A tegnapi nap maga volt számomra a pokol, legalábbis bizonyos részei. Először Damien okozott fájdalmat nekem azzal, hogy a próbafülkés jelenet után váratlanul közölte velem, hogy bocsánatot kér a történtekért és többet ez az egész nem fog előfordulni, azaz lezárta a kapcsolatunkat még azelőtt, hogy egyáltalán bármi is elkezdődhetett volna köztünk. Ez már önmagában is elég lett volna ahhoz, hogy megszavazzam a napot az év legrosszabbjának, ám ezután a dolgok csak még rosszabb irányt vettek. Az FBI igazgatója azzal fogadott minket, miután megérkeztünk, hogy azt akarja, épüljek be egy terrorista hálózatba és segítsek nekik lefülelni őket, azaz a korábban megbeszéltekkel szemben, gyakorlatilag terepre küldött. Persze ismét megadta számomra a választás illúzióját, dönthettem, hogy a feladatot választom és vele együtt azt, hogy akár bele is halhatok, ha valami balul sül el vagy a börtönt, ami életfogytig tart. Teljesen padlóra kerültem, olyan szinten kiborultam, hogy gondolkodni sem tudtam rendesen, amikor pedig Damien utánam jött az irodájába, nekiestem. Nem tudom végül mégis hogyan sikerült megnyugtatnia, ám mielőtt még bármire is juthattunk volna, az a rohadék Hay kishíján ránk törte az ajtót és megint belerondított a pillanatunkba. Mint kiderült, idővel majd a rajtaütő akcióba őt is bele kell vegyük, de szerencsére az még odébb van. Nem vártam meg a diskurzusuk végét, megpattantam az irodából azután, hogy közöltem a nagyfőnökkel, hogy ezt a feladatot csakis otthonról fogom tudni végezni, elsősorban az FBI technikai hiányosságai miatt. Az öreg belement a feltételembe és hozzátette, hogy erről Greyt is tájékoztatja majd, így ahelyett, hogy visszamentem volna hozzá és megkértem volna, hogy vigyen haza, inkább leintettem egy taxit, hogy minél előbb a hátam mögött hagyjam az egész rohadt épületet és azokat a korrupt rohadékokat, akiknek sikerült csapdába csalniuk. Miután hazaértem néhány órára kikapcsoltam a telefonomat, mert szükségem volt egy kis nyugalomra, hogy átgondolhassam a történteket, aztán elkezdtem felkészülni a másnapra. A nappalimba rendeztem be az irodánkat, azaz kivittem a laptopom, hozzá két másik monitort, a legnagyobb és leggyorsabb vinyómat, amin néhány saját programot őrizgetek, illetve egy parafa táblát is, arra az esetre, ha jegyzeteket kéne írjunk. Miután ezzel kész voltam, volt már vagy fél kettő is éjjel, így csak egy smst küldtem Greynek.
„Holnap reggel 8-kor nálam. Dresscode: szigorúan NEM irodai viselet! U.i: A karamellás lattét szeretem!”

Néhány órával később, kissé még kómásan ébredtem, letudtam egy gyors zuhanyt és felöltöztem, kiélvezve, hogy ismét a saját ruháim közül válogathatok, majd feltettem egy kis sminket és a kedvenc parfümömet, merthiszen itthon simán megtehetem, majd készítettem gyorsan néhány szelet bundáskenyeret, elvégre nem lehet éhesen dolgozni. Épp mikor elkezdtem a pultra megteríteni, kopogás zaja ütötte meg a fülem.
- Bújj be, tele a kezem… - kiáltottam ki, folytatva a reggeli tálalását.


 Outfit: Mils

Természetesen sejtettem, hogy ő érkezik, hiszen vártam, más esetben biztosan nem szóltam volna ki csak így. Igaz olykor beugrik a szomszéd néni, aki a múltkor felhívta a zsarukat, mert megijedt, hogy betörtek hozzám, vagy Miguel az alsó szomszédom kisfia, hogy megkérjen, vigyázzak a sünijére Louiera, amíg ő edzésen van vagy a barátjánál alszik. Mivel komázom a kiskrapekot és a jószágot is, mindig bevállalom, de most tudtam, hogy Migu suliban van, így kizárásos alapon csakis Ő lehet a látogatóm.
- Jó reggelt – fordultam felé, ám ekkor kishíján eldobtam a tányért döbbenetemben, amin a kenyerek voltak. Az egy dolog, hogy Grey szót fogadott és nem irodai göncben jött, de még meg is borotválkozott!!!! Egyetlen szempillantás alatt mintha csak éveket mentünk volna vissza az időben, ugyan az a Damien Grey állt előttem, akivel egy egyetemre jártam és akibe fülig bele voltam zúgva, természetesen a legnagyobb titokban. Pillanatokig nem is találtam a hangom a meglepettségtől, ám végül csak megtudtam szólalni.
- Nahát… én egy morcos, ősember szakállas FBI ügynököt várok épp szépfiú, de a kedvedért azonnal felhívom és lemondom a randinkat vele… - na igen, ha zavarba jövök azonnal valami béna viccel igyekszem leplezni, épp, mint most, de ezt ő már nagyon jól ismerheti tőlem.

