Sunset Park

Tárgy: Re: Sunset Park 12.02.14 15:24

Link & Kiki

Kicsi voltam, nem sok mindenre emlékszem már azokból az időkből, de az igenis rémlik, hogy mennyit veszekedtek akkoriban a szüleim. Az együttes miatt, és ha jól sejtem, akkor próbáltak ők Linkért harcolni, csak hát nem sok esélyük volt bármit is elérni, hiszen nem a vér szerinti rokonai vagyunk, így jó eséllyel egy bíróság se engedte volna, hogy nálunk maradjon. Arról nem is beszélve, hogy mekkora tortúra lett volna végigvinni ezt az egészet két gyerekkel. Ha jól sejtem, mind a ketten elég rendesen megsínylettünk volna egy ilyen harcot, és egyszerűen talán csak védeni akartak minket, hogy ne legyen nagyobb bajunk, mint ami már amúgy is volt az elválás miatt.
- Elhiszem. - mosolyodom el, amikor azonnal a kereszt szüleit védi. Biztosan vigyáztak rá, hiszen most itt van és nem mondom, hogy bármi baja is lenne így első ránézésre. Mindig csak a hogyan a kérdés, mert hát attól, hogy valaki külsőre jól néz ki, egyáltalán nem biztos, hogy belsőre is minden rendben van vele, de erre most nem fogok nyíltan rákérdezni. Most vidám dolgokat akarok, örülni annak, hogy itt van és hogy én itt vagyok és hallani arról, hogy van.
- Soha nem mondd, hogy soha! - pöccintem meg az orrát, attól azért csak nem riad vissza. Nem akarok most nekiesni úgy, mint gyerekkorunkban, egyszerűen ez csak egy kis játék, ami még simán belefér két rég nem látott barát között. Az persze elhiszem, hogy fáj neki, amit a bandáról mondok és őszintén szólva nem is akarom bántani, sőt... megpróbálom kimagyarázni a dolgot. Tudom, hogy nem nekem kell, és talán nem is kell, hogy nem várhatta, hogy minden megálljon ez miatt. Bár én úgy voltam vele akkor, hogy mindennek vége, minden összeomlott, de hát egy gyerek mit nem reagál túl? Aztán persze, amikor már kellő idő eltelt, akkor jobban lettem és képes voltam elfogadni az új helyzetet, még ha cseppet sem volt könnyű.
- Jó! Elmegyünk együtt, anyuék tuti, hogy örülni fognak neked. És én találtalak meg! - széles mosollyal húzom ki magam, mintha bármi nagyot tettem volna azzal, hogy ráleltem, miközben ez teljes mértékben csak a vak véletlennek köszönhető, semmi másnak. Az persze egy kissé drasztikusnak hangzik, hogy örökké itt maradjak, de ha jól sejtem ő sem gondolja komolyan. Nem tudom még, hogy mit hoz a jövő, egyelőre pont az a gondom, hogy semmit sem tudok, pedig nagyon szeretném, ha tisztázódnának a fejemben a gondolatok, hogy mit is akarok kezdeni az életemmel, mert most csak úgy minden megy a maga útján és mégis csak kezdek felnőni, ahhoz pedig kellene már valami terv is, hogy mi lesz velem évek múlva.
- Nem fogok eltűnni, becs' szó! Ha bárhova mennem kell, szólni fogok, de tuti, hogy tartani fogjuk a kapcsolatot, de még fogalmam sincs, hogy mi lesz hónapok, évek múlva. Majd kiderül. - rántom meg a vállam. Jó lenne látni a jövőt és már előre felkészülni arra, hogy mi vár rám, de sajnos erre egy cseppnyi esély sincs. A kérdései teljesen logikusak, mégis megrázom a fejem. Aztán el is húzom a számat. Igen, lehet hogy valami ilyesmi jó lenne, de ezeket tanultam már és nem tudom, hogy jó-e az, ha a szüleim nyomdokaiban haladok. Nem biztos, hogy nem lennék a végén én is csak egy olyan gyerek, aki meglovagolta a felmenői hírnevét és önmaga nem tett le soha semmit az asztalra úgy igazán.
- Nem ilyesmi, a szüleim elég sok mindenre megtanítottak, ami a zenét illeti, csak tudod... nem vagyok benne biztos, hogy nekem is ezt kell csinálnom. Egyszerűen csak ki akarok lépni az árnyékukból és találni valami saját hivatást. Bár azt hiszem nem ez a masszőrködés lesz az, de ha sok mindent kipróbálok, csak rájövök, mi illik hozzám. - kissé talán bizonytalanul beszélek, annak ellenére, hogy tényleg így gondolom. Inkább csak azért érezni ezt a hangomon, mert e mellett viszont nem tudom, hogy sikerül-e tényleg elérni, amit akarok. - Majd rajtad fogok gyakorolni! - teszem hozzá még egy széles mosollyal. Inkább, mint öreg pasasokat nyomkodni az órán, vagy a fene tudja, hogy is lesz ez. Nincs nekem gondom azzal, hogy hozzáérjek egy idegenhez, de az akkor is zavaró, ha az illetőről löttyedten lóg le a bőr... meg ilyenek. Azt viszont nem hagyhatom szó nélkül, hogy hátrébb lép tőlem. Azt hiszem neki is hasonló emlékek villantak be most, mint nekem pár perccel ezelőtt. Nem is tudom elvakarni a széles vigyort az arcomról.
- Oh hát persze, hogy nem félsz! Kiki még most is ugyanolyan jól harcol ám, mint régen! - nevetem el magam, bár tény, hogy már jó ideje nem verekedtem srácokkal. Felhagytam vele akkor, amikor ő elment, aztán meg idővel lányosabb lettem és ahhoz az új Kikihez ez már nagyon nem illet, no meg azért van egy kor, ami felett már a fiúkkal való verekedés maximum egy vállba bokszolásban merülhet ki, amúgy még félre találnák érteni. Az utolsó szavaira egy pillanatra felszökik a szemöldököm, aztán nagy bólintással jelzem, hogy leesett, miről is van szó. Őszintén szólva ezt már szinte el is felejtettem, hogy ő nem is érzi a fájdalmat. Akkor, amikor apuék meséltek nekem erről, őszintén szólva nem igazán értettem, és azt hiszem ők is azt hitték, hogy el fog múlni.
- Hű! Az azért nagyon tuti lehet! Szóval akkor ezt... - gondolkodás nélkül nyúlok a kézfeje felé és megcsípem. Persze nem erősen, nem marad majd nyoma. -... nem is érzed? Akkor nem is lenne értelme, hogy elnáspángoljalak, kár. - csalódottan ingatom a fejemet, de persze ezt csak pár pillanatig tudom tartani, aztán már újra mosoly szökik vissza az arcomra. A távolban pedig lassan feltűnik a kórház épülete.
- Szerintem el kell ezt látni egyáltalán? Mi lenne, ha csak beülnénk valahova? Én meg lemosom a tarkómat a mosdóban, csak nem olyan csúnya. - persze nem tudom. Nem fáj vészesen és a zsepi alapján már nem is vérzik, de azért hátat fordítok neki, hogy megnézze, mi látszik egyáltalán ott.

Tárgy: Re: Sunset Park 12.02.14 18:52

______________________________________________________________
Nem tudom, miért védem gondolkodás nélkül a kereszt szüleimet, de megteszem. Minden további nélkül megteszem. Azt hiszem, ez inkább csak megszokás már. Mindig ezt csináltam és most könnyen jönnek a számra a szavak. Csakhogy azóta a helyzet változott. Majd elhagyom ezt a szokást is. Az viszont biztos, hogy mindig kíváncsi leszek rá és esélytelen, hogy megunjam. Nem tudom elképzelni, hogy ne terülne egy nagy mosoly az arcomon, ha csak meglátom. Elég egyértelmű, hogy bármennyit is mesél, kíváncsi leszek a következő részletre. Mindenre. Talán azt remélem, hogyha mindent megtudok, kicsit úgy érzem majd, én is velük voltam és nem a szobámban gubbasztottam - hol önként, hol büntetésből.
- Akkor nem mondom, hogy magamban gondolom - jegyzem meg inkább csak magamnak, mint neki. Különös, hogy ellent merek mondani bárkinek. Neki. De csak úgy jönnek a szavak és ez amúgy sem olyan nagy dolog.
Ahogy az sem olyan különös, hogy amikor még csak gondolatban fogalmazom meg a hazugságot, máris valami enyhe tikkelés kezdődik. Amilyen gyorsan csak tudom, elvetem még az ötletet is, hogy ez a hazugság kicsússzon a számon és inkább olyat mondok, ami teljes mértékben igaz.
- Azért... lehet, hogy ők sem ismernek majd meg - jegyzem meg, ahogy egy pillanat alatt elbizonytalanodok. Azt sem merném már állítani, hogy egyáltalán örülnének nekem. De most már csak azért sem mondom, hogy mégsem megyek. Még sokára kerül erre sor.
Bármennyire is elbizonytalanodtam, ahogy jobban átgondoltam, még nem jelenti azt, hogy vele nem akarok többet találkozni. Nem örülnék neki, ha újra eltűnne. Az tény, hogy én innen sehova nem megyek, de ő... Úgy tűnik, egyelőre ő sem teszi meg. Vagy ha mégis, abban igaza van, hogy tarthatjuk a kapcsolatot.
- Most már tudlak majd hívni - húzom féloldalas mosolyra a szám. Persze legszívesebben ezt is olyan büszkén jelenteném ki, de visszafogom magam. Nem akarom, hogy megtudja, pár hónappal ezelőtt sem volt meg még az a kiváltságom, hogy ezt hívjam, akit akarok. Nem mintha lett volna kit. Szóval annyira nem zavart. De ezek mind lényegtelen részletek.
Az viszont nem, hogy milyen tanfolyam is az, aminek most félig miattam lekési az első óráját. Persze amint felteszem a kérdést, már tudom is a választ. Eléggé meglep, amikor kijavít és kiderül, hogy mégsem. Semmi köze a zenéhez. Azt gondoltam, hogy a szülei tanították, velem is megszerettette apa a gitárt, de... az régen volt. Neki viszont minden nap ott volt a lehetőség, hogy játsszon és zenéljen, amennyit csak szeretne.
- Rajtam? - kérdezek vissza pillanatnyi döbbenet és furcsa módon, elvörösödés után. Nagyon nem ilyen voltam én régen és most mellette egyre jobban szégyellem, hogy így viselkedek. Akkoriban könnyedén vágtam vissza bármilyen kijelentésre. Sőt, ütöttem vissza nagyon is sokáig.
- Nem aláztál volna le olyan sokszor, ha apa nem mondja, hogy nem szép dolog lányokat verni - jegyzem meg egy pillanatnyi csend után, teljesen komoly hangon. Nem egyszer hallgattam végig a beszédet, amiben ezt részletezte, de soha nem értettem igazán az okát. Csak próbáltam visszafogni magam, mert nem örült, amikor nem tettem.
- De te nem voltál... úgy lány... - teszem hozzá, miközben ráncolom a homlokom. Bevallom, ez kicsit érdekesen jön ki, de most az sem jut eszembe, hogy magyarázkodjak. Túlzottan elmerülök abban, hogy vajon most rá tudok-e már jönni, miért nem szabad lányokat bántani.
- Valami olyasmi - mondom kissé hezitálva, majd már épp újra vakarni kezdeném a kezem zavaromban, amikor ő nyúl érte. Értetlenül nézem, hogy mit tervez, de nem húzódok el. Miért is tenném, nem igaz? Látom, hogy mit csinál és érzem is, hogy hozzám ér, de a kérdésére megrázom a fejem. Nem fájt.
- Más nem így szokta letesztelni, hogy igazat mondok-e - motyogom az orrom alatt, alig érthetően, és akkor sem fogom elismételni, ha megkér rá. Helyette szinte azonnal megpróbálkozok egy mosollyal, hogyha csak félig értette, amit mondtam, higgye azt, hogy ez valami jó dolog.
- Nem igazán értek a sebekhez. A fejem nekem csak akkor sérült... - mondom inkább csak azért, hogy beszéljek és ő már fordul is, hogy megnézzem. A lehető legóvatosabban húzom el a haját az útból, hogy legalább nagyjából lássam a sérülést.
- Már nem vérzik... vagyis akkor... ha nem fáj és nem... érzed magad rosszul... - elveszem a kezem és úgy bámulok rá, mintha most látnám először. Fogalmam sincs, miért teszem, de hamar megrázom a fejem és észhez térek.
- Ha szeretnél, leülhetünk valahol vagy ilyesmi, hogy tudj mesélni. Aztán viszont lehet, mennem kellene - húzom el a szám, de nem az igazi. Ha rossz is lesz mondjuk egy napra elválni tőle, attól még a barátnőmhöz megyek és... az jó dolog.

