Miután sikerült szert tennünk egy bizonyítékra, leellenőriztem az azon elhelyezkedő nyomokat, és, ki más lenne a gyanúsított, mint az öcsém. Vagyis, merem feltételezni, hogy ő. Már sikerült párszor összefutnom vele, és mit ne mondjak, erősen hasonlít rám. Ezek után nem csoda, hogy ezt merem feltételezni. Minden esetre, ennek, legelőször is utána kéne járnom, hátha ő is tud valami családi titkot. Bár... kétlem, hogy a drága szüleinkben lett volna annyi jó szándék, hogy azért közöljék a kölkükkel, hogy van egy bátya, csak nem bírták, ezért beadták az árvaházba. Csak már, gondolom a második után úgy voltak vele, hogy akkor ezt már megtartjuk... hogyha már az első ott rontotta volna a levegőt. Micsoda logikával voltak megáldva. Na jó, szerintem nem itt tartanék most, nem lennék rendőr. Lehet, hogy éppenséggel az utcán élnék, és szedegetném a szemetet. Ki tudja, elő fordulhat. De, amíg ilyen jó munkám van, addig egy szóval se panaszkodhatok. Nem is áll szándékomban. Hiszen, még mindig többre vittem, mint az öcsém, aki, történetesen egy céget vezet, de, ezen kívül fogalmam sincs, hogy kinek a megbízottja. Majd idővel, talán az orromra köti. Hogyha nem... hát, akkor kénytelen leszek magam utána járni. Minden esetre, marad a "kémkedés", hogy minél többet kiderítsek az én egyetlen öcsémről. Bár, nem vagyok benne biztos, hogy ő az egyetlen. Ki tudja, csak én lettem annyira "félre sikerült", hogy eldobtak maguktól? Fogalmam sincs. De, talán még van pár öcsém, esetleg húgom, akikről semmit nem tudok. Már, ezek után semmin nem lepődnék meg.
Amint már említettem, néha szemmel tartottam a srácot. Ahogy most is... nem véletlen, hogy egy Isten háta mögötti kocsmában roskadok, és várok a csodára. Nem áll szándékomban leszólítani, szerintem így is éppenséggel eleget tudok meg. Ahogy észrevettem, nem szándékozik többször megfordulni egy helyen. Nyilván nem akar kevésbé kedves személyekkel összefutni. Nos, én se szándékoznék, hogyha több emberi életet ontottam volna ki kérésre. Pontosabban, pénzért. Mondjuk én semmi pénzért nem tenném ezt. Igaz, nekem is volt pár áldozatom, de az nyomós ok volt, nem pedig csak a pénz reményében tettem. Azért, a kettő közt bőven van különbség. Lehet, hogy ő még nem jött rá arra, hogy mi a különbség aközött, amikor az ember önvédelemből, vagy szimplán kérésből ontja az embereket vérét. Majd idővel biztos rájön. Bár, a gyilkosoknak nem szokásuk egy idő után megtérni, és visszaállni a jó oldalra, mondván, hogy rosszul cselekedett. Aki egyszer elkezdte, az már nem tudja abbahagyni, hiszen ebben leli örömét. Lenne pár ötletem, hogy mivel tudja magát jobban szórakoztatni... az, minden esetre az én véleményem lenne. És, az ilyenek ezek hallatán csak a képembe röhögnének, és sarkon fordulnának. Igen, sokszor gondoltam bele abba, hogy milyen lenne egy testvér. De, én nem olyanra gondoltam, aki, amikor éppenséggel kedve van, vagy pénzt ajánlanak fel neki, akkor átmegy vadállatba, és kinyírja a személyeket. Kétlem, hogy a végén olyan jó barátságot kötnénk. Főleg úgy, hogy én a rendvédelemben dolgozok, ő pedig... nos, arról fogalmam sincs, de, ha máson múlt volna, már rég a börtönben csücsülne. Hálát adhat nekem ezért.
