Amikor meghallod a nevet: Las Vegas, mi jut először eszedbe? Kaszinók? Féktelen bulik? Black jack? Roulette? A lehetőségek tárháza végtelen, a kaszinók sora gazdagokat dönt mocsokba... Azonban egy valamire senki sem gondol. Miután a kaszinóban megszeded magad zöldhasúval, nem árt vigyázni a haza úton; Las Vegas sem másabb, mint a többi város. Vannak rosszfiúk és rosszlányok is, akik képesek bárkivel végezni, ha úgy tartja kedvük. Vannak drogosok és más szenvedélybetegek, akik képesek ölni is azért, hogy megkapják a napi adagjukat. Táncosnők és krupiék, akik egy szempillantás alatt elveszik mindenedet. Prostituáltak és maffiózók, akiknek már, ha csak a nevét tudod, már veszélyben vagy. Mi a közös bennük? Egy rossz mozdulat, egy alaposan át nem gondolt lépés, és máris a börtönben találják magukat, ahonnan megszökni, még senkinek sem sikerült...
Hamarabb felébredtem. Óvatosan felkönyököltem mellette és aggódva figyeltem, ahogyan alszik. Valamiért olyan rossz előérzetem van. Most itt van mellettem, túl vagyunk a nagy szerelmi vallomásokon, de mégsem tudtam megnyugodni. Eddig csak magamban reménykedtem abban, hogy érez irántam valamit, ha már ennyire vigyáz rám, és most tessék, kimondta, hogy szeret, aztán következett a szenvedélyes csók. Mindössze ennyi. Máshoz túl fáradt volt, egyszerűen csak együtt aludtunk, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga. Bárki is elhinné ezt nekünk? Kétlem. Már a puszta tény is megrémiszt, hogy mennyire vagyok képes szeretni, hogy mennyire szeretem Őt. Ez mégis hogy történhetett? Mikor jött el az a pont, mikor belé szerettem? Nem tudom, csak szép lassan kialakult. Pedig eleinte mennyire hangoztattam, hogy még csak nem is az esetem, hogy semmi esélye annak, hogy bármi is legyen közöttünk. Vicces, de akkor még elképzelni sem tudtam, hogy egyszer eljön az a nap mikor ilyen aggódva nézek rá, félve, hogy elveszítem, holott sosem volt még teljesen az enyém. Mi lesz velünk ezután? Minden menni fog tovább, mintha mi sem történt volna? Rettegek attól, hogy felébred és ismét felveszi azt a szigorú, kőszívű alcát és tényleg úgy fog tenni, mintha nem is hangzottak volna el közöttünk azok a bizonyos vallomások. Ébredezni kezdett. Óvatosan vissza dőltem mellé, behunytam szemeimet, tettetve, hogy még mindig alszok. Nem akartam, hogy mániákusnak nézzen, hogy alvás közben figyelem, habár a kamerán akármikor visszanézheti a jelenetet, de valójában azt sem akartam, hogy megtudja, hogy mennyire aggódok. Nem akartam elrontani ezzel a hangulatot és még bőven lesz időm kettőnkért aggódni, mivel főleg sok minden azon fog múlni, hogy Dylan mit fog mondani, ha felébredt. Vajon csókkal fog ébreszteni, vagy mellém bújik majd? Attól tartok a legjobban, hogy felébred és kipattan az ágyból, hogy faképnél hagyjon.
for: Dylan // word count: xxx // notes: kiss me // outfit: ruha // music: ♫
Van az úgy, hogy az ember álmában álom helyett is gondolkodik, tervezi a jövőt vagy épp az esetleges tettei következményeiről elmélkedik. Ezúttal én is pontosan így jártam. Bár este valóban nagyon hamar elnyomott az álom, mégis egyfolytában kavarogtak a fejemben a gondolatok. Úgy hiszem Kim erre szokta azt mondani, éber álom, amikor egyetlen hajszál választja el csupán az illetőt egyiktől vagy másiktól. Egész éjjel csapongtam a gondolatfoszlányok között arról, ami az este Maya és köztem történt, vagy, hogy hamarosan véget tudok vetni végre az üldöztetésének, a lehetséges kapcsolatunkon keresztül egészen addig, hogy vajon mi lehet mindennek a vége. Túl sok a függő ügy körülöttünk, hiszen őt meg akarják ölni, mi még nem tisztáztuk egymással a folytatást, ráadásul még a Minea Weiss akta is jócskán nyitva van. Nincs idő hát tétlenkedni, cselekedni kell.
Egy idő után ébredezni kezdtem, mikor pedig magam mellé pillantottam láttam, hogy Maya még édesen alszik. Furcsa nyugalom árasztott el hírtelenjében, mégis, egyúttal a torkomban éreztem a fojtogató félelmet. Furcsa egy paradoxon ez, valahol mégis érthető. Nyugodt vagyok mert itt van velem a nő, akit szeretek, ugyanakkor félek, mert most már van veszíteni valóm. Félek, hogy elveszíthetem. Ez ellen sürgősen tennem kell valamit. Óvatosan keltem ki mellőle az ágyból, majd miután sietve felkapkodtam magamra a ruháimat hagytam egy cédulát mellette a párnán.
Tettettem, hogy aludtam továbbra is. Most valahogy nem bírnék a szemébe nézni, mert túlságosan rettegek a folytatástól. Mi lesz velünk? De mégis leginkább attól tartottam, hogy ha kinyitom a szememet és meglátom, hogy tényleg faképnél hagy, akkor nem bírom ki szó nélkül és a tőlem megszokott módon mondok, vagy teszek valamit, amivel mindent elrontok. Ez már valamiféle kapcsolati kompromisszum lenne? Én tartom a számat, ameddig csak tudom, csak, hogy megmaradjon közöttünk a békesség. Egy ideig csak feküdtem, még akkor is, ha már rég hallottam távozni a lépteit. Valamiért tartottam attól, hogy kinyissam a szememet, mert akkor tényleg meglátom, hogy már nincs mellettem, hogy tényleg képes volt itt hagyni. Ez végleges? Azért tette, mert rájött, hogy mekkora hibát követett el? Megannyi zavaró kérdés kavarog bennem. Addig minden annyira, de annyira könnyebb volt, míg a kedvenc szórakozásom Dylan bosszantása volt. Az már biztos, hogy ilyen még velem nem történt. Egyetlen egy ruhadarab választ el attól, hogy teljesen meztelen legyek és így is képes itt hagyni. Mindössze csak aludtunk egymás mellett, most pedig ez... Mégis mit kellene gondolnom? Aztán mégis sikerült kinyitom a szememet, ekkor pillantottam meg a párnán lévő cédulát. Néhány percig csak bámultam rá, erőt kellett vennem magamon, hogy el tudjam olvasni a rajta lévő szöveget. Egy cédula? Ezzel akarja közölni velem, hogy tévedés volt az egész? Aztán találgatások helyett elolvastam azt az egyetlen sort, ami a papíron szerepelt. Visszajön, na de honnan? Különös melegség árasztotta el lelkemet, ahogy papírra vetve láttam, hogy szeret. Ezt már nem vonhassa vissza, van bizonyítékom is. Idegesen járkálni kezdtem a szobában miután felöltöztem. Zavart, hogy mennyire tehetetlen voltam, hogy nem tudtam utána menni, hogy fogalmam sem volt arról, hogy mire készül, akár csak arról sem, hogy hová mehetett. Mi van, ha valami őrültséget fog művelni? Miért nem tudok egyszerűen csak arra gondolni, hogy leugrott a sarki kávézóba, hogy kávét hozzon nekem? Azért, mert ismerem már. Valamit tervez, valamit ami mindent megváltoztat.
for: Dylan // word count: xxx // notes: kiss me // outfit: ruha // music: ♫
Tudom, hogy Maya nem az a fajta lány, aki oda lenne a meglepetésekért, elvégre eddig nem túl sok kellemes dolog történt az életében, ám ezúttal úgy döntöttem kockáztatok, legfeljebb, ha végül mégis pórul járok legalább hasznát vehetem a biztosításomnak és a kórháznak, aminek évente kétszer-háromszor jótékonykodni szoktam. Ahelyett, hogy az ígéretemhez hűen visszatértem volna hozzá a menedékhelyre, üzentem a biztonságiaknak, hogy amilyen hamar csak lehet, szedelőzködjenek össze és hozzák el hozzám a lányt a reptérre, ám hiába kérdezne az úton bármit is, vagy ágálna az ötlet ellen, ne mondjanak neki semmit, csak végezzék a feladatukat. Mialatt a dolgok mozgásba lendültek én sem tétlenkedtem, hanem összecsomagoltam néhány holmit, utasításokat hagytam a cégemnél, egyeztettem néhány dolgot Kimmel és Dominiccal, meghagytam nekik az elérhetőségemet, ha bármi baj történne, letusoltam és átöltöztem majd magam is a reptérre hajtottam, hogy ott várjam meg Mayát.
