Muszáj megmosolyognom, hogy nem bírja visszafogni magát és csak szenvedélyesen és vadul tud csókolni. A kijelentése csak is azt bizonyítja, hogy már nagyon is vágyik rám, amit nem értek, hogy miért nem fekszünk le. Az lesz az első, ha hazamegyünk, hogy ágyba viszem. A terv már a fejemben, csak abban tudok reménykedni, hogy Mona nem lesz otthon, vagy ha igen, akkor nem fog minket megzavarni. Már nagyon vágyok rá, így nekem kell ez az este, mert szükségem van rá.
- Pedig én nem mondok le a csókról. – Öltöm ki rá a nyelvemet, mert szeretek vele csókolózni, és nem szeretném, hogyha kitalálná, hogy mostantól az utcán nem tehetjük. Még egy gyors puszit nyomok a szájára, majd ahogy elindulunk, megsértem Charlottet teljesen akaratlanul. Nem hittem volna, hogy egy ilyet a szívére fog venni, pont ezért ölelem meg és teszem fel a kérdést, bár nem nagyon hangzik határozottan. Sóhajtok egyet és elkezdem simogatni a hátát, amíg így állunk.
- Az jó, mert nem szeretném, ha megsértődnél. – Halvány mosoly ül ki a számra, majd kiengesztelem este, bár reménykedek benne, hogy addigra elfelejti ezt az egészet. Olyan sok helyre szeretném elvinni, csak a zsebpénzem valahogy ezt nem engedi meg.
- Azért aranyos vagy, mikor duzzogsz. – Szólalok meg vigyorogva, mert tényleg így gondolom. Bár remélem, hogy többször nem fogom ezt elérni nála, úgy, hogy megbántom. Leginkább az álduzzogását akarom majd rajta látni. A féltékenységgel ugyanígy vagyok, főleg, ahogy látom rajta, hogy mennyire zavarja, hogy az imént megnézett egy lány magának és még rám is mosolygott. Nem vagyok azoknak a híve, hogy egy ilyen akció után ráröpülök és fél órán belül már egészen máshol és mást csinálunk. Mindezt Charlottetal akarom megtenni.
- Tehát féltékeny vagy! – Nyújtom ki rá a nyelvemet, önelégült mosollyal, majd, hogy a kérdésére is kapjon választ, még hozzáfűzöm.
- Mert én is bevallottam. De ebben nincs semmi szégyellni valód. Neked van a legjobb pasid, nekem meg a legjobb csajom. – Vigyorgok továbbra is, ahogy az egom az egekig megy. Bár a végét gondolom csak komolyan, magamról nem nagyon tudok véleményt mondani, de majd Charlotte úgy is beleköt, hogy mi igaz és mi nem, ebből. Azért kicsit megnyugtat, hogy hisz nekem, hogy más nem is kell, mert nem tudnék mit csinálni, hogyha nem bízna bennem. Az eléggé leminősítene és nagyon rosszul esne, hiszen semmi olyat nem tettem, amiért ne bízhatna meg bennem.
- Persze. De nem járnál jobban Monával? Én mondjuk nem nagyon értek az ilyen női cuccokhoz, de mehetünk. Majd veszek neked egy szexis fehérneműt. – Döntöm oldalra a fejemet, szinte lehet látni, ahogy beindulnak a piszkos gondolataim. El tudnám képzelni, hogy egy olyan szerkóban megjelenik előttem a szobájában. Akkor biztos, hogy nem bírnám magam visszafogni. A cseresznye lekerül a kistányérra, majd elkezdem inni a jeges kávémat. Szeretem ezt, mert mégis csak expresszó van benne, de meg lehet inni, pont a jég miatt.
- Mit szeretnél venni? Cipőt vagy téli ruhát? – Nézek fel rá, hogy többet tudjak, mit is szeretne, mire kell készülnöm. Azt hiszem egyre jobb lesz ez a nap, de most nem a pozitív irányba. Nem tudom, hogy Charlotte mennyit fog velem érni, mert egyáltalán nem értek ezekhez, de majd kiderül. Mindenesetre nem veszem el a lelkesedését és magamnak is adok egy esélyt arra, hogy helyt álljak.

Örülök, hogy nem kell lemondanom a csókról, mert nem tudnám kibírni azt, hogy addig nem is puszilhatom meg, amíg haza nem érünk. Mosolyommal is jelzem, hogy mennyire megkönnyebbültem, hogy nem kell lemondanom róla. Megölelem és meg is puszilom az ajkait. Muszáj éreznem azokat az édes ajkakat. Nem is tudunk tovább jutni, mert úgy érzem megsértettem, ezért bocsánatot kérek tőle. Nem nyugtat meg azzal, hogy nemlegesen válaszolt, de nem kötözködök vele.
- Tudom. – Vigyorgok, ahogy kilyukadunk annál, hogy mindig aranyos. Továbbra is ölelem, mert nem akarom elengedni, mert annyira szeretem. Elakarom neki mondani és mindenhogy kiakarom fejezni, de tudom, hogy most egyáltalán nem vágyik édességre, pedig tudom, hogy édesszájú. Az is megmosolyogtat, hogy végre bevallja, hogy féltékeny.
- Tudtam, hogy az vagy. De nem baj. – Közel hajolok hozzá és ajkaimat az ajkaira tapasztom. Egoista vagyok és szeretem, hogyha nekem van igazam. Csak büszkébb vagyok, mert arcomon vigyor ül és nem tudom abbahagyni.
- Szeretem, ha igazam van. - Öltöm ki a nyelvemet, majd ahogy a kávézóban nekiállok meginni a jegeskávémat, majd közben azért Charlotte terveiről is kifaggatom. Kicsit meglep, hogy pont velem akar vásárolni, de az érv, ami ez mellett szól az nagyon is jó és így elfelejtem, hogy Monával jobban járna.
- Oké. Majd valamikor a strandra is kimehetünk, amíg ilyen jó idő van. – Vetek fel egy újabb ötletet, miközben meghallom, ahogy tiltakozik. Ez csak jobban ösztönöz arra, hogy megvegyem neki.
- Nagyon fog tetszeni… Nekem. – Vigyorgok, mert nekem biztos, hogy tetszeni fog, hiszen azért venném neki. Szeretném látni abban a szexi ruhában, amibe már képzeleteimben felöltöztettem. Piszkos fantáziám van, de már annyira vágyok rá, hogy muszáj, hogy az enyém legyen.
- Tudnék jobbat, csak ahhoz egy ágy kéne… - Titokzatosság cseng a hangomban, de tudom, hogy elsőnek vásárolnunk kell, mert Charlotte szeretné. Megiszom a kávémat, majd hátradőlök, kezemet a combjára rakom a kezemet és várom, hogy megigya.
- Milyen cipőt akarsz venni? Magas sarkút vagy edzőcipőt? – Érdeklődök tovább, mert szeretném tudni, hogy milyennél fogok én tanácstalanul állni. Abban reménykedek, hogy nem fogja kikérni a véleményemet.
- És a ruha? Valami dögös miniszoknyát vegyél. – Vonogatom meg a szemöldökeimet és alig várom, hogy ott legyünk. Biztos, hogy az öltöző fülkében elkapom és az is lehet, hogy ott fog az első közös együttlétünk megtörténni. Persze mindez csak a fejemben történt meg, mert tudom, hogy Charlotte nem fogja akarni.

