Maya & Dylan

Egy felejthetetlen hét után Rómában, sajnos, akármennyire nem volt kedvünk még hazajönni, végül a kötelesség és a realitás mégis hazaszólított minket Las Vegasba. Olaszország fővárosa számtalan gyönyörű pillanattal ajándékozott meg minket, nem csak a hálószobában, de a városnézések, fotózkodások, tengerparti napozások és bevásárlások közepette is. Imádtam minden percet, amit Mayával tölthettem, és úgy érzem, ez a kis közösen töltött idő, sokkal közelebb hozott minket egymáshoz, mint azt valaha is képzeltük volna. Ám a nyaralás után ideje volt visszatérni a hétköznapokba, amik ugyancsak érdekes helyzeteket tartogatnak még számunkra, hiszen most derül csak ki igazán, milyen jövő is áll előttünk. Most, hogy hazatértünk, ideje kitalálnunk, hogyan tovább. Mármint egyértelmű, hogy szeretném, Maya maradjon nálam, de persze ehhez arra is szükség van, hogy ő hasonlóképp vélekedjen a dolgokról. Ha belemegy, akkor jön csak a neheze, hiszen az eddigi agglegény villa bizony átalakításokra szorul, hogy a lány is ugyan úgy az otthonának érezhesse, ahogyan én. Szeretném, ha a kettőnké lenne, ha közösen alakítanánk ki, ám a saját kis „világomhoz” továbbra is ragaszkodni fogok. Továbbra is akarok egy szobát, ahol minden kedvenc játékom ott van, legyen szó a ps-től a saját fejlesztésű kütyüjeimig bármiről. Bár úgy érzem ezzel nem lesz gond, Maya ugyanis eddig is tiszteletben tartotta a személyes teremet. Na jó, kivéve azt a néhány esetet…

Késő éjjel érkeztünk haza, így már nem volt erőnk túl sok mindenhez, csak egy gyors közös zuhanyhoz, némi lepedőakrobatikához, mivel a kisasszony meztelen teste felpiszkált akarata ellenére is, és már el is aludtunk, az én szobámban. Abban maradtunk, hogy majd másnap mindent megbeszélünk.

Reggel mint ahogyan általában mindig, ezúttal is korábban ébredtem fel, mint a szőke szépség mellettem, és mivel a látvány, ahogy szinte teljesen eltűnt a takaró alatt jó kedvre késztetett, arra jutottam, hogy meglepem egy kis finomsággal reggelire. Óvatosan keltem fel és osontam ki a konyhába egy szál boxerben és hozzá is láttam a készülődéshez. Rántottát készítettem magunknak, pirítóssal és szalonnával, mellé pedig amerikai palacsintát juharsziruppal. Került még a tálcára frissen facsart narancslé és kávé is, ahogyan egy szál vörös rózsa is, amivel reményeim szerint leveszem a lábáról és elérhetem, hogy még a mai nap a miénk legyen, mielőtt visszatérnék a munkához és a bosszúhoz. Épp akkor értem vissza hozzá, mikor édesen mocorogni kezdett, így letettem mellé a szekrényre a tálcát, majd fölé mászva apró csókokkal kezdtem ébresztgetni.
- Jó reggelt Szöszi… ébresztő… a hasadra süt a nap… - ezzel az említett területre is adtam egy puszit.
- Nincs lustálkodás… hosszú nap áll előttünk!

Maya & Dylan

Akármennyire aranyos is volt, ahogy Maya próbált rábeszélni arra, hogy még egy kis lustálkodó időt hagyjak neki, ezúttal „kőszívű” maradtam és nem hagytam magam meggyőzni. Fontos nap áll előttünk, rengeteg tennivalóval, sajnos nem fér bele több pihi, hiába élvezném én is sokkal jobban, ha egész álló nap ágyban maradnánk és folytatnánk, ami Rómában félbemaradt.
- Sajnálom Szöszi, nincs alkudozás, tessék felkelni. – folytattam az ostromot továbbra is apró csókokkal, ám a hatás kedvéért még egy picit bele is haraptam a nyakába. Végül úgy tűnt, Maya beadta a derekát, mivel kinyitotta a szemeit, a reggelit látva pedig mindjárt lelkesebben mosolygott rám.
- Ha most jó kislány leszel és felkelsz, akkor tárgyalhatunk a dologról. – Persze sajnos tudom, hogy, ha visszatérek dolgozni, akkor ez nem fog minden reggel beleférni, mivel újra jönnek a tárgyalások, a meetingek, eligazítások, utazások, stb., de érte igyekszem majd megtalálni az arany középutat, hiszen lássuk be, mikor megismerkedtünk akkor se vittem túlzásba a munkát, legalábbis, ami a cégnél töltött időt illeti, a dolgok mégis jól mentek.
- Hát nem is tudom. - viszonoztam a csókját, utána pedig a homlokára is adtam egy puszit.
- Talán azzal, hogy te vagy Maya Sandoval, a nő, akibe végtelenül szerelmes vagyok és aki istentelenül jó az ágyban. – huncut mosolyt villantottam rá és miután felült az ölébe tettem a tálcát.