Szándékosan intéztem úgy a dolgokat, hogy Mayának az az érzése legyen, valami rosszul sült el és emiatt gyakorlatilag menekülnie kell, mivel így reményeim szerint még jobban fog örülni a meglepetésnek. Remélem, ahogyan azt is, hogy ha mégsem így alakulna, akkor sem fog kilökni a gépből első adandó alkalommal. A fiúk még csak azt sem közölték vele, hogy én is ott leszek, mindössze annyit, hogy menni kell, azonnal.
Már épp végeztünk a pilótával a szükséges dolgok átbeszélésével, mikor egyszer csak láttam, hogy egy autó kanyarodik a magángépem mellé, benne a duzzogó, vagy éppen rettegő? szöszivel. Gonosz mosollyal a képemen bújtam el a gép hátuljában kialakított dolgozószobában és vártam a megfelelő pillanatot, hogy felbukkanjak. Amint a lányt felkísérték a gép szinte rögtön meg is kezdte a felszállást. Pár perccel később, mikor már a levegőben voltunk, egyszer csak megjelentem az ajtóban, nekidőltem az ajtófélfának karba font kézzel, és egy darabig csak figyeltem őt, várva, hogy észrevegyen. Viszont ez valahogy nem akart megtörténni. - Poéngyilkos… - csak ennyit mondtam, mikor pedig a lány hírtelen felém fordult már ott is virított a képemen az a hamisítatlan Dylan Hanning féle pofátlanul szexi vigyor. - Hello Szöszi
Ez a lehető legrosszabb forgatóköny. Senki nem mond semmit. Miért? Miért nem tudhatom meg, hogy mi történt? Ahogyan azt sem árulja el senki sem, hogy miért kell ilyen sietősen összepakolnom. Ezek után ne gondoljak a lehető legrosszabbra? Soha életemben nem rettegtem még ennyire, soha! Pedig, ha valaki életében voltak rizikós helyzetek, akkor az tudja, hogy miről is beszélek és én nagyon jól tudom. Akkor sem éreztem ekkora félelmet, mikor fegyvert fogtak rá, sőt, akkor sem mikor először ítéltek el. Ez most valahogyan más... Nem is érdekelt az valójában, hogy hová tartunk. Engem csak az foglalkoztatott, hogy Dylan is ott lesz-e, ahová menni készülünk. Túl sokszor tettem fel ezt a kérdést, de sosem kaptam rá választ. Elkeseredésemben már meg is ütöttem az egyik biztonságit, annak reményében, hogy ha beviszek neki néhány erős ütést akkor elszólja magát, vagy nem is tudom... Annyira kétségbeesett voltam, hogy már logikusan sem tudtam gondolkozni. Akartam, hogy valaki legalább annyit mondjon, hogy életben van, hogy semmi baja, de senki nem mondott semmit. Egyetlen árva szót sem. Ez már sokk? Az alatt állok? Összemosódott minden. Arra sem emlékeztem már, hogy mikor szálltam be az autóba, de mára a reptéren találtam magam, pontosabban már a gép belsejében. Leültem. Már nem számított semmi. Ha Dylan élne, akkor már nem kellene itt lennie? Meghalt? Magamban vívódtam, próbáltam jó dolgokra gondolni, nem pedig a lehető legrosszabbra, de mégis úgy féltem. Aztán... Ott állt előttem a lehető legpofátlanabb vigyorával. Életben van! Megölöm! Ezért tuti, hogy kicsinálom! - Neked mégis mi bajod van? - Felpattantam, hogy oda siessek hozzá, de nem azért, hogy szerelmesen a karjaiba vessem magam és szenvedélyesem csókolgassam, hanem azért, hogy ököllel jó erősen vállba üssem. - Senki nem mondott semmit, se rólad, sem pedig arról, hogy hová megyünk. - Duzzogva összefontam magam előtt karjaimat. Hogy volt képes ennyire palira venni? Remélem nem gondolja, hogy csak ennyivel le van tudva a dolog, még azért a kis bosszúm még odébb van. Egyenlőre örülök annak, hogy élve láthatom, de még ezért kapni fog.
for: Dylan // word count: xxx // notes: kiss me // outfit: ruha // music: ♫
Sejtettem, hogy Mayának valami hasonló lesz a reakciója, amikor meglát, éppen ezért csak mosolyogni tudtam, mikor felpattant, odasietett hozzám, hogy aztán jó alaposan a vállamba boxoljon. - Legalább nem a képemet verted be, azért ugyanis kár lenne. – tréfálkoztam, ám utána jó szorosan öleltem magamhoz, annak ellenére is, hogy ő továbbra is duzzogott és igyekezett ezt jó látványosan csinálni. - Tudod Szöszi, neked elég nehéz meglepetést okozni, így nem igazán volt más választásom, csak az, hogy bizonytalanságba tartalak, míg el nem intézek mindent. – felemeltem az állát gyengéden és mélyen a szemébe néztem, ezúttal komoly tekintettel. - Sajnálom, hogy megijesztettelek. Ígérem, soha többet nem fordul elő. – tudom, hogy ennyivel nem úszom nem, és igazából nem is akarom. Fontos nekem, így, ha kell a büntetést is vállalom, a lényeg, hogy addig is velem van.
- Remélem a híreim után legalább egy ici-picit megenyhülsz és kevésbé fogsz utálni. – engedtem el végül, majd leültem a kanapéra vele szembe és hátra dőltem. - Vége. Többé nem kell félned, nem üldöznek tovább. – kezdtem bele a mondanivalómba. - Hosszú előkészületek után… amikről soha többet nem szeretnék beszélni… megoldottuk a problémát Kimmel, mától szabad ember lehetsz. Oda mész ahová csak akarsz, nem kell többet őrizetben lenned. – hisz tudom, hogy mennyire utálta, de most ez véget ér, legalábbis részben. Hiszen szeretem és féltem, természetes, hogy ezek után is figyelni fogok rá, de már kevésbé morbid módon. - Ez az oka annak is, hogy most itt vagyunk. Mivel viszonylag… fogjuk rá, hogy jól viselted a bezártságot és mintarab szerű… na jó, ez rossz még viccnek is… szóval amolyan jutalomként arra gondoltam elutazhatnánk valahová. Bárhová a világon, te döntöd el. Ez a gép oda visz minket, ahová csak szeretnéd, nekem pedig csak pár telefon, hogy ott minden fogadjon minket, mire megérkezünk.
