- Hé, ez így nem fair. - Oké, tudom az élet sem az. De ez csak egy kis szösszenete annak, szóval igazán tehetnénk kivételt. De gondolom garanciát azt ne várjak. Úgy hogy akkor jobb lesz ha gyorsan összeszedem a gondolataimat és valami lehengerlő válassza állok elő. Még nem tudom hogyan fogom csinálni... Majd őszinte leszek. Annál jobb és hatékonyabb fegyver egyszerűen nincs!
- Na lássuk csak... Az egyből levettem, hogy nem kimondottam azért iszogatsz, mert olyan hű de jó kedved van, látszott. Arra sem volt nehéz rájönnöm, hogy egy nő van a dologban, ez is látszik. Megszólítottalak volna én is, de tudtam hogy idő kérdése és majd te megteszed. Minden bizonnyal nem szeretsz egyedöl lenni más különben nem hívtál volna meg. Végezetül pedig nem tudom ki volt nő, de vagy nagyon ostoba volt vagy rendkívül jól álcázta, hogy van esze. Javíts ki ha tévedek... Ha eszembe jutna még valami, akkor majd hozzá csatolom. - Éppenséggel volna még valami, de ugyan akkor kíváncsi is vagyok valamilyen szinten, ezért még egyelőre ezt megtartanám magamnak. Szerintem nem tévedtem, de ez csak az én véleményem és most érdekelne az övé is. Méghozzá nagyon is.
- Akárcsak te... - A dolgok elején talán még egy óriási kérdőjel volt számmora, hogy meddig élvezhetem a társaságát, de percek alatt minden bizonyossá vált a számmora.
- Ahogy mondod. - Először csak pislogtam, hogy ez most komoly:? Aztán csal elismerően elmosolyodtam majd belekaroltam és úgy hagytuk el a helyet.
Nem mondhatnám, hogy ismerős volt a környék amerre tartottunk, de határozottan tetszett amit látok. Kicsit talán még olyan hihetetlennek is tűnt, de nem vagyok már kislány, hogy csak álmodozzak. Elámulva szálltam ki a kocsiból majd fordultam hátra.
- Ez most komoly? Fogalmam sincs milyen hotelről beszéltél, de ez már maga egy szálloda. - Komolyan akkor volt a ház, hogy kisebb erőfeszítésekkel simán szállodának is elmenne, méghozzá nem is akármilyennek.

- Igen, valószínűleg. - Általában nem vagyok ennyire kíváncsi természet, de hát kivételek mindig is voltak, vannak és lesznek is. Egyszerűen csak érdekelt és ez nekem épp elég. Érdekelt... és én többnyire pezsgővel hát ünnepelni szoktam valamit. Ő meg hát nagyon úgy tűnt mint aki ünnepelne.
- Szóval, nem tévedtem? - Kérdeztem vissza mosolyogva. Csak úgy megszokottan. Ez az. Annyira tudtam. Ezek szerint akkor most vagy jó megfigyelő vagyok vagy jó emberismerő vagy mindkettő?! De ez mindenképp hasznos lehet még.
- Miért? Talán nem volt az? - Egy nemleges válasz hallatán most nagyon is megtudnék lepődni, de valamiért bízom abban... azt is mondhatnám, hogy tudom nem kapok nemleges választ. Nem kicsit leptem meg ezzel az állításommal és amint mondta ezt még tényleg gyakorolnia kell, ha valóban azt akarja, hogy ne látszanak meg rajta az érzelmei. De én innen tudtam, hogy igazam van.
- Azért mert nem hagytam vagy mert nem engedtem volna? - Nem feltűnő mégis lényeges különbség. Én pedig a kérdésekben nagyon jó vagyok. Még csak el sem tudnám tagadni, de szerencsére nem is akarom.