Hát, a tervem, miszerint csak csendben meghúzódok a tömegben, iszogatom az italomat, és néha- néha a srácra pillantok, elbukott. Mivel, már az előttem lévő helyen foglalt helyet. Halványan elmosolyodok, majd belekortyolok az italomba, miközben alaposabban szemügyre veszem a srácot. Nem volt még szerencsém ilyen közelről megfigyelni, de így, hogy egy méter távolság van köztünk, látom, hogy mennyire szembetűnő a hasonlóság.
- Nem, még nem volt szerencsém hozzá. -felelem letéve az a poharat az asztalra, majd többször végighúzom ujjam annak karimáján. Végül, csak szimplán rákönyökölök a előttem elhelyezkedő fa tákolmányra, és összevont szemöldökkel meredek a srácra.
- Thomas, ugye? -teszem fel a kérdést. Merem remélni, hogy a válasza igen lesz. Akkor, még egy ok arra, hogy megbizonyosodjak róla, egy vér csörgedezik az ereinkben.

Vigyorogva hallgatom végig az áldozatok sétálgatásához költött szövegét. Körülbelül úgy felháborodott, mintha, legalábbis nem tök ugyan azt mondtam volna, csak más szavakkal.
- Hát, ne is zavarjon, hogy éppenséggel én is ugyan ezt mondtam, csak nem a te szavaiddal élve. De, merem feltételezni, hogy nem én vagyok az első személy, akit csak úgy kioktatsz, hogy megvillogtasd az IQ-dat. -felelem talán a kelleténél kicsit agresszívabban. Igen, én figyelmeztettem magam, hogy egy időn belül át fogom venni a stílusát. És, éppenséggel most jött el ez a pillanat. Eddig tökéletesen nyugodtan társalogtam vele. De az idegeimet b*ssza az, amikor éppenséggel kijavítanak, pedig ugyan azt hangoztattam, amit ő is. Ezek után nem fogok, még csak véletlenül se mézes mázosan beszélni vele. Igaz, eddig se tettem, csak visszafogtam magam, ahogy azt tenni szoktam. De, éppen itt az ideje, hogy meglássa, milyen az, amikor engem kihoznak a sodromból. Ezt az énemet általában a túszoknak szoktam villogtatni, de, talán éppen itt az ideje, hogy másokon is alkalmazzam, nem pedig csak azokon, akik valami bűncselekmény elkövetése miatt a hidegen csücsülnek, és várják, hogy leteljen a rájuk szabott idő. Pedig igazán nem csak ők érdemlik meg. Személy szerint másokkal is úgy beszélnék, hogyha olyanom van, de már jó páran hozzászoktak, hogy mindenhez pozitívan állok hozzá. Nem éppen úgy jegyeztek be az emlékezetükbe, mint a rossz zsarut. Szerintem, azt a jelzőt még nem volt szerencsém kiérdemelni. Igaz, hogy az elítélteknek más véleménnyel vannak efelől.
- Nem, még csak véletlen se bízott meg senki. Amint már említettem, néhányszor már beleakadtam a bűncselekményeidbe. Ezek után igazán kíváncsi voltam, hogy ki is vagy valójában. Aztán ötlött fel a hasonlóság. És ekkor vált a munkásságod utáni kutatás inkább családi kutatássá. -válaszolom halál nyugodtan. Igaz, hogy előbb még igazán azon voltam, hogy most már igazán megérdemli ugyan azt a hangnemet, amivel ő is beszél velem. De, végül rá kellett jönnöm, hogy nem ér annyit a srác, hogy csak felhúzzam magam. Tudok normálisan is viselkedni, akkor mért beszéljek úgy, mint egy utolsó paraszt? Inkább töltse be ő ezt a szerepet, de, hogy én nem fogom az is fix.
