Amikor meghallod a nevet: Las Vegas, mi jut először eszedbe? Kaszinók? Féktelen bulik? Black jack? Roulette? A lehetőségek tárháza végtelen, a kaszinók sora gazdagokat dönt mocsokba... Azonban egy valamire senki sem gondol. Miután a kaszinóban megszeded magad zöldhasúval, nem árt vigyázni a haza úton; Las Vegas sem másabb, mint a többi város. Vannak rosszfiúk és rosszlányok is, akik képesek bárkivel végezni, ha úgy tartja kedvük. Vannak drogosok és más szenvedélybetegek, akik képesek ölni is azért, hogy megkapják a napi adagjukat. Táncosnők és krupiék, akik egy szempillantás alatt elveszik mindenedet. Prostituáltak és maffiózók, akiknek már, ha csak a nevét tudod, már veszélyben vagy. Mi a közös bennük? Egy rossz mozdulat, egy alaposan át nem gondolt lépés, és máris a börtönben találják magukat, ahonnan megszökni, még senkinek sem sikerült...
T úl gyorsan múlt el a hétvége, már megint hétfő, és mehetünk visszadolgozni, teljesen elszomorít, igen, tudom, tökéletes hétvégénk volt így együtt, felavattuk a házam különböző zegzugait, élvezetes kikapcsolódás volt ez a pár nap, de ezzel vége és mehetünk vissza a mókuskerékbe, nehezen veszem rá magam, hogy elnyúljak a csörgő telefonomig és kinyomja, az órájára pillantok, fél hét, morogva dőlök vissza a hátamra, oldalra pillantok és Derick nagyokat szuszog még mindig mellettem, odabújtam és aprókat haraptam mellkasának puha bőrébe. - Ébresztő bébi, hétfő reggel van. Pont olyan nehéz volt kimondani ezeket a szavakat, mint amilyennek hangzottak, nem kezdhetnénk elölről a hétvégét? Nem voltam felkészülve rá, arra pedig főképp nem, hogy egyszer véget is szakadhat. Erővel kapaszkodom az édes kis gondolataimba amikben felidézem a hétvége heves kis pillanatait, alsó ajkamba harapok, kellenek nekem ezek az emlékek, újra és újra át akarom élni, minden nap arra akarok kelni, hogy mellettem fekszik forró teste, és én birtokba vehetem. De ehhez idő kell, sok sok idő, főleg neki, örülök, hogy a tegnapi nyelvbotlásom után nem viharzott el rám csapva az ajtót, túl sok, túl korán, tudom, sajnálom, nyomok még egy utolsó csókot bőrére, majd inkább úgy döntök felrakom főni a kávét és elszívok egy szál cigarettát, idő, tudom, rengeteg van, abból van a legtöbb és mégis a legkevesebb. Álmosan és kissé lehangolva szívok bele, figyelem ahogy parázslik és semmivé lesz, hát ez elég sok mindenre tud igaz lenni, nem szeretnék így végezni vele, de nem vagyok az a türelmes típus, ebből még gondok lesznek. Visszamegyek, kinyomom a kávé főzőt, betelíti az illata az egész lakást, veszek egy mély levegőt és elmém mélyéig hatol a keserű kávé illata, hallom ahogy zúdulni kezd a víz a fürdőben, Derick lent van már? Ezek szerint igen, és zuhanyozik, hm, kínálkozó alkalom? Végül is nem látom ki tudja meddig. Lecsusszantam a bár székről és szoba felé indultam, hangtalanul csuktam be magam mögött az ajtót, kibújtam a hálóruhámból, majd beléptem mögé a zuhany alá, hátulról átöleltem. - Segíthetek én is? Húztam végig fogam hátának érzékeny bőrén.
