Alexa & Sebastian - Egy jövedelmező "kapcsolat" reménye

Felnevetek a szavaira. Élénk képzelet! Nanáhogy! De kifejezetten tetszik ezért két kézzel rászorítva a kormányra, csak már lejjebb engedett mosollyal válaszolok neki.

- Közlekedési bírság. Gyorshajtás... - higgasztom a kedélyeket, de tartsuk csak a szerepet, előbb még ki kell ismerjem hogy bárminemű hirtelen lépést tegyek. Talán pont ezért.. na meg mert értékes "csomag" ül a hátam mögött mértékletes a sebesség ki a parkolóból, de ahogy az úttestre érek, azonnal magával ragad a dolog szele és már nem félek egy kicsit nagyobb gázfröccsöt nyomni, élvezve a sebességet. Útközben.. na igen, útközben kisegített, nem mintha ne tudnám már eleve magamtól is hogy merre menjek, de amúgy is jobb a kapcsolatépítés. Pleasant Road.. aztán a park.. ott balra, majd egy jobbos, megint bal és ott is vagyunk. Lassan csorgok be a ház előtti járda mellé és két lábbal támasztom meg, még nem leállítva a motort, csak lezseren. Ekkor fordulok félig megint hátra, és várom hogy elengedjem.

- Ez az? Megfelel a cím? - beszélek felé, de az arcát nem látom, nem is kell, nagyon jól tudom hogy jó helyen vagyok, de vigyünk csak bele egy kis lendületet. - Mert ahogy elnézem elég rossz környék ez! Nem félsz attól hogy egy ilyen szép és fiatal lány.. errefelé egyedül.. hogy esetleg veszélyes lehet? - kérdezem félig megemelt szemöldökkel ha útközben leszáll és megáll mellettem, persze nem akarok indulni még, eszemben sincs a motor mégis még mindig jár. Mindenesetre várok. Megpóbálom felkelteni a figyelmét, valahogy.. és hogy sikerül e? Hát az majd kiderül mennyire vagyok talpraesett..

-Nahát...ki gondolta volna! - sóhajok, mintha csalódnék, mert valami szaftosabbra számítottam. pedig nincs így, kihúztam belőle amire kíváncsi voltam, és ez a lényeg...bár meglep hogy a tanár bácsi mert a korlát fölé menni. Talán mégsem olyan szörnyen unalmas, és idegölő mint az eddigiek?! Bár neeem...ennyivel még nem győzött meg, hisz mi van ha csak vagánykodásból amolyan "bevágódok a lógósnál" mézesmadzagot húzogat, azaz hazudik?
Bár hogy kissé meglódulunk útközben talááán...félig meddig meggyőz, hogy lehetséges hogy nem hazudik.
Végül a navigálásommal eljutunk a házig, valahogy nem lep meg hogy nem állítja le a motort...nem tudom hogy van ez a férfiak meg a gépek közt, de ha egyszer beszereznek egyet....valahogy hozzánőnek mint légy a légypapírhoz.
- Igen ez az. - bólintok, és leszállok mögüle, egy fintorral ahogy újra meghúzódik a varrat. Hogy a fene essen bele abba a baromba aki megkéselt! - Rossz? Kinek mi a rossz... - vonok vállat, mert részemről nagyon is eléldegélek itt, ám a nagy féltésére felkacagok, de el is halkulok hamar...bakker...megint a varrat! - Meg tudom magam védeni, de ha ennyire félt, jöjjön fel és csekkolja le, hogy nem ugrik rám semmi gengszter, se pedofil a lépcsőházban, sem a lakásban... - invitálom be, hisz eléggé mulatságos, hogy nem állítja le a motort, viszont közben meg az én erényem meg a testi épségem félti.
- Szóval? Akár kaphat egy kávét is, ha nem talál mumust fenn... - pimaszkodom, óó de mennyire nagy a képem! Van is mire...lesz egy kis meglepije a lakásban, ha belemegy....és hogy szívrohamot hozhatok a tanáromra? Nincs is annál jobb szórakozás...csak menjen bele...

Kóbor mosoly a sóhajára, amit biztos nem láthatott, de nem is neki szántam most nem játszok. Az út viszont eseménytelen, amikor megérkezünk annál inkább beszélek, mindegy mit.. bármit, csak egy szemvillanás alatt le ne lépjen. Ééés sikerül! - örülök magamnak persze csak fejben, kívülről nézve hezitálok, mint aki azon gondolkodik ezt a fokú személyeskedést megengedheti e, de eleve nem kétséges hogy mi lesz a válaszom.

- Nos.. csak aztán a végén nehogy én legyek az akit feljelentenek. - sóhajtok közben persze csak szellemeskedve és leállítva a motort le is emelem a lábamat hogy a kulcsokat zsebre vágjam. De nem indulok el. Előre. Csak állok és megemelt szemöldökkel nézem, hogy indul e előttem. Normál esetben.. ha tényleg csak egy tanár lennék, én se nézném jó szemmel fellátogatni a lakásába, de ííígy.. csakis jól jöhet némi személyes ismeret.

- Csak utánad! - intek előre, némi modorosságot is a mozdulatba csempészve, de nem viszem túlzásba. Nem kell hogy bármi is túlzottan szokatlan legyen.

- Hát ha csak nem akar kirabolni, meg se fordul a fejemben. - mosolygok rá a hezitálása utáni mondatnál, hisz minek is akarnám én feljelenteni? Nem vagyok annyira genyó fajta, hogy most felcsalom, beadom hogy rám moccant és kirúgják, esetleg le is csukják...Na neeem, semmi kedvem megint új tesitanárt kapni. Lehet nem ennyire lenézőt kapnék, hanem valami vén házsártos kurvát vennének fel, akivel még ennyire sem boldogulok, mint most vele itt a motoron. Máshogy is ki tudom akasztani, hogy hagyjon lógva, óó de ki ám!
Szavaira bólintok, most hogy lekockázta magában biztosan feljön, és beütve a kódot nyitom is a lépcsőház ajtaját, majd indulok felfelé a lépcsőn, a fordulókban lepillantva a mögöttem jövőre, nem gondolta-e még meg magát.
- Látja, semmi mumus...sőt lakik itt egy vén nő, komolyan mondom jobb mint egy térfigyelő kamera! - vigyorgok rá amikor elhaladunk az egyik lakás mellett, amire rábökök az ujjammal, hogy itt lakik az említett személy. Látni is hogy a kis ablak ami van az ajtón, hogy ki tudjon kukkolni résnyire nyitva van. De érdekel is engem hogy hallja e?! Végül csak felérünk a megfelelő emeletre, és előhalászva a kulcsom zörögve keresem a megfelelőt a kulcscsomón. Végül kinyitom az ajtót és szélesre tárom. - Csak maga után.... - invitálom be mosollyal az arcomon, tekintetemben talán felcsillan némi ravasz fény, de még nem jön a meglepi...mééég nem. A lakás eléggé tágas, és a kis előszobából a nappaliba mehet az ember, onnan nyílik minden más.

Kirabolni?? Nem pont ez volt az ami megfordult a fejemben, de a siker érdekében nekem is kockáztatni kell. Pont ezért is intek előre, induljon, én követem.
Amint belép az ajtón, a szája be sem áll. De nem baj, szeretem ha beszéltetem, soha nem tudhatja az ember mikor kottyant el valami hasznos lényegi információt, így ha más esetben csak át is engedném a fülemen, most minden egyes szó feldolgozásra kerül. Újabb forduló, gyakorlott szemem pásztázza is a vékony résen kikandikáló kíváncsi tekintetet, és egy kiadós biccentéssel oda is köszönök, - "csókoltatom!" - csak hogy nyilvánvaló legyen hogy semmiféle rossz szándékkal nem közelítek. Mármint.. igazából senkinek sem származik majd kára belőle. Remélem..

Tovább baktatva fel a lépcsőkön, ami a futás után egy percig sem okoz nehézséget, kis híján belemegyek hátulról amiért a környezet végig leköti a figyelmem, de még idejében megtorpanok hogy abból a lány bármit megérezzen. Csörögnek a kulcsok, nyílik a zár, előttem egy nyitott ajtó, egy tér, és a tanult ösztön zakatol ám a fülemben, hogy azonnal a pisztolyomért nyúljak ha idegen és főként gyanús helységbe lépek be, de ez az alkalom nem az amikor leleplezhetném magam. És ugye most nincs is pisztolyom csak a bakancsomnál egy árva késem. Hát akkor nagy levegő... - lépek be, vigyázva hogy a lánynak semmi fel ne tűnjön, de szemem közben észrevétlenül pásztáz, méri fel a terepet, az esetleges veszélyforrásokat ahogy lépkedek, de eddig semmi szokatlan, vagy eltérő bármi más lakástól. Fail! Pedig reméltem hogy majd itt megpillantok bármi terhelőt vagy segítséget a jelen célomra nézve...

- Biztonságos.. - fordulok meg felé, már vélhetően a nappali közepén állva, amikor felmértem a számos napfény világította ablakot. - Jó tudni. - teszem hozzá nem is tudom miért, mi végett, de most az ő biztonságáért aggódunk vagy nem?? Már hogyne! Papíron..

Igazából talán csak meg akarom kímélni magunkat a kínos csendtől, ami idegeneknél beáll, ha kifogy a téma. Márpedig nem hinném, hogy a tanár úrral bármi közös téma is akadna...bár aztán ki tudja! Mindenesetre nem puszipajtársa akarok lenni neki, elcsábítani meg végképp nem áll szándékomban...inkább csak elrettenteni. Igen azt mindenképp. Amire szinte felkínálta a remek lehetőséget, hát hogy a fenébe ne használnám ki? Bár...amit tervezek attól maximum a szíve fog kiugrani....
Meglepődök, amikor látom hogy nem szuszog, de végigmérve, miközben belép a lakásba már érthető...sportos, gondolom fut vagy hasonló...akkor ennyi igazán nem kottyan meg neki. Bár nekem is csak a varratom sajog, amire a pólóm alá nyúlva ellenőrzöm hogy nem szakadt-e fel, de nem. Szerencsére. Fojtott mosollyal az arcomon nézem ahogy mint valami gengszterfilmben szemrevételez mindent, de hát nálam akár a rendőrség is járhatna, nem találnának semmit... Nem hiába csinálom én a dolgaim már jó pár éve, nagykutyáknak dolgozva....
Ahogy megáll a nappaliban, a folyosó falának támaszkodok, arrébb rúgva az egyik sporttáskám, hogy elférjen a lábam, meg amúgy is útban van...Ám hirtelen nyílik az egyik ajtó, és morogva rohan elő Lash, és vetődik rá a férfira, teperi le könnyű szerrel, és morog az arcába. Ookos kis dobermann! Már nyíltan, pofátlan elégedettséggel a képemen vigyorgok a férfira, majd füttyentve, fejemmel jelezve a kutyámnak szállítom le róla. - Sajnálom...Lash kissé...el szokta ragadtatni magát... - mosolygok ártatlanul, de tekintetemben ott a kárörvendő fény, és ahogy Lash közelebb jön, elégedetten simogatom meg a kezét.
- De igaza van tényleg biztonságos.... - kuncogok fel. - Kávét esetleg?.... - ajánlom fel roppant udvariasan, még mindig levakarhatatlan mosollyal az arcomon.

Nem kerülte el a figyelmem ahogy a póló alá nyúlva valamit megvizsgál, de átsiklom felette. Egyelőre. Később jól jöhet még, ahogy a kocsinál tett megfigyelések. Aztán hirtelen változik minden...

Nyílik az ajtó, a fejem azonnal odakapom! Az ösztön azonnal a pisztolyomért kapna, de a kezem csak hűlt helyét találja a toknak, a kés meg.... Elvetődöm, ahogy az a dög nekem ront, vicsorgó fogak, nyál fröcsög az arcomon, de nem adom fel, két kezem azonnal a kutya pofájának bőrébe kap, de túúúl feszes, túúúl izmos, ezért ösztönszerűen az arcom elé emelem az egyik karom, ha veszik, inkább az vesszen mint az arcom, és fejem közben vagy ezerrel pörög. Harcművészet! Lendületet veszek, hogy a következő pillanatban egyetlen ütéssel a mellkasára dobjam a távolba az ellenfelet, de mielőtt még lépnék, egy füttyentés és az egésznek vége szakad. Hangosan lihegek. A fejem visszakoppan a padlóra, nem látom, de hallom a hangjából felcsendülő kárörvendést. Az angyalbőrbe bújt ördög! Nem viccelnek a jelentések.

- Igen... igen... - lihegem végül feltápászkodva félkönyékre, csak hogy a szemeibe nézhessek. Nem vagyok én ám olyan szar alak akit ennyivel csak úgy lerázhat, ezért letörlöm az arcomról a ráfröcsögött nyálat és beletörlöm a pólómba. - Ha előbb tehetek egy látogatást a mosdóba.. - tartom még mindig az előbbi pozíciót, fel nem kelek, ki tudja a szukának hogy találja kedve, talán egyetlen mozdulatra rám engedi a dögöt még egyszer, de most már nem fogom tárt karokkal várni. Közel a késem, egyetlen szúrás és vége...

Tanulságos volt ez a kis "játék" annyit biztosan láttam, hogy az oldalához kap, tehát szokott ott tartani valamit...Hmm, csak nem kést? A tanár úr mégsem lenne annyira ma született bárány mint mutatja? Meglepő, egy pillanatra fel is szalad a szemöldököm, de ahogy látom összeszedi magát a pillanatnyi riadalomból füttyentek Lashnak, csak szórakozok, nem akarom, hogy a kutyámnak baja essen. Na meg nem is azért tartom, hogy intézze a nehézfiúkat el, bár...annak sem utolsó, jó kiképzést kapott, köszönhetően a pénznek, és annak hogy elvittem rá. De elsősorban házi kedvenc és edzőtárs...
- Ne nézzen így...véletlen volt... - tárom szét ártatlanul a karom, eltolva magam a faltól, látom a tekintetében azt, amit a sajátoméban is néha felfedezek a tükörben. Ha újra ráengedném, nem hagyná magát, márpedig nem kockáztatom a kutyám életét, egy kis tanár ijesztgetésért. Hisz bántani nem bántotta a drágám...max kicsit nyálas lett.
- Egyébként Lash a neve. - világosítom fel a dobermanomat illetően, majd ismét megsimogatok a fejét (az előbb elírtam D) és megvakargatom a fülét. - Légy jó fiú. - a kutyának címzem, de mivel nem nézek az állatra, talán kétértelmű is lehet...de bánom is én? Neem cseppet sem.
- Arra van a fürdő. - mutatok ujjammal az egyik ajtóra, majd én magam elindulok egy nyitott felé, a konyhába, azt a bizonyos kávét feltenni. Lash marad, figyelve ahogy a férfi feltápászkodik, de már jófiú, így nyugodtan végül utánam sétál.

Továbbra is csak nézek a szemeibe, majd hülye leszek hinni neki, eddig talán hibáztam és megtévesztett az ártatlan modora, de most már folyton résen leszek. Több van ebben a kis.. lányban mint azt mutatni engedi!

- Lash.. - ismétlem meg őt követve, talán egy bólintást is eszközölök hogy megértettem, de hamar enged a feszült tartás, nem leszek többé töketlen, most már minden egyes lépésére figyelek. A kutyát így elnézve.. na meg a kapcsolatukat, egész helyes.. mégsem engedem meg magamnak hogy elérzékenyüljek, csak feltolom magam a földről és felkelve összedörzsölöm a két tenyeremet. Még mindig nyálas.
A mosdó irányát megtudva csak még egy utolsó pillantás a blökire, a szemei már rendben, már nem tükrözik az előbbi őrületet, én meg már egy kellemes sóhajt is megengedve elindulok a fürdőszoba felé. Csukom az ajtót magam mögött.
A tükörbe nézek. Csak a mosdón támaszkodva bámulom a tükörképemet és ekkor engedek csak szabadjára mindent. Hülye voltam! Egy idióta hülye, és ha ezt megtudnák a főnökök ott fenn, mindenki rajtam röhögne, hogy egy szaros.. doberman csak így letepert! De nem tart sokáig a saját ütlegelésem, hamar vált a dolog eltökéltbe miután összerántom a szemem, és megengedve a csapot és lemosva a kutya nyomait, azonnal kutatni kezdek. Először végignézek mindent. Eszközök, női... mindenféle.. - fut körbe a szemem, semmi lényeges, aztán a szekrény. Megnyitom, kissé kutatok benne, fogselyem... krémek... ööö.. nemt'ommik.. - ráncolom megint a szemem, de nincs itt semmi ami lényeges lenne. Mit is képzeltem!? - sóhajtom a következőt, remélem már a véglegesett, és a következőkben már teljesen nyugodtan térek vissza a vízhez, mosom meg az arcomat és törlöm végül meg. Újabb zsákutca. Nem baj, hosszú még a nap! - nyomom le a kilincset ahogy kilépek és felvéve a korábbi temperamentumot megindulok az illatok felé. Igazán.. kellemes.

- Nálad minden vendéget ez a kedves jószág fogad..? - fordulok be a konyhaajtón és nekidőlök a keretnek, de fél szemem a kutyán aztán újra rajta, ahogyan az nem zavartatva magát továbbra is békésen szendereg. - Mert akkor nem is csodálom hogy nem meri ide senki bedugni az orrát. - vágom zsebre az egyik kezem, csak megszokás, de mégis szeretem. A fene tudja hogy miért..

Nagyon nem zavar a tény, hogy most biztosan finoman szólva zakkant tyúknak, durvábban őrült picsának hisz. Hisz ha lesz benne egy kis tartása felém, békén fog hagyni. Tapasztalat...inkább higgyenek kiszámíthatatlan idiótának, minthogy bajon legyen bármiből is.
- Na mi van pajti, jól ráijesztettünk mi? - guggolok le a kutyámhoz ahogy az bejön a konyhában a kávé már készül, így más egyéb dolgom nincs. Eléggé elhúzódik neki a mosdó...kis híján már lefő a kávé, bár nem lepődnék meg ha a fürdőben próbálná összeszedni magát. Láttam már a tanár úrnál keményebb férfiakat is megijedni egy ekkora kutyától, pedig ő még nem is félelmetes alapjáraton, most is vidáman bújik a kezem alá, farok csóválva. Végül ahogy befut Sebastian, lassan kész is lesz a kávé, így felegyenesedve a konyhaszekrényhez megyek, hogy levegyek az egyik polcról pár poharat, de ahogy felnyúlok fel is szisszenek.
- Hát mivel itt él velem, igen...de általában az ajtóban vár, ha meghallja hogy zörög a kulcs. - füllentem, bááár részben igaz, csak nem mindegy hogy zörgetem...attól függ hogy úgy üdvözli-e a bejövőt mint most a férfit, vagy csak simán, mint egy hétköznapi jól nevelt eb. - Segítene? - morranok fel ingerülten, de nem neki inkább a varratomnak címezve, ami húzódik ahogy ismét felnyúlok a csészékért. Franc essen ebbe a kutya nagy termetembe!
- A barátaim nagyon is szeretik, aranyos kutya, bár örökmozgó... - állok félre, amint idejön segíteni levenni a csészéket. - Köszönöm. - mosolygok rá már nyugodtan, és letéve őket a pultra töltök mindkettőnknek kávét.
- De maga sem egy szívbajos....miért nyúlt, amikor Lash magára ugrott? - érdeklődöm, mintha csak az időjárásról lenne szó, de tekintetem nagyon is vizslatóan fut végig a mellettem állón, miközben odanyújtom neki az egyik kávét.

Nem kerüli el a figyelmem az újabb sziszegés. Követi a szemem, de aztán nem szólok. Megvárom amíg válaszol és csak utána kezdek én is beszédbe.

- Általában.. - ismétlem utána, de nincs kimondott neheztelés a hangomban, pontosabban hallhatóan nincs, na meg amúgy sem a neheztelés a legpontosabb szó amit vele kapcsolatban fenntartok. Inkább óvatosság. Figyelem.. és főként felkészültség minden pillanatban vagy percben a váratlan veszélyre.
A hangját hallva mégis csak kihúzom a zsebemből a kezemet, közelebb lépek és könnyedén kiveszem a csészét amiért nyújtózkodott. Miután elvette viszont nem állok vissza a korábbi helyemre. Inkább megállok mellette, és háttal dőlve a pultnak, összefűzve a karjaimat magam előtt figyelem.

- Aranyos.. - pillantok az előttem szunnyadó dögre, de ki hinné, így tényleg békésen fest. A következő szavai viszont megint csak kizökkentenek, nem telik fél percbe se míg azonnal előállok valamivel, kérdés hogy mennyire cseng hihetően.

- Önvédelem. - használom a szót, ami valahol jogos is, és felemelve a jobb lábamat kissé oldalvást, felhúzva a farmert elővillan a bakancsomba rejtett késem. - Csupán egy ideje áthelyeztem, deee.. jó lenne ha ezt nem nagyon hangoztatnád az igazgatóság előtt.. - halkítom a hangomat a végére, afféle játékos élt csempészve bele, de egy percig sem játszom. A másik, a fontosabb kést, nem vagyok hülye, nem mutogatom.

- És kösz! - biccentek a kávéra ahogy végül a csésze köré fonódik a kezem, forró, de nem érdekel, nem hat meg. Méreg remélhetőleg nincs benne, de miért is vagyok ilyen gyanakvó!? Talán mert ez a lány maga a megtestesült ördög!?? Ugyan.. túlzok.. - kortyolok bele a kávéba, de azért eszemben sincs nem figyelni mindenre. Minden mozdulat. Minden eszköz ami a közelben van, semmi nem kerüli el a figyelmemet.

- Mi történt..? - bökök állal aztán a hasa felé, ahogy újra leengedem a csészémet. - Csak nem valami.. sportbaleset? - kérdezem teljesen természetesen még ha tisztában is vagyok vele, hogy egy.. biztosan nem az, és kettő.. hazudni fog mint a vízfolyás. De.. kapcsolatépítés.. Ez az egyetlen aduászom maradt. Hát játsszuk ki Jokerrel!

- Igen. - elfojtok egy mosolyt, és csak biccentek, elvégre ha már azt állítottam véletlen volt ez az incidens, ne hogy már most buktassam le magam! Bár nyilvánvaló, hogy tudja, mire ment ki a dolog. De jóóó is ez a tettetett béke kettőnk közt, annyit legalább biztosan elértem, hogy nem fog velem kekeckedni...na jó ez se készpénz inkább csak remélem. Még igazán a közelsége sem zavar, bár ahogy Lashra néz fel kell kacagjak. - Ugyan, nem olyan szörnyeteg, most akár meg is simogathatná. Ha tudna dorombolna is hozzá. - mosolygok, mert hát annak ellenére milyen híre van a fajtájának, ő tényleg kezesbárány.
- Önvédelem? - csillan fel a szemem, nohát közös téma? Ki gondolta volna! De valahogy, kicsit elfelejtve ezt a tanár-diák mizériát, meg a tesiórás dolgokat még örülök is neki. Ahogy felhúzza a nadrágját, és elővillan a kése, bármennyire is próbálom moderálni magam, nem megy, és lehajolva kihúzom a bakancsából és végigmérem megforgatva az ujjaim között. - Egész jó...bár ki nem néztem volna magából. - nézek rá pimaszul, majd visszanyújtom neki, a sugdosására meg felkacagok. - Ugyan...bennem bízhat. - nézek rá ravaszul, tényleg eszemben sincs bemártani, ismét a "nem akarok újabb betörni való tanárt" alapon, de jól jönni még jól jöhet róla ez az információ.
- Nincs mit. - biccentek ahogy a kezébe nyomom a kávét, kérdésére felsóhajtok, de jó hogy van rá tökéletes háttérsztorim. A sebész nőnél a kórházban már bevált, nála miért ne válna?
- Összetalálkoztam egy nem túl barátságos férfival, aki aranyosan ki akart belezni... - húzom el a szám, bár jó hogy ez szóba jött...majd ki kellene cserélni a kötésem, bár előtte szellőzhet pár órát, az se tesz jót neki, ha folyton le van kötve. - De szerencsére ellöktem a kezét, így nem ment mélyre, és inkább vágott, mint szúrt a kés. - kortyolok a kávéba, égeti a torkom, de pont így szeretem, langyosan egyenesen borzongok tőle. Végül letéve a csészét intek a férfinak. - De jó hogy mondja, leveszem róla a kötést, hogy szellőzzön. - sétálok a fürdőbe be, és húzom le mint a karomról, mind a hasamról a gézlapokat, majd mérem végig magam...nincs varratszakadás, ezaz! Végül kutakodni kezdek pár fájdalomcsillapító után...jobban jönne pár erősebb dolog, de azalatt felszakadhat ez a szar, így maradok a gyógyszereknél. Végül két kis bogyóval térek vissza, amit a kávéval együtt lehúzok. - Na, ugye hogy nem ette meg Lash? - vigyorgok a tanár úrra, majd rátekintek a konyhaasztal alatt szundizó kutyára.

- Nekem is volt kutyám.. - vágom rá hirtelen de magam sem tudom miért vagy egyáltalán honnan jött ez az anekdotázgathatnék egy célszeméllyel. - Labrador.. Sokat futott velem. - mosolyodom el az emlékre, de aztán hamar észbe kapok és megköszörülve a torkomat térek vissza a lényegre. Most munka van, nem késő délutáni jókedv.
Ám aztán hamar vissza is ráz a szerepkörömbe, tesztel, még ha saját maga nem is tud róla, én meg hirtelen jött ötletként muszáj feladjam az egyik védelmemet. Inkább egy vesszen mint az egész szerep. A viszont szavaira csak bólintok, de nem kerüli el a figyelmemet az a csillogás a szemeiben, és ez az kislány megfogtalak! - röhög a vakbelem amiért elkaptam valami olyat, ami végre közös pont lehet. Nem hiszem hogy a kutyákról annyit tárgyalgathatnánk egy csésze kávé mellett...
Amikor viszont lehajol és kérdés nélkül jön közelebb, minden izmom megfeszül a háttérben mégse hagyhatom, ezért hamar el is eresztem. Ha a saját késemmel támad jól tudom hogyan védekezzek.

- Kerültem már kellemetlen helyzetbe. - fintorodom el, a játék része de lazán veszem vissza a késemet és csúsztatom vissza a tokjába a helyére. - Azóta óvatosabb vagyok. - igazítom meg a nadrágot és térek vissza a csészémhez.

- Csúnya eset.. - ráncolom a szemöldököm aztán folyamatosan a seb vélt helyét figyelve. Gyenge pont... Nem árt tudni, ha a sor véletlenül harcra kerülne. - Na és elkapták a tettest? - szürcsölök bele a kávéba, teljesen átlagos ábrázatot felvéve, de megvan az első nyom. Ha azt kiderítem ki volt a részes ebben hátha valamivel közelebb jutok a tényekhez. Soha nem lehet tudni. Vagy épp csak zsarolási alap. Ki tudja, még jól jöhet!
A szavai rántanak ki a gondolataim közül amikor hirtelen eltűnik de hallom hogy motoz. A kutya még mindig csendesen héderel szemben, olyan mint egy ma született bárány, én mégsem érzem szükségét hogy próbálkozzak. Először is mert jó itt nekem másodszor meg ne fessük az ördögöt a falra.

- Szóval Lash.. - kezdek el beszélni mégis hozzá - tudod ha nem lennél ilyen házsártos akár még haverok is lehetnénk. - közeledem végül csak leguggolva hozzá és egy félreérthetetlen mozdulattal dőlve oldalra ellenőrzöm hogy valóban egy fajtából valók vagyunk e. Hát ahogy elnézem, ez nyert! - Legalább mi, hímek tartsunk össze. - nyújtom ki felé a kezemet és simítok végig a homlokán. Mindig akartam Jimmy után egy rendőrkutyát. De újoncokkal azok nem kezdenek. Csak ezután húzom vissza a kezemet és mintha mi sem történt volna állok meg a korábbi helyemen.

- Talán mert nem vagyok a foga alá való falat. - tekintek vissza a lányra aki épp érkezett, de a kezemmel közben a pulton szorongatom a bögrémet.

- Arrafelé minden rendben? - utalok az elintézett dolgára ott benn, de semmi külső jele hogy bármi baj is lenne csupán valamivel el kellett nyomnom a beállt csendet. Na meg valahogy vissza kéne terelni a szót a támadásra és a sebére..

Meglep a hirtelen vallomás, ami látszik is rajtam, de végül kedves mosoly terül el az arcomon, ami nem jellemző rám, hacsak nem valaki közelebbi, általam kedvelt ismerős az akire ezt vetem, de hiába...eléggé kutyás és sportolós fajta vagyok, ezzel meg lehet fogni...
- Lash is szeret futni velem. Gondolom akkor a tied is örökmozgó volt... - hangom egész ellágyul, ami ismét meglepő, de hát ez van, gondolom elvesztette már szegényt, legalábbis az arca egy pillanatra ezt tükrözi. Végül csak kíváncsiskodni kezdek amire kedvező választ is kapok, ám még jobban felkelti az érdeklődésem a szájelhúzással kinyögött mondata.
- Mi történt? A tanár úr meg a kellemetlen helyzet? El se tudnám képzelni, hacsak nem láttam volna ahogy reagált Lashra... - jegyzem meg de hangomban fellehető egyfajta kíváncsi noszogatás, hogy fejtse már ki...hiába talán a kíváncsiságom visz egyszer a sírba vagy a sittre, de nem tudom moderálni magam ha bekattan a vezérhangya...márpedig a tanárúr egyre izgalmasabbnak ígérkezik, mint elsőre tűnt. Pedig tényleg nem néztem ki belőle többet mint egy sármos szépfiút. Engem pedig nehéz megtéveszteni, talán épp ezért is érdekel ennyire, mi mindent rejtegethet még.
- Nem, nem is tettem feljelentést...csak egy lecsúszott hajléktalan volt...vagy a következő adagja kellett gondolom neki, vagy pénz... - vonok vállat könnyedén, nem ragozva és magyarázva túl a dolgot, hisz ez ténylegesen megtörténhet a valóságban is, miért ne lenne hihető?
Ahogy visszajövök, látom nem történt semmi, így elégedetten, és talán már kissé kapkodva is szedem be a két fájdalomcsillapítót, olcsó szar a kis tablettákhoz képest amikhez szoktam, de a feladatnak megfelel...legalább nem fognak fájni a sebeim. - Még jó... - mosolyodom el, a nem a fogára való falat kijelentésre, majd bólintok miközben újra a számhoz emelem a kávét, és felhúzva közben a másik kezemmel a felsőm, megmutatom neki a varratot, hogy semmi gond, majd ejtem is vissza az anyagot.
- Egyébként mit tanult? Mármint említette az önvédelmet... - lépek a mosogatóhoz miután eltüntettem az utolsó korty kávém is.

- Fúúúúú.. azt látnod kellett volna! Hasííított! - villan fel oktalanul az a régi, szikrázó mosolyom ahogy újra felmereng emlékeimben az az aranyszínű bozontos szőrzet ahogy szinte repül velem, az a rozsdabarna szempár, és a földig érő nyelv minden futás után, amikor nem is tudom melyikünk volt a kitikkadtabb. Talán még a szemem is mosolyog, de aztán visszakapcsolok, magam se tudom hogy keverhettem el ennyire fejben, de most már ideje észnél lennem és kell is(!) a következő mondatokra.
Amikor végre a helyére kerül a késem, nem volt semmi atrocitás vagy probléma, már némileg megnyugodva születnek a következő válaszok.

- Ez még régen volt! - legyintem el, és ez igaz is, tényleg régen - Hat éve.. hét?? - helyesbítek csak véletlenszerűen, mert pontosan tudom hogy mikor volt. Amikor elkezdtem a rendőrtisztit. - Suhancok... sokan voltak, részegek.. pénzt akartak. Én meg nem hagytam magam. - rántom meg a vállamat de nem térek ki többre. Csak semmi személyes! Ez még ráhúzható bármelyik emberre, nincs beazonosítás és Vegasban szinte mindennapos eset. - Dehát.. én is csak emberből vagyok.. - nézek felé újra, de nem is szánok több időt erre, mint mondtam ez itt nem a mesedélután helye, még ha óhatatlan is ha építeni kell a személyes kapcsolatot. A bizalom.. egy kényes dolog. Ha be akarsz jutni adnod is kell. Minimum magadból egy darabot.
A következőkben mégis érdekesen alakul a helyzet, lááám kicsi a világ, vagy csak hasonló szituáció, HA(!).. hasonlít egyáltalán bármiben, ergo a dolgok nem csak mellébeszélések amire igen csekély az esély. De nem számít, mégis szörnyülködik a képem, adja a természetes reakciót amit ilyenkor kéne éreznem, de nem érzem szükségét hogy bármivel is még alátegyek. Ilyen a világ. Ezt mindenki szokja meg!

- Ez nem biztos hogy jó ötlet.. - veszem valamivel "tanárosabbra" a figurát, de aztán annyiban is hagyom. Nem arra van szükségem hogy eltávolodjak tőle, hanem pont hogy közelebb kerüljek. - De persze ez a te dolgod.. - bámulok újra magam elé egy torokköszörüléssel is megtűzve és megint a kutyát bámulom. Még mindig csendes. Ha nem tudnám amit tudok, azt hinném ez csak egy kedves lány, vele egy nyugodt véreb és a világ pont ilyen tökéletes. Amíg be nem nézel a függöny mögé..

Amikor eltűnt viszont nem tudom mi vitt rá az előzőleg fejben megvétózott tettekre. De nyert! Vagyis megint egy lépéssel közelebb, ha máshoz nem is legalább a kutyához, és egy nő szívéhez számtalan úton vezet az út, de az egyik a kutyák szeretete. Hát nekem nem kellett ezügyben nagyon megjátszanom magam.
Csak egy pillantás a sebére, ami nem túl szép, de milyen is legyen egy varrott seb, újabb szavak visszhangzanak a fülemben ami újabb válasz elé állít.

- Defendo. - vágom rá első körben az útközben kiürült bögrét lerakva a pulton - De még csak belekóstoltam.. néhány éve. - pillantok fel a szemeibe, de mindez hazugság. Mester fokon űzöm. Csak éppen erről neki nem kell tudnia!

- Mi történt vele? - bukik ki belőlem óhatatlanul is a kíváncsi kérdés, egyszerűen csak...annyira durván furcsa így látni, felszabadultan, ahogy a kutyájára emlékezik vissza, még az se tűnt fel neki hogy letegeztem...mondjuk nekem is csak most, de nem direkt volt. - És hogyhogy utána nem lett másik kutyája? - ez is kikívánkozott, bár, ha az lesz a válasz amit sejtek azt megértem, én se tudnék olyan könnyen más kutyával élni ha elveszteném Lasht. De szerencsére fitt a drágám, és még fiatalnak is mondható, tehát nem filózok ezen.
- Értem, hát...a lényeg hogy megúszta. - jegyzem meg, mert hát nagyon is ismerős a szituáció, mármint az hogy többen egy ellen...bár az én fiatal kori emlékeimben, azon a napon inkább csak fenyegetés volt a levegőben, nem történt semmi...anyám is megúszta, én meg...lettem helyette a futár. Végül a sebemre terelődik a szó, igen az a jól ismert mondat. Na ez már tipikus felnőttes, nem, nem tanáros, hisz minden érett felnőtt így reagálna. Bár megnyugtat, hogy ő nem erősködik, mázli hogy nem ismerem jobban, akkor biztos erősködne. Mégis csak egy hozzánk közelebb állót jobban féltünk, mint egy idegent. Márpedig én és ő mondhatni még idegenek vagyunk egymásnak.
- Örülök hogy nem kezdte el a szentbeszédet, akkor ki kellett volna hogy dobjam. - mosolyodom el, hiába a pimaszság nem fog kikopni belőlem, bármennyire is rág meg az élet.
-Hmm...hallottam valamit róla, de még nem láttam soha. - gondolkodom el, tényleg totálisa új nekem, még csak hallomásból tudok róla ami egy edzőtermi elcsípett beszélgetésből van, de ennyi. Ahogy elmostam a sajátom veszem el a lerakott bögréjét és mosom el azt is. Kíváncsi vagyok jár-e valahova edzeni...bár azért azt csak remélni tudom, hogy nem oda ahova én...Mert eléggé viccesen nézne ki, ha délutánonként látnám, holott tesire meg baszok bemenni... - Milyen stílusú? - érdeklődöm, hisz van ami kifejezetten ökölharc, van ami kombinációkra alapoz, van ami a földharcra...eléggé sok féle fajta van, és például a kempot és a karatét űzöm, bár belekóstoltam már jó pár félébe, ezek jöttek be igazán, és az én adottságaimhoz is ezek a legjobbak.

- Egy autó.. - sóhajtok nagyot, de aztán lassított felvételben megrántom a vállamat - Ésss... még nem hozta úgy az élet. - köszörülöm meg a torkomat, ezek azok a dolgok amikről sűrűn nem beszélek, nem is tudom hogy keveredtem most bele. Na vissza a feladatra!

- Meg.. - biccentek elintézve hosszú szöveg után, de már így is jobban belementem mint egyáltalán kéne. De hát valamit valamiért az alap. Pláne ha épp a meggyőzés a cél valamiben.
Aztán mégis csak érdekel mi történhetett vele, persze szó se róla hazudni fog szinte meg vagyok róla győződve, de mindig ismerd ki az ellenfelet, vagyis egy gyenge pont mindig jól jöhet. És most sem volt ez másként.
A következő szavain mégiscsak elvigyorodik a fejem, pedig nincs ebben semmi mulatságos. Csak egyszerűen... szeretem kiismerni az embereket.

- Mint mondtam nem az én dolgom.. - rántok még egyszer vállat már közömbösen, végül is semmit nem vártam tőle, nem tűnik egy buta nőnek és az előmenetelét ismerve nem is az. Egy ostoba embernek sosem adnának ekkora hatalmat a kezébe. A leleplezés lehetőségét. Így hát ezen is hamar túlléptem.
Miután visszatért, az én csészémben még mindig ott figyel néhány korty, amit közvetlenül az előtt dobok be hogy válaszolok. Lassan mennem kell, nincs mese, sokáig nem húzhatom az időt vele, az túl feltűnő lenne. De azért ez így elsőre nem is rossz!

- Pusztakezes közelharc. Kifejezett ártalmatlanításra alapozva. - vágom rövidre a szöveget, ahogy már fél oldallal dőlve a pultnak csak a kezében forgó csészéket bámulom. - Mire vagy még kíváncsi? - nézek fel az arcára, enyhén összehúzott szemekkel egyben azt is mérlegelve meddig is mehetek el vele. Nem fogom minden aduászomat kiadni. Elég nagy hülyeség lenne.

Szavaira csak megrándul a szám. Áú...hát..az nem lehetett kellemes. Szerencsére Lash figyel az ilyenekre, de, most hogy ezt elmondta, még jobban fogok rá vigyázni, akaratlanul is, nem mintha eddig nem tettem volna, de van az emberben egyféle mechanizmus, hogy ha hall valami balesetet, utána kerüli azokat a dolgokat amiket az a baleset okozott...
- Igen, valóban nem az öné, mégis eléggé szófukar...mármint minden témában. - jegyzem meg, hisz ezt észrevettem már rajta, mindenhez alig van egy mondat hozzáfűznivalója, mégis furcsán gördül a beszélgetés...Pedig én sem vagyok egy szószátyár, tekintve hogy nem kéne az egész életem elkotyogni a tanáromnak...főleg annak akit ki akarok akasztani. Ja...tényleg az az elhatározás meg hova lett belőlem?!! Megdöbbenek saját magamon, hogy mennyire el is felejtettem ezt az egészet...bár, valamennyire nyugtat a tudat, hogy megtudtam róla pár...dolgot, amiket valószínűleg az iskola nem tud...
- Jól hangzik, mármint.. - nevetek fel - sportolási szempontból. Kérdésére felpillantok rá, miközben a törlőért nyúlok, hogy eltöröljem a két poharat. - Hmm... - ráncolom a homlokom. - Miért pont tesitanár lett? - teszem fel végül a kérdést, ami homlokegyenest már mint amiről eddig beszélgettünk, de hát ez érdekel, ám ahogy a konyhában lévő órára nézek egy pillanatra megáll a törölgetés közben a kezem. Basszameg! Lucien már vár...el fogok késni! A rohadt....! Morgok magamban, de ez kívülről nem látszik, vagy talán csak annyi, hogy egy pillanatra megdermedtem az órára nézve. Remélem nem nyújtja hosszúra a magyarázatot...habár érdekelne, de...nincs rá időm!

Megint felnevetek. Úgy látszik kezd ez szokásommá válni.

- Nos.. ne haragudj... Csak a megszokás. - mosolygok még mindig, de magam se tudom mennyire őszinte a mosolyom, talán túlzásba viszem a koncentrálást? Ez így nem fog menni! - Tudod.. Fenn vagyok egy diák lakásán és.. Szóval furcsa. - rántok megint vállat - Nemigen szoktam diákokkal beszélgetni az órán vagy az edzőtermen kívül. - sóhajtok fel, de nincs panaszkodás a hangomban csupán egy leheletnyi hazugság. De az még simán belefér.
Aztán mégis előkerül valahogy a korábbi eset, én meg nem kertelek, pusztán nem adok elő mindent. Mi baj lehet belőle!? Igazából semmi lényeges. De azután mégis megint mosolyognom kell ahogy újabb kérdés kerül a sorba, és nem az amire számítottam. Pedig nincs ezen semmi vicces! Mégis hamar válaszolok, viszonylag.. a saját életem egyes részleteivel kitöltve a hegeket.

- Nem csak sportolási szempontból.. - utalok a tényleges haszonra, de nem térek ki részletekre - És hogy miért pont testneveléstanár.. - ismétlem már visszadőlve háttal a pultnak és két tenyeremet a távolba tekintve magam előtt összedörzsölöm. - Pusztán mert fizikából kis híján megvágtak. - mosolyodom el megint - A sportokhoz és az egészséghez meg értek. Némiképp.. - fejezem be és nem is hazudtam olyan nagyot! A francokat nem.. A kérdés hogy ki az akit érdekel!?

Na igen a válasz meg sem lep, pár akaratlanul is sunyi kis félmosoly ül ki az arcomra. - Csak nem zavarban van a tanár úr? Ne aggódjon, én aztán le nem támadom. - most már vigyorgok, hisz na igen a legtöbb tanár ezért nem barátkozik a diákjaival, máris jön a pletyka hogy mi van ha titokban megy a kamaty? Hát még ha feljön a lakására! Bár megtehetném, hogy elmondom pár embernek a suliból, de sajnos ez megint csak olyan lépés lenne, amiből hogy ha a diri fülébe jut, lehet kirúgás lenne. Szóval ismét valami olyat kell kitaláljak, ezekkel az információkkal a birtokomban, amivel magamtól ijesztem el, nem pedig kirúgatom...
Hmm bár nem tűnik túl idősnek, biztos nincs még túl a harmadik x-en.
- Ennyi? Mehetett volna akkor valami cuki fiúnak az egyik sportcentrumba, aki bájolog és személyes edzőt játszik... - jegyzem meg szemöldökfelvonva, jó...mondjuk nem csoda, eddig e legtöbb tanárnak a gyerekek "jóóóra" tanítása volt a lényeg, tesitanárból meg a fele vagy nem volt túl jó sport vagy katonai karrierhez, és kitölti a kölykökön tanárként, vagy a mániája az egészség. Na de vissza az órára...ha rohanok sem fogok odaérni időben, a büdös életbe!
- Viszont ha nem gond készülődnék...van pár ügyem amit jó lenne elintéznem. És varrattal az oldalamban így se tudok majd rohangászni. - nézek végül jelentőségteljesen rá, konkrétan azért mégse dobhatom ki. Meg kissé furcsa is lenne, a beszélgetés menetét tekintve. Pedig szívesen megtenném...utálok felesleges tiszteletköröket futni.

Szórakoztat a gondolat hogy letámadna, de kislányokkal nem kezdek, mégis hamar visszahúzom a megjelent mosolyt a szemeimben. Helyette inkább "zavarba ejtetten" megköszörülöm a torkomat és felveszek valami hihetőbb pozíciót.

- Ezt jó hallani... - fűzöm hozzá félhalkan, de azért hogy hihetőbb legyen még kiegészítek - De elég ha az emberre ezt-azt rákennek. - játszom el az óvatost, még ha tényleg óvatos is vagyok csak épp egészen másképpen. - Mondjuk a szomszédok! - finomítok rajta hisz nem az a célom hogy elüldözzem, mégis valahogy az az érzésem, hogy ebbe csúnyán belekeveredtem. Na inkább lépjünk tovább!
Kellemesebb irányba is terelődik a beszélgetés, bár nem a nekem kellemesbe, mindenesetre muszáj hogy "megismerjen" addig egy percig se bízik majd bennem és ennek érdekében minden követ meg is mozgatok. Akár még a saját életemről is ezt-azt kitálalok, rendesen megkeverve, csak aztán el ne felejtsem mire-mik voltak a válaszok!

- Neeeeem nekem való a jópofizás! - viszek bele egy könnyű fintort is, ahogy összefűzöm a kezeimet - Persze az edzőterem az más. Oda rendszerint ellátogatok, de hogy én kigyúrt seggfejeknek pitizzek..- rázom meg a fejem, na igen ettől alapból az undor fog el, de nem bocsátkozom most részletekbe. Mégis feltűnik hogy az órára pillantgat, áhá! Vagyis munkája lenne! Legalábbis reménykedem.