A megjegyzését hallva csak még jobban elvörösödtem, ezért gyorsan elkaptam róla a pillantásomat, ekkor vettem észre a lattémat és a süteményt.
- Wow… kávé, süti és a régi, imádott Greyem…. vigyázz, a végén még hozzád megyek. – hírtelen leesett mit is mondtam és azonnal el akartam süllyedni kínomban. Baszki… a tegnap után ilyeneket már nem mondhatok.
- Gyere, szolgáld ki magad, utána munkához láthatunk… - elvégre csak ezért jött úgyis.


 Outfit: Mils

Mérhetetlenül szerencsétlennek érzem magam a tegnapi után, fogalmam sincs, hogy innentől mégis mi fér bele a „kapcsolatunkba” és mi nem. Ráadásul, ha igazán őszinte akarok lenni, akkor be kell, hogy lássam, természetesen csak magamnak, hogy elfáradtam, egyszerre annyi helyről kapom a támadást, hogy nem tudok mindent kivédeni és ennyi frontra koncentrálni. Aaron azt mondta, hogy óvakodjak mindentől és mindenkitől, aminek és akinek köze van az FBI-hoz és azok után, amit tegnap az igazgató tett velem, illetve Hay állandó szemétkedéséből végre megértettem mire próbált meg figyelmeztetni. Tetszik vagy sem, három évig kénytelen vagyok velük együttműködni vagy sittre kerülök örökre. Egyik sem a legjobb kilátás számomra, de talán az első verzió valamivel kívánatosabb. Kivéve, ha figyelembe veszem a terroristákat és azt az elhanyagolható részletet, hogy akár bele is halhatok ebbe a feladatba. Túl sok ez így, pláne szövetséges nélkül, ha pedig már Greyre sem számíthatok, nos a fene megette az egészet. Talán csak az elkeseredettség teszi, hogy olyan helyzetbe kerültem, amiből nem tudok kiszabadulni vagy az, hogy visszautasított köztünk valamit, ami még el sem kezdődött, de egyszeriben azon kaptam magam, hogy megrogytam lelkileg. Ez jött ki az irodában, mikor a mellkasát püföltem, sírtam és kiborultam. Az ölelése akkor mentőövet jelentett számomra, hogy megőrizhessem a józan eszem és valamiféle reménysugarat is, hogy törődik velem, talán mégsem vetette el teljesen a dolgokat a fejéből velem kapcsolatban… de megint csak az időzítéssel jött, aztán pedig Hay is ránk rontott…. Tényleg nem létezik alkalmas pillanat. Abban a pár órában míg eltűntem, alaposan átgondoltam magamban mindent, ami történt és végül döntésre jutottam. Megteszem, amit az FBI elvár tőlem, de beváltom a Greynek tett ígéretemet és valóban tönkre fogom őket tenni, amint módom nyílik rá. Az összes korrupt szemétládát, aki csak az utamba kerül. Ez tartja bennem a lelket és ez az, amiről neki nem kell tudnia. Legalábbis, most még biztosan nem.

- Volt időm gondolkodni tegnap óta… be kellett lássam, hogy úgy sincs más választásom, mint együttműködni a főnököddel és vállalni a beépülést, szóval ahelyett, hogy emiatt őrjöngenék és emiatt hibát vétenék valahol, megpróbálok inkább életben maradni. – feleltem halkan.
- Ez az oka annak, hogy bundáskenyérrel vártalak, nem pedig repülő tányérokkal. Romok között nehezebb dolgozni, nem igaz? – elvettem egy kenyeret és beleharaptam.
- Nem csak annak tűnik, az is. Anyu receptje. – dőltem neki a pultnak, közvetlenül mellette.
- Azt azért tisztázzuk, hogy a tegnap tett ígéretedet komolyan vettem, ha bármi történik velem, számítok rá, hogy vigyázol a családomra Grey.

 Outfit: Mils

- Az a legfontosabb, hogy életben maradjak. – ismételtem helyeslően, magam elé bámulva. Össze kell szedjem minden maradék lélekjelenlétemet, megtenni minden szükséges óvintézkedést, inkább kétszer-háromszor levezetni újra és újra valamit, mielőtt még meglépném és akkor talán, csak talán nem lehet baj. De persze, ha az FBI keze benne van a dologban, akkor zacher, hogy valami úgyis balul sül majd el.
- A Főnix hírnevét ráérek majd akkor tisztára mosni, ha ezen az egészen túlvagyunk, megszabadulok a megfigyelés alól és újra nyugiban tudom folytatni a munkám. – mert persze eddig az „alvilágban” mindenki tudta, hogy a Főnix nem vállal olyan megbízást, ami a terrorizmust, a fegyvercsempészetet vagy a kábítószerterjesztést támogatja, mondhatni a legtisztességesebb a bűnözők között, erre búcsút inthetek ennek a fajta megítélésnek, ha elterjed, hogy lepaktáltam egy terrorszervezettel. Bár ez legyen a legnagyobb problémám, még mindig jobb, mint alulról szagolni az ibolyát vagy egy felhőn ücsörögve az égi computereket hackelgetni…
- Rendben, átadom neki, úgyis imádja gyűjtögetni a bókokat, bár ezt te is tudod. – halványan, mégis szívből mosolyodtam el, ahogy eszembe jutott anyukám, az elégedett mosolya, mikor azt látta, hogy az ételeket, amiket készített, mindenki jóízűen pusztítja a környéken és az, ahogy igyekezett minden tudását átadni nekem, több-kevesebb sikerrel.

