorítja a fenekemet, és közelebb húz magához. Így még jobban érzem, mennyire be van indulva megint. A végén már csak annyi jut el hozzám, ahogy hangosabban nyög, mint pár perce, amikor még nem volt rajta nadrág. És a legjobb, hogy még csak zavarba sem jön, amikor hátrébb lépek és megnézem az... eredményt. - Afelől nincs is kétségem, én pedig remélem, hogy jó tanár. Még nem próbáltam. - talán most először nem vagyok teljesen biztos magamban, hiszen még soha sem kellett nekem lenne a tanító félnek. Még Dick is profi volt, amikor én még kezdő, aztán pedig már nem volt dolgom senkivel, aki ne lett volna már elég gyakorlott. De remélhetőleg tényleg menni fog, végülis ha egyszer már eléggé ismerem a testiséget, akkor csak tudok neki tanítani ezt-azt. Hallom ám azt a kis szomorú sóhajt, amikor csak egyetlen gyors puszi jut most neki. - Ne aggódj lesz még... folytatás, csak türelem. - mosolyodom el, mert hát nem vagyok én olyan galád, hogy teszem azt ennyiben hagynám a dolgot és nem keresném őt soha többé. Az mondjuk tényleg nem lenne a legjobb ötlet, hogy most el is menjek hozzájuk, mert hát a fene tudja, hogy mennyire vágnának ki a keresztszülei. Ha jól sejtem elég rendesen aggódnak érte, legalábbis a hangjából úgy tűnt a telefonban is, amikor mondjuk úgy, hogy elkéreckedett, vagy inkább megmondta, hogy jön. Most viszont egyelőre csak szépen húzom magam után, és megyünk vissza az asztalunkhoz. Engem nem zavar, hogy hány szem szegeződik ránk, főleg hogy elég egyértelmű, hogy éppenséggel nem beszélgetni voltunk a mosdóban, de annak kifejezetten örülök, hogy láthatóan neki sem jelent ez most gondot, vagy legalábbis nem akkorát, mint eddig. Nem tapos le, és rohan az asztalhoz, hogy elrejtse az árulkodó jelet. - Ezek után? - kérdezek vissza, mert hirtelen nem tudom, hogy mi lehet a mondat folytatása. Aztán csak akkor szólalok meg, amikor már leültünk. Mégis csak meg akarom enni a maradékot, bár lehet, hogy tényleg egyszerűbb lenne elcsomagoltatni. - Elvigyük akkor a kaját? Meg mondjuk telefonszámot cserélhetnénk és felhívlak, hogy mikor érsz rá, hogy megmutasd a gekkóidat. - vázolom fel neki a tervet és már kutatni is kezdek a táskámban a telefonom után. Oké, ha egy kicsit nagyobb rend lenne benne, akkor nem lenne egy perc, mire sikerül megtalálnom. Aztán csak várom, hogy ő is hasonlóképp cselekedjen, hogy tényleg meglegyen a csere, aztán akár el is csomagoltathatjuk a kaját.
do you know who i am?
Vendég
Vendég
Tárgy: Re: McDonald's 12.12.13 18:53
______________________________________________________________ Úgy érzem a fellegekben járok. Nem gondoltam volna, hogy alakulhat így a mai - bármelyik - napom. Ha nem állna most is itt előttem és nem vizsgálná a nadrágom. Érdekelnie kellene. Az lenne a megszokott, hogy zavarban legyek és szégyelljem magam. Helyette viszont egy nagy mosollyal állok előtte és várom, hogy mit lép, mert nekem fogalmam sincs, ilyenkor mi a szokás. Csak annyit tudok, hogy nem akarom, hogy ennek az egésznek vége legyen. Akkor sem, ha teljesen kifacsartnak érzem magam. Nem hittem, hogy lehet ennyire jó hely egy férfimosdó. - Biztos, hogy jó tanár leszel - mondom továbbra is mosolyogva és kis híja, hogy nem teszek hozzá még valamit. Igazán lehetne magabiztosabb, mert hát, már most is elég sokat elért nálam, amit majd meg kell ugye hálálnom. Még nem tudom, hogy fogom, de biztos, hogy nem hagyom ki a lehetőséget. Igyekszem majd, ahogy egy jó diákhoz illik. Végül is, akárhány magántanárt kaptam, mind teljes mértékben meg volt velem elégedve. Nem egyszer hallgattam perceken át, ahogy dicsértek a folyosón, miután kimentek a szobámból és én a könyvek fölé görnyedtem. Most is így kell lennie. Mindent bele kell adnom és még többet. Azt viszont mégsem tudom mosolyogva elfogadni, hogy csak egy apró puszit kapok. Tudom, ne legyek telhetetlen, de...! Egy halk, szomorú sóhaj hagyja el a szám, amit lehetetlen félreérteni, majd a szavai után megszorítom a kezét és elindulok utána. Ha nem érezném még most is sokkal elevenebbnek magam, mint eddig bármikor, biztos, hogy menekülőre fognám. Legalábbis menekülnék a székig és a kabátomig. Helyette viszont csak kissé kényelmetlen a helyzet, hogy elég sok szempár szegeződik ránk. De megemberelem magam és nem gyorsítok a tempón. Sőt, ahogy az ígéretét ismételgetem magamban, még mellé is lépek, annak ellenére, hogy mögötte kullogni sem volt olyan rossz. Azért a látvány az látvány. Nem mintha mellette lépkedve panaszkodhatnék. A mondat viszont, amibe belekezdek, fogalmam sincs, hogy akar végződni, így visszatérek a megszokott vállvonáshoz. Tényleg nem tudom, mi lett volna a folytatás. Kiverte a fejemből egy élesen felvillanó kép. Ezután mindig így lesz? Véletlenszerűen felbukkannak majd az emlékek erről a... nem is tudom mennyi időről? Azért valamennyire megkönnyebbülök, amikor elérjük az asztalt és szinte azonnal az ölembe veszem a kabátom. Nem vagyok olyan feszült, mint voltam, de azért jó megszabadulni a figyelő pillantások nagy részétől. - Igen, az jó lenne. Azt hiszem, nem vagyok éhes - mondom ki talán az első igazán értelmes mondatot, ahol nem csak az ő szavait ismétlem vagy hasonlók. A telefonszámcserére csak bólintok, de mozdulatlanul várom meg, amíg kikutatja a készüléket