Tárgy: Re: Sunset Park 13.02.14 19:15

Link & Kiki

El sem tudom mondani, hogy mennyire örülök, hogy itt van és mennyire sajnálom azt, hogy ennyi ideig nem láthattam, hogy nem kerestük meg, vagy csak hogy nem találtuk meg. Talán, ha jobban igyekszem, de sajnos a gyerekkori dolgok sok esetben idővel elvesznek és elfelejti őket az ember.
- De így kijátszod a rendszert. - csóválom meg a fejem, amikor válaszol, hogy akkor majd csak gondolatban mondja ki, hogy soha. Végül is amúgy sem tervezem, hogy eltűnök, vagy ha bármi ilyesmi lenne, akkor biztosan elkérném a számát, hogy ne veszítsük el egymást soha többé. Egyszerűen nagyon fontos nekem, hogy ha már végre megtaláltam akkor tartsuk a kapcsolatot, ha arról van szó, akkor igen... örökké! Az azért persze rosszul érint engem is, amikor a bandáról van szó, tudom, hogy nem jó, hogy anyuék folytatták. Vagyis jó, csak hát... értem én azt is miért esik ez rosszul Linknek, még ha nem is mondja ki nyíltan.
- Szerintem megismernének, ez nem kérdés, és biztos örülni fognak neked! - ez sem kérdés, és szerintem azért ő mégis csak a legjobb barátaik fia. Nem hiszem, hogy ne ismernék fel benne a szüleit. Nekem nehezebb, hiszen a szüleire már szinte nem is emlékszem, csak képek alapján, de a valós emlékeim már nagyon homályosak lettek idő közben. Ő meg ugye felnőtt és nem volt mi, ami segítsen emlékezni rá.
- Igen, és bármikor oké? Tényleg! Ha valami fontos van, vagy akármi, el akarna valaki rángatni valahova, szólsz és... most már majd megmentelek. - mosolyodom el szélesen. Kiskoromban ez nem ment, nem tudtam megmenteni, mert hát mit tehetett volna egy hét éves érte? Semmit igaz? Viszont már egész más a helyzet. Idősebb vagyok és meg tudom őt menteni, ha el akarnák vinni tőlem. És meg is tenném, ha erre lenne szükség. Aztán szépen elmagyarázom a meglepő tényt is, hogy nem zenét tanulok, hiába az passzolna hozzám. De egyszerűen nem akarok beállni a sorba, egyszerűen csak szeretnék önálló lenni. Szeretném, ha én is lehetnék valaki a saját erőmből és nem csak a szüleim hírnevét akarom meglovagolni. Nem hiszem, hogy a masszázs lesz majd az, ami ezt megalapozza, de az a lényeg, hogy minél több mindent kipróbáljak és végül megtaláljam azt, ami tetszik és amiben igazán jó is vagyok. Az viszont láthatóan meglepi, hogy rajta akarok gyakorolni, még el is vörösödik, amire nem tudok máshogy reagálni, mint hogy kicsit megcsípem az arcát.
- Inkább rajtad, mint egy vadidegenen, és te azt se fogod érezni, ha fáj, nem teszek kárt benned legalább, bár... úgy meg nehezebb a gyakorlást. De azt érezni fogod elvileg, ha jó. - nem akarok én tőle semmi komolyat, egy masszázs nem olyan nagy dolog. Oké persze azt nem tudhatom, hogy neki igen, hogy ő már változott sokat és nála most még az is kész csoda, hogy az ölelésemtől előzőleg, vagy a folyamatos érintésektől nincs zavarban. Arról nem is beszélve, hogy fel sem merül bennem, hogy netán ez nem tetszene a barátnőjének, hiszen róla még nem is tudok. No meg arról volt szó, hogy nem irányítja most senki.
- Ez olyan butaság, de ha egy lány megüt, akkor meg kell védeni magad és mi az, hogy nem voltam... úgy lány? - nevetem el magamat. Oké, tény, hogy sokszor viselkedtem fiúsan, mert benne voltam én mindenben, amiben a srácok, de ezt most így nőként hallani talán egy kicsit fura. Főleg, hogy akárhogy is de változtam ám sokat. Sok minden van, amit ma már nem tennék meg semmilyen körülmények között. Azért jócskán látszik, hogy adok a külsőmre, figyelek a hajamra, a ruhámra nagyon is.
- Más hogy szokta tesztelni? - naiv kérdés lehet, hogy ez nem esik le? Mert elsőre nem, főleg, mert a végén még el is mosolyodok, nem gondolok rá, hogy ez valami nagyon negatív dolog lehet. Az én életem szépen alakult, nyugisan, neki viszont minden egészen más volt és erről én egyelőre még semmit sem tudok. Biztos, hogy rosszul érezném magam, ha kiderülne, hogy amíg én vígan elvoltam a szüleimmel, addig neki nagyon is rossz életet volt, bántották és lényegében elzárták a világtól, pedig a világ jó és izgalmas. Viszont annyira nem akarok most kórházba menni, azért mutatom meg neki inkább a tarkómat. Nem biztos, hogy azonnal kórházba kell rohanni vele, és akkor előbb beszélgethetünk.
- Nem fáj már, majd fog este hajmosásnál, de most nem vészes, és rosszul sem vagyok, már meg tudok állni a lábamon. Szóval üljünk le. Mit szólsz, ha veszünk egy hot dogot, mondjuk arra... - mutatom az utat, ahol idefelé láttam egy hot dogost. -... aztán leülünk egy padra és beszélgetünk. Annyira nincs is hideg egyelőre. - legalábbis én most még nem érzem, hogy annyira vészes lenne.
- Menned kell? Jah igen, gondolom épp mentél valahova. Nem akarlak ám feltartani, csak ha ráérsz. És hova sietsz? - jó, lehet hogy nem kellene mindenre csak így rákérdezni csuklóból, de ha egyszer kíváncsi vagyok! Főleg, mert még értelmezni se tudtam, hogy most akkor örül annak, hogy mennie kell, vagy annyira nem, vagy ő se tudja eldönteni.

Tárgy: Re: Sunset Park 13.02.14 20:53

______________________________________________________________
Soha. Soha nem fogom megunni, hogyha a közelben van. Mesél nekem arról, hogy milyen élete volt. Milyen volt egy-egy turné. Ment fel már a szüleihez a színpadra? Csak úgy, zenélni egyet velük? Semmi esély rá, hogy az ilyesmit ne hallgatnám teljes figyelemmel.
- És az baj? - döntöm oldalra a fejem, de nem igazán akarom meggondolni magam, bármit is mond. Nem mondom ki, hogy soha, de az nem jelenti azt, hogy fejben nem hihetek, amit akarok.
Arról viszont elég nehezen tudom meggyőzni magam, hogy a szülei örülnének nekem. Abban sem vagyok biztos, hogy megismernének. Annyi év telt el, még lehet, hogy én sem ismerném meg őket. Amikor meggondolatlanul kijelentettem, hogy jó lenne ott lenni egy koncertjükön, nem jutott ilyesmi eszembe. Most viszont nincs bátorságom azt mondani, hogy talán mégsem kellene. A kételyeimnek attól még hangot adok. Még ha bizonytalanul is. A válaszára csak elmosolyodok a tőlem telhető leghihetőbb módon. Elég nehéz meggyőzni róla, hogy tényleg így lesz, de próbálom elhinni.
Ha ilyesmiben bizonytalan is vagyok, az már egyértelmű, hogy hívni fogom, ha el kell tűnnöm innen. Persze erre semmi esély. Csak én döntök most már, és ugyan miért is mennék bárhova? Úgyhogy nem kell húznom az időt és nehézségek árán rávenni magam, hogy megígérjem.
- Hívni foglak, de... megmenteni nem kell. Mármint... Nem megyek sehova. Nem mondhatja meg senki, hogy menjek és... és... - kicsit belegabalyodok a saját szavaimba, de aztán inkább nem próbálkozok folytatással. Helyette inkább bocsánatkérően elmosolyodok és remélem, hogy azért értette, mit akartam én mondani. Akkor is, ha nem igazán sikerült.
A masszázs viszont? Még jobban zavarban érzem magam. Erre mit szokás válaszolni? Nem igazán tudok semmit kinyögni, még azután sem, amikor ő elég hosszan magyaráz. Csak egy bólintást tudok kicsikarni magamból és egy halvány mosolyt, ami nem igazán hihető. Nem mondom, hogy ellenemre van a gondolat, de mégis... az más kérdés, hogy Jenna közelségét megszoktam, de még előtte sem mászkálok már póló nélkül sem. Ez pedig... csak az jut eszembe, amit elcsépelt amerikai filmekben láttam ilyen témában. Nem hiszem, hogy ez a nekem való időtöltés.
- Ha neked ezzel segítek - nyögöm ki végül kissé lassan, de legalább nem akadozva. Most már valamivel őszintébb a mosolyom. Még akkor is ott van az arcomon, amikor felhozom, hogy nem lett volna ő olyan sokszor győztes, hogyha nem fogom vissza magam. Más fiúkat vertem én meg nagyon csúnyán.
Régen volt.
Nagyon régen.
- Apa azt mondta, lányokat nem szabad - vonok vállat, mint aki nem tehet ellene. Valahogy így is érzem. Ő azt mondta, hogy nem szabad, úgyhogy én ehhez tartom magam. Mary szabályait nem akarom betartani, de amit apa mondott... az teljesen más.
- Hát... nem voltál úgy... Az voltál, de... - nem bírom befejezni. Megint nem tudom megmagyarázni neki, hogy értettem. Újra a kezem kezdem vakarni, amíg rá nem szánom magam, hogy felé fordítsam a fejem. Mintha így könnyebben ki tudnám találni a folytatást és összeállna a magyarázat.
- Te a testvérem voltál, és... hát... - nem megy ez nekem, így inkább tényleg elhallgatok és feladom a próbálkozást. De legalább a vakarással leállok, mert a zsebembe süllyesztem a kezem. Ránézni is csak addig tudok ezek után, amíg szavak nélkül is megkérdezem, haragszik-e rám, amiért ezt mondtam.
Ezután is inkább a hallgatás mellett döntök. Az sokkal biztosabb módszer. De még az a kevés is nagy bajt tud okozni. Nem igazán akarom részletezni, hogy más milyen módszerre tesztelte, tényleg nem érzek fájdalmat. Még egy hónappal ezelőtt is...
- Hát, fiúk. Tudod, hogy megy ez - vonok újra vállat, de közben továbbra sem nézek rá. Egy kavicsot rugdosok magam előtt, mert ezzel legalább el tudom vonni kicsit a saját figyelmem.
Nem akarok így viselkedni előtte. Nem akarok egy puhány senki lenne. Beszélni akarok vele. Úgy akarok viselkedni, mint régen. Gyerekként annyira könnyen ment. Most viszont azt sem tudom, mit mondhatnék. Legalább az, hogy megnézem a fején a sérülést valami átlagos dolognak tűnik.
- Az jó ötlet - jelenik meg egy halvány mosoly az arcomon, ahogy nagy figyelemmel, pont úgy igazítom vissza a haját, ahogy volt, majd megindulok vele a hot dogárus felé. Egy pillanatra átfut az agyamon, hogy nincs nálam pénz. A könyvben félretettet már régen elköltöttem. Nem szívesen fogadom el, hogy ő fizet, de az talán még gyanúsabb lenne, ha visszautasítanám. Vagy mégsem?
Végül amellett döntök, hogy én nem kérek semmit. Elég ha ő eszik, ő beszél. Én csak figyelek majd és próbálok úgy tenni, mintha minden jót vele együtt éltem volna át.
- Nem tartasz fel. Nem sietek sehova. Csak amolyan... meglepetés lett volna. Gondoltam... meglepem a barátnőmet a munkahelyén. De addig van még időm - beszélek néhol megakadva kicsit, ami inkább csak hezitálásnak tűnik. Nem mintha nem osztanám ezt meg vele szívesen. Csak nehéz kicsit megfogalmazni.
- De tényleg ráérek. Őt bármikor láthatom. Téged viszont nem, és most örülök neked - mosolyodok el és fél szemmel már egy szabad padot keresek, ahova majd leülhetünk és meghallgathatok mindent, ami vele történt az évek alatt.
Vajon majd a sztori után sikerül úgy viselkedni vele, ahogy régen? Sikerül majd annak lennem mellette, aki voltam?