- Azért tényleg kár lenne. - Nem is hinném, hogy valamikor képes lennék úgy igazán megverni, még akkor sem, ha tényleg megérdemelné. Szép is lenne a kapcsolatunk, ha a mi esetünkben az asszony verné a férfit. - Azt még most sem értem, hogy miért nem avattál be, legalább azt elmondhatta volna az egyik embered, hogy még életben vagy. Próbáltam az egyikből kiszedni... - De gondolom már szépen be is lettem árulva. Tudhatja, hogy kicsikét neki estem az egyiknek, de tényleg csak egy kicsikét a nagy kétségbeesésemben. - Mit tettél? - Akarom egyáltalán tudni? Egy ilyen helyzetben azt tesszük, ami szükséges. Most megkönnyebbültnek kellene lennem és boldognak, hogy végre szabad ember lehetek, de mégis tartok attól, hogy amit Dylan tett miattam az mindent megváltoztat. - Már azt sem tudom, hogy milyen volt előtte... - Azelőtt, hogy Dylan házi őrizetbe zárt volna. Eleinte nagyon tiltakoztam ellene, de aztán valahogy ez kezdett normálissá válni. Most mi lesz? Éljük majd az unalmas mindennapokat, mint egy normális pár? Amiken eddig keresztül mentünk azok után egyáltalán képesek leszünk normális kapcsolatra? Túl sok még mindig a kérdés és azt hiszem, hogy egyre több és több fog lenni. - Hűha, sosem volt még ilyen pénzes pasim. - Sőt, még magán gépen sem ültem soha. Kellett néhány röpke másodperc, mire kapcsoltam... Azt mondtam rá, hogy a pasim. Ez tényleg így van? Akár mától már tekinthetem annak? - Nekem mindegy, csak legyünk együtt ott is, ahová tartunk. - Akkor ennyi? Tényleg együtt vagyunk? Ezt szerintem még jobb lenne, ha letisztáznánk. - Meg amúgy is mindketten tudjuk, hogy a lehető legrosszabb rab voltam. - Elnevettem magam. Meg sem tudom számolni, hogy hányszor próbálkoztam azzal, hogy megszökjek. - Válassz te, vagy inkább ne is mondj semmit se, legyen meglepetés. - Ekkor már szinte elviselhetetlenné vált a távolság, ami köztünk volt, pedig nem is voltunk olyan messze egymástól, mégis felkeltem eddigi helyemről, hogy mellé huppanjak le.
for: Dylan // word count: xxx // notes: kiss me // outfit: ruha // music: ♫
Felnevettem, mikor Maya azzal jött, hogy próbált információt kiszedni az egyik emberemből, mivel pontosan tudom, mit is művelt. A biztonsági főnököm részletesen beszámolt az incidensről, én pedig olyan jól szórakoztam, hogy a végén fizetésemelést adtam az egész Mayát kísérő csapatnak. Igaz, ami igaz, a kis méregzsákot elviselni nem mindig egyszerű, az ilyen embereket pedig, akik ennek ellenére is lojálisak és parancskövetők meg kell becsülni. - Ha megmondják neked, hogy életben vagyok, akkor azért kezded el őket nyúzni, hogy akkor mégis hol vagyok, megsérültem-e, stb., A te kíváncsiságodat kielégíteni gyakorlatilag lehetetlen Szépségem, egyszerűbbnek láttam így. Mint mondtam meg akartalak lepni, még, ha kicsit bénán is sikerült. – pillantottam rá bűnbánóan, ám csakhamar ott virított a vigyor újra a képemen. - Komolyan képes voltál nekimenni egy olyan 200 kilós benga állatnak, mint Bruce? – nem bírtam ki, hogy ezt meg ne kérdezzem, hiszen annyira komikus az egész szitu.
Megráztam a fejem a kérdésére elkomolyodott arccal. - Nem szeretnék többet erről beszélni Maya, kérlek, hogy ezt tartsd tiszteletben. – szeretném egyszer és mindenkorra a hátunk mögött hagyni ezt az egész üldözést, bujkálást, rettegést, azt pedig, hogy ennek mi az ára nem akarom megosztani vele. Elég, ha Kim és én tudjuk és együtt élünk vele.
Miután a lány mellém huppant azonnal közelebb húztam magamhoz és átöleltem, majd egy lágy puszit adtam a homlokára. - Ismerjük be, csapnivaló rab vagy, reméljük barátnőnek sokkal jobb leszel. – cukkoltam egy kicsit, közben pedig azon töprengtem hová is vihetném el őt, ami maradandó élmény lehetne számára. - Biztos vagy benne, hogy ezt szeretnéd? – azt akartam, hogy ő döntsön, de végülis így se rossz. - Akkor egy pillanat és jövök. – ezzel eltűntem a pilótafülkében néhány percre és megbeszéltem a fiúkkal az új menetirányt. Rettegj Róma, érkezünk! - Minden elintézve! – huppantam vissza mellé, miután a foglalásokat is gyorsan letudtam. - Remélem tetszeni fog!
- Mi lett volna akkor, ha halálra aggódom magam miattad? - Eddig még soha életemben nem aggódtam így senkiért sem. Rémisztő érzés volt. Rettentően rossz volt a tudatlanság, hogy fogalmam sem volt semmiről sem. Hát ilyen lenne a szerelem? Iszonyú. - Ennyire aggódtam. - Vágtam egy gyerekes grimaszt, most már így utólag belátom, hogy semmi esélyem sem lett volna ellene, de akkor én is a logikus gondolkozás fénytávolságra voltunk egymástól. Ezek szerint bárkinek neki megyek, ha róla van szó. - Rendben. - Ezzel le is zártam. Szerettem volna megtudni, hogy mit tett, de ha nem akar róla beszélni, akkor most nem fogok neki makacsul faggatózni. Ennyi bőven elég. Ebből is tudhatom már, hogy valami véglegeset tett, valami olyat, ami mindent megváltoztat. Bármi is legyen az ára. - Szóval csak így, már a barátnőd is vagyok? - Meglepettséget színlelve néztem rá, ha tudná, hogy milyen nehéz volt nem elvigyorognom magam miután a barátnőjének nevezett. Olyan jó, hogy végre mellettem van, de mégis elfogott a rettegés. Most minden túl szép és jó, hogy igaz legyen. Miért van az, hogy úgy érzem, hogy kezdek pánikolni, ha a dolgok valami különös módon mégis jól alakulnak? Paranoiás vagyok az már biztos. Bólintottam kérdésére, miközben abban reménykedtem, hogy ez a meglepetése sokkal jobban fog majd tetszeni. Hiszen nekem tényleg mindegy, hogy hová megyünk, csak végre kettesben legyünk. - Ott vagyunk már? - Türelmetlenkedtem, mint egy óvodás, még akkor is, ha jól tudtam, hogy ahová tartunk oda nem fogunk hamar megérkezni. Kíváncsivá tett, de nem akartam elrontani a meglepetést, így magamban tartottam a kérdéseket. - Szerinted látni fogunk mást is a hálószobán kívül? - Mert, ha tehetném, akkor ki sem bújnék mellőle az ágyból. Alig várom, hogy végre elérkezzen a várva várt pillanat. - Tegye fel a kezét az, aki eddig még sosem szexelt a fellegek között. - Felemeltem jobb kezem, majd kíváncsian vártam Dylan reakcióját. Akinek magángépe van az már biztosan próbáltam. Azt gondolom, hogy nem fogja felemelni a kezét.
for: Dylan // word count: xxx // notes: kiss me // outfit: ruha // music: ♫
- Még szép, miért, azt gondoltad, van választási lehetőséged? – ahogyan ő döbbent arccal pillantott rám, úgy öltöttem én is magamra a meglepettség tökéletes álarcát, legbelül azonban mégis féltem a valódi reakciójától. Az a helyzet, hogy még nem is maradtunk hivatalosan semmiben sem, így nem vehetem biztosra, hogy Maya valóban velem akar maradni vagy sem. Persze a tegnap történtek után joggal sejthetem, hogy pozitív irányba fognak haladni a dolgaink, viszont az is benne van a pakliban, hogy most, hogy végre szabad lehet, hogy nem kell többé senki elől sem bujkálnia, rájön arra, hogy továbbra sem szeret tartósan egyhelyben maradni, vagy bevállalni bármiféle kötöttséget és egyszerűen csak kisétál az életemből. - Szóval tessék beletörődni a helyzetbe, vagy kénytelen leszek ejtőernyővel az utadra bocsájtani…
Miután elintéztem minden formaságot a pilótákkal, visszatértem Mayához és ismét közelebb húztam őt magamhoz. - Bármekkora zseni is vagyok Szépségem, a teleportálást még nem sikerült kifejlesztenem… de már dolgozom rajta. – egy picit összeborzoltam, majd egy puszit nyomtam a homlokára. - Tudni fogod, ha megérkeztünk, mert előtte szólni fognak majd a fiúk, hogy leszállunk, tessék bekötni magunkat meg ilyesmi. Néhány óra azért kell hozzá… - nem aggódom, hogy addig nem tudjuk mivel lekötni magunkat, annál is inkább, mivel elég komoly beszélgetés áll még előttünk.