a táskájából. Addig legalább zavartalanul rajta tarthatom a pillantásom. Amikor viszont újra felemeli a fejét, nem sütöm le a tekintetem úgy, mint eddig. Inkább csak újra kisfiús mosolyra húzom a szám és én is kiveszem a zsebemből a telefont, majd azzal a mozdulattal nyomom ki az éppen bejövő hívást. - Minden nap ráérek - biztosítom, hogy neki bármikor ráérek. Akármelyik nap keres, képes vagyok úgy szerezni a nem létező sűrű napirendem, hogy ne kelljen neki nemet mondanom. A számcsere viszont attól jó dolog, úgyhogy gyorsan lediktálom az enyémet, majd kinyomok egy újabb bejövő hívást, mielőtt írni kezdeném az övét. Csak fél szemmel látom a kis ikont, ami szám szerint most tizenkét nem fogadott hívást jelent. Ráérek vele később foglalkozni. - Megyek, becsomagoltatom a maradékot - jelentem ki határozottan, összeszedve minden bátorságom. Más esetben hagynám, hogy ő intézze vagy valami, de most minden erőmmel azon vagyok, hogy minél több jó pontot érjek el nála. Persze azért még ülve felveszem a kabátom és úgy igazítom, húzom, hogy legalább nagyrészt takarja a nadrágom elejét és csak utána lépek oda a pulthoz, hogy elintézzem a csomagolást. Egy perc múlva már ott állok az asztal előtt, két kis zacskóval a kezemben és próbálom eldönteni, hogy akkor most kézen fogva indulunk el, vagy adhatok neki egy csókot búcsúzóul vagy...
do you know who i am?
Vendég
Vendég
Tárgy: Re: McDonald's 14.12.13 10:58
Én azért tudnék mesélni a férfi, vagy női mosdókról, bár azért nem olyan túl sokszor műveltem ilyesmit, sőt ilyesmit még igazából egyszer sem, de mindig jó kipróbálni valami újdonságot, szóval egy kicsit sincs ellenemre, ami történt. Az sem zavar feltétlenül, hogy éppenséggel történt egy kis baleset, és majd így fogunk kisurranni innen. Az a jó, hogy ő sincs zavarban, ennek határozottan nagyon örülök, sőt abban is biztos vagyok, hogy taníthatok még neki ezt azt, bár nem vagyok ám túl gyakorlott tanár, eddig még nem volt rá szükség sosem. - Reméljük, te meg jó diák és akkor minden szuper lesz. - mosolyodom el egészen szélesen. Nehéz lenne komolynak maradni mellette, hiszen folyamatosan ez a széles majdhogynem vigyor ül az arcán. Azt bárki meg tudná állapítani róla, hogy kielégült, nem hiszem, hogy amint kilépünk innen az fordulna meg a kintiek fejében, hogy egyszerűen csak megmosta a kezét és attól ilyen boldog. Mindenesetre irány kifelé, és szerencsére még csak nem is rohan el, hogy takargassa magát. Határozottan örülök a minőségi fejlődésnek. Persze szó se róla a pasiknak azért nehezebb, hogy ennyire meglátszik, ha beindulnak, esetünkben ez sokkal egyszerűbb, simán megoldható hogy semmi jele nem látszik. Még mellém is szegődik, amire egy elismerő mosollyal jutalmazom. Egészen felbátorodott magához képest. Ha csak ennyi kell hozzá, akkor bármikor tehetek azért, hogy bátrabban álljon hozzám, a világhoz, vagy úgy általában bármihez. Lehuppanunk végül, és miután pár szem krumplit még bekaptam tényleg javaslom, hogy vigyük el a kaját, végülis neki is jobb, ha nem marad itt a kabátjával az ölében. - Pedig az gyakori, hogy utána az ember éhes, bár azt inkább a szexre mondják, mert kimerítő tud lenni az aktív mozgás. - vigyorodom el, és most először veszem a bátorságot, hogy kimondjam csak úgy nyíltan ezt a szót. Valahogy úgy érzem, hogy most már nem lesz annyira ki tőle, nem lesz paprikavörös, mint nem régen még csak egy apró célozgatástól. Az mondjuk tuti, hogy megint nem sikerült a tervem, de nem fogok e miatt most idegeskedni. Ez a barátkozás dolog az istennek se megy nekem, főleg nem cuki pasikkal, mert hogy Link igenis az szerintem. Nem egy macsó, de a maga nemében még helyes is, és határozottan édes ez a kis gyakorlatlansága. A telefonomat is sikerül kis küzdelem után előkerítenem. - Minden nap? Jól van, akkor csörgök majd, mert én azért melózom, de akad időnként szabad nap is. - arra azért felfigyelek, hogy folyton rezeg a telefonja, még ha a hang le is van véve róla, de azért csak megoldjuk a szám cserét. Esetemben egyszerűbb, nem hívogatnak folyton, őt viszont tényleg nagyon keresik. Motoszkál bennem a kérdés, de egyelőre még nem teszem fel, csak bólintok egyet, amikor felajánlja, hogy becsomagoltatja a kaját. Tényleg határozottan fejlődőképes. Addig én is összepakolom, kabát, táska, meg minden, hogy indulásra készen legyek, amikor visszaér. - Biztos zargattak rendesen, hogy eltűntél. - jegyzem meg végül, és csak sikerül nem kérdés formájában szólnom, azaz nem arra kérdezni rá, hány nem fogadott hívása volt, mert az tuti, hogy akadt néhány. Látom, hogy kissé hezitál, szóval végül én fogom meg a kezét, amíg kifelé megyünk. Nem mondom, azt hiszem érdekes páros vagyunk, de engem azt sosem érdekelt, hogy mások mit gondolnak. Simán lépkedek a sorok között, és csak akkor állok meg, amikor már kiértünk. Biztosan hazatalál, vagy ezt már meg tudja oldani, végülis a kávézó közel van és addig is egyedül ment el. Kicsit közelebb hajolok és egy egész leheletnyit elnyújtott csókot adok még neki. - Szia Link! - gyors köszönés, aztán már el is suhanok szépen a buszmegálló irányába, hiszen Bruce nem épp erre lakik. Már csak az a gond, hogy azt nem sikerült elintézni, amit akartam, de majd elugrom megint, aztán keresgélek még a képek között.