Tárgy: Re: Sunset Park 18.02.14 20:32

Link & Kiki

Csak egy mosollyal megrázom a fejem. Nem, végülis nem baj, hogy megpróbálja kijátszani a rendszert, maximum meg van a saját véleményem is soha kérdésben. Viszont abban én biztos vagyok, hogy a szüleim örülnének neki, még ha talán egy kicsit félek is tőle, hogy benne rossz érzéseket hozhat felszínre egy ilyen koncert. Azt igazán nem szeretném, annál fontosabb ő nekem, mintha hogy véletlenül is ártsak neki, vagy megbántsam. Majd meglátjuk, végülis még csak most találkoztunk, egyelőre még kár előre lefixálni, hogy mi jön majd a jövőben. Az viszont tuti, hogy a számára szükség van, mert nem akarom, hogy megint eltűnjön az életemből. Oké, felnőttünk és már nem rángathatnak el ide-oda, de... akkor is így érzem biztosnak. Szélesen elmosolyodom a kissé akadozó magyarázat hallatán, és pár apró bólintást is mellékelek.
- Persze, értem én, már elmondtad párszor, hogy nem mondhatja meg senki, hogy mit tegyél. - nem kérdezek rá, de ezek alapján úgy tűnik nekem, hogy eddig eléggé megmondták neki, hogy mi és hogyan legyen vele. Fogalmam sincs, hogy mi lehetett az elmúlt években, de van egy olyan kellemetlen érzésem, hogy amíg engem enyhén szólva elkényeztettek, addig esetében ez valahogy nagyon nem állt fenn.
- Tudod nem muszáj ám, átgondolhatod. Csak könnyebb egy ismerőst, mint... szóval érted. - apró vállrántás és egy mosoly. Tényleg nem akarom én erőltetni ezt, mert látom az arcán, hogy nem nagyon van oda az ötletért. Akkor jó ez, ha neki is jó, vagy kipróbáljuk és ha kényelmetlenül érzi magát, akkor maximum még közben is szólhat nem igaz? Az a baj, hogy sokszor eszembe sem jut, hogy ami nekem teljesen elfogadott és általános, az neki gondot okozhat, ilyen ez a bizonyos testi kontaktus is. Én gond nélkül ölelgetek bárkit, de nem várhatom el mindenkitől, hogy így legyen ezzel.
- Végül is apukádnak igaza volt, a lányok általában... gyengébbek. Csak én nem! - nem fogom ám beismerni, még ha így is van. A fiúk természetüknél fogva sok esetben tényleg erősebbek, de én azért mindig is eléggé harcias típus voltam, hogy ezt csak úgy elismerjem. Azt viszont tényleg nem értem először pontosan, hogy mire érti, hogy én nem voltam úgy lány, mert hát na, azért... az vagyok és elég sokat is teszek a külsőmért, hogy tényleg annak tűnjek. Aztán végül csak kiböki, hogy mi a válasz és én képtelen vagyok visszafogni egy röpke felnevetést, miután látom, hogy mintha elszégyellné magát.
- A testvéred igen, most is az vagyok, végül is együtt nőttünk fel jó ideig igaz? Tényleg azt hiszed, hogy baj, hogy ezt mondtad? - képtelen vagyok visszafogni magam, hogy ne adjak egy puszit legalább az arcára, amikor végül nagy nehezen felnéz. Dehogy haragszom! Tökéletesen igaza van, ezért is volt olyan rossz, hogy elvitték, hiszen fontos nekem, kötődik hozzám és rémes érzés volt az, hogy elszakították tőlünk és még csak meglátogatni sem lehetett. Nagy nehezen azt is megértem, hogyan tesztelték mások, hogy nem érez fájdalmat. Elhúzom a számat.
- Sajnálom... tudom, hogy ez nem sokat ér, de akkor is. Ketten elvertük volna őket úgy, hogy... hogy ihaj! - mosolyodom el, bár ez most nem sokat ér, mert elég erőteljesen a földet nézi. - Link, a szemembe rendben? Nem harapok ám! - nem tetszik nekem, hogy ilyen sokszor nézi a földet, meg zavarban van. Rossz érzés. Nem ez lenne, ha nem viszik el tőlünk csak úgy, nem lenne kellemetlen egy pillanat sem neki. Nekem így sem az, de olyan rossz, hogy csúnyán bántak vele mások. Inkább figyelek a kajára, amikor elérjük a célt és... na itt esik le a tény, hogy a táskám és a pénzem is valahol a városban van, már jó messze a parktól és nem nálam. Marad egy halk sóhaj, no meg egy apró mosoly az árusra, aztán jöhet a hátra arc és egy távolabbi padot célzok meg.
- Uh, de cuki dolog! Biztos oda lehetsz érte, és milyen? Mármint... tudod csak annyit mesélj el, amennyit szeretnél, de mindig túl kíváncsi vagyok. - hát persze, hogy kellően izgatott vagyok. Nem arról van szó, hogy nem nézem ki belőle, hogy barátnője van, mert kedves és tuti, hogy amikor nem ilyen akadozva beszél, akkor még vicces is tud lenni, mint régen. Egyszerűen csak tényleg kíváncsi vagyok.
- Jó-jó, de velem is találkozhatsz még, és a meglepetés az nagyon szuper! Szóval, ha menned kell, akkor szólj, és majd leülünk máskor egy kávéra, amikor még pénz is lesz nálam. - végül csak sikerül kiszúrnom egy padot és oda lehuppanni. Egyelőre még azt sem sikerül felfognom, hogy sejtelmem sincs, hogy a fenébe jutok majd haza lakáskulcs nélkül. Érdekes egy este lesz ez a mai, az tuti.

Tárgy: Re: Sunset Park 19.02.14 17:27

______________________________________________________________
Fel sem tűnik, hogy a szükségesnél sokkal többször ismétlem el, hogy senki nem szabhatja meg, mit tegyek vagy hova menjek. Továbbra is büszke vagyok rá, hogy ezt elértem, de most már odafigyelek rá, hogy többet nem említsem. Nem célom, hogy elérjem, kérdezzen rá, mi volt eddig a rendszer. Inkább csak egy apró mosollyal nyugtázom, hogy túl sokszor említettem a változást, de ezek után már nem fogom.
- De. Muszáj. Szeretnék segíteni. Nem olyan nagy dolog - vonok vállat, de egyértelműen látszik rajtam, hogy nem veszem én ilyen könnyedén. Mégis megpróbálkoztam ezzel a hazugsággal. Jött is a tikkelés, bár nem elrejtettem azzal, hogy beletúrtam a hajamba. Így jobb. Hihetőbb, hogy nekem ez semmiség, szívesen segítek. Ez a része persze igaz. Segítek neki, ha kell. Majd megemberelem magam. Menni fog. Jenna óta egyre gyakrabban sikerül.
Persze azért már jobban hiszek ebben, amikor elterelődik a téma. Egyszerűbb arról az örök szabályról beszélni, amit soha, de soha nem akarok megszegni. A lányokat nem szabad megverni. Ehhez tartottam mindig magam. Vagy legalábbis nagyon igyekeztem és soha nem ütöttem úgy igazán. Inkább csak játékból.
- Csak te nem. Mert te különleges vagy - húzódik lassú félmosolyra a szám. Most valahogy nem érzem úgy, hogy ezt nem kellett volna kimondani és nem is sütöm le a tekintetem, csak akkor, amikor már azt magyarázom, hogy ő nem volt úgy lány, ahogy más.
Persze még ahhoz is idő kell, hogy magamban megfogalmazzam, ezt pontosan hogy értettem. Nem olyan könnyű az, mint bárki másnak. Külön megszenvedek minden egyes szóval, mielőtt úgy látom, hogy megérti. Legalábbis jó esetben erre utal a nevetés. Remélem. Ettől függetlenül viszont hirtelen érdekessé válik a föld és a saját cipőm. Ahogy átgondolom a szavaimat, már nem hiszem, hogy jó ötlet volt így megmagyarázni.
- Hát... gondolom elég nagy hülyeség volt ezt mondani. Vagy nem tudom - vallom be és a hirtelen kapott puszi közben akaratlanul is végigszántok egyszer a kézfejemen. Aztán újra a zsebembe mélyesztem. Nem kellene teljesen kivakarni. Jenna nem örülne ha meglátná.
Nem lenne rossz, ha sikerülne megállni, hogy ne csináljam. Ha már képes vagyok arra, hogy megfogalmazzam, hogy tesztelték az utcában lakók, mennyi igazság van abban, hogy nem érzek fájdalmat.. igazán sikerülhetne még ez a kis dolog is. Na meg leszokni arról, hogy állandó jelleggel a földet bámuljam.
- Most lehet, hogy nem harapsz. De régebben... Haraptál, rúgtál, csíptél - sorolom egy pillanatra elmosolyodva és csak felnézek rá.
Akkor már könnyebben megy, amikor megindulunk az árus felé. Egyszerűbb úgy beszélni, hogy közben magam elé nézek és csak pár pillanatra rá. De aztán jön az a rész, hogy nem tud fizetni. Ösztönből nyúlok a zsebembe újra. Semmi. Teljesen üres. Pedig szerettem volna fizetni. Megvenni neki azt a hot dogot, de teljesen kifogytam. Elmotyogok pár szót az orrom alatt, majd megindulok vele a pad felé.
- Eléggé... Szeretem - mondom egy apró bólintás kíséretében. Nem mintha nem lennék benne biztos, hogy így van. Az egyetlen, amit nem tudok, hogy a gyerekről... a gyerekünkről beszélnem kellene-e. Úgy döntök, hogy egyelőre nem említem. Nem mintha titkolni akarnám előtte. Ráér később.
- Gyönyörű és... - oké, itt elakadok. Nem mintha nem tudnám a végtelenségig sorolni, hogy mit szeretek benne. Egyszerűen csak már a gondolat is elég ahhoz, hogy hiányozni kezdjen.
- Még bőven ráérek. Hajnalban végez, csak időben akartam odaérni, azért indultam sokkal hamarabb - magyarázom egy pillanat gondolkodás után, de csak félig figyelek arra, amit mondok. Az eszem még mindig azon jár, hogy azt elmondjam-e neki.
De még mindig hanyagolom. Inkább kérdezek.
- És te? Barát? Vőlegény? Férj? - az utolsó kettőnél már a kezét vizsgálom, a gyűrűt keresve. Eszembe sem jut, hogy még fiatal ahhoz. Szinte biztos vagyok benne, hogy oda vannak érte a pasik és az egyik már örökre az övé.
- Kit kell megvernem, ha bántják az én kishúgom? - teszem fel a kérdést, mielőtt végiggondolnám. Kezdek felengedni mellette. Csak egy kicsit, de kezd könnyebb lenni.

Tárgy: Re: Sunset Park 20.02.14 16:15

Link & Kiki

Még mindig nem győzött meg igazán, hogy biztos nem gond-e neki ez a masszírozgatás dolog, de legyen így, ha végül is belemegy. Ha arról van szó, még utólag is nyugodtan mondhatja, hogy mégsem szeretné, mert kényelmetlenül érinti, nem fogok megsértődni rajta, nem vagyok az a típus, aki túl könnyen sértődik.
- Hát jó, legyen így, de ha mégis bármi gond lenne, akkor szólsz igaz? - nem akarom, hogy rosszul érezze magát e miatt, vagy bármi hasonló. Tényleg csak akkor van ennek értelme, ha neki is jó, arról nem is beszélve, hogy a masszázs elvileg nyugtató és kellemes, az nagyon nem passzol a képbe, ha közben meg feszeng. De nem fogom ezt tovább feszegetni, nem lenne értelme, majd akkor kiderül. Amúgy is ki tudja, hogy mi lesz a jövőben, talán a végén nem is jutok el erre az oktatásra, és akkor még csak segíteni sem kell senkinek gyakorolni.
- Hát naná, hogy különleges vagyok! - vigyorodom el, és még be is feszítem a bicepszem, ami persze a ruhám alatt nem látszik, csak maga a mozdulat. Elviccelem persze, végülis viccelünk most, miért ne szórakozhatnék ezen? Az pedig engem kicsit sem hoz zavarba, amit ez után mond, bár úgy fest, hogy őt sokkal jobban. Látom, ahogy a cipőjét nézi, de képtelen vagyok e miatt haragudni rá. Én is így gondolom és igazán nem értem, hogy neki ez miért is ad okot arra, hogy zavarban legyen. Az fel sem merül bennem, hogy a hirtelen jött puszival ezt még tetézem is.
- Dehogy volt hülyeség ezt mondani Link. Semmi sem hülyeség kimondani. Vagyis oké van olyasmi... de ez nem az. Kedves tőled és én is a testvéremnek tekintelek. - próbálok én biztató mosolyt villantani rá, bár nem tudom, hogy ez sikerül-e végül is, mert nagyon nem néz fel, hogy egyáltalán lássa. Valahogy attól tartok, hogy ha most még meg is emelném a fejét az állánál fogva, akkor esetleg csak rontanék a helyzeten. Azt már meg sem merem kérdezni, hogy... miért viselkedik így, hiszen én nem így ismertem régen. Az a kis srác nem volt zavarban semmi miatt, egy pillanatig sem, most viszont nagyon más a helyzet.
- Jó, de azért felnőttem ám, már nem illik ilyesmit művelni, maximum... ha a pasi is benne van. - vigyorodom el, és csak utólag esik le, hogy talán ezt megint nem kellett volna, ha már végre hajlandó volt felnézni. A végén még megint zavarba jön nekem. Elég nehéz, hogy figyelnem kéne a szavaimra, ami nekem soha sem ment, hanem csak úgy kijönnek a szavak a számon és kész, általában több is, mint ami kéne. A hot dogostól viszont se perc alatt visszafordulok. Nem esett le eddig, hogy a táskámmal minden oda lett. De nem baj, éhes sem vagyok vészesen, majd szerezek valamit otthon... vagyis. A francba! Még azt sem tudom, hogy fogok otthon bejutni. Fel kéne hívni a főbérlőt, vagy a házmestert, de késő van és a telefonom is oda. Érdekes lesz még ez a mai nap, ez nem kérdés. De persze az emlegetett barátnő azonnal ki is ver minden komoly gondolatot a fejemből.
- Eléggé szereted? Az is jó, biztos kedves lány. - bólintok egy aprót. Az eddigiek alapján, ha jól sejtem a lelkesedés hiánya nem arra utal, hogy esetleg nem lenne oda eléggé azért a lányért, egyszerűen csak nem tudja kimutatni. De ha egyszer meg akarja lepni, meg minden, akkor tuti, hogy nem csak eléggé szereti.
- Oké, majd bemutatsz neki és akkor már én is látom, hogy milyen, ha ilyen nagyon nehéz leírni. - bököm kicsit oldalba miután lehuppantam szépen a közeli padra. Persze csak viccelek vele, látom én a szeme csillogásán is, hogy fontos neki az a lány, maximum nem tudja pontosan hogy körül írni, amit érez. Nincs ezzel semmi baj. A kérdésére, főleg az utolsó szavakra majdnem megint sikerült elvetnem magam, de végül csak egy széles mosollyal rázom meg a fejem.
- Dehogy! Még csak pasim sincs jelenleg. Tudod most önállósodom és abba nem fér bele valaki, aki megint csak visszafog. Persze nem mondom, hogy nem lenne jó valakihez bújni esténként, de... nem akarok csak úgy valakit. Akkor már legyen rendes, meg minden. Túl könnyű szemét pasikat találni. - apró vállrántás, mintha ez semmiség lenne. Arról persze nem szándékozom beszélni, hogy én is voltam kellőképpen szemét kislány. Naná, hogy nem akarom ebbe beavatni őt, mert kétlem, hogy értékelné, hogy rossz is tudok lenni, vagyis voltam. Az újabb kérdésre viszont már tényleg elnevetem magam, és kicsit oldalra fordulva ölelem meg. Tudom, azért vagyok itt, hogy önállóbb legyek, de attól még igenis hiányoznak a szüleim, meg a barátok, és így tök egyedül nem könnyű.
- Én is elbánok ám bármilyen pasassal, de azonnal szólok, ha valakit meg kell verni. - nehéz lenne most eltüntetni a mosolyt az arcomról. Fura ez a nap, egyben jó ideje az egyik legjobb is, és persze legrosszabb is a táskám eltűnése miatt.

