Emily & Derick

Ahátam olyan, akár egy elhagyatott bűnügyi helyszín, a vért már felmosták, de még mindig érzed, tudod mi történt és elönt érzés, körülvesz, körülölel, a fémes illat, a hév, a veszély, elveszi az eszem, napok teltek el, próbálok koncentrálni, egyben tartani magam, egy épületbe járunk be nap, mint nap, de ez nem elég, az sem volna az, ha egész nap a karjaimban közt lenne, élénkítő zuhany, bár most inkább az kellene, hogy jéghideg vízcseppek zúduljanak rám, attól talán észhez térnék, kell valami, ami visszarángat a valóságba, csak, hogy már nem akarom ezt a valóságot, felöltözöm, majd munkába megyek, vezetek, de szemeim előtt nem út, hanem pillantásunk, ahogy összeér és egybeforr, lassítok, feszülten dörgölöm meg a szemeimet, az utat figyeld, barom, útközben veszek egy kávét, erősen és feketén, ahogy szeretem. Nagyot kortyolok a kávémba, miközben besétálok az épületbe, azt sem figyelem merre megyek, csak megyek.
- Derick, hahó... - Kapom fel a fejem, mi van, mit akarsz, a régi felettesem vigyorog rám, miközben a lépcső felé mutogat, faszom, ez ma nem az én napom.
- Jó reggelt, őrmeseasszony, kösz... reggel van még. - Mélyet sóhajtok, majd megindulok felfelé, ez óriási.
Egy komposztra való papírmunkán kell átrágnom magam, hát legalább lesz időm lehiggadni, jelentések, plusz valahol ebben a kritikus méretű kupacban kell lennie a munkaóráimnak is, addig fogok tökölni, hogy a végén nem lesz fizetésem a hónapban.
A lifthez sietek, intek Emily-nek, hogy tartsa, nagyot nyelek, ahogy végigtekintek rajta, nem érünk fel elég gyorsan, beszállok mellé, megkérdezem hányadikra tart, majd benyomom a gombot és elindulunk, a papírokat markolászom a kezemben, a halott fickó ügye, plusz a megfigyelési adatok, mind csak közvetett bizonyíték, igen, úgy nehéz bármit is kideríteni, ha nem ereszt, én pedig nem tudok elszakadni tőle, ezentúl nem vihetem őt, nem megy. Az órámra pillantok, azt sem tudom minek, és ha most megkérdezné mennyi a idő, azt mondanám fogalmam sincs. Átkozottul édes illata van, jelentőségteljesen nézek rá, majd ököllel ütöm be a Stop gombot és hirtelen rázkódva egyet megáll velünk, mi pedig bumm, benn ragadtunk.
- Tudod... mostanában vacakolnak a liftek. - Leengedve a papírokat, szabad kezemmel tolom neki a lift falának és ajkaira tapadok, hosszasan, érzékien elmélyítve a csókot.