do you know who i am?
Admin
Admin
Tárgy: Re: McDonald's 14.12.13 13:25
Szabad játéktér!
do you know who i am?
Vendég
Vendég
Tárgy: Re: McDonald's 14.12.13 23:54
Christopher Boyd
Teljes szívemből gyűlöltem az ilyen helyeket, mint amilyen a McDonald's is, nem pusztán csak azért, mert az általuk hirdetett termékekre azt mondják, hogy teljesen természetes és friss, holott ez hatalmas hazugság, amivel csak a buta embereket etetik, mert az egész gyakorlatilag csak gén kezelt műszemét, de ami még ennél is nagyobb problémát jelentett számomra azaz volt, hogy éjjel-nappal teli volt és a kasszánál mindig egy kilométeres sor állt – ha nem több. Így nekem is beletelt néhány percbe mire sikerült az Ashton-nak nevezett műmájer elé kerülnöm, aki volt olyan rendes és felvette a rendelésemet, minek miután szabaddá tett egy üres kasszát, amiért bizony –, ha túlozva is –, de meg kellett küzdenem, gondolom én, mert mikor megfordultam két meglepően dühös szempárral találtam szembe magamat, de az ételért meg kell küzdeni, nem csak a vadonban, ha nem közöttünk "civilizált" emberek között is. Persze, jogos lehet a kérdés, amit magamnak is nem egyszer feltettem, miközben a túloldalról vágtattam át ide, remélve, hogy nem csap el egy autó, mint ahogyan azzal a rákos nővel történt pár nappal ezelőtt, hogy mégis mit keresek én itt, de erre egy roppant egyszerű válasszal tudtam felelni magamnak: a kínzó éhség. Nem az a fajta, amit csak akkor érzünk meg, ha már legalább három-négy órája nem ettünk, hanem sokkal inkább az a fajta, amikor az ember gyomra majd szétszakad és közben pedig még is belé hasít a görcs és azért visít, hogy végre juttassunk valamit elkínzott szervezetünkbe, amely az én esetemben már legalább tizennégy órája nem kapott semmilyen táplálékot, aminek felélhetné az energiatartalmát. Azt hiszem erre szokták azt mondani, hogy a szükség törvényt bont, de még ennek ellenére is próbáltam megőrizni a méltóságomat és nem neki esni az előttem lévő ételnek, hanem nyugodt ráérős mozdulatokkal vettem elő a lap-topomat, majd kapcsoltam be, ami még ha ráérősen is, de teljesítette a küldetését, majd megkeresve a legutóbbi boncolási képeket, amely egy Richard D. Lawrence nevezetű fickóé volt, akit valamelyik éjszaka gyilkoltak meg és bár nem lenne szabad bizonyos dolgokat felfednem a család számára, úgy tűnt, hogy addig nem nyugszanak, amíg meg nem tudnak minden pontos körülményt – kezdve azzal, hogy mennyi ideig szenvedett szerencsétlen – meg kell, hogy mondjam elég sokáig, mert a kivéreztetés, nem éppen azok közé a halálfajták közé tartozik, amin olyan gyorsan túlesik az ember, pláne a fejjel lefelé lógatják az illetőt. Kicsit félre tolva a hordozható eszközt, bontottam fel a kaját és újra átfuttat a szemeimet a képeken, miközben már hátra dőlve a széken kezdtem enni. Meglehet, hogy sajnálatot kellett volna éreznem vagy hasonló, de én úgy voltam vele, hogy akivel ilyen csúnyán elbántak, az nem lehetett ártatlan, különben is egész egyszerűen a mai világunkban elképzelhetetlen, hogy bárki is szent legyen. Körbenéztem a helyen, hiába húzódtam a legtávolabbi pontra, még is úgy éreztem, hogy mindenki bámult – aztán, hamar rájöttem, hogy nem engem, hanem a képen lévő testet, mivel ez nekem normális volt, nem éreztem furcsán magam, de a legtöbbeknek azt hiszem ez nem volt oké... Hoppá. Erre mondják azt, hogy kellemetlen helyzet, de nem különösebben foglalkoztam vele, mindössze annyit voltam hajlandó tenni, hogy egy kicsit elfordítottam a képet, mert hogy ez után jött még csak a java, amikor elkezdtem leírni néhány dolgot, egy üres lapra.
• 525 • viselet • zene • remélem nem lett olyan gáz, mint amilyennek érzem
do you know who i am?