- Ejha... Ez igen. - Azt a... Ha nem tudnám most azon töprengenék, hogy mégis hová kerültem és hogyan?
Hát ez érdekesen kezdődött mindenesetre, de azért figyelek. Ő valahogy mindig fel tudja kelteni az érdeklődésemet, sőt inkább fenn tudja tartani. Azért ez sem mindegy.
- Na és? - Ez mondjuk nem olyan meglepő így jobban elgondolva és körülnézve. Sokkal inkább az volna a különös ha együl élne egy ekkora házban.
- Akarod mondani valami hasonló tevékenységet űz...? - Nekem ehhez aztán már végképp nincs semmiközöm. Éppen ezért nem is nagyon tudok mit hozzászólni és ebből kifolyólag nem is kell, hogy zavarjon.
- Figyelj, engem nem zavar ha csak nem akar mindenhol ott lenni ahol és amikor nem kellene?! - Azaz ha nem akar mindig a rossz időben a rossz helyen lenni engem a legkevésbé sem zavar.

Elégedetten mosolyodtam el. Hm, szeretem amikor igazam van. Na de ki ne szeretné? Csak sajnos nem mindenkinek jön össze a dolog és ebből kifolyólag persze én is ugyan úgy el tudom fogadni ha tévedek. Csak ahhoz valami rendkívül jó érvelőnek kell, hogy legyen az illető. Úgy még el is tudom viselni a "vereségemet". Ami nem túl sűrűn, de azért előfordul. Úgy is mondhatnám, hogy ritkán de fájdalmasan. Természetesen mindig a legrosszabbkor és attól akitől a legkevésbé sem várnád vagy a legkevésbé sem hiányzott. Na az kellemetlen...
- Na és melyiken van a hangsúly? - Mondhatni, hogy az első függvénye a másodiknak, de én nem is én volnék ha erre most nem kérdeztem volna rá. De mondjuk attól, hogy valaki kissé zakkant, attól még nem kell irgalmatlan nagy hülyeséget csinálnia. Lehet nyugisabb zakkant is, vagy nem? Na meg hát az sem mellékes, hogy mit értünk irgalmatlan nagy hülyeség alatt. De valahogy erre már én sem szeretnék rákérdezni. Azért valahol én is tudom, hogy mikor kell leállni. Vannak dolgok, amiket gondolni szabad, viszont kimondani már talán nem kellene. Most én is ezt teszem és majd meglátjuk, hogy mennyire fog beválni.
- Ez a helyes válasz. - Húzódtam hozzá közelebb engedelmesen. hm, legyen ahogy akarod. Szeretem a jó kérdéseket feltenni, ugyan akkor szeretem jó válaszokat is hallani.

- Hát ez valami elképesztő. - Ami igaz az igaz... és tényleg szinte már ámulva szálltam ki a kocsiból. egész egyszerűen nem akartam hinni a szememnek, de most már kezdek. Még egy kicsi és sikerrel is járok.
- Na de most már itthon vagy... - Ezt is csak azért jegyeztem meg... Mert tőlem ez a megszokott azt hiszem. Szerintem ehhez már ő is hozzá szokott, mert hát itt vagyunk.
Követtem kezét a tekintetemmel. Bevallom akkor még nem sejtettem, hogy készül is valamire mindeközben.
- Cseles... - Nem mondom, nagyon is meglepett, de tetszik.
- Hát... akkor ne várasson túl sokáig és induljon már is. - Mosolyodtam el ismét majd két karom a nyaka köré fontam. Hová csöppentem?

