Amikor meghallod a nevet: Las Vegas, mi jut először eszedbe? Kaszinók? Féktelen bulik? Black jack? Roulette? A lehetőségek tárháza végtelen, a kaszinók sora gazdagokat dönt mocsokba... Azonban egy valamire senki sem gondol. Miután a kaszinóban megszeded magad zöldhasúval, nem árt vigyázni a haza úton; Las Vegas sem másabb, mint a többi város. Vannak rosszfiúk és rosszlányok is, akik képesek bárkivel végezni, ha úgy tartja kedvük. Vannak drogosok és más szenvedélybetegek, akik képesek ölni is azért, hogy megkapják a napi adagjukat. Táncosnők és krupiék, akik egy szempillantás alatt elveszik mindenedet. Prostituáltak és maffiózók, akiknek már, ha csak a nevét tudod, már veszélyben vagy. Mi a közös bennük? Egy rossz mozdulat, egy alaposan át nem gondolt lépés, és máris a börtönben találják magukat, ahonnan megszökni, még senkinek sem sikerült...
- Éles fájdalom hasít a nyakamba és a vállamba, sziszegve dörzsölgetem, és mi ez a hang, mennyi az idő? Feltápászkodom a kanapén, remek elaludtam. A mobilomért nyúlok az asztalra, éjjeli egy. Óriási, dörgölöm meg a szemeimet, be kéne mászni az ágyba, úgy talán még képes is leszek reggel megmozdulni anélkül, hogy csillagokat látnék és nem teljes testtel kellene fordulnom. Bevetem magam az ágyba, de csak forgolódom, a hasamról át hanyatt, az oldalamra, ki van zárva, hogy kialudtam volna magam, és ez eddig tökéletesen kényelmes volt. A plafont bámulom, egyik kezem a fejem alatt, másik pedig a hasamon. Nem akarok belegondolni milyen nap van, még nem, majd reggel, újból az órára pillantok, fél kettő, francba. Felkelek rágyújtani, feszülten masszírozom a homlokom, majd a tarkómat, francokat fogom ezt játszani reggelig. Valószínűleg elfog küldeni a fenébe éjjel kettőkor, de elnyomtam a csikket, felöltöztem, felkaptam a dolgaimat a pultról és kocsiba ültem. Annyira még képben voltam, hogy vezessek, bár visszagondolva ne kérdezd meg hogyan jutottam A-ból B-be, de karcolás nélkül álltam meg az épület előtt, én is meg a kocsi is, még emlékszem a kódra, amit Emily adott, gyorsan benyomkodom a számokat és a rámpa felnyílik. - Jó estét, Phill. - Köszönök be a portásnak, aki eléggé furcsán méreget, megtudom érteni. Ki az a tébolyodott, akinek éjjel kettőkor támad kedve kocsikázni egyet? Hát nem én, én csak aludni akarok és azt remélem, hogy itt vele tudok majd. - Igen, tudom. Dolgoztam. - látszott az arckifejezés a megannyi kérdőjel, de csak ezután csak bólintott egyet. Fellifteztem a legfelsőre, fel is hívhattam volna, áh most már mindegy, becsengetek újra és újra, amíg ajtót nem nyit. El kell mosolyodnom, annyira édes, kócos, álmos szemei, ahogy értetlenül pislog rám. - Szia bébi. - Tudom, nem vagyok normális. - Nem tudok aludni, maradhatnék veled? - Hmm, úgy látszik, hogy már csak vele megy igazán az alvás.
S okat ki vesz belőlem Teresa ügye, egyrészt újra le kellett porolnom a spanyol tudásom, más részről, nem is nagyon akar beszélni róla, főleg, hogy tudja az életébe kerülhet, okos nő, de fél, a napom nagy része abból áll, hogy próbálok bátorságot öntené belé, és vigyázni rá, persze e közben felépíteni a vádat, és titokban tartani a korona tanú kilétét, szerencsémre pénteken tárgyalás és azután már rendőri őrizetet kap és tanúvédelmet, szegénykém rosszkor volt, rossz helyen, és túl sokat látott, ami egy dollár milliárdos életébe kerülhet, pontosabban a karrierébe és a cégébe, és persze ő börtönbe kerül, amiről én fogok gondoskodni, tudom, hogy messzire elér a keze, de nyugi bébi az enyém is, szóval ne is reménykedj, most az egyszer nagyon rossz emberbe kötöttél bele, el foglak intézni, nem tehetek róla, hogy azt hiszed a pitiáner kis ügyvédeit meg tudnak védeni tőlem, tévedsz... Már épp indultam haza amikor pittyent a telefonom, emlékeztető, rálessek miközben a táskámba pakolok, basszus már itt tartunk? Holnap van Derick születésnapja, aaaa, hazafelé még beugrok a boltba, imádja a főztöm majd meglepem vele, és persze már régóta agyalok, hogy mikor adjam oda a kis táblát amit neki csináltattam, tudom, nyálas, és nem mi vagyunk, de mivel ritkán látom legalább emlékezteti rám. Már lassan éjfél mire mindennel kész vagyok, egy komplett három fogásos vacsorát csináltam és mellé még a desszert, ami most kivételesen nem én leszek. Nem volt már kedvem mosogatni, mindent belöktem a mosogatógépbe és majd reggel elindítom, lezuhanyoztam és egy laza pólóba beájultam az ágyba. Csörgő hangra leszek figyelmes, mely újra és újra megtöri a csendet, mi a franc, még nem lehet reggel, nyitom ki fájdalmasan a pilláim, sötét van, mi a jó? Lebotorkálok az emeletről, kikattintom a zárat és tágra nyitom az ajtót. - Szia bébi, hát te meg mit keresel itt? Nem vagyok még képben, remélem nem akarja túlbonyolítani a mondandóját. - Aha, hát persze, gyere csak be. Álltam félre, majd becsuktam mögötte az ajtót és elfordítottam a zárat. - Gyerünk aludni. Karoltam belé, karjának döntve a fejem.
- Én is valami hasonlóképpen festhetek, csak eddig kénytelen voltam nyitva tartani a szemeimet, mert valahogy el kellett idáig vezetnem és hát a volán mögött kifizetődő ilyenkor nem behunyni a szemed, mert félő mire újra kinyitod egy hármas karambolba találod magad, és még örülhetsz, hogy élsz, vagy a másik az, hogy letoltál valakit az útról, szerencsére az éjszaka közepén már nincs nagy forgalom érthető okokból, szóval én voltam az az egy idióta, akinek éjjeli kettőkor volt halaszthatatlan dolga. - Ühüm, menjünk. - Ez volt a cél, akkor is mielőtt elaludtam volna a kanapén, de jobb is, hogy felébredtem, rohadt kényelmetlen volt, még mindig sajgok. Emily már nekem dőlve alszik, hallom a szuszogásából, ezért óvatosan felemelem és a karjaimban viszem őt fel az emeletre, lassan fektetem vissza az ágyba, gyorsan vetem le a ruháimat és már bújok be mellé, az oldalára fordult, én pedig nyakához bújva ölelem át. Puha csókot nyomok bőrébe... - Jó éjt bébi. - Hunyom le lassan én is szemeimet, mélyen szívom be bőrének édes és megnyugtató illatát és perceken belül álomba merülök. Legközelebb már arra ébredek, hogy Emily mocorogni kezd, a hátamra fordulok, mintha már ösztönösen tudnám, hogy hozzám akar bújni. - Gyere... - Nyöszörgöm álmosan és tárom ki a karom, hogy aztán köré zárhassam. Van még egy kis időnk, kell, hogy legyen. Még nem tudok és nem is akarok felkelni. Annyit már észlelek, hogy kezd feljönni a nap, nincs már olyan sötét a szobában, mint volt, de még nem akarok felébredni, még csak most jöttem, ez egészen biztos. Hajszálai csiklandozzák bőrömet, ezért feljebb hajolva döntöm államat a homlokának és szundítok vissza. Nincs kedvem a mai naphoz, még nem készültem fel rá, nem ugorhatnánk át? Kicsit sem bánom vagy zavar az, hogy Emily nem tud róla, hogy ma szülinapom van, nem is fontos, nekem ennyi épp elég, hogy most itt van, nem kell ehhez semmi más.