Vendég
Vendég
Tárgy: Re: McDonald's 15.12.13 22:32
Nem érdekelt a távolban felvisító kölyök fájdalmas panasza, ahogy az sem, hogy a két asztallal arrébb lévő seggfej éppen a nőjét dobta. Megesett. Ha nem hitetnék el a retkek, hogy van is bennük érzelem, akkor megkímélnének többeket, ahogy én is csak kérésre véreztettem ki az alanyokat. Mindent csak a megbízónak, márpedig ha azt akarták, hogy láncra verve erőszakolják meg azt az utolsó balféket, aki a saját kölykét volt képes felnyársalni a farkával.. akkor megvolt rá az emberem. Ortiz tökéletes volt a feladatra; ugyanazt kapta, amit adott, fickót mindkét végre. Perverz, na meg brutális volt és nem érdekelte, ha az illető olyan szűk volt, mint egy kanári segglyuka, elvégezte a feladatát. Vérrel és fájdalommal. Én pedig végignéztem. Mert az volt a munkám. Ahogy most meg kellett találnom a nőt, aki pont abban a pillanatban lépett be a helyiségbe, amikor az a debella otthagyta a nőjét, mire lassú ütemben hagytam becsukódni a mappámat, végignézve az útját a pulttól egészen az asztalig. Hagyva, hogy a laptopja képernyője elém táruljon, és nem is törődtem túlságosan a felháborodott fogyasztókkal. Nem értették, mi az a szépség. Márpedig az ott, a képernyőn egy tökéletes hulla volt, és olyan hívogatóan véresen feküdt 2D-ben, hogy nem vártam tovább. - Nincs is jobb egy angolosan átsütött húscafatnál - nem beszéltem hangosan, mert minek, mégis minden egyes szavamat tisztán hallhatta a nő. Lepakoltam magam Taima mellé kinyitva a másik asztaltól idehozott mappát is, benne az aktájával. Mondjuk úgy, hogy megvolt az eredménye annak, hogy magánnyomozó irodát működtettem. Még ha rohadtul nem is az volt a fő profilja a cégnek, csak egy fedősztroi kellett. - Mi a véleményed a hulláról? - érdeklődtem természetesen, nem zavartatva magam, hogy valószínűleg fogalma sem volt, ki lehettem. Majd megtudja. - Ha lehet, ne terelj, ne mondd azt, hogy semmi közöm hozzá. Az én művem - toltam elé egy dobozt is, aminek a fedelét előtte vettem le, s a levágott hüvelykujj díszelgett benne a jobb szemgolyó kocsonyás vérerezésével. És ha valóban jó megfigyelő volt a nő, akkor a képeken lévő hulláról megállapíthatta, hogy hiányoztak bizonyos részek.
do you know who i am?
Vendég
Vendég
Tárgy: Re: McDonald's 16.12.13 2:24
Christopher Boyd
Egészen addig a pontig –, ami becsületesen szólva sem lehetett több öt esetleg egy kis túlzással tíz percnél –, amíg teljesen nyugodtan tudtam elemezgetni a képen lévő férfi testét és újra mindent alaposan átvizsgálni, hogy megközelítőleg pontos adatokkal tudjak szolgálni szerencsétlen család számára, akik egy férjet, valamint egy gyerek apját veszítettek el ezzel a tragikus halálhírrel, de persze ez a zavartalanság nem tartott tovább míg nem valami idióta úgy nem döntött, hogy bele pofátlankodik az én személyes zónámba és gyakorlatilag se szó, se beszéd nélkül csak úgy önkényesen helyet foglal mellettem. Akaratlanul is körbe néztem, hogy vajon hány üres hely volt szabad – akadt egy-kettő magányos asztal. – Öhm... Ja, azt hiszem. – Első meglepetésemben mindössze csak ennyit voltam képes kinyögni, mert egyáltalán nem volta oda a gondolattól – hát még a szituációtól –, hogy valaki egyáltalán le üljön mellém, tekintettel már csak arra is, hogy nem éppen voltam az a társasági ember és igencsak szerencsétlennek éreztem magam, hogy pont én voltam az, akit az egész helyen ki tudott szúrni magának. Miért? Merült fel bennem a kérdés, szerintem nagyon is jogosan. Tekintetemet kérdőn szegeztem rá, s már éppen nyitottam volna szólásra a számat –, csak úgy mint, ahogyan a filmekben is lenni szokott, megakadályozott, ugyanis lerakott elém egy dossziét, amiről először úgy gondoltam, hogy jobb, ha nem is veszek tudomást és számon kérem, hogy mégis mi a jó francot képzel magáról, de amikor futólag átpillantottam a lapokon és megláttam a nevemet ott díszelegni, felhagytam ezzel a szándékommal és összevont szemöldökkel fordultam a fehér lapok felé. Az én adataim voltak, hamisíthatatlanul. Gyakorlatilag csak tátogni tudtam volna a döbbenettől és mivel nem akartam egy hal kinézetét magamra ölteni, inkább csukva tartottam a számat és megpróbáltam valamiféle képet kialakítani arról, hogy most mégis mi a franc történik itt, de hiába túráztattam az agyamat, nem igazán jutottam sehova – legalább is logikus és elfogadható magyarázatra semmiképpen. – Micsoda...? – Vontam össze a szemöldökömet, majd a monitorra szegeztem a szemeimet, aztán pedig visszanéztem rá. Egyáltalán nem tűnt úgy, hogy egy kicsit is ki lenne akadva, mi több egyáltalán nem és ez megdöbbentett, különösképpen, mert aki itt látta a képet az leginkább csak a száját húzta, ellenben ő valahol mintha elégedett lett volna. – A tiéd? Ugyan már! – Nevettem fel már majdhogynem jókedvűen, valamiért egyáltalán nem akartam elhinni neki, hogy tényleg az ő műve, túlságosan is szépfiúnak hatott, persze, ez a képzelet és jókedv is mindössze csak addig tartott, míg nem elém nem tolta a dobozt, amiben nem több, mint egy levágott ujj, valamint egy