Az egész este szépen elcsesződött számomra nagyjából ott, hogy Zoey odalibegett hozzánk és elzavart Vlad közeléből, utána már csak muszájból maradtam a bulin, elvégre gólya vagyok, a buli pedig nekünk szólt. Néhány idióta alaposan visszaélt a „nem mondhatsz nemet” szabállyal, így kénytelen voltam velük táncolni, hallgatni a hülyeségüket, ráadásul még egy „trófea csókot” is ki kellett osztanom, mire eljutottam odáig, hogy elég volt, számomra véget ért az este. Elköszöntem Vivtől és Lortól, akik még ezerrel pörögtek a parketten, majd visszasétáltam a koliba, hogy minél előbb nyugovóra térhessek. Elmentem lezuhanyozni, hajat is mostam, mert úgy éreztem, hogy a buliban terjengő fű és alkohol szag minden egyes porcikámba beitta magát, majd visszatértem a szobámba, hogy végre lepihenjek. Ekkor kapcsoltam csak, hogy a telefonomat kint felejtettem a zuhanyzóban. Visszasiettem érte, szerencsére pont ott találtam, ahol emlékeztem, hogy hagytam, így elégedetten konstatáltam, hogy legalább egy drámával kevesebb jutott mára. Elhaladtam a folyosón a csokiautomata mellett is, ahol nem bírtam megállni, vettem egy Twixet, ám amikor visszatértem volna a szobámba a szerzeményemmel, kellemetlen meglepetésbe botlottam. A kilincsünkön egy zokni lifegett, ami egyezményes jele annak, hogy odabent bizony akcióznak. Baszki, pedig csak néhány percig voltam távol. Kopogtam, de az ajtónk zárva volt, a hangokból ítélve pedig nem igazán akarták a dolgot félbehagyni, így kint rekedtem. Elkeseredetten tűnődtem, hogy mégis hová mehetnék az éjszaka közepén, pizsamában és bár eszembe jutott Viv és Lor, nem akartam az estéjüket elrontani azzal, hogy elrángatom őket a buliból, csak, hogy bekéreckedhessek valamelyikükhöz. Tanácstalanul kószáltam egy darabig a folyosón, remélve, hátha a lakótársamék végeznek, ám egy idő után jobb híján az egyetlen emberhez fordultam, aki a barátaimon kívül eszembe jutott.

- Miért van olyan érzésem, hogy ezt még meg fogom bánni? – sóhajtottam, majd kopogtattam Vlad szobájának ajtaján.
- Bárcsak… - feleltem a kérdésére, ám mire bármi mást is kinyöghettem volna, a fiú már be is rántott a szobájába, az ajtó pedig becsukódott mögöttem.
- Bocsánat, hogy ilyenkor… remélem nem ébresztettelek fel. – zavartan a hajamba túrtam, ami még mindig nedves a hajmosás miatt.
- Nem tudsz véletlenül egy helyet, ahol egy kizárt gólya aludhatna? Nem vagyok nagyigényű… kanapé, babzsákfotel… akármi. A lakótársam… elfoglalt. – picit el is vörösödtem a gondolattól.
- Van erre valami nyitott klubszoba, társalgó vagy ilyesmi? Valahogy a gólya térképről lefelejtették a vészalvóhelyeket.


