Zavartalanul ücsörögtem épp az iskola lépcsőin és azon tanakodtam, meddig mehet még ez így. Végül is, lógtam, ráadásul napjában többször. Gyűlöltem a hétfőket világ életemben és ez máig sem változott. Hétfőn minden tanár óvakodott tőlem, mert előfordult, hogy teeeljesen véletlenül ragasztót kentem a székre, meglazítottam annak lábát, vagy szimplán egy vödör csokoládészirupot erősítettem az ajtó fölé, ami aztán a kedves tanárok nyakában landolt. Imádnak szerintem, de tényleg. Na jó, ha ők nincsenek is odáig meg vissza értem, akkor ott vannak a többiek. Egy nyomorult kockának tartanak, aki folyton a World of Warcraft és a Call of Duty világában lézeng, de ettől függetlenül bírják a képemet, mert nem félek senkitől és semmitől. Ugyan már, egy kis figyelmeztetés... ugyan már, egy kis intő... ugyan már, egy kicsapás... Oké, utóbbi még nem történt meg és nem is igazán szeretném, ha megtörténne, de nem rázna meg a dolog. Főleg azért, mert soha semmilyen körülmények közt nem eshet bántódásom a nagy világban. Vannak kapcsolataim és vannak barátaim, akik segítenének akár a pénzről, akár egy lakásról lenne szó. Kétségtelenül szeretnek és ragaszkodnak hozzám.
Elnyomtam a cigicsikket a járda peremén, majd felálltam és kinyújtóztattam elgémberedett tagjaimat. Jó idő volt, a Nap korongja bevilágította az eget és harciasan tűzött retinámba. Felkaptam magam mellől a műanyag üveget, amiben átlátszó folyadék volt és természetesen NEM víz. Vodka és eddig még soha nem kérdeztek rá, mit tárolok a flakonomban. Ha meg mégis, hát hazudtam, viszont olyan bátrak, hogy felbontsák és beleszimatoljanak, eddig még nem voltak. Viccesek tudtak lenni a nevelők, mikor a megaláztatástól rettegtek. Vagy éppenséggel tőlem.
Úgy döntöttem, hogy az utolsó óra végét nem várom meg, hanem lelépek és elviharzom a Hard Rockba. Imádtam azt a helyet a capuccino miatt. Egyszerűen Isteni és nem tudok leszokni róla. Habár, sosem kedveltem a kávékészítményeket, sőt még az attól mentes forró csokoládét sem, na de ez... Kihagyhatatlan és páratlan, talán az egész világon. Nem vagyok gördeszka őrült, még csak korit sem húztam soha a lábamra, ezért maradt a bmx, amire felpattantam és eltekertem az üzletig, ami körülbelül tíz percre volt a sulinktól.
Mikor odaértem leszálltam a bringámról, hozzácsatoltam a zárral egy lámpaoszlophoz és besétáltam a kávézóba, ahol nem sokan voltak. Sötétbarna tincseimbe túrtam idegesen, mintha csak rájöttem volna, hogy még sem kellett volna oda mennem, de végül a pulthoz sétáltam és kértem egy csésze capuccino-t. A szőke csaj készségesen elém tolta, én pedig biccentettem köszönésképp, végül fizettem. Kezembe fogva a csészét fordultam meg és akartam nagy sebbel-lobbal egy asztalhoz sietni.