- Egészen biztos vagyok benne, hogy fogsz látni mást is, mivel a célom pontosan az, hogy megmutathassam neked az egész világot. – persze nem mondom, tetszik a gondolat, hogy egész nap ki sem mozdulunk az ágyból, viszont tudom, hogy előbb vagy utóbb úgyis megtesszük majd, akkor pedig irány a város. - Nocsak… - meglepett a „játékával”, de egyúttal mosolyra is fakasztott. Nem tudom mire számított tőlem, de nem tehettem fel a kezemet, mivel én már átestem a „tűzkeresztségen” ezen a gépen. Remélem emiatt nem csökkenek majd a szemében. - Nem akkora durranás amúgy… medencében vagy az erkélyen sokkal nagyobb buli.
- Persze, hogy van választási lehetőségem. - Ehhez két ember kell, ha pedig az egyik - esetünkben ez ugye csak is én lennék - azt mondaná, hogy nem, akkor ennyi. Nincs közöttünk kapcsolat, ezért nem is tudnék a barátnője lenni. - Mindketten tudjuk, hogy nem tennéd meg. - Csak a szája jár. Kijelenthetem, hogy túlságosan is szeret ahhoz, hogy efféle dolgokat műveljen velem. Azért még mindig olyan különös az egész. Ha jobban bele gondolok, hogy mi hogyan is ismerkedtünk meg egymással, és aztán Dylan mennyi mindent tett értem... Azt hiszem, hogy a mi kapcsolatunk ezután eléggé szilárd alapokon fog lenni. Nem hálából fogok vele maradni, sem pedig azért, mert lényegében neki köszönhetem az életemet. Vigyázott rám, és olyan dolgokat tett meg miattam, amiket sosem kellett volna neki, hogy ha nem bukkanok fel az életében. Azért leszek vele, mert vele akarok lenni. - Tudod mi a legviccesebb az egészben? - Meg sem vártam, hogy mondjon bármit, egyből folytattam. - Még sosem repültem, és most egyből magángéppel menőzök. - Az egy dolog, hogy sosem repültem, de annyira földhöz ragadt voltam, hogy nem is nagyon utazgattam. Most pedig Dylan olyan országba visz, ahol még életemben nem voltam, ami neki nem kihívás, bárhová vihetne, mindenre azt mondanám, hogy még ott sem jártam, hiszen még sosem léptem át az országhatárt. - Ünneprontó! - Megjátszottam, hogy mennyire csalódott vagyok ettől a hírtől, de valójában nem bánom, viszont abban is biztos vagyok, hogy mondhat bármit, nagyon, de nagyon sok időt szándékozok vele eltölteni a hálószobában, vagy máshol, de hasonló el foglalatossággal. - Nem különös, hogy mi még le sem feküdtünk egymással? - Eddig bírtam mellette ücsörögni, akcióba lendültem. - Emlékszel arra a napra, mikor közölted velem, hogy egy telefonhívás és máris lesz szexpartnered, de valahogy engem sosem hívtál. - Erre tökéletesen emlékszem, ahogy a többire is. - Sőt, lényegében, ha jobban bele gondolunk, akkor mikor "szórakoztunk" egymással szinte mindig te voltál az, aki vissza utasított. - Ezt már szemtől szembe mondtam neki úgy, hogy az ölébe másztam. Ezek szerint, akkor most rajtam lenne a sor?
for: Dylan // word count: xxx // notes: kiss me // outfit: ruha // music: ♫
- Na jó, igazad van, lebuktam, valóban nem tenném meg, de csak azért, mert, ha kinyitnám a gép ajtaját, akkor én is kizuhannék veled együtt, ezért a pofiért pedig baromi kár lenne. – vettem elő a szokásos pofátlan vigyoromat, utána pedig kacsintottam is rá. - Nők, de még férfiak milliói is tömeges öngyilkosságot követnének el bánatukban, ha velem bármi történne, ezt pedig nem hagyhatom. A mesés külső bizony nagy felelősséggel jár. – hosszú ideje már annak, hogy ennyire sikerült volna felengednem vagy viccelődnöm, ezt az énemet alaposan elzártam, mikor megkezdődtek a bajok. Nem is szándékozom tartósan kiengedni, most azonban úgy érzem, egy kicsit megtehetem. - Látod Szöszi, arany életed van mellettem, és ez még csak a kezdet. – persze tudom, hogy csak viccelődött, én mégis komolyan mondtam, amit. Mindent meg akarok adni számára, amit eddig az élet elvett tőle, azt akarom, hogy semmiben se kelljen hiányt szenvednie és végre boldog lehessen, lehetőség szerint velem.
Nem is nagyon volt időm reagálni Maya szavaira, mielőtt ugyanis felocsúdhattam volna a döbbenetből, a lány már az ölemben ült, meglehetősen kényes pozícióban. - Csakugyan? – nyeltem egy nagyot, de aztán próbáltam egy kicsit összeszedni magam, most ugyanis még eszemnél kell maradnom. - Félek most is annak fogod venni, amit tenni készülök, de úgy érzem muszáj, mielőtt bármi másban gondolkodnék. – kisimítottam egy tincset az arcából és kicsit eltoltam. - Tudnom kell Maya… tudnom kell, hogy mit szeretnél ezek után. Abban ugyan biztos vagyok, hogy szeretlek és abban is, hogy szeretném, ha megpróbálnánk együtt, de azt már nem, hogy te hogyan vélekedsz erről az egészről.
- Az ilyen puccos repülőkön hová kell hányni? - Jesszusom! Már el is felejtettem, hogy Dylan mennyire szerelmes önmagába. Ha engem felé annyira képes lesz szeretni, mint saját magát, akkor már jól jártam. Hiányzott. Már a napját sem tudom annak, hogy mikor beszélt így, hogy mikor volt utoljára olyan, amilyennek megismertem. - Hűha. Akkor most te vagy nekem Richard Gere? - Azzal a kis eltéréssel, hogy engem nem az utcáról szedett fel és nem is vagyok prosti. Mégis meg akar nekem mindent adni, ennek ellenére úgy érzem, hogy nem érdemlem meg. Nem tettem semmit sem, amivel ezt kiérdemelhetném. Sőt, már így is nagyon sokkal tartózok neki, túl sokkal már. Aprót bólintottam. Hát csakugyan... Pedig megtehettük volna, de olyan sokáig mondogattam neki, hogy nem is az esetem, hogy végül elhitte? Mert eleinte talán tényleg nem is volt az, de aztán olyan sok minden történt. - Te nem is emlékszel? - Akkor volt az első olyan eset, hogy az ölébe másztam volna, ott a konyhapadlón miután előadta azt a drámai jelenetet. Sőt, akkor meg is fogdosott, én pedig kibírtam, hogy ne üssem meg érte. Nem hiszem, hogy kettőnk közül csak bennem él elevenem az a pillanat mikor először engedtem neki, hogy következmény mentesen megtapizza a hátsómat. Mindössze csak közelebb akartam lenni hozzá, egészen közel. Nem voltak olyan terveim, hogy leteperem itt és most. Valahogy éreztem, hogy ez most nem a megfelelő alkalom. Most még nem facsarhatom ki úgy, mint egy citromot. - Gondoltál arra, hogy kihasználtalak és lelépek az első adódó alkalommal? - Nem feleltem a kérdésére, helyette inkább feltettem a saját kérdésemet. Most még nem válaszolok neki, majd akkor, ha előbb Dylan válaszol.
