Marcus & Freya

- Talált, süllyedt. Tényleg nem. - Tényleg sosem érdekelt különösebben, sőt egyáltalán nem érdekelt, hogy mit akar. Ő viszont ezt sehogyan se akarta megérteni, pedig így visszatekintve mindkettőnknek jobb lett volna, ha már elejétől fogva rám hallgatott volna, akkor most nem lenne ebbe a helyzetben, nem került volna bajba, ehhez pedig annyi kellett volna, hogy elkerül. Nem volt nagy kérés, a kivitelezése sem lett volna bonyolult, Ő mégis inkább makacs volt és hajthatatlan, mint okos.
- Valld be, mielőtt megismertél volna, minden sínen volt az életedben... Azt kellene tenned, hogy éled tovább az életed nélkülem pont, mint előttem. - Nem mintha nem erre próbáltam volna célozgatni már a kezdetektől, amikor a fejébe vette, hogy nekünk jó viszonyban kell lennünk és onnantól fogva levakarhatatlan volt, sőt egy piócának is jobban örültem volna a hátamon, az legalább csendben szívta volna a véremet és közben nem idegesít, de belőle semmi hasznom nem származott.
- Hagytalak volna inkább ott véresen a földön heverve? Megoldható lett volna, miért nem szóltál, hogy ez minden vágyad? - Nem hiszem el, komolyan nem hiszem el, hogy még ilyen állapotban is képes az idegeimre menni. De még arra se jöttem rá, hogy nekem ebből az egészből mi hasznom származik, ez nekem most miért lesz jó?
- Éppen elég bajom van már veled is. - És még lesz is, mert kifogjuk deríteni ki ezért a felelős, nem fogjuk annyiban hagyni, legalábbis, ha rajtam múlik, már pedig ez most rajtam fog múlni...
- Ma még bent tartanak... - Léptem be a kórterembe, miután a nővér szólt, hogy most már bemehetek hozzá, ha akarok és nagy vonalakban elmondta, hogy szerencsére nincsenek komolyabb sérülései, leginkább csak felszíniek és hogy reggel elmehet. - Reggel elmehetsz haza vagy ahová csak akarsz. - Húztam közelebb egy széket az ágyához és leültem. - Hogy ityeg?
  

Marcus & Freya

- Muszáj még ebben az állapotodban is ilyen elviselhetetlen lenned? Komolyan, inkább hisztizz a fájdalom miatt, azt még elviselem, de most z egyszer könyörgöm a kórházig még bírt ki, ne legyél önmagad. - Mert azt, amint a mellékelt ábra is mutatja képtelen vagyok elviselni.
- Megmentettem a segged. Ennyi jár nekem érte. - Hogy legalább addig nem megy az idegeimre, amíg beérünk a kórházba, utána a legkevésbé sem érdekel kiket borít ki, hogy lelépek, mert azért az nem állt szándékomban, hogy őrizni is fogom, arra ott van a bátyám, aki bizonyára nagyon, nagyon, de nagyon ki lesz akadva, de azt inkább már nem várnám meg, még a végén baja esne még valakinek, egy napra pedig egy sérült is bőven elég.
- Dehogyisnem. Legalább ne hazudj. Mindig azt teszed. De most Téged is bosszanthat valami. Bármennyire is nem szeretnél bárhonnan is nézzük valahol hálásnak kéne lenned és ezt Te is tudod. - Én sem akartam, hogy így alakuljon, ezt, elhiheti. Nem volt a programomba, hogy összeverve akadok bele valahol egy kis sötét mellékutcában, de így alakult és mint azt megtudtuk szívem is van valahol, elvégre nem hagytam ott.
- Hát, percekkel korábban még nagyon tudtad, azóta mi változott? - Csak nem berezeltünk? Mondjuk megtudnám érteni. Én félnék is a helyében, miután úgy tűnik van is mitől.
- Pár nap pihenés és jobb leszel, mint az új. - Tényleg elég csúnyácskák azok a foltok és véraláfutások, de lehetne rosszabb is, ezek még csak felszíni sérülések, de könnyen lehetett volna akár belsővérzése is.
- Nem árt, ha valaki tudja mi van veled... - Valakinek itt kellett maradnia, hogy beszéljen az orvossal vagy legalább az egyik nővérrel és kizárásos alapon mivel én hoztam és percekkel korábban még csak én tudtam arról, hogy mi történt vele, nekem kellett itt maradnom vele.
- Felhívtam Jessicát. valószínűleg már úton van. - Tudom, hogy ennek a hírnek örül most a legkevésbé. - A bátyámnak nem szóltam. - Tettem még hozzá kis szünet után, gondolom ennek azért már jobban fog örülni.
  

