Név: Sebastian Valmont
Becenév: Seb
Kor: 27 éves
Születése hely, idő: 1985. 04. 19 / U.S.A. - Las Vegas
Tartózkodási hely: Las Vegas
Csoport: Orvos
Anyagi háttér: Felső osztály
Szexualitás: Heteroszexuális

Jellem: Szakmámból kifolyólag segítőkész vagyok. Olykor akaratos és mogorva. Kevés szabadidővel rendelkezek, de ha jut magamra pár percem, akkor olvasással foglalom le magam és zene hallgatással. Szórakozni, ritkán járok, általában annyira fussa az időmből, hogy bedobok egy sört a közeli kocsmában. Barátságosnak mondanám magam, mindenkivel el tudok beszélgetni. Sokszor nem alszom ki magam és fáradt vagyok, de ezt kávéval próbálom kompenzálni.

Külső: Hajam barna színű, szemem pedig zöldes árnyalatú, szinte már szürkének látszik. Testalkatom átlagos, de se kigyúrt se vézna nem vagyok, pont a kettő között valahol. Talán úgy nyolcvan kilót nyomhatok és úgy százhetven valamennyi centi lehetek. Valójában ezek a dolgok nem nagyon izgattak sosem. Öltözékem általában sportos, ha nem a fehér orvosi köpeny van rajtam.

Előtörténet: Borongós tavaszi este volt, amikor a kórház szülőszobáját gyerek sírás árasztotta el. 20:43 volt, mikor megszülettem, vagyis az anyakönyvi papíromon ez áll, de anyám bevallása szerint volt az több is, vagyis csak talán többnek érezte. De amit nem sok gyerek mondhat el magáról, hogy a saját apja hozta a világra. Igen, apán szülőorvosként dolgozott, anyám ápolónő volt, és első látására egymásba szerettek. Így lettem én a kis szerelem gyerek. Szüleim sosem házasodtak össze, nekik nem kellett egy darab papír a boldogsághoz. Mindent megadtak nekem, semmiben sem szenvedtem hiányt, csak a dadus nem volt a tetszésemre, mivel szüleim munkájuk miatt sokat voltak távol. De ennek ellenére mindig felnéztem szüleimre, és már kiskorom óta tudom, hogy én is a szüleim hívatását választom, hogy életeket menthessek. Emlékszek kiskoromban nem autókkal játszottam, mint a többi korombeli kisfiú, hanem orvososat. Úgy tizenkettő éves lehettem, mikor a birtokunkon találtam egy sérült rigót. Fáradságot nem kímélve gondoztam és így az életét mentettem meg. Még emlékszek arra a pillanatra, mikor a kicsi rigó felszállt és elrepült, akkor kimondottan büszke voltam magamra. Persze szüleim is büszkék voltak rám. Na meg persze arra is büszkék voltak, hogy kitűnő voltam a tanulásban elért eredményem, már tervezgették a jövőmet, nyílt titok volt, hogy ők is azt szeretnék, hogy orvos legyek, de én is. Mikor elvégeztem a közép iskolát, bele vetettem magam az orvosi iskolába. Kimondottan tetszett, amit ott tapasztalhattam, de még is a gyakorlati részek keltették fel jobban a figyelmemet. Elkápráztatott az emberi szerveztet működése és anatómiája. Pozitívan csalódtam, hiszen nem hittem volna, hogy ennyire érdekes hivatkozást választok magamnak. Kitűnő eredménnyel elvégeztem az iskolát és most mielőtt végleg orvos lennék gyakornokként a börtönben gyűjtöm a tapasztalatokat. Szinte már rajongok az életmentésért, de nem akarok olyan orvos lenni, akinek nem számít, hogy hol van, mert ha nekem választanom kellene, kórház és a börtöni kórház között, akkor inkább a börtönt választom, hiszen itt találkozhatok csak igazán érdekes esetekkel, amik kihívást jelenthetnek számomra.

Sebastian Valmont!
Történeted érdekes volt, és persze tetszett is, ezért;
Elfogadva!
Üdvözöllek az oldalon. Sebastian csak óvatosan a szikével.