Emily & Derick

Ugyanazt hallgattam végig körbefont karokkal, amit Emily-vel vettünk át, csak háát nem olyan részletesen, a kiindulási pont, a k konvoj, kíséret, kordonok, igen, még mindig nem hagyom, hogy bárki más vezesse, igaz, csak annyit akartam, hogy Emily közelében lehessek, aztán megkaptam az egészet, ez szép volt őrmester, mi van, mi, honnan tudjam?
- Nem tudom, úgy harminc perc, plafon negyven. - Attól függ, zöld vagy piros hullám, Derick, fogd be a pofád, mert kinyír.
Most nem mondja komolyan, nem gondolta, hogy kocsiba ülök, aztán végigmérem az összes kibaszott útvonalat, de, de, világos.
- Akkor kocsikázni fog Stackhouse, beül szépen és pontosan megmondja mennyi idő, megfigyeli hol lehet útlezárás, közlekedési kamerák, mindenről tudni akarok azon az útszakaszon, azt is hány galamb szarik arra és miért... - Azt is várjam meg? Oké, oké, érthető, kussolok és megyek már. És ezt feltétlenül a csúcsforgalomban, bekapcsoltam a villogót és az órámat figyelve haladtam végig, tövéről, hegyére, ilyenkor tudnak ezek is szívatni, váltsál, már, gyerünk, gyerünk, rajta, azt már inkább meg se említem, hogy nem minden ponton értettünk egyet az útvonalat illetően, ennyire nem vagyok bátor, inkább bevállalom, hogy megfűzöm Emily-t, hasznosabb időtöltés még élvezem is, oké, huszonnyolc perc zöldben és harmincöt piros hullámban.
Beérve kicsit jobba utána szaglásztam ennek az ügynek, akkor jobb tudni kitől, mire lehet számítani, tömeg lesz, elég sok pontról meglephetnek minket, a tömegből és odafentről, elég magasak az épületek jól belátható állásokkal, így én nem az út miatt aggódnék.
Feszülten vezettem hazafelé, pontosabban Emily lakása felé, veszett jó abban, amit csinál, de tényleg muszáj mindig a tűz közelében lennie, muszáj nekünk ennyire hasonlítanunk, két bolond, útközben gyorsan félreálltam egy drogéria előtt, ma nagyon nem készültem és hát sose tudni, ezen még egyszer nem hasalok el. Lehajtottam a garázsba, be a liftbe és benyomtam a legfelső szint gombját. Semmit sem vetettem le, különben sem hagyom a kocsiban, bekopogtatok, majd esküszöm agy ötven emeletnyit zuhant az állam, szűz anyám, de dögös.
- Szia bébi. - Ez a szerelés hol volt eddig? Elkapva és közelebb húzva magamhoz csókoltam meg, kezemmel megállapodva a finom fekete csipkén.Oké, az nem csak a fegyverem lesz, ha ebben szándékozik  vacsorát tálalni nekem.
- Óvatosabban is kezelhetnéd a khm férfi ügyeidet, látták ma a barátnőmet egy fiatal, jóvágású, sármos úriemberrel távozni az őrsről... - Hm, azt hiszem minden jelzőt sikerült felsorolnom, amit hallottam a lányoktól bent. - Figyelmeztetem, hogy fegyverem van. - Játszottam el egy másodpercig azzal a helyes kis masnival a fűzőjén, majd magam felé húzva kóstoltam ismét ajkaiba.
- Pletykás népség. - Engedtem el, hogy lepakoljak a pultra, a sorrend, kulcs, tárca, bilincs, fegyvertok, óvszeres doboz, hát érdekesen hangzik, esküszöm csak dolgoztam.
- De legalább időben figyelmeztetnek és tudomásom lesz róla, hogy tartsam nyitva a szemeimet. - Mosolyodtam el, szerintem jobb, ha nem tudok róla napi szinten hány férfi ólálkodik körülötte, tényleg van fegyverem.         