- Irgalmatlan nagy hülyeséget anélkül is tud csinálni az ember, hogy megkergült volna... - Szerintem. Már külön-külön is elég lesújtó tud lenni, nem még így sorjában. Bár elképzelésem sincs róla mit művelt a csaj, de van egy olyan érzésem, hogy talán nem is szeretném már annyira tudni. Nem hangzik túl biztatóan és a kelleténél is többet nem mindig olyan jó dolog megtudni már így az elején...
- Hűha, hát ez eléggé komolyan hangzik. - Azt hiszem ezen a térek abba hagyom a kérdezősködést egy bizonytalan időre. De ha netán mégis szeretne beszélni róla meghallgatom, mert ennyit igazán megtehetek úgy minden nélkül. Habár ilyesmit általában nem szokott az ember akárkinek elmondani.
- De, egy piros pont. - Legalább is ez most nagyon úgy hangzott mintha egy kisfiú kérdezte volna játékosan némi jutalom fejében, csak épp nagyobb kiszerelésben. De azért van abban valami amit mondott. Épp ezért közelebb hajoltam hozzá és egy puszit nyomtam az arcára.

- Azt el is várom. - Ok, ez most nem teljesen volt komoly. De már itt vagyok, akkor most tényleg csak én számítsak. Holnap lövésem sincs, hogy mi lesz. De gondolom majd arra is sor kerül egyszer, még pedig nem is olyan sokára. Mindössze néhány órán belül. Akkor is úgy vélem, hogy ezzel majd ráérünk akkor is foglalkozni. Annyira azért nem szaladnék előre. Egyébként is, a fontos dolgok megvárnak.
Azt kell, hogy mondjam valamiért nincs rám túl jó hatással. Na jó, ez így nem teljesen igaz. De mintha lankadna a figyelmem. Ha nem tudnám... De tudom,hogy szándékosan teszi ezt velem, de eljön még az én időm is előbb vagy utóbb. Nekem pedig nincs más dolgom mint türelmesen kivárni. hát nem pont erre a következményre számítottam.
- Ne! - Abban a szent pillanatban már a vízben voltam. Mondhatom tökéletes időzítés, akárcsak a taktika. Figyelemelterelésből jeles.
- Hát most már egész biztosan nem! - Még ha eddig az is lettem volna, mostanra már tuti észhez tétem és a legkevésbé sem vagyok fáradt, inkább csak bosszúszomjas.
- Ha én innen kimegyek... - Néztem fel rá, de ő ezt már nem várta meg. Amúgy azt akartam mondani, hogy kicsinálom. De ez már lényegtelen.
- Így is megteszi. - Azt hiszem már kellőképpen vizes vagyok egy visszavágóhoz. Egy hirtelen mozdulattal csaptam a vizet az arába majd nyomtam le a víz alá néhány röpke pillanat erejéig. Hupsz azt elfelejtettem mondani, hogy nagy levegőt!

- Értem és rendben. - Csak azért mert szeretek kicsit kérdezősködni - avagy kíváncsiskodni ami nézőpont kérdése nálam - az még nem azt jelenti, hogy most neki állok majd faggatni is. Ha nem akar róla beszélni, akkor nem fogunk róla beszélni, ennyi. Legyen szó bármiről is, amihez még mindig nem kerültem közelebb és azt hiszem inkább nem is akarom tudni annyira. Nem vagyok az a fajta, akinek mindig mindenről tudnia kell, inkább csak amolyan érdeklődő személyiségnek vallanám magam. Emellett pedig jó hallgatóságnak is tartom magam.
- Nem, nem szabad. Ez amolyan íratlan dolog, de jegyzem őket. - Hm, azt hiszem ma este odahaza felejtettem azt a kis jegyzetfüzetemet, amibe ezeket felszoktam jegyezni. Kétségtelenül már kisebb gyűjteményem lehetne belőlük, de azért az már mégis csak túlzás volna...