Tárgy: Re: Sunset Park 20.02.14 18:42

______________________________________________________________
Egyelőre elég rémisztőnek tűnik ez az egész masszázs gondolat, de úgy hiszem, meg tudok majd vele barátkozni. Annál jobban szeretnék én neki segíteni ebben az egészben, minthogy azt mondjam, nem fog menni. Lehet, hogy végül mégis jó lesz. Csak idő kell. Idő, amíg átgondolom, meggyőzöm magam. Amíg megtudom, hogy tudok-e úgy viselkedni mellette, ahogy... kellene. Hogy tudok-e az a fiú lenni, aki voltam, csak felnőtt kiadásban. Vagy valami olyasmi.
Úgyhogy bólintok a szavaira. Értettem én. Szóljak majd, ha mégsem akarom, de ez továbbra sem választható. Menni fog az. Segítek neki és talán tényleg jól fogom magam érezni. Már most is sikerül újra úgy igazán elmosolyodni, amikor azt bizonygatja, hogy ő mennyire különleges és erős. Tudtam én mindig is, hogy így van. Egész nagy mosollyal nézek rá és egy pillanatra elfelejtem, hogy miért is kellene akár egy kicsit is kényelmetlenül érezni magam.
Akkor viszont már sehol sincs a mosolyom, amikor azt próbálom neki elmagyarázni, hogy miért is nem volt ő úgy lány nekem. Egyszer sem gondoltam még úgy végig, mint ahogy most. Ezért is megy nehezen a magyarázat, de végül csak kimondom a lényeget és megérti. Valami mosolyfélét sikerül kipréselnem magamból, de egyelőre még nem az igazi. Továbbra is azt hiszem, hogy elég nagy hülyeséget mondtam. Pedig szerinte nem, szóval... ideje lenne meggyőznöm magam, nem?
Ezek után pedig tényleg már csak annyi dolgom van, hogy felnézzek rá és ne állandó jelleggel a földet vagy a cipőmet nézzem. Ahhoz képest, hogy milyen nehezen szokott ez menni, most csak igazán akarni kell és máris látom a szemeit.
- Szóval akkor nem rúgsz és harapsz? Bármit mondok? - kérdezek rá, de a mosoly ott bujkál a szám szélén. Kezdem kicsit elengedni magam és belátni, hogy ő tényleg az, akire emlékeztem. Változott persze. Nagyon sokat. De valahogy mégis ugyanaz maradt. Nekem is menni fog egy idő után, hogy olyan legyek, mint voltam.
Amikor már a padon ülünk, valamivel könnyebben megy. Vagyis menne, ha megtalálnám a megfelelő szavakat. Ilyen téren azt hiszem nem az elhatározástól függ.
- Eléggé. Nagyon. Nagyon, nagyon. Ő az első, akibe beleszerettem... - próbálom megfogalmazni, de nem igazán tudom, melyik szó fejezné ki pontosan azt, amit érzek. Nem volt hasonlóban még részem, így most nekem ez a legerősebb érzés és... az vajon elég, ha azt mondanám, hogy még Ollietól is hamarabb válnék meg, mint Jennától? Tényleg nagyon szerelmes vagyok, de attól még nem tudom megmagyarázni, hogy miért. Nem tudom elmondani, mit szeretek benne. Egyszerűen csak így van és kész.
- Bemutatlak neki. Bármikor. Amikor csak szeretnéd. Akár ma is velem jöhetsz - ajánlom fel gondolkodás nélkül. Most először tényleg lelkesebben beszélek, mint eddig. Fogalmam sincs, mi fog kisülni abból, ha ők megismerik egymást, de semmi rossz. Mind a ketten nagyon fontosak nekem, nem lehetnek rosszban.
- Túl sok szemetet fogtál már ki? - kérdezek rá, mielőtt rájönnék, hogy talán nem kellene. De csak úgy kicsúszott a kérdés a számon, most pedig már nincs visszaút.
Eddig fogadni mertem volna, hogy van valakije. Még egy férj is beleférne a képbe. Valahogy nem tudom elképzelni, hogy egyedül van. De nem kérdezek semmi mást, csak bólintok és már újra beszélek is. Az ölelés most egész természetesnek tűnik. Nem kezdek feszengeni, nem bámulom a földet, csak mosolyogva nézek rá egy pillanatra.
- De ha már itt vagyok, vedd hasznomat - szélesedik ki a mosolyom és tényleg próbálok úgy tenni, mintha valami nagymenő lennék, aki puszta hobbiból látja el olyannak a baját, aki megérdemli. Ha így lenne!
Viszont én nagyon nem vagyok olyan. Attól persze még jó dolog volt egy pillanatra elképzelni. A valóság viszont az, hogy nagy hallgatásba burkolózok. Még mindig ott motoszkál az agyam legmélyén, hogy megosszam vele ezt az egész gyerek dolgot. Nagyon el szeretném mondani.
- Te tudsz valamit... a gyerekekről? - kérdezek rá elég hirtelen magam mögött hagyva a hallgatást. Fogalmam sincs, milyen választ várok tőle, de neki talán többet meséltek ilyesmiről, mint nekem. Vagy legalább jobban odafigyelt.
- Csak mert, tudod... - ezt a mondatot már nem tudom befejezni, de legalább a szemeit nézem és nem a földet bámulom. Mintha ettől könnyebben rá tudna jönni, hogy miért kérdezem.

Tárgy: Re: Sunset Park 20.02.14 21:23

Link & Kiki

Tudom én, hogy különleges vagyok, és egy kicsit sem zavar, amit mond. Igenis a testvérének gondolom magam, csak elszakítottak minket egymásból elég hosszú időre, de most újra összetalálkoztunk és megint minden a legnagyobb rendben lesz, és most már el nem eresztem magamtól. Inkább a masszázst sem erőltetem, de ezt még ráérek átgondolni akkor, ha erre kerül sor. Egyelőre még nem tudom, hogy mi hogy lesz, most az a fő, hogy ne nézze folyton a földet, mert ez egy picit zavar, még akkor is, ha végül nem teszem szóvá. A kis kétértelmű válaszomat azt hiszem nem érti meg pontosan, és talán ez most így is a jobb, mert félő, hogy akkor megint a földet kezdené ez vizslatni.
- Nem rúgok és harapok, csak akkor, ha el akarsz tűnni, akkor véged! - nagyon fenyegetően igyekszem ám nézni, bár nem az igazi, ha egyszer közben majdnem elnevetem magam, de hát nem megy ennél jobban, akárhogy igyekszem. Már nem ott tartunk, hogy tényleg neki tudnék menni, hogy megverjem. Azért ahhoz azt hiszem már kicsit idősek is vagyunk, akármennyire is a testvéremnek gondolom, azért mégis csak furcsa lenne birkózni, meg mit tudom én. Azért azt látom, hogy lassan kezdi összeszedni magát, legalább már a padon ülve nem folyamatosan lefelé néz és azt hiszem ezzel már egészen jók is vagyunk. Majd csak eljutunk egyszer újra arra a régi szintre, vagy legalábbis jobban megközelítjük, mint most.
- Értem, így már világos, de hogy ő az első? Nem kapkodnak utánad a lányok Link? Vagy csak válogatós vagy igaz? - kedves srác és vicces is volt régen és én imádtam vele lenni, szóval furcsa arra gondolni, hogy nem volt előtte senkije, akit szeretett volna. Persze arról fogalmam sincs, hogy az ideje nagy részét a szobájában töltötte el. Jó eséllyel erősen meglepne, ha ezt tudnám. Nem szép dolog, hogy így elzárták a világról. Viszont azt értem én, amit mond, nem lehet a szerelmet csak úgy megmagyarázni, én pedig határozottan örülök neki, hogy valaki közel áll a szívéhez. - És hogy ismerted meg? - túlságosan kíváncsi vagyok? Majd leállít, ha valami zavaró neki és nem akar róla beszélni. Én mondjuk elég nyitott vagyok, de ő ahogy eddig a cipőjét nézte úgy fest, hogy nem annyira az.
- Húha, nem akarok én így rátörni, meg tudod... - kicsit hezitálok, hiszen azért nem vagyok benne biztos, hogy ő tényleg tisztában van mindennel, ami az élet nagy dolgaival kapcsolatos. - Nem biztos ám, hogy örülne az a lány, ha beállítanál hozzá és meglepetésképp vinnél magaddal egy másik lányt. Jobb az ilyet óvatosan adagolni, ki tudja mennyire féltékeny típus, vagy tudom is én. - szeretek haverkodni és volt már belőle gondom, hogy egy fiú barát barátnője nem értékelte túlzottan, hogy jóban voltam a pasijával, pedig én aztán nem akartam semmit az illetőtől, csak jókat hülyültünk és ennyi. Jobb azért az ilyesmivel óvatosnak lenni.
- Akadt néhány, vagy mindig csak én választok rosszul a fene tudja. Most inkább egyszerűen csak... ön megvalósítok, ahhoz nem kell pasi. - mosolyodom el. Persze jól esik, amit mondd, hogy majd ő megvéd, meg ellátja a szemét pasik baját. Bár azért volt már olyan pasival dolgom, akivel tuti, hogy nem ereszteném össze Linket, mert nem szeretném, hogy baja essen. Az élet meg amúgy is ilyen, időnként van egy nagy adag szívás, aztán majd csak lesznek pozitív részek is igaz? Aztán viszont igazán nem értem a kérdését, hogy mit tudok a gyerekekről, meg ilyesmi. Ráncolom is kissé a homlokomat, de nem sikerült rájönnöm, hogy mire is célozgat.
- Hát nem sokat. Kisebb tesóm nincs és nem tervezek egyelőre gyereket, tuti alkalmatlan lennék szülőnek. De... miért kérdezed? - komolyan azon töröm a fejem, hogy csak nem emlékszem mikor jött ez a téma szóba, vagy mi a jó fene van. Mert tudom... de mit tudok?

Tárgy: Re: Sunset Park 21.02.14 15:02

______________________________________________________________
Nem látok én semmilyen kétértelmű dolgot a szavaiban. Ahhoz nekem túl egyszerűen működik az agyam ilyen szempontból. Vagy azt hiszem, mondhatnám azt is, hogy gyerekesen. Úgyhogy ezzel nem törődök sokat.
- Ígérem, hogy nem tűnök el! - esküdözök pont úgy, ahogy kell. Jobb kéz a szívemen és társaik, majd egy nagy, őszinte mosoly, ahogy rájövök, hogy át sem gondoltam, csak tettem, amit szerettem volna. Egész... könnyű volt.
Nem mintha ettől még a továbbiakban is minden így menne. Néha feszengeni kezdek, de a kezdetekhez képest lassan, de felengedek. A szavakkal persze még így is elég nehezen birkózok meg, de most úgy hiszem, hogy később majd ez is menni fog még. Csak nem most.
- Annyira nem vagyok válogatós, csak... ők azok - próbálom elviccelni és ebben azért van valami igazság. Amikor még próbálkoztam is, vagy nem jutottam a szótlan bámulásnál tovább, vagy csak fájdalmasan őszinték voltak velem, miután kinyögtem pár szót. De ezt inkább nem vallanám be. Nem is hiszem, hogy menne.
- Igazából jól megvoltam én nélkülük. Van... volt két gekkóm és egy csomó makettem. Hajók, tankok... minden. Jó volt nekem a szobámban - mosolyodok el, miközben attól a kis hibától eltekintve egész lelkesen mesélek neki. Egy pillanatra elfelejtem azt, hogy nem ilyennek ismert és nem így kellene viselkednem vele. Még akkor sem tér vissza a kényszer, amikor felteszi a következő kérdést.
- A kezemre öntöttem a forró kávéját - emelem fel a jobb kezem, hogy megmutassam. Nem mintha bármi látszódna rajta a kis vörös csíkon kívül, ami a körmömnek a nyoma. Hamar el is tüntetem újra.
- Amikor elmondtam neki, hogy nem éreztem... Ő idegeskedett, aztán meg... - oké, ebbe már belevörösödök, de közben vigyorgok. Pedig még csak gondolatban jutottam el a folytatásig. Ezt viszont már eszemben sincs megosztani vele. Nem is hiszem, hogy ilyenről szoktak beszélni.
Inkább témát váltok és felajánlom, hogyha mindenképp meg akarja ismerni, igazán velem jöhet, akár most is. Nem látok én abban semmi rosszat, hogyha vele együtt lepem meg. Biztos jól kijönnek. Ha úgy vesszük, jelenleg ők a két legfontosabb személy az életemben. Nem lehet, hogy ne ismerjék és kedveljék egymást!
- Féltékeny? Áh, nem hiszem. Tudja, hogy őt szeretem és te a testvérem van. Nincs miért aggódnia - tudom le ennyivel, de nem erőltetem tovább a dolgot. Ha majd máskor találkozna vele inkább, akkor majd máskor. Ettől függetlenül én biztos, hogy mesélni fogok majd arról, hogy kivel találkoztam. Nem lesz abból baj.
- Én biztos nem fogom megnehezíteni a dolgod. És nem vagyok... szemét pasi. Szóval, maradhatok. Igaz? - kérdezem egy pillanat alatt elbizonytalanodva. Tudom én, hogy most arról van szó, hogy olyan barát-pasi nem kell neki, de... attól még jobb biztosra menni. Most pedig, hogy már kicsúszott a számon, úgyis mindegy.
Ha pedig itt tartunk, addig jár a fejemben az a bizonyos kérdés, hogy végül csak kimondom. Így is már túl sokat hezitáltam, túl sokat voltam csendben és túl sok végkimenetel játszódott le bennem. Azt persze nem bántam volna, ha érti, miért kérdezem. Még egyszer sem mondtam ki nyíltan, hogy mi a helyzet, de most lehet, kénytelen leszek.
- Mert... úgy tűnik, hogy én apa leszek és... gondoltam te tudsz tanácsot adni... és akkor nem kell szereznem egy csomó ilyen... izés könyvet - nem tudom, hogy ami megjelenik az arcomon, az valami mosolyféleség, vagy inkább egy grimasz. Néha örülök neki, hogy így alakult, néha viszont fogalmam sincs arról, hogy fogom végigcsinálni. De ha bárkinek a tanácsát minden további nélkül elfogadom, akkor az Kiki. Még ha úgy tűnik, hogy nincs is ilyesmiben tapasztalata.