- Ajánlom is, mert ha átvágsz, visszajövök és életed végéig kísértelek majd. – nem is annyira a saját életem miatt aggódom, mint inkább amiatt, hogy mi lesz majd a családommal, leginkább anyukámmal, ha kénytelen lesz engem is elveszíteni. Még a papa halálán sincs túl, nagyon félek, hogy végképp összeroppanna.
- Milyen kár, hogy az élet nem mindig a kedvünk szerint alakul, nem igaz? – ha így volna, akkor a jó emberek nem halnának meg és nem lenne bűnözés sem, mert igény sem mutatkozna rá. Elvettem a nekem hozott kávét és belekortyoltam, majd lehunytam a szemeimet, hogy élvezhessem a karamell ízét.
- Mennyei. Köszönöm.

 Outfit: Mils

Ismerem Damien véleményét a „munkásságomról”, tudom, hogy elítéli a törvénytelenséget, annak ellenére is, hogy én igyekeztem folyamatosan jó célra használni a képességeimet és a rendszert csak akkor kijátszani, amikor az igazságtalanul bánt azokkal, akiket elméletileg éppenhogy védenie kellene és akikért felelősséggel tartozik. Szeretném azt hinni, hogy nem vagyok rossz ember, hiába is skatulyázódtam be a bűnözők közé, amikor pedig elbizonytalanodom, felidézem azt a sok életet, ami nekem köszönhetően maradt meg, nem a francos FBI-nak. Továbbra sem értem, hogyan képes őket ennyire védeni, amikor kishíján a legjobb barátját is elvesztette a cég felületességének hála. De mindegy is, tetszik neki vagy sem, azt hiszem én már sosem változom meg, amíg csak élek, lélegzem, Főnix maradok.
- Nem saját akaratomból döntöttem úgy, hogy felhagyok vagy legalábbis parkoló pályára teszem a „hobbim”, hanem ti kényszerítettetek rá, szóval igen, tényleg folytatni akarom. Egészen addig, míg szükség van rá. – néztem bele a szemébe.
- Legrosszabb esetben újra elkezdjük a fogócskát, csak most nem lesz majd olyan könnyű dolgod, hogy megtalálj… - három év nagyon hosszú idő, de máris furcsa belegondolni abba, hogy mi lesz, ha ismét „szembe kerülünk egymással”.

- Hát igen, ez igaz, méghozzá nem is tudod mennyire. – halványan elmosolyodtam.
- Anyám szent meggyőződése volt, hogy te és én egy nap együtt leszünk majd, mert szerinte passzolunk. Nem értette mit eszel azon a libán, én pedig hiába mondtam neki, hogy esélytelen a dolog és mi csak barátok vagyunk, az ő hite nem ingott meg. – megvontam a vállam.
- Aztán te és a liba eltüntetek, ő pedig csalódott, hogy elbukott egy tökéletes vőjelöltet. – régi történet ez már, azóta pedig anyu nem is tudja, hogy Grey ismét felbukkant, ezúttal libátlanul, épp csak a börtönőrömként.
- Jesszusom Grey… - felnevettem a szövegét hallva – tudod mit? Hagyjuk, hogy ez a fájdalmas bók természetesen hunyjon el, végelgyengülésben…. – azaz úgy teszek, mintha meg sem történt volna, habár, ha őszinte akarok lenni, sikerült pírt csalnia vele az arcomra, nem véletlenül.
- Lassan akár kulcsot is adhatnék… - tréfálkoztam, bár lássuk be, nem lesz rövid menet, sok időt kell majd úgyis itt töltenie.
- Vettem az adást Grey ügynök! – haptákba vágtam magam, tisztelegtem egyet, majd kézmosás után a nappaliba mentem, hogy a kanapéra ülve bekapcsoljam a gépemet és a monitorokat.
- Annyit elmondhatsz máris annak a rohadéknak, hogy hajnalban a szervezet üzenetet küldött a Főnixnek… - nyitottam meg egy programot, amiben titkosított kódok sorozatát láthatta.
- Jaj bocs… fordítok… hiszen te ezt nem érted. - néhány billentyű lenyomása a kódok szöveggé alakultak át.

„KÖZÖS A CÉLUNK, EGY OLDALON ÁLLUNK, A ZSARNOK RENDSZERNEK IDEJE VESZNIE. MIT MONDASZ FŐNIX, ÁLLNÁL EGY IGAZÁN JÓ ÜGY MELLÉ?”