- Akkor azt kellett volna mondanom, hogy ne várd meg amíg ki mászom innen és utolérlek. - De megelőzött, ami így utólagosan is belegondolva nem volt olyan rossz dolog. Az ő részéről talán nem volt olyan jó döntés, de én kaptam az alkalmon.
- Hm, a látszat nem minden. - Azt hiszem minden okom megvan arra, hogy elégedetten mosolyogja, hiszen most kiegyenlítettem a számlát. Szóval, akkor most jöhet a második forduló?
- Várj, most csapjam ki a hisztit, amiért vizes lett a hajam? - Mert még nem késő. Bármikor tudok neki produkálni egy kisebb hisztériás rohamot ha azt szeretné, de nem nagyon hiszem, hogy valóban ez volna minden vágya. Én meg inkább próbálok megfeledkezni arról, hogy mindenem csurom víz. Már csak tükörrel ne találjam szembe magam, mert tartok tőle, hogy a látvány fájdalmas lesz majd.
- Azt hiszem én kipancsoltam magam... - Persze mindezt mosolyogva közöltem vele, ugyan is cseppet sem haragszom. Emiatt egész biztosan nem. Volt már rosszabb is, de nem kiabálom el és nem követem el azt a hibát, hogy alábecsüljem. Igaz, hogy erre sem számítottam, szóval jobb lesz ha most már figyelek.

- Előfordulhat, hogy már titokban kaptál párat. - Nocsak, ráragasztottam volna jó szokásomat és most már engem is érni fog a kérdésáradat? Nézzük a jó oldalát, legalább nemfog beállni az a bizonyos kínos csend. De én attól most valahogy a legkevésbé sem tartok. Majd én kérdezek, bár ahogy hallom ő is kezd belejönni a dologba. Elvégre másképp hogy tudhatnánk meg többet a másikról ha soha sem kérdezünk? Ln legalább is nem az a fajta nő vagyok aki, folyton csak arra vár és azt lesi, hogy mikor repül végre a sült galamb a szájába. Egyébként sem szeretem a túl könnyen jött dolgokat...

- Csak szeretnél... - Ha valóban másképp alakult volna és én innen kimásztam volna... Hát egész biztosan nem értem volna be egy sima pancsival. annál valami sokkal jobbat találtam volna ki a számára. Legfeljebb rögtönöztem volna. Abban sem vagyok rossz. Szóval, még akkor szerencsésnek mondhatja magát. Nem mindenki úszta meg ennyivel.
- Nyugi, amúgy sem szokásom ki csapni a hisztit mások előtt. Sokkal inkább amikor senki sem hallja. Tudom, hogy az úgy nem poén. De nekem valahogy mégis jobb miután kitombolom magam. - Most valahogy őt is inkább megkímélném ettől. Ez többnyire otthon történik és akkor senki sem akarjon a közelembe jönni, mert olyankor nekem is van egy olyan halványka kis sejtésem, hogy talán megzakkantam... De aztán később mindig be kell látnom, hogy mégsem.
- Szörnyen vicces. Teeee... pimasz. - Majd eszembe jut és ha már így megemlítette én is végignéztem magamon. Hát tényleg, valami csodáson festek. Inkább nem térnék ki a részletekre.
- Oké. - Amikor a kezét nyújtotta bevallom megfordult a fejemben, hogy elkapom és visszarántom, de aztán mégsem. De nélküle is sikerült kimásznom.
- Meglepetés? A imént dobtál bele a medencébe... - Azt hiszem már azon is kellőképpen meglepődtem. Kissé mintha váratlanul ért volna.
De azért csak eleget teszek kérésének és a bejárati ajtó előtt behunyom a szemem majd vélhetően felé fordulok... - Megtörtént. Na és most?

- Mondtam, hogy majd nem felejtek el élni a lehetőségemmel. Te pedig azt valld ha csak így ennyivel el árulnám magam az úgy túl egyszerű lenne. - Nem szoktam egy könnyen semmit se bevallani. Maximum ha kicsúszik a számon egy-két dolog, mert ugye azt már ha akarnám se tudnám visszaszívni. Többnyire nem is akarom. De azért én is tudok kínos helyzetekbe kerülni, csak épp nem nagyon szeretek.
- Fogalmam sincs. Szoktak? - Kérdésre kérdéssel... Imádom. De mint ahogy mást sem így ezt sem adom olyan könnyen. De persze pontosan tudom, hogy mire is szeretne célozni ezzel. Legalább is kötve hiszem, hogy most éppen ebben tévednék, ma először. Valaki nagyon tudja, hogy mit akar. De akarni még nem elég. Tudni is kell azt elérni.