Tárgy: Re: Sunset Park 21.02.14 19:09

Link & Kiki

Őt tényleg csak akkor harapnám, vagy ütném meg, ha el akarna tűnni, de annyira azért vagyok fenyegető, hogy ilyesmit még véletlenül se akarjon megpróbálni, meg hát remélem, hogy ő is örül annyira annak, hogy újra találkoztunk, hogy ne is forduljon meg a fejében. Elmosolyodom, amikor válaszol, főleg hogy még a kezét is a szívére teszi, meg minden, ahogy az a nagykönyvben meg van írva.
- Rendben, hiszek neked. - jó nem viszem túlzásba és nem kap még egy puszit, pedig egészen nagy a késztetés, de kibírom. A végén megint zavarba jönne. Azért azt már kezdem érteni, hogy változott elég sokat, mióta gyerekek voltunk és kell neki egy kis idő, mire sikerül neki ténylegesen feloldódni. Bár azt hiszem teljesen akkor sem fog, de ha már nagyjából sikerül az is valami. Én meg addig valamelyest visszafogom magam, hogy mindenkinek könnyebb dolga legyen. Az viszont tényleg meglep, hogy még nem volt előtte jó eséllyel senkije, ha egyszer első szerelemről van szó.
- A lányok buták tudnak ám lenni az a baj. - mosolyodom el. - De a gekkók jók, már amennyire én értek az ilyesmihez. A makettekhez még annyira sem. - teszem még hozzá. Persze azért ez nem hangzik túl jól, de nem mutatom ki, hogy sajnálom, hogy így alakult az élete. A szobájában gekkókkal, meg ilyesmivel nem lehetett túl kellemes. És még a lányok se voltak vele valami kedvesek, ha így alakult az élete. De most már minden rendben van és ez a lényeg. Az viszont naná, hogy érdekel, hogy milyen volt a találkozása azzal a lánnyal. Minden érdekelne, csak hát nem akarom kihúzni belőle a szavakat, ha esetleg nehezebben beszél erről.
- És, ha jól sejtem, akkor azt te nem érezted, mármint, hogy fáj. - bólogatok és igyekszem értelmezni a helyzetet. Ha normális volt az a lány, akkor minden bizonnyal segített neki és persze megijedt. Én is szívbajt kapnék, ha valaki forró kávéval öntené le a kezét, és nem reagálna úgy, ahogy kéne. Aztán persze naná, hogy az elharapott mondat érdekel, hogy mi is volt az az aztán meg, főleg mivel rendesen elvörösödik, de közben vigyorog. Hát komolyan, mi volt az után, hogy leöntötte a kezét és az ennyire csodás volt?
- Aztán meg? Most már nagyon kíváncsi lettem! - nem lehet csak így lezárni egy mondatot. Ahogy Monica mondaná minden történetet be kell fejezni! Nem szabad nyitva hagyni, főleg akkor, ha ilyen reakciót látok az arcán. Persze, ha nagyon nem akarja elmondani, nem fogom erőltetni, de attól még nagyon érdekel ennek a nagy vörösödésnek az oka. Viszont abban akkor sem vagyok biztos, hogy az a leányzó annyira oda lesz értem. Szerintem a helyében én se lennék így ezzel, de persze nem biztos, hogy olyan mint én.
- Rendben van, de akkor is hasznos, ha óvatosan adagolod a dolgokat. Hidd el, én ismerem a nőket... én is az vagyok, vagy mi a szösz. - tudunk ám nagyon féltékenyek lenni, szóval ő bármennyire is naivan áll ehhez a témához, én úgy gondolom, hogy mégis csak jobb, ha óvatosan áll hozzá. Nem kell nekem oda betoppanni, hanem majd szépen elmeséli neki ezt az egészet, aztán majd amikor már sor kerülhet rá, akkor találkozom vele. Így lesz ez a legjobb.
- Hát Link, ha én nem vagyok úgy lány, akkor te nem vagy úgy pasi, szóval... maradhatsz. - villantok egy széles mosolyt. Eszem ágában sem lenne őt elzavarni, meg hát tényleg nem az a szemét pasi típus, én pedig oda és vissza vagyok, hogy újra találkoztunk, fel sem merül bennem, hogy véletlenül is elzavarjam akárhová. Pont hogy mérges leszek, ha el akar menni, mármint hosszú távra, mert persze most majd elmehet ahhoz a lányhoz nyugodtan. Azt viszont tényleg nem értem, amit próbál nekem elmagyarázni így félszavakkal. Hiába voltunk régen összenőve, most azért már nem tudom úgy megérteni minden félmondatát. Nem esik le, hogy miért kérdezi ezt a gyerek dolgot, főleg, mert amúgy nem is értek a gyerekekhez. Nincs kis tesóm, és saját gyerekem sem. Nem is tudnék szerintem mit kezdeni vele. Amikor végül kiderül miről is van szó, simán majdnem leesik az állam. Elkerekedik rendesen a szemem. Oké, erre nem gondoltam volna az tuti!
- Apa... leszel? És nem ezzel kezdted? Hogyan, vagy mi, vagy... attól a lánytól? Akartátok, vagy...? Hűűű az anyja! - jó, lehet hogy nem így kell lereagálni, meg hát nem reagálok erre a könyv témára sem, de én nem értek a gyerekekhez, kicsit sem. És nehezen tudom lereagálni értelmesen ezt az egészet. Apa lesz és... oké, legalább a döbbenetet kéne eltüntetni az arcomról igaz? Nem arról van szó, hogy nem feltételeztem róla ilyesmit... de igen arról van szó. De nem azért, mert szerintem nem lenne jó apa, vagy ilyesmi, csak... nem tehetek róla, de meglepett nagyon.

Tárgy: Re: Sunset Park 21.02.14 21:48

______________________________________________________________
Gondolkodás nélkül ígérem meg neki, hogy nem tűnök el csak úgy. Ezt az egyet biztos nem kell megfontolni. Maradok, ez egy percig sem kérdés. Eddig nem mehettem sehova, most pedig nem vonz, hogy elmenjek a városból. Megvan itt minden, ami kellhet. Ráadásul itt van most már ő is.
- Tudnak... csak a különlegesek nem - jelenik meg egy igazán halvány, de legalább őszinte mosoly az arcomon. Bármennyire is idegeskedtem eddig, egyre sűrűbben jó a kedvem és feledkezek meg arról, hogyan "kellene" viselkednem. Ezért is van az, hogy szinte azonnal mesélek is neki a gekkókról és a makettekről. Másról nem is igazán tudnék, ha akarnék sem. Nem volt több dolog része az életemnek eddig. De ezt inkább nem részletezem.
Arról már könnyebben beszélek, hogy hogy ismertem meg Jennát. Minden apróságra emlékszek és hogyha egy kicsit is hagynám elragadtatni magam, biztos, hogy képes lennék vagy fél órán át részletezni.
- Tényleg nem éreztem. Ő pánikolt, én pedig maradni akartam a gépnél, hogy megrendeljem, amiért mentem. Mert közben ment a visszaszámlálás. Persze végül lecsúsztam az akcióról - vágok egy pillanatra csalódott arcot, de az igazat megvallva, már pár órára rá sem bántam annyira, hogy nem tudtam leadni a rendelést. Jobban kaptam annál a makettnél. Viszont ezt részletezni? Elmondani, hogy mi volt... azután... hogy...? Olyan vörös a fejem, mint a főtt rák, de közben vigyorgok.
- Elmentünk enni a mekibe - fejezem be a mondatot csak azért, hogy mondjak valamit. Közben pedig szinte könyörgően nézek rá, hogy ne kérdezze. Fogalmam sincs, hogy kell az ilyesmit elmondani, amikor akkor történt. Sőt, ha tippelnem kellene, azt mondanám, hogy nem is szokás ilyesmiről beszélni. Akkor sem, ha... ha ő kérdezi.
Azt viszont gond nélkül ajánlom fel, hogy jöjjön most velem. Szívesen bemutatom Jennának ma este. Biztos, hogy jól megértik majd egymást. Így kell lennie. De úgy tűnik, hogy csak én lelkesedek az ötletért. Először nem látom, hogy hol a hiba, de kénytelen vagyok rábólintani az érvelésére.
- Akkor kell egy terv... és... Értem - motyogom magam el és egy nagyot bólintok. Most már értem, hogy miért is nem olyan jó ötlet csak úgy beállítani vele. Emlékszek az érzésre, amikor elmondta, hogy mással volt. Gondolom hasonló lehet, ha csak feltételezi is az ember, hogy a másik... Tényleg jobb lassan felhozni a témát és csak később, egy másik alkalommal összehozni ezt a találkozót.
Ezt az egészet elraktározom magamban és máris figyelhetek a következő szavaira. Egy hatalmas mosoly terül szét az arcomon, amikor megadja az engedélyt, hogy maradhatok az élete része, mert nem fogok bekavarni a terveibe. Nem tudom, hogy tényleg számítottam-e más válaszra, de most nagyon tudok örülni, hogy azt mondta, amit. Most már csak azzal kell megbirkóznom, hogy kimondja, ami ott motoszkál már percek óta a fejemben. Nem olyan könnyű megfogalmazni. Még senkinek nem mondtam, pedig megfogadtam magamban, hogy megkeresem Robertet és tanácsot kérek tőle. De nem bírtam rávenni magam. Most viszont kissé akadozva, lassan térve a lényegre, kinyögöm, amit akarok.
- Ez most... megint egy kicsit sok... kérdés - mondom kissé bizonytalanul. Nem igazán tudom eldönteni, hogy ez-e a normális reakció arra, ha a másik ilyesmit említ. Az viszont biztos, hogy pislogok párat, miközben ő próbálja magát összeszedni.
- Jól... vagy? - teszek fel most én egy kérdést, mielőtt összeszedném magam, én neki próbálnék válaszolni. Ahhoz úgyis idő kell. Annyi kérdést sorolt fel hirtelen, hogy az csak na.
- Nem hittem, hogy ez olyan fontos, hogy ezzel támadjalak le... mármint... És igen, ő - húzódik apró mosolyra a szám, ahogy felnézek rá. Most nem vörösödik az arcom, egyszerűen csak kicsit, de boldog mosoly játszik az arcomon.
- Mi volt még a többi kérdés? - akadok el egy pillanatra. Tényleg elfelejtettem, hogy kérdezett-e még valamit, amire válaszolnom kellene.