 Outfit: Mils

- Pedig sikerült őt levenned a lábáról nagyjából az első alkalommal, amikor találkoztatok. – pedig, ha jól emlékszem elég cikis helyzet volt. Anyu épp látogatóban volt nálam a koliban, beszélgettünk arról, hogy nem keveredem rossz társaságba, csupa normális barát vesz körül, mikor is egyszer csak valaki eszeveszetten dörömbölni kezdett az ajtómon. Döbbenten nyitottam ajtót, erre Grey szabályosan beszaladt a szobámba egy szál törölközőben azzal, hogy kizárta a hülye lakótársa szivatásból… aztán bökte ki anyámat, akinek csak annyit volt képes kinyögni, hogy „Csókolom, nagyon finom volt a múltkori kókuszgolyó”. Anyu pislogott pár másodpercig mielőtt kirobbant volna belőle a nevetés, akárcsak belőlem. Ott ücsörögtünk utána a szobámban hárman, Grey egy takaróba burkolódzva és tök jókat beszélgettünk. Bár igaz, utána anyám már nem hitte el soha többé, hogy normális emberekkel barátkozom… Az emléktől egy pillanatra rám jött a kuncogás, de aztán gyorsan összeszedtem magam.
- Hát akkor béke poraira. – bólintottam együttérzően, elvégre nálam jobban mégis ki tudná milyen hülyeséget mondani és aztán baromira zavarban lenni?
- Igen, erről rémlik valami… - nem tehetek róla, felnevettem, ahogy bevillant a legutóbbi alkalom, amikor megtette. Bár az a lavina, ami utána jött már kevésbé vicces….
- Hiányzik, hogy Mrs. Sultz újra kihívja a rendőrséget? Bár igaz, úgy tudja, hogy a pasim vagy, szóval talán legközelebb megúszod egy alapos fejmosással, ha rajta kap. – vontam meg a vállam.

- Örülök, hogy boldoggá tehetem a főnököd… - ironizáltam, miközben a nyomaték kedvéért még meg is forgattam a szemeimet.
- Még nem reagáltam rá, elvégre mégiscsak én vagyok a Főnix, muszáj egy kicsit megvárakoztatnom őket… tartanom kell a látszatot. – az ismertség átka ugyebár. Ha valaki akkora legenda a szakmában, mint én, akkor az ilyesmire muszáj adnia.
- Fél napja küldték… - néztem rá az időbélyegzőre. Lassan gépelni kezdtem egy bonyolult kódhalmazt, mire kapcsoltam, hogy feltehetőleg ebből megintcsak nem érthet semmit. Miután elküldtem ismét szöveggé alakítottam a sort.

„Nem kezdek kispályásokkal, virítsatok valamit vagy ne raboljátok az időmet”

- És akkor most várunk, hogy erre mit lépnek. – remélem most nem azzal fog jönni, hogy nem túl jó ötlet terroristákat provokálni, hiszen tisztában vagyok ezzel magam is.
- Azért, ha lehet közöld majd azzal a seggfejjel, hogy ez a projekt biztosan nem pár napos lesz, hiszen ezeket sem ejtették a fejükre, biztos, hogy tesztelni fognak, ahogyan én is őket… húzni fogják az időt, kisebb feladatokat adnak a nagy durranás előtt… szóval ne várja már holnap tálcán a fejüket tőlem…



 Outfit: Mils

- Most miért? Ez lett a családunk egyik kedvenc sztorija. Évekig meséltük még az eset után, ráadásul anyu kedvét is meghoztad a továbbtanuláshoz. Emlékszem milyen lelkesen újságolta apunak, hogy a koli tök menő hely… - meséltem kuncogva, ám a mosoly csakhamar eltűnt az arcomról, ahogy eszembe jutott, hogy a papa már nincs velünk és, hogy lényegében miatta váltam azzá a Főnixé, aki ma vagyok…
- Azzal a feltétellel meg is kapod, hogy sosem érkezel bejelentés nélkül… mégiscsak van magánéletem, ciki lenne, ha rosszkor nyitnál be. – szándékosan fogalmaztam kétértelműen, mert míg ő esetleg arra gondol, hogy pasit hoznék fel ide – ami mondjuk nem kizárt, hiszen nyilvánvalóvá tette, hogy lezárta köztünk a dolgokat – addig meg van rá az esély, hogy épp a „hobbimmal” foglalatoskodom majd, beesik valaki, mint a múltkor Aaron is, akkor pedig bajba leszek, ha pont itt van ő is.
- Bár az igazat megvallva megnézném, ahogy Mrs. Sultz lecsap egy serpenyővel vagy épp rád uszítja a véruszkárját, Oscart, mikor épp újra megpróbálsz belopakodni. – ahogy megjelent előttem a kép, nem bírtam ki, elnevettem magam. Van egy olyan sanda gyanúm, hogy egy Sultz néni kontra Amerika kapitány viadalban bizony az utóbbi húzná a rövidebbet, mivel elég szívós az öreglány.