Emily & Derick

Igen, khm, keresd a hibát a képen? Nem, egyik sem kellék, vagy játékszer és van amit már kipróbáltunk és háát, nem vált be, fogalmazzunk így, ezért is merem szem előtt hagyni a szolgálati dolgaimat, másrészről nagylány már, tudja, hogy mit szabad és mit nem szabad bántani, néhány hónappal korábban és Ő oktatott a kihallgatóban, így merek bízni benne.
Az én érdeklődésemet valami más csigázta fel, az övemet igazgatva derekam körül sétálok az asztalhoz és ülök be, vajon meddig tartana, három mozdulatból leszedném róla? Talán. Attól függ mennyire makacs az az anyag, de nálam biztosan nem jobban és vissza sem tartana.
Kényelmesen dőltem hátra enyhén kitolva magam a székkel, jó illat van, de most csak az tudja lekötni a figyelmem, ami a kezében van, vagy pedig rajta, de ha így folytatja a szexizést, akkor az egyetlen dolog, ami rajta lesz, az én leszek, bort töltött, kezem pihentettem az asztalon, ujjaimat behajlítva, másikkal pedig a pohárért nyúltam, de le sem tudtam venni róla a szemem.
Egy szót sem szóltam, úgy söpört le végig mindent az asztalról, majd térdelt fel rá, oké bébi, gyere csak, toltam hátrébb magam a székkel, miközben igéző kék szemekkel figyeltem, ahogy rohadt dögösen végigmászott az asztalon felém, igen, a francba a vacsorával.
Forrón kapok ajkai után, igen, tudom, én is bébi, ujjaim siklanak végig a fűzőn és heves izgalommal kezdik kibontani belőle, de túl lassúnak ígérkezett a folyamat, így elválok tőle, és még az ölemben ülve döntöm hátát az asztalnak, mellrészénél elkapva rántom lejjebb ezzel szabaddá téve formás kebleit. Kezeim siklanak végig mellein, majd ajkaimmal és nyelv kezd velük mohó, vad és izgató játékba. Combjaiba markolva ültetem fel az asztalra, majd beakasztva ujjaim a főző kis karikába markolok rá erősen, majd rántok rajta egyet, tisztán hallható volt, ahogy reccsen az anyag és megroppan egy-egy karika, megígértem, hogy letépem. Elégedetten húztam elő majd dobtam félre, ujjbegyeim húztam végig felsőtestén, majd utasítottam hanyatt, lassan csókoltam végig nedves ajkaimmal haladva a csipkéig, ha már a vacsora tálalva alapon nyelvem türelmetlenül és fürgén próbált behatolni alá egyre lejjebb és lejjebb küzdve.     

Emily & Derick

IIgen, pontosan ez volt a célom bébi, az őrületbe hajszolni, magam alá gyűrni, hogy testének minden apró rezdülése nekem engedelmeskedjen és engem követeljen, ez nem birtoklás, nem, nem pusztán az, nagyobb szükségem van nekem őrá, mint neki rám, éhezem és hajtom azt a férfit, aki vele vagyok és mindazt, amit adni képes nekem annyira ösztönösen, tisztán és erősen, hogy sokszor magam sem értem hogyan képes erre, hogyan képes erre valaki egy ember iránt, kiforgatni egy világból, egy világból, amit mindaddig a napig ismert, vagy legalábbis azt hitte, aztán hirtelen megváltoznak az érzékek, mindennek más íze lesz, tapintása és az, akit addig ismertél vagy erősebb lesz vagy kezded elveszíteni, és én még nem tudom melyik vagyok ezek közül. Csak azt tudom, hogy féltem és most még jobban akarom, még hevesebben és intenzívebben.
Kibírtam volna, hogy lehúzzam, sőt a hatás kedvéért baromi lassan csináltam volna, de akkor legyen, na gyere szépen, ragadtam meg az anyagot és a könnyű csipke egyetlen rántással adta meg magát, hmm hát értem miért kell ebből annyinak lenni, egy másodpercig kivártam, ahogy elhalkultak a nyögések, majd recsegve fosztottam meg kérésére az utolsó ruhadarabjától is, akkor most te jössz, bébi. Csúsztattam karjaimat combjai alá egészen úgy, hogy átérjem vele őket, majd hirtelen emeltem meg csípőjét és húztam egyenesen ajkaimra és folytattam, ahol abba hagytam, ahol a kéjes nyögések abbamaradtak, nyelvem hatol fürgén ajkai közé és kezdek bele mohó, vad és könyörtelen játékomba, szilárdan tartom őt a számon, amíg csak képes testének erejéből nyögni és élvezni, majd mikor lábai végképp feladták a harcot, elengedtem és önelégült vigyorral felegyenesedek.
- Még nem végeztünk bébi, el ne moccanj. - Vigyorgok, majd hagyom, hogy pihegjen egy-két percig amíg elmegyek az óvszeres dobozért, útközben sietve bújok ki az ingemből s sebesen dobálom le a többi ruhámat is, rutinosan görgetem fel a gumit, majd lépek vissza Emily-hez.
- Gyere bébi. - Simítok végig combján.   