Tárgy: Re: Sunset Park 22.02.14 14:21

Link & Kiki

Rosszul érzem azért magam kicsit legbelül, hogy nem volt valami remek élete eddig, de az a fő, hogy most már az van, nem igaz? Remélem, hogy ez így is marad és most már nem kell többet bezárva lennie a szobájába. De persze hogy sokkal jobbal leköt ez a történet a lányról, akit úgy szeret. Igazából én minden részletre kíváncsi lennék, de próbálom visszafogni magam annak fényében, hogy ő mennyire zavarban van néhány részlettől.
- Ha jól sejtem azért annyira nem sajnálod, hogy lecsúsztál arról az akcióról. - mosolyodom el, főleg amikor meglátom azt a vigyort az arcán, miközben a feje tényleg olyan vörös, mintha órákat feküdt volna a nyári tűző napon. Őszintén szólva lennének tippjeim, bár azt hiszem még a remek képzelőerőmmel sem érnék a nyomába annak, ami igazából történt. Végülis érthető, ha ezt nem akarja csak úgy nyíltan ecsetelni nekem.
- Szóval a fantáziámra bízod, hogy értelmezzem ezt a vörös fejet és ezt a széles vigyort. Öreg hiba! - nevetem el magam, de nem erősködöm. Értem én, hogy erről nem beszél túlságosan könnyen. Nem is lep meg túlságosan a dolog, én sem mindenről beszélek mindenkivel könnyen, pedig én amúgy is sokkal nyitottabb vagyok mint ő és néha úgy dőlnek belőlem a szavak, mintha kötelező lenne ennyit beszélnem. Maradjunk akkor csak annyiban, hogy elmentek enni a mekibe, beérem ennyi infoval. Viszont azt akkor is próbálom vele megértetni, hogy ez a nagy találkozás nem lesz így jó hirtelen. Jobb lenne, ha adagolnál neki az infot. Nem arról van szó, hogy túl nagy az egom, de attól még tisztában vagyok a külsőmmel és azért bőven előfordul, hogy valaki esetleg irigy lesz rám. Szóval mindenképpen érdemes óvatosan intézni ezt a kis bejelentést. Szerencsére végül csak megérti.
- Nem olyan bonyolult ez, csak előbb mesélj rólam és ne zúdítsd rá mindent egyszerre. Szerintem én sem örülnék neki, ha a pasim beállítana egy másik lánnyal nagy hirtelen. - Nem kell ezt túltervezni, csak ügyesen kell elmagyarázni és nem lesz gond. Tényleg olyanok vagyunk, mint a testvérek, még ha ez vér szerint nincs is így ugye, csak sokan hajlamosak erre az apróságra figyelni. Mindenesetre egy biztos, hogy én szeretném, ha velem maradna továbbra is, vagy én vele, teljesen mindegy. Viszont ami ezek után jön, ez az apa leszek dolog... hát nem tehetek róla, de finoman szólva is ledöbbenek. Laza vagyok, de valahogy mégis úgy fogalmazódik meg bennem az ilyesmi mindig, hogy egy gyerek családba való, ahol van két szülő, meg házasság, meg minden és eléggé úgy fest, hogy ami nekik van, az még viszonylag friss kapcsolat. Legalábbis, ahogy én a szavaiból értettem. Ezért is jön hirtelen az a sok kérdés.
- Bocsánat, csak... meglepődtem. - elnézést kérő mosollyal pillantok rá. Nem volt direkt ez a nagy kérdés özön, de tényleg. Egyszerűen csak kicsúsztak, hiszen azért mégis csak sokkolt a hír és kell egy kis idő, amíg megemésztem. Arra már szélesebben elmosolyodom, amikor ő miattam aggódik, hogy jól vagyok-e. Csak bólintok egy aprót és inkább arra figyelek, amit mond. De legalább boldog, vagy legalábbis a mosolya ezt mutatja. Én tuti biztos, hogy hülyét kapnék első körben, ha kiderülne, hogy terhes vagyok.
- Hát hogy, hogyan történt, vagy terveztétek? És elveszed feleségül? És mennyi idős? - jó tudom megint sok, de maximum elismételem majd. Azért ez nagyon-nagy dolog én azt mondom. Szeretném, ha minél többet mesélne róla, de közben meg pont ehhez a lányhoz megy, aki terhes, én meg itt feltartom. Ajj, mennyi gond így hirtelen! Már lassan megint sikerül elfelejtenem ezt a kis táskás incidenst is, simán képes leszek elindulni haza, úgy hogy elfelejtettem, hogy nincs se kulcsom, se semmim. Izgalmas lesz!

Tárgy: Re: Sunset Park 22.02.14 16:10

______________________________________________________________
Meglepően könnyedén beszélek arról, hogy hogy ismertem meg Jennát, mint bármi másról. Legalábbis addig, amíg el nem érek az "azután" részhez. Fogalmam sincs, hogy kell ilyesmit elmondani. Abban sem vagyok biztos, hogy el kellene. Végül csak vörösödik a fejem és vigyorgok, de beszélni nem tudok. Addig jutok, hogy a mekibe mentünk. Semmi több.
- Akkor még sajnáltam, de most... - elég határozottan rázom meg a fejem, miközben ha akarnám sem tudnám eltüntetni a mosolyt az arcomról.
Őszintén? Már nem is tudom pontosan melyik makett volt az. A 2936-os vagy a 2946-os? Nem sok különbség van közöttük, csak a festés, de tényleg nem emlékszem. Nem is számít. Az egész makettezést hátrahagytam. Hogy véglegesen-e, abban már nem vagyok biztos, de egyelőre mindenképp.
- Elmondani biztos nem tudom, hogy... mit... csinált... - próbálom lezárni, de lehetséges, hogy ezzel a félmagyarázattal csak rontottam. Ezek után már tényleg nem tudok megszólalni. Akkor sem, ha tényleg akarok.
Idő kell, amíg összeszedem magam, kiűzöm az emlékeket a fejemből és az egészet csak elfelejtem. Arról viszont nagy lelkesedéssel beszélek, hogy most is jöhet velem, ha meg szeretné ismerni. Végül kell egy kis idő, amíg megértem, hogy ez miért is rossz ötlet. Nagyokat bólintok, ahogy elmagyarázza. Ha lenne nálam bármi, biztos, hogy megtalálnám a módját, hogy jegyzeteljek. De se toll, se papír nem lapul a zsebemben sajnos. Így minden szavát fejben próbálom elraktározni és majd úgy tenni, ahogy mondja.
Egyelőre viszont másra terelődnek a gondolataim. Talán rossz ötlet ezt elmondani. Talán nem. Mégis kicsúszik a számon a hír, amit még senkinek sem mondtam el. Fogalmam sincs, mit gondoltam, hogy fog reagálni. Az viszont biztos, hogy annyi kérdésre, ami elhangzik, megint képtelen vagyok válaszolni. Ha nem látnám az egész után az apró mosolyt, biztos, hogy olyan zavarban lennék, hogy az csak na. Már így is ott tartok, hogy csak egy-egy pillanatra nézek rá és akkor is csak azért, hogy megkérdezzem, jól van-e. Ezek után már a nagyobb mosoly belőlem is újabb bátorságot hoz a felszínre. Most már én is képes vagyok mosolyogni.
- Nem terveztük. Én nem is tudtam, hogy... - jó, ez nagyon rosszul jönne ki, ha befejezném a mondatot. De tény, hogy egyszer sem járt a lehetőség a fejemben. Mégis elharapom a mondatot és a következő kérdésre válaszolok.
- Húsz éves és... kellene? Feleségül kellene vennem? Nem gondolkodtam rajta - vallom be egy kis hezitálás után, majd egy percre magam elé meredek. Nem igazán fordult meg a fejemben, hogy ezt kellene tennem. Nem hiszem, hogy ellenemre lenne, csak...
Újra felnézek, mielőtt megkattannék a saját gondolataimtól. Azt hiszem, az lesz, amit ő mond. Az a legegyszerűbb.
- Neked... így a tanfolyam után, nem kell sehova menned? Mert esetleg... elkísérhetlek - hozok fel egy másik témát csak azért, hogy ne járjon az előbbin az eszem. Azt hiszem, még így is lesz miatta pár álmatlan éjszakám. Hiába a frissen mosott szuperhősös pizsamám, nem fog segíteni az alvásban.

Tárgy: Re: Sunset Park 23.02.14 20:32

Link & Kiki

Ebben valahogy biztos vagyok, látom én arról a széles vigyorról, hogy már tuti nem sajnálja, hogy lemaradt erről a nagy akcióról. Én se sajnálnám a helyében, hogy őszinte legyek. Az az igazság, hogy kimondottan jól is áll neki, hogy boldog, vagy legalábbis, ha jól sejtem, akkor nagyon is az. Az viszont tényleg érdekes, amitől így vörösödik. Persze, hogy kíváncsi vagyok, de nem fogom kihúzni belőle, hogy pontosan mi is történt. Végülis lehet olyasmi, ami az ő titkuk marad, mégis csak egy pár. Bár azért az is bátor dolog, hogy rám bízza, hogy képzeljem el, mert hát elég erőteljes képzelőerőm van ugye.
- Hogy mit csinált? Hoppá! Inkább ne mondj semmit, mert tényleg beindulnak itt a fejemben a dolgok. - vigyorodom el, főleg hogy ő már így is tiszta vörös. Őszintén szólva még ha nem is biztos, hogy eljutnék addig, ami valójában történt, lennének zavarba ejtő ötleteim, és az tuti, hogy ő most állatira zavarban van, már csak az emlékektől is. Az viszont tuti, hogy nem most fogok elmenni meglátogatni a lányt, meg annak még rossz vége is lehet. Majd szépen fokozatosan, főleg azok után gondolom így, ami kiderül. Egy terhes nő jóval veszélyesebb lehet, mint aki nem az, pedig azok is azért tudnak érdekes dolgokat művelni. Aztán persze zúdulnak rá a kérdések, akármennyire is próbálom én visszafogni magam, de hát mégis csak sokkoló a hír. Csak az térít magamhoz, hogy ő még miattam aggódik, hogy jól vagyok-e. Hát jól persze, csak kell egy kis idő, amíg tényleg sikerül észhez térnem. Azért ez elég nagy dolog, és meglep, hogy nem eleve ezzel indított. Bár azt hiszem én se jelenteném be csak úgy könnyedén, hogy gyerekem lesz, na nem azért, mert nem lennék büszke rá, csak hát... na, azért ez nagy dolog. Végül csak sikerült lassabban is kimondanom azt, ami érdekel, bár még tuti, hogy fel tudnék tenni millió kérdést pluszban.
- Hát nem kötelező tudod, csak... E téren olyan régimódi vagyok, hogy ha már gyerek, akkor házasság, de persze ezzel nem mindenki van így. - megrántom a vállam. A fene tudja, hogy szükség lenne-e tényleg rá. Meg hát végül is nincs sok közöm hozzá, és ha az a leányzó még csak húsz éves, akkor lehet hogy tényleg nem kell semmit elsietni. Nem hiszem, hogy megtudnám én mondani neki, hogy mit tegyen. Nekem sincs sok fogalmam rajta, csak talán minden nőnek az a biztosabb, ha terhes, ha tudja, hogy nem marad vele egyedül és végül is egy házasságból már nehezebb kihátrálni, nem úgy, mint egy sima együttélésből.
- És együtt éltek? Vagyis... ha még friss ez, és nem terveztétek. Uh, ki foglak borítani, ha sokat kérdezek igaz? - elnézést kérő mosollyal pillantok rá. Ha jól sejtem, főleg az arckifejezéséből, akkor még nem pontosan tudja, hogy mi is lesz velük a jövőben, én meg mindenféle olyat kérdezek, hogy ihaj. Az előbb még ő akarta tudni, hogy értek-e a gyerekekhez, ez azért elég sok mindent elárul.
- Áh, nem, egyelőre meg kell oldanom, hogy jutok be a lakásomba. Tudod a kulcs, telefon minden elszállt. - elhúzom a szám, mert ezt egészen jól sikerült elfelejtenem. - De majd kitalálok valamit, maximum a gondnokot ébresztem fel. Imádni fog érte. - öreg pasas, szóval szerintem hülyét fog kapni, ha így későn bekopogtatok nála. De nincs más választás, ha nem a lépcsőházban akarom eltölteni az éjszakát.

Tárgy: Re: Sunset Park 24.02.14 16:33

______________________________________________________________
Még ha igazán próbálkozok sem tudok semmit kinyögni abból, ami történt azután. Csak vörösödik a fejem és azzal nem igazán segít, hogy ha pár szót is mondok, egyből válaszol rá. Minél kevésbé akarom elárulni most már, annál rosszabb. Már arra sem vagyok képes, hogy szemmel könyörögjek, hogy hagyjuk a témát. Csak lesütöm a szemem. Már csak azt nem értem, miért van még mindig mosoly az arcomon.
Mintha egy örökkévalóság lenne, mire valamivel könnyebb témához érünk. Nem mintha most tudnám, hogy mit kellene mondanom, vagy tennem. Először csak elgondolkozok, de aztán mégis segítséget kérek tőle és rákérdezek. A válasza után újabb hallgatás következik, végül egy nagy bólintás. Most, hogy eszembe juttatta a lehetőséget, nem bírok szabadulni a gondolattól. Bár nem hiszem, hogy túl sok mindent kell átgondolni. Végül is, logikus, amit mond. Szerelem, gyerek, házasság. A sorrend nem számít. És jobban belegondolva... nem találok olyan érvet, ami miatt meg kellene hátrálnom. Miért ne kérhetném meg a kezét? Persze majd még átgondolom. Valószínűleg sok-sok éjszakán át.
- Én nem tudom, hogy vagyok vele, de talán, nem lenne rossz... végül is... szeretem - mosolyodok el lassan és hiába mondom azt magamban, hogy még átgondolom, már döntöttem. Arról még fogalmam sincs, hogy pontosan hogyan fogok én egy ilyet összehozni, de megoldom. Valahogy. Ha más nem, veszem a bátorságot és segítséget kérek.
- Van olyan könyv, ami azt írja le, hogy kell jól megcsinálni egy... ilyen izét? Lánykérést? - kérdezem és gondolatban újra előveszem azt a bizonyos jegyzetfüzetet, hogy biztos ne felejtsem el, amint mond.
- Csak akkor borítasz ki, ha egyszerre teszel fel egy csomó kérdést. Ahogy eddig csináltad - nézek rá egy féloldalas mosollyal, majd felidézem, hogy mi is volt a következő kérdés, amit feltett.
- Együtt. A bátyjánál. Vagyis ő hivatalosan ott lakik én meg... nem volt más hely, ahova menjek, miután... Szóval csak ott kötöttem ki - mondom pár másodperces szünetekkel. Tudom, hogy nem a legjobb, ahogy most áll a helyzet, de fogalmam sincs, hogyan változtathatnék. Saját lakás? Elég nehéz lenne a semmiből szerezni egyet. Arról pedig szó sem lehet, hogy visszamenjek. Nem és nem. Bármi történik ezek után.
- Értek a zárakhoz. A saját ajtómon lévőt is megbütyköltem. Feltörhetem a lakásodét... Vagy legalábbis megpróbálhatom - ajánlom fel szinte azonnal. Fogalmam sincs, miért lelkesedek ennyire, de nagyon szeretnék neki segíteni. Csak mert... csak mert.

Tárgy: Re: Sunset Park 24.02.14 18:26

Link & Kiki

Nem erőltetem én, látom, hogy mennyire kivan már attól is, hogy arra gondol, mi történt. Bár őszintén szólva lennének ötleteim, de lehet hogy még úgy se kerülnék a valóság közelébe sem. Nem is biztos, hogy azért rám tartozik ilyen mélységeiben ez az egész, csak hát azért kíváncsi vagyok, nem tehetek róla. A könnyebb témák már jobban mennek neki is, ezért inkább arra koncentrálok, bár még maga a gyerek téma is kissé sokkol, de azért sikerül végül elfogadnom, hogy ez van. Ha szeretik egymást akkor jó ez végül is nem? Csak ugye tényleg nálam valahogy az az alapvető, hogy ha már gyerek, akkor házasság, de láthatóan benne ez eddig még csak fel sem merült. Nem akarok én butaságot mondani, vagy elültetni a bogarat a fülében, ami talán rosszat okoz. Nehogy aztán miattam legyen valami baj, azt nem venném a lelkemre.
- Te tudod Link, gondold át, hogy jó ötlet-e. Meg végül is te ismered, hogy tudd, hogyan reagálna. De a fő, hogy szereted. - nem is tudom, hogy én mit tennék, ha valaki megkérné a kezem. Ha szeretem és tényleg fontos nekem... végül is vannak, akik pár hét ismeretség után összeházasodnak. Habár tény, hogy eléggé le is szokott esni az emberek álla, ha ilyesmit látnak meg. Ha jól sejtem akkor ők sem ismerik még olyan nagyon régen egymást, valahogy még olyan frissnek tűnik ez, mert hát Link annyira lelkes. A kérdésére viszont nem tehetek róla, de elnevetem magam, csak egy pillanatra.
- Bocsánat. Nem hiszem, hogy van ilyen könyv, bár ma már szinte mindenről írnak, meg vannak esküvői magazinok is, de az megint más. Szerintem az a fontos, hogy személyes legyen, ami neki is meg neked is különleges. - nem hiszem, hogy ebben más adhat tanácsot, hiszen ő ismeri. Az az igazság, hogy vannak sablonok, de lehet hogy azt van, aki giccsesnek tartja. A rejts a gyűrűt sütibe, vagy pezsgőbe, tudom is én. Van az étterem, meg a romantikus éjszaka csillagok alatti piknik, de hogy most kinek mi jön be. Még azt sem tudom, hogy én mit szeretnék, bár azt hiszem, ha valaki igazán szeret és meg akar lepni, akkor mindennel boldoggá tudna tenni, nem a hely, vagy a mód számat. Olyan is van, aki csak úgy egy sima hétköznapot varázsol csodássá.
- Hát igyekszem visszafogni magam a későbbiekben, becs szó. - nagyon fogok igyekezni, mert láttam ám, hogy mennyire sokkoltam a sok kérdéssel előzőleg is, meg most is. Csak hát néha úgy jönnek a dolgok és nem tudok megálljt parancsolni nekik.
- Miért, nem volt hová menned? Még mindig alig tudom, hogy mi volt veled Link, valamikor elmeséled igaz? - nem nagyon beszélt eddig arról, hogy az elmúlt években mi történt vele, és engem érdekel, főleg az ilyen elszólások után. Azt viszont tényleg nem tudom, hogy megyek be otthon. Minden cuccom a táskámban volt és valamit ki kell találnom, hogy ezt megoldjam majd valahogy. A lehetőségre, amit felvet elmosolyodom. Igen, ez jó lehet, de hát megy a barátnőjéhez, aki még terhes is. Nem akarom én feltartani!
- Csak ha nem sietsz nagyon. Végül is nem lakom messze, de ne késd le azt a lányt, mert nem örülnék, ha miattam ilyesmi történne. - mosolyodom el, és végül feltápászkodom a padról. Végül is miért ne? Ha segítene nem akadályozom, legalább nem a gondnokot kell felébresztenem és akkor nem fog nekem kiakadni, hogy késő este zaklatom. Vagy ha meg nem segítene maradhatnék a lépcsőházban, ami viszont végképp nagyon gáz.

Tárgy: Re: Sunset Park 24.02.14 19:05

______________________________________________________________
Eszembe sem jutott a lánykérés, mint lehetőség, amíg most meg nem említette. Ezek után viszont? Nem hiszem, hogy képes vagyok bármi másra gondolni. Újra és újra itt kötök ki, abban a pár percben, amíg hallgatok. De hiába gondolom át megint, nem találok egy okot sem, ami az ellen szól, hogy megtegyem ezt a lépést. Már csak bátorságot kell gyűjtenem és belevetni magam a szervezésbe. Azt azért könyvek nélkül is tudom, hogy az ilyesmit nagyon jól el kell szervezni. Csak tudnám, hogy fogjak bele...
- Jó ötlet. Tényleg jó - bólogatok és még egyszer, utoljára átfuttatom magamban az egészet, majd mosolyra húzódik a szám. Döntöttem. Megteszem, csak azt nem tudom még, hogy mikor.
Biztos, hogy hetekre van szükségem ahhoz, hogy kitaláljam, egyáltalán hogy fogjak hozzá. Aztán meg kell szervezni minden apró részletet. Aztán... Aztán... Azt hiszem, fog kelleni egy igazi, nem csak a fejemben létező jegyzetfüzet. Ha tökéletesre akarok, muszáj lesz.
- Személyes. Akkor gondolom nem szuperhősösnek kellene lennie. Azt ő annyira nem szereti és csak keveset ismer közülük - gondolkozok el egy pillanatra és talán mélyen, legbelül egy kicsit bánom is, hogy ez a helyzet. Annyival egyszerűbb lenne, ha ő is rajongana értük! Akkor biztos, hogy minden könnyebben menne. De így is megoldom majd. Könyvek nélkül. Bár azért megártani nem fog, hogy szétnézek, nem?
Ahogy az sem egy hátrány, ha most nem áraszt el kérdésekkel. Eddig is nehezen tudtam neki válaszolgatni. Pár mondat megfogalmazásával meggyűlik a bajom. Ha pedig mégis sikerül, akkor elfelejtem, hogy milyen kérdés jött utána.
- Csak összevesztem Maryvel és ha akkor nem pakolok el onnan, akkor nem tudom, mikor lett volna bátorságom - mondom egy röpke pillanatra a cipőmet tanulmányozva. De aztán eszembe jut, hogy igazán ránézetek közben, nem harap. Kissé még mindig nehezen, de csak felé fordítom a fejem és a következő kérdésére már úgy válaszolok.
- Nem olyan lényeges... de... végül is, ha szeretnéd tudni, majd elmesélem - bólintok aprót. Elég nehéz megállni, hogy ne süssem le újra a tekintetem. Most kivételesen nem azért, mert zavarban vagyok vagy ilyesmi. Sokkal inkább azért, mert most már tisztában vagyok vele, hogy nem volt normális dolog... az egész szabályrendszer meg minden. Nem hiszem, hogy túl sokat akarok ezek után beszélni róla.
- Nem sietek. Még bőven van időm. A zárnak az eszén meg pár perc alatt túljárok - fogalmazok kissé furcsán, de azért a mosoly ott van az arcomon. Kis túlzással a zárak azok, amikhez igazán értek. Amit ha akarok sem tudok elbénázni. Még a saját lábamba is felbukok néha, de ha zárfeltörésről van szó, vagy ilyesmi...
Most már csak megvárom, amíg elindul és megyek. Először mögötte, de aztán gyorsítok egy kicsit és az első pár lépés után már mellette lépkedek.

Tárgy: Re: Sunset Park 24.02.14 21:02

Link & Kiki

Huh, ha ez rosszul sül el már előre érzem, hogy rémesen fogom érezni magam. Eszem ágában sem volt bajt csinálni neki, vagy nekik, mert mi van, ha a végén esetleg nemet mond, vagy tudom is én!? Őszintén szólva azok alapján, amit mond kezdek félni ettől. A végén még beleéli magát és aztán nagyon rossz lesz, ha mégse jön be ez az egész általam a fejébe ültetett gondolat. Buta Kiki! Miért kell mindig kimondanod azt, ami először az eszedbe jut? És most már az se lenne szép, ha ezt szóvá tenném, ha véletlenül is megemlíteném, hogy esetleg nem kell elsietni, mert mi van, ha rossz lesz a vége? Akkor megint csak lelomboznám és újfent nem állok valami jól. Azt hiszem ebből már nem jöhetek ki jól, ha csak nem lesz happy end a történetük. Remélem az lesz!
- Én neked drukkolok, biztosan csodás lesz, de tényleg nem a legjobb ötlet a szuperhősös verzió. Azt a lányok ritkán szeretik. De... biztos van valami más közös pontotok, vagy tudod, hogy mit szeret, amivel kedveskedhetsz neki. - azt se tudom, hogy milyen az a lány, szóval így még csak ötleteket se nagyon tudok adni. Bár valahogy van egy olyan érzésem, hogy azok alapján mennyire vörösödött valami vadabb fruska lehet, és akkor van rá esély, hogy olyan sok közös nincs bennük. De a fő az, hogy szeretik egymást, akkor már meg van az alap és még mindig meg lehet ismerni a másik hobbijait és keresni közös pontokat. Aztán persze egy újabb kérdés csúszik ki a számon, akármennyire is igyekszem visszafogni magam. De legalább nem sok kérdés egymás után, ez is valami igaz?
- Ő a keresztanyád igaz? De végül is ideje, hogy elköltözz tőlük. Végül is én is eljöttem, bár szerencsére nem vesztem össze senkivel. - mosolyodom el. Az a fő, hogy megtette, főleg, ha ennyire nehéz dolog volt, hogy máskor nem lett volna bátorsága. Minden bizonnyal annak a leányzónak is sokat számít az, hogy most vele van. Azért az elég húzós, ha a gyereked apja még otthon lakik és folyamatosan mások irányítják. Abból nem tudom milyen kapcsolat alakulhat ki.
- Jól van, ráér, már úgyse hagyom, hogy eltűnj többet. - bököm oldalba, aztán fel is állok lassan. Végülis jó lesz az, ha segít. És ha neki menni fog, akkor nem utasítom vissza, mert nem szívesen aludni a folyosón. Azért az nem olyasmi, ami nagyon vonz. A gondnok pedig olyan csúnyán tud időnként nézni, hogy ihaj! Úgyhogy végülis feltápászkodom, és mehetünk is. Amúgy is kezd hűvös lenni, mégis csak éjszaka van, vagy mi a szösz. Jó lesz majd lassacskán vennem egy meleg fürdőt és ágyba bújni. Ha pedig ebben tud segíteni, akkor oda és vissza leszek. No meg azt hiszem egy hajmosás is rám fér, egész kellemesen összetapadt a hajam, idegesítő.
- Akkor te leszel a megmentőm, aki betör hozzám. A végén még elmehetsz tolvajnak! - persze csak viccelek, nem gondolom ám komolyan. Amikor viszont mögöttem kezd el jönni kissé értetlenül nézek hátra, mikor végre mellém lépdel. Jó, vissza tudom fogni magam, hogy ne kérdezzek rá, hogy mi a fene volt ez. Furcsa lett, de talán... változhat újra olyan irányba nem?

Tárgy: Re: Sunset Park 24.02.14 21:31

______________________________________________________________
Most már esély sincs rá, hogy meggondoljam magam. Nem szabad, hogy hagyjak, mert akkor biztos megfutamodok az utolsó pillanatban, azt pedig igazán nem kellene. Szóval csak magabiztosan! Holnap lehet, hogy már neki is látok a tervezgetésnek... és kell gyűrű! Ahhoz pénz kellene. Honnan fogok szerezni? Minél többet jár ezen az eszem, annál több akadályt találok. Nem mintha ettől megváltozna a döntésem.
- De azért ő ismer párat. Ismeri Pókembert! - mondom nagy lelkesen. Persze megértettem én, hogy szuperhősös téma kilőve. Mégis úgy éreztem, muszáj megjegyeznem, hogy van pár hős, akit ő is ismer. Azt hiszem, ez csak nekem olyan nagy dolog.
- Igen, ő az - mondom lassan, de most nem azért, mert nem találom a szavakat. Inkább azért, mert még mindig haragszok rá. Még mindig utálom azért, amit tett, de nem akarom, hogy ez kihallatsszon a hangomból. Nem mintha bármi ilyesmit képes lennék eltitkolni. De legalább próbálkozok.
- Ideje volt, csak most meg valami új hely kell. Tudom én, hogy nem lakhatunk egész végig a bátyjánál - mondom, bár félig inkább motyogás. Nem azért beszélek, hogy ő tudjon ilyesmit, hanem azért, mert ha hangosan kimondom, az már olyan, mintha megígérném magamnak, hogy változtatok.
Ha úgy vesszük, már most elég sokat értem el az utóbbi pár hétben, hónapban. Sőt, ezen az egy estén is! Ahhoz képest, hogy egy órával ezelőtt már attól zavarban voltam, hogy rám nézett, most az oldalba bökésre is csak egy mosoly terül szét az arcomon. Annak ellenére, hogy tudom, hogy ha ezt az ígéretet meg akarom tartatni, az egész szabályrendszerről mesélnem kell majd neki. Nem fűlik hozzá a fogam, de... nem fog ő elítélni miatt meg semmi ilyesmi, igaz? Ő Kiki. Nem tenne ilyesmit. Soha nem tett hasonlót.
- A megmentőd? A hősöd! - jelentem ki magabiztosan, ahogy felállok a padról és megindulok mögötte. Régi megszokás, hogy hátul megyek. Szerencsére még azelőtt észbe kapok, hogy megjegyezné, miért csinálom.
- A tolvaj munka jól fizet? - kérdezem meg, nem gondolva bele, hogy milyen rossz rész lehet az ilyesminek. Most csak az motoszkál az agyam mélyén, hogy pénzt kell szereznem a gyűrűre.
Séta közben persze az még belefér, hogy zsebre dugott kézzel egy kis kavicsot rugdossak magam előtt. Csak néha nézek fel és akkor is csak azért, hogy lássam, merre vagyunk. Vagy, hogy válaszoljak neki.

Tárgy: Re: Sunset Park 25.02.14 14:25

Link & Kiki

Nagyon remélem, hogy nem lesz baj ebből, mert akkor tuti, hogy hülyét kapok. Ha miattam gondjuk lenne, csak mert már megint nem tudtam befogni a számat, akkor biztos, hogy rémesen fogom magam érezni. Talán, ha segítek... csak hát nem ismerem azt a lányt, így pedig azért ez is sokkal nehézkesebb.
- Azért a lányok is ismernek pár hőst, gondolom a filmekből. Mégis csak legtöbbjüket helyes pasik alakítják, ez sokat számít. - mosolyodom el, hiszen olyan lelkes, bár remélem, hogy ettől még nem akar majd valamiféle hősös eljegyzést tartani, az rém ciki lenne. Azt hiszem azért azzal tisztában van, hogy ezt nem kéne. Azzal pedig én, hogy ki volt az a Mary, akivel összekapott. Nem akarom most feszegetni, hogy miért, ezért inkább csak bólintok, hogy akkor jól sejtettem. Olyan rossz, hogy alig van valami sejtelmem az eddigi életéről, pedig szeretnék tudni róla. Kiborító most talán még jobban, hogy eddig nem lehettünk együtt, csak mert elvitték. Nem tudom, hogy ez miért volt jó. Máshogy alakult volna azt hiszem mindkettőnk élete, ha erre nem kerül sor.
- Akkor keressetek valami közös lakást majd idővel. Nem kell kapkodni, főleg ha most még jó így és épp csak eljöttél otthonról. - szép lassan lépésekben, én is úgy csinálom. Ha az ember túlságosan rohan annak is általában csak rossz vége lehet. Biztos vagyok benne, hogy megoldják majd az életüket, és ha arról van szó én is segítek szívesen. Persze még én is csak ott tartok, hogy próbálok egyenesbe hozni a sajátomat, de ez csak egy apró részlet kérdés. Az pedig biztos, hogy nem ítélném el a szabályrendszer és minden más miatt. Nincs is hozzá jogom igazából, és inkább csak sajnálom, hogy ilyesmi történt vele, mert ez mindenképpen rémes lehetett, de most már majd minden jobb lesz. Végülis szerelmes és a nagy filmekben is ez mindig megoldást szokott jelenteni mindenre nem igaz?
- Igen a hősöm! Mint a filmeken. Mindenképpen inkább te, mint a morcos gondnok. - mosolyodom el, de persze csak viccelek. Egyértelműen inkább hozzá fordulok, mint bárki máshoz. Hamarosan már fel is állok és elindulunk, bár furcsán veszi ki magát az, hogy mögöttem lépdel. Nem is igazán értem először, de végül csak mellém orientálódik, így nem kell megkérdeznem, hogy miért csinálja. A kérdésre persze egy kissé leesik az állam. Én csak vicceltem ezzel a tolvaj dologgal, nem hiszem, hogy okos ötlet lenne bármilyen bajba kevernie magát.
- Attól függ, hogy milyen ügyes valaki, de ha elkapják, akkor... De ezt most ugye nem komolyan kérdezted? Csak bajba kerülnék és börtönből nem lehet gyereket nevelni. - megrázom a fejem, csak hogy a rossz gondolatot kiűzzem onnan. Legszívesebben az övét is megráznám, mert ezt igenis gyorsan vesse el, és eszébe se jusson, hogy így szerez pénzt. - Ha ha... ha pénz kell, én segíthetek. Szerintem megkérdezhetném apáékat, hiszen ott vannak a jogdíjak, meg minden, szerintem abból neked is van részed a szüleid miatt. - ugrik be miközben beszélek. Miért is ne? Ennek még realitása is van. Mi amúgy is nagyon is jól állunk anyagilag, nem hiszem, hogy olyan nagy dolog lenne, ha Link is megkapná azt, ami neki jár. Normális körülmények között szerintem jogilag ez még helyes is.

Tárgy: Re: Sunset Park 25.02.14 15:53

______________________________________________________________
Értettem én, hogy nem lenne túl jó ötlet valami szuperhősös téma köré építeni az egészet. Ismer párat, igaz, de ez nem jelenti azt, hogy ebben kell gondolkodnom.
- Ezek szerint te is ismersz párat - vonom le a következtetést egy percnyi csend után. Nem tudom miért, de tetszik a gondolat, hogy legalább párat ő is ismer. Azt inkább nem hozom fel, hogy én nagyrészt képregényekre gondoltam, nem a filmekre a helyes színészekkel. Már az is valami, hogy így ismeri őket.
Ehhez az egészhez majd hozzáteheti a Marvel és DC és hősökkel megtűzdelt éveimet is. Mert el fogom neki mesélni, hogy mi volt. Biztos, hogy el fogom egyszer. Csak még nem tudom, hogy mikor kellene. Lesz olyan időszak, amikor nem fogom szégyellni? Azt nem hiszem, hogy bármikor eljutok oda, hogy ki tudjam mondani, mekkora... mekkora... szóval, hogy milyen hülye voltam, amiért hagytam, hogy ez legyen belőlem.
- Közös lakás. Valami olyan, ahol elfér egy gyerek. De kertes ház kell, mert kell a nagy fa tetejére faház és... kell... - elhallgatok, mielőtt túlzottan fellelkesülnék. Az szép és jó, hogy az egész említésére ennyi tervet tudok szőne, de fogalmam sincs, miből fogok én bármit is kifizetni. Eddig nem igazán gondoltam bele. Nem hittem, hogy bármin is változtatni kell. Végül is, miért ne maradhattunk volna a bátyjánál a végtelenségig?
De most már látom, hogy ez nem így működik és muszáj lesz megoldani valahogy. Nekem kell megoldanom. Bár lenne akár csak egy kezdetleges tervem! Ez az egész tolvaj dolog viszont felkelti az érdeklődésem. Tudom persze, hogy kockázatos, de a zárakhoz tényleg értek és ha jól fizet...
- Úgy kell csinálni, hogy ne kapjanak el - mondom anélkül, hogy feltűnne, nem arról a "valakiről" beszélek, aki tolvajnak áll, hanem saját magamról. Az egész váltás csak tudat alatt történt meg.
- Nem. Akkor nem komolyan - visszakozok szinte azonnal, amint kiejti a szavakat. Bármilyen tetszetős is volt az ötlet, már el is vetettem. Magamban pedig azt ismételgetem, hogy nem is menne nekem az ilyesmi.
- Van? Azt velem együtt nem kapták meg a kereszt szüleim? - kérdezem kissé homlok ráncolva és tényleg nem tudom, hogy mi a helyzet. Lehet, hogy nem is volt ilyesmiről akkoriban szó? Vagy csak én nem tudok róla? Már semmin nem lepődnék meg.
- Ha lenne, akkor... már a héten el tudnék menni jegygyűrűt venni. Csak segítened kell a választásban, mert én nem tudom... - nézek rá kérlelve. Fogalmam sincs, mi számít szép gyűrűnek. Persze a boltban biztos meg tudnám mondani, de nekik az a dolguk, hogy mindegyiket szépnek lássák. Kikiben jobban bízok, mint bárki másban.
Valamiért magamban azt kívánom, hogy soha ne érjünk el a lakásáig, ne kelljen feltörnöm az ajtaján lévő zárat, és ne kelljen elköszönnöm tőle. Soha nem kelljen...

Tárgy: Re: Sunset Park 25.02.14 17:58

Link & Kiki

- Végül is igen, azokat ismerem, amikben helyes pasasok vannak. - mosolyodom el. Azért nálam ennél tovább nem megy a dolog. Nem nagyon tudom természetesen, hogy melyiknek mi a képessége, csak ami lejön a filmből. Arról se sok fogalmam van, hogy mi van még a képregényekben. Valahogy az ilyesmi soha nem kötött le és nem is hiszem, hogy ez valaha fog még változni. Az legalábbis tuti, hogy olyan mélyrehatóan sosem fogom ismerni, ahogyan mondjuk ő, vagy az ilyen képregény fanatikusok.
- Azért kezdetben lehet, hogy elég egy kisebb lakás is. Tudod nem mindenki kezdi nagy kertes házban az életét. - nem tudok nem mosolyogni azon, ahogy lelkesedik. Azért tényleg remélem, hogy nem lesz ebből ezek után semmi baj, mert azt nagyon a lelkemre venném. Túlságosan kezdi beleélni magát, és ha a végén valami csúnyaság történik, akkor félek, hogy nagyon összetörne. Bár már legalább itt vagyok neki, végülis ez is előre lépés, ha azt vesszük, de azért remélem, hogy tényleg minden oké lesz. Ez a tolvajlás ötlet viszont tényleg nem tetszik. Félnék tőle, hogy valami nagy baja lenne belőle, mert azért nem mondom, hogy olyan talpraesett, hogy ez értelmesen kivitelezhető lehessen.
- Minden tolvaj azon van, hogy ne kapják el, de mégis elkapnak időnként párat. - húzok el a számat. Nem akarom, hogy ezen gondolkozzon, mert a végén még a következő találkozásunk a börtönben lesz. Azt nagyon rosszul viselném és ha jól sejtem ő is, a terhes barátnőjéről már nem is beszélve. Örülök, hogy megérti, amit mondok és nem gondolja igazából komolyan. Ezek után minimum figyelnem kell rá, hogy tényleg ne forduljon meg ilyesmi a fejében. Viszont nekem valami eszembe jut, ami esetleg jó ötlet lehet, mert... talán tényleg van valami pénz, amit nem kapott még meg.
- Nem tudom, tudod velünk nem vették fel a kapcsolatot. Szerintem nem is érdekelte őket semmi. - úgy eltűntek, hogy inkább a hátuk mögé akartak söpörni mindent, ami történt és meg sem fordult a fejükben, hogy bármilyen örökségről érdeklődjenek. Mintha csak tényleg ki akarták volna törölni a múltat és ezzel Link szüleit is.
- Megkérdezem anyuékat oké? Azzal semmit nem veszítünk, és szívesen elmegyek veled választani. - máris meg van a közös program és ennek nagyon örülök. Tuti, hogy valami szép, de nem túl csicsásat választunk majd, ami azért nem annyira hivalkodó, de mégis leveszi majd a lábáról azt a lányt. Csodás lesz! Oh, rossz, hogy nem lehetek ott majd, amikor megkéri, pedig olyan nagyon érdekelne. Viszont lassan kiérünk a parkból és akkor már a lakásom felé tudjuk venni az irányt. A telefonomnak lett csak kampec, de ha még annyi majd belefér neki, akkor felhívom az övéről apuékat és megkérdezem ezt az egész öröklés dolgot.

Tárgy: Re: Sunset Park 26.02.14 1:03

Szabad játéktér!

Tárgy: Re: Sunset Park 23.05.14 9:02

Lexi & Seb

Nem vagyok egy álomszuszék, az orvosi tanulmányaim mellett nem is engedhettem volna meg magamnak a túlzott lustaságot, azóta pedig még kevésbé. Ha dolgoznom kell teljesen mindegy milyen napszak van nincs még öt perc, mert az egyelő a garantált késéssel. Az sem számít, ha a bögrémet is lenyelem kis híján, miközben a kávémat húzom le, akár egy felest, ami csupán végigégeti a nyelőcsövemet, de legalább felébredek.
Ma kivételesen az egész napom szabad, ami nem kis szó, de azért éjszakára már be kell mennem ügyelni. De nem panaszkodom... Én képtelen vagyok kialudni magam, mert akkor egy egész hétig csak aludnom kellene, de nem kellett úgy kipattannom az ágyamból, mint egy katonatisztnek, épp csak tisztelegnem nem kell, de kapnom magam tíz perc alatt azt igen. Szóval, egy orvosnak nincs igazán szabad ideje, szabad napja, na meg persze egy vagy két hetes szabadsága még kevésbé... Őszintén? Fogalmam sincs mihez kezdenék vele. Én, aki még karácsonykor is dolgozik évek óta rendszerint?
Szóval, amikor még volt olyan fogalom az életemben, hogy szabad idő a reggeleket általában egy laza futással indítottam a parkban. A friss levegő jobb a kávétól, de az sem fog elmaradni, csak épp majd később megveszem valahol. Mivel reggel van így nem lesz a park sem egy akadálypálya. Bizonyára lesz aki követi a példámat, aki kutyát sétáltat, aki csak üldögélni fog egy padon egy könyvet olvasva... Nem ábrándozom... Talán 10-15 éve nem olvastam olyan könyvet, aminek nem volt köze az orvostudományokhoz, a filmeket pedig inkább meg sem említeném. Mindenesetre nem ma fog megtörni a jég dacára, hogy szinte az egész napom szabad, nem a lakásban szándékozom eltölteni. Talán elmegyek gokartozni... A gokart az egyetlen olyan dolog, ami még megmaradt a gyerekkoromból, amit szórakozásnak tekintek és amit legalább annyira élvezek, mint amikor kis srác voltam. A parkba érve tettem be a fülest, mivel itt már egy balfék sem fog elcsapni, nekem pedig szükségem van arra, hogy egy kicsit kikapcsoljak, mivel egész nap csakis másokat hallgatok... fárasztóak.

Tárgy: Re: Sunset Park

» Park Ha Eun
» Park
» Autumn Park
» Jurassic park
» Cubban park

Sunset Park

Sunset Park

Similar topics

Similar topics