- Erősen hunyom be a szemem és próbálok nem tudomást venni az ébresztő hangjáról, túl egyértelmű, hogy hétfő reggel van és nekünk mennünk kell, ezzel már csak annyi a probléma, hogy nem egy helyre, morogva kezdem magam rávenni az ébredésre... - Csak még öt perc, gyere bújj ide. - Mosolyra húzódnak ajkaim, oké, tudja mit kell tennie, kelek már, kelek, majd mindjárt, szemeim még mindig behunyva úgy próbálom magamhoz húzni és meggyőzni még arról az öt percről. - Ühüm, tudom, de nem akarom. - Suttogom álmos rekedtes hangomon. Utána nyúltam, de gyorsabb volt, oké, megyek már, tényleg, ültem fel az ágyon nyűgösen dörgölgetve szemeimet, a rohadt életbe meg a hétfőbe is, semmi kedvem belegondolni az elkövetkező napokba, legfőképp ahhoz a részéhez nincs, hogy nélküle. Elkómáztam a fürdőig, miközben hátamat tapogatva, furcsán feszül a bőrön és még inkább, ahogy nyújtózkodom, hát persze, Emily! A forró víz alatt állva élénken égett bennem körmének minden egyes vonása és még akarok, ahogy belőle is. Észre sem vettem mikor osont be utánam, azt sem hallottam, amikor az ajtót húzta be, hmm tompulnak mellette az érzékeim, de mindegy, mert egy másik erősödik és ez most jobban kell. - Semmi kedvem dolgozni menni. - Simítottam kezem az övére. - Semmi kedvem a héthez nélküled. - Húztam magamhoz szorosabban. - Segíts. - Mosolyodtam el egy másodperre, majd lehajtva a fejem elkomorodtam, amit Ő nem láthatott és jól van ez így. A segíts sem teljesen úgy hangzott, ahogy kellett vagy ahogy szerettem volna, hogy hangozzon, vagy lehet, hogy nagyon is az volt, aminek legbelül szántam. Nem akartam megfordulni, most nekem volt szükségem rá, pont így, ahogy most vagyunk, érezni akarom ajkait a bőrömön, ahogy fogai súrlódnak rajta, erősen fontam magam köré karjait épp annyira, hogy még ne okozzak fizikai fájdalmat se neki, se önmagamnak, bár erről a hátam biztos másként nyilatkozna, de kit érdekel.
M inden nap minden pillanatát imádom amit vele tölthetek, illatába és bőre melegébe burkolózni, olyan gyorsan elmúlt ez a hétvége is, gyorsabban, mint a múlt hét, bár ott is van pár elég vak folt a hétköznapokban és egy ősrobbanás szintű semmi a hétvégében, komolyan semmi nincs meg a hétvégéből, azt se tudom hogy tudtam közel harminc órát egyfolytában csak aludni, alaposan kiüthettem magam, akkor tényleg a vérem nagyon nagy része lehetett alkohol, ha nincs meg a komplett vasárnap és a hétfő reggel is csak azért, mert Josh keltett fel üvöltve, kiráz még a gondolat is, hogy mennyire tudtam elcseszni az egészet, és még is itt van, nem értem, és nem is akarok, csak élvezni, így is túl sok vagyok neki, idő kell, az idő, nem ugorhatnánk át, értem nem, rosszul tűröm a várakozást, mélyen kell beleásnom magam a munkámba, hogy le tudjam győzni azt a vágyat ami ennyire hajt, és űz. Mélyen szívom magamba a cigaretta füstjét, nem megy ez nekem, nem olyan egyszerű, mint amilyennek kívülről látszik, nem értem, és jelenleg nem is akarom, megdörzsölöm a nyakam és a vállam, kellene már egy masszőr, túl sok stresszt okozok saját magamnak a hülyeségeimmel, talán egy zuhany Derickkel, majd feldobja a napom. Halkan osonok be, szeretem, hogy annyira el tudom tompítani az zsaru szimatát, hogy ne vegyen észre, fogam húzom végig a bőrén és jól esően morogva bújok hozzá. - Tudom, nekem sincs, de nem maradhatunk mindig itthon, nem túl kifizetődő. Orrom fúrom bőrébe és valahogy elönt a nyugtalanság, hát ez a végszó nem volt az igazi, ahogy az azt követő csend sem, elemelem arcom és csak az állam ér hozzá nedves bőréhez, szorosan tartja a karom szóval azt esélytelen lenne most elhúzni. - Mi a baj bébi? Halkul el hangom, valami nagyon nem oké, és most tudni akarom, hogy már megint mi az amit le kell küzdeni.