- Most az egyszer kiharcoltad magadnak azt, hogy igazat adjak neked. Többször nem fog előfordulni. Na meg, nem mellesleg igazán ügyes vagy, hogy Kínáig eljuttattad a cégedet, de inkább máshol villogtasd a tehetségedet. -felelem belekortyolva az italba. Komolyan mondom, ez az ember arra játszik, hogy én felhúzzam magam? Ha igen, nos, akkor elég jó úton jár. Minden egyes alkalommal, amikor sikerül lenyugodnom, jön egy olyan dologgal, ami még csak véletlen se érdekelt. Talán villogni akar előttem, talán nem. De, hogy engem nem érdekel, na az száz százalék. Lehet, hogy most igazán büszke kéne rá, hogy legyek. Csak, még egyáltalán nem alakult ki köztük az a testvéri viszony, ami ezt vonja maga után. Főleg nem úgy, hogy ő nem is tudhatja ezt biztosan. Merem feltételezni, hogy neki is van annyi esze, hogy nem hisz el különféle dolgokat, holmi "jött mentnek". Mivel, én még ilyen helyet foglalok el az emberekről alkotott véleményében. Majd idővel megtanulja, hogy többre is tarthat, nem csak annyira, hogy ő is egy személy, aki el akarja hitetni vele, hogy mindent tud a múltjáról, családjáról, és lehetséges, hogy testvérek.
- Vettem észre... -felelem szinte csak magamhoz intézve a szavakat. Mivel, egyelőre még nagyon nem úgy néz ki, hogy nem akar minden áron haragudni rám valami miatt.
- Mint ahogy már mondtam, most éppenséggel nem úgy ülök itt előtted, mint egy zsaru. Hogyha tehettem volna, már rég benyöghettem volna a kapitányságnak, hogy ezt meg azt vegyék körözésbe. Ami a jelvényemet illeti... -halászom elő a zsebemből a tárgyat, majd felmutatom, és, miután úgy vélem, hogy ez kellő idő a megfigyelésre, visszatemetem a zsebembe. - Azt, azért erősen kétlem, hogy minden egyes alkalommal, amikor egy általad alkotott ügyhöz küldtek volna, magadat, és a társadat védted volna. Igen, én is így tettem volna, de én nem vagyok kattant gyilkos, aki pénz reményében fosztja meg az embereket az életüktől. -felelem talán ingerültebben a kelleténél. Hiszen, ha akartam volna, ezt is normálisan tudtam volna mondani. De csak így tudom vele megértetni az igazamat. Legalábbis, reményeim szerint meg tudom. Az máris más tészta, hogy ezt ő hogy látja. Mivel kétlem, hogy csak úgy engedne az általa alkotott igazságból. Pedig, be kell látnia, hogy nem az ő seggéből süt a nap. Túlzottan nagyra tartja magát csak, mert éppenséggel egy jól menő céget vezet, hobbiként meg gyilkolászik.
Végül, amikor a maradék söre is a földön köt ki, felvont szemöldökkel meredek rá, majd a pincérnőre, aki már rögvest mellettünk terem. Talán a noszogatásomnak köszönhetően, de most hamarabb végez a munkájával, mint ez előtt. Ennyi idő alatt Gavin teljes mértékig összeszedhette magát, és erről akkor győződök meg, amikor meghallom a hangját. A kelleténél talán kicsit zavartabb, de én is így reagáltam, amikor meg tudtam, hogy van két testvérem. Csak az egyik már halott, a másik pedig egy kattant gyilkos.
- Az iratok nem szokták az emberekkel a bolondját járatni. Igen, tudtoddal csak egy öcséd van, de tudtodon kívül meglapult egy bátyó is, akit a születése után pár nappal már az árvaházban nevelgettek. Elhiheted, mindenki elől eltitkolták ezt. Egy árva szót nem váltottam velük egész életemben, még csak a nevelő szüleimmel se beszéltek egy rohadt szót sem.-mondom eleinte nyugodtan, de az utolsó két mondatnál már talán dühödtebb vagyok a kelleténél. Valamiért nem kéne ezen csodálkoznom, hiszen, amikor a gyerekkoromról kérdeznek, ez a rész mindig az őrületbe kerget.