Marcus & Freya

- Mindössze annyira kis szívem, hogy legalább addig nem mászol az idegeimre, amíg beviszlek a kórházba. - Szerintem ez egyáltalán nem nagy kérés, sőt még az állapotára is figyelemmel voltam, mivel inkább pihennie kellene, minthogy engem idegesítsen, bár ez sosem merítette ki, láthatóan, mert mindig teljes erőbedobással művelte.
- Talán fel kéne nőni lassan, nem gondolod? - Mert az, amit eddig művelt az nagyon is gyerekes volt. Az a makacskodás, naivság és levakarhatatlanság. Tényleg hasonlíthatott volna az unokahúgomra hét évesen. Ő viszont egy felnőtt érett okos nő látszatát szeretné kelteni, ahhoz viszont ez a magatartás nagyon gyenge. - És elfogadni, hogy valamiben vesztettél. - Minden nem irányítható, de ez még nem azt jelenti, hogy semmi só sem hozható ki belőle, épp csak keresnünk kell egy másik pontot, ahonnan rálátásunk nyílik a dolgokra, mégis másképp, mint addig.
- Pocsékul festesz. Most jobb? - Nekem aztán egyáltalán nem esik nehezemre még elkeserítőbben őszintének lennem, de gondoltam most nem ez lenne leghőbb vágya... Tényleg pocsékul fest. Talán némi együttérzést váltott volna ki belőlem? Nem. Nem, ez azért túlzás, de nem örülök annak, hogy így látom.
- Ne legyél gyerekes. A ruháid véresek és ha tippelhetek elég pénzed sincs... Valahová menned kell holnap reggel. - És még mielőtt az eszébe jutna ki van zárva, hogy hozzám. Tudom annyiszor mondtam már, hogy kiakarok maradni ezekből a családi közösen majd megoldunk minden problémát kupaktanácsokból, de úgy látszik sehogyan se akar sikerülni, mivel már megint nekem kellett segítenem.
- Eszedbe se jusson hazudni, világos? - Ugyanis abból, hogy feljelentést fog tenni nem engedek. Ha kell kint leszek és megvárom, amíg Jessica beér, annyira még megerőltetem magam, hogy beszéljek vele és megtudjam Freya mit adott be neki.
  

Marcus & Freya

- Igen, komolyan. Még egy gyerekhez mérten is röhejesen tudsz viselkedni, az pedig ahogy általában látod a dolgokat, az több is, mint naivitás és röhej. - Talán, ha megpróbálna, ha csak megpróbált volna úgy viselkedni, mint egy érett felnőtt nő minden másképp alakul. Így nézve mindent csakis magának köszönhet, mert annyira makacs és hajthatatlan, hogy az már több mint bosszantó. Neki is be kellett volna látnia, hogy ezzel csak a céljai ellenkezőjét fogja elérni, még pedig, hogy még inkább eltávolodunk egymástól, mert nálam ezzel a jellemmel semmi pozitívat sem fog elérni, de Ő csak még tovább erőltette a dolgokat. Talán valahol hibás vagyok a történtekért. Talán valahol hibásnak is érzem magam miatta. Sosem lehet biztosan tudni mi játszódhat le valakiben.
- A legpozitívabb érzés veled kapcsolatban, amit kihozhatsz belőlem az a legjobb esetben is csak sajnálat vagy némi szánalom, de ennél többre ne számíts. - Bár azt gondoltam, hogy ezt már tudja. Akár elfogadja, akár nem, ez a helyzet és kétlem, hogy ez a közeljövőben megváltozna és nagyon bízom benne, hogy a mai nap után végre beletörődik és felhagy ezzel az idegesítő ragaszkodásával a buta elméleteihez na és persze hozzám.Még soha senki sem ragaszkodott hozzám így. Különös érzés.
- Persze. Nem is akarlak még sokáig megzavarni ebben. - Azért reggelig nem szándékoztam itt lenni, az már nem az én posztom és remélem soha nem is lesz, mert az utóbbi idő fényében előbb rúgjon kérdés nélkül tökön az a nő, akinek én azt mondom, hogy gyereket akarok.
- Azt bizonyítani is kellene. Én pedig nem vagyok véres, sőt egyetlen karcolás sincs rajtam, szóval ez bukta. De azért nagyon humoros feltevés volt. - Haha, jót röhögtem. - Én inkább arra gondoltam, hogy arról eszedbe se jusson hazudni, ami történt veled. Mondjuk ne gyere nekem azzal, hogy megbotlottál, hasra estél és a cuki kis arcocskáddal tompítottad az ütést, azután legurultál több sor lépcsőn, ahol össze-vissza verted magad. - Hagyjuk ezt meg az összes többi kreatív sztorit arról, hogy hogyan is történhetett ez. Ha kell kézen fogva fogom bevezetni a rendőrségre, mint egy gyereket az igazgató irodába.
  