Jó nézni, ahogy Charlotte féltékeny, mert szerintem még mindig aranyos. Ezzel a kijelentéssel, ami elhagyja a száját, akaratlanul is mosolyra húzódnak ajkaim. Tényleg imádom ezt az oldalát is, bár ha túlzásba viszi később, akkor lehet, hogy komoly veszekedésen kell majd átesnünk. Titkon azért reménykedek benne, hogy nem fogunk majd emelt hangon beszélni egymással. Azért kicsit megjátszom magam, így újból elnézek abba az irányba amerre ment az a lány.
- Akkor ő előbb látta a fütyimet, mint te? - Nézek rá szomorúan, ahogy visszavezetem rá a tekintetemet. Mivel elég idiótán hangzott, ezért nem bírom ki és elnevetem magam. Egy kicsit oldani akarom a feszültséget, mert a hangjában nagyon is csengett a komolyság.
- Talán leszek egyszer-egyszer olyan rendes, hogy hagyjam, hogy igazad legyen. - Döntöm oldalra a fejemet, ahogy csillogó szemekkel nézek az övéibe. Egyszerűen pillanatok alatt eltudok bennük veszni. Tényleg elcsábított és teljesen oda vagyok érte. Azért jó, hogy ennyire látszik rajtam, mert így biztos vagyok benne, hogy Charlottetal is tudom éreztetni, hogy tényleg szeretem. Egyik kezemet a combjára teszem, amíg megkeverem a jeges kávémat.
- Aki megbámul, annak kiműtöm a szemét. De azért én majd legeltetem rajtad a szemem. - Vigyorgok továbbra is, egyszerűen úgy érzem, mintha ittam volna, pedig erről nincs is szó, egyszerűen csak arról van szó, hogy eszméletlenül szerelmes vagyok belé. Már a képzeletemben meg is jelent egy szál bikiniben. Muszáj valahogy lehűtenem magam, mert ha nem teszem, akkor elég látványos személy leszek, ha felállok a székről.
- Dehogynem. De ezeknek a daraboknak az a lényegük, hogy a fiúknak tetsszen. - Közelebb hajolva megpuszilom az arcát, ahogy tájékoztatom arról, hogy milyen fehérneműre is gondoltam. Lehet, hogy az utóbbi időben túlságosan is rászoktam a pornóra. Ezért is merül fel bennem, hogy vásárlás helyett akár egymással is foglalkozhatnánk.
- Igen. De mit vársz tőlem? Nem tudok veled betelni. Azért mégis csak 2 hónapja vagyunk már együtt. - Halvány mosolyt villantok felé, majd megiszom a jeges kávémat és arra várok, hogy Charlotte is végezzen.
- Magasabb akarsz lenni nálam? Elvégre pont egy magasak vagyunk. Na jó van 1-2 centi eltérés. - Kicsit meglepődök, de azért kíváncsi vagyok, hogy mennyire magas sarkakat akar. Azért remélem, hogy nem fog a hóna alá csapni, mert az elég ciki lenne a számomra és sértené a férfi becsületem.
- Ugyan már! Az a lényeg, hogy te jól érezd magad benne. Nem én vagyok most a fontos, hanem te. - Mondom, majd hátradőlök a széken és addig nézem az arcát. Tényleg nem bírom róla levenni a szememet. Teljesen odáig vagyok érte, ami számomra elég fura, mert eddig nem volt ilyen érzésem Marynél. Nagyon belemerülök a gondolatomba, és csak később jut el az agyamig a kérdése.
- Mi? Ja, igen. - Vonom össze a szemöldökömet, majd rájövök, hogy válaszolni is kell, így gyorsan azon is túl leszek. Felállok és nyújtom felé a kezemet, hogyha megfogja - vagy nem - elindulok vele az ajtóhoz, hogy a boltba is elérjünk még ma.

Egy picit mégis meglep Charlotte féltékenysége, mert azt hittem, hogy soha sem lesz az. De most ezzel rácáfolt, amit meg is mosolygok, sőt még egy poént is benyögök neki, ami talán nem tetszett annyira, mint nekem. Én azért nevetek, majd egy puszit nyomok az arcára. Felhőtlenül boldog vagyok mellette, és csak reménykedni tudok benne, hogy ő is azt érzi, amit én.
- Nem tudom eddig milyen pasijaid voltak, de nálam nem kell féltékenykedned. - Halványan mosolygok rá, bár tudom, hogy ezt úgy sem fogja betartani, mert egy nő mégis csak védi a "területét", ahogy a férfi is. Azért muszáj volt elmondanom neki mindezt, ha már kettesben vagyunk, akkor beszélgessünk másról is, mint arról, hogy Charlotte milyen jól néz ki.
- Napestig "veszekedhetnénk" ezen, de nincs értelme... Úgy is mindig nekem van igazam. - Komoly fejet vágok ehhez, és mikor a veszekedés részhez érek két kezem két ujjával idézőjelet mutatok. Majd a végére érve elnevetem magam. Természetesen nem gondoltam komolyan, nekem édes mindegy, hogy ki hagyja a másikat. Nekem csak az a fontos, hogy szerelmem jól érezze magát mellettem.
- Előfordulhat... De csak azért, hogy azokba a fürdőruhákba képzeljelek téged, amikben ők vannak. Csak, hogyha újat szeretnél venni, akkor tudjak mondani ötleteket. - Vigyorgok, ahogy őszintén bevallom, hogy nézni fogom a bikinis csajokat. Nincs mit tagadnom ezen, hiszen ő is tudja, hogy fiú vagyok és egy szép lányt megnézek, ahogy ő is megnézhet egy srácot, aki tetszik neki. Ez az élet rendje, elvégre hűséget fogadtunk nem vakságot.
- Ha már a fürdőruhánál tartunk... Beszéltél Monával? Csak, mert szeretne fürdőruhát venni, de velem nem járna túl jól, ezért mondtam neki, hogy keressen meg téged. - Kicsit komolyra fordítom a témát, olyannyira, hogy nem poénkodunk, hanem tényleg olyanról beszélünk, ami fontos. Felcsillannak a szemeim, ahogy Charlotte tovább provokál. Nem lesz túl jó vége, ha valóban egy kis helyre ketten kerülünk be.
- Tetszene persze. De nem akarom, hogy az utcán meztelenül mászkálj. Akkor lehet a fél világot le kéne gyilkolnom és akkor a végén tényleg csak velem kell beérned. - Ajkam szegletében apró mosoly, majd már arra is kilyukadunk, hogy mióta vagyunk együtt. Azért kicsit elszomorít, hogy Charlotte nem is tudja, hogy már két hónapja vagyunk együtt, de nem haragszok rá, hiszen neki sokkal több mindent kell észben tartania, azért, mert orvos.
- Meglep, hogy nem tudod. Azt hittem, hogy a nők fanatikusan ikszelgetik a naptárat, hogy már hány napja vannak együtt a fiúval. – Azért még mindig meg vagyok illetődve ez miatt. Mary már alig várta, hogy éjfél legyen, hogy egy újabb napot be tudjon ikszelni. Igaz ez csak az első pár hónapban volt, utána már nem volt ennyire lelkes tőle. Tovább ülve és beszélgetve, rá kell jönnöm, hogy lehet egyáltalán nem volt jó ötlet az, hogy beleegyeztem a vásárlásba.
- Azokhoz a magas sarkúakhoz már engedély kell. Néha szoktam látni olyan csajokat, akiknek ilyen magas a sarka és tű vékony. Hát nem tudom, hogy hogyan bírnak menni benne. – Ráncolom össze a homlokomat a végére. Mikor az „ilyen” szóhoz jutok, a kezemmel mutatom is, hogy mekkorák. A hüvelyk és a kisujjamat kinyújtom, hogy egy arasznyit lásson. Tényleg olyan magasok és csak azért nézek utánuk, hogy valóban jól láttam-e.
- De te fogod hordani. – Öltöm ki a nyelvemet, mert erről is veszekedhetnénk, nekem végül is teljesen mindegy. Nem nagyon értek a ruhákhoz, mert ami nekem tetszik az nem biztos, hogy Charlottenak is fog. Miután már megbeszéltük a részleteket, és a kávét is megittuk már csak az az egy dolgunk van, hogy véghez is vigyük a vásárlást. Felállok, majd megfogva a kezét kisétálok vele a kávézóból.
- Még nem. – Rázom meg a fejemet, mert ez az igazság. Nem vagyok felkészülve arra, hogy végig álljak és türelemmel várjak, amíg szerelmem eldönti, hogy mit is választ. Ahogy sétálunk az utcán, én csak a földön nézem, meg se látom, hogy egy másik nő, aki elmegy mellettünk eléggé megnéz engem. Én csak a lábát látom és a magas sarkút, amiben kopog. Összeráncolom a homlokomat, ahogy meglátom, hogy mekkora a sarka. Fejemet fordítom is utána, majd megállok.
- Nézd! Olyan magas sarkúra gondoltam. Hogy lehet abban menni? – Továbbra is a magas sarkúját figyelem, és remélem, hogy Charlotte választ ad a kérdésemre. Tényleg magas és tű vékony. Néha elcsodálkozok azon, hogy hogyan lehet ilyen nő az utcán. Persze más férfi lehet, hogy egyből utána menne, de nekem nem kellene ilyen. Tovább folytatom vele az utat egészen a plázáig.