for: Dylan // word count: xxx // notes: kiss me // outfit: ruha // music: ♫
- Nagyon vicces Mayácska, nagyon vicces… - forgattam meg a szemeimet, ugyanakkor nem is bírtam sokáig, tényleg elnevettem magam. - Richard Gere? Kérlek… ezerszer jobban nézek ki, mint ő, ráadásul milliószor tehetségesebb színész is vagyok nála, szóval ne sértegess. – húztam fel az orrom játékosan. - Ch… még, hogy Richard Gere… az agyam eldobom. Nem mellesleg Cicám, abban a sztoriban, ha jól emlékszem a pasi valami prostit szedett össze, te pedig nyomokban sem hasonlítasz rá. – nem is emlékszem pontosan a filmre, amihez az utalást kötötte, de arra igen, hogy nyolc napon túl gyógyuló agyfaszt kaptam az ostobaságán az egésznek.
- Már hogy ne emlékeznék Szívem egyetlen királynője? Élénken él bennem minden egyes pillanata annak az estének. Ha jól emlékszem úgy kezdődött, hogy te füleltél… - koppintottam az orrára. - Utána vacsorát tálaltam, amiből egy falatot sem ettél, csak arról faggattál mi lesz velem, ha Kim terve rosszul sül el… meg, hogy miért nem máshogy oldottuk meg a dolgokat. Aztáán… aztán jött az, hogy közölted, nem vagyok az eseted, mikor incselkedtem veled, hogy egy telefon és mindig lesz, aki megtölti az ágyam… és mondtam, hogy majd hívlak téged is. Mikor pedig elutasítottál leszúrtam magam és szépen a padlóra estem. Te meg rám vetetted magad… - mintha csak tegnap lett volna. - Emlékszem nehéz volt visszafogni magam akkor.
A beszélgetésünk most érkezett csak el az igazán komoly témákhoz, én pedig válasz helyett egy másik kérdést kaptam a lánytól, aki az ölemben ül és akiről továbbra sem tudom, voltaképpen mim is jelenleg. - Arra nem gondoltam egy percig sem, hogy kihasználtál volna, az viszont megfordult a fejemben, hogy most, hogy már nem kell bujkálnod és bezárva élned talán úgy döntesz újra a nyakadba veszed a várost és elhagysz, mert nem akarsz egyhelyben maradni vagy bárhogyan elköteleződni.
- Nekem lenne egy nagyon is komoly kérdésem. - A lehető legkomolyabb ábrázattal fordultam felé, utána pedig igyekeztem tartani pár pillanat drámai csendet pusztán a hatás kedvéért. - Te tényleg ennyire szerelmes vagy saját magadba? - Mert az, hogy ennyire dicséri mindig magát már több némi egoizmusnál, ez annál jóval több. Különös de ez mégsem tud zavarni, sőt most nagyon is örülök annak, hogy nem a szűkszavú morgós Dylannel vagyok a fedélzeten. Nem is tudtam, hogy mennyire hiányzik ez az énje, egészen idáig. - Na jó tényleg nem volt jó hasonlat. - Ismertem be végül. - Egyedül annyi a hasonlóság köztetek, hogy te is el fogsz vinni vásárolni. - Ha eddig nem tudta, hát most megtudta. Azt sem tudom, hogy hová tartunk, abban pedig nem vagyok biztos, hogy van a bőröndömben olyan ruha, ami oda megfelelő lenne. Mi van, ha valami meleg helyre? Bikini sincs nálam. Ha pedig pont az ellenkezője lesz? Meg is fagynék, hiszen meleg ruhát sem pakoltam be. Őszintén a nagy rohanásban és a pánikomban azt sem tudom miket dobáltam össze. - Jobb lesz, ha vigyázok veled. Pontosan jól emlékszel a történtekre. Vagy csak azért, mert annyira tetszett neked az a jelenet, hogy újra és újra megnézted? - Valahogy azt sem esik nehezemre elhinni, hogy Dylan neki állt a kamara felvételek átböngészésének. Mindig is úgy gondoltam, hogy egy kicsit perverz ez az egész, de mikor arra gondoltam, hogy esetleg figyelhet, akkor még jobban biztonságban éreztem magam. - Bízol bennem? - Mert én úgy látom a helyzetünket, hogy nagyon nincs más választása. Bíznia kell bennem. Nem fogom neki megígérni, hogy élete végéig mellette maradok, vagy, hogy mindig szeretni fogom, de valahogy sikerült magát belopni a szívembe. - Őszinte leszek veled. Sose tartott sokáig egyetlen kapcsolatom sem, de veled azért megpróbálkoznék ezzel az elköteleződéssel. - Aztán mi lesz velünk? Házasság, majd kicsi Dylan? Sosem vágytam efféle dolgokra. - Előre figyelmeztetlek, nem fogok tökéletes barátnő lenni. Nem fogok barátnős dolgokat tenni miattad, főzni se tudok. Ezek után is azt akarod, hogy a barátnőd legyek? - Néhány gyorsan elkészíthető ételen kívül nem is nagyon tudok más összedobni, meg amúgy sem akarom megmérgezni. Persze, itt most nem a főzés a lényeg, hanem az, hogy Dylan olyan barátnőt érdemel, aki meg tud neki mindent adni, amire csak vágyik.
for: Dylan // word count: xxx // notes: kiss me // outfit: ruha // music: ♫
- Azt hiszem most lebuktam, de, ha már egyszer így alakult, felesleges is volna tagadnom. – drámai sóhaj. – Igen Maya, szerelmes vagyok magamba, amióta csak először megpillantottam magam a tükörben. Próbáltam ellenállni a vonzalomnak, de végül be kellett látnom, hogy képtelen vagyok rá. Ennek már öt éve, azóta élek titkos viszonyban magammal és csak azért nem házasodom meg, mert az USA-ban még nem ment át a törvénymódosítási javaslatom. – lehajtottam a fejem, magamra öltve egy megtört ember álarcát. - Ha tudnád milyen nehéz… annyiszor próbáltam meg továbblépni, randizni másokkal, vagy a munkába temetkezni, de minden hiába… - hülyeség Dylan a neved, vagy legalábbis hamarosan az lesz mindezek után. - Ilyet fogok tenni? – pislogtam fel rá tettetett döbbenettel, amit csakhamar a rémület vett át. - Édesem… csak, hogy tudd… csak három platina kártyát hoztam magammal, szóval a lehetőségeink meglehetősen korlátozottak. Meg tudsz nekem bocsátani? – és kb eddig bírtam a színjátékot, pillanatokkal később elnevettem magam. - Persze, elviszlek, de csak akkor, ha minden egyes darab felpróbálásakor jelen lehetek a próbafülkében. És ehhez ragaszkodom, nem alku tárgya.