Marcus & Freya

- Miket nem mondasz. - Ha Ő mondja... A legkevésbé sem érdekel a véleménye, de ha megtanultam valamit vele kapcsolatban, akkor az az, hogy sajnos képtelenség belefojtani a szavakat vagy akár a véleményét, sőt úgy általánosságban véve képtelen, akár egy percre is elhallgatni, pedig akármilyen hihetetlen is olykor okosabbnak gondoltam volna. Bevallom voltak olyan pillanatok a szívbemarkoló kapcsolatunk alatt, amikor még élt a remény benne, hogy esetleg mégis csak van, amiben hasonlítunk egy szikrányit, de mindig kiölte belőlem, azóta pedig meg sem próbálom újraéleszteni, mert nincs semmi, semmi, amiben hasonlítanánk van egyek volnánk.
- Attól még mindig szeretnélek letagadni, pont mint eddig, vagyis mint észrevehetted semmi sem változott. És nem miattad csináltam, bárkiért megtettem volna, akiről úgy ítélem meg, hogy nem esik nekem és kaparja ki a szeme, ha segíteni próbálok, mert szüksége van rá. Te pedig szarul festettél. - És azt se felejtsük el, hogy egyszer meg is álltam, simán kiraktam volna a kocsiból, ha nem fejezik be, amit még el se kezdett, de már a jó úton haladt. Egyszerűen kiborít, nem bírom a fecsegését hallgatni. Megkockáztatom, hogy egy kréta nyikorgása nem lenne olyan fülsértő a számomra, mint az unokahúgom sipákolása.
- Tekintve, hogy eddig sem volt, ez tényleg pozitívum lehet. - Lett volna humorérzéke? Nekem eddig nem tűnt fel, de ha Ő mondja biztosan nem veszett el. Én személy szerint egyáltalán nem látok semmi humorosat a történtekben vagy akár az eddigi kapcsolatunkban, inkább kínosan siralmasat, de azt annál többet.
- Nem, csak egy szó fordult volt. Miért van az, hogy amikor nem kell, akkor komolyan veszed, amit mondok, amikor pedig kellene meg sem hallod, sőt simán kidobhatlak az ajtón is, mert Te visszamászol az ablakon? - Először is talán ezen kellene változtatnunk. Ha esetleg megtanulna az én szabályaim szerint játszani más lenne a helyzet.
- Mert még mindig a történtek hatása alatt állsz, ami normális a jelen helyzetben és ezért még nem látsz tisztán, de ha megnyugszol idővel a kép is kifog tisztulni. - Hánynom kell magamtól most olyan kedves voltam, de azért ehhez sem kell hozzászokni.
  

Marcus & Freya

- Húgi nem kell ez, ez a lelkizés. Még mindig nem vagyok rá vevő és különben is előbb választanék hozzá egy üveg piát, mint Téged. Már meghalt és ha az igazat akarod hallani, bárcsak a sírba vitte volna az undorító kis titkát. Mindenkinek jobb lett volna, nekem a legfőképp. - Ez az igazság. A legkevésbé sem érdekelnek, sőt sokkal jobb lenne az életem nélkülük, ha még csak nem is tudnék róluk, de ezek már csak szép ábrándok, remények, mert nagyon is tudok rólunk, sőt ezt az egyet sehogyan sem tudok lerázni magamról. - A régi családom is éppen elég elcseszett volt, nélkületek is. Egyáltalán nem hiányoztatok. - Milyen szerencse, hogy ami nincs, az nem is hiányozhat. - De ha ezt az egészet még ennél is jobban a padlóra lehet küldeni, akkor sikerült. Ezek után nézd el nekem, hogy nem vagyok kíváncsi az új családomra. A legkevésbé sem. Hidegen hagy. - És ha megfogadna egy jó tanácsot, amit nem szokott, akkor nem hinném, hogy éppen neki kellene erről kiselőadást tartania arról, hogy mit kellene tennem. Több okból is, először is, mert szarul viselem, ha megakarják mondani nekem mit tegyek, másodszor, mert semmi köze hozzá, végezetül pedig, mert nem érdekel.
- Téged sem tudlak, a humorérzéked pedig nálad csak rosszabb lehet. - Én pedig voltaképp egyikre se lennék kíváncsi. Kétszer dobtam ki a házamból, kétszer! Komolyan, mit kellene még tennem ahhoz, hogy felfogja végre nem kívánatos személy az életemben, hogy számmora olyan csak, mint egy kártevő, akitől a legtöbb ember mindenáron megakar csak szabadulni. Számomra mindössze ennyit jelent csak, a legjobb esetben is.
- Legközelebb feljelentelek magánlaksértésért... Komolyan gondoltam. - Tettem még hozzá, ha esetleg elsőre vonakodott volna hinni nekem, most már biztosan nem teszi, mivel ezt már nagyon is megtapasztalhatta - többször is -.
- Oh, hát észrevetted. Szerinted is gusztustalan? - Ennyi kedvességtől még egy kicsi és felfordul a gyomrom. Jobb lesz, ha azt már nem várom meg...
  

