- Hmm... - esek gondolkodóba egy pillanatra - igaza lehet - drámai sóhajt követően csak felvont szemöldökkel hallgatom végig a pasast, ki gyakorlatilag azt kezdi el bizonygatni, hogy ő a tökéletes pasi. Na nem tagadom, tényleg irigylésre méltó külsőnek örvendhet, és felesleges lenne tagadnom azt, hogy ne, néztem meg alaposabban is magamnak. A gond csak az, hogy Jasonnek hála, még mindig nem békültem ki a férfiakkal. Mármint... félek tőlük valamilyen szinten, mivel van bennem egy kis téveszme, hogy talán az is, akit a legközelebb közel engedek magamhoz, ugyan azt fogja tenni, mint ő. Verni.
- Nem gondolja, hogy egy kicsit... hogy is fogalmazzak? Nem gondolod, hogy "túl szerény vagy"? - váltok rögtön tegeződős módszerre, miközben mutatom a kis macskakaparásokat az ujjaimmal, hogy egyáltalán nem gondolom komolyan a szerénységét, sőt, ellentétesen. Igaz szimpatikus férfi, de még inkább fáradozok a kiismerésével, mielőtt még a vállára borulnék és puszipajtinak fogadnám. Lehet, hogy túl bizonytalan vagyok, de szerintem ez érthető.
- Balesetet? Én? Aha, nyilván, na kérlek, mássz ki innen, különben jaj neked! - tessékelem ki széles vigyorral a fürdőszobából, hogy gyorsan megköthessem magam előtt rendesen a törülközőt úgy, hogy az ne essen le, és ne is mutasson többet a kelleténél.
Mikor kivágtázok a fürdőszobából, már rég farmerban bolyong a szobába, mire rögtön fel is vetem az ajánlatomat. Felesleges lenne éjjelek évadján ezzel foglalkozni majd reggel.
- Hidd el, nekem sincs ínyemre az, hogy ilyen csúnya átverés szenvedő alanyai lettünk, meg is fognak lakolni miatta, én mondom, de ezt az éjszakát bírjuk ki. Nekem menni fog - vonok vállat, ahogy feltűnően szemügyre veszem. Látom rajta, hogy nem akar nekem rosszat, így talán meg is bízhatok benne anélkül, hogy jobban ki akarnám ismerni. Biztos vagyok benne, hogy nem akar majd éjjel felnégyelni, és egy kukás zsákba pakolni, hogy nemes egyszerűséggel kihajítson a kutyák elé. Nem is venném jó néven.
- Persze, ha már nagyon kényelmetlennek találod a kanapét, akkor lehet róla szó, hogy mellém költözz - kacsintok rá mosolyogva, ezzel is jelezve, hogy eszem ágában sincs a kanapén aludni. Megfordulva már el is tűnök a fürdőben, hol gyorsan magamra kapok egy alsóneműt, a bordó selyem hálóinget és a hozzá illő szintén selyem anyagú, vékonyka lepelszerű köntöst is, ami inkább dísz, mint köntös. Ennek ellenére egy igen csinos darab, amit talán nem egy idegen férfi előtt kellene felvennem. A gond csak az, hogy alkalmi ruhában nem fogok tudni aludni, így marad ez, vagy semmi....
Halvány mosollyal csattogok vissza hozzá, s mikor bemutatkozásra nyújtja a kezét, én is így teszek.
- Olivia Anne Silverman - mutatkozok be én is, majd kihúzva a hatalmas kézből az én aprócska kacsómat, már szorosabbra is fogom magamon a köntöst, hogy ne lásson túl sokat belőlem. Mondjuk lehet, hogy ez csak egy berögzült mozdulat, de akkor is, védenem kell a nőiességemet nem?
- Nem is rossz ajánlat. Rád bízom, lepj meg. De ha lehet ne egy fél disznót rendelj oké? - vigyorodok el, s keresztbe tett lábbal már le is huppanok a kanapéra, minek meglapogatva az oldalát, a karfát és a háttámlát, elkönyvelem magamban, hogy talán még kényelmesebb is, mint amilyen az ágy lehet. De nem, semmi pénzért nem aludnék kanapén! Az pasiknak való, nem nőknek.

Halk szusszanással rázom meg a fejem, majd elmosolyodok.
- Miért, talán nem szabad? Neked majd kieshet a szemed, én viszont nem vehetlek alaposabban szemügyre? - a biztonság kedvéért azért még egyszer végig nézek rajta, egészen a lábujj hegyétől, a feje búbjáig.
- Aha, attól félek én is, hogy pont amiatt sértődnél meg mert azt mondom, hogy tetszel. Amúgy nem tudom, még nem döntöttem el - vonom meg finoman a vállamat, odafigyelve arra, hogy ne legyen túl tróger a mozdulatom. Mondjuk nem is tudnék olyat produkálni, táncos létemre nyugodtan állíthatom, hogy minden mozdulatom kifinomult és nőies.