- Nos először is megreggelizünk, utána vagy közben pedig megbeszéljük, hogyan tovább. Mármint, Róma csodálatos volt, de most már itthon vagyunk és szeretném tudni, hogy például neked mik az elképzeléseid velünk kapcsolatban. – nem igaz Dylan, hogy lehetsz ennyire beszari? Miért nem tudod tőle csak úgy megkérdezni, hogy hozzád költözne-e teljesen, nem úgy, mint eddig, hanem közös hálószobába meg ilyesmi?
- Mármint érted… most már nem kell bujkálnod… mehetsz amerre szeretnél… azt csinálsz, amit akarsz, és érdekelne, hogy mi lenne az… - hülye marha, fogalmazásból elégtelen.  Kínomban inkább a rántottával kezdtem foglalatoskodni, kerülve a tekintetét.

Maya & Dylan

Miért van olyan érzésem, hogy a szöszi csak a bolondját járatja velem? Talán azért, mert ismerem, mint a rossz pénzt? Vagy legalábbis sokkal jobban, mint azt hinné. Hiába játssza itt nekem az értetlent, pontosan tudom, hogy tudja mire gondoltam épp az imént, de úgy döntött kicsit sem könnyíti meg a dolgomat, hanem hagyja, hogy szenvedjek. Csúnya dolog! Így is épp elég félelmetes nekem ez az egész, mármint, nem igazán voltak eddig komoly kapcsolataim, most pedig hagyján, hogy igazán szerelmesnek érzem magam, de szeretnék is vele tovább lépni, egy még ennél is ismeretlenebb terep felé. Erre ő mit tesz? Ahelyett, hogy támogatna, vagy legalábbis szolidarítana velem szorult helyzetemben, inkább piszkál. Nem lesz ez így jó! Na és mi van akkor, ha végre valahára kinyögőm neki, hogy voltaképpen mit is szeretnék, erre ő a képembe röhög és elhajt a francba azzal, hogy ez az egész még túl korai? Mert amennyire független természet és vágyik a szabadságra simán benne van a pakliban, hogy szeretne egy kis teret, mielőtt még komolyabb dolgokban gondolkodna. Basszus, miért nem képesek valami használati utasítást mellékelni a nők mellé, amiben világosan le van írva, hogy mikor mit akarnak, vagy épp mikor mi bajuk van? Biztos vagyok benne, hogy hatalmas lenne a kereslet erre. És persze itt van még egy kérdés… mi van, ha még nekem túl korai a költözés?

- Nem az a fontos, most rólad beszélünk. Ott van például… például a munka! – kapaszkodtam bele hírtelen valamibe, ami elsőre az eszembe jutott.
- Mik a terveid, most, hogy nem kell már bujkálnod? Csinálnád, amit eddig vagy inkább valami másba fognál? Esetleg visszamennél tanulni?

Maya & Dylan

Látszott, hogy meglepi a hírtelen jött témaváltásom. Nem csak őt, de engem is. Nemrég még mérhetetlen magabiztossággal pattantam ki mellőle az ágyból és álltam neki a reggelikészítésnek, afféle gondolatokkal, hogy ma megkérem, költözzön ide hozzám, illetve, ha igent mond, akkor hogyan és miként kellene átalakítani a házamat, hogy tökéletes legyen mindkettőnk számára, most pedig, mikor itt lenne a tökéletes alkalom, egyszerűen leblokkoltam. Mi a fene van velem? Miért nem vagyok képes előhozakodni a témával? Meggondoltam volna magam? Nem értem, hiszen teljesen biztos vagyok abban, hogy szeretem Mayát, hogy szeretnék reggelente mellette ébredni, vele együtt tusolni, reggelizni, épp ahogyan azt Rómában is tettük, illetve este közösen ágyba bújni és némi lepedőakrobatika után őt átölelve aludni el ismét. Akkor hol a probléma? Majd én megmondom… beszari vagy Dylan! Most először van igazán komoly kapcsolatod, először vagy valóban szerelmes és ez egy merőben ismeretlen terep a számodra. Bezzeg, ha egy új PS játék lenne, ismeretlen pályákkal, világokkal, akkor izgatottan ugranál fejest az egészbe és le se lehetne lőni téged egész nap, csak játszanál és játszanál… Itt meg, képtelen vagy arra, hogy tégy egy lépést az ismeretlen felé. Farok!