- Örülök neki. - Tényleg nem szokásom hisztizni és másod sorban nem is szeretek, ami szerintem nagyon is lényeges annak tekintetében, hogy nő vagyok. De ez minden bizonnyal csak annak köszönhető, hogy én sem bírom túl sokáig hallgatni, hogy valaki hisztizik. egyszerűen idegesít az a folytonos csipogás.
- Tudom, de akkor is. - Jól tudom én is ,hogy mire gondol. De akkor is... Gondolni valamit, na meg kimondani is azt két külön dolog. Van amit szabad gondolni kimondani viszont nem kellene és van amit kell, hogy kimondjon az ember, mert gondolni csak nem elég. Tudom, nem vagyok egy egyszerű eset. Számmora nincs ebben semmi bonyolult, de eddig még mindenki másnak volt.
- Hát most már ezt is tudom. - Ezt tényleg nem mondta, de sok minden más igen. Szóval, ezt még csak el tudom nézni valahogy.
- Igen, tudod amíg idejöttem nagyon is nyitva volt a szemem. - Vágtam vissza nevetve. Na ne, ez most komoly?
- Hé, ha valaki csalt a mai este folyamán az te voltál... - Mert nagyon is emlékszem. Nem feledkeztem ám meg arról az apróságról, hogy én elmondtam neki, amit hallani szeretett volna tőlem, de az én részem valahogy lemaradt. Lényegében nekem mindegy, csak jó volna eldönteni, hogy akkor miféle szabályok szerint is szeretnénk játszani egymással? Én általában szeretek fair lenni, de tehetek akár kivételt is és akkor valahová félreteszem a sportszerűségemet.
- Ugye nem fogod ma végig ezt művelni velem? - Csak mert én nagyon is szeretek nyitott szemmel járni. Nem tudom honnan tudta vagy hogy hogyan érzett rá, de nagyon is a dolgok közepébe trafált ezzel a puszival a nyakamra és egyébként is... Azt hiszem ezzel most lépéselőnybe került.
Tettem pár lépést beljebb ahogy kérte majd amikor elvette a kezét én is kinyitottam a szemem, csak hogy szóhoz jutni már nem igazán tudtam a látványtól. Elképzelésem se volt mit mondhatnék. - Ez hatalmas...

- Talán csak nem vagy kíváncsi? - Hm, hogy mik ki nem derülnek itt a végén? Egyértelműen folytatnunk kell ezt a kérdezősködést, mert látszólag nagyon is van értelme. Eleinte nem mondtam volna meg róla, hogy ilyen kíváncsi természet. Ami még mindig nem azt jelenti, hogy tévedtem csupán csak van amit nem vettem észre. Mondhatni egészen jól leplezte, de idővel minden megváltozik.
- Nem tudom miről beszélsz, á-á... - Játszottam meg a kis ártatlan leányzó szerepét. Szerintem jól áll, de nem túl őszinte. Voltam már angyal, tündér, most ártatlan... De valahogy még sincs szívem fájdalmat okozni azzal, hogy elmondjam neki, hogy nem vagyok én ártatlan. Ahogyan tündér sem... Elképzelésem sincs, hogy hol és hogyan látják bennem ezeket a tulajdonságokat, mert nálam általában nem ezek dominálnak.