M orgolódva fordulok meg a másik oldalamra, és ösztönösen bújok a mellettem fekvő meleg testhez, annyira jó illata van, bele fúrom az orrom bőrébe, nem nyitom ki a szemem, csak ölelem, őt félalomban és élvezem ahogy szorosan von magához, szeretek így aludni, karjaiban, védelemben, mint egy gyerek aki tudja, hogy a lehető legjobb helyen van, ott ahol akar, minden napot így akarok tölteni. Csörögni kezd a telefonomon az ébresztő óra, csak egy kezemmel engedem el ahogy hátra nyúlok és kinyomom, csend legyen, bújok vissza, még öt percet, lassan kúszik az agyamba a tudat, hogy hétköznap van, és munkába kell mennem, várjunk csak ha hétköznap van, pontosabban a hét közepe, akkor ki van az ágyamban? Pattannak fel szemhéjaim a felismerésre, majd a szemembe tűző nap ellenére és látom, hogy Derick, megnyugvás, de mit keres itt? És főleg mikor jött? Gondolkozz Emily. Kínzóan lassan forognak a kerekek így kávé nélkül, de ezért őt nem keltem fel, hogy jó reggelt bébi, hogy a francba kerültél ide, arra az ideges kék szemre nem vagyok még ilyen korán felkészülve. Szóval gondolkozz, valami rémlik, hogy valaki kicsengetett az éjszaka közepén, az Derick volt, szuper, hogy kerültem az ágyamba? Azt hiszem erre majd akkor kérdezek rá ha már teljesen felébredt, bár szuszogása elárulja, hogy nincs túl mélyen az álmok világában. Lábai közt pihenő combomnak nyomuló merevedése is pont erről árulkodik, huncut vigyorra húzódik ajkam, na jó, ezt most nagyon nem fogom kihagyni. Óvatosan húztam ki magam alóla, és bújtam ki az egyetlen szövetből ami rajtam volt, igen a pólóra gondolok és dobtam félre az ágy mellé. Felemeltem a takarót és óvatosan csúsztam be alá. Nehéz úgy ezt megtenni, hogy ne kelts fel a mocorgásoddal valakit, főleg őt, Mr. Kopóösztönt, valahogy még is sikerült, tanulékony vagyok, vagy csak ennyire tompulnak az érzékei mellettem. Végig csúsztattam ujjaim rajta, majd a kevésbé álmos testrészét kezdtem birtokba venni ajkaimmal, és nyelvem huncut játékával.
- Tompán hallom mintha valami csörögne, de elhallgat így tovább nem is veszem tudomásul, morogva fészkelődöm és veszem el kezem, ahogy mocorogni kezd és próbálom még behunyni szemeimet azt remélve, hogy még nem kell felkelnünk, de elég valószínű, hogy a korábbi ébresztő lehetett, hogy mennyire utálom. Nyűgösen dacolva a kötelességtudattal vetem fejem a párnába és alszom még egy kicsit, amíg Emily ki nem húz az ágyból. Érzem, ahogy mocorog, de nem tudom érzékeimmel kivenni, hogy mit csinál, talán kávét megy főzni, ezzel ma reggel valahogy nem tudnék vitatkozni. De nem, nem kávét főz. Sokkal inkább az éberebbik testrészemmel akar foglalkozni. - Emily... - Suttogom, miközben ajkaim mosolyra húzódnak, igen, így egész biztosan felfogok ébredni perceken belül. Halk morgás tör fel torkomból, ahogy megérzem nyelvét férfiasságomon. Pontosan az a részem, amivel bármit tehet, csak ne fossza meg magától. Felrántom a takarót, majd ujjaim szőke fürtjei közé siklanak és belemarkolok. Ó bébi, igen így, markolok rá erősebben, még még, igen, ne hagyd abba! Kapkodom magamba a levegőt haját erősen tartva ujjaim között, így azt hiszem ma sem fogok tudni aludni és holnap sem. Tágra nyílt kék szemeim izzanak, ahogy élvezem nyelve forró munkáját magamon, csípőm hevesen rándul egyet, minden érzékem szikrázik és kiéhezve lüktet utána, ereimben izzik a vér és mindenem érte van és őt követeli. Azt hiszem ennél nekem sem kell több, hogy tudjam mit akarok, minden nap, kellenek ezek a reggelek és nem csak hétvégén, nem akarok minden éjjelt átkocsikázni, ha arra ébredek, hogy hideg az ágyam nélküle. Egyszerre lüktet, vibrál és forr bennem minden és én csak kiakarok ürülni, megkönnyebbülni. Iszonyún vágyom erre, annyira, hogy hagyom magamon eluralkodni őket átadva mindent Emily-nek, ami most hajt, egyszerűen mindenem az övé és most nem elvenni akarok, most Ő akar nekem adni valamit, valamit, amivel engem is sikerült meglepnie kora reggel. Eszméletlen vagy bébi, még mindig.
T úl tompák még érzékei, és én ezt alattomos módon használom ki, hogy a saját, önelégült kis malmomra hajtsam vele a vizet, kell nekem, minden orgazmusa kell nekem, és csak az enyém lehet, bármit is kell megtennem kész vagyok rá, csak érezzem ahogy vonaglik és tehetetlenül követel engem, minden létező módon amit csak nyújtani tudok neki, ez a mocskosul szexi kép lebegett akkor is lelki szemeim előtt amikor bemásztam a takaró alá és már éber férfiasságát kezdem el kihasználni, ő már úgy is az enyém, miért ne játszhatnék akár már így kora reggel is rajta, ha már úgy hozta huncut kis kedvem. Ujjaim csúsztatom rá ahogy körül ölelik és finoman kényeztetik meleg bőrét, nyelvem csúsztatom végig lüktető vonalán, lassan le és fel, hallom ahogy nevem sóhajtsa, majd lecsúszik fejem fölül a könnyű szövet és erősen markol hajamba, én pedig kihasználva a kínálkozó alkalmat csusszantom ajkaim közé ágaskodó, rám váró hím tagját, keményen ölelem körül és kezdek vele vad játszmába, érzem ahogy emeli felém csípőjét, vággyal tölt el az elismerés, szabad kezem éles kis körmei siklanak végig feszes hasfalán, már a látvány is elég ahhoz, hogy beinduljon az én kis piszkos fantáziám. Fogaim siklanak végig bőrén ahogy érzem mennyire közel sodortam már, és végül sikerül megadnom az utolsó lökést is ami átszakítja a gátat és zihálva élvez el ajkaim között. Önelégült, sunyi kis mosoly húzódik arcomra, majd mellé dőlök és hallgatom szapora szívverését, ahogy lassan csitul, oldalra fordítom az arcom és fátyolos tekintetét fürkészem, szemének hihetetlen kékjét, amibe annyira bele tudtam szeretni. - Jó reggelt bébi, kérsz kávét? Vihogtam, mint egy csíntalan kislány, úgy érzem sikeresen sikerült őt meglepne, de hát pont ez volt a célom, megdöbbenteni és újat mutatni, sosem hagyom, hogy teljesen kiismerje az észjárásom, mert akkor most tudná, hogy mennyire észveszejtően dögös és mennyire repetáznék, de inkább csak vissza fogom magam és alsó ajkamba harapva nézem őt.