 Ruha: Hope pizsije
Music: Sufle - Pus

Még mindig nem hiszem el, hogy ez történik velem. Egyáltalán miért kellett nekem elmennem abba a buliba? Ha nem mozdulok ki, akkor már réges-régen aludhatnék vagy a HBO Maxon pörgethetném az Eufóriát és nem egy szál pizsiben és papucsban kellene azon gondolkodnom az oroszom szobájában, hogy mégis hol tudnám meghúzni magam. Francba! Zavartan ácsorogtam, míg gondolkodott, közben reménykedtem hátha kipattan valami ötlet a fejéből, ami megmenthet.
- Tessék? – hírtelen köpni-nyelni sem tudtam a sokktól? Vagy inkább a döbbenettől? Hogy én a nagy Vladimir Udinov ágyában aludjak? Ha ezt bárki meghallaná, azon nyomban megölne, hogy helyettem inkább ő kaphassa a lehetőséget.
- Én… én köszönöm, de nem szeretnélek kitúrni… megoldom valahogy… - még jobban elpirultam, amit már lehetetlenség volt fokozni a következő megjegyzésekor a pizsimet illetőleg, így csak lesütöttem a tekintetem.
- Köszi… neked pedig cuki a…. – éééés ekkor fogtam csak fel, hogy az előttem ácsorgó srác voltaképpen félmeztelen, mindössze csak egy boxert visel, ami nem sokat bíz a képzeletre a méreteit illetőleg. Aztakurvaélet!
- … Csak boxerben alszol… - nyeltem egyet, miközben hangot is adtam a felismerésemnek. Uram, mond, direkt kínzol?
- Én… - léptem volna egyet idegességemben, de amilyen béna vagyok, sikerült megbotlanom a hosszabbító kábelében, mire pedig észbe kaptam már a karjaiban voltam, két kezemmel a mellkasába kapaszkodva.
- Bo… bocsánat. – ha nem rólam lenne szó, képes lennék azt feltételezni, hogy ez az egész egy megrendezett dolog, hogy nincs is semmi a szobámmal és pusztán csak ürügyet kerestem, hogy találkozhassak még vele, pláne, hogy én is az ágyába férkőzhessek, de mivel Hope Marshall vagyok, ez szimplán csak a pechszériám része.
- Ilyen béna tényleg nem lehetek már… - bukott ki belőlem, miközben könnyezni kezdtem. Képtelen voltam már visszatartani az egész este kavargó érzéseimet.
- Nem tudtam veled két mondatot váltani normálisan egész este, mert valaki folyton bekavart, az a boszorkány annyira irritál, hogy szívem szerint megtépném, a buli vacak volt, a nem mondhatsz nemet szabály pedig borzalmas…. a fene se akart azzal a halom tahóval táncolni és hogy meg kellett csókolnom azt a marhát, aki előtte ott arcoskodott a sörpongnál, csak mert Zoey ezt találta ki… undorodom… És még ki is zártak a szobámból, mert voltam olyan balfék, hogy zuhany után ott felejtettem a telefonom a fürdőben. – közben nem húzódtam el tőle önkéntelenül.
- Öt perc sem volt, de ezek elvonultak dugni és most még rád is esek… - hüppögtem.
- Ne haragudj…


 Ruha: Hope pizsije
Music: Sufle - Pus

Rettenetesen zavarban vagyok több dolog miatt is, de valahogy ez a társaságában lassan már kezd szokásommá válni. Na nem is azért, mert egy vagyok a csöpögő rajongók közül, akik már attól elalélnak, ha Vlad rájuk néz, hanem mert eddigi találkozásaink során valahogy mindig sikerült beégnem előtte. A botlások, a béna viccek, a barátnők, akik messzire rángatnak mellőle, a fehérneműm a kezében…. Jesszusom, könyvet kellene írnom arról, hogyan égesd be magad valaki előtt tíz másodperc alatt. Bestsaller lenne, az már egyszer biztos.
- Izé… - meg sem tudtam mukkanni arra a felvetésére, hogy, ha nem akarom kitúrni az ágyból, akkor aludjak vele, mert szinte rögtön utána fűzte, hogy majd alszik a padlón. Picit eltöprengtem, hogy melyik opció lenne a jobb, hiszen biztosan nyugodtabb lennék, ha nem mellettem, testközelben feküdne, hanem kicsit távolabb, mert fura hatással van rám, de ugyanakkor a lelkiismeretemet piszkálná, hogy miattam lesz kényelmetlen neki.
- Ha… hagyd csak… nem szükséges. – ezt most túl lelkesen mondtam? Baszki… Mégis mi van velem? Eddig nem zakkantam meg sosem jóképű fiúk közelében, mert a külsőnél mindig fontosabb volt számomra a lélek, akkor most ez mi?
- Ne is mond… nagyon szégyellem magam. – nem is tudja elképzelni, hogy mennyire, pláne mivel úgy tűnhet, hogy direkt csinálom, pedig isten a tanúm, hogy nem.
- Csak nem hosszútávra tervezel velem? – eresztettem meg egy vérszegény viccet, amit az első találkozásunkon még ő mondott. Próbáltam összekapni magam, de nem túl sok sikerrel.
- Háromszor mostam fogat azután a barom után, de még mindig rosszul vagyok, ha rá gondolok… - pedig csak egy csók, mondhatjuk, hogy nem számít és túléltem, de annak, aki nem osztogatja csak úgy, bizony mégis nagy dolog. Önkéntelenül is szorosabban bújtam hozzá, ahogy megremegtem.
- Ó, valóban… különleges vagyok. – szipogtam. Különleges balfék….
- Nem is fogják nekem elhinni, hiába mesélném. Kellene róla egy szelfi… - értékelem, hogy próbál felvidítani, ezért próbáltam beszállni. Ekkor jutott eszembe a csokim, amit még mindig szorongatok.
- Felezel velem? – pillantottam fel rá, viszont ahogy a szemébe néztem valami furcsa érzés fogott el. Összezavar és ez megrémiszt.
- Bárcsak maradtál volna még… - csúszott ki a számon.