szemgolyó díszelgett. Ez volt az a pont, amikor határozottan lefagyott a mosoly az arcomról és a tudatlanság sötét világába zuhantam bele, amit gyűlöltem. Mi a fasz? Gyanakodva méregettem a mellettem ülő egyelőre még anonim pasast. Félre toltam a minőségtelen ízű műkaját, majd a lap-top felé fordultam, hogy megkeressem a férfi kezéről készített képeket, nem is kellett sokat kattintgatnom, hogy meg találjam a húsos kezet és a hiányzó ujjat és hát agytrösztnek sem kellett lenni ahhoz, hogy az ember realizálja, hogy a dobozban lévő ujj bizony a képen lévő kézhez tartozott. – Egyszer jövök be ide... – Ráztam meg a fejemet hitetlenkedve és már jó előre eldöntöttem magamban, hogy soha, de soha nem fogom betenni még egyszer a lábam ide vagy egy ehhez hasonló helyre. Arról szó sem lehet. – Szóval, mi a véleményem a hulláról? Tömören és röviden elég szar halála lehetett, gondolom nagyon sokáig szenvedett. Ez szívás. – Vontam meg a vállamat, nem az én dolgom volt, hogy kivel és miért végeztek, én csak az eredményt vizsgáltam a többi különösebben nem tudott érdekelni. – De nem teljesen profi munka, vagyis... – Egy kicsit feljebb toltam a szemüvegemet. – Túlságosan is szabálytalan a vágás, inkább olyan mint a csonkolás. – Meglehet, hogy pusztán a penge volt túlságosan életlen, de esélyesnek tartottam azt is, hogy hiába tudja használni az illető az eszközöket, nem olyan tanult mint egy sebész, ha pedig még is, akkor csak szimplán nem az esztétikára ment. – Nem akarlak kioktatni, főleg hogy esetleg én is így végezhetem, de kegyetlen pofátlanság csak úgy leülni ide, mindenféle kérdezés nélkül. Tudod, valami olyasmit mondhattál volna, hogy: bocsika, szevasz cica, leülhetek ide döglött pacákok holttesteit nézegetni veled? Egyébként a nevem Huan Fernandez de Montoya. Határozottan örültem volna annak, ha megszánt volna ezzel a néhány infóval, jobban éreztem volna magam tőle... Összefontam magam előtt a kezeimet, majd ismét várakozóan néztem rá, alig vártam, hogy mivel rukkol elő... Meg hogy mibe keveredtem bele, a tudtom nélkül. – Meg aztán, nem lenne ellenemre, ha elmondanád azt is, hogy mit akarsz...
• 746 • viselet • zene
do you know who i am?
Vendég
Vendég
Tárgy: Re: McDonald's 03.01.14 0:05
Egy szót sem szólva ültem mellette figyelve a vonásait, reakcióit, ha esetleg rosszul gondoltam, milyen nő is lehet. A hisztit sosem preferáltam. Leginkább szétlőttem volna a fejét azoknak a hülye libáknak, akik fölöslegesen dumáltak, de ebben az esetben meghagytam Taimának az esélyt, hogy jóvátegye a feles beszédet. Ameddig beszélt a már hulla haláláról, én a képet figyeltem a laptop kijelzőjén. Láttam eredetiben is, el tudtam képzelni, sőt, szinte minden holtat vissza tudtam idézni a gondolataimba, akiknek az életét valaha is kioltottam. Mámorító érzés volt! - A halál sosem vicces és sosem szórakoztató, ezt tudhatnád - vontam össze a szemöldököm arra a tézisre, mely szerint elég ocsmány módon nézett ki az áldozat, mégis magam előtt görgettem a csonkolásról szóló találgatásait, és meg kellett hagynom, egészen helyes következtetésekre jutott a nyomokból. Ha kellett, akkor szikével dolgoztam. Ha kellett, baltával, de a sav, mmm, a sav a legjobb. Ahogy szétmarja a faszfejet és annyi sem marad belőle, hogy az éhes patkányok jól lakjanak vele. Mégsem reagáltam rá, elég volt, ha én tudtam, mire gondolt. A következő szavaira azonban türelmetlen arckifejezés jelent meg arcomon, és ebben a pillanatban kételkedtem abban, hogy valóban jó embert választottam-e a feladatra. - Soha, semmit és senkit nem hívok cicának - undor jelent meg a képemen és egy lesajnáló pillantással ki is űztem a fejemből ezt a képtelenséget. - Mellesleg ha jól tudom, elég magas intelligenciahányadossal rendelkezel, hogy holmi pigmenthiányos mexikóinak nézz - sóhajtva megdörzsöltem az orrnyergemet is, becsuktam a nőről szóló akta tetejét, hogy ne lássa meg mindenki, milyen eredményeket ért el, elég volt a dobozban vígan fickándozó ujjdarab és szemgolyó, na meg a fényképek a kijelzőn, hogy jól szórakozzanak a körülöttünk lévő, felettébb idegesítő emberek. - Boyd a nevem. Vezetéknevem, mielőtt még belekötnél, de elég, ha ennyit tudsz - néztem Taima szemeibe egyetlen rövid másodpercre, mert bár nem kenyerem a hazudozás, egy pillanat alatt képes voltam bármire. De tényleg. - Nagyon türelmetlen vagy. Azt hittem, ki akarod élvezni ebben a rakás szarban töltött pár percet. Nem akarnám elvenni az étvágyad ettől a gumikajától. Ha már ide tévedtél, edd meg. Utálom, ha kárba veszik az, amiért kiadtunk - helyeztem ölembe a kezeimet összefont ujjakkal, nyugalmat árasztva magamból. Mint ahogy ez a hulla is. Csodás perceket töltött el a legnagyobb kínok közt Ortiz kezei-farka által. - Egy félévem hiányzott a Harvard-on, hogy sebész lehessek. A háborúban tökéletesítettem a tudásom - közöltem vele a tényt, mielőtt még azt hihetné, kezdő volnék. Nem igazán érdekelt, de jobb, ha tudott róla. Így legalább tisztában lesz azzal, hogy nem félmunka volt a képen látható fickó halála, hanem megtervezett.