- Mindig is féltem ettől, ragaszkodni valakihez, birtokolni valamit, valakit, az érzéseit, vágyait, ezt mind elvehetik tőled és gyűlölöm ezt az érzést, gyűlölök hátat fordítani, de még magamnak sem vagyok képes bevallani, de rosszabb volt bármilyen emlékemnél vagy gyerekkori rémálmomnál az anyámról, mert most Emily volt ott és én iszonyatosan szenvedtem és küzdöttem, hogy szabadulni tudjak és megállítani, megkérni, hogy ne hagyjon el, de egyre távolabbinak tűnt, mintha csak szemlélője volnék a saját életemnek és ahhoz a részhez ugrottunk, ahol minden kisiklik, szeretném azt hinni, hogy kétszer nem történhet meg. - Én igyekszem bébi, ugye tudod? - Sokszor hátráltam ki, de most egy tapodtat se tudnék mozdulni, akkor se, ha elengedném azt nem tudom hogyan, mikor vagy miért, de megragadtam az ismeretlent és kész vagyok megküzdeni minden démonával, ha velem marad. - Csak szeress. - Lassan engedek a szorításon és felé fordulok, kezeim közé fogom az arcát és hosszan elnyúló másodpercben próbálom megérinteni hevesen izzó szemeimmel. Nem is sejted milyen sokat kérek tőled, bébi. Finoman simogatom arcát, de nem találok szavakat. Mennyiszer fog összecsuklani alattam? Túl sokszor. És gőzöm sincs mennyit fogunk kibírni, de egyet tudok, ez már sosem megszűnni bennem. - Annyira gyönyörű vagy, a leggyönyörűbb, legcsodálatosabb nő, akit valaha ismertem. - Forrón nyomom ajkaimat az övére, nem hazudtam, ő a legjobb dolog az életemben és egyben minden félelmemnek a kiváltó oka is, olyan mélyre hatolt annyira hevesen, hogy azt hiszem nem készültem fel rá és elfelejtettem kapaszkodni is, rést ütött védelmemen, apró lyukakat, többet is, akár azt is mondhatnánk, hogy pontosan tudta hol kell és most nem hagy nekem más választást, de akkor is vissza kell vennie az ostromerőből, túl sok mindent tartottam eddig elzárva Elengedem és a csempének döntöm, egyik kezét elkapva a hideg laphoz nyomom és türelmetlenül kapok édes ajkai után, emlékek törnek fel bennem és valahol, odabent a naiv fiú szeretné elhinni, hogy most már mindig ilyen lesz.
F inom puszit nyomok nedves hátára, igéző ahogy a barázdák között csordogál le a forró víz, tekintetem tapasztom bőrére, ujjbegyeim önkéntelenül is finoman simogatják derekát, ahogy szorosan von magához, túlzottan is szeretem ahhoz, hogy rá robbantsam a maga köré húzott tégla falat, ahhoz még nem elég stabil amit összehoztunk az elmúlt hónapokban, túl ingatag, de amíg erősen kapaszkodunk egymásba nem lesz baj, hiszek ebben, hinnem kell, hogy mindent túl tudunk élni együtt ha igazán akarjuk mindezt, egymást, jövő távlatában még nem gondolkodom, felesleges, csak a pillanatot akarom kiélvezni, tudom, hogy neki ez kell, és én mindent meg fogok tenni azért, hogy újra és újra talpra álljak ahogy fokozatosan küzdünk meg a démonaival, nem lesz könnyű, a sajátommal sem volt az, de fényt gyújtottam és elkergettem a bestiát, nekem csak Clarck és a baromságai voltak, neki viszont itt vagyok most én. - Tudom bébi. Büszke is vagyok rád. Bújok ismét mélyen bőrébe, ez a legmegnyugtatóbb érzés a világon, ha ő része az univerzumomnak, bármilyen szerte ágazó és bonyolult is, már tudom, hogy megküzdene bármilyen meteorittel, hogy újra elérjen engem. - Nagyon szeretlek, én mindig ott leszek, ezt soha ne felejtsd el. Fúrom lágy tekintetem az övébe, fogva tartva azt, érezned kell, már túl rég csak a tiéd lettem. Muszáj volt felkacagnom. - Ennyire azért ne túlozz bébi. Nyaka köré fontam a kezem, ujjaim siklottak hajába miközben mohón birtokoltam ajkait, kell nekem, minden nap minden percében, sajgóan vágyakozom utána amikor nincs velem, hosszú hét lesz. Engedelmeskedve vetem hátam a hideg csempének, ujjai közé fonom az enyémeket, és erősen szorítom rá. Szabad kezem húzom végig mezítelen testén, néha finoman borzolva körmöm élével ujjbegyeim nyomát, majd megállapodik kemény fenekén és bele engedve karmaim húzom még szorosabban magamhoz. - Vadító vagy. Motyogom ajkaiba, nyelvem húzom végig vágytól remegő nedves száján, mielőtt ismét birtokba vettem puha, mézédes ajkait, egyszerűen nem tudok leállni.