- Persze. Nem akartalak letámadni, ne érezz emiatt semmiféle nyomást, egyszerűen csak kíváncsi voltam. Mármint… nagyon sokáig nem tehettél azt, amit szerettél volna, és azt hittem, hogy mialatt be voltál zárva, gondolkodtál olyasmiről, mit szeretnél, ha egyszer véget ér a fenyegetés. – bekaptam néhány falat rántottát.
- Én csak… igazából abban szeretnék biztos lenni, hogy többé nem térsz vissza ahhoz az élethez. Nem bírnék azzal a gondolattal együtt élni minden áldott nap, hogy bármikor bajod eshet, elkaphatnak vagy ilyesmi. Persze tudom, az sem volt legális teljesen, amit nálam csináltál, de ott legalább képes voltam eltüntetni a nyomokat és nem kellett attól tartanom, hogy bajod származna a dologból. – sóhajtottam majd a tekintetébe fúrtam a sajátomat.
- Tudom, hogy azt nem hagynád, hogy én viseljem a gondodat, éppen ezért ezt fel sem ajánlom, ismerlek már, hogy jó eséllyel képen törölnél, leöntenél narancslével vagy ilyesmi, szóval inkább csak annyit mondok, dönts akárhogy is, én támogatni foglak. – bármilyen új munkába is fogjon vagy jusson végül arra, hogy visszaül az iskolapadba, én segíteni fogom, ahogy csak tudom.

Maya & Dylan

Ahogy a válaszát meghallottam, egyszeriben úgy éreztem magam, mint akit leforráztak. Sejtettem, hogy Maya nehezen élte meg a bezártságot és a rettegést, azt, hogy valaki vadászik rá és az életét akarja, ám arra nem gondoltam, hogy még csak nem is reménykedett abban, hogy ennek az egésznek valaha vége lehet.
- Nem akartad magad hitegetni… - ismételtem el a szavait, inkább magamnak, mint neki, miközben felkeltem az ágyról és az ablakhoz sétáltam.
- Megígértem neked, hogy megvédelek, kerül, amibe kerül, mégsem hittél bennem… - nem tudom megmagyarázni miért fáj ez nekem ennyire. Azért, mert Maya alábecsülte a képességeimet és nem vette komolyan, hogy bármire képes lennék érte vagy azért, mert mindvégig félelemben élt és sosem mert egy boldogabb jövőbe reménykedni mellettem. És akkor vajon mi lesz ezek után? Most, hogy a probléma mégis elhárult az utunkból, mindegy, hogy milyen körülmények között. Képes lesz vajon jó útra térni? Vagy hamarosan újra törölhetem a nyomait a rendőrségi nyilvántartásból?
- Nocsak! – fordultam felé kis idő múlva ismét, majd újra az ágyhoz sétáltam és visszaültem, igaz nem olyan közel, mint eddig.
- Hiányzik az izgalom, erre egy sztriptízbárba mennél dolgozni? – vontam fel a szemöldököm kíváncsian.
- Akkor már miért nem inkább Nascarozol, vagy mész el kaszkadőrnek? Sőt tudod mit, mondok jobbat, legyél hivatásos rendőr. – cukkoltam, hiszen pontosan tudom, hogy különösen az utolsó nála soha az életben nem jöhetne szóba.

- Őszintén? Halvány fogalmam sincs róla, csak reménykedni merek benne. Azt viszont tudom, hogy én nagyon szeretném, hogy működjön, megtudni pedig csak akkor fogjuk a kérdésedre a választ, ha megpróbáljuk együtt. Maximum kiderül, hogy ez nekünk mégse megy, na bumm, akkor tovább lépünk, veszíteni valónk nincsen.