 Ruha: Hope pizsije
Music: Sufle - Pus

- Te mindig ilyen engedelmes vagy, ha egy lány azt mondja neked, hogy… várj… inkább ne válaszolj, hülye a kérdés… - azt hiszem ma már pont elég embertől hallottam mekkora Casanovához is van szerencsém, neki már igazán nem szükséges megerősítenie, mennyire könnyen megy bele a meztelenkedésbe. És hogy miért mondtam neki, hogy nem kell felöltöznie? Elvégre mégiscsak az ő szobájában vagyunk, én rontottam rá az éjszaka kellős közepén segítségért és ő tesz épp szívességet nekem, szóval igazán nem követelőzhetek vagy kellene túl sok kényelmetlenséget okoznom neki. Ha így szeret aludni, hát tegye, nem halok bele a látványba azt hiszem. Vagyis remélem…
- Szerintem akadna a helyemre nem is egy lelkes jelentkező… - elvégre van olyan lány ezen az egyetemen, aki nem töltene szívesen huzamosabb időt a karjaiban? Mert én ezt kötve hiszem. Azt hiszem épp ez fogja majd a vesztemet okozni, mert van egy olyan érzésem, hogy Zoey még tartogat számomra néhány kellemetlen meglepetést, pusztuljon a konkurencia jeligével. Csak azt nem értem mégis miért tart tőlem, mert nem hiszem, hogy pont én lennék Vlad esete…
- Én viszont nem biztos, hogy találnék még egy ilyen profi elkapót, aki még a szereléshez is ért, szóval mákod van, azt hiszem megtartalak hosszútávra. – mosolyodtam el egy egészen picikét, mégis őszintén. Még mindig nem esett le, hogy el kellene tőle húzódnom, valahogy annyira természetes volt így az egész, mintha tényleg ez lenne a helyem, itt a két karjában, biztonságban.
- Hát, ha esetleg van kéznél olyan emléktörlő bigyód, mint ami a Men in black-ben van az ügynököknél, akkor nem tiltakozom a használata ellen… de, ha nincs, akkor marad az idő. Talán egy kellemesebb emlék majd felülírja ezt… – milyen kár, hogy a „nem mondhatsz nemet” szabály csak a gólyákra vonatkozik, bár talán épp ez mentett meg a legőrültebb ötletemtől. „Csókolj meg Te”.
- Inkább emléket magamnak. – ha készülne is rólunk bármikor közös kép, azt nem a nagyközönségnek készíteném, hanem magamnak. Sosem voltam nagy közösségi médiás, nem ott élem az életem, inkább alkotás vagy olvasás közben, olykor a valóságban.
- Ne aggódj nem fotózlak le így… habár az alkatod tökéletes lenne anatómia modellnek a beadandóimhoz. – picikét elmosolyodtam – De mivel túl népszerű vagy, be kell érjem Rifkivel, ő legalább mindig ráér. – igen, emiatt van egy csontváz a szobámban…
- Ha Harry Potternek bejött a csoki akkor, nekem is bejöhet az én dementorom ellen… - utaltam Zoeyra.
- Azt hiszem igen… - talán beszélgethettünk volna, vagy másik fogadásba vágunk, esetleg táncolunk vagy együtt pattanunk meg… ezt már sosem tudjuk meg.