- Hidd el, nekem is fura, hogy te vagy az az FBI ügynök, akivel tudtomon kívül annyiszor kibabráltam. – vajon másként cselekedtem volna, ha tudom, Grey ül a gép túloldalán és ő próbál a nyomomra bukkanni? Nos, azt hiszem nem, valahol még élveztem is a macska-egér játékot, talán csak jobban feldobott volna, ha tudom, ő kerget.
- Hát még milyen fura lesz, ha letelik a három év… - sóhajtottam.
- Kapok majd egy kis egérutat vagy egyből újra utánam eredsz? – már, ha egyáltalán őt küldik majd és nem cserélik le valami idiótára. Bár azt legalább szivathatnám lelkifurdalás nélkül.
- Nagyjából. Bár nem tudom te hogy vagy vele, én nem bámulnám addig a monitort, hanem elütném valami jóval az időt.



 Outfit: Mils

Tudtam, hogy ha eleget szívom a vérét előbb vagy utóbb, de vissza fog lőni, mégis megtettem. Hogy miért? Nos… megvan az a fajta embertípus, aki, ha meglát egy szabadon kóborló oroszlánt, akkor nem csapot-papot hátra hagyva rohan a legközelebbi menedékbe, hanem inkább elébe sétál, sőt még a fejét is bedugja magától a szájába? Aki ellenállhatatlan késztetést érez arra, hogy tizenkilencre lapot húzzon? Nos, ha tudod, hogy miről beszélek, akkor azt is, hogy én magam is ezen őrült kamikazék csoportjába tartozom és baromira élvezem. Persze csak addig, míg az a bizonyos fagyi vissza nem nyal…
- Emlékezz az esküdre Grey…. AZT soha, de soha nem hozzuk elő…!!! – néztem nyomatékosan a szemébe – Meg sem történt! – mégis, hogy a fenébe ne emlékeznék életem egyik, ha nem a legkellemetlenebb élményére? Hát lehet az ilyesmit elfelejteni? Ám arra is emlékszem, hogy letetettem vele a nagy esküt, hogy sose hozakodunk elő a dologgal, különben… te jó ég, mit is kell tennie, ha mégis? Azt hiszem pucér szerenádot adnia az ablakom alatt, de nem vagyok benne egészen biztos. Az évek során, míg ő volt a legjobb barátom annyi állatságot csináltunk együtt, hülye fogadásokat, idióta ígéreteket, hogy abból egy egész könyv kitelne.

- Akkor ezt megbeszéltük. – bólintottam, majd az asztalon heverő kulcscsomómért nyúltam, amiről leszereltem a pótkulcsomat és felé nyújtottam.
- Csak meg ne bánjam Grey. – tettem hozzá.
- Én? Hát ez csak természetes öreg barátom… csak a legjobbakat… - bólogattam nagy komolyan. – Ki tudja, talán az az ütés még hasznodra is válna. Törölné az FBI-os agymosást és újra csak szimplán Grey lennél… - bár ilyen egyszerű lenne, akkor talán én magam csapnám kupán, persze csak a jó ügy érdekében.
- Hát… ha azt nézzük, hogy én már az egyetemen is renitens voltam… valahogy adta magát a dolog, hogy rosszfiú váljék belőlem, de az igazat megvallva, tőled ennél többet vártam Kapitány… - a végét elkuncogtam. Előbb hittem volna, hogy ügyvédnek áll vagy rendőrnek, mint, hogy ügynök lesz…
- Hát… kíváncsian várom. – messze még a játék vége, de sose árt előre gondolkozni, nem igaz?
- Nézhetünk filmet vagy PS-ezhetünk… - tűnődtem el. Persze, ha nem zárt volna le mindent köztünk tegnap, biztosan más javaslattal éltem volna és ez látszik is az arcomon…
- Válassz programot te Grey, te vagy a vendég.



 Outfit: Mils

Nem hiszek a fülemnek, Tuskó ügynök elsütött egy tréfát az imént! Hiába, sajnos vizuális vagyok, így mikor megjelent előttem a kép arról, ahogy alsónadrágban modellkedik… egyszerre pirultam el a vágyakozástól és nevettem el magam.
- Biztos vagyok benne, hogy nagyobb sikered lenne, mint most, de nem, bármily jól is hangzik, sajnos nem jutott eszembe ilyesmi. Ha tippelnem kellett volna, akkor inkább a sztriptíztáncost mondtam volna, elvégre a vetkőzésben már van rutinod… - na jó, ez gonosz volt, de nem bírtam kihagyni. És ha tudná, hogy anyukámmal a kis akciója után mennyi hasonló viccet sütöttünk el anno… hajjaj.
- Mindenesetre, ha pályaváltásban gondolkodsz csak szólj, tudod, eredetileg fotós vagyok… - kacsintottam rá. Te jó ég, már megint mi a fenét művelünk? Mármint… tegnap nyilvánvalóvá tette, hogy nem lehet köztünk semmi, de akkor most mivel próbálkozik? Talán azt akarja, hogy újra „legjobb barátok” legyünk és úgy viselkedjünk egymással, mint régen? Bárcsak belelátnék a fejébe, csak egy röpke pillanat is elegendő volna, hogy rájöjjek mire megy ki a játék.