- Számítani valakire, sosem működött, ami az én hibám, mert meg sem próbáltam, valami elsötétült bennem és inkább megtanultam így élni, sosem kértem segítséget, inkább csak makacsul ragaszkodtam ahhoz, ami az enyém, akkor is, ha sötét volt, kezelhetetlen, kiszámíthatatlan és elcseszett, de az enyém, az én részem, és nem engedtem, hogy megpróbálják elvenni tőlem és Ő megértett engem, John, felnevelt, minden odaadott, amit tudott, tanított, mindazzal együtt, amivel élni akartam, azt hiszem soha nem is akartam olyan lenni, mint mások, én csak egyszerűen az ösztöneimre hallgattam és mentem, amerre vezettek, még akkor is, ha fogalmam nem volt merre tartok, de az én utam volt és nem volt szükségem senki másra. Egyszerű volt, egyszerűbb bármilyen emberi érzésnél, bármelyiknél azok közül, amiket gondosan elzártam, üres voltam és mindent a kezemben tartottam, nálam volt a gyeplő és szorosan tartottam, mert azt gondoltam, hogy senki más nem lenne képes rá. Túl nagy nyomást akarok ráhelyezni és attól félek, hogy valami megfog benne roppanni és ez a ragyogás elfog tűnni a szeméből és nm tudnám elfogadni, hogy tönkretettem, de elengedni sem vagyok képes, ha menne, már megtettem volna, önző vagyok vele szemben, ha mindig az az ember akarok lenni, akinek mellette érzem magam? Egyszerre enged bennem szabadjára mindent és még csak ellenkezni sem tudok vagy bármit enni ellene, kicsúszik a kezemből az irányítás és csak Ő jár a fejemben, félelem, kétség, ragaszkodni vágyás, szeretet, mindent megakarok ismerni, vele már jelentenek is ezek a szavak valamit. - Igen? - Morgom ajkai közé majd lehajolok és hirtelen felkapom, és a csempének nyomom. A vágynak sokféle formáját ismerem már, de ez valami új és addig akarom űzni amíg, csak adni képes nekem és azt akarom, hogy sose hunyjon ki és mindig az enyém legyen, értem égjen. Olthatatlan szenvedéllyel tapadok ajkaira, annyira finom és puha, megemelem csípőjét és felmordulok, ahogy lassan magamra csúsztatom.
N éha belépnek olyan emberek az életedbe akik nem zavarnak meg, éveket tudsz leélni velük a nélkül, hogy akár csak megborzolnák is az állóvíz tetejét, finoman kerülgetnek és kordában tartják a benned dúló vihart, ilyen volt az életemben Clarck is, a nyugalom kifaragott totem oszlopa, egy kőszobor, ami csak épp annyit tett, amivel szinten tudta tartani a lelkem viharait, persze nem mondom sokat köszönhetek neki, ez a mérhetetlen nyugalma és önelégültsége rakta annyira is össze ezt a nőt amennyire lehetett, ő tanított meg a higgadtságra és a kimértségre, hogyan uraljam a tárgyaló termeket, milyen testbeszéd miről árulkodik és ezeket hogyan használjam ki, verhetetlen páros voltunk, igen voltunk, annyira megszokott volt már az első perctől, mintha mindig is házasok lettünk volna akik tudják az ember rigolyáit, elfogadják vagy tesznek rá, belökik az ágy alá és mennek tovább, egyszerű volt, vissza tekintve mennyire kib....tt unalmasak lehettünk, a tökéletes kis pár akiknek mindig minden jó, vagy legalább is Clarck erősen bemagyarázta, hogy jó. Most ez viszont teljesen más, milyen állóvíz? Derick megjelent és orkánként kavarta fel szívem eddig teljesen nyugodt és kiegyensúlyozott tengerét, soha nem kellett féltékenynek lennem, minek, hisz ott volt Clarck, amiről nem tudtam nem fájt, bár igazából tudtam, csak amíg nem láttam inkább nem foglalkoztam vele, mindig vissza jött hozzám, az életünkhöz, amit kívülről oly tökéletesen felépítettünk, mindig is azt hittem úgy van az jól, sok éve voltunk együtt, a nemi életünk