- Één akarom ezeket a reggeleket, ha nem kellene dolgozni mennünk, akkor most azt mondanám, hogy kell a francnak az a kávé és senki és semmi sem érdekel, csak gyere vissza, de akkor nagy valószínűséggel elkésnénk öt napból úgy ötször egy héten. Talán ebből az egyetlen szempontból jó az, ha nem együtt ébredünk a munkanapjainkon, de ennyi. Az viszont már kevésbé hasznos, ha nem tudom magam kipihenni, mert érzem, hogy nincs ott mellettem és nyugtalan alszom, valahogy nem szeretném, ha felém tévedne egy kilőtt golyó, mert akkor aztán tényleg elveszíthetem ezt itt most és pillanatnyilag Ő az egyetlen jó dolog az életemben. - Aha, jó reggelt. - Zihálom még mindig, eszeveszettül ver a szívem mellkasomba, ahogy próbál lépésben maradni és pumpálni felhevült véremet ereimbe. Kapkodó légzésem lassan megnyugszik, mélyebben és egyenletesen veszem a levegőt, miközben érzékeim próbálnak visszazuhanni a valóságba, komolyan már az sem érdekel, hogy hétköznap reggel van. Én most bármire képes volnék, de csakis érte. - Ühüm, kérek, de várj még egy kicsit, ne menj még. - Mormogom, majd hirtelen megfordulok felé és ölelő karjaimba gyűröm magam alá. Tudom, ritka pillanat az, amikor nem a nő veszi birtokba a férfi mellkasát és bújuk hozzá szorosan, hanem fordítva, de most erre vágyom, orromat és ajkaimat bőrébe fúrva bújok hozzá, kell még egy perc, aztán komolyan felkelek és dolgozni megyek, vagy amit csak kell. Számmora mindössze néhány röpke percnek tűnt az az idő, amit mellei közé fúrva magam töltöttem el, reálisan nem tudom mennyi volt, de nem is igazán számított, puha csókot nyomtam mellkasára, majd elengedtem. Tényleg csak egy percet kértem, kellett a mai naphoz. Felültem az ágyon nyűgösen masszírozva arcom, majd vállam fölül nézek vissza rá, kék szemeim melegen ragyognak rá, egek, de gyönyörű. Visszahajolok hozzá még egyetlen csókért, ami sosem nálunk eddig még sosem sikerült, vegyük csak példának az estét a clubban, egyszer csókoltam meg, aztán most itt vagyunk és még mindig fogalmam sincs hogyan, de most már nem akarok elmenni.
T ény, hogy jobban alszom amikor ő is ott van, ölelő karjai és izgató illata megadja azt a biztonságot amire a tökéletes kipihentséghez kell, csak mondjuk jó lenne ha egyszer időbe kerülnék ágyba, nem sokat segít a tökéletes alvás ha épp alig üti meg a napi szükségletet vagy el sem éri a remegő lécet, bár mindennél jobban szeretném ha folyton itt lenne, lehet, hogy még korábbra kell időzíteni az ébredést, ha minden reggel egymásnak akarunk esni, és ahogy eddig észre vettem nagyon is akarunk, nemigazán szoktunk kihagyni alkalmat, bárhol legyen is a helyszín, egyetlen kivétel van ha épp megzavarnak, mint tegnap is, pedig már nem kellett volna sok, hogy megtörjem ellenállását, de az ügyésznek közbe kellett szólnia és kitépnie karjaiból, igazán bírhatott volna még magával pár percig amíg megszerzem amit akarok, rég volt hétfő reggel, és én olyan mocskosul telhetetlen vagyok irányába, mindig akarom, amikor csak az enyém lehet. - Hé! Ah, oké. Úgy érzem feleslegesen is tiltakoznék, birtokba veszi melleim, és közé fúrja az arcát, fürtjei közé siklanak az ujjaim, és csak simogatom. - Gyere csak. Adtam egy puszit hajába, jó ez a kis csend és nyugalom, bár nehezen csendesítem le magamban a kisördögöt aki legszívesebben most két arasznyival lejjebb vezetné az arcát, de elhessegetem a gondolatot, nem ronthatok el minden romantikus pillanatot. Csókot nyom bőrömre és én hangtalanul, csak ajkaimmal formálva engedek ki magamból egy sóhajt, ó, az Istenért vagy ennyire ellenállhatatlan? Visszanyúl egy csókért, és ahogy ajkaim elérik az övét feladom a próbálkozásom, szorosan húzom magamhoz és mezítelen bőréhez tapadok, maradj még egy kicsit kérlek, szükségem van rád, oly mohón és ellenállhatatlanul, mint még semmire sem, majd veszek kávét és reggeli útközben csak maradj még itt velem egy kicsit. Csókjaim perzselik fel ajkát, légzésem felgyorsul és kapkodva a levegőt engedem el végül. - Kell a fenének az a kávé. Vigyorodtam el.
Kellett valami, amiben kapaszkodhatok néhány percig, egy pillanat, amihez bármikor nyúlhatok a mai napon, szükségem lesz rá, még soha sem kértem vagy kaptam ilyet senkitől sem, de most szorosan ölelve magamhoz próbálok kivonni belőle egy kis darabot. Tudom, Emily már túl sokat is adott, többet, mint azt ellehetne várni egy nőtől vagy bárkitől is és nem is vagyok hozzászokva. Még sosem akartam így senkit megragadni, hosszú nap lesz, mindig az és már nem látom, vagyis ennyivel kell beérnem. Jól van ez így. Nem akartam és nem is bánom, hogy nem tudja ma van a szülinapom, szükségtelen, mások ilyenkor ünnepelnek, vedelnek és a jó ég tudja, engem csak hagyjanak békén, ezen az egy napon, ne szívassanak, ne rángassanak semerre és leginkább a közelembe se jöjjenek, ami egy kicsit nehéz, de azelőtt Ben haverom mindig megoldotta és mindig időben leállított mindenkit, aki meglepetésbulin törte a fejét, rossz ötlet. Iszom én, bármelyik másik nap, de ezt az egyet ne. Az idei már így is jobb, mint az összes többi együttvéve, boldog bármi nélkül, csak vele és nekem ennyi elég. Mindenem itt van, ami számít. Értelek bébi, megyek már, lassan mászom vissza és tornyosulok fölé, miközben vágytól izzó kék szemeim fúrom az övébe, igen, én mindig elkaplak és mindig ugyanannyira akarom is. Elakarom ejteni újra és újra. Mohón veszem birtokomba és követelem forró és nedves ajkait. Lábai közé helyezkedem, miközben vágytól felhevülten esem neki finom bőrének a nyakán, hosszan szántom végig nyelvemmel felperzselve és magamévá téve minden vágyódást. Élvezem, hogy az enyém minden apró sóhaj, ami elhagyja száját, testének minden egyes rándulása, az is, ahogyan libabőrös lesz érintésem nyomán és beleremeg. Csípőjét emeli és nyomja ágyékomhoz, szemtelen vigyorra kerekednek ajkaim, de még húzom néhány röpke másodpercig, arcélén borítom be végig puha parányi csókokkal , majd felérve kapok bele alsó ajkába és hatolok belé türelmetlenségemmel és mohóságommal kitöltve.
F eldolgozhatatlan élmény számomra, hogy egy ilyen ember, egy ilyen férfi lépett be az életembe, felkavarta és most vigyorogva néz a sarokból, ahogy csak kapkodom a fejem és nem tudom merre tovább, hajam zilált és tele van falevelekkel, a ruháim megtépve, és csak kapkodom a fejem, hogy én mikor és hogyan értem el ide, mi történt közben, és hol vannak a többiek, például a józan eszem, értem megkötözve a sarokba, hupsz, az azt hiszem én voltam, na de az is haladás, ha már tudom, hogy legalább félig meddig én tehetek róla, valahol morog valami és a sötétben bujkál, úgy érzem menekülnöm kellene előle amíg megtehetem, de én inkább fegyvert ragadok és azt üvöltözöm na gyere csak bébi, körülbelül ez zajlik le mostanában benne, egy forgószél által feldúlt csatatér ahol az életben maradásért küzdök, miközben a leragasztott szájú Emily visítva üvöltene ha tudna, így csak azt tudja elhagyni, amit a hangszálai és az orra által generált zaj engedi, és én mégsem menekülök el, csak célba veszem az elégedetten vigyorgó férfit a trónján és újra és újra nekifutásból próbálom megszerezni magamnak, nem nyersz nélkülem, együtt megyünk vagy sehogy! Vigyorogva dőlök hátamra ahogy látom lángra gyúlt tekintetét, kellesz nekem, szóval csak gyere te gyönyörű vadállat és ejts el, én engedem, önként és dalolva, nem kérek egérutat, csak teperj le és harapj belém. Könyörtelenül falom fel ajkait, annyira édes, mint egy ropogós, piros cseresznye, finoman húzom végig fogam puha húsán és kapok bele ismét, körmeim csiklandozzák bőrét, nem mélyesztem belé, csak finoman karcolom a felületét. Nehezen tűröm játékait, vágyakozva emelem fel a csípőm és körzök vele párat ágyékához szorítva, érzem, hogy akarod, csak add már meg bébi. Hangosan nyögök ajkai közé, ahogy megérzem végre őt, remegő és vágytól fűtött belsőmben, egy pillanat alatt veszek el mozdulataiban, az ébrenlét és a téboly határát súrolom, és nem tudom meddig tudom tartani magam.
Azt mondják a sebek szörnyeket szülnek, de én már megtanultam ezzel a sötét lénnyel együtt élni, hergeltem és idomítottam, amíg képes lettem kezelni annyira, hogy mára egyedül nekem engedelmeskedjen, az egyetlen probléma vele csak annyi, hogy többnyire senkit sem képes megtűrni mellettem, ebben a játékban nem csak magam vagyok a vadállat, de az idomárja is és ha azt mondom ne tedd, mert fájni fog, akkor ne tedd. Mások mindezt legyőzik önmagukban, de nekem valahogy sosem ment, képtelennek éreztem magam arra, hogy bárkinek is megnyíljak és igazán hajlandó sem voltam beszélni bárkivel is, egyszerűen csak nem akartam elengedni, az enyém volt, ennyim maradt és beidomítottam, sok évembe telt, fájdalomba, keserűségbe és dühbe, de sikerült, már a belsőmben lakozik, valahol mélyen a sötétben, ahol sosem gyullad fény. Emily, Emily viszont túl kíváncsi ahhoz, hogy ezt ennyiben hagyja, csalogatja, ingerli és irányítani akarja, mindent tudni akar, de hogy értessek meg vele olyasmit, amit én magam sem értek. Egyszer már megsebezte, és félek, hogy egyszer mélyebben mar bele, mélyebben, mint ahogy a bilincs a puha fába. Még sosem féltettem senkit ennyire, sőt amióta az eszemet tudom nem éreztem félelmet, dühöt igen, azt sokszor, de magamra voltam dühös, mert miattam volt az egész. Valahogy meg kell értetnem vele, hogy van, amit lehet és van, amit nem szabad. Édes nyögése megtölti elmémet, teszek néhány lassú mozdulatot, hogy kapjak még belőle, szeretném rajta bébi, élvezem újra és újra belsőjének puha, meleg és nedves ölelését, türelmetlensége mosolyra késztet és csípőm hevesebben rándul előre, ahogy kéred bébi. Megtámasztva magam fölötte hajolok le hozzá és tapasztom ajkam az övére, kék szemeim lángolnak az övében, ahogy egy pillanatra hátrébb hajolok, nem hiszem, hogy lesz valaha hozzá fogható az életemben, az nem én vagyok, hozzám mindez túl jó, mégis megtanított valamire, Ő egy teljesen más világ számmora és szeretnék maradni, vele akarok maradni.
M ég soha sem veszítettem el egy ügyet, mindig én vagyok a csúcsragadozó aki jön, bele mélyeszti a körmét és könyörület nélkül tépi szét az áldozatát, amikor én sétálok be egy tárgyalóba már dobják el az ügyvédek a tollukat és fogják a fejüket, hajukat tépik és homlokukat dörzsölik, hogy ez egy vesztett ügy, alkudjunk meg, de én nem fogadok el semmilyen alkut, nem vagyok az a megalkuvó típus, nekem a győzelem kell, az extázis, és most még is úgy érzem, hogy elvesztettem egyet Derick ellen, megragadtam a vadállatot és vicsorogva jeleztem neki fölényem, de ő körém fonta karjait és sunyi, gonosz vigyorral hozta tudtomra, hogy felejtsem is csak ezt szépen el, megszereztem amit akartam, így a csata az enyém, de a háborúban vesztésre állok, és tudod mit, nem érdekel, kit érdekel, szorosan ölelem magamhoz a szörnyet, beleszerettem, ami meghökkenti, de ez sem tud igazán érdekelni, már nem engedlek te sötét kis morgó árny! Úgy vonz, mint méhet a virágpor, vagy, mint húsevő növény a rovart, egyszerűen nem tudom megállni, hogy ne csábítsam el és vegyem el ami nekem kell, és nekem ő kell, teljes valójában, erejében, őrültségében, akarom és amit én akarok azt megszerzem, bármibe is kerül, akárhányszor fogok is összetörni, majd felépítem magam újra, nem számít, amíg semmi sem számít csak te és én. Ezért a ragyogásért szemében bármit megtennék, a tűzért, a kéjes vágyért, szerencsémre pont annyira akarja, mint én, így nem sokat kell tennem, már rég megtanultam játszani a tűrés határával, ami irányomba túlontúl is vékony, feszítem húzom és űzöm. Átölelem csípőjét lábammal, hogy szorosabban tartsam magamban, követelőzően siet elé csípőm, a lepedő anyagába markolok, édes ajkai közé eresztem minden élvezetes nyögésem amit csak kit tud csalni belőlem, kívánlak, oly olthatatlanul. Remegve és kimerülten értem el az édes megkönnyebbülést, miközben vállába haraptam, tényleg le van szignózva. - Azt hiszem most már jöhet az a kávé. Lihegtem a hátamon feküdve. - Bár kell még pár perc. Mutattam felhúzott lábaimra, és arra hogy mennyire remegnek még mindig tőle. Ismét eszméletlen voltál bébi.
Én már réges-régen elengedtem a reményt, hogy valaha is hálát érezzek bármiért is, ahhoz túl sebzett voltam, azt gondoltam hogyan is adhatnék meg olyasvalamit, ami nekem sem volt. tisztelet, ez az egyetlen dolog, amit megtanultam. Tiszteltem a nőket az életemben, még ha csak egy éjszakáról is volt szó, de ennyi, nem szerettem, sosem szerettem. A kettő pedig kicsit sem ugyanaz, de kielégít bizonyos időre és nekem ennyi elég volt. Emily pedig... Azt hittem ki tudom védeni. Különös érzékkel ragadt meg azt bennem, amit elakartam rejteni és a magáénak követeli, de ez nem csak így megy. Meglehet a legtöbb dologban hasonlítok a többi férfira, mondjuk abban, hogy mocskosul dögösnek tartom és ha csettint, én ugrom, nem számít honnan és mekkorát, csak várj rám odalent, megyek és add nekem. Őrülten féltékeny vagyok, akárcsak egy vadállat a prédájára, ha csak a közelébe mersz menni, morgok és még vele türelmes vagyok, veled nem leszek, Őt szeretem, ami pedig téged illet, háát... Jobb, ha eltűnsz. Telhetetlen szomjam és éhségem nem csillapszik, mohón kergetve, űzöm és taszítom a szakadék szélére, ahogy egyre hevesebben mozgom benne, mindent akarok, adj még, csak még egy kicsit, bőre melegével tapad az enyémhez és csak ennyit vagyok képes érezni, miközben erősen kapaszkodva a másikba egy ütemben hajszoljuk vágyaink kielégülését az utolsó pillanatig, egészen amíg teste remegve adja meg nekem magát, ez az bébi. - Ühüm, most már bármi bébi. - Dörgöltem finoman orromat az övéhez, mosolyra késztetnek remegő lábai, önelégült vigyorral paskolom meg párszor a combját, majd elfekszem mellette az ágyon. Zuhanyozni kellene, aztán meg öltözni. - Zuhany? - Fordulok Emily felé, de igazán meg se vártam, hogy feleljen, felkeltem az ágyról, majd lehajoltam érte. - Gyere. - Nyúltam felé, majd óvatosan vettem karjaimba és emeltem fel, hogy a fürdőbe vigyem, hát legalább időt spórolunk a közös zuhanyozással, vagy nem, ezt már rá bízom.
K ell pár perc, az most nem kifejezés, minden alkalommal újra futom le vele a maratont és nem elég, hogy kimerít, még sprintelünk is, hogy biztos ne tudjak húsz percig megmozdulni, minek nekem edzőterem, személyi edző, kondigép, amikor vár itthon egy személyre szabott személyi edzőm, aki jobban megdolgoztat bárkinél, és jobban is élvezem ha már itt tartunk, szeme kékjének csillogása beindít, édes, nedves, puha, követelőző ajkaiban pedig végleg elveszek, olyan, mint a Marianna árok, sötét és veszélyekkel teli, mély és izgalmas, néha pont így érzem magam, sötétben tapogatózom, és néha valaki kinyúl és rácsap a kezemre, tudom, hogy nem gyújthatok egyből fényt, mert nem tudom mi vár és a sötétségben nagyobb biztonságban vagyok, mégis lépésről lépésre tapogatózom magamnak előre kitapasztalva az utamat, igen, égettem már meg magam, de majd beforr, ez nem gátolt meg abban, hogy ne csináljam tovább, már túl késő, hogy hátra forduljak az ismerős útra és feladjam, húz magával az ismeretlen, és nekem muszáj felfedeznem. Végig simítok arcán ahogy orrát dörzsöli az enyémhez, meg akarlak szokni, azt akarom, hogy ez minden napos legyen, hogy velem ébredj, veled induljon el a napom, felsikkantok, váratlanul ér, ahogy levegőbe kap, sosem fogom megszokni úgy érzem. - Hé, hé várj már. Kapaszkodom erősen nyakába, kacagni kezdek, értem én, hogy zuhanyozni kell, kellemes emlékek hatolnak be az emlékeim közé, olyan intenzív és feledhetetlen perceket töltöttünk ott amit kár volna nem megismételni, de nem ma, már így is késésbe vagyunk, és kávét is főznöm kéne, baromi hosszú nap lesz, és még át kellene mennem Derickhez is, de ahhoz kellene egy kulcs, hm majd kávézás közben megpróbálom felhozni a témát. De ha már kávé. - Ha már nincs saját lábam, akkor vigyél már kérlek a konyhába, hogy feltegyek egy adag feketét lefőni amíg mi, hm, izzunk a forró víz alatt. Muszáj volt egy kis sunyi rosszaságot csempészni a mondandómba, még akkor is ha tudom, hogy ma már maximum a víz lesz forró.
Én már régen lemondtam erről, egyszerűen butaságnak tűnt, nem választható opciónak a életemben és mára elfelejtettem az érzést milyen volna, ha egy nő magához szorítana és nem eresztene el, de azt hiszem pont olyan, mint Emily-é. És amikor reggel felébredek még mindig ott van, puhán, melegen azzal az édes illatával. Néha még megkérdőjelezem egyáltalán eszméletemnél vagyok-e, vagy hagyott valaki megdögleni és már valaki más életét élem, valaki jobb emberét, aki mindezt őszintén megérdemli, valaki, aki nem ostorozza magát, nem büntetni, hanem egyszerűen csak jó, amilyennek lennie kell. Ironikus, hogy rendőrként nem ismerem a jót, pontosabban csak magamban nem, a munkámat eltudom végezni. Vannak szabályok, amiket be kell tartani, ez világos, nekem is vannak szabályaim, döntéseim és az eddigi életem során mindig, kivétel nélkül tudtam melyik úton kell járnom, mindig átkozottul göröngyös volt és kemény, most itt egy újabb válaszút és azon kapom magam, hogy nem magamra gondolok, hanem rá, mindig csak rá. Könnyedén kapom fel a karjaimba, annyira könnyű, gyönyörű, fény a sötétben. - Ahová kéred. - Bár nem terveztem megállót a zuhanyig, de a kávé gondolata átfordította a dolgot, a benti kávé... hát még mindig bármi mást, inkább megálltam volna útközben, vagy bepofátlankodom főzni egyet magamnak, de azt hiszem még bögrém sincs bent, a franc tudja, nem is fontos. Csak és kizárólag annyi időre tettem le és voltam hajlandó elengedni, amíg feltette a kávét főni, türelmetlenül vártam, miközben hallom, ahogy a pult erősen búgni kezd, elkapom a tekintetem vissza Emily-re és amint benyomta a gombot már le is veszem a lábáról. Van még valami, vagy mehetünk? Nem is igazán számít, magamnak akarom még ezt a pár percet, maximális fél órát, amíg csak az enyém, majd ráérek később foglalkozni minden mással. Újabb üzenet, még hallom a hátam mögül, de nem foglalkozom vele, ne rontsuk el, jó? Még ne. Még kell egy kis idő, akarok még.
S zeretem az intenzív reggeleket, nem is volt olyan rég az a hétfő, hisz még csak szerda van, és mégis annyira kellett ez most nekem, az, hogy érezzem mennyire akar engem, túl sok idő telt már el azzal, túl sok hét és hónap, hogy nem tudtuk eldönteni mit is akarunk, hogy próbáltuk távol tartani egymást a másiktól, de végül feladtuk, olyanok vagyunk, mint a mágnes két pólusa, egyszerűen nem tudunk ellenállni a vonzásnak, neki kicsit ez még mindig nehéz és feldolgozásra szorul, így nem erőltetek semmit, egyelőre maradjunk annál, hogy élvezzük egymás társaságát, az alapokat már így is sikerült letenni, bár nem kicsit lepődtem meg amikor elismerte, hogy a pasim, ezekkel a szavakkal, tudom, hogy ez számára nagy lépés, így maradok a megnevezett titulusnál, mégsem nevezem nevén a dolgokat, jobb ez mindenkinek, és nem tudnám megszokni, hogy ne bébinek, vagy Dericknek hívjam, hanem a "pasimnak", senkit sem hívtam szó szerint így, azt sem tudom, hogy a múltkor miért csúszott ki, talán túl sokat agyaltam rajta és belső Emily kérdés nélkül lökte ki a szavakat a számon, ez a hadd lássuk vicces lesz-e, hát nem volt, sokkal inkább csendet hozott közénk, feldolgozhatatlan űrt. - Akkor irány a konyha. Adtam ki nevetve a parancsot, azt hiszem ezt a csiga lépcsőt nem erre találták ki, talán egyszer ha lesz időm ilyenekkel foglalkozni egy belső építésszel átbeszélem a lehetőségeket, hogy hogyan építsük át, de addig is Derick már nagyon rutinosan szedi a fokokat, még így is, hogy én csüngök rajta. A konyhában gyorsan dobálok össze mindent a gépbe, ügyelve, hogy se a kávé se a víz ne maradjon ki, bár így nehéz koncentrálni, hogy türelmetlenül áll a hátam mögött, és esküszöm most úgy megcsókolnám, hogy nyugi, mindjárt kész vagyok, de ilyenre nem volt érkezetem, mert amint benyomtam a gombot, már is ismét a levegőben voltam, meglepetten sikkantok fel ismét. - Te aztán nem teketóriázol. Öleltem át nyakát, és tapadtam végre édes ajkaira. - Akkor mehetünk zuhanyozni. Mosolyogtam bele a csókba, majd szenvedélytől fűtve ismételtem meg.
Sosem volt erősségem, nem és már túl sokat vártam így, nem akarok többet várni, még akkor is, ha ezzel minden benzines kannát, olajos hordót felrúgok Emily pedig felgyújtja az összeset, egyszerre, mert azt teszi, csak most egyesével, mert úgy még talán elbírunk vele, ha egyesével robbannak be úgy még akár túl is élhetjük. Nem megy gyorsabban, én nagyon igyekszem és akarom, de nem megy, valami folyton folyvást meggátol, érzem ahogy visszaránt és fojtogatni kezd és néha már azt sem tudom ki vagyok, pedig ez volt az egyetlen dolog, amiben biztos voltam, ez volt a szilárd alapom, én magam és most ez elveszett, elvesztem, talán véglegesen és menthetetlenül, de nincs jelentősége, semminek sincs, mert én egy semmi vagyok nélküle. - Ha így folytatod nagyon sok meleg víz fog folyni. - Hajoltam el tőle egy másodpercre, bár addigra egész biztosan lefől az a kávé. Őrültség és butaság, de bármeddig tudnám itt tartani, így a karomban, nem mennénk sehová, nem csinálnánk semmit, csak így maradnánk, felizzó kék szemeim fúrnám az övébe és csak nézném, bármeddig, nem érdekelne, hogy fáj vagy zsibog a karom, ez sosem számítana, addig nem engedném el, amíg izmaim görcsbe rándulva nem engednék el önkéntelenül. A fürdőbe érve engedtem lassan lábaira, bár jobb szeretem, amikor képtelen megállni rajtuk, de néha dolgoznunk is kell, beállítom a vizet, majd a tőlem várt módon, ellentmondást nem tűrően zártam karjaimba a háta mögül és élveztem, ahogy a forró víz végigfolyik minden pocikámon. Egyik kezemmel a tusfürdőért nyúltam, nyomtam egy kicsit a tenyerembe, összedörzsöltem majd mindkét kezemmel finoman kezdtem masszírozni bőrébe, lassan körkörösen haladva a hasán. Én meg nem értem azokat, akik szerint időt és pénzt spórol a közös zuhanyozás, mi elapasztanánk a Niagarát is alatt állva, csak meleg víz zúduljon ránk és ne zavarjanak meg minket, mi legfeljebb a kávén tudnánk megtakarítani, mert javarészt arra már nem jut időnk, hogy megigyuk vagy egyáltalában, hogy főzzünk.
I mádok ölelő karjai között lenni, bárhol, bármilyen pozícióban, ruhában és a nélkül is, valahogy megnyugvással tölt el az erő ami ilyenkor belőle sugárzik, a tudat, hogy bármikor megvédene annyira kényelmes és tökéletes, pont, mint számomra ő, tudom, hogy túl sok minden van amit nem tudok, sőt igazából szinte semmit, de lassanként úgy is mindent meg fogok tudni, hosszú még az idő amit vele tölthetek, és én kapaszkodni fogok minden percébe, hogy kiélvezhessem, bár még nagyon a rózsaszín ködös korszakot éljük, de már is több mindenen vagyunk túl, mint bármelyik átlagos "pár", akiket a tévében, újságban vagy az utcán látsz, még sem adtuk fel, pedig az első akadálynál mondhattuk volna, hogy bocs, ez nekem nem megy, mégis inkább vakon ugrottunk a másik után, feltétel nélkül remélve, hogy elkap és nem csapódunk a betonba, egyszer megtörtént, elküldtem, fájt az az ütközés a kemény padlóval, és az a hét nélküle is, amikor a bor nem hatott volna, húzhattam volna elő a fiókból a rég elfeledett altatóm, még Clarck írta fel rossz napokra, de már rég meg voltam nélküle, most meg főleg, mellette úgy alszom, mint a tök, édes, bódító illata, meleg bőre, ölelő karja, álomba ringat a legrosszabb napokon is. - És az akkora baj lenne? Nevettem fel, és csak mozgattam a levegőben lábam, kezd ebben a pózban fájni, szóval mehetnénk, hogy újra saját lábamon állhassak. Lassan csusszanok ki öleléséből, átmozgatom magam, és belépek a zuhany alá, ahol már gőzölögve vár a forró víz, kezei siklanak újra rám, és húznak magához szorosan, ó miért vagy ennyire kívánatos minden pillanatban, annyira telhetetlennél tettél bébi. Bőröm bizsereg érintése nyomán, félre húzom a fejem, és kissé oldalra döntve emelem tekintetem izzó kék szemébe. - Ha nem hagyod abba a lefelé siklást, Isten bizony a kocsiban iszod meg azt a kávét. Nyomtam egy puszit állára, és simítottam ujjaim végig arcán.
A kávé nem is a mosthoz kell, hanem a nap további részéhez, ami mocskosul hosszúnak érződik innen a zuhany alól és ma egy kicsivel még rosszabb, mint általában. Ezen a napon bármi jöhet és bármit elviselek, csak ne gyere a szülinapommal, mert borsózik a hátam, bizsereg a bőröm és nem a jó értelemben. Rühellem ezt az átkozott napot és csak próbálok nem tudomást venni róla, csak ne jönnének a nyamvadt sms-ek, nem kell, nem vagyok már gyerek. Tudom és hálátlannak is érzem magam ilyenkor a sok éves önzetlen törődését, amit évente egy "aha, köszi"-vel hálálok meg, de felnőttem és nekem ez továbbra sem fog menni és nincs is szükségem rá, nekem tökéletesen jó minden, ahogy van. Így, ahogy most vagyunk és ha ez lesz az egyetlen pozitív dolog, ami ma velem történik, hát... már akkor is ez a valaha volt legjobb szülinapom, de neki erről nem kell tudnia. Az csak elrontana valamit, mindig elront. - És az akkora baj lenne, hm? - Állapodtak meg kezeim egy másodpercre és finom puszit nyomok arcára. - Oké, akkor lejjebb nem szabad, azt mondtad... - Emelem fel fejem töprengve, majd csókolok bele hajába, majd sunyi mosolyra ívelnek ajkaim. - Na és mi a helyzet a feljebbel? - Siklanak ujjaim feljebb hamvas mellein végigsimítva. Egy ügyvéddel kavarok, kell a gyakorlás. Finoman tapadok puha bőrére és kezdek érzéki játékba velük. Igen, tudom, abba kéne hagynom, pont most és még meglehet, hogy bírnék is magammal, csak épp nem akarok, csak ha muszáj, de ezt a jelet még nem kaptam meg, őszintén pofán vágott egyszer is stop táblával? Talán, de nem igazán rémlik és már nem is számít. én ezért a nőért itt bármit megtennék és meg is fogok. Őt is nem fogom elveszíteni. Azt még nem tudom hogyan fogom csinálni, de idáig is eljutottunk valahogyan, azt hiszem csak ezt kell folytatnunk.