// Sorry a késés miatt, elég.. sűrű volt az utóbbi időszakom lelkileg xD -.- //
do you know who i am?
Vendég
Vendég
Tárgy: Re: McDonald's 04.01.14 20:07
Christopher Boyd
–Szóval, én mindössze csak egy rohadt vezetéknevet kapok, ellenben veled, aki viszont elméletileg, majdnem mindent tud rólam? – Kérdeztem szinte felháborodott hangon. Nem, ez egyáltalán nem a hisztis hangom volt, hanem sokkal inkább a rohadtul pipa vagyok rád és dögölj meg most, légy oly' szíves fajta, bár ez így egy kissé ironikusnak tűnik, ebben a helyzetben, nem szeretnék én a rosszabbik oldalon lenni, hiába hogy szar volt az életem, még nem feltétlenül állt szándékomban itt hagyni, legalább is nem ilyen módon és főleg nem egy ilyen McDonald's féle szarság után, mert akkor már inkább az egyik hullám fojtson meg. – Tehát...? – Néztem rá kérdőn, felvont szemöldökkel, miközben még is az aktám után nyúltam, csak azért is tudni akartam most már, hogy mi van benne és őszintén reménykedtem, hogy van benne olyasmi, ami szemet szúrt volna – esetleg egy kicsi elírás, egy dátum véletlen szerű elütése vagy akár az egyik nevelőszülőnek a neve, bárminek örültem volna, de sajnos hatalmas nagy pechem volt, ugyanis semmilyen hibát nem leltem benne, emiatt pedig magamban ismét nem éppen szép szavakkal illettem az "Urunkat", "Teremtőnket". – Miért is lenne elég? – Gyanakvó tekintettel méregettem, s egy kicsit távolabb húzódtam tőle, ezt követően pedig magam körül összerendeztem a dolgokat, hiába annak, hogy nem voltam különösebben rendszerető, csak miután befejeztem az abszolút fölösleges tevékenységet, folytattam tovább néhány másodpercig tartó monológomat. – Én ugyan nem vagyok gyilkos, ennyire nem vagyok elmebeteg, viszont szerintem a legtöbb... – jelentőség teljesen néztem rá, majd a dobozra, hangomat lecsendesítve folytattam – olyan, mint te, szeret még időben tudni mindent, nem véletlenül van nálad az akta a nevemmel és minden egyéb fontos dologgal, mert nem szereted a váratlan helyzeteket, történéseket, új információkat. Nos, én sem vagyok oda értük... – Feszengve dőltem hátra a széken, amelyet már jó néhány perce melegítettem. Nem véletlenül akartam volna többet tudni, nem éreztem jól magam, hogy ha kevés információval rendelkeztem, gyűlöltem ezt a tényt és szerettem ellene a mihamarabb tenni, s bár jelen helyzetben nem ez volt a legokosabb dolog, amit tehettem, de ez tűnt a leghelyesebbnek. – Ugyan, ide ülsz és gyakorlatilag kijelentesz egy tényt, amit titkolni kellene... Mit gondolsz, mitől ijednék meg még inkább? – Nem állítom, hogy nem voltam annak a határán, hogy össze ne csináljam magam, mindössze csak azért, mert elhittem neki, amit mondott, de nem akartam még ennél is nagyobb meglepetést a nap folyamán, sem semmikor, mindezt megemészteni és felfogni később is ráér, akkor elég igazán pánikba esni – vagy ha esetleg itt helyben, elevenen akarna feldarabolni, akkor meg ez úgy sem számítana. – Ami a türelmetlenséget illeti, igen, meglehet, hogy az vagyok, de csak mert gyűlölöm a rejtvényeket és a kitalálós kérdéseket. – Ha lehetett, akkor kerültem is ezeket a játékokat, de ez persze a halálesetekre és hasonlókra nem volt érvényes, ott érdekeltek a rejtvények, különleges esetek, de az egy teljesen másik témának számított, mindössze csak azért, mert azt szerettem. Ránéztem az előttem lévő ételre, az éhséget már nem éreztem, legalább is nem olyan jelentőségteljesen, mint ahogyan eddig, jelen pillanatban már ez érdekelt a legkevésbé. – Nagyon kedves vagy, tudod? – Kérdeztem ironikus hangvétellel. – A lelki nyugalmamat félted, de azért mert ezt nem eszem meg, nem fenyeget az éhen halás veszélye... – Határozottan gúnyolódtam vele, mert nem bírtam csöndben maradni és a legtöbben leginkább ezért nem bírnak elviselni, néha még én is nehezen viselem el saját magam társaságát, ami nagyon komoly teljesítmény. – Az ételt későbbre is el tudom tenni, oda megyek a pulthoz és becsomagoltatom, vagy kötelezel arra, hogy itt és most egyem meg? Nem fog kárba veszni, ha én nem is, az utcán egy nincstelen minden bizonnyal szívesen fogadja és megköszöni. Egyáltalán nem vettem jó néven, hogy irányítani akar, eddig sem volt igazán kinek, most se legyen, csupán az órák alatt tudtam csöndben meg maradni, anélkül –, egy-két alkalmat leszámítva –, hogy ne tettem volna megjegyzéseket vagy hasonlóakat. – Nagyon remélem, hogy a tudás tökéletesítése, nem azt jelenti, hogy inkább roncsolni tanultál meg. Mert ez esetben meg kell jegyeznem, hogy nem érte meg. – Elhúztam a számat, ez alapján eszembe sem lett volna azt gondolni, hogy egy profi csinálta. De a legnagyobb szöget még sem ez ütötte a fejemben, hanem hogy miért képes arra egyáltalán bárki is, hogy csak úgy ott hagyja az egyik legelismertebb egyetemet, egy háborúért. Persze, azt hiszem, hogy valahol megértettem, hogy mit akart mondani, felmerült bennem, hogy ott, némiképpen több lehetősége adódott arra, hogy kiélje az aberrált betegebb vágyait, amit egy olyan neves helyen még sem tehetett volna meg... De akkor is. Fél évet már nem tudott volna kibírni?