- Azért mert nem tudsz vagy mert nem akarsz? - Ez sem mindegy ám. Mondjuk az én szemembe még senki sem tudott szemrebbenés nélkül hazudni. Persze azért sokan megpróbálták. Némelyiknél már olyan érzésem volt mintha csak egy átlátszó üveg állna előttem, mert mindent láttam benne és már nem tudtam eldönteni, hogy mit kellene inkább sajnálni vagy szánni, amiért olyan szerencsétlen, hogy még egy stabil lábakon álló sztorival sem tud elém állni. Az viszont aki nem tud az mindig olyan aranyos, hogy képtelen volnék akár csak egyre is haragudni.
- Nem, de minden bizonnyal tőlük is el lestem ezt-azt. - Igen, sok minden van amit megtanultam. Egyébként pedig igaza van... Kétségtelenül szakmát tévesztettem, bár még most sem volna késő egy másik irányba elindulni. De én valahogy soha sem akartam nyomozó lenni még ha volna is hozzá eszem, bilincset pedig anélkül is be tudok szerezni. amúgy meg nem nagy cucc... egyszerűen csak imádok olvasni, legfőképp krimiket és hasonlóságokat és gondolom, hogy azokból tudom ilyen jól összerakni a kirakósomat.
- Ne aggódj, majd én felvilágosítalak. Ha emlékezetem nem csal én elmondtam amit hallani szerettél volna tőlem te viszont még semmit sem mondtál. Tudod nem vagy túl fair játékos. - Mint mondtam jó volna még az elején letisztázni, hogy miféle szabályok szerint is szeretnénk játszadozni. Csak mert nekem mindkettő megy.
- Nem tudom merjek-e még ilyet mondani neked, de legyen csak az is meglepetés. - Tényleg nem tudom mennyire jó ötlet mindezek után még mindig azt kérni lepjen meg. De én most valamiért bízom benne és azt is érzem, hogy nem fog csalódást okozni nekem. Nagyon is a tetszésemre van ez a bánásmód és hazudnék ha azt mondanám, hogy nem tudnék hozzászokni.

- Hm, igazad van. Én se vallanám be csak így. - Akár azzal is előállhattam volna, hogy akkor minden bizonnyal teljesen felesleges ez a sok kérdés, de tartok tőle, hogy azzal nem kimondottan a magam malmára hajtottam volna a vizet. Ezt leszámítva nagyon is igazat mondtam. Igen, előfordulhat, hogy én is kíváncsi vagyok, csak hogy eszem ágába sincs ezt bevallani.
- Ennyire? - Hát persze, hogy nem. Mi több, én egyáltalán nem vagyok ártatlan. Szerintem, bár ez attól is függ, hogy ki mit ez alatt. Mert hát itt Vegasban... Senki sem az. Emellett pedig semmi sem az aminek látszik. Én csak megtanultam alkalmazkodni és élvezni az életet ahogyan tudom. Sőt, másokkal ellentétben hajlandó vagyok tenni is azért, hogy nekem jó legyen. Nem csak úgy vagyok bájosan és várom, hogy valami végre történjen. ahhoz még nekem sincs elég türelmem. Egyébként is szeretem kiérdemelten és büszkén megkapni azt amit akartam. Mert ha csak úgy az ölembe pottyant és én nem tettem érte semmi, akkor mi a garancia, hogy a következő pillanatban nem fog nekem búcsút inteni. Könnyen jött könnyen ment.
- Passz. Tudod, az emberek többsége a harmadik után már nem számolja. - Nevettem el magam én is. Lassan már azt sem tudom mire megy ki ez a játék vagy hogy miről is van szó tulajdonképpen, de akkor is szórakoztató. Amellett pedig tisztába vagyok vele, hogy valamit nagyon is szeretne., sőt mi több akarna... és most arra volnék kíváncsi, hogy meddig menne el azért, hogy azt megkapja. Oké, persze nem fogom húzni a végtelenségig, mert addig én sem bírom, de...