megkopott, de hát ez mindenhol így van nem? Egyre ritkább és egyre kevésbé kielégítő volt a vele töltött idő, fel sem fogtam mitől fosztottam meg magam amíg meg nem jelent Ő a színen, el sem tudom képzelni, hogy hogyan is jött létre ez a belső jing és jang, hogyan jutottunk el a ki nem tudom állni még csak a jelenlétedet sem-ből addig, hogy megvadulok ha nem látlak, hogy minden élvezetem legfőbb tárgya te vagy és akarok még és még, akárhogy is próbáltam már többször is átpörgetni, hogy hol szakadt át a gát és fordult át a gyűlölet imádattá, de ma már nem tudnék nélküle élni. A hideg csempe hűti forró, izzó bőröm ahogy nyakába kapaszkodom és dereka köré fonom a lábam, annyira intenzív, felemészt teljesen elveszek benne, ajkait bitorlom, hangosan nyögök fel ahogy megérzem őt vágyam központjában, miért ennyire kívánatos minden pillanat amikor csak ketten lehetünk? Alsó ajkába harapok ahogy mozdul csípőmmel egy ütemben, űz és hajt, körmeim mélyesztem hátába, gondosan ügyelve, hogy ne a varrt tépjem fel újra. - Ó Istenem, Derick abba ne hagyd. Nyöszörgöm, érezni akarom őt!
- Túl hosszú évekig éltem vihar előtti csendben, az uralmam és az irányításom alatt tartva mindent, nem volt békés, kicsit sem, de csendes volt, nagyon csendes, képes voltam parancsolni mindennek a fejemben, aminek éppen kellett, de ennyire erősen még sosem tiltakozott ellenem semmi, vágy, kényszer, kétely, félelem, esküszöm megfogok bolondulni, egyszerre lázad és lángol fel minden. én pedig minden viharnak az epicentrumában állok és csak próbálom megvetni a lábam, szorosan tartani és nem ereszteni a kötelet. Elengedni könnyebb, mindig is az volt, már- már megszokottá vált, sosem küzdöttem egyetlen nőért sem, nem értettem miért lenne fontos, miért kéne szenvedtetnem őket, valahogy sosem ment nekem ez az oszd meg és uralkodj, egyedül minden annyival könnyebb, vagy Te mered már az utat, pontosan tudod mit hogyan tarts kordában, hogy működjön ez a dolog. Úgy éreztem képtelen volnék megadni azt, amire vágyik, hogyan, ha egyszer semmim sincs, üres vagyok legbelül, épp csak annyit érzek, ami egyben tart és ha még ebből is veszítenék, akkor nem tudom mi következne... Emily... Emily pedig jött és összekapcsolódott a bennem megbújó viharral és most együtt tombolnak. Olyan érzések csapnak arcul, amiket már elfeledtem nagyon régen, oly régen, hogy már nem tudom, hogy vágyom rájuk vagy félek tőlük. Féltem eddig megragadni bármit is, de ehhez most nem vagyok elég, kell valami, amiben kapaszkodhatok, különben elveszem , elsodor a múlt, mint, amit magam mögött hagytam. De kész vagyok kibírni bármit és mindig megfogom próbálni felemelni, ha túl súlyos lesz a terhem, de egyedül nem fog menni, magamért nem tenném meg, de érte, érte igen. Bármit. Ujjaim mélyen vájnak bele bőrébe, ahogy tartom és űzöm egyre intenzívebb és hevesebb ütemet diktálva, Mohón kapok ajkai után és nem eresztem őket, finomak és puhák, a legédesebb érzés, amit valaha éreztem és többé nem akarom vissza adni, add nekem, kérlek add! Forrón tapadok és szinte falom édes ajkait, miközben türelmetlenül követelem és hajtom belsőjét, meleg, nedves és vágytól lüktető belsőjét. Nem fogom bébi, sosem fogom... Kemény férfiasságom sietve hatol belé újra és újra, észveszejtő érezni, ahogy izmai körülfognak és kívánják jelenlétem, magába követel és én élvezem, élvezek mindent, amit nyújtani tud és képes. Elmémet és minden érzékem elönti a kéj és csakis egy dolgot akar, keményen töltöm ki és lököm át magunkat az édes megkönnyebbülésbe.
N em tudom, hogy a vágyam vagy a szeretetem nagyobb iránta, és félek tőle, félek, hogy ha az egyik átbillen a másik alábbhagy és elveszítem mindazt amiért eddig oly mohón küzdöttem, amiért kockáztatom a karrierem, az életem, a szívem, lelkem mindenem, amiért mindent átadtam valakinek aki azt se tudja elfogadni ha a pasimnak nevezem, aggállyal tölt el, mégis akarom őt, mindennél jobban, de vajon ez szerelem vagy csak testi vágy, imádom azt amikor csak összebújva nézünk egy filmet, de még jobban a játékaink aminek tudom, hogy kéjes nyögések lesznek a végei, bárhol aminek csak neki lök, és erre már elég sokszor volt példa az elmúlt hónapokban, élvezi a vadászatot, én pedig mindennél jobban szeretek az űzött vad lenni, amit ő űz és terít le, én bármit neked adok csak ígérd meg, hogy velem maradsz, hogy továbbra is az katyvaszos kis életem középpontja leszel, kérlek ne vidd el az egyensúlyt ami jelenleg egyben tart, mert ő az, ha megjelenik felragyog a napom, ha átölelhetem és érezhetem bőre melegét és ellenállhatatlan illatát már is minden rendben van, elcsitul a vihar és kitisztul az ég. Mámorban úszva élvezem őt, ahogy újra és újra belém hatol, ujjai mélyednek bőrömbe, hangja ziháló, mohón követeli ajkaim, csendre intve ezzel is, de én nem tudok halltani, dacolok akaratával és hangosan élvezem őt, szorosan simulok hozzá, csípőm siet elé és követeli őt, körmöm mélyesztem bőrébe, azt akarom, hogy sose hagyja abba, hogy örökké az enyém legyen, csak az enyém, nem érdekel mennyire önző és telhetetlen kérés ez tőlem, egyszerűen szükségem van rá, rá és az érzésre amikor testünk teljesen egyesülve együtt jut el a csúcsra, és jelenleg a legkevésbé sem érdekelt, hogy nem védekeztünk, ez tőlem merőben szokatlan, irtózom az anyaság gondolatától is, jelenleg legalább is ebben biztos vagyok, mindig ügyelek arra, hogy gumit húzzunk, de most ki a francot érdekelt, csak kapj el és éreztesd mennyire kívánsz, a többi mellékes, ennyire bolondít meg. Egyre hevesebben kapok levegő után, ahogy áttöröm a gátat, nyakába harapok, erősebben, mint szerettem volna, ennek nyoma marad. Még mindig kapaszkodva nyakába engedem lassan le a lábaim, félve, hogy nem tartanak meg. Tettem egy kis tusfürdőt a kezembe és átölelve őt kezdtem bőrébe dörzsölni, aprókat harapok vállába és mellkasába. - Meg tudnám szokni ezeket a reggeleket. Motyogtam bőrébe.
- Nekem fogalmam sincs hogyan működnek a gyengéd érzelmek, nem tudom hogyan kell bánni velük, én csak saját magam vagyok képes kezelni és féken tartani, ha muszáj, de ebben most elvesztem, eltévedtem és jó volna, ha valaki fényt gyújtana, hogy lássam is merre tartok. Most azt hiszem bármihez képes volnék hozzászokni mellette, bármihez, ami csak boldoggá tenné, de mi van akkor, ha nem fog menni, ha mégsem fog? Hogy ha... ha még ezt a kis darabot is elveszítem magamból, akkor tényleg nem tudom mi lesz. Nekem csakennyim van. Sőt Emily olyasvalamire bukkant rá és állított szembe, aminek még csak a létezésében sem hittem, most pedig erősebben ragaszkodik, mint bármi más és makacsul követeli. Többről már nem vagyok képes lemondani. - Igen, tudom. Én is. - Feleltem halkan, behunytam mámorban izzó kék szemeim, nekidöntöttem homlokom és csak élveztem, ahogy bőrömbe masszírozza a tusfürdőt, ehhez nagyon is hozzátudnék szokni. Ő lett nekem mostanára a terápiám. Finom illata, puha bőre, mmm morgom magamban, mindig érezni akarom, érintése, olyan dolgokat tesz és enged meg magának, amelyeket előtte még senki és nem tudom hogyan vagyok képes engedni neki, engedni, hogy megragadjon és követeljen, kérjen és utasítson. Egy dologban vagyok egészen biztos, ha ezt most itt nem szakítjuk félbe, bármi is ez, egy egész álló nap viselném, ahogyan ezt csinálja, kényezteti érzékeim, azt hiszem rabul ejtett a mágia. - Elfogunk késni. - Suttogom a borzongatóan meleg zuhany alatt, miközben finoman cirógatom. Francba a hétfővel. És nekem mindezek nélkül kell elviselnem az egész hetet. - Gyere bébi. - Zártam el a vizet és kaptam fel ismét karjaimba. Kilépve a zuhany alól csurom vizesen és még mindig habosan teszem le és veszek el egy törölközőt, körülveszem rajta majd belekapaszkodva az anyagba húzom közelebb magamhoz és csókolom meg. Így egés biztosan elfogunk késni. A sokadik próbálkozásra veszem rá magam, hogy elengedjem végre, törölközőt veszek elő magamnak is, majd derekam köré csavarva lépek ki a fürdőből.
K ínzóan lassan csúsznak végig ujjaim meztelen bőrén ahogy a tusfürdőt dolgozom el tökéletes testén, nem tudom mivel érdemeltelek ki, de köszönöm a sorsnak, annyira kifordult a világom mind a négy sarkából amióta megismertelek, testiség, gyötrelem, élvezet, birtoklási vágy ennyire még sosem éreztem intenzíven ezeket, testem csak érte ég, és szívem is hatalmasat dobban ha végre láthatom őt, nem tudom, hogy mikor fogom látni a héten, de be kell iktatnom, akár csak egy szenvedélyes csók erejéig is, igen, esküszöm az is elég lesz, csak karjai közt érezhessem illatát és forrhassak össze édes ajkaival, elég, tényleg, de nehezen tűröm a hiányát, mint egy új parti drog, amiről tudod, hogy nem szabad még is annyira kell, hogy életben tudj maradni napokig amíg újabb adaghoz nem jutsz, teljesen a rabja lettem, kell nekem minden porcikáját érezni akarom ölelésében. - Tudom, és azt is, hogy most nem szabad. Motyogom miközben orrom fúrom bőrébe, elzárta a zuhanyt és simán emel újra a levegőbe, kicsit felsikkantottam, de inkább kapaszkodtam, bízom benne, mindennél jobban. Törölközőt teker körém, úgy érzem magam, mint egy Barbie baba, magához von és én magadóan tapadok újra ajkaira, nem akarom, hogy elengedjen de tudom, hogy muszáj, elégedetlenül nyöszörögve válok meg szája nedves melegétől, és követem őt az emeletre. Ledobtam az ágyra a törölközőm és ruhát vadásztam magamnak, fehérneműt, combfixes harisnyát, egy szürke feszes kis ceruzaszoknyát és egy hozzá illő blézert, nagyon halvány rózsaszín toppal. - Lassan mehetünk is, mert elkésünk, van itt egy jó kis pékség a sarkon ha éhes vagy, oda még beugorhatunk, kell az energia utánpótlás. Vigyorgok sokat mondóan. Összeszedem a papírjaim, laptopom, határidő naplóm és persze a telefonom, majd odabent elolvasom a hétvégi üzeneteimet, valahogy khm nem volt érkezésem válaszolni senkinek sem, és egy cseppet sem bánom, mindenki bírja ki nélkülem. Beszálltunk a liftbe, sunyi kis vigyor áradt szét arcomon a STOP gomb láttán, nem szabad Emily, helyette inkább csak utoljára hosszan tapadtam ajkaira amíg leértünk a földszintre.
Kezdőlap 
Tárgy: Sweet goodbye! Emily & Derick 
27.05.20 22:15