• 749 • viselet
do you know who i am?
Vendég
Vendég
Tárgy: Re: McDonald's 07.01.14 22:03
Gyanítottam, hogy mégis rossz embert választottam. A szar kaja csodákra képes és megoldja a női nyelveket, amiből nekem elegem volt. Csakúgy, mint abból a látványból, ami szemközt fogadott. Egy bálna testű nő igyekezte betuszkolni magát a véznaujjú makik helyére, de ahogy elnéztem, senki nem akart szólni neki, hogy ne próbálkozzon. Ugyanolyan nevetséges volt, mint egy motoros a Smartokban. És felettébb undorító. Hallottam a folytonos karattyolást, hagytam, hogy az aktát babrálja, és miután meggyőződtem arról, hogy mégsem megy át hisztis tyúkba a viselkedése, csak egyetlen bólintás volt a válaszom, amit pár szó is követett. - Igen, csak ennyit tudsz meg egyelőre - néztem a szemeibe ismételten, és meg kellett állapítanom, a szemüveg kiszedte őt a tucatnők táborából. A folytonos szövegelése mégis sok volt, és felettébb bosszantó. Megdörzsöltem az orrnyergemet a türelmetlen sóhajtás után. - Ha meg akartalak volna ijeszteni, gondolod, hogy ilyen kezdő módszerrel tenném? Teoretikus kérdés volt, ne válaszolj rá inkább - nem tetszően összevontam a szemöldökeimet is, mielőtt még belekezdett volna az újbóli monológba, így láthatta rajtam, hogy nem igazán voltam kíváncsi és érdekelt az összeesküvés elméleteiben. Amint belekezdett az újabb beszédbe, a kezeim ökölbe szorultak, a vállaim megfeszültek és a szemeim pedig vészjóslóvá váltak. Nem akartam kitörni a nyakát, de túlságosan is sokat karattyolt és rohadt feleslegesen, így amikor elhallgatott, lassan mozdultam meg felé, ujjaim a szék egyik lábára fonódtak, és egy hirtelen, erőteljes mozdulattal közelebb rántottam a nőt magamhoz székkel együtt. - Azt teszel ezzel a lószarral, amit csak akarsz, nem igazán érdekel. De azt ajánlom, nyughass, mielőtt még goromba lennék veled. Lehet, hogy értesz a halottakhoz, de arra is képes vagy, hogy magadat férceld össze vagy rakd helyre a törött csontjaid? Gondold meg, mihez kezdesz, és ahhoz méltóan produkáld magad, mert véges a türelmem - a hangomat egészen lehalkítottam, halál nyugodtan beszéltem Taimához, de nem értem hozzá. Ha már a megjelenésemtől ennyire padlót fogott, akkor a szavaimtól is behúzza a kéziféket. Rápakoltam az ujjal és szemgolyóval díszített dobozra a tetőt, de ott hagytam az asztalon. Végtére is ujjlenyomat nélküli bizonyíték volt, amit a nő tálcája mellé toltam egyetlen szó nélkül. Ha okos volt, elvette az "ajándékomat" mindenféle köszönöm mentességgel. - Szervkereskedelemmel foglalkoztam az egyetem alatt. Véletlenül nem roncsoltam sem a tengerentúlon, sem itt - toldottam meg az információmennyiséget, amire kíváncsi volt, végül elengedve a még mindig tartott széklábat hátradőltem a támlának. - Amennyiben itt maradsz, miután egy teával visszatérek, egyetlen kérdésedre tényleges választ kapsz. A nevemet nem beleszámolva a lehetőségekbe. Gondolkodj addig - felkeltem a székről, és tisztes vendéghez méltóan beálltam a sorba, hogy egy teát kérhessek. Nem voltam türelmetlen, még akkor sem, amikor az előttem lévő idős, ráncos nő az apróit szétverte a pulton, számolgatva a centeket. Egy sima zöld tea nagyjából hat perccel később már ott gőzölgött a pulton, én pedig fizettem. Nem néztem közben a nő felé, akit ott hagytam. Tartottam annyira kíváncsinak, hogy esetleg megint átnézi egyedül a róla szóló aktát, és megvizsgálja megint csak a holtat a képernyőn és a dobozban egyaránt. És talán még arra is ráért a nagy félelemben, hogy egyen pár falatot. Nem izgatott. A poharat felkapva a pultról indultam vissza a nő felé, és ha még ott volt, akkor leültem megint az előbb elfoglalt helyemre.
do you know who i am?