Csillogó szemekkel nézek rá szerelmemre, ahogy tudatosul bennem, hogy mennyire féltékeny. Még mindig aranyosnak tartom az ilyen megnyilvánulásait, bár egy komolyabbat már nem biztos, hogy el tudnék viselni.
- Nekem így is tetszel. – Jelentem ki vigyorogva, mert tény, ami tény csak jobban szerelmes lettem belé. Egyszerűen annyira csodálom és oda vagyok érte, hogy már attól félek, hogy ez miatt fog egyszer elhagyni. Persze most, hogy még a rózsaszín ködben úszkálok, mikor vele vagyok, fel sem tűnik, hogy ez a féltékenység azt tükrözi, hogy még nem bízik bennem. Picit azért szomorú lennék, ha valóban így lenne, mert úgy érzem, hogy semmivel sem értem el ezt nála.
- Csak vicceltem! – Muszáj megint mosolyognom, mellette nem is lehet lemosni a vigyort az arcomról. Csak egy puszit nyomok az arcára, hogy ezzel is kimutassam, hogy mennyire vicceltem. Elvégre nem szeretnék ilyeneken veszekedni, felőlem mindig igaza lehet. A felhők között szállok és ez addig így is lesz, amíg ennyire szerelmes vagyok belé. Nem is tudom, hogy mi lenne velem, hogyha még mindig tiltakozna a kapcsolatunk miatt és csak játszana velem. Valószínűleg már idegroncs lennék.
- Szeretlek! – Nyögöm ki, ahogy a szemeibe nézek és elveszek bennük. Fogalmam sincs, hogy miért mondtam ezt, de egyáltalán nem bánom, hogy kicsúszott a számon. Ez a kijelentés még ahhoz is hozzákapcsolódik, hogy a strandon megnézem a lányokat a fürdőruhákban. Természetes, hogy megnézem, mert mégis csak fiúból vagyok, de azért próbálom majd magam visszafogni. Ekkor jövök rá, hogy Mona velem akart fürdőruhát nézni, ami szerintem nem lett volna a legjobb ötlet.
- Pedig azt hittem, hogy minden este leültök kibeszélni az aznapit. – Vonom össze a szemöldökömet, hogy elkerülik egymást, amikor egy házban laknak. Tudom, hogy Charlotte munkája eléggé kiszámíthatatlan, de csak van olyan este, amikor Monával le tudnak ülni. Próbálok én sem zavarni, mert nekem is elkezdődött már az egyetem, így elég későn érek a szerelmemhez, reggel pedig korán megyek. Nem akarom őket zavarni, így a lehető legcsendesebben osonok ki.
- El is várom, hogy ne mutogasd magad másoknak, csak nekem! – Öltöm ki a nyelvemet rá, bár most felcsillantak a szemeimben a féltékenység jelei. Nem tudnám elviselni, hogyha mások előtt is mászkálna. Még azt sem tudom, hogyha fürdőruhában megnéznék a barátnőmet, nem kapnék féltékenységi rohamot. Azért kicsit meglep, hogy Charlotte nem vezeti azt, hogy mióta is vagyunk együtt. Ég és föld Mary és Charlotte. Ezért is fura nekem, hogy nem tapasztalok nála olyanokat, amiket az ex barátnőm csinált.
- Engem nem zavar. – Halvány mosoly jelenik meg az arcomon, mert valóban nem zavar, hogy nem jelöli, bár azt hittem, hogy azért fejben tartja az összejövetelünk idejét. Ahogy az utcán sétálunk elkapom hátulról Charlotte derekát és magamhoz húzom.
- Úúúúúúgy szeretném kiszívni a nyakad! – Szinte már hisztizek, miközben a fülébe suttogom. Hosszan kifújom a levegőt az orromon keresztül, miközben a nyakához tartok. Egy-két puszit nyomok rá, majd elengedem, mert tudom, hogy nem akarja. Mikor folytatjuk az utunkat, fel sem tűnik, hogy a szembe jövő nő megnéz, csak azt látom, hogy mekkora magas sarkúja van, amit szóvá is teszek barátnőmnek.
- Most ezzel megleptél. Furcsák vagytok ti lányok még mindig. Nem tudok kiigazodni egyikőtökön sem. – Elhúzom a számat, mert most már tényleg kezdek belezavarodni. Mary valóban más volt, talán a gyerekessége miatt, vagy nem tudom. Charlotte annyira más, hogy már követni sem tudom.
- Remélem utána kapok valami jutalmat. – Szélesre húzom a számat, reménykedve abban, hogy valamit kettesben is fogunk csinálni még a nap folyamán. Nem a vásárlásra gondolok… A magas sarkútól viszont még mindig nem tudok elszakadni, így muszáj, hogy valamit meg tudjak, amit most nem fogok.
- Majd egyszer, mikor nem látod, elcsórok egyet tőled és kipróbálom. – Sejtelmesen ránézek, mint aki valóban meg akarja tenni, majd elnevetem magam. Persze nem gondoltam komolyan, mert elég érdekesen néznék ki a cipőben. Nem lenne heteró megnyilvánulás. Ahogy tovább sétálunk meg is érkezünk a plázába.
- Innentől tiéd a terep! Vezess hova menjünk elsőnek! – Megszólalok, amint átlépünk a fotocellás ajtón, rábízva magamat a szerelmemre. Nem tudom, hogy merre szeretné kezdeni, így tényleg csak követni fogom az üzletekben.