- Lakótárs? – ettől a gondolattól egy kicsit ledöbbentem, nem is nagyon gondoltam végig eddig, hogy ez az egész helyzet mivel fog majd járni kettőnk számára. Mármint gondoltam, hogy sok időt tölt majd itt, ezért is kapott kulcsot, na, de, hogy itt aludjon vagy kvázi becuccoljon… nem, ezt nem gondolhatta komolyan. Csak tréfa lehetett.
- Hát ebben az esetben imádkozz, hogy minél gyorsabban végezzek, mert hosszútávon rohadt kényelmetlen tud lenni a kanapém… - próbáltam meg én is oldani a helyzetet, bár amint kimondtam, már ástam is volna inkább el magam valahová, annyira gáznak éreztem az egészet.
- Nocsak… - ezzel vajon most mire akart célozni? Már megint egy homályos utalás… Ám, ahogy folytatta, hírtelen megvilágosodtam.
- Emlékszem hát, ahogyan arra is, hogy milyen szar volt a másnap… szerintem a koli melletti patikát konkrétan mi tartottunk fenn, annyi Aspirint fogyasztottunk el az évek alatt… - mondjuk vele még másnaposnak is poén volt lenni, egész nap punnyadtunk pizzával és filmekkel az elsötétített szobájában. Aztán mikor visszajött a szobatársa folyton szivatott minket, hogy biztos végig szexeltük a napot… mekkora barom is volt, te jó ég!
- Mondjuk józanul fura ilyet játszani…. de egy próbát megér. – eltűnődtem, aztán kibukott belőlem egy gonosz kis ötlet.
- Én még soha nem néztem ki úgy, mint egy morcos ősember…. – utaltam ezzel a szakállára – vagy vágattam béna szuperhős frizurát.



 Outfit: Mils

- Lefogadom, hogy minden elitélt bűnöződnek, akit zsaroltok, ezt mondod Grey. – vigyorodtam el bájosan, mintha csak annyit közöltem volna vele, hogy „tuti minden csajt ezzel szédítesz”. De persze a mi esetünk egy egészen picikét más…
- Most, hogy így belegondolok… azt hiszem szólok Lilnek a PR osztályról, hogy kezdjünk valamit a képeiddel… mondjuk mit szólnál egy harminc emeletes óriásplakáthoz valamelyik forgalmasabb negyedben? Vaaaagy…. tegyünk inkább buszok oldalára? Nem is, tudom már… naptárak! – elengedtem a fantáziámat, de azt hiszem, hogy nem kellett volna, ugyanis lelki szemeim előtt hirtelenjében temérdek oda nem illő kép jelent meg, amikkel meg lehet tölteni azokat az oldalakat. Önkéntelenül is az alsó ajkamba haraptam, ám aztán gyorsan igyekeztem elhessegetni a csúnya gondolatokat…
- Hmmm… - tűnődő arckifejezést vágtam – az attól függ… - kishíján kibukott belőlem, hogy ha jófiú lesz, akkor igen, irány a kanapé, ha rossz, akkor jöhet az ágyamba, de sikerült az utolsó pillanatban visszafognom magam.
- de… igen, azt hiszem képes, elvégre mégiscsak egy veszélyes bűnöző vagyok, nem? – nyelvet nyújtottam rá, épp úgy, mint régen is sokszor.
- De még milyen szépek. – mosolyogtam én is rá. – Bár azt hiszem ezek csak nekünk azok és a pizzásfiúnak, aki állandóan hordta nekünk az ellátmányt, te pedig mindig busás borravalót adtál neki. Bezzeg a tanárok, akiknek az óráit ellógtuk vagy a szobatársad, akit folyton elküldtünk a francba, mert zajongott… és persze az exed… aligha emlékeznek vissza lelkesen ezekre. – én mégsem cserélném ezeket a pillanatokat semmiért sem. Imádtam, de aztán az egyetem végeztével eltűnt… lefoglalta a csaja…

- Csak őszinte voltam. – kuncogtam a játékán, ám a következő pillanatban egyszer csak eltalált a saját díszpárnám.
- Hémááár! – ugye nem hitte, hogy ezt megúszhatja szárazon? Ugyan azzal a párnával szépen megcsaptam. Ő kezdte.
- Ez vajon hatósági személy ellen elkövetett vétségnek számít és kapok még pár évet? – cukkoltam egy kicsit.
- Mit mondasz Grey, mi is jár ezért? Te vagy a szakértő