Persze, hogy mindenre emlékszem, mivel elég meghatározó momentuma volt a kapcsolatunknak az az este. Talán akkor kezdtem igazán sejteni, hogy Maya egészen más számomra, mint bárki, akivel eddig találkoztam. - Aranyom, ha minden titkom lebuktatod, nagyon hamar elvész majd az intimitás a kapcsolatunkból. – kacsintottam rá, ám azután kénytelen voltam elkomolyodni, ugyanis a beszélgetésünk egy olyan részhez érkezett, ami sorsfordító jelentőséggel bír számunkra, alakuljanak bárhogyan is a dolgok.
- Igen, bízom benned. – eddig is azt tettem, ezután is azt fogom tenni, mert úgy érzem, nem fog csalódást okozni számomra. Ha pedig mégis… nos azzal majd ráérek akkor foglalkozni. - Ebben hasonlítunk, nekem sem tartott túl sokáig egyetlen kapcsolatom sem, viszont valami azt súgja, hogy veled ez másképp alakulna. – miután Maya elhadarta a „kockázatokról és mellékhatásokról” szóló részt önmagáról, mosolyogva húztam magamhoz egészen közel és simogattam meg az arcát. - Ha megígéred, hogy többé nem főzöl nekem ihatatlan kávét és nem nyúlod le éjszaka a takarót, akkor igen, lehet róla szó. - aztán eszembe jutott még valami. - Illetve... ha el tudod fogadni továbbra is azt, amit Kimékkel csinálunk.
- Ezek szerint, akkor nálad semmi esélyem. Mert, aki szerelmes önmagába, az már mást nem is tud szeretni. - Miért is adom mindig alá a lovat? Mert mindig olyan jól szórakozunk. Az egy dolog, hogy tisztában vagyok azzal, hogy mennyire imádja dicsérni önmagát, de csak reménykedni tudok tényleg abban, hogy idő közben sem fog megváltozni. Olyannak szeretem amilyen most, legalábbis ebbe az énjébe szerettem bele. - Valójában sosem voltam az a fajta, aki könnyen képes lenne megbocsájtani. Szóval eléggé erősen teperned kell azért, hogy meg tudjak neked ezért bocsájtani. - Persze most semmi olyat nem tett, amiért vezekelnie kellene, de most ezzel nem viccelődtem. Ez tényleg úgy van, ahogyan mondtam. - Tessék? Szóval ezek szerint kötelességem lesz előtted meztelenre vetkőzni? - Olyan riadtan néztem rá, akár egy szűzlány, persze még mindig csak a hatás kedvéért. Nehogy már azt higgye, hogy csak neki vannak kiváló színészi képességei. - Mondd csak mégis mennyi felvételt néztél, ahol meztelen voltam? Az nem volt elég? - Mert néha képes voltam elfelejteni azt a sok kamerát, ami körül vett, de néha észbe kaptam és direkt úgy vetkőztem, mintha csak tudtam volna, hogy éppen figyel. Talán tényleg figyelt akkor, vagy csak a paranoia. - Tényleg ezt érzed, vagy csak hinni akarsz benne? - Soha semmit sem szerettem volna ennél jobban, mint most. Akarom, hogy működjön, hogy a kapcsolatunk életképes legyen. - Esetleg, ha külön takarónk lenne, akkor az szerintem megoldás lehetne. - Akkor nem is húzhatnánk le egymásról a takarót. Ami pedig a kávét illeti... Ezek szerint most már nincs más választásunk, Dylan lesz közöttünk az, aki kávéval fog kelteni. - Szerintem eddig is elfogadtam a dolgot. - Sőt, ha Kim nem lenne, akkor most nem hinném, hogy itt lennénk készen állva a boldogságra, arra, hogy együtt legyünk azok. - Mi most tényleg azt beszéljük meg, hogy járjunk-e egymással? Esetleg nem kellene szerződést is aláírnom, hogy elfogadom a feltételeket? - Viccnek szántam, de mégis olyan különös az egész. Jobban örülnék annak, ha megcsókolna és hagynánk ezt a témát.
for: Dylan // word count: xxx // notes: kiss me // outfit: ruha // music: ♫
Lehangolt ábrázattal pislogtam a lányra, miközben megingattam a fejem a szavaira. - Van igazság abban, amit mondasz. Tény, hogy az életem szerelme pozícióról lecsúsztál, hiszen, mint azt az imént kifejtettem, az örökké én leszek, viszont, mivel a miénk egy reménytelen eset, legalábbis egyelőre, így addig beérem veled is. Vedd megtiszteltetésnek. – vajon hol a határa a hülyeségnek, ha rólam van szó? Van egyáltalán? - Ej ti nők, olyan egyformák vagytok, könnyen sértődtök és nehezen engesztelődtök. Aztán meg csodálkoztok, miért van annyi homokos a világon… - sóhajtottam megvakarva a tarkómat. - De persze… majd igyekszem kitalálni valamit. – kacsintottam rá. Persze tudom, hogy igazából a sértődés maga csak tréfa volt, viszont az, amit a megbocsátásról, az véresen komoly. Ha rajtam múlik sosem fogom szándékosan bántani vagy kockára tenni a bizalmát, hiszen nagyon fontos nekem, nem akarom elveszíteni. - Pontosan, ahogy mondod, minden egyes alkalommal. – perverz vigyor kúszott a képemre. - Nos lássuk csak… minden felvételt végig néztem, amiket a kamerák rögzítettek, utána kivágtam belőlük a lényeget és csináltam vagy hat DVD-t csak az izgalmas jelenetből. Annyira élveztem nézni, hogy egy ideje az Ebayen és az Amazon.com-on árusítom őket, és szép bevételeket szerzek, mivel nem csak engem taglózott le a látvány… - adtam elő a mondandómat teljesen komoly arccal. - És nem, nem volt még elég, várom az anyagot a hetedik részhez.
Persze idáig sokat viccelődtünk, viszont elérkezett a pillanat, amikor muszáj komolynak maradni. - Hiszem, hogy te és én jó csapat lehetünk együtt Maya. Eddig is azok voltunk… csak szex nélkül. – na jó, egy picit oldani akartam a helyzeten. - Szeretlek… és szeretném, hogy ez az egész működjön. Rajtam nem fog múlni. – ebben biztos lehet. - Oké, akkor külön takaróink lesznek. Probléma megoldva! – lelkesen elmosolyodtam. - Tudom, de ez most már azért egy kicsit más helyzet. Egy barátnő véleménye egészen mást jelent, mint egy baráté vagy titkárnőé vagy tudom is én mi voltál előtte. – vontam meg a vállam. - Kim és Mr. Kétszázhúszwattosvigyor szétmentek, mikor Kim beavatta a srácot a dolgokba… nem tudom, hogy ez végleges-e vagy sem, habár remélem igen, mert elvonja Kim figyelmét, de… érted a lényeget. – remélem ránk nem lesz rossz hatással a dolog. - Hogy neked milyen igazad van!!! Amint leszálltunk azonnal hívom az ügyvédeimet, hogy készítsék elő a papírokat!