N em tudom eldönteni, hogy a forrón gőzölgő víz zuhatag esik most jobban, vagy Derick puha érintése, de, de tudom, persze, hogy Derick, csak próbálom nem mindennel összekötni őt, de szerintem már elkéstem, bármiről két szóban kötök ki nála, vagy gondolatban, nehéz lesz így Teresara és az ügyre fókuszálni, ha minden második gondolatom az ahogy érzékien siklanak rajtam ujjai, már a gondolat is elég lenne, hogy begerjedjek, de ehhez most még a realitás is párosul, hisz valóban játszik velem és mocskosul élvezi az előnyét, sunyi kis dög, sunyi kis telhetetlen dög, ó, pont, mint én, szóval egy szavam sem lehet, hisz bárhol érint meg attól forr a vérem érte. Esküszöm nem lesz ebből így kávé ivás, és el is fogunk késni, de nem nagyon érdekel, éhes is csak rá vagyok, úgy érzem esti ma is minden ki fog maradni, amennyi előjegyzésem van mára, hogy hamarabb tudja fejezni, és még Joshra is szépen kell mosolyognom, hogy kölcsön adja a kocsiját, csak el ne felejtsek minden apró tökéletes kis részletet, amit mára terveztem, bár így elég nehéz bármit is észben tartani, ha valaki épp a hasadon siklik lefelé, és még pimaszkodik is, hangosan nyögök fel ahogy birtokba veszi melleim. - Ó határozottan nem lenne baj. Zihálom a levegőt, kezem csúszik az övére és vele együtt marok puha bőrömbe, arcom fúrom az övének, hogy szenvedélytől fűtve vehessem birtokba édes, ajkait, nyelvem húzom végig puha, nedves, ajkain, majd tapadok rá hevesen, ennyi, kész, máris ismét kívánom őt, nem tudom mit tud ennyire jól tenni velem, de kérlek soha ne hagyd abba. -A fel is egy jó irány. Harapok alsó ajkába, finoman dörgölöm fenekem csípőjének, te sem maradhatsz ki a jóból bébi, ha már én szenvedek érintésedtől, te is kapj belőle egy kicsit, hadd lássuk mit kezdesz vele, velem, bármit is én kíváncsian várom és mohón követem.
Igen, azt valahogy éreztem. Szabad kezem siklik mellére és mar bele finom bőrébe, elszakadok ajkaitól és fejét oldalra döntve esem neki és kezdem heves csókokkal beborítani nyakán, majd haladok lefelé válla irányába, aprókat kóstolok bele bőrébe, majd illetem újabb forró csókkal nyomaimat. Ujjaim heves izgalommal birtokolják hamvas kebleit, majd siklanak le végig hasán keresztezve egymást, érezni akarom, hogy az egész teste csak az enyém, egyszerűen mindene, még sosem éreztem ilyet, de megőrjít, egyszerűen megőrjít és nekem szükségem van rá a tébolyban. Az egyetlen személy, nő, aki képes parancsolni a féktelen őrületnek a fejemben, amikor elszabadul és prédát követel vágyainak. Most is, ingerlőn dörgöli csípőmnek fenekét, én pedig mélyen sóhajtok bele bőrébe, miközben egyik kezemmel szorosabban vonom magamhoz, ez az bébi, csináld csak! Szabad kezem siklik végig lefelé hasán és most nem állapodik meg, könnyedén haladok, majd csusszanok be lábai közé, ujjaim könnyedén törnek utat alsó ajkai közé, majd hosszan húzom őket végig nedves, vágytól felhevült bőrén. Gyorsan és váratlanul fordítom meg magam felé, majd hajolok le, hogy felkapjam és a hideg csempének nyomjam. Vehemensen tapasztom ajkaim az övére és csípőjét megemelve hatolok belé. Hevességem veszi birtokba testét és követeli minden egyes mozdulatnál. Erősen tartva töltöm ki újra és újra, egyszerűen nem tudok uralkodni magamon, ujjbegyeim mélyen marnak csípőjébe és combjába, ahogy tartom, miközben eszemet vesztem vele minden erőteljes lökésnél. Bizony ennek is nyoma fog maradni. De kit érdekel, ameddig csak én látom és tudom, hogy közben örömet okoztam neki. Láttam már hasonló nyomokat, képeket is készítettem már róluk, úgy hívtuk őket, hogy családon belüli erőszak. Valami nagyon nem stimmel velem, vagy velünk. Valamikor össze kell szednem magam és valahogyan beszélnem kellene erről. Én ismerem a saját határaimat, de Emily nem, és a múltkori nem fordul elő még egyszer. Nem tudnám bántani és nem is fogom engedni magamnak, soha, semmilen körülmények között, inkább én.
E lemészt, eléget, felperzsel, ez mind azon szavak szinonimája, amire egyetlen mozdulatával képes, és akkor még hol van a többi? Teljesen kikészít, elveszi az eszem és semmi másra nem tudok már gondolni, csak arra a hévre ahogy falnak lök és könyörtelenül elveszi ami kell neki, és közben olyan élvezetet nyújt nekem amivel nem lehet betelni, egyszerűen képtelenség, lassan, sőt nem is lassan, már elég határozottan kezdem magam nimfomániásnak érezni, de csakis vele, nem értem meg azokat a nőket, akik bárki után megfordulnak az utcán, nincs egy típusotok? Jó mondjuk Clarck és Derick is merőben más, az egyik az egyszerű típus, mindig ugyan ott és ugyan úgy, már lassan keresztrejtvényt is fejthettem volna közben, esküszöm volt, hogy akkor értem rá csak és közben fejben fogalmaztam meg a védő beszédem, néha nyögtem párat és hálát adtam ha végzett, egyszerűen untam, nem volt benne semmi kihívás, de Derick, olyan szinten vesztem el az eszem, hogy még a munkám sem érdekel, csak birtokold a testem bébi, bárhol, bármikor amikor csak kéred a tiéd, gyorsabban szerettem bele, mint valaha bármibe vagy bárkibe, be ennyire mély érzéseket még senkinek sem sikerült megérinteni és felszínre hozni bennem. Idegrendszerem apró szálait pengeti folyamatosan, ahogy csókjai borítják a nyakam és a vállam, ujjainak játéka mellemen már elviselhetetlen, ahogy ujjai birtokba veszi vágytól remegő közepem, nem tudom tovább türtőztetni magam, hangosan nyögök fel, kezem csusszan végig oldalán, elhúzom a csípőm és a zubogó víz alatt kezdem el lágy mozdulatokkal ingerelni őt is. Fel sem fogom, ahogy hátam a csempét érinti, erősen kapaszkodok belé, és mohón emelem felé csípőm, felsikítok ahogy végre újra enyém lehet, minden édes mozdulatát kívánom, körmöm siklik végig hátán, gondosan kerülve a meglévő barázdákat, azt hiszem már lassan nem lesz szabad felület amit érinthetek. Ziháló ajkaira tapadok és forró szájába engedem minden egyes nyögésem zamatát, minden csak érted van, mindenem csak a tiéd.