 Outfit: Mils

- Komolyan Grey? Pont te hivatkozol nekem személyiségi jogokra? – nem bírtam ki, elnevettem magam, ám ezúttal nem volt benne semmi keserűség, egyszerűen mulattatott az irónia, amit felfedeztem a helyzetünkben. Egy nyomorult nyomkövetővel mászkálok a fogamba építve hála neki, az FBI figyeli minden egyes lépésemet, zsarolással magukhoz kötöttek, ráadásul Tuskókám a múltkor még rám is rontott, hogy lerántsa rólam a takarómat hajnalok hajnalán és… és tudjuk hogyan sült el. Ja és persze ott van még a tegnapi kis kalandunk is a próbafülkével, hiszen nem volt elég, hogy ő akarta megmondani nekem, hogy mit viselhetek, még rám is adta őket… Igaz, oké az is, hogy nem volt ellenemre a dolog, sőt… de na!
- Valld csak be, félsz attól mit szólna anyuci, a puccos kis társaságotok és persze a főnököd, ha a formás sejhajod ott virítana valahol nyilvánosan. – egyéb kimondottan előnyös testrészeiről már nem is beszélve.
- Betoji! – tettem hozzá szándékosan cukkolódva. Persze csak tréfa az egész, hiszen egyrészt eszembe se jutna hasonló dologba rángatni, másrészt azt is tudom, hogy nem ezek a dolgok tartanák vissza leginkább, ráadásul már csak azért sem csinálnám ezt meg vele, mert baszna az ideg, hogy egy halom liba csöpög a képei felett…
- Ó tényleg? – vontam fel a szemöldököm, belemenve a játékba – Hát ezzel a húzással még a kanapét is elbuktad, örülhetsz, ha a tesóm régi hálózsákját megkapod és nem a szőnyegen kell majd meghúznod magad. – ugye nem hitted, hogy könnyű dolgod lesz?

- Hát igen, akkor még jóképű voltál, fiatal, jófej… nem csodálom, hogy visszasírod. – csipkelődtem egy kicsit, ám aztán egy kicsit komolyabbra fordítottam a hangom.
- Nekem is azok voltak. – igaz, ha tehetném néhány dolgot megváltoztatnék, többek közt azt, hogy a libát kiradíroznám mellőle, de hát, sajnos ez lehetetlen. Annyira hihetetlen, hogy az egész csak öt éve volt…
- Testi fenyítés? Na megállj csak, adok én neked testi fenyítést! – nevetve csapkodtam tovább a párnával, ám amikor elhajolt, a hírtelen lendülettől egyszer csak rázuhantam, az arcunk pedig egészen közel került egymáshoz. Baszki… Eddig is nehéz volt a közelében, de ahogy megéreztem a bőre illatát, a közelségét, a tekintetünk pedig összeakadt, mintha csak megállt volna az idő… „Én még sosem vágytam ennyire senkire, mint rá…”  



 Outfit: Mils

Hát mindenre számítottam az igazat megvallva, de arra nem, hogy Damien Grey a tegnapi után egyszer csak fogja magát és a semmiből felhúzza a pólóját, hogy ezzel elém tárja azt a kicsit sem kockahiányos… kidolgozott… szexi… öhm… vagyis…
- Tessék? – azt hiszem elbambultam, a hozzám intézett kérdést pedig fel sem fogtam. Zavartan a hajamba túrtam, de a pillantásomat még mindig képtelen voltam elszakítani a mellkasáról. Igen, láttam már nem is olyan régen, de most valahogy mégis más a helyzet. Egyébiránt pedig… aztakurva… jót tett neki az az öt év. Az egyetemen sem volt nyiszlett, de most… oké, talán most már illene máshová figyelnem.
- Hát… valahol biztosan akad olyan lány… aki nem menekül el… ha ezt meglátja… Remélem megtalálod. - és igen, újabb bravúros bizonyítéka annak, mennyire béna tudok lenni, ha zavarba hoznak. Mi a fene van velem? Régen is láttam már félmeztelenül, akkor mégsem váltott ki belőlem ennyire furcsa érzéseket. Amiket pedig igen, azokat el tudtam zárni jó mélyre a picsa barátnője miatt. Most is hasonlóképp kellene cselekednem, hála a tegnapi monológjának, de most annyira nagyon nehéznek érzem.
- Most komolyan… úgy emlékszel olyan vagyok, mint aki nem tudja megvédeni magát? – az egyik kellemetlen emlékem az egyetemről, hogy bizony látott már verekedés közben, mikor egy buliban alaposan megtéptem egy libát, aki megcsalta egy közös barátunkat, az érzékeny lelkületű Tomot. Azt hiszem azután az este után nagy ívben került minket a csaj, Damien pedig napokig Tysonnak hívott és azzal csesztetett, hogy nem mer ellenkezni velem semmiben, nehogy úgy járjon, mint Caroline…
- Nagy kislány vagyok már Grey, ha kell téged is lenyomlak… - persze azt nem állítom, hogy nem lenne hozzá szükség felettébb aljas módszerekre…

- Én gonosz? Abszurdum… de, ha akarod, írd ezt is a jelentésedbe szép nagy betűkkel, hátha extra plecsnit adnak, amiért túlélted a gonoszságom. – incselkedtem tovább. Már majdnem megszólaltam, hogy Amerika Kapitánytól nem is várnék mást, mint, hogy meg sem kottyan neki a padlón alvás, de amikor előrukkolt azzal, hogy kell neki hozzá Mex, hírtelen belém akadt a szó.
- Könyörgöm, mond, hogy Mex a teddy macid vagy ilyesmi és nem még egy barom ügynököt akarsz a nyakamra szabadítani, mert… - hírtelen ismét elhallgattam és kimeredő szemekkel néztem rá – vagy… nem… az biztos nem… - ha meleg lenne, azt már azért csak tudnám, nem? Vagyis… max két kapura játszik, mert azt már tudom, hogy a nők sem hagyják hidegen… Jesszus, hogy jutottam ide? Ja igen, Mex…
- Tudod mit? Nem akarom tudni… tőlem azzal alszol a padlón, akivel csak akarsz… - megint idegesen túrtam a hajamba, közben igyekeztem a gondolataimat rendezni.