- Szóval képes vagy beérni velem? - Esküszöm ha tovább így fogja folytatni, akkor egyikünk a kanapén fog aludni, van és róla sejtésem, hogy melyikünk. Dylan pedig veheti megtiszteltetésnek azt, hogy nem csapom meg ez miatt. - Ebbe jobb, ha nem is megyünk bele. - Mert akkor előhozakodhatnék azzal is, hogy olykor miért is találtam magam nők ágyaiban. Mondjuk úgy, hogy nem vagyok szűk látókörű és szeretek mindent kipróbálni, vagy talán ennél több is lenne a háttérben? Passz. - Tudom, hogy most csak viccelsz, habár ennyi erővel akár a sarokra is ki bírnál állítani. - Azok a felvételek túl személyesek, hiszen a magánéletem minden egyes momentuma meg lett örökítve. Valamiért, szerintem érhető okokból, de nem szeretném, ha rajta kívül más is látná azokat a bizonyos felvételeket. - A kedvemért megtennéd, hogy megsemmisíted? - Mert most már itt vagyok neki, bármikor gyönyörködhet bennem. Most már nem is kell megvédenie, innentől majd én fogok vigyázni rá, hiszen sokkal, de sokkal erősebb vagyok nála, még ha ezt Dylan sosem ismerné e. - Akkor minek is akarnánk túlbonyolítani? Ha eddig működött szex nélkül, akkor ezután is fog. - Igyekeztem olyan komolyan mondani, amilyen komolyan csak lehetséges. Még egy kicsi és biztosan felkeresek egy zárdát, hogy elvonuljak apácának. Már így is túl sok élvezetről maradtunk le. - Van egy olyan sejtésem, hogy nem tudnak sokáig meglenni egymás nélkül. - Ebbe nem is mennék bele jobban, elvégre nem is tudok a kapcsolatukról túl sok mindent, csak annyit amennyit Dylan mesélt, de azokból a dolgokból úgy gondolom, hogy van még számukra remény. Pontosan úgy, ahogyan nekünk is, mindazok után, amiken eddig keresztül mentünk most végre kiérdemelhetjük egymás mellett a boldogságot. - Előre szólok, hogy semmit sem fogok aláírni. - Mi jöhet még? Esetleg egy szép napon elém állít egy házassági szerződéssel is? Az a nap olyan távoli, hogy talán nem is létezik.
for: Dylan // word count: xxx // notes: kiss me // outfit: ruha // music: ♫
- Kívánságod számomra parancs. Amint földet értünk és megérkeztünk a szállodába, ígérem első dolgom lesz, hogy megsemmisítem az összes felvételt. – nem tudom igazából, hogy mitől tart, kétlem, hogy komolyan vette volna az iménti tréfálkozásomat, de, hát, ha ettől nyugodtabban alszik, akkor ennyit igazán megtehetek érte. Különben is, most már itt van mellettem, bármikor gyönyörködhetek benne, amikor csak akarok, nincs okom hát arra, hogy tovább őrizgessem a videókat. Persze legyünk akárhol is, a biztonsági kamerák továbbra is működni fognak majd, hiszen akár tetszik neki, akár nem, mindig vigyázni akarok rá, óvni még a széltől is, viszont most már nem kell legalább állandó rettegésben élnünk, fellélegezhetünk. - Jó lesz így Kicsim?
Persze tudtam, hogy a lány csak a véremet próbálja szívni azzal, hogy továbbra is tartsuk meg a kapcsolatunkat olyannak, amilyen eddig is volt, szexmentesen, de, hát, ha már egyszer ő így játszik, miért is rontanám el a dolgot? Elkomolyodott ábrázattal bólintottam a szavaira, néhány csendes másodperc után pedig megfontoltan szólaltam meg. - Igazad lehet Maya, kár volna tönkre tenni azt, ami ennyire jól működött eddig is. Talán az lenne a legjobb, ha továbbra is megtartóztatnánk magunkat egymás társaságában… legfeljebb miközben mással leszek majd, te rád fogok gondolni… - minden egyes szót nyugodtan, határozottan ejtettem ki, jelét sem adva tréfának, ám, amikor láttam átsuhanni a kétségbeesést a tekintetében és a riadalmat az arcát, egyszerűen elnevettem magam. - Ugye nem képzeled, hogy ez nekem menni fog? Amikor már most alig várom, hogy végre megérkezzünk és a szobában leszaggathassam a bugyidat? Nincs az az Isten, hogy erről lemondjak.
Megcsóváltam a fejemet. - Őszintén, nem értem mit eszik Kim Hunteren. Persze havernak nem rossz, de amikor Kim közelében van állandóan bájolog és vigyorog… és különben is eltereli a figyelmét. – sóhajtottam, de aztán inkább elengedtem a témát, elvégre ez nem a mi dolgunk. Ha pedig nagyon akarok, úgyis kiszúrok még Mr. Colgate-el. - Előre szólok, nem kaphatod meg a tökéletes testemet, amíg alá nem fogod írni a szerződést!
Nem akarom, hogy bármikor is áldozatául essek annak a bizonyos "bosszú pornónak" ami abból állna, ha szakítanánk közzé tenné a rólam készült felvételeket. Különös, nem is tudom, hogy ez miért is fordult meg a fejemben, hiszen nem tudnám elképzelni róla, hogy akármikor ilyet tenne velem, de végül is azt sem hittem volna, hogy segítőtárs lenne abban, hogy bárki életét tönkre tegyék. Már őszintén nem tudom, hogy Dylan mire is lenne képes. Mégis azt hiszem, hogy velem nem tenne semmit sem, ha esetleg külön utakon akarnánk járni. - Aha. - Így lesz majd a legjobb. Remélem ezzel nem azt értem el, hogy azt gondolja, hogy nem bízok meg benne, pusztán csak szeretnék biztosra menni. Ha tovább folytatta volna, akkor esküszöm, hogy képes is lettem volna elhinni. Most is remekül hozta a formáját, de az a rész már cseppet sem tetszett, amikor azt közölte velem, hogy majd ha mással folytat szexuális viszonyt majd gondol rám közben. Meg is ölném. Fél másodperc kellett volna ahhoz, hogy úgy gondoljam jobb lesz, ha ezért tényleg megverem, de végül csak előállt egy olyan vallomással, ami megvédi a mai veréstől. - Psszt! Tudni sem akarok róla! - Nem azért, mert nem vágynék arra, hogy ezt tegye velem, hanem azért, mert ha továbbra is folytatná, hogy mit tenne velem, miután leszaggatta rólam a bugyimat, akkor nem bírnám magam visszafogni. Most is nehezen megy, de igyekszem jó kislány lenni és nem leteperni. Amúgy is kárpótolnia kell. Képes volt ott hagyni az ágyban, miközben egy aprócska csipkés bugyi volt rajtam, azon kívül semmi más, de jó oka volt rá, menni kellett, megtenni, amit meg kellett tennie, hogy most itt lehessünk. - Biztosan Kim is ezt fogja gondolni rólam, hogy csak elterelem a figyelmedet. - Igaza is volna, hiszen minden lehető módszerrel be fogok próbálkozni nála, hogy csak is rám tudjon figyelni. - Úgy gondolod? - Csalódottan néztem rá. - Pedig, ha tudnád, hogy mennyi mindent szerettem volna veled kipróbálni. Minden vágyad kielégíteni, bármit tehetnél velem. - Közelebb simultam hozzá, hogy a fülébe tudjam suttogni a mondandómat. Jelenleg csak húzni akartam ezzel is az agyát, de végül is igazat mondtam neki, csak ennek nem most jött el még az ideje.
for: Dylan // word count: xxx // notes: kiss me // outfit: ruha // music: ♫
- Kim nem ezt fogja gondolni… Kim már ezt is gondolja. Amióta elkezdődtek a zűrök, én pedig azon voltam, hogy biztonságba helyezzelek és minél előbb megoldjuk a problémát, nos azóta az ő tervei háttérbe szorultak, ami miatt alapos fejmosást kaptam tőle ma is. – húztam el a számat. - De túllendült rajta, segített is nekem, hogy minél előbb végezhessek és te is fellélegezhess, szóval egy rossz szavam sem lehet rá. Plusz, ha nagyon szúrnád a szemét, szerintem már nemes egyszerűséggel végzett volna veled, hogy ne állhass az útjába, szóval… úgy gondolom bír téged. – pedig ritka, hogy Kim megkedveljen bárkit is, viszont annak ellenére, hogy igyekszik ezt titokban tartani, mégis úgy gondolom, hogy ennyi idő alatt Maya is fontossá vált neki, ahogyan én, szóval nem lesznek itt gondok. Legalábbis remélem és, ha Maya is hasonlóképp áll hozzá.