 Ruha: Hope pizsije
Music: Sufle - Pus

- Nem, nem zavar. – jobbnak láttam inkább nem belemenni az iménti fennakadásom tárgyába, mert a végén még azt hihetné, hogy féltékeny vagyok, amiről persze tudjuk, hogy nem így van. Mert az hatalmas őrültség lenne. Szinte semmit sem tudok még róla, csak apróságokat és bár kedvelem… nem lehetek féltékeny így. Igaz?
- Azt hiszem, hogy azok után, hogy te nem csak láttad, de még szorongattad is a bugyimat… szerintem ez így elég fair. – vettem ám a célzását, amit poénra vettem, ezért is vágtam vissza ezzel, még, ha továbbra is zavarba hoz az emlék arról az esetről.
- Hát ez igazán megható indoklás Mr. Udinov… egészen könnyeket csalt vele a szemembe. – somolyogtam a megjegyzésére és a még mindig csordogáló könnyeimet már ő rá fogtam, nem arra, mennyire pokoli estém van.
- Mákod bizony, tartsd is meg. – ez amolyan burkolt „becsüld meg és ne cseszd el” felszólítás volt. Nem szeretnék benne csalódni, maximum pozitívan, a többiből már bőven kijutott korábban… Nála….
- Mindened neked sem lehet, akkor már tényleg túl tökéletes volnál. – nem is kaptam észbe, hogy mit mondtam, csak azután miután már a szavak elhagyták az ajkaimat. Baszki…
- Valami azt súgja, hogy igazad lesz… - azt az egyet sajnálom csak, hogy egy évvel felettem jár, így a sulit is előbb fogja befejezni majd, mint én, hacsak nem marad mesterképzésen, mert akkor én végzek előbb. Pedig mennyire szuper lenne, ha csoporttársak lennénk…
- Ez a kijelentés bizony fogadásért kiált, nem gondolod? – pillantottam rá kihívóan, a kérdést pedig teljesen komolyan gondoltam. Ha valaki soháról beszél előttem, valahogy onnantól mindig elkezd motoszkálni bennem a kisördög, hogy bizonyítsam a dolog ellenkezőjét. Persze csak, ha nem rossz dologról van szó.
- Lényegében… - tűnődtem el játékosan – igen, téged. – látszott, hogy kicsit sem gondolom komolyan.
- Szóval most muszáj lesz feldobnod az estém, megkívánja a lovagi becsület. – végül szép lassan elhúzódtam tőle, de máris olyan furcsa űrt kezdtem érezni, amit korábban még soha. Ekkor vettem észre a könyvet az asztalán.
- Mit olvasol?


 Ruha: Hope pizsije
Music: Sufle - Pus

- Tudod mit? Igazad van. – bólintottam a szavaira, de csak azután léptem bármit is, hogy letörölte a könnyeimet és láttam rajta, hogy tényleg arra törekszik, hogy felvidítson.
- A tűrőképességem határai? Mikor hol… Kérdés egyrészt, hogy kiről van szó, másrészt, hogy épp az adott pillanatban milyen a lelkiállapotom. Most épp igazságos állapotomban vagyok… - hátrébb léptem és kibújtam a nadrágomból, hogy megcsodálhassa a fekete csipkés fehérneműt, immáron rajtam. Még körbe is fordultam a kedvéért.
- Azt hiszem egálban vagyunk. – ezzel visszabújtam a nacimba.
- Nekem aztán ne mond, én sem hiszem, hogy tényleg az lennél, ez már a tonhalas szendvicsnél elég nyilvánvalóvá vált számomra. – cukkolódtam – Ó és ott van még a vitathatatlanul rémes közlekedésed, már ami a folyosókat és a gólyákat illeti…. és az a csók az oroszlánnal… - elnevettem magam – Bár nem nyilatkozhatok, mert nem én kaptam, de csak négyest adnék rá ránézésre. – persze egyetlen szavam sem komoly, de ha már neki megvannak a maga tréfái, hát miért ne viszonoznám.
- Ó és még valami…. mondták már neked, hogy vaskos az orrod? – már így is pontosan jól tudja, hogy mennyire jóképű, eszemben sincs adni alá a lovat.
- Igen, már megint fogadni akarok. – bólintottam – Épp amiatt, mert imádtam a táncodat. – eltűnődtem a kérdésén, hogy miben is fogadhatnánk, ám a válaszig nem jutottam el, mert a rákérdezése nevetésre késztetett.
- Hát persze, hogy meztelenül, mégis mit hittél? – igyekeztem nagyon komoly képet vágni – Bár talán megkönyörülök és az alsó maradhat, én pedig megrajzolom a „Kisgatyás gondolkodó” című alkotást Rodin után szabadon. – a végén nem bírtam ki, elnevettem magam.
- Majd kitaláljuk a részleteket. De a modellkedéshez ragaszkodom. – már csak az a kérdés, hogy osztozzak-e a látványon a csoporttal vagy tartsam meg magamnak.
- Vladimir Udinov, a fogadalmad elfogadom, a teljesítését pedig kíváncsian várom. – kuncogtam.
- Az átlagtól eltérő igényeim? – pislogtam nagyokat – Már úgy érted, hogy azért, mert nem csak arra vagyok kíváncsi, amit a boxszeredben rejtegetsz? – ezt most komolyan képes voltam hangosan is kimondani? Nem „csak” arra??? Óhogyazajó…. Biztos csak a pia miatt vagyok ennyire hülye…
- Mond… volt olyan lány, aki beszélgetni is próbált veled? – tényleg kíváncsi vagyok. Sosem szerettem, ha bármelyik nem is tárgyiasításra került előttem.
- Láttam filmen, de még nem olvastam. A ragyogást viszont igen, az jó volt. – felvettem a könyvet az asztalról és belelapoztam. Érdekesnek tűnik.
- Én Agatha Christie rajongó vagyok… Poirot nagy kedvencem, ahogy Ms. Marple is. Bár igaz, hogy Jane Austen is élen van a listámon a Büszkeség és balítélettel. – felnéztem rá.
- A titkod nálam biztonságban van. – visszatettem a könyvet és az asztalán kezdtem nézelődni.