Marcus & Freya

- Nincs túl sok minden, amiben hiszek, de ha mégis lenne, abban az egy dologban biztos vagyok, hogy könnyebben elviselnék, sőt választanék inkább huszonöt év börtönt emberölésért, mint Téged. - Igen, ez most nagyon is egy célzás volt énem is volt épp burkolt arra nézve mennyire örülnék, ha végre visszavenne magából úgy a minimális fokozatra, belőle még az is sok. Az hogy ma segítettem neki egyáltalán nem azt jelenti, hogy ezek után vagy egyáltalán bármikor nekünk jóban kéne lennünk.
- A nagyapád bigámista volt. Ezen nem kellett volna ennyire meglepődni, ha nem tudnám, azt gondolnám, hogy Te nyitott vagy az ilyen nem normális hajlamú tevékenységek felé. - Ez sem egy burkolt célzás volt, burkoltnak legalábbis nem volt az. Belefáradhatna már közös vonásokat keresni, mert én lassan már kezdem unni, hogy mindegyikre találjak valami logikus magyarázatot, csak azért, hogy lelombozhassam valamivel, de azért mégis csak szórakoztató.
- A természetedből ítélve, akkor is ugyanúgy irritálnál, mint most, csak kevesebbszer zaklatnál, azt adná meg az ég egyszer, szóval a lényeg, hogy ne gondolkozz ezen annyit, nem lehetséges. Én minden létező eshetőségben utálnálak és végképp fel nem fogom neked miért olyan fontos, hogy kedveljelek. - Úgy rá van kapcsolva erre a dologra, mint az élete múlna rajta, de akkor is eredménytelenül, szóval végső ideje lenne valami más életcélt találnia.
- Pedig nagyon állat lenne. Ha választhattam volna, hogy örökbe fogadok hörcsögöt vagy lesz egy unokahúgom százszor is inkább a hörcsögöt választanám, sőt sírnék a boldogságtól. Biztosan nem kapnám meg azt a díjat? - Nem lehetne, hogy lepasszolom valakinek? Valaki biztosan vágyik arra, hogy nagybácsi lehessen. Én aztán a legkevésbé se akartam ezt.
- Freya, ennél gusztustalanabb megnyilvánulást el sem tudnék képzelni, a gondolattól is hányingerem támadt, szóval eszedbe se jusson. - Reménykedjünk benne, hogy ez csak a gyógyszerek hatása és, hogy elfog múlni mire kiengedik, más különben kiemelt veszélyben leszek.
- A lehető legkomolyabban- és őszintén mondom, hogy szerintem kezeltetned kéne ezt a hajlamodat, hogy mindenáron kötni akard magad hozzám valamivel. - Mert attól félek, hogy idővel csak súlyosbodni fog.
  