Chad

Reggel, amikor nagy nehezen kibotorkáltam az ágyamból,és a reggeli késésemben kétszer is inget kellett cserélnem, amiért mind a két alkalommal magamra öntöttem a kávét, és egyszer megbotlottam a vizslám kutyakosarában, majd odabent egy órarend tévesztés miatt egy matekórára mentem be, és kezdtem el az ott bent ülő diákoknak tanítani Hamlettet, még nem számítottam arra, hogy a már így is teljes kudarcba fulladt napomon még valami pozitívum is érhet. Pedig teljes mértékig meg voltam győződve arról, hogy ezután a rengeteg baleset után a nap végére már az lenne a hab a tortán, ha végső csapásként rám zuhanna egy meteor, vagy esetleg lefo*na egy madár. A telefon hívás olyan váratlanul ért- főleg amikor a nevet is megláttam a kijelzőn-, hogy sikerült a kanalamon lévő főzeléket az ingembe kenni. Na, de mindezt félretéve, egy nagyjából tíz perces telefonbeszélgetést bonyolítottam le, az egyik tavaly elballagott diákommal, nevezetesen Chad Donaghue-val, miközben a férfi mosdóban próbáltam valahogy fél kézzel kiszedni a főzelék foltot a fehér ingemből. Mire leraktam a kagylót, addigra már csak egy elszíneződött paca volt a főzelék maradványból a fehér anyagon, ami azért egy hímneműtől nagy teljesítménynek számít. Mindegy, a mosodába így is úgy is el kell majd vinnem.
Az ebédszünet után már csak két tanítási óra várt rám, ami után végül megkönnyebbülten hagyhattam magam mögött az iskolát. Aláírom, fárasztó napot hagytam ma magam mögött -tekintve azt, hogy hogy indult a reggelem-, ami csak tovább fog fokozódni, ha még Chaddel is át kell vennem egy-két anyagrészt. A gondolatra fáradtan felsóhajtok, majd a kávézó elé érve, belököm magam előtt az ajtaját, és levágódom az egyik a sarokban elhelyezett asztalhoz, ahol első dolgom, hogy feltűrjem gyűrött ingem ujját. A következő mozdulatom -az egy kézzel történő arcdörzsölés, hogy kiűzzem az álmosságot a fejemből-, csak utána következik, akárcsak a csinos pincér lány, aki úgy libben mellém a kis egyenruhájában, mintha csak az én kedvem szerint öltözött volna föl. Egy fáradt fél mosolyt villantok felé, miközben egyik kezemmel -illik vagy nem-, az asztalra könyökölök és megtámasztom vele a fejem.
-Egy hosszú fekete lesz. - Adom le a rendelést mély baritonomon, majd mélyet sóhajtva figyelem, ahogy hátat fordít nekem és távozik. Ameddig lehetőségem van rá, és nem tűnik el a pult mögött, megbabonázva figyelem ringó csípőjét és formás kis popsiját, majd hátradőlök a széken, és kezeimet összefűzöm a tarkómon, így várva a kávémat, a "pincérnőmet" és Chadet...

Mikor felkeltem még nem gondoltam volna, hogy olyan elvetemült leszek és felhívom a gimnáziumi tanáromat. Több, mint 10 percet beszéltünk, gyakorlatilag a semmiről, mire egy találkozót sikerült összehozni. Eddig azt hittem, hogy a tanároknak a kedvence voltam, mert egészen addig jó tanuló voltam, amíg Mary be nem kavart és tönkre nem tett. Sóhajtva csúsztatom vissza a készüléket a zsebembe, majd egy pulcsit magamra kapok, mert már kezd hideg lenni, ezzel is jelezve, hogy ősz van és hamarosan következik a tél. Még az a szerencsém, hogy a „szüleim” nincsenek itthon, mert így nem kell velük beszélgetnem és jó pofiznom. Kíváncsi vagyok, hogy mikor fogják nekem ezt elmondani, de ahogy nézem őket nap, mint nap, soha. Charlottenak nem akarom elmondani, biztos, hogy zavarná őt ez is. Túl sok minden van a nyakában, nem akarom, hogy még az én bajommal is traktáljam. Észre se veszem, hogy ahogy ezeken futtatom a gondolataimat, zsebre dugott kezekkel meg is érkezek a kávézóhoz. Remélem, hogy nem várattattam meg, hogyha már ide rendeltem. Egyik kezemmel magam előtt belököm az ajtót, mire neki koccanok. Kérdőn felvonom a szemöldökömet, mire a „húzni” felirattal akadok össze. Kellemetlen, talán innom kellett volna egy csésze kávét. Kihúzom magam és megköszörülöm a torkomat, és reménykedek abban, hogy nem fognak kiröhögni vagy megnézni, az előbbiért. Belépve, meglepően kevesen vannak, így tekintetemet végig pásztázom a helyen és, ahogy kiszúrom a tanáromat, elmosolyodok. Odasétálok hozzá és leülök.
- Jó napot Tanár úr! Köszönöm, hogy időt szakít rám. – Halvány mosoly jelenik meg az arcomon, majd a vállam felett hátranézek, hogy megnézzem azt, amit eddig nézett a férfi. Ekkor lép ki a pult mögül egy csaj, aki elég jól néz ki ebben a ruhában. Végig is futtatom a tekintetemet rajta, hogyha már megtehetem. Egészen addig nézem, amíg hozzám nem szól. Igaz vágyok egy feketekávéra, de megrázom a fejemet, hogy nem kérek semmit. Ahogy visszamegy, akaratlanul is követem a szemeimmel és megnézem a fenekét. Ha visszatért a pultba és nem látom, a tanár felé fordulok.
- Nos… Az az igazság, hogy szeretnék majd átmenni egy másik egyetemre és másik szakra. Vagyis a kettőt egyszerre elvégezni. És oda kellene az irodalom és újból leszeretnék belőle érettségizni, hogy meg legyen a pontom, mert eléggé silány voltam az érettségin. És hát megpróbálnám a júniusit. Csak szeretném meg kérni arra, hogyha nem gond, hogy segítsen felkészülni. – Nézek a szemeibe, szerintem még emlékszik arra, hogy milyen állapotban mentem a vizsgabizottság színe elé. Akkoriban még oda voltam Maryért, bár ami történt kezdtem belőle kiábrándulni és elég erőteljesen udvaroltam már akkor Charlottenak. Mindenesetre a vizsgám nem sikerült fényesre, épphogy elértem a kettest, ami szégyen, de a fél éves kórházi ellátás alatt nem igen volt erőm tanulni.