Emily & Derick

Azt hiszem mindig heves természet voltam, soha semmit sem tudtam lassan csinálni, ahhoz túl kíváncsi voltam, még ha emiatt többször is kerültem bajba, inkább bocsánatot kértem sem, mint engedélyt, és mindkettőn volna még mit csiszolni, áá nem az igazi, de nem ma fogom elkezdeni.
Lábai ösztönösen fonódnak derekam közé és veszem birtokba azt, ami az enyém, amit néhány perce még nyelvemmel jártam be, ajkaimon van még íze, keményen töltöm ki újra és újra, miközben heves szenvedéllyel tartom ajkait az enyémen. Hajába markolva tartom magamon, ahogy egyre szaporábban veszem a levegőt, ajkaimat tapasztom az övére, miközben megragadva csípőjét húzom magamra és hevesen hatolok belé erősen markolva a gyeplőt, egészen amíg Emily ki nem követelte ujjaim közül, zihálva dőltem a mellkasának és csak próbáltam magamhoz térni, eddig miért nem mondta senki, hogy a szex mindig lehet ilyen csak egy jó nő kell hozzá.
Hát, azt hiszem most már tényleg jöhet az a vacsi, éhes vagyok. És desszertet is kérni fogok még.
- Azt hiszem bébi, kihűlt a vacsi. - Fújtam ki magam, majd felegyenesedve túrtam bele enyhén nedves hajamba. Lassan néztem körbe körülöttünk, a ruháin, pontosabban, ami megmaradt belőle és az asztalról lesöpört maradványokon.
- Ejha, mint Pearl Harbor. - És nem mint a jobb napokon, hanem mint a katasztrófa után. Visszahajolva hozzá követelek magamnak még egy csókot és még egyet, ha azt akarja, hogy hagyjam nyugodalomban vacsorát készíteni, ami ránk fog férni és a pihenés sem ártana, bár nem ma fogjuk kialudni magunkat, és azt nem kétlem, hogy Emily felkészült a holnapra, nem is a tárgyalóteremben féltem, ott inkább mindenki mást.
- Segítsek? - Mondjuk ezeknek már csak egy kuka kell vagy szemeteszsák, aztán meg rágyújtok, hagyom, had tüsténkedjen a konyhába, csak előbb felveszek valakit, bár nem hinném, hogy bárki is fellátna eddig, és még át kell mennünk azon a francos Boulevard-on, reggel már ilyenekre nem lesz idő.  

Emily & Derick

Veszteségek sorozata az életem, erről szólt és ki gondolná vagy hinné el, hogy az ember mennyi mindent, szinte bármihez képes hozzászokni, csak elég sokáig kell csinálni és az agya alkalmazkodnik hozzá, mintha mindig is az lett volna a normális, de Őt, Őt nem fogom, nem hagyom, az kizárt. Még akkor is, ha tartok elhinni, hogy mindez lehetséges és az enyém lehet, hátra vetve fejem hosszan engedem ki a füstöt a város felett. Még sosem volt ennyim, valami, amit megtudok fogni, érinteni, mégsem elég, nem tudom elég szorosan tartani és a karjaimba vonni, hogyan mondod el valakinek, hogy a lélegzetvétel is könnyebb, amióta ismered? Mondjuk úgy, hogy vigyázol rá és holnap azt is fogom tenni.
- Khm, csak egy perc bébi. - Kapartam meg a torkom és simítottam tenyerem a kézfejére.
- Jó illatod van. - Hátrébb döntve a fejem vállának szívtam be megnyugtató illatát, így még a dohányzásról is leszoknénk, de annyit nincs a közelemben.
- Felgyújtottad a konyhát, most már ehetünk? - Nevettem halkan, miközben utolsókat szívtam a még égő cigarettából. Háát, ha nekem kellene ezt csinálni tuti az lenne, hogy felgyújtanék valamit és arra érne haza, hogy állok a konyha közepén és zúdul rám a víz, mert bekapcsolt a füstjelző, szóval inkább maradok a kerti grillezésnél, az vlahogy férfiasabb, de ezt a műveletet is bármikor szívesen végigkísérem innen, ha megígéri, hogy mindig csak egy kötőt fog viselni, azt tesz, amit akar.
- Mindenkit tűzbe hozol... - Nyomtam el a csikket, majd felé fordulva húztam magamhoz, hogy egy hasonlóan forró csókot nyomjak ajkaira, végighúzva tenyerem a hátán állapodtam meg csupasz fenekén, hmm hát ez izgi lesz.
- Menjünk. - Pillantottam le rá kék szemeimmel, miközben puha meelg bőrét paskoltam meg tenyerem alatt. Hmm, nem nézz így Emily, mert nem lesz vacsi.
- Ne mosolyogj így, tudom... - De nekem kell úgy ennem és megpróbálni nem megfulladni, hogy nincs rajtad bugyi.   