- Most még is mit vársz, hogy a zsebemben rejtegetem az anyakönyvi kivonatomat, hogyha valami csoda folytán összefutok veled, az orrod alá tudjam dugni? Ez azért zavarosabb dolog... -felelem felvont szemöldökkel. Lássa már be végre, hogy nem kell ahhoz irat, hogy tudni lehessen, mi testvérek vagyunk.

- Ha nem akartál volna minden áron belém kötni, akkor most nem ezek vitatkoznánk... -felelem megrántva a vállamat. Jó, talán ezúttal én dramatizáltam túl a dolgot, de azért lássuk be, ő már több ilyen "kitűzéssel" jeleskedik. Hiszen, amióta beszélgetésbe elegyedtünk, már jó párszor sikerült kihoznom a sodrából. Velem, legelsőnek most fordult elő. De, azért lássuk be, elég hosszú még az éjszaka... még bőven van lehetőségem arra, hogy behozzam a lemaradásomat. Főleg úgy, hogyha így folytatja, és, ezúttal minden erejével azon lesz, hogy valahogy, de sikerüljön megkeseríteni az életemet. És azért, lássuk be, mostanság velem is igazán elszaladt a ló. De, én figyelmeztettem magamat, hogy egy idő után felveszem a partnerem viselkedési stílusát. Feltéve, hogyha az bunkó, és, éppenséggel úgy beszél velem, mint egy utolsó senkivel. Nem véletlen, hogy az ilyeneket a munkámon kívül mindig is kerültem. De, mostanság mindig ilyen f*szlámákban botlok. Mint, amilyen ő is. Kezdek igazán azon agyalni, hogy, vajon az ilyen társaságtól nem változok én is valami köcsöggéppé, aki minden áron szórni akarja az "áldást" a partnerére. És, hogyha már a partnernél tartunk... a beszélgetésünk során eljutottunk odáig, hogy ő is tegyen fel kérdést, én, pedig figyelemmel hallgatom azt.
- Nos, nem titok, a DNS-eidet csak úgy, gond nélkül szétszórod a helyszíneken. Már a legelső ügynél sikerült szert tennem az ujjlenyomatodra, és, amilyen jó fej vagy, még vért is hagytál ott nekem. És igaz, hogy nincs priuszod, de sokan megfeledkeznek arról, hogy az irataik nem csak nálunk találhatóak meg. És, hogyha ott nem találok adatokat, akkor az egészségügyhöz fordulok segítségül. Ott mindenkinek megvannak az adatai, ahogy a tiéd is. És itt jön képbe az, hogy már felkutattam a családfánkat, ahol Thomasként találtalak meg. És, akármilyen szuper erő nélkül, meg is találtunk téged. Vagyis, találtalak. -felelem hosszasra sikeredett monológomat. Az ilyen dolgokat sokan túldramatizálják. Pedig, aztán igazán egyszerűek. De a krimi sorozatokból indulnak ki, ahol minden második embernek, priusza van, ezért könnyű szerrel megtalálják, és börtönbe dugják az embereket. Az életben pedig egyáltalán nincs ilyen könnyű dolgunk. Akár, a fél várost is képesek vagyunk felforgatni csak, hogy megtaláljuk az adott személyt. És igaz, hogy erre a témára csak én álltam rá. Arra is, körülbelül két hónappal ez előtt. Azóta szorgosan követem a srácot, csak, hogy valamit megtudjak. Például, hogy kitől kapja a megbízásokat. De, akárhogy is törekedtem rá, hogy ne vegyen észre, és gond nélkül megtaláljam az adott személyt, mégse jött össze. Túlzottan figyelnek arra, hogy hol találkozzanak és ez egy cseppet se nyerte el a tetszésemet.