Egy elmondhatatlanul sz*ul indult reggel -és annak további folytatása-, után már csak abban tudok bízni, hogy Chad nem várja el tőlem, hogy már most, az első diskurálásunk alkalmával tanulni is fogunk. Jelen pillanatban a kimerültségtől még azt se tudnám megmondani, hogy én mikor születtem, nemhogy Hemingway! Á-á rossz embernél kopogtatott, hogy ha ő a mai délutánt máris intenzív tanulásba akarja belefullasztani. Így is kivételesnek érezheti magát, hogy a pihenésre szánt délutánomat rá fogom áldozni! De, hogy addig is valahogy élve kihúzzam ezt a pár órát, képtelen leszek rendelni egy erős feketét, amint odaértem és leültem az egyik asztalhoz. Most még az a megbeszélt kávézó is –ami nem mellesleg, történetesen az út túloldalán van-, túl távolinak tűnik. Átérve végül –lassú, tőlem meg nem szokott, lomha léptekben-, a másik oldalra, és belépve a csendes kis kávézóba, úgy érzem magam, mint egy olimpiai futó, aki éppen most futotta le a maratont. Szinte hallom a fejemben a dicső szózatot, mire alig észrevehetően, fáradtan el is mosolyodom. Ez a mosoly azonban úgy érzem, hogy koránt sem a sikerélményemnek köszönhető. Sokkal inkább a csinos, szőke fürtökkel keretezett, megannyi titokzatosságot rejtő arcú pincérnőnek, aki pajkosan kacsint egyet felém, miközben odaadja az éppen fizető vendégnek a visszajárót. Pajkos, és a jelek szerint mindenbe benne van, tekintve azt, hogy milyen kirívóan kidobta azokat a hívogató körtéket a mélyen dekoltált „egyenruhájában”. Már maga a látványa is felélénkít, fejemben pedig mocskosabbnál mocskosabb fantáziálgatások kezdenek el kavarogni. Alighogy leülök –mintha csak meghallotta volna a gondolataimat-, már mellettem is terem, és csicsergő hangon felveszi a rendelésemet, amit követően csak elégedett sóhajokkal együtt kezdem el követni karcsú alakját, amint visszalibben a pult mögé. Hátulról nézve is legalább annyira hibátlan, mint szemből. Annyira elmerülök a nőben, hogy szinte észre se veszem Chadet. A hangja az, ami utólag is eljut hozzám, és ami végleg kirángat perverz gondolataim közül. Zavartan megköszörülöm a torkom, aztán kicsit feljebb emelkedem a székről, hogy kezet tudjak vele rázni.
-Üdvözöllek, Chad! És ugyan! Nem tesz semmit. – Merthogy ez valóban így van. Mindig jó „visszajáró” diákokkal találkozni és egy kicsit korrepetálni is őket, ha rászorulnak. Alighogy visszaülök, a kávém is megkérkezik, amit egy újabb cinkos kacsintással együtt tesz le elém a pajkos hölgy.
-Másik egyetem, másik szak? Mire föl ez a hirtelen elhatározás? – Ráncolom a homlokom, miközben a kávémat kevergetem. Pedig teljes mértékig meg voltam győződve arról, hogy Chad a számára a lehető legjobb egyetemre iratkozott.
-Emlékszem rá. Dühös is voltam rád, mert tudtam, hogy sokkal jobban is teljesíthettél volna. Majdnem lerágtam a tíz körmömet, hogy mégis, hogy a fenébe foglak átrugdosni szóbelin… - Hogy azért ne legyen ennyire feszült és kellemetlen számára a helyzet, szavaim végére elvigyorodom.
-Akkor szerintem kezdjünk is hozzá… - Kortyolok bele a kávémba.
-… mikor lenne számodra a legalkalmasabb az ismételgetés? – Kérdezem, majd elkezdem két tenyerem közt forgatni a kávés csészémet, így nézve fel rá.

Szemeim nehezek és szinte lecsukódnak, ahogy érzem magamban a túlalvás tüneteit. Gondolataimban elmerülök, mikor gondolkodóba esek, hogy mit is mondjak a volt irodalom tanáromnak. Még át se gondoltam azt, amit mondani akarok, már is tárcsáztam és, mikor felvette a beszélgetés olyan gördülékeny volt, hogy a fülem szinte lángra kapott. Miután a kisebb izomláztól megszabadultam, ami a karomban keletkezett akkor, mikor telefonáltam, már csak az öltözködés maradt. Szépen akartam kinézni, ezért a szekrényemből a legjobb ruháimat halásztam elő. Ez a folyamat nem tart sokáig, így már úton is vagyok a kávézó felé, ahol találkozunk a tanárommal. Egész úton ideges vagyok, mert még magam sem tudom, hogy miért is szeretnék vele találkozni. Ekkor hirtelen beugrik, hogy Mary az a tényező, amiért „menekülni” szeretnék az egyetemről. Sóhajtva raktározom el a gondolataimba, eddig nagyon is szerettem és csak a jóra gondoltam vele kapcsolatban, de most már nagyon idegesítő lett. Ez miatt észre se veszem, hogy megjövök, és a fejem oly’ szépen koppan az ajtón, hogy egy-két járókelő rám is pillant. Zavart mosolyt erőltetek az arcomra, megigazítom a ruhámat és a hajam, majd belépek a helyiségbe. Szemeimmel hamar megpillantom a tanár urat, így már magabiztosan közelítem meg. Kicsit előre hajolok, amint elé értem és látom, hogy kezet nyújt. Ekkor megfogom és kezet rázok vele, majd helyet foglalok. Halvány mosoly kerül az arcomra, ahogy meghallom, amit mond. És ez csak szélesedik, amint meglátom, hogy kit is néz. Követem is a tekintetemmel, ahogy a pultos lány hátat fordít nekünk. Tökéletes rálátásom van a hátsó felére. Elégedetten fordulok vissza, hogy a tárgyra térjünk.
- Mary miatt. Tudja ugyanarra az egyetemre és szakára jött. Nagyon szeretem ezt a szakot, de annyira idegesít mikor állandóan a nyakamban lóg. És sajnos nem érti meg, hogy már van barátnőm és nem akarok tőle semmit. Szóval arra gondoltam, hogy passzív félévbe teszem ezt az egyetemet és elkezdek valami másikat. Így talán nem fogunk találkozni. – Rántom meg a vállaimat, ahogy tömören összefoglalom a lényeget. Szemeimben felcsillan a remény az iránt, hogy nem untatom a részletekkel. Elhúzom a számat, ahogy az érettségire visszagondolok, mert nagyon is el voltam akkor varázsolva. Rossz emlékeim vannak és azok most mind sorra beugranak, ahogy szinte tiszta víz leszek és lesápadok, ahogy meglátom a tételcímem.
- Tudom. De azt is tudja a tanár úr, hogy balesetem volt és fél évig használhatatlan voltam. Elég nehéz volt visszaszoknom, főleg úgy, hogy Mary és John is a közelben voltak. – Próbálok mentegetőzni, mert közrejátszott ez az érettségimnél. Kezeim remegésbe kezdenek, amiket az asztal alá dugok, hogy ne lássa Mr. Smith. Az asztal alatt összefűzöm az ujjaimat, hogy abbahagyják a remegést a kezeim. Sóhajtok egyet, ahogy agykerekeim forogni kezdenek.
- Nem is tudom. Igazából szeretnék Önhöz igazodni. Elvégre nekem nem annyira kötöttek az óráim. Csak a gyakorlatokon kell részt vennem, a többin nem muszáj. – Ajánlok fel egy lehetőséget, és remélem, hogy él vele. Elég nehéz lenne nekem most fejből elmondanom az órarendemet, így a szemeibe pillantok.
- És ugye a gimiben lenne? – Döntöm picit oldalra a fejemet, bár semmi sem fordult meg bennem, hogy esetleg máshol lenne. De ezzel is csak arra akarok célozni, hogy felőlem bárhol megejthetjük a korrepetálásokat.

Johnny & Thane

Engem még mindig nem varázsolt el Vegas. Dobáljanak meg kővel, vagy zárjanak kalodába, de tökéletesen úgy tekintek rá, mint mondjuk New Yorkra, vagy Los Angelesre. Hűű.. egy nulla vagyok, tisztában vagyok vele, mert hát más már hatszor eldobta volna az agyát, ha nem többször, és mindent megtenne, hogy itt lehessen. Keressen fel, cserélek vele egy időre szívesen. Szerencsémre, és tárcáméra, még nem kapott el a kaszinó láz, aztán ki tudja mikor kattan valami a fejemben, hunynak ki a normalitást jelentő fények odafent, és verem el a kicsinyke vagyonom a roulette asztalnál. Aztán innen egyenes út az adósság felé, kétes helyekről szerezni pénzt, és lám, máris oda, a patyolatfehér életutam. Rémisztő képek, de jóóó!
Inkább csak megráztam a fejem, kissé morcosabbra sikeredett ábrázattal, és egy apró sóhajjal tekintettem körbe. A tragacs, amit busznak neveznek, lustán és zötykölve haladt. Nem volt kedvem olyan sokat gyalogolni, és még a bokám se heverte ki a nagyszerű esést, amit egy egyszerű, de annál rosszabb lépés okozott. Igazából ha nem bámultam volna olyan okosan ki a fejemből, meg sem történt volna ugyebár, de mindig csak utólag okosabb az ember. Sajnos. De nem ez a lényeg, hanem a kikapcsolódás, és önfeledt bla bla bla, szóval annyi, hogy kidugtam a fejem otthonról a mindennapos hajtás után. Megbeszélt találka helyett csak spontán valami, hiszen az ismeretségi köröm még igencsak szegény, de annál gazdagabb. Érdekesebbnél érdekesebb arcok kerültek mellém, és ennek talán még örülök is, ha épp nem tojnak a fejemre. De bocsánatos bűn, én sem teperek komolyabban, hogy legyenek körülöttem. A tragacs közeledett a célomhoz, és felálltam. Egy verseny-nyugdíjas sebességével haladtam az ajtó felé, kapaszkodva mindenbe, mint valami kismajom. A gombot nyomva, egyhamar fékezett a busz, én pedig már szálltam is lefelé, remélve, hogy senki nem siet annyira mögöttem, hogy levágjon a pár fokos lépcsőről. Nem vagyok az erőszak híve, mert nem, de attól még nagyon szívéjesen megköszönném, választékos szókinccsel. Érti, aki érti, és majd idegondolja a megfelelő szavakat. Megérkeztem. De hogy hova, még magam sem tudom. Vagyis a konkrétabb célt nem, hisz a buszmegálló csak fél siker. Nem csövezhetek itt, még a végén megsajnálnak, és aprót dobálnak nekem. Milyen vicces is lenne, de inkább, magamban dúdolva, és mosolyogva, sántikálva haladtam bele a vakVegasba, és kattogó agytekervényekkel döntögettem magamban, hova akarok, és hova nem akarok belesni. A kirakatok számomra unalmasak, ritka, ha egy leköt egy másodpercnél tovább, és még érdekeset is nyújt, de hát, nem tagadhatom le, hogy mi vagyok, csak jól álcázom. Ellenben voltak más helyek is a sok-sok üzlet mellett, kisebb pubok, érdekes nevű helyek, és kávézók. Utóbbi keltette fel az érdeklődésemet, olyannyira, hogy még a bambulást, és az agyam kiürítését is felhagytam. Megtorpanva olvastam ki a betűket, és döntöttem. Úgy hallottam, ha erre jár az ember, akkor mindenképp be kell ülnie a Hard Rock Café-ba, mert az olyan menő. Nos, akkor megteszem. Igaz, tanú nincs rá, meg egyedül is vagyok, ami fele annyira menő, de akkor is elmondhatom, hogy jaaa, jártam itt, csudiklassz mi? Kezem egyhamar tapadt az ajtóra, nyomtam befelé, és besántikálva néztem szét. Tény, jól kinéző hely, olyan, ahova az ember már csak azért is bemegy, mert mutatósan néz ki, és még fel is kapott. Helyet keresve, egy közép tájt elhelyezkedő asztalkánál leltem meg a székem, mely bizonyára csak a fejemben várt rám, és leülve dőltem hátra. Lábamat az asztal alatt kinyújtva helyeztem pihenőre, és a kis itallapot felcsapva, máris a pincér után kutattam. Egyhamar leltem meg, még oda is jött, és várta a kívánságom, ami csak egy kávé volt, soook-sok tejszínhabbal. Felírva reppent félre, hagyott magamra ismét, és addig is, szétnézve bambultam el ismét, zárkóztam kicsit a fejembe, és gondolkodtam el értelmetlen dolgokon. Igazándiból utálok egyedül lenni, és nem tagadom, kívánom, hogy leljen meg valaki, mert akkor legalább már lesz egy jó pont ebben a hűs, unalmas napban.. De amilyen a szerencsém, nem lesz. Uccu neki.