Idegen minden inger és érintés, amivel illet, és nem a szexről van szó, ezek alapösztönök, a vágy, félelem, szeretet, betegesen vágyunk rá, hogy szeressenek minket legalább egyszer az életben és ezt a többség kihúzhatja a születése pillanatában, mert van, aki a karjaiba vegye és feltétel nélkül szeresse, óvja, hát ez nálam kisiklott több, mint harminc éve és azóta elnyomva tartok mindent, minden érzelmet, ami csak emlékeztethetne arra az átkozott napra, hogy dögölj meg! És most Emily... Nem, egyszerűen nem tudom megmagyarázni, valami újat hoz és ígér minden egyes pillantása és nekem most kell ez az ismeretlen, szükségem van rá, hogy elkísérjen vagy vele tartok bárhová, nem számít, teljesen mindegy, én bárhol ugyanaz az ember tudok lenni, ha mellettem van és ha nincs, akkor meg semmi. Nélküle üres vagyok legbelül és ezt tudtam már eddig is, de nem akarok megint az az ember lenni, had ne. Már-már ösztönösen kapom fel karjaimba és tapasztom a hideg csempének, követik egymást mozdulataink, ismerem már a testét, minden apró részletét, felismerem ahogyan mozdul, ahogy kivár és követel, és a pokolra kíván, amiért húzom, csak hogy mi már ott vagyunk, magammal rántottam és nem áll szándékomban szabadon engedni, maradj velem. Forró lehelete égeti ajkaimat és csak még inkább feltüzelnek, észveszejtően vágyom rá és minden apró érzéki sóhajra, kéjes nyögdécselésre, mindenre, kell nekem, hogy izmai szorosan öleljenek, lábaival, karjával, mindenhogyan, ahogyan csak képes rá. Türelmetlenül és bolond hévvel teszem magamévá és hatolok belé, hevesen izzó, remegő és gyönyörteljes, mindig... Erősen tartva emésztek el mindent, amit édes ajkai adnak nekem és mohón veszem birtokba testét és ostromlom vágyammal, keményen és könyörtelen vággyal, amíg csak képes vagyok tartani magam. Azt hiszem kimerültebben fogunk érkezni a munkára, mint azt terveztük és a kávé, az már nagyon nem fér bele, sőt szerintem elkéstünk, vagy ha még nem, de elfogunk. Oké, ezentúl útközben kávézom.
T eljesen kikészít, neki engedelmeskedik testem minden porcikája, ujjai tapintásának, ajkai forró érintésének, édes illata, morgó, mély hangja, éles, apró, szúró borostája, teljesen elveszek egy perc alatt, akarom, kívánom, és nem tudok nemet mondani, bármit kér az övé, bárhol és bármikor, én ott leszek és teljesítem, nem igaz, hogy mindig én játszom a tűzzel, oké, az első kettő ma én voltam, de ez most ő, birtokló és uralkodó vággyal vetette rám magát, és én, meg már miért is tiltakoznék, valami ellen ami nagyobb élvezetet nyújt bárminél is a szürke hétköznapokban, mondhatnám, hogy e miatt mocskosnak érzem magam, de nem, nem azért teszem mert ő kényszerít, vagy mert csak én akarom, azért mert szeretem, és akarom minden porcikáját, érezni ahogy mezítelen bőrömhöz tapad, ahogy veszett ritmust diktál, és teljesen elemészt. Imádom azt a hévet amit ad nekem, azt a szenvedélyt, ahogy magáévá tesz, azt hiszem ezek ki fognak maradni a Clarckal közös üléseinkből, ha még egyáltalán el akarok valaha is menni, hisz nincs miről beszélnem, maximum arról mennyire kaparom véresre a falat ha nem látom, bár mondjuk ez is egy elég komoly függőség, talán mégis van miről beszélni.... Sok aprót sikkantva önt el ismét az az oly ismerős elégedettség amit csak ő képes okozni, zihálva kapkodom a levegőt, és én esküszöm nem merem letenni a lábam... Törölközőben rohanok fel az emeletre, és kapkodom elő mindent, fehérneműt, combfixes harisnyát, szoknyát, felsőt, felkapom a telefonom, össze dobálom a táskám és töltök két adag kávét. - Hát reggelire már nem marad idő, szóval csirkés vagy pulykás? Húzok elő két előre csomagolt szendvicset a frizsiderből, néha ha van időm gyártok pár napra előre, hogy csak ki kelljen kapnom és indulnom. - Öhm, bébi. Kezdtem bele bizonytalanul. - Szükségem lenne a kulcsaidra, szeretnék ma nálad lenni, de elég hamar végzek, és hát előkészülnék. Mosolygok sejtelmesen, és próbálom úgy csűrni a szavakat, hogy ne faggatózzon.
Határozottan állítom, hogy bármiről lemondanék ezekért a reggelekért, több bármekkora adag koffeinnél, több bárminél, amit eddigi éreztem és tapasztaltam, most először akarom valami elé kitárni a karom, túl sok felépített fal és szabály övezi az elmúlt éveket, amelyek fékezőleg hatottak vágyaimra és most nem egyszerűen szükségem van rá, éhezem utána, mohó, kielégíthetetlen és szenvedélyes lényére. De hirtelen túl sok a meg nem értett érzelem, amelyekkel szemben magatehetetlenül állok és még magam sem tudom mik ezek, csak próbálom megfejteni, rálelni valamire. Olthatatlan szomjúsággal , hevesen ás őrülten hatolok belé újra és újra, érzem, hogy már nem vagyok képes hosszú ideig uralkodni magamon, így engedem, had sodorjam magunkat egészen fel a csúcsokig. Rohadt gyorsan törölköztem és kaptam magamra a ruháimat, az övemet csatoltam be épp, majd a zsebembe pakoltam bele, amikor felpillantottam Emilyre. - Jó ég, van fogalmad róla mennyire elképesztő vagy? - Oké, verd ki a fejedből, erre már tényleg nincs idő. Baszki Emily, még a nadrágom se húztam fel. - A pulykás, igen az, a pulykás. - Ismétlem magamnak, mint valami idióta, és nem is reménykedem olyasmiben, hogy esetleg nem figyelt volna fel rá, ügyvéd az ég szerelmére és végül magam is halványan elmosolyodom a saját hülye zavaromon, ezt nem hiszem el. - Öhmm jó, igen persze... - Tapogattam át a zsebeimet, akkor még a pulton lesz, gondolkodás nélkül kapom fel, mintha már is megszokottá vált volna az egész, csak még nem vettük észre. Egy másodpercre lesek csak rá a mobilomra, Boldog születésnapot, Lily, következő, Isten éltessen te vén fráter, Sammy. Hmmm, sóhajtok fel, majd a zsebembe csúsztatom azzal a gondolattal, hogy majd később foglalkozom vele. - Tessék bébi, mehetünk? Nagyon elkéstünk. - És az odaégett az omlett vagy a dugó volt ide most kevés lesz. Nyomok még egy utolsó csókot ajkaira, ezt a részt mindig ennyire fogom utálni? Na, induljunk.
Kezdőlap 
Tárgy: Sweet dreams - Emily & Derick 
15.06.20 11:21