Marcus & Freya

- Ha megakarnálak ölni, akkor valószínűleg mással végeztetném el a piszkos munkát vagy ma kiváló alkalmam nyílt volna rá, nem gondolod? - Még a végén kiderül, hogy van lelkem. Na jó, azért annyira nem bízzuk el magunkat. - Mégis kórházba hoztam a segítségre szoruló segged, szóval egy pont ide. - És nem akármilyen pont szerintem. Mégis csak segítségre szorult és véletlenül pont az enyémre, ennek mekkora lehetett az esélye?
- A pocsék humorodért is neki lehetsz hálás. Azt hiszem ez családi örökség. - Neki volt épp felemelő humora, pláne ezzel a kettős élettel nem. Ő mégis azt gondolta, hogy vicces lesz a sírba vinnie, szerintem sokkal inkább az élete legszánalmasabb és leggyávább húzása volt, de már mindegy, nem? Elment. Amit ránk hagyott az meg egy szép nagy kupac szar, amit Ő valamikor családnak nevezett.
- Túl keményen indítottál. Látszott, hogy akarsz valamit és azt nagyon akarod, de rosszul csinálod. Túlságosan nyomultál, de tudod, ha hajtasz valakire, akkor még mielőtt rátaposnál a gázra meg kell várni megerősítést vagy az elutasítást. - Utoljára valami olcsó lotyó nyomult így rám, máshoz nem igazán tudnám hasonlítani... - És ahhoz képest, hogy csak megszerettél volna ismerni fölényeskedő voltál, a saját családoddal szemben, miért gondoltad, hogy ezzel imponálni fogsz? - Főleg mivel engem abszolút hidegen hagyott az egész és a legkisebb jelét sem mutattam annak, hogy érdekelne akár a családja vagy a mondanivalója.
- Kár. - Pedig biztosra veszem, hogy nem sok nagybácsinak van meg az unokahúga meztelen képe.
- Kérlek, próbálkozz. - Túlságosan váratlanul érne, annyira, hogy fogalmam sincs hogyan reagálnék, de nincs is rá semmi szükség.
- Azt hiszem hánynom kell. - Muszáj mindig felhoznia ezt? Igen, szerintem élvezi, hogy mindig felhánytorgathatja előttem, hogy tagadhatatlanul kötődünk egymáshoz. Tényleg nagyon gusztustalan.
  

Marcus & Freya

- Látványosan próbállak utálni? Ez sértő, mert nem csak látványosan próbállak utálni... Tényleg a legkevésbé se érdekel mi van veled, de most kivételesen ott voltam, sőt az is lehet, hogy nekem köszönhetem, hogy még ilyen jó bőrben vagy. - Már megmondtam, hogy nem várok hálaáradatot, dr újabb elméleteket se. Talán még mindig ott feküdne, de lehetett volna rosszabb is, ha mondjuk ahhoz a fickóhoz hasonló alakok látják meg. Ne igazán lett volna képes bárhogyan is ellenkezni bármilyen szándék ellen is. Még soha életében nem érezte volna magát olyan kiszolgáltatottnak.
- Nem vagy az esetem, épp ezért nem fogom azt mondani, hogy jó segged van és kár lenne érte. - Sőt, ezt egyáltalán nem vele fogom megbeszélni. Azt sem tudom egyáltalán mit keresek itt még mindig, miért vagyok vele még mindig? Már régen leléphettem volna, de bízom benne, hogy pár percen belül valaki hisztérikus aggodalomtól megtelve könnyektől áztatott arccal fog betörni azon az ajtón és akkor az én dolgom megtettem.
- Azon a családi vacsin én nem szándékozok ott lenni, ugye megérted? De azért mondjál rólam sok szépet... - Hálaadás. Ez most egy poén akart lenni? Legalábbis annak indulhatott, de mindegy is, gyenge volt, mint eddig mindegyik próbálkozása. Én egész eddigi életem során őszintén soha semmiért sem mondtam hálát és azt hiszem nem is most fogom elkezdeni, nem mellékesen a hálaadással az idei évet is lekéstem.
- Alapból fel nem fogom mi a francnak kellett megkeresned. Oda se kellett volna mennem, de mégis az apám volt, mondjuk úgy, ha tartoztam, akkor leróttam, de ennél többet nem terveztem. Leléptem volna... - És sokkal jobb lett volna mindenkinek, nekem főleg. Egyáltalán nem hiányzott még egy család az életemből, mikor a sajátom sem jelent már semmit se.
- Igaz, magam sem tudom mi lehetett a szándékod a betörök egy vadidegen ember házába és azt várom, hogy majd örülni fog nekem, de nagy ostobaság volt... - Ezt még Ő is beláthatja. Fel nem fogom mégis mire számított.
- Igen, jobb ha megyek. - Azt hiszem már jól van vagyis jól lesz, valamint, hogy egyedül is megfogja oldani... Magam sem tudom engem miféle szándék vezérelt, de miközben keltem fel óvatosan megsimogattam kézfejét. - Bármi is az várd meg amíg kimegyek. - Látszott rajta, hogy valami nagyon kiakar bukni belőlem, én pedig azt már nem akartam hallani.  
  

Marcus & Freya