Day 1. Mondhatnám, hogy ez az első olyan nap vegasi ittlétem alatt, hogy kimozdulok huzamosabb ideig az utcára. Eddig rendszerint csak a sarki közértben tettem tiszteletemet az eladó hölgynél pár apróbb termék felvásárlása miatt. Hiába jöttem Vegasba, a törvény keményen lesújtani vágyó vasökle itt is utolért. Még nem köröznek teljes erőbedobással, ami szokatlan az amerikai rendőrségtől. Tétováznak, hogy itt vagyok-e egyáltalán, vagy mondjuk Afrikában mulatom az időt. Képeim még ebben a bizonytalan helyzetben is felvillannak a híradókban, ahol a bemondónő vagy férfi teljes óvatosságra inti a lakosságot. Fantomképem ott virít az újságokban a többi keresett személy között vagy a boltok üvegfalain. Néha már úgy érzem magam, mint egy elveszett kutya, akit a gazdája lelkesen meg akar találni. Csak nem igazán mondható szerető gazdinak a rendőrségen felbukkanó emberek sokasága. Homlokomat az ablaküvegnek nyomom, miközben cigarettám csonkját szívom el lassanként teljes tüdőkapacitásomat felhasználva erre az egyetlen cselekedetre. Valójában túl sokat néztem a televíziót ahhoz, hogy tudjam hogyan működik az igazságszolgáltatás. Persze azok csak filmek és sorozatok mégis van némi valóság alap bennük. Hibáztak a forgatókönyv írók, illetve a szereplő válogatók, amikor csinos hölgyeket és urakat vettek fel dolgozni. Ha egyszer elfognának kötve hiszem, hogy egy 170 centis szőke bombázó libbenne be az ajtómon egy szál golyóálló mellényben és egy pisztollyal. Inkább egy olyasmi, sokkal reálisabb elképzelés élősködik a fejemben, hogy a kommandósok egy emberként rontanak majd rám a lépcsőházban. Annyian lesznek biztos, mint egy tele football stadion. A nő pedig, aki majd letartóztat egy hólyag lesz - legalábbis személyiségre biztosan - akkora szemüveggel, mint amekkorát Európában nem is gyártottak még. Haja kócos lesz és síros, de az akció kedvéért hátra fogja copfba, amitől úgy néz ki inkább mintha reggel túl sok zselét kent volna a fejére. Ajkaim fintorra húzódnak és csak beledobom cigaretta csikkemet a hamutartóba a többi közé, majd divatos és elegáns - parasztosan - kockás ingemet megigazgatom magamon és a félregombolt gombokat a helyükre rakom. Ez lesz az első nap, hogy elhagyom a lakást huzamosabb időre bárki miatt is. Napszemüvegemet magamhoz veszem és három lépésből átszelem a kis szobát, amit bérlek. Ennek még úgy ahogy meg is fizethető a bérleti díja és számlák sem túl magasak. Minek nagyobb, ha senki nem lakik velem és senkit nem akarok felhozni? Bár mondjuk méretei alapján fogalmazzunk úgy, hogy állatkínzás történik. Előszobám nincs, lényegében azonnal a szobába lépek be, amint kinyitom az ajtót. A bejárati ajtótól jobbra van a fürdőszobám, ami alig egy lépésnyi, de nem reklamálhatok, ha már egy mosógép belefért. A fürdőszobával szemben van a konyha, ami szintén nem egy hatalmas bálterem, de ebbe is befért egy hűtő a többi csip-csup dologgal egyetemben. A hatalmas szoba meg hat lépésből átsétálható. Hobbit lakás. Megteszem ezt a szerény hat lépést a bejárati ajtóig, ahol arcom felét takaró napszemüvegemet fölveszem, hogy csökkentsem annak esélyét, hogy bárki is felismerjen a célszemélyen kívül. A szomszédok annyit tudnak, hogy súlyos kötőhártya gyulladásom van és órákat zokogok, hogyha napfény éri a szememet. Bár már lassanként meg is vakulhatok, amennyi ideje ezt hazudom nekik. Az ajtón kilépve a lépcső felé veszem az irányt rohamléptekkel és pillanatok alatt a kapu előtt találom magam, ahol az egyik számomra legkedvesebb szomszédom ácsorog és nézi a kapu ládájába beledobott szórólapokat és újságokat. Dagi Dougnak nevezem, de azt hiszem a dagi eléggé finom kifejezés az ő termetére. Bolygó Dougnak kéne nevezni, de a Dagi Doug túl jól hangzik. Orra elől kikapok egy mai újságot, aminek címlapján kócosan ott virítok egy fegyenc táblával a kezemben, fejem mellett pedig irgalmatlanul nagy betűk adják tudomásul az olvasóknak, hogy az okosok újabb nyomra bukkantak. Gratulálok hozzá, kedves rendőrség. Az újságot a hónom alá csapva igyekszem kikerülgetni az emberek tömegét, akik szembe jönnek velem az utcán. Az egész embersereg telefonál és a lényegesnek gondolt ügyeit intézi, miközben egyik ember tűnik el a másik után a szmogfelhőben, amit a kocsik végeláthatatlan sora hagy maga után. A sárga taxik idegesen dudálnak az előttük szobrozóknak, hogy haladjanak és ne a kocsiban álmodozzanak, de volt már olyanra is példa, hogy a pasast az asszony kezelésbe vette a pirosnál és a dolgok kissé elhúzódtak. Felbőszült autósor húzott el mellettük, akik bosszankodva, mutogatva és üvöltözve küldték el őket a világ másik felére.
Negyed órányi roppant izgalmas séta után megállok és fölnézek a Hard Rock Café nevű helyre, ahová találkozóra invitáltak napokkal ezelőtt. Thane Moore. Honnan ismerem én? Tarkómat megvakarva lépek be a kávézóba, ahol azonnal leviszi a fejemet a dübörgő rock zene maximumra föltekert hangja. Ha most valami rajzfilmben lennék, akkor a szemüveg a fejemen tuti megrepedne és száz kis darabra törne, de szerencsére ez minőségi kínai áru, úgyhogy csak a harmadik-negyedik szám között fog megrepedni. Az ajtót gyorsan becsukom és biccentek egyet igazából nem is tudom kinek, mert alig figyel rám valaki. Köszönni meg végképp nincs értelme, hiszen a kutya nem hallaná meg ilyen őrjöngő zene mellett. Hogy fogunk mi így akkor beszélgetni? Lehet, hogy sehogy, csak nézzük egymást. Az sem egy rossz dolog. Napszemüvegemet levéve kockáztatom meg, hogy senki nem vesz majd észre és nem fújnak riadót. Párszor körbe kell néznem a kis kávézóban, mire megtalálom azt akit keresek és legszívesebben elnevetném magam. Már tudom, hogy ki ő. A vörös hajú vézna fiúval osztálytársak voltunk még régebben. Pumuklinak csúfolták a vörös haja miatt, na meg persze szexuális beállítottsága miatt nem szívlelték őt túlságosan és el kellett költözniük. Még mindig jobb ezért elköltözni, mint azért, mert a fél állam a fejedet akarja egy ezüst tálcán, ízlésesen körberakva virágokkal. Határozott léptekkel és sűrű bocsánat kérésekkel tolakszom el a székek mögött és állok meg Thane mögött arcomon egy aprócska vigyorral.
-Bu - érintem meg hirtelen a vállát és a reakcióját meg sem várva ülök le elé a székre. Az újságot lefelé fordítva teszem az asztalra és pakolom rá a szemüvegemet, mindeközben végig mosolygok a kis Pumuklira.

Moraj.. érthetetlen szavak egyvelege.. kacajok.. veszekedés és még egy lánykérés is. Egy hely a sok körül, ahol megannyi örömöt, bánatot, ellenszenvet, haragot élhet meg egy átlag ember. És mindez pár óra keretében. Így vágyik a nép magánéletre.. miközben mások előtt teregeti ki a szennyest. Az előttem ülő pár éppen egy nemkívánatos harmadik személyen veszekedtek, nem túl diszkréten. Ott aztán elszabadultak az indulatok. A helység másik végében tapsvihar hallatszott, gratulációk hangzottak el. Durrant a pezsgő, mire tehetetlenül és akaratlanul is megrándultak izmaim. Bár a rockzene, ami a hifiből szólt valamelyest elfedte ezeket a hanghatásokat, mégis úgy éreztem, mintha teljes csend uralkodna. Talán a háború hagyott bennem mély nyomokat, mind lelki, mind fizikai szempontból. Viszont a legjobb az egészben az, hogy nem emlékek idézik fel ezeket a zavarokat.. zsigereimből ered.
Hogy mit keresek itt? Egy nőre várok! Nem is akármilyen nőre! Minden szempontból különleges hölgyeményre, aki mellesleg nem a feleségem. Ennek ellenére titkos találkának sem lehet hívni, hiszen nincs szó szerelmi háromszögről az én esetemben. Pusztán csak közvetítek egy kis szórakozást, az egyik cimborám részére, az elkövetkezendő születésnapja alkalmából.
- Jó napot! Mivel szolgálhatok? - szólalt meg mellettem egy idegen férfihang, enyhén felém görnyedve, amitől kezdtem feszengni.
Azt vallom, ha lehet, tartsuk meg a tisztes távolságot, sosem lehet tudni... A srácon ugyan az az "egyenruha" volt, mint a többin, a haja kócos volt, és ahogy láttam nem volt túl összeszedett.
Az udvariassága nem leplezte eddigi szétszórtságát. Az órámra pillantottam, és szem ráncolva vettem tudomásul, hogy tíz perce várok itt. Egy nagy sóhaj kíséretében a fickóhoz fordultam, hogy rendeljek valamit, amíg meg nem érkezik a társaságom.
- Egy hosszú kávét. - feleltem röviden és tömören, majd hátradőltem, és nézelődve vártam tovább, türelmességre törekedve.
A dzsekim teljesen lecipzároztam, mert a kinti cudar időjárást felváltotta a kellemes meleg légkör, mit a dohányszag még pikánsabbá tett. Megdörzsöltem borostás arcom, közben a bejárat irányába szökött tekintetem. Annak ellenére, hogy még nem találkoztam a nőstény ördöggel, előbb utóbb csak megtalál. Számomra nem ismeretlen a külseje, viszont, hogy ő rám ismer-e az már más tészta. Legutóbbi telefonos csevejünkben lekötöttem, hogy mi lesz rajtam. Másra nem tud támaszkodni.