Néhány másodperc, két meggondolatlan mozdulat, én pedig máris rajta kötöttem ki és tessék, újabb fura helyzet. A keze a fenekemen és a tarkómon, az enyém a mellkasán és csak nézem, mert képtelen vagyok elszakítani tőle a tekintetem.
- Közel sem… - el kellene húzódnom… tudom, hogy meg kellene tennem, de még nem megy. Csak még egy kicsit. Csak egy kicsit hagy felejtsem el, hogy kik vagyunk és milyen viszonyban állunk, mielőtt visszarántana a valóság.



 Outfit: Mils

-Brühühü, menten megsajnállak. Szegény – szegény Grey ügynök, a csúnya, gonosz némberek akarata ellenére kihasználják a testét… Azt hiszem még néhány könnycseppet is elmorzsolok érted barátom. – játszottam el, mintha csakugyan a könnyeimet törölgetném. Persze értem, hogy mire gondolhat, nem mondom, hogy én már nem játszottam el annak a gondolatával, hogy milyen lenne egy stabil, jól működő kapcsolatban élni valakivel, aki a másik felem, akivel minden egyes nap ajándék és nem csak fantasztikus szex. Az évek során egy-kétszer próbálkoztam, de maradtak a kalandok, a laza flörtök, amúgy se nagyon fért volna bele a mindennapjaimba ilyesmi. Hiszen a Főnix párjának lenni cseppet sem veszélytelen dolog. Az se ment volna, hogy veszélybe sodorjak valakit azzal, hogy beavatom az életembe és megosztom vele a titkaimat, ahogyan az sem, hogy úgy vagyok mellette, hogy végig hazudok magamról. Ezért is hagytam fel a kapcsolatkereséssel. Valamit valamiért ugyebár.
- Mond csak, nem viszed túlzásba már most az aggódást Grey? Még csak egy e-mailt kaptam, te máris önvédelemre akarsz tanítani. Mi lesz a negyedik után? Fegyvert is kapok? Esetleg még a fürdőt is csekkolod, mielőtt kiengedsz zuhanyozni? – tudom, hogy mire vállalkoztam, hogy a beépüléssel vállaltam, hogy bármikor meghalhatok és nem mondom, hogy nem félek, de még korainak érzem a pánikot. Ha pedig egy terrorszervezet el akar tenni láb alól, kétlem, hogy néhány ügyes mozdulat majd távol tartja őket tőlem.
- Jólvan-jólvan, ne kezdj bele… - sóhajtottam – úgyse úszom meg, szóval inkább igent mondok, az egyszerűbb és gyorsabb. – ha ettől jobb a lelkének, legyen.
- Biztos vagyok benne. – magabiztosan néztem rá, a tekintetem pedig elárulhatta számára milyen kis sötét gondolataim lettek hírtelen a módszerekkel kapcsolatban.

Csak hallgattam, amit arról a bizonyos Mexről és az alvási szokásairól hordott össze, fogalmam sem volt róla mit reagálhatnék, ám amikor megmutatta a képet a kutyusról, egyből elolvadtam.
- Istenem… - vettem alaposabban is szemügyre – hát ez a tünemény még akár velem is alhat majd az ágyamban… - nagyobb lett a mosolyom. – Hozz neki, amit csak akarsz.

- Hogy én kínozlak téged? – akkor ő mégis mit tesz velem? Ő volt az, aki mindannak ellenére, ami köztünk történt hírtelen közölte, hogy nem lehet semmi és tartsuk a határokat, most mégis magán tart… Eltolhatott volna, oldhatott volna a helyzeten, mégsem tette… sőt!
- Mit… - de már nem fejezhettem be a gondolatot, mert Damien a következő pillanatban megcsókolt, én pedig azon kaptam magam, hogy azonnal viszonoztam és még közelebb bújtam hozzá. Ahogy a csókunk hevesebb, szenvedélyesebb lett, a szívem szinte majd kiugrott a helyéről. A vágyakozás teljesen elvette a józan gondolataimat, mígnem egyszer csak villámcsapásként hasított belém a dejavu… Hírtelen húzódtam el tőle és pattantam fel a kanapéról, hogy aztán kisiessek a konyhába. Nem, még egyszer nem tudnám elviselni, hogy belemenjek a játékba, beleéljem magam valamibe, amiből kirángat azzal, hogy köztünk nem lehet semmi. Tegnap összetört a szavaival, most mégis… Háttal neki, a pultnak támaszkodtam és próbáltam összeszedni magam. Hogy én mit művelek veled? Te mit művelsz velem Grey?


 Outfit: Mils