Emily & Derick

Hevesen kapok ajkai után újra és újra, a kezében lévő papírok szanaszét hevernek a lift padlóján, egyszerűen nem elég, csókolj, karmolj, harapj vagy amit csak szeretnél, nem érdekel hol vagyunk épp, az sem érdekel, ha a nyüzsgő utca kellős közepén volnánk, most akkor is megcsókolnám. Nyakamba kapaszkodik, én pedig karjaimat összefonva derekán húzom közelebb magamhoz. Hallgatom szavait, karjaim idegesen feszülnek meg, de én nem, nem tudlak elengedni, soha, kellesz nekem, ne, ne, kérlek ne tolj el, a kerületi ügyész, aha... várja, aha... elkésik, aha jó, folytathatjuk? Izmaim vehemensen tiltakoznak ellene, mindkét kezemmel fogom a karját és továbbra is a falhoz nyomom, nem túl erősen, csak annyira, hogy ne tudjon szabadulni, ha azt akarod, hogy bármikor is elengedjelek, akkor fuss, menekülj, mert én magamtól nem vagyok rá képes és nem leszel Ben-é az kurva élet. Mondjuk úgy, hogy meggondoltam magam vagy elvetted az eszem, fogalmazzunk bárhogyan is...
Épp csak annyira hajoltam hátrébb tőle, hogy kéken égő szemeimmel nézhessek rá, ugye nem gondoltad komolyan? Nem, nem teheted.
- Ssshhh, csak csókolj meg... - Suttogtam, majd alsó ajkába kapaszkodva húzom őt vissza majd veszem ismét birtokba, lázasan keresem nyelvét és hívom szenvedélyes játékra velem,  a piros gomb pedig csak tovább villog, testemmel az övének feszülök, érzem magam felhevülni és rövidesen nem lesz, aki megálljt tudna parancsolni, megjegyzem én eddig sem tudtam, csókolni akarom mindenütt, lángba borítani minden apró érzékét és porcikáját, ujjaim finoman a hátába mélyednek, ahogy türelmetlenül húzom feljebb magamhoz, nem akarok mást ízt érezni a számban, csak az övét, azt akarom, hogy érezzen engem, körme nyomai még mindig ott vannak hátamon, ez a nő állt velem szemben a rácsok túloldalán? Már akkor is provokált és dacolt velem. Talán ez a büntetésem, de kit érdekel, tudod mit? Sosem akarok kigyógyulni belőle. Így akarom. Így jó nekem. Tartsa csak meg magának a józan eszem, vagy jobban tudok hajítsa csak ki a fenébe, többé nem kell!

Emily & Derick

Igen, nagyon elfogsz késni, ha tovább ellenkezel, most ne dacolj velem, add meg, amit akarok és akkor elengedlek, egy rövid időre, én feladtam a harcot ellene és most kérem a jussomat, visszafelé görgetni már túl késő lenne, minél jobban provokál, én annál jobban követelem őt, a magaménak akarom tudni, a bőrén tudni ajkaimnak, csókjaimnak édes ízét, megőrjít a tudat, hogy esetleg valaki más így érintheti, mondjuk egy randi után, nem, ne, nem mehet el, gyűlöljön érte, üssön meg, tegyen, amit akar, csak ne menjen el, ne találkozzon vele, bármit elviselek, csak ezt nem! Ezt nem! Más nem kaphatja meg!
Hosszan simítok végig selymes bőrén felfelé haladva a combján, egyre beljebb, ujjaim szoknyája alá siklanak, majd az alsóneműjén keresztül markolok forró ágyékába, ez az édes, akarj engem! Halk nyögés szökik fel torkomból és el is akad, egy másodpercig pontosan ugyanolyan értetlenül nézek, ahogyan Ő, francba! Felmordulva vetettem hátra a fejem és engedtem el, majd jobb tenyeremmel dühösen a lift falába csapok.
- Bassza meg! - Csattant ki belőlem. Bassza meg! Bassza meg!  És vagy még féltucatszor megtudtam volna ezt ismételni a lift oldalát ütve, dühödten és persze teljesen értelmetlenül.
- Hánykor végzel ma? - Lehajoltam és segítettem összeszedegetni a padlóról az iratokat, az enyémeknek is itt kell lennie valahol, nem hiszem el, komolyan, még mindig. Miután felegyenesedtünk megadóan nyomtam be ismét a STOP gombot és a lift ismét elindult, Hát engem az sem érdekel, ha négykor, ötkor, nyolckor vagy este 10kor végez, vagy, ha úgy kell magam lecsukatnom, hogy időt tudjon rám szánni, nem érdekel mikor, de legyen, én pedig megfogom várni, aztán vagy lelépünk innen vagy felültetem arra a nyavalyás asztalra és esküszöm ott fogom megdugni az átkozott munkái között. Mielőtt kinyílt volna a liftajtó újból magamhoz húztam és egy csókot leheltem ajkaira, este találkozunk édes!

Emily & Derick

Nyolcig? Nyolcig. Mi a tökömet fogok itt csinálni nyolcig? Malmozzak, vagy mi? Óriási. Fájdalmasan válok el tőle és édes ajkaitól, még mindig dühít, leadtam a a papírokat, meg a munkaóráimat, de kicsit nehéz úgy a jelentésedet írni, hogy közben szorít a gatyád, mindenki pofázik valamiről és mindig csörög valami szar. Lementem rágyújtani, zsebre tett kézzel dőltem neki a falnak és próbáltam lehiggadni, mélyen szívok bele a cigarettámba és a tüdőmet elárasztó nikotintól várom a megnyugvást, lassan engedem ki és újra, egyiket gyújtom meg a másik után, le kell higgadnom, hosszú lesz a nap, de engem csak a vége érdekel, a harmadik szálat gyújtom meg meg és lassan kezd felszívódni a köd, megőrjít, tönkretesz engem ez a nő, megkönnyebbülve fújom ki a füstöt, és dobom el az eloltott csikket.
Visszatérek az asztalomhoz és megpróbálok utat vágni a katyvaszban, se egy fotó, vagy személyes tárgy, legfeljebb kávé, mint egy pszichopata.
Az ebédszünetbe iktattam be a szokásos drogériát is
- Abból kérnék hármat. - Böktem a polcon lévő óvszerekre, és már vettem is elő a tárcámat, hogy fizessek. Hmm, hát, ha így folytatjuk... - Tudod mit? Add az egész dobozzal, elviszem. - A kiszolgáló hölgy egy másodpercig kikerekedett szemekkel nézett rám, most mi van? Csak üsd be, fizetek és mentem. Az kurva élet, hogy nem járok úgy még egyszer, mint ma reggel. Visszaérve főztem magamnak egy kávét és visszaültem az asztalomhoz, fokozatosan könnyebbült meg az irattartóm, és délután ötig kiürült az egész osztály, remek, van még három órám, de már hülyét kapok ettől a sok szarságtól, nem vagyok íróasztal mögé való, melegítőt és trikót húztam, bedugtam a fülest, elindult a feel like a monster, felrángattam a kesztyűket és ütni kezdtem a zsákot, szünet nélkül ütöttem, erővel, dühvel, keményen, ha nem lenne a kesztyű, már véresre vertem volna mindkét öklöm, csak a fejemben üvöltő hangra figyeltem és arra, hogy kiadjam magamból, kapkodom a levegőt, de csak nem állok le, nem tudok, égek legbelül és nincs senki, aki segíthetne megérteni vagy eloltani, fájnak a bütykeim és fázom, miért fázom? Fogammal húzom le a kesztyűt és túrok a hajamba, csurom, víz, ahogy a pólóm is, hidegen tapad hozzám, azt hiszem elég lesz, törölközőt és tusfürdőt vettem ki a szekrényemből, a zuhanyzó falának támaszkodtam, lóleső érzéssel töltött el a víz, ami végigcsorgott arcomon és egész testemen, szép lassan kezdett kitisztulni a fejem. Felöltöztem, így már nem kaphatom azt Emily-től, hogy izzadt vagyok és büdös, még csak a hajam nyirkos és egy kicsit lüktetnek az ujjaim, de nyolc lett, megindultam felfelé, bekopogtattam, majd be is léptem...
- Szia édes, végeztél? - Ültem le az asztal sarkára és figyeltem, mit csinál, rosszul tűröm a várakozást, már tudhatná, szóval, ha nem fejezi be két percen belül, mindent lesöprök az asztalról, a fenébe, letelt. Az előtte lévő halomra csúsztattam a tenyerem, majd lazán söpörtem félre. Szerintem végzett.

Emily & Derick

Két perc, szemeimet forgatva nézel fel, majd körbe az irodájában és vissza rá, letelt, hogy repül az idő. Vártam, türelmesen vártam, többé-kevésbé, de nem rontottam be az ajtaján a nap kellős közepén, hogy szarok a papírmunkára meg az este nyolcra is én most akarlak, és ezt is csak azért, mert dühös lett volna, így jófiú voltam egész nap, de most nem várok tovább, nem érdekel és ne kezdjük elölről a reggelt, laza mozdulattal söpröm odébb mindent, óvatosan levettem a szemüvegét és félreraktam.
- Szerintem meg végeztél. - Add fel, adj fel mindent és gyere végre ide, gyere ide hozzám és úgy nézz rám ilyen szikrázó szemekkel, közelebb hajolok hozzá és egy lágy csókot lehelek ajkaira, édesek és puhák, hiányoztál.
- Nekünk is van egy befejezetlen ügyünk, na gyere ide. - Nyújtottam felé a kezem, hangom gyengéddé és kérlelővé vált, túlságosan hosszú nap volt, hosszú órák, amíg nem láthattam és nem érinthettem, érezni akarom bőrét az enyémen, mélyen beszívni illatát és mindent elfelejteni, vedd el tőlem, bármi is ez, szükségem van rá, így könnyű, nem hiszek a véletlenekben, így bármi is volt az, amit az életembe sodorta őt, könyörgöm, hogy ne vegye vissza. Vibrálni kezd az asztal, pontosabban Emily mobilja, reflexszerűen tévedt rá a tekintetem és bár nem akartam sikerült elolvasom az üzenetet.
"Pénteken hétkor várlak, Clarck. " Felvont szemöldökkel nézek fel vissza Emily-re.
- Mi dolgod van pénteken hétkor? - Az első gondolat, ami kiakart bukni belőlem, hogy ki a fene az a Clarck, de ekkor kattant, hogy alig ismerem, lehet... bárki, talán csakk... nem tudom, de abban reménykedem, hogy ez mindjárt megváltozik, én pedig higgadt maradok, közel két órán keresztül ütöttem azt az istenverte zsákot, sajog mindkét kezem, aminek pont az volt a célja, hogy ne gondolkodjak, ne gondoljak semmire, csend és nyugalom van odabent, rég volt már ilyen.

Emily & Derick

Puhán érintem ajkait, miközben karjaimba zárom, megnyugvással tölt el közelsége, egyszerűen itt kell tudnom, mindig, megfogok bolondulni, finoman simogatón gerince mentén, épp olyan gyönyörű, mint reggel, hozzám bújik, én pedig magamhoz szorítom és egy csókot nyomok homlokára.
Milyen napom volt? Hmm, hát az az igazság, hogy fogalmam sincs. Egyszer azt kérdezte tőlem, hogy nekem még sosem volt rossz napon?  Jó, rossz, mi a különbség? Igen, igen, tudom, a jó napokon általában valami jó dolog történik az emberekkel, a rossz napokon pedig nem.  
- Jó, azt hiszem... - Elgondolkodva meredek magam elé, de igen, azt hiszem ez egy jó nap volt. - Most már az. - Szavaim halkan és lágyan csengtek. Átkozottul hosszú nap volt, órák, percek, de megérte.
- Igen, megkaptam. - Nevetek fel halkan. és én még kételkedtem benne, hogy komolyan képes lesz-e rá, többé nem követem el ezt a hibát.
- Remélem, hogy csak én. Az az én ingem, tulajdoni jogok szólnak rá. - Amiket én szabok meg. Elsőnek, egyedül csakis velem incselkedhet abban az ingben. Kettő, csak akkor tehet ilyet velem, ha végül le is kerül róla. Ne tegyünk kárt benne, szeretem. Jóleső sóhaj szökik fel torkomból, piszok, csináld még!
Teljesen véletlenül láttam csak meg az üzenet szövegét, akkor pedig már nem tudtam nem értelmezni, egyszerűen csak éreztem a vibrálást, ahogy zizeg a mobilja, lenéztem az asztalra és ott volt.
- Egyáltalán nem, csak érdekelt, baj? - Mindössze csak kíváncsi voltam és ha már itt tartunk még mindig piszkosul az vagyok, de próbálok higgadt maradni, teljesen higgadtan szólalok meg, nem akarom, hogy mérges legyen, sőt foglalkozni sem akarok vele, elolvastam, véletlen volt, sajnálom, bár még mindig nem értem.
- Pszichiáter, miért kell neked pszichiáter? - Ráncolom a homlokom, jó, rendben, biztos egy csomó minden van, amit nem tudok róla, így ez is meglepett. Kíváncsian fürkészem szemeit válaszokat várva.

Emily & Derick

- Tiltakozom. - Nevettem együtt vele, ragyogó szemeibe néztem, majd a karjaimra, amelyek átölelték, soha ne kérd, hogy engedjelek el. Igen, azt hiszem ez egy jó nap, vele valahogy minden más, megnyugtató, jó, elviselhetőbb.
- Tulajdon jogtalan elkobzása? - Vetek fel egy újabb alternatívát, ha már így elutasított, esetleg... talááán, ha én is láthatnám benne, akkor megenyhülnék és letennék a tiltakozásról, sőt, ha számmora is lenne benne valami jó, akkor azt is hagynám, hogy megtartsa.
- Igen? És ha megint beszívja az illatom, akkor már nem is kellek? - Vonom fel szemöldököm egy kicsikét vádaskodóan, majd oldalra biccentve fejem elmosolyodok.
A hónap munkása is én leszek, ha ezt így folytatja és már, ha nálunk van ilyen, mert, ha ezt fogja csinálni velem minden nap, akkor kénytelen leszek minden nap bent maradni késő estig, kit érdekel, a lakásomon úgysem tudnék semmire sem odafigyelni.
Pszichiáterre van szüksége, hát ezt nagyon is megtudom érteni, hogy miattam, azt pedig főleg, nekem vagy harminc éve kellene egy, de aggódom, aggódom értük, aztán még beperelnének és még nekem kéne kártérítést fizetnem, mert sokkos állapotba kerültek az elmeállapotom miatt és nem, senki sem kell, hogy analizáljon és nagy okosan közölje velem, hogy mi baj van odabenn, leszarom, jó? Senkinek kurvára nincs semmi köze hozzá.
- És ezt feltétlenül a volt pasiddal kell megvitatnod? - Húzódtam hátrébb maradj higgadt, maradj higgadt, tessék? Hogy mi van? Én figyeltem, csak... na álljunk meg egy szóra. Az exével, Clarck-al akar beszélni rólam és most komolyan tőle akar tanácsot kérni, aha...
- Na és, nem tudnád nekem elmondani? Valamelyik este, hazafelé beugrunk, veszünk sort, meg ami neked kell, közben mondjuk felvehetnéd az ingemet... - Húztam közelebb, miközben próbáltam hízelegni, marhára nem akarom, hogy ezzel a Clarck-al beszéljen erről, vagy bármiről. - Te beszélnél, én pedig csak hallgatnálak.
- Vagy, ha ehhez én kevés vagyok, akkor... nem beszélhetnéd meg inkább a barátnőiddel? - Csapnának egy csajos estét, vagy hogy szokták ezt a nők, teljesen mindegy. Komolyan. Bármi jobban hangzik.

Emily & Derick

- Bizonyíték? És mit bizonyít? Felügyeleti jog? - Vontam fel kérdőn szemöldököm. Ragaszkodom az ingem részleges felügyeleti jogából, ebből nem engedek, így viselheti, a jelenlétemben, ez egy korrekt ajánlat, el kéne fogadnia.
Mindig. Édes ajkaira tapadva visszhangoznak elmémben szavai, mindig, minden annyira új és ismeretlen. Egyrészt, idegen érzés őt a karjaimban tartani, mégis vonz és csábít és azt hiszem képtelen lennék rávenni magam, hogy elengedjem, egyszerűen jó így, még, ha azt sem tudom mi ez, ráérek válaszokat keresni, most még igazán nem is érdekelnek, csak az számít, hogy szükségem van rá, szükségem van rá, hogy egyáltalán elviseljem magam és könnyebb, ha Ő velem van. Kihasználom-e ezzel? Fogalmam sincs. Ezek jó kérdések, de most egyikre sem tudnék választ adni, még magamnak sem.
Zavar még az a VOLT szócska jelenléte is, sőt úgy egyáltalán az is, hogy szóba került a fickó, de most megpróbálom nem felkapni a vizet, mert abból semmi jó sem fog kisülni, ha kiborulok, kétlem, hogy megértené, és még én magam sem értem, csak zavar, de az rohadtul. Igen, velem. Miért olyan meglepő ez? Háát... még sosem akart velem csak beszélgetni, így azt sem tudhatjuk, hogy menne-e, de valószínű, hogy igen, legalábbis megpróbálnám, bármit, csak ne találkozzon vele, de azt hiszem ebben a dologban nem nyerhetek.
Döbbenten pislogok rá, ahogy hirtelen kiad magából minden kérdést, hogy most mi van? Nem, nem, és lövésem sincs, oké? Tisztán kéklő szemeim viharossá válnak, más pasik, többen is, na azt hétszentség, hogy nem, ezzel az eggyel sem vagyok kibékülve... Jó, akkor most ezt próbáljuk normálisan közölni.
- Maradjon csak Clarck, rendben? - Sóhajtottam egyet és halvány mosolyt erőltettem magamra, miközben visszahúztam őt.
- Na látod, ez máris jobban hangzik. - Hajoltam hozzá közelebb, majd finoman tapadok ajkaira és csókolom meg őt, mintha a valaha volt legédesebb ízt kóstolhatnám meg, belemosolyogok a csókba, majd mohón kapok ismét utána, kezeim felfedező útra indulnak a szoknya cipzárja után, megvan és már le is húzom, türelmetlenül tolom lefelé a fenekén, hogy végre lecsusszanjon róla, és végre ott folyathassuk, ahol reggel abbahagytuk.

Emily & Derick

Kapkodva estünk neki megszabadítani egymást minden ruhadarabtól, hogy azok aztán helyes kis kupacban heverjenek valahol a földön, kérdése hallatán muszáj mosolyognom.
- A hétvégén ki sem kéne kelnünk az ágyból. - És ez egészen jól csengő gondolat,kiveszem a farzsebemből és melléteszem az asztalra, úgy érzem jobban teszem, ha nem ellenkezek, hanem csak csinálom a dolgom olyan tempóban, ahogy kéri és várja és ahogy magához szorít, nagyon is várja. Ujjai türelmetlenül esten neki az ingemnek és már bontják ki az övemet, én pedig nem bírok magammal, még ebben a néhány másodpercben sem, játékosan kezdem el csókolgatni, száján, arcán, ahol csak értem, mint egy csíntalan kisgyerek, egyszerűen csak élveztem. Olyan, mint egy adok-kapok játék, de ezúttal nehéz lenne eldönteni ki maradt adós, bárhogyan is, akár fenn, akár lenn vagyok a játékban, kell nekem, magam alatt, vagy bárhol, sietve bújok ki mindenből, majd félrerúgom, lassan kezdem azt hinni, hogy a merevségem is az Ő tulajdona és felügyeleti jogot kell kiharcolnom érte, miután felkerült az óvszer a helyére, mutatóujjam a bugyijába csúsztatom...
- Vegyük ezt le. - Szemtelenül nincs már rá szükség, amit a combjához feszülő merevedésem is kiválóan érzékeltet, megemelte csípőjét és sietve bújtattam ki belőle, lábai közé furakodva ragadtam meg combjainál és húztam közelebb magamhoz, vágytól átitatott csókot nyomtam ajkaira, lejjebb csúszott az asztalon, én pedig könnyedén csusszanok belé. néhány mozdulatot követően teljesen kitöltöm, az enyém, én birtoklom. Féktelen vágyaim utat törnek, vágyom rá é azt akartam, hogy érezze mennyire. Türelmetlenségem egyre hevesebb csípőmozgást eredményezett, ajkaira tapadva fojtottam belé kéjes nyögéseit, azt hiszem hozzá kéne szoknunk a hálószobához, bármelyikünkéhez meg úgy alapjáraton az ágyban szexeléshez, eddig egyszer sikerült, és azt hiszem elfelejtettem bezárni az ajtót, amikor bejöttem. Az most már úgy marad. Arra sem igazán emlékszem láttam-e még valaki a közelben, egyszerűen nem érdekelt és most sem, sikítson vagy harapdáljon össze, kit érdekel?