- Igazán? Valóban ilyesmin törted azt a csinos kis fejecskédet? – vontam fel a szemöldökömet kíváncsian, miután sikerült elfojtanom egy feltörni kívánkozó sóhajt, amit a lány idézett elő belőlem a ténykedésével. - Milyen kár érte, pedig meglehetősen izgalmas programnak ígérkezett, de hát… a szabály az szabály. – csalódottan hajtottam le a fejem, majd hírtelen fordítottam a helyzetünkön és szó szerint a kanapéra tepertem a lányt magam alá, lefogva erősen mind a két kezét. - Mennyi de mennyi mindent csinálhattunk volna… - súgtam a fülébe. - Megmutattam volna például, hogy nem csak az oroszhoz kitűnő a nyelvérzékem… - szabad kezemmel szinte alig hozzáérve cirógattam végig az oldalát benyúlva a felsője alá. - És azt a kárpótlást is megejthettük volna… - már a hasánál jártam, a kezem pedig szépen lassan, nagyon lassan becsúszott a nadrágja alá. - Elfeledtettem volna veled minden bűnöm… - simogatni kezdtem gyengéden, de még csak bugyin keresztül, hogy lássam meddig bírja cérnával. - De hát… te nem adod be a derekad ugyebár…
Meglepetten hallgattam, hiszen ameddig be voltam zárva addig nagyon sok mindenből kimaradtam. De szerencsére végre véget ért az úgynevezett házi őrizetem. Szabad ember lehetek. Túlságosan is vágytam már erre, de most mégis olyan különös. Félek, mert ez az egész még mindig túl szép ahhoz, hogy igaz legyen. - Szóval, ha nem akar megölni, akkor az azt jelenti nála, hogy bír. - Ez egy szép barátság kezdete is lehetne akár. Különös, de eddig sosem hittem volna azt, hogy kedvelne. Talán csak azért mert nem ismerem eléggé. Érik már a verés. El sem tudom hinni, hogy tényleg ezt teszi velem! De mégis. Pontosan tudom, hogy mire megy ki a játék. Amilyen mocsok biztosan csak fel akar izgatni, aztán mi lesz tovább? Ha már elkezdte, akkor úgy lenne tisztességes, hogy ha be is fejezné, amit elkezdett, de erre várhatok, igaz? Letepert. Szívem egyre hevesebben kezdett el verni. Vágytam az érintésére. Akaratlanul is felnyögtem miután keze ott kanadózott, ahol a legjobban vágytam rá. Testem szinte önálló életre kelt, csípőmet közelebb nyomtam hozzá. Eddig én igyekeztem így hergelni a kedélyeket, most pedig, hogy velem játssza el ugyan ezt... Nem tetszik. Nagyon nem. Essünk már végre egymásnak! Vetkőzzünk le, tépjünk le mindent egymásról, de ennek még nem most jött el az ideje. Ha tudná, hogy milyen kevesen múlott, hogy beadjam neki a derekamat, de ezzel Dylan nyerne, viszont ebből a helyzetből mindenképpen vesztesen fogok kikerülni. Se szex, se egyéb élvezet. - Jobb lesz ez így. Még a végén megengedném, hogy bedugd bárhová, ahová csak szeretnéd. - Mert melyik férfi ne fantáziálna egy kis análról vagy akár orálról? Hát ezt tenné velem a szerelem? Minden kis mocskos vágyát ki szeretném élni vele. Olyan élvezeteket felfedezni vele, ami egészen idáig ismeretlen volt számomra.
for: Dylan // word count: xxx // notes: kiss me // outfit: ruha // music: ♫
- Bizony, igazad lehet… - továbbra sem eresztettem el a kezeit, mikor pedig éreztem, hogy milyen közel nyomja hozzám a csípőjét csak még magabiztosabbá váltam. Ezek szerint nagyon is élvezi, amit művelek vele, akkor pedig miért is hagynám abba, nem igaz? - Még a végén hagynád… hogy bedugjam bárhova… ahová csak szeretném. – ismételtem meg a szavait a fülébe suttogva, közben pedig egyetlen pillanatig sem tétlenkedtem. Óvatosan félre húztam az útból azt a bizonyos bugyit, és már amögött kezdtem simogatni gyengéden, lassan… - Milyen szörnyű dolog is volna az… - csókoltam bele a nyakába. - Képzeld csak el… milyen érzés volna… – és ekkor hírtelen egy ujjammal valóban elmerültem benne. - Biztosan nem élveznéd… - lassan, kínzóan lassan kezdtem el benne mozgatni, miközben tűnődő arcot vágtam. - Sőt… kifejezetten ellenedre lenne… - egy pillanatra sem álltam meg, sőt mikor láttam, hogy milyen vágy ég a tekintetében fokoztam a gyorsaságon. - Eszembe se jutna olyat tenni… amit te nem élvezel. – az őrületig fokoztam, egészen addig, míg éreztem, ahogy vonaglani nem kezd alattam a gyönyörtől és el nem élvez. - Még szerencse, hogy erre időben rájöttünk, most már tudom, hogy jobb ha maradunk az önmegtartóztatásnál. – ezzel rákacsintottam és elhúzódtam tőle.
- Ideje egyeztetnem a pilótákkal. – keltem fel a kanapéról és pillanatok alatt el is tűntem a pilótafülkében, magamban piszok jól szórakozva Mayácska arckifejezésén. Imádom cukkolni, most pedig már akármikor megtehetem… és még mást is.
Miért teszi ezt velem? Vagy inkább kérdezzem meg tőle azt, hogy hogyan képes ezt tenni? Jól tudom a választ. Azért játszik velem, mert élvezi, hogy megteheti. Egymásra vagyunk kattanva, de mégis talán dacból még mindig nem estünk egymásnak. Egyébként tartok attól, hogy túl nagy elvárásaim vannak vele szembe, hogy túl sokat kellett rá várnom. Talán a fantáziálásom róla túl közel sem fog lenni a valósághoz. Mi van akkor, ha nem passzolunk? Vagy akkor, ha az első szeretkezésünk iszonyatosan kínos lesz? Sosem izgultam még ennyire, ahogyan sosem aggódtam még a szex miatt ennyit. Passzolnunk kell egymáshoz, ha ilyen jól kijövünk egymással, akkor a szexnek is működnie kell közöttünk. Átlépett egy bizonyos képzeletbeli határt, amit még anno húztunk fel. Mert régebben is volt rá példa, hogy húztam az agyát, de ez már több annál. Valójában nem is bánom, sőt... Végül már behunyt szemmel haraptam alsó ajkamba, hogy tompítsam a belőlem kikívánkozó nyögéseket. Egyre többet és többet akartam, de végül csak megadtam neki magamat. Testem vonaglani kezdett alatta, ezzel tudtára adta, hogy pont elérte azt, amit akart. Euforikus állapotban hevertem a kanapén még, mikor csak úgy felpattant mellőlem. - Tudod egy kapcsolatban általában viszonozni szokták az efféle "gesztusokat." - Közöltem vele mikor már vissza ért. Addigra már ülő helyzetbe feltápászkodtam magam. - Te pedig csak úgy itt hagytál... Nagy kár, hogy ma már nem fogod megtudni, hogy mire képesek ezek az ajkak. - Mindennél jobban vágyok a folytatásra, de nem adom meg neki azt az örömöt, hogy közöljem is ezt vele. Így is biztos vagyok benne, hogy ezt pontosan tudja. Egyébként meg nem is értem, hogy eddig miért nem érintettük meg így egymást. Biztosra veszem, hogy kevesebbet civakodtunk volna és nem is lettünk volna annyira feszültek, ha minden egyes nap kielégítjük egymás vágyát. Túl sokat vártunk, de megérte.
for: Dylan // word count: xxx // notes: kiss me // outfit: ruha // music: ♫
Kezdőlap 
Tárgy: After - Dylan & Maya 
28.06.19 18:20