Emily & Derick

Miért, azért, mert akkor nem fogunk enni, pedig khm éhes vagyok, engedem el és nagyon remélem, hogy nem így akar, várja el, hogy bármihez is hozzátudjak nyúlni anélkül, hogy levenném róla a szemem, nemhogy félrenyelnék, a faltot is a szám mellé raknám, hála az égnek.
Ezt-azt összetudok dobni, szóval nem egy totál szívás, ha magamnak kell valami ehető kaját csinálnom, de az övé ezerszer jobb, a nők mindig jobbak a konyhában, a férfiak meg a garázsban, komolyan egy nő ne szereljen, vezessen, vagy lőjön, szóval ezt megszívtam. Nagyot nyelek, ahogy lábát húzza végig rajtam, Emily khm, megfulladok baszki.
- Igen, khm igen, hoztam. - Nyögtem ki nagy nehezen, bazd meeg! Öregem, ez kemény menet lesz Álltam fel az asztaltól, oké akkor vegyük át újra...
- Igen, kelleni fog egy kis hely. - Toltam félre a dohányzóasztalt a kanapé elöl.
- Ne, nem kell, bírom egyedül is. - Toltam hátrébb a kanapét, nincs neki akkora súlya, hogy ketten kellene arrébb tegyük, kivéve, ha lekellene cipelnünk innen, na az már nehezebb lenne. Igen, baszott nagy a térkép, ez nem egy egyszerű turista térkép fontosabb csomópontokkal, ezen az egész rohadt város rajta van, minden negyede, utca, minden szar, amit látni lehet és kell.
- Gyere, terítsük ki. - Térdeltem le és kezdtem kiteríteni, mire végeztünk az egész nappalit beborította, minden szabad helyet kihasználtunk. Rohadt nagy volt a kísértés, hogy ezt ma ne az irodában csináljam meg vele, szóval a következő lesz bébi...
- Csináljuk úgy, hogy én irányítalak, Te pedig követsz a térképen, majd segítek. - Léptem hozzá közelebb és csókoltam bele forrón nyakába.
- Szerintem könnyebb lesz, ha lehajolsz és a földön csinálod, elég hosszú ez a vacak. - Suttogtam égető, forró szavaimat fülébe, majd hátrébb állok és megkaparva torkom fonom össze karjaimat a mellkasom előtt, nem tudom megállni, hogy ne mosolyogjam meg a látványt, sőt értékelném is, de előbb még játszunk, jobban is fog előre dőlni az a fenék.
- Akkor kezdjük, innen indulunk... - Mondtam és mutattam a kiindulási pontunkra, ahol felveszem őket és szép lassan végigvezettem a reggel is ismertetett terven.
- Nem, nem, a strip-en kicsit hosszabban megyünk... - Istenem, de átkozottul dögös, csak még egy kicsit bébi. Bújtam ki az alsómból és léptem oda egy újabb kis fóliazacskóért, bár szerintem nekünk a lakás főbb pontjain kellene, hogy legyen egy ilyen dobozzal.
- Khm... Talán, ha jobban előre dőlnél. Igen, igen, ott, megmutatom. - Térdeltem le és lassan másztam fölé.
- Pontosan ott, van valami ellenvetésed? - Csúsztattam kezem az övére és vezettem előrébb, miközben belecsókoltam a vállába és haladtam beljebb a nyakán mohón falva puha bőrét.   