- Remélem most már eleget tettem a kíváncsiságodnak. -felelem felmutatva a jelvényt, de pár másodpercen belül ismét a zsebemben tudhatom. Szerintem ez bőven elegendő idő arra, hogy leellenőrizhesse az ember, hogy igaz, vagy hamis-e az irata.
- Az lehet, hogy te a mostaniról beszéltél, de én az összes bűncselekményedre kiterjedve mondtam. Hiszen, amint már említettem, nem egyszer járkáltam utánad. -válaszolom figyelmen kívül hagyva, hogy most, éppenséggel hülyének nevezett. Volt már hasonlóval dolgom, akkor se vettem komolyan. És amúgy is, nem éppen egy gyilkos véleményére fogok adni. Hiszen, ha tényleg olyan hülye lennék, ahogy ő azt mondta, már rég nem a rendvédelemnél lennék. Végül, egy igazán "kedves" kis történetet tudhatok meg. Rákönyökölve az asztalra tekintek a srácra, majd csak hallgatom a mondani valóját. Mit ne mondjak, igazán jó az ő gyerekkori élete is. Ezek szerint nem csak én vagyok ilyen szerencsétlen család terén.
- Hidd el, több helyen is láttalak már... az más, hogy a pincérnő elárulta a kilétemet. Mindezt, a béna követésemnek köszönhetően... és amúgy, nem mellesleg egy szóval se mondtam, hogy hagyd abba, amit csinálsz. Minden esetre ez igazán meglepő lesz... de nem foglak sittre vinni. És gondoskodok róla, hogy ne kapjanak el. -felelem kivéve azokat a részeket belőle, amik rám is vonatkoznak. Ezzel igazán megleptem magamat is, hogy nem szándékozok beköpni az őrsön. Igen, hogyha ezt a társaim megtudnák, már rég lapátra tettek volna. De nem fogják. Hiszen, mért is tudnák meg? Aztán majd kiderül, hogy végül mi is lesz ennek az egésznek a vége. Na, most aztán már igazán rám lehetne aggatni azt a rossz zsaru címet, amit régebben is emlegettem.
- Kétlem, hogy bárkinek is oka lenne arra, hogy egy pár napos kölyköt csak úgy árvaházba dugnak. Csak szimplán belerondítottam a képbe. Őket csak a pénz érdekelte, ezért úgy voltak vele, hogy nincs szükségük egy koloncra. Ezek szerint csak én nem érdemeltem ki, hogy a drágalátos kölkük legyek. -felelem dühtől fortyogva. - Igen, de azért, belegondolva mégse olyan fényes, hogy öt évet kellett család végigülnöm, és várnom arra, hogy éppenséggel valaki fogadjon már örökbe. -válaszolom megrántva a vállamat. Na igen, szerintem az volt életem legrosszabb öt éve. Hiszen, egy gyereknek éreznie kell a törődést. Így is éreztem, csak nem olyan mennyiségben, mint ahogy kellett volna.
- Na igen, ez a dolog nem könnyen felemészthető. Nekem is bőven volt egy hónap, mire levágtam, hogy van két testvérem, az egyik halott, a másik pedig egy fejvadász... de hidd el, neked valamennyivel könnyebb dolgod lesz. És nyugodj meg, nem szándékozok családtagot börtönbe juttatni, akármilyen zavaros is az élete, és akármennyi embert ölt is meg. -felelem, de a sörös részre csak rábólintok. Éppen eleget jártattam már a számat, ezek után már bőven elég ennyi.