- Jajj, ne haragudj! - kapok látszólag észbe - Nem akarlak feltartani. - lököm el magam a pulttól hogy azonnal a kijárat irányába menjek, még egy pillantás a kutyára, egy cseppet se mozdul, hát akkor miért is ne és csak a lányt megelőzve az ajtókilincsre fonva a kezemet fordulok vissza a szemeibe.

- Kösz a kávét! - biccentek kellemesen - De a testnevelés órával még jössz nekem! - engedem el a kilincset hogy mutató ujjamat és a "rábeszélős" szemeimet a szemeibe mélyesszem és csak utána folytatom. - Holnap háromkor végzek a másik csoporttal! Szeretnélek ott látni, hogy megbeszéljük a részleteket! - kötöttem a lelkére, ezzel intézve a második találkozó, de nehogy azt higgye hogy a mai nap folyamán nem leszek akár minden percben a nyomában. Ha csak el nem veszítem.. - fordul meg a fejemben, de csak egy pillanatra a sikertelenség lehetősége, aztán már nyomom is le a kilincset hogy minden hezitálás nélkül kilépjek. Mondhatni hogy eredményes nap volt a mai. Valamelyest...

Ahogy magyarázkodni kezd felvonom a szemöldököm, és a vigyorom csak még jobban kiszélesedik. Ha nem tudnám hogy az képtelenség, még az hinném valami szűzfiú. Komolyan ennyire zavarba ejtő lennék, vagy csak ő kombinálja túl? - A szomszédok csak annyit láttak, hogy egy férfi feljött...azt se tudják hogy a tanárom... - vonok vállat lezárva a témát, bár még így is nevethetnékem van...egyszerűen komikus, amit leművelt, pedig nem szándékoztam még bemártani sem, de tényleg!
- Nem kell épp seggfejeknek, vannak ott nők is. - jegyzem meg, bár értem a viszolygását, habár...talán én más értelemben undorodom az afféle felfújt izomagyaktól. Egy: ránézésre olyanok mint a keltészta, csak talán kicsit keményebbek... kettő: az izmaik növekedésével az agyuk zsugorodik... De nem fejtem ki a saját álláspontom...ahhoz túlságosan is szorít az idő. És örülök kivételesen, hogy hamar megy is, nem tart fel amire egy hálás mosolyt varázsolok az arcomra, mintegy aranyos színészi munkaként. Habár az ajtóban visszaköszönő mondatára újonnan jön az a tipikus sunyi fény a tekintetembe.
- Hát persze... - hagyom rá,de mégsem mondhatom hogy majd ha piros hó esik, nemde?! - Ott leszek. - bólintok, kissé komolyabbra véve, persze magamban csak jót vigyorgok a próbálkozásán. - Viszlát tanár úr! - intek neki még, és ahogy végre kilép az ajtón, dobálom is le a gönceim, hogy valami kényelmesebbet, és kevésbé feltűnőt vegyek fel. Na...meg még kell egy fájdalom csillapító...úgy sem úszom meg a rohanást, legalább ne érezzem majd a hatását. Végül egy hétköznapi farmerben, és egy egyszerű pólóban lépek ki a lépcsőházba, és kocogok le a hátsó kijárathoz, amin keresztül már indulok is neki az utcának, sietős, majdhogy nem rohanós léptekkel, magamban imádkozva hogy ne késsek annyit....

- Igaz... - törlöm meg a farmerom szárában a kezem, izzad, nem készültem ilyen fogós kérdésekre, egyáltalán mit kell ilyenkor egy tanárnak csinálni? Talán nem felmászkálni fiatal és dögös tanulók lakására! Na már itt elvesztettem a meccset, azt hiszem ideje lesz majd jobban felkészüljek a következőre. - veszem vissza az ábrázatom és örülök hogy ő sem kever bele, mert fogalmam sincs mit mondanék.
A következő téma már kevésbé rázós, mégis megint improvizálok ami kevésbé rosszul sül el, végül is mert igaz.. félig.. Részemről sose kokszolok vagy használok ócska szar szereket, és azt is simán szembeköpöm aki igen, csak hogy simán úgy nézzen ki mint egy léggömb. A nőőők.. Na anők meg pláne nem csábítanak egy edzőteremben. Ha vadászni támadna kedvem, nem ott fogom elkezdeni.. - köszörülök torkot, csak hogy valami lazább válasszal illessem és sikerül is.. valami újabb semmitmondó.

- És ez is igaz. - mosolyodom el, de érzem már hogy lépni kéne, ne vidd túlzásba első körben, valahogy így tanítják a főiskolán, és egyből felpezsdülve a vérem, ahogy az órára nézeget, összedörzsölt kezekkel lököm el magam a pulttól. Végre helyzet lesz!

Még utolsó tiszteletkörök.. egy "lelkére beszélés" még ha a szemeiből látom is hogy nem hatja meg, de hátha! Aztán kiépek az ajtón. Egész úton lefelé a lépcsőn azon gondolkodom mit csesztem el. Hát úgy mindent! - jutok a végkövetkeztetésre, de kilökve magam előtt az ajtót a földszínten, már célzom is meg a motort, egy percig sem bosszankodva vagy tépelődve, dobom át rajta a lábam, indul a motor és.. azért nem is rossz! Ha azt vesszük már együtt kávéztunk első körben. És ez még csak az első találkozó volt. Van még rá négy hetem! - győztem meg magam fejben, az első a pozitív hozzáállás, ezt is tanítják a rendőrségen, aztán fel a lábak és hátha az ablakból is figyelne, eltűnök. Egészen egy szomszédos utcáig. Ott lerakom a motort, újra séta, és csak figyelem. A kijáratot. Egy órát.. kettőt.. de semmi... Csessze meg most vagy csak dobni akart, vagy túljárt az eszemen! Felpörgettem fejemben az anyagot.. minden egyes szót amit a lányról bemagoltam a múlt héten, és már biztos voltam benne. A kis csitri felültetett! Csessze meg! - sóhajtottam nagyot mikor már rendesen sötétedett, és fáradt voltam, na meg nyűgös is, ezért feladtam mára. Majd holnap jobban résen leszek! Azzal visszamászva a motorra megcéloztam a Motelben bérelt helyet. Azért.. ma is előrébb vagyunk. Valamennyivel...

/Köszöntem a játékot, folyt. legközelebb! Wink

/

» Alexa F. Blake
» Hosszú távú jó kapcsolat nem létezhet bocsánatkérés és megbocsátás nélkül.
» Sebastian Yelnats
» Sebastian Valmont
» Sebastian Martinez

Alexa & Sebastian - Egy jövedelmező "kapcsolat" reménye

Alexa & Sebastian - Egy jövedelmező "kapcsolat" reménye

Similar topics

Similar topics