 Ruha: Hope pizsije
Music: Sufle - Pus

- Ó, hát persze, rengeteget, te azt el sem tudod képzelni. Éjszakánként ébren hánykolódom, miközben csak te jársz a fejemben. Reggel ébredés után te vagy az első gondolatom, ahogy órák alatt is a te arcod lebeg előttem, miközben a neveddel pingálom tele a füzetlapokat, amik mellé piros kis szivecskéket rajzolok. A vázlatfüzetem a portréiddal van tele, amiket emlékezetből készítek, na és persze, amikor zuhanyozom… - adtam elő mindezt elképesztő beleéléssel, hangomban vágyakozással, a végén még egy picit az ajkaimba is haraptam, hogy elképzelhesse a folytatást, mielőtt elnevettem volna magam.
- A lista folyamatosan készül, de már inkább leporelló sem, mint szimpla lista. – folytattam a viccelődést.
- De mi ez a faggatózás? Tán meghallgatásra készülsz a pasim szerepére? – kihívóan pillantottam rá, a hangomból pedig nem lehetett eldönteni, hogy most csak viccelek, vagy a kérdésem komoly, szánt szándékkal. Az igazat megvallva, még magam sem tudom, ahogyan azt sem, mi ihlette az iménti kis mutatványomat. Vajon valóban a fairplay vagy valami egészen más?
- Ötből négyet, de igazad van, majd akkor értékelek, ha sikerült elcsípnem az oroszlánt és kifaggatni a részletekről. – nevettem fel ismét. – Milyen kár, hogy nem voltam… helyette csak azt a barmot tudom osztályozni… - remegtem meg ismét, ahogy bevillant a nemrég történt eset – nagyon jóindulatú hármas… - bárcsak tényleg elfelejthetném az egészet, minél előbb.
- Na de akkor mégis mi lesz a látszattal? – nyújtottam rá nyelvet, hogy ezzel is leplezzem valahogy, mennyire zavarba jöttem a mozdulatától és a gondolattól, hogy tényleg képes lenne itt és most levetkőzni.
- Te mindig minden kis részleten fennakadsz? – próbáltam meg terelni, mielőtt még mentőt kellene rám hívni a vörösségem miatt.
- Igazad van, inkább nem, hisz a válasz úgyis egyértelmű. – sóhajtottam. Az igazat megvallva egy kicsit kezdem sajnálni, nehéz lehet, ha valaki mindig csak a testedre kíváncsi, de a lelked nem érdekli.
- Nem, csak nézelődöm. Nyugi nem a pornógyűjteményed után kajtatok… - incselkedtem.
- Minden érdekes, ami arra utal, hogy milyen vagy…  