Emily & Derick

Khm, egész eddigi életem során egyetlen célom volt, egy, ami mindennél többet számított és amit végig követtem, felakartam érni a nevemhez, a névhez, amit kaptam, az egyetlen embertől, akire valaha felnéztem és a mai napig teszem és fogalmam sincs, magam sem tudom, hogy sikerült-e. Tudom, kicsinyesnek hangzik, de engem egy egyáltalán nem érdekel, nem vágyom Aston Martin-ra, puccos kéglire, hogy akkora karót nyeljek, hogy ülni se tudjak, mind ezek mit se számítanak, elárulom, attól még ugyanaz a szar maradsz, erről pedig, erről itt már régen lemondtam é elengedtem, a családról, hogy valamikor majd nekem is lesz, feleségem és lesznek gyerekeink, persze megpróbáltam, többször is, de nem igazán tudom hogyan kell jól csinálni, ki tudja, talán ez van a véremben, hiába, hiába nevelkedtem később igazi, rendes családban, én nem onnan származom, ez van. Ez az egy dolog mindig emlékeztetni fog arra a férfira, akit, az nem kifejezés, hogy szégyellek, egyszerűen én magam vagyok az... Egyszerűen, amikor tükörbe nézek, jónéhány darabokra is tört már emiatt, a kemény határozott vonásaim, még az átkozott tartásom is, gyűlölöm azt az embert, mégis rá hasonlítok, vannak dolgok, amiket nem lehet semmissé tenni és csak úgy kitörölni, mi van, ha másban is rá hasonlítok? Emily... Ő nem ezt érdemeli, több járna, ahogy az anyámnak is több járt volna, de szeretem ezt a nőt mindenhogy, ahogyan csak képes vagyok rá és kell nekem.
Lassan másztam fölé és vezettem finoman előrébb kezét lassan billentve előrébb és ezzel lejjebb testét, ajkaim érintettem meleg puha bőréhez és csókoltam bele, majd egyre mohóbban faltam és vágytam édes ízére. Most végig simítanék fenekén, egészen nedves öléig, érezni akarom mennyire kíván, finoman haraptam vállába könnyedén és keményen hatolva belé, tenyerem csúszott előrébb a térkép anyagán, miközben határozott mozdulatokkal töltöttem ki Őt újra és újra, annyira szép, dögös, erős és minden, amitől csak egy nő, nő.   

Emily & Derick

Elhinnéd, ha azt mondanám magam sem tudom mi van ebben a nőben? John és Lily arra tanítottak, hogy a bizalom fontos, én azt hiszem mégsem tartottam oly sokra egész eddig életem során, mint amennyire szerették volna, ahogy a szeretetet vagy a törődést sem. De Emily, Emily más, már-már nevetségesen közhelyes, de sokra tartom, mint nőt, erős és még mellettem van, ami elég sokat elmond, ha másnak nem is, nekem igen. Éés mocskosul, átkozottul dögös és szereti is használni ezt a fajta adottságát, a szex, eddig csak szex volt, egyfajta szükséglet nőnek férfinak egyaránt, nem több, de ez több szükségletnél, több egy játéknál, szeretem ennyire egyszerű és most ébredtem csak rá valójában mennyire nem bízom senkiben, nincs az az ember, legyen bármilyen jelvénye, bármekkora kitüntetése, legyen bárki és jöjjön bárhonnan, én, én fogok vigyázni rá.
Szaporán veszem a levegőt, forró leheletem hevíti fel bőrét, miközben érdes mély hang hagyja el ajkaimat, ahogy újra és újra lázasan veszem birtokba vágytól lüktető testét, tenyerem vetem meg a térkép anyagán, majd fölé hajolva nyomok apró csókot fülcimpájára és fúrom orrom mélyen szőke fürtjei közé, mélyen szívom be illatát, nem tudom, fogalmam sincs mi tartott eddig nem is érdekel, de nem engedlek el, képtelen vagyok rá, bármire kész vagyok érte.
Ajkaim érintik vállát, mélyen csókolok bele, mohón és keményen töltöm ki újra és újra, éhezem minden egyes kéjes nyögését, falom puha meleg bőrét és csak hagyom, hogy felemésszen a hév, amit iránta érzek mindig és piszkosul, nedves, meleg ölének gyönyörében veszem el, homlokom döntöm hátának még képes vagyok bármit is felfogni a külvilágból.
- Khm, ha nincs egyéb pont, amit megvitatnál velem, akkor azt hiszem ránk férne egy zuhany... - Nyomtam apró csókokat végig haladva gerincén, lapockái között egészen a tarkójáig bezárólag, majd lassan lemásztam róla és feltápászkodtam, nem panaszképp, de azt hiszem öregszem.
- Mehetünk? - Marha korán lesz a reggel és nem ártana némileg kipihenni magunkat, neki is, és nekem is, bár róla van szó, ha egy szemet se aludnék se érdekelne, hogy ott legyek holnap.    