Mikor felteszi a kérdését, hosszas választ állítok össze neki, miből teljes belátást lehet nyerni az eddigi időtöltésemre. Mit ne mondjak, nem volt jobb dolgom, mintsem, hogy több hónapja szüntelenül járkáljak utána. Hát elve unalmas életem van, így nem tudtam más "szórakoztató" dolgot találni annál, hogy a testvérem után rohangáljak. Igaz, akkor még nem tudtam, hogy közöm van hozzá, csak annyit, hogy egy gyilkos, aki nem tud mást csinálni, csak emberek vérét kiontani. Na, meg, talán arra is fordít egy kis időt, hogy a cégével foglalkozzon, amire fel is hívta a figyelmemet, hogy már "körbe járt a Földet". És, most el lehet képzelni, hogy engem ez mennyire tud érdekelni.
- Igen, nyilván marha nagy mázlim van. Hogyha akkoriban nem hibáztál volna, akkor nézd a jó oldalát, legalább nem lennék itt, és boldogan iszogathatnád a löttyödet, miközben a pincér csajt próbálod elcsábítani. -felelem fejemmel a piája felé bökve, tekintetemet meg a nőre irányítom. - És igen, így igaz. -tekintek vissza rá, majd lassan bólintok egyet. Igen ezért szar a fejvadászok élete. Hogyha valaki tudomást szerez a kilétükről, akkor próbálja eltenni láb elől. Bár, belegondolva, nem is feltétlen kell tudnia, hogy éppenséggel kicsoda ő. Gondolkozás nélkül cselekednek, szóval, kérésre, vagy csak szimplán, hogyha elgurul az agyuk, megölnek egy útba eső embert. Vagy, akit éppen elrendeltek kiiktatásra. Ezért kell az embernek úgy élnie az életét, hogy még csak véletlen se kelljen attól rettegnie, hogy egy rendőr, vagy egy maffia vezért ráállít egy ember. Pedig igazán mindennapos ez a dolog.
- Két évvel ezelőtt szereztem rólad tudomást. Akkor még semmit nem tudtam rólad. Körülbelül akkora vezethető vissza az, amikor "kutatni" kezdtem utánad. Végül, szinte a munkából családi ügy lett. Így szereztem tudomást arról, hogy a testvérem vagy. -felelem hosszasan. Ajánlom, hogy ezek után lezárhatjuk azt a témát, hogy, tulajdonképpen hogy ismertem meg. Szerintem már bőven elmondtam mindent, amire kíváncsi volt, ezek után már kétlem, hogy akármilyen újdonsággal tudnék előállni. Bár, ahogy megismertem ez alatt a, körülbelül egy óra alatt, tud még meglepetéseket okozni. Bebizonyította, úgyhogy nyilván tud még kérdéseket feltenni, mire választ kell nyújtanom. Mert, merem feltételezni, hogyha nem kapja meg, amit akar, a fejem az asztalon fog kikötni. Túlzottan indulatos, mondjuk, a fejvadászok nem arról híresek, hogy halál nyugodtan kezelik a dolgokat. Így, ahogy más gyilkosoktól, tőle se várok sokkal többet.
Mikor jelvényem után kezd faggatni, gondolkozás nélkül mutatom meg neki, majd pár másodperccel később zsebre is vágom. Nem mutogatom senkinek se fél éven keresztül, hogy elhíresüljön, hogy az vagyok, aki. Hiszen, a rendőröket senki se bírja, mivel mindenki egy halál komolyan embert tud elképzelni hozzájuk. Szerintem én ezt bőven megcáfoltam vidámnak mondható viselkedésemmel, és a dolgokhoz való hozzáállásommal. És, merem feltételezni, hogy ezzel elhiszi, hogy nem csak egy hibbant idióta ül előtte, aki valahonnan tudomást szerzett a kilétéről, de, még csak véletlen se az, akinek mondja magát. Egy jelvénynél, szerintem sehogy se lehet jobban megmutatni egy embernek, hogy rendőr az a bizonyos személy.