 Ruha: Hope pizsije
Music: Sufle - Pus

- Valaki túlságosan is magabiztos… - állapítottam meg a nagyképű megjegyzése után szemforgatva. Persze miért is ne lenne az, amikor az iskolában minden lány utána vágyakozik? Ha tényleg igaz a pletyka és tavaly megvolt neki vagy 120 lány, akkor bizony ez éppen elég bizonyítékul szolgál számára arra, hogy valamit nagyon tud. Elhinné, ha azt mondanám ezek után, hogy bennem sikerült emberére találnia? Mert bűbáj ide vagy oda, nem leszek egy a rajongótáborából, azt meghagyom Zoeynak és a sleppjének. Még akkor is, ha tényleg helyes és jól érzem magam vele. Tudom, hogy nem a komoly kapcsolatok híve, én viszont a kalandokat nem preferálom egy ideje. Szóval a mi ügyünk reménytelen, de legalább így szivathatom, ami jó móka.
- A legizgalmasabb résznél? – sóhajtottam vággyal teli – Azt te még csak nem is sejted… mindig van a dolgokat hová fokozni. – kacsintottam rá.
- De nyugi, nem részletezem tovább, mert a végén még belém szeretsz és akkor oda a fényes imázsod Casanova. – Még mindig kihívóan fürkésztem, de igyekeztem tartani a határokat, mert nem szeretném, ha rossz irányba fordulna a hangulat.
- Ne aggódj, nem ringatom magam efféle illúziókba. – nyugtattam meg – Nem kell attól tarts, hogy én is megpróbállak az ujjaim köré csavarni azzal a gondolattal, hogy majd értem megváltozol. Ezt meghagyom a többieknek „Mr. Csak semmi komoly kapcsolat”. Azt hiszem így szólított téged a bulin az a piás srác. – kerestem vissza a dolgot a memóriámban.
- Nem akarok, de kénytelen leszek, nehogy mégis beléd találjak esni. – nem vágyom több koppanásra, hiszen még az előzőből sem sikerült felállnom.
- Ha nem teszik kötelezővé, nem osztogatom csak úgy a csókjaimat. Azokat ki kell érdemelni. – tettem hozzá elkomolyodva. Nem szeretném, ha egy kalap alá venne a többi lánnyal, akivel már dolga volt, nálam a csók igenis jelent valamit…
- Nekem pedig jogomban áll megtagadni a választ ügyvédúr, alkotmány biztosítja számomra. – kacsintottam rá. Kerestem, hátha találok az asztalon családi fotót vagy ilyesmit, de semmi… mintha nem akarná közszemlére tenni az igazán személyes dolgait. Rend van, de ez még semmit sem jelent, hiszen még csak most kezdtünk, kíváncsi leszek, hogy mi lesz egy hónap múlva. Nem húztam ki a fiókokat, nem akartam kutakodni, csak arra pillantottam, ami szem előtt van.
- A lakótársad olyan, mintha kómába esett volna – erre felhorkant – Hangos kómába. – nevettem el magam.
- Wow… a CD-id nagyja megvan nekem is… - ezek szerint hasonlít a zenei ízlésünk. Kibontottam a csokimat és eszegetni kezdtem, közben lehuppantam az íróasztalára és keresztbe tettem a lábaimat.



 Ruha: Hope pizsije
Music: Sufle - Pus

- Az álszerénység valóban nem, de az őszinte gesztusok sosem mennek ki a divatból. – vontam meg a vállam. Az egy dolog, hogy valaki népszerű, az ágyban és a sportban remekel, de a valódi teljesítmény számomra az, hogy mindezek mellett képes-e megmaradni embernek. Ha igen, akkor jár az elismerés, ám, ha mindez a fejébe száll, akkor nem több holmi üres skatulyánál, amiből tizenkettő egy tucat jár-kel odakint a nagyvilágban.
- Szerénykedhetnék, de nem lenne az égvilágon semmi értelme. Ha el akarnám csavarni a fejed, egyszerűen megtenném, utána pedig sosem tudnál kiverni onnan. Szerencsédre nem törekszem ilyesmire, nem pártolom a szabad madarak befogását… - azt már sikerült megtanulnom, hogy az emberek képtelenek megváltozni, ami a személyiségükbe van kódolva, az bizony ott is marad egy életre. Hiú ábránd olyanokról fantáziálni, hogy az ember a szerelem hevében képes kivetkőzni önmagából hosszú távon, én pedig hiába szeretem a romantikus regényeket, pontosan tudom, hogy azok pusztán fikciók, semmi több. Megkeseredett lennék? Nem hiszem, egyszerűen csak megégettem magam és most már vigyázok a tűzzel.
- Megelőzött? Nem, többszörösen lekörözött. – nevettem el magam. – Nincs olyan hely az egyetemen, ahol ne sétált volna szembe velem. Akárki legyen is a marketingesed, le a kalappal, mert zseniális a hírverés körülötted. – picikét még tapsoltam is.
- Akkor ebben megállapodtunk. Ígérem neked Vladimir Udinov, hogy nem szeretek beléd. – emeltem a kezem eskütételre.
- De még milyen veszélyes – kacsintottam rá, de egy picikét el is pirultam a bókja hallatán.
- Sokan hülyének néznek miatta, de még a disckmanem is megvan és működik. Valahogy megvan a feelingje, hogy azon hallgatok zenét, tiszta retro. – figyeltem a ténykedését.
- Viccelsz velem? Királyom ágyában aludni több, mint amit halandó lelkem kívánhat magának. – pattantam fel és ismét pukkedliztem.
- Ne fenségezz, nem vagyok én királynő, csak egy alattvaló, olykor ügyeletes udvaribolond. – mosolyogtam megállva előtte, majd egy puszit nyomtam az arcára.
- Kösz, hogy vagy nekem.