Miközben arról beszél, hogy mennyire nem tud kibontakozni, csak felvont szemöldökkel, aprókat bólogatva figyelem.
- Nem tűnsz egy elesett teremtésnek, már ne is haragudj - harapom be alsó ajkam szélét, ahogy mosolyogva a szemeibe pillantok, miközben közlöm vele a szomorúnak nem mondható tényt.
- Ugye ugye? És ez egy nagyon jó ajánlat, szóval tényleg gondold meg - mutatok rá vigyorogva, s ezzel már sarkon is fordulok, hogy visszatáncolhassak a fürdőszobába, hol magamra öltöm a hálóingemet. Nem tart tovább a művelet egy-két percnél, és már tipegek is vissza hozzá. Megjegyzésére csak félrebiccentem a fejem.
- Ezt hogy érted? - nézek végig magamon.
- Csak egy hálóing. Nő vagyok, nőies darabokat szeretek hordani. Csupán erről van szó - fogom két ujjam közé a selyem anyagot, s összedörzsölve azt, halványan elmosolyodok. Sokkal kellemes egy ilyen darab simogatása, mint egy durva, keményé, vagy akár egy pamut pizsamáé. Így hát alap, hogy ilyenben alszok.
- Nem volt ám tervbe véve! Ennek ellenére hidd el, én is jobban örülök neked, mint a senkinek, akivel amúgy tölthettem volna a napot. Még a macskámat is otthon kellett hagynom - húzom el kelletlenül a számat, ahogy lepillantok a padlóra. Már megszoktam, hogy a lakásomban itt-ott mindig volt egy szál fehér szőrszál, hála a macsekomnak, ki mindig a nyomomban volt. Hiányzik a kis szentem, de Mabel gyerekei beleszerelmesedtek, így adtam nekik még egy-két napot. Nem mellesleg szerintem a hotel tulaja se lett volna oda az ötletért, hogy egy macska kerüljön a falak közé.
Ahogy rám kacsint, én úgy kapom el róla a tekintetemet, mintha attól vélnék, hogy a fülem tövéig pirulok, aminek persze meg lett volna az esélye, és meg is van, csupán nem látom az arcomat, hogy erről megbizonyosodjak.
- Remek - az ötlet, hogy mit is együnk, igen tetszetősnek bizonyul. Imádom a halat, szóval nincs ellenemre a választás. Míg várjuk a vacsorát, én kényelembe helyezem magam a kanapén, s már pattanok is fel, mikor valaki kopog az ajtón. Ám mielőtt odatipeghetnék az ajtóhoz, Carlos már ott is terem, és egy idegen, kocsis srácot enged be, aki egy üveg borral a kezében érkezett. Persze, szokásukhoz híven már várja is a pénz, mire csak megforgatva a szememet fújtatok egyet. Sok pénzéhes bolond.
- Jól - vigyorgok, ahogy elkezdi kitölteni az italt, de azért elhúzva a számat, felteszem a kérdést.
- Nem azt mondták, hogy az evés ivás is benne van abban az összegben, amit fizetni kell a lakásért? - lépek oda Carlos mellé, hogy hallhassa amit kérdezek, elvégre nem beszélek túl hangosan, hogy még csak véletlenül se szűrődjön ki sehova ez az aprócska kíváncsiságra utaló kérdés. Ahogy megkapom a poharat, már vissza is ülök a helyemre, amit pár perce már előmelegítettem magamnak, s ismét keresztbe téve a lábaimat, csak halvány mosollyal figyelem a férfi alakját, ahogy leül mellém.
Amint megtörténik a koccintás, már kortyolok is az italból, mi remélhetőleg felejteti velem a gondolatot, hogy rettegek a férfiak túlzott közelségétől. Talán ez a pillanat az, mikor érzem a késztetést, hogy kicsit elhúzódjak tőle. Félek... rettegek. Pedig nem tűnik agresszívnek. Arra viszont reagálni se tudok, mikor megsimítva az arcomat, a fülem mögé tűr egy hajtincsemet. Egész testemben megremegek az érintéstől, mi bár igen kellemesen hat, de mégis megjelenik Jason fenyegető tekintete az elmémben.
- Me... megkívántál? - és ezzel már összébb is fogom magamon a selyemköntöst, hogy még csak véletlenül se lássa meg a foltokat, vagy épp a mellemet, elvégre... miért is mutogatnám egy idegennek?
De valóban zavarna, hogy láthatja? Kíváncsi, de rettegéssel teli pillantással keresem meg az íriszeit, hogy valamiféle őszinteségre leljek benne.