- Jól van, csak, hogy lelki békére lelj, akkor a mostani ügyedről foglak tovább kérdezni, hogyha az úgy megfelel neked... Merem feltételezni, hogy az imént említett Dina is hozzád hasonló tevékenységeket folytat, ugye? -teszem fel a kérdésemet, majd a számhoz emelem a poharamat, és az utolsó korty italomat is eltávolítom. Azért igazán kíváncsi lennék rá, hogy rajtuk kívül még hány embert fogadott fel az a bizonyos idegen, akinek minden áron tudni akarom a nevét. Mit ne mondjak, elő szeretettel vágnám be a sittre. Igaz, hogy utána néhányan rám pályáznának, talán vérdíjat is kiadnának értem, de egye fene. Ennyi áldozatot megér az, hogyha egy őrült gyilkostól mentem meg a várost, nem? És, azért nem egy kis városról van szó, minek lakossága alig haladja meg a tízezret.
- Igen, ha gondolod, így is értheted. -felelem bólintva egyet. Soha nem gondoltam volna, hogy egy gyilkost fogok rejtegetni. De, kell az újítás. Amúgy is, mindenkinek kell egy kis változatosság, egy kis izgalom. Hiszen, hogyha valaki mindig jól cselekszik, egy idő után már élni is elfelejt, csak a jó hajtja tovább. Én pedig nem szándékozok ilyenné válni. Igaz, régebben ez volt a célom, meg amúgy is, ezt nevelték belém, de, hogyha már a testvéremről van szó, akkor annyi kijár, hogy megmentem a rendőrök karmai közül.
- Hidd el, el tudom intézni, hogy ne szerezzenek róla tudomást. Azért, annyira hülye még én se lehetek, hogy kiordítom ország világnak, hogy a testvérem egy fejvadász, akit, éppenséggel a rendőr bátya bújtat. -válaszolom megrántva a vállamat. Ahogy már mondtam, olyan hülye gyerek még én se lehetek, hogy elárulom minden második embernek, hogy milyen személyek bújnak meg a vérvonalamban. Merem feltételezni, hogy nem is túlzottan örülnének neki, hogy szabadlábon járkál egy gyilkos.
- Na, ebben tökéletesen egyet értek veled. -felelem halvány mosolyt erőltetve az arcomra. Nos, talán ebben az egy dologban képesek vagyunk egyet érteni. Hiszen kétlem, hogy több ilyesmiben részt tudnánk venni.
- Nem így gondoltam. Végül is, neked annyit kell átgondolnod, hogy egy rendőr a bátyád. Nem pedig annyit, hogy az egyik öcséd halott, a másik pedig egy felbérelt gyilkos. -válaszolom szememet forgatva. Mindent halál komolyan vesz... pedig, aztán igazán nem úgy értettem. Csak, nem tud más fejével gondolkozni. Pedig, aztán igazán megtanulhatná. Valamennyivel neki is könnyebb dolga lenne. Végül, mikor megérkezik a sörünk, reflexből felkapom az asztalról, majd nagyot kortyolok belőle.
- Hát, körülbelül két évvel ez előtt. Arra se emlékszek, hogy mi volt tegnap, nem arra, hogy hol láttalak két évvel ezelőtt. Már csak azért is mert akkor igazán felkeltetted az érdeklődésemet az akkor gyilkolásoddal, és a kórházas ügyeddel. Aztán meg hosszú távon kezdtem nyomozni utánad. Amikor rájöttem, hogy a testvérem vagy, akkor vált szinte mániámmá ez az ügy. -adok választ minden kérdésére, és várom, hogy még miket zúdít rám. Szerintem bőven lesz még kérdése, úgyhogy előszeretettel várom őket, és minden eshetőségre felkészülök.
- Igen, úgyhogy igazán örülhetsz nekem, amiért nem mártottalak be. Hidd el, jó néhányan fenték még rád a fogukat. De, végül én kaptam meg az ügyedet. -felelem biccentve egyet, majd ismét kortyolok az aranyló italból.