Vendég
Vendég
Tárgy: Re: McDonald's 11.01.14 1:46
Christopher Boyd
– Ó –, mert most aztán nagyon kedves vagy... – forgattam meg a szemeimet. – És felettébb barátságos. – Nem bírtam megállni, hogy ne kommentáljam, muszáj volt megjegyzést tennem és mint ahogyan máskor most is csak később kötöttem csomót a nyelvemre, de ekkor már nem számított. – Ja, hogy ez fenyegetés akart lenni...? – Idegesen nyeltem egyet, mindössze csak ennyi árulkodott arról, hogy bizony azért mégis csak tartok tőle, ennek ellenére még is kezdtem úgy érezni, hogy valami baj van velem, valami komoly baj, mert ilyen helyzetben nem éppen kellene kötözködnöm és még is tovább feszítem a húrt, mint ameddig azt kellene. Nem helyes, nagyon nem. – És nem valószínűleg nem tudnám megoldani az összevarrást és a csont helyre rakását magamnak. – Vallottam be. Nem volt valószínű, hogy meg tudnám csinálni, ezt kár is lett volna tagadni. Nem voltam én ilyen szempontból Superman, ráadásul, hogy ha a vér belőlem jött, nem bírtam túl sokáig. – Nem mindennapi munka az egyetem mellett. – Nem igazán éreztem meglepettnek magam, nem is ült ki még csak utalás sem az arcomra, valamiért az ő esetében ezt normálisnak tartottam. Ha nagyon őszinte akartam volna lenni, akkor abban a szent másodpercben, amint felállt az asztaltól, úgy éreztem, hogy mi sem lett volna helyesebb döntés annál az életem során, minthogy felálltam volna az asztaltól és amilyen gyorsan csak tudtam volna összepakoltam volna a cuccaimat –, ami gyakorlatilag csak annyiból állt volna, hogy egy mozdulattal mindent belesöpörtem volna a táskámba, nem foglalkozva azzal, hogy ha a hamburger szétnyomódik bizony a lap-topom bánhatja, ezt követbe pedig úgy szeleltem volna el innét, mint egy tornádó, mindent felforgattam volna magam mögött, amint pedig a kiértem volna a friss levegőre, akár a csatorna mélyéről is előástam volna az első tisztességesnek látszó rendőrt, akinek mindent elmondtam volna, hogy mi történt nem sokkal ezelőtt és –, ha kellett volna –, akár még arra is képes lettem volna, hogy térden állva könyörögjek neki –, akármennyire is őrültnek nézett volna, amire biztosan meg lett volna az esély – néhány nagyfiúért, akik megóvják az életemet az éppen a teájára várakozó fickótól, akiket nem tudom, hogy miből fizettem volna ki, de abban a pillanatban határozottan nem érdekelt volna. Csak ennyire csináltam össze magam. Talán ez lett volna a leghelyesebb döntés, elvégre megtehettem volna, hogy itt hagyom, hogy aztán elfelejthessem ezt az estét és visszatérjek az én rémunalmasnak amúgy sem mondható kis punyadt életemhez, amiben nem vagyok több egy egyszerű lánynál, aki az egyetemi hallgatóság egyik tagja, aki szabadidejét szívesebben tölti mások gépének feltörésével, mint sem a társasági életének kialakításával vagy éppen a kémiai kísérletek társaságában. Ezt kellett volna tennem és ezt is akartam tenni. Voltaképpen már induló helyzetben is voltam, az asztal mellett álltam, már mindent eltettem, ami az enyém volt, de az aktámat sem bírtam ott hagyni, ezt is elsüllyesztettem a táskámba – sőt mi több, megírtam neki egy három szavas reakciót is "Hagyj békén! Köszi!" Igen, ezzel minden bizonnyal nagyon határozott és kemény lettem volna, még is, ahogyan újra felnyitottam azt az átkozott dobozt, merthogy csak egy utolsó pillantást akartam volna vetni rá, hogy tényleg elhiggyem, hogy ez mind igaz-e. Kellett nekem újra ránézni. Szívem szerint most kiégettem volna a szemeimet, de persze... Ebben a helyzetben az ilyen gondolatok nem éppen úgy hatnak, ahogy kellene hatniuk. Még is azt vettem észre, hogy ha kényszeredetten ugyan, de visszaültem a helyemre. Korholtam magamat, hogy miért vagyok ilyen hülye, hogy miért keveredek bele olyan dolgokba, amibe nem akarok, de még is azaz átkozott kíváncsiság sokkal erősebb volt, mint maga a tény, hogy bármikor megölhetne, akár itt és most elkaphatná a nyakam és szinte egy mozdulattal eltörhetné – persze, ez költői túlzás, nem olyan egyszerű egy embert puszta kézzel megölni, de nem lehetetlen. A mellettem lévő székre pillantottam, nem volt sokkal messzebb, mint néhány centi én pedig nem rendelkezem azzal a képességgel, hogy bele tudjak olvadni a falba – sajnos nem –, amihez hiába húzódtam közelebb, nem éreztem magam jobban, így az ő ülő alkalmatosságát is, "diszkréten" arrébb toltam egy jó karnyújtásnyival – már csak azért is, hogy esélyt hagyjak magamnak, ha csak úgy egyszerűen felállnék és ki akarnék sétálni mindenféle "elállom az utadat, nem mész sehova" szánalmas szöveggel. – Egyetlen egy kérdés... – sóhajtva húztam el a számat, fél szemmel pillantottam csak rá. Hogy a fenébe lehet egyetlen egy átokverte kérdést feltenni, mikor az embernek legalább ezer kérdése van? Mindenre választ akartam, most itt... Ezen a szent helyen, ebben a szent percben. Jelen pillanatban minden kérdést túlságosan is semmilyennek találtam, kezdve azzal, hogy "miért pont én" befejezve azzal, hogy "ki vagy te pontosan. – Oké. Mivel pontosan nem tudom, hogy mire kellek, igazán elárulhatnád ezt, mert lövésem sincsen... – Noha nem egészen hangzott kérdésnek, ez volt az, amire a leginkább kíváncsi voltam. Azt összeraktam, hogy valamiféle gyilkos – ehhez nem kellett sok ész, hogy kitalálja bárki is, de nem igazán tudtam rájönni, hogy pontosan az én feladatom mi lenne... Illetve, miért cserébe, de ez sajnos már egy másik kérdés volt. Meg aztán, az is érdekelt volna, hogy ha nemet mondok bármire, akkor nem végzem-e két utca sarkon belül, úgy mint a pasas, akinek az ujja és szemgolyója a még mindig előttem lévő dobozban volt, amint már idegességemben és tehetetlenségemben forgattam az ujjaim között.
Kezdőlap 
Tárgy: Re: McDonald's 
10.12.13 11:20