Emily & Derick

Mint akit kiütöttek, de előbb még agyonvertek, kábé így aludtam el, jóleső mégis kimerítő fáradtsággal, karom vetem keresztül Emily-n, a szemeim már lehunyva és se kép, se hang, van amikor felébredek hajnalban, sőt általában mindig, vagy arra, hogy elgémberedtem és forduljunk valamerre, vagy egyszerűen, hogy az órára pillantsak vagy, hogy lekapcsoljam a tévét, ha épp azelőtt aludtunk el, bár az ritka.
Emily kezd mocorogni, érzem, ahogy nyújtózik alattam és csörög meg vibrál valami, de csak néhány másodpercig tartott, azután csend, kellett még néhány másodperc, hogy leessen ez valószínűleg a tetves ébresztő volt, morogva bújok oda Emilyhez és magam felé húzva fordítom a hátára, hogy kényelmesen befúrhassam magam meleg bőrébe mellei között és nekem itt jó, mélyen szuszogva szívom be édes illatát, de már nem alszom, csak szeretnék és mocskosul nehezemre esik nyitva tartani a szemeimet és arra gondolni, hogy fel kell kelnünk és dolgozni mennünk, nem akarok.
- Bébi? Nem költözünk inkább Mexikóba? México? Tequila? - Loptam bele némi spanyolos reggeli kómás beütést.
- Vennék neked olyan sombrero kalapot és csak az lenne rajtad... és jó lenne... - Bújtam és csókoltam bele a bőrébe. Kéne egy kávé, vagy kettő vagy egy dupla.
- Csinálsz kávét, vagy csináljak én? - Kezdtem lassan feladni a harcot és egyre messzibbnek tűntek az édes álmok és egyre valóságosabbnak, hogy munkába kell mennünk és mi még úgyis képesek lennénk elkésni, hogy hajnalok hajnalán felkelünk.
Az a reggel, amikor még rágyújtani is lusta vagyok, az tényleg nagyon reggel még, levánszorogtam Emily után, épp a kávénkkal volt elfoglalva, én pedig azzal, hogy a háta mögé lépve döntsem homlokom a nyakába és szőke fürtjei közé. Imádom, hogy ilyenkor még nincs felöltözve és pimaszkodhatok kicsit. Combja puha húsába markolva húztam végig a kezem felfelé egészen a fenekéig, amit szintúgy erősen és követelőzve markoltam meg és húztam végig ujjaimmal haladva befelé, amíg a vékonyka kis anyag engedte.     