 Ruha: Hope pizsije
Music: Sufle - Pus

Halványan elmosolyodtam a felvetésére, ám a tekintetemben mégis ott csillogott valamiféle megmagyarázhatatlannak tűnő bánat, melynek okával csakis én vagyok tisztában.
- Bármi másban szívesen fogadok veled drága Vlad, de ebben az egyben nem. Nem lelem örömömet abban, ha mások érzéseivel játszom, főleg nem ilyen ostobaságok miatt, mint egy fogadás. – hátra tűrtem egy tincset a szememből és egy picikét le is sütöttem a tekintetemet.
- A szerelemnek csodás dolognak kell lennie két ember között, valaminek, ami célt és reményt ad, erőt és boldogságot, sőt, olykor még egy kis egészséges bánatot is. Nem lehet vele játszani. – én legalábbis így gondolom, aztán ki tudja, talán mégiscsak túl naiv vagyok és többet képzelek a dologról, mint ami. Az egyik régi osztálytársam, természetesen fiú, úgy vélekedett a szerelemről, mint a hormonok játékáról, ami végsősoron nem több, holmi felerősödött vágyakozásnál és a fizikai szükségletek kielégítésénél, nyáltengerbe csomagolva. Legjobb tudomásom szerint azóta komoly barátnője van, akivel már össze is bútorozott, de ez már igazán részletkérdés. Mondjuk az érdekelne, hogy neki mi a véleménye a párja elméletéről…
- Nem vágytál, mégis megkaptad, ráadásul sokan mocsok féltékenyek rád miatta. – elkomolyodva néztem rá.
- Habár én inkább sajnállak érte. Nem lehet egyszerű folytonos reflektorfényben élni és álarc mögé bújni. – mert valami nekem pontosan azt súgja, hogy ezt teszi. A kérdés már csak az, hogy milyen mértékben. Vajon hol ér véget a szerep és kezdődik el ő maga?
- Tán gépnek nézel engem, vagy mi? – nevettem fel – Persze, hogy nem így működik. Viszont eldönthetem, hogy ha felbukkan a nemkívánatos érzés, tudomást veszek-e róla, illetve megosztom-e veled. Erre már tehetek ígéretet, hogy nem. – Zoeyval ellentétben eszembe se jutna megfojtani a rajongással és a mániámmal, mert nála ez kicsit sem szerelem.
- Komolyan. Ha végre bejutok majd a szobámba, szívesen megmutatom. Ha jól emlékszem a bátyám a 10. szülinapjára kapta, aztán nemrég átörökítette nekem. Kitartó kis darab. – és remélem még sokáig működni fog.
- Bajod van a bolondokkal? Ch… - áldurcás lettem – A mi puszink legalább nem hagy ronda, ragacsos nyomot a képeden, ellentétben a királynődével. – emlékeztettem a múltkori rúzsfoltra, de persze csak tréfásan.
- Nem vagy benne biztos? Hát álmodd meg reggelig, szívesen teszed-e. – nevettem majd bebújtam az ágyba és betakargattam magam oldalra fordulva, hogy még lássam.
- Jó éjszakát Fenségednek.



 Ruha: Hope pizsije
Music: Sufle - Pus