Végre összeszedtem magam, kievickéltem a gödörből, amibe magamat löktem bele az elmúlt hetekben. Nem mondom, hogy teljesen felhagytam a pornóval, hisz jó magam épp mostanában kezdtem dolgozni egy saját filmen. A sztori nagyjából megvan, hamarosan kezdődnek a szereplő válogatások, és talán nemcsak a kamera mögött fogok szerepelni. Otthon apám kiosztott, amiért nem hallott felőlem, és pár embert, aki drogot adott nekem, eltett láb alól. Apu már csak ilyen, így védi a kislányát… de annyi szent, ő is ki volt borulva, láttam rajta, még ha megpróbálta titkolni is. De igaza van, és mai napig nem tudom mi üthetett belém. De már jobban vagyok, jobban is érzem magam, és escort lányként dolgozom olykor, persze megválogatom az ügyfeleimet. Nem akarok megint kísértésbe esni, és nem akarok mindenképpen szexuális viszonyba keveredni az emberekkel. Szex függő vagyok, azt mondta az orvos, hogy a drogok mellékes dolgok voltak, hogy még extrémebb élményt érhessek el, hogy még izgalmasabb dolgot próbálhassak ki, ami kielégít, mert lassan immunis leszek a normális szexuális viszonyokra. Valami ilyesmit mondott. Ezért is nem akarom kísérteni a sorsot, és csak is kísérőként megyek el, egy estélyre, színházba, megnyitóra, és utána mindenki megy szépen haza. Nehéz megállni a dolgot, és teljesen nem is mondhatok le a szexről, főleg a pornó miatt… igazából még kétséges, hogy szerepeljek-e a filmben, elég ha csak nézem, ha vizuálisan ingerel a dolog. Ha mentálisan elégülök csak ki. És mind emellett elkezdtem ismerkedni is, ami mivel ismert pornó színésznő vagyok elég nehéz feladat, de talán ha lenne egy normális kapcsolatom, ha érzelmileg is meglenne minden, nemcsak a testi kontaktus, akkor az is sokat segítene.
Ezért kicsit furcsa, hogy most egy találkozóra megyek, ahol egy férfi akar velem arról dumálni, hogy a barátját meg akarja lepni valamivel, általam.
Ahogy belépek a helyre, mintha a királynő lennék legalább, úgy jönnek oda, segítik le a kabátot, és bámulnak.
- Köszönöm. – mondom kedvesen, majd szemlélem a helyet, hisz egy férfit keresek kabátban… de kissé hideg volt, szóval mindenki kabátban van, de csak egy alak ül egyedül a helyén, hacsak nem kiment a partnere a mosdóba. Egy tincset igazítok a fülem mögé, megigazítom a ruhámat, lesimítom. Kényszer cselekvés. Majd elindulok lassan, de mégis határozottan az asztal felé.
- Jó napot… Mr Wayne?! Ha minden igaz magával beszéltem telefonon. Sydney Crawford vagyok. – nyújtok udvariasan kezet, az Angelina meg maradjon csak meg a mocskos életemnek, most érett, üzletasszony képét akarom kelteni.

St. Emerich Church - A padsorok, beltér...

- Batman... - morgom az orrom alatt és vigyorgok. Azt hiszem megvan az új neve. Az atyámnál meg más barom megszólításoknál ez sokkal jobban hangzik. Amolyan saját kis poén, amit senki nem ért. Még én sem teljesen.
Amíg ezt magammal. nagy gondosan megbeszélem haladok előre. Néha, néha majdnem elhasalva a földön, de végül csak kiérek. Egy pillanatig sem habozok, hogy merre induljak. Még akkor sem, amikor felteszi a kérdést. Csak felemelem az ép kezem és a kocsma irányába mutatok. Minél közelebb érünk, annál nagyobb vigyor ül a képemen.
- Már csak pár lépés... - mondom, mintha őt kellene biztatni és nem saját magamat meggyőzni arról, hogy nincs olyan messze, mint amennyire én érzem. Még számolni is kezdek, ahogy egyet-egyet lépek, de aztán abbahagyom. Nem vagyok teljesen biztos a sorrendben.
Úgy vágom ki magam előtt a kocsma ajtaját, mintha az enyém lenne. Csakhogy az nem akar mozdulni. A rohadék! Aztán rájövök, hogy húzni kell. Oké. Sebaj. Kis hiba. Mindenkivel megesik. Elsétálok a piák irányába és amikor már biztosan ülök az egyik széken, csak akkor kutatok újra a tekintetemmel Batman után. Csak remélem, hogy majd ő rendel... és valami olyat, ami üt. De ha már az ütésnél tartunk, lehet segítene, ha találnék valami balhét. Lehet, hogy laposra vernének, deee attól még lehet haszna a verekedésnek.
- Szokott verekedni? - teszem fel a kérdést, miközben a kezemmel úgy mutogatok, mintha jelbeszéddel próbálkoznék.

- Kár. Pedig az jó - nyögöm ki egy nagy sóhaj kíséretében.
Igazából fogalmam sincs, honnan gondoltam, hogy pont ő fog verekedni. Lehetséges, hogy ez a Batman dolog zavarta meg az amúgy is őrült agyam. Egy a lényeg, hogyha balhéba keveredek, akkor rá nem hiszem, hogy számíthatok. Nem mintha szükségem lenne bárkire! Kiverem én egyedül bárkinek a fogát... ha nem vagyok ilyen rohadt tompa, mint most.
- Valami erős... - motyogom az orrom alatt, ahogy megérzem a kérdő pillantást.
Egy másodperc erejéig előtör a józan énem, de szerencsére hamar elnyomják a bennem dolgozó bogyók. Ha ez mégsem lenne elég, ha észnél maradnék akár egy percig, a kezemre nézve nem lenne szükségem több okra, hogy miért erős italt rendeljek. Célravezetőbb a fájdalom ellen, mint bármilyen fájdalomcsillapító. A másnaposságot meg már régen megszoktam.
Alig tűnik fel, hogy a pultos továbbra is csak bámul, ahelyett, hogy az italt intézné. Látom, hogy az atya nagyon próbálja győzködni, de ő csak itt áll és nem Hozza Az Italt! Ha lehetséges lenne, most biztos, hogy ideges lennék, de így teljesen hidegen hagy a dolog. Lassan fordulok körbe a bárszéken és vigyorogva iszok bele a mellettem otthagyott italba. Elégedetten ürítem ki az utolsó kortyot is és úgy nézek a pultosra, mint aki ellen most nyertem fogadást.
- Nem kérek... semmit - vágom rá, egész gyorsan és közben úgy viselkedek, mint egy dacos kisgyerek. Ráadásul élvezem. Úgy látszik ezt nem tompítja el semmi.
Csak arra várok, hogy a pultos eltűnjön és mondjuk a raktárból hozza azt a sört. Az biztos, hogy egy percig sem fogok habozni. Bemászok és kiöntöm magamnak azt az italt. Kár, hogy valószínűleg nem fog a dolog olyan egyszerűen menni, mint szeretném.