Emily & Derick

Hogy én mit is csinálok? Hm, túl sokszor tettem fel már magamnak ezt a kérdést, de most kivételesen tudom, a leggyönyörűbb nőt kényeztetem, akit valaha láttam, ismertem, azt a nőt, aki megmutatta, hogy másként is élhető az életem, az életem, hát ezt csinálom. Azt nem tudom hova vagy merre is tartunk, de pillanatnyilag ez egyáltalán nem is érdekel, de hé, nem azért, mert épp csókolhatom és szeretkezhetek vele, hanem mert jobb ember vagyok mellette és ezt már piszkosul régen éreztem.
- Felébresztem magunkat. - Csókolok bele ismét a bőrébe, olyan finom és puha, érezni akarom még.
- És a kávéra még amúgy is várnunk kell kicsit, hm? - Lassan fontam körül karjaimmal, miközben szembefordult velem, elképesztő, ehhez nem kell kávé. Lassan, mégis határozott szándékkal hajoltam ajkaihoz, majd mégsem csókoltam meg, csak megálltam, mosolyra húzva ajkaim kaptam fel és ültettem a pultra. Ujjammal simítottam végig arcát, majd húztam ajkaimra, legszívesebben visszavinném az ágyba, de mindketten tudjuk, hogy akkor elkésnénk és azt ma nem tehetjük, az egy dolog, ha én az életemmel játszom munka közben, de máséval soha és ez a mai nap, ez az ügy nem csak rólunk szól.
- Ne legyél túl csinos, bár ilyet nem kérhetek tőled... - Sóhajtottam fel, túlságosan is, átkozottul az.
- Le kell vennem a szemeim a fenekedről. - Mondjuk, hogy ezzel próbálom elütni azt a halovány feszültséget, ami hatalmába kerít. Tudom, hogy az esetek többségébe, mondom a többségébe minden jól szokott menni, de engem azok az esetek is foglalkoztatnak, amikor nem, ők vajon mit szúrtak el, mire nem gondoltak, és én? Én gondoltam mindenre?
- De most még...nem kell. - Húztam végig egyetlen ujjam végig a nyakán, mellkasán, formás mellein finoman ingerelve rajzolva körbe mellbimbóját, most még minden az enyém, mindene, mond, ki vagy te? És hogyan sikerült az, ami nekem soha egész eddigi életemben?     

Emily & Derick

A szavai... igen, azok mindig elég nagy benyomást hagynak az emberben és meg kell hagyni tényleg piszkosul jól forgatja őket, vagyis minden érzéke s adottsága megvan ahhoz, hogy még sokra vigye a témában, én meg... azt sem tudom hogyan jutottam el idáig, mármint nem tudnék mást csinálni, csak egyszerre azt érzem, hogy amióta Ő van, azóta Emily tart egyben és épít fel, és fogalmam sincs mióta van ez így, talán mindig is így volt.
- Muszáj máris a feszülő szoknyádra emlékeztetni? - Kezdtem halkan nevetni, akkor is tudom hogy feszül, amikor nem látom és ma nem fogom, nagyon nem, mert a fenekére kell vigyáznom, szó szerint és nem csak arra, sok múlik ezen és valószínűleg sokan lesznek a bíróság előtt és meglehet túlzok, de én azt mondom, hogy jobb félni... Többször is átvettem, végig vezettem a fejemben minden lehetséges útvonalat, hogyan a legrövidebb, merről mennék én, vakfoltok, idő, forgalom, mindent, és nem csak mert ezt most nagyon nem szúrhatom el, mert egyértelműen mehetek vissza bírságot osztani, hanem mert nem veszíthetek el még valakit, az ilyet érzi az ember, nem?
Őrjítő egy nő minden tekintetben, mintha pontosan érezné mit szabad és mit nem, mégis képtelen megállni ott, ahol...ahol kéne, néha óvatos és van, amikor egyszerűen addig rángatja cibálva a az ajtót még az ki nem nyílik előtte, ebben hasonlítunk, azzal a különbséggel, hogy én általában berúgom őket.
Igen, ezek valóban nem kellenek, türelmetlenül bújtattam ki a hálóruhából, csinos kis darab, de a lényeg alatta van, könnyedén lépek ki az alsómból, gyere már... rángatom végig rajta a fehérneműt, amit amúgy két ujjal ellehetne tépni és egyszerűbb is lenne, nem is értem khm minek is egyáltalán felvenni egy ilyet, de ezt inkább nem teszem szóvá, képes lesz komolyan venni.
Combjaiba markolva húzom közelebb magamhoz a pulton, mohón tölti mereven lüktető férfiasságom, ajkaim utasítják oldalra, miközben forró csókokat nyomok bőrébe, az állára, nyakába, homlokomat döntöm az övéhez, csípőjébe vájva ujjaim rántom meg keményen és telhetetlenül követelve magamnak forró ölét. Mohón kapok tüzes ajkai után, mintha pontosan tudta volna, mikor volt rá a legnagyobb szükségem, hamarabb, mint én magam.