- Meglátjuk. - Azért eddig nem sokaktól hallhattam ugyan ezt, épp ezért olyan jó volt hallani és merem remélni ,hogy ez tényleg így van. Na de annyira mégse szaladjunk előre. Én amúgy sem sietek sehová se.
- Dehogyis nem! Hadititok és ha elárulom, akkor utána meg kell, hogy öljelek! - Közöltem vele mosolyogva. Te jó ég, akár csak egy fogkrémet hirdető reklámba.
- Szóvak, akkor ezek szerint jobban kellene? - Felvont szemöldökkel kissé meglepetten kérdezek vissza. Nem mondom, nekem is feltűnt egy-két szösszenetnyi infó itt-ott, de akkor én akarnék túl sokat? Vagy csak túl egyszerű lett volna ha akkor és úgy elmondja, amikor is elméletileg abban megegyeztünk?
- Hm, na és mindenkinek ezt mondod? - Gondolom ez persze nem igaz, de még sem állhatott elő avval ,hogy már tucatnyi nő megfordult itt rajtam kívül, de azért üdvözletem.
- Aham, na és azt elárulnád, hogy mégis mi a fenét kellene felvennem? - Fordultam felé immár a kanapén felettébb érdeklődő pillantásaimmal. Azt hiszem, hogy erre az apróságra egyikünk sem gondolt még percekkel ez előtt. De most nagyon is foglalkoztat ez a kis részlet.
- Tényleg sikítsak? - Kérdeztem vissza felcsillanó szemekkel. Na jó, nem hiszem hogy tényleg sikítanék. - Na és egész biztosan nem fogok eltévedni?

- Érdeklődés vagy kíváncsiság. Látsz közöttük különbséget? - Mert ha igen akkor én nagyon is az előző kategóriába sorolnám magam, azaz hogy én csupán csak érdeklődő természetnek vallanám magam. Én nem csak megfogalmazom magamban a kérdés, hanem én fel is merem tenni. Különösen ha nincs veszíteni valóm és egyelőre még úgy fest, hogy nincs. Persze ez még változhat. De nem a múltban, se nem a jövőben, csakis kizárólag a mában kell élni. elvégre ki tudná azt pontosan meghatározni, hogy mi történik holnap? azt hiszem, hogy ezt senki sem tudhatja egészen pontosan, így kár is ezen töprengeni.
- Igen, jól látod a helyzetet. - Én már tényleg nem számolom. Minek is? Az első alkalmat szinte mindig követi a második és így tovább. Persze kivételek mint tudjuk mindig vannak, de ha mi nem akarjuk, akkor nem lesznek. Ez már egy igen befolyásolható dolog.

- Jó, hát akkor majd elválik. - Csak remélni tudom, hogy nem érti félre. Én tényleg szeretnék hinni neki és próbálok méghozzá nagyon. De ez nálam nem egy olyan dolog, ami olyan gyorsan és könnyedén menne.
- Köszönöm-köszönöm. Jó látni végre, hogy valaki tudja értékelni a humoromat. - Most akár még szívem szerint meg is hajolnék, de inkább nem. Az mégis csak túlzás lenne, vagy nem? Talán majd legközelebb.. A legközelebbi mindent megérő alakításomért, mert ez még koránt sem minden.
- Mennyire? - Ez tényleg nagyon aranyos volt és valahogy még azt is el tudom hinni, hogy spontán jött nem pedig begyakorolt és jól bevált szöveg. Na de mégis mennyire csábító? Valamilyen szinten még vissza is kellett fognom magam, hogy nem valami más bukjon ki belőlem, de egyelőre még tudok uralkodni magamon.
- Ezt még gyakorolni kell... - Most már azt is tudom, hogy milyen amikor mellé beszél avagy füllenteni próbál. Még hogy én ne figyelnék? Talán jobban is mint kellene. Nem tehetek róla, hogy semmi sem kerüli el a figyelmemet. Na de hát ha azt nézzük egy szava sem lehet, hiszen csak is rá figyelek.
- Tényleg? - Kaptam ki egy kispárnát a fejem alól, amit abban a pillanatban hozzá is vágtam, persze nem túl erősen, de azért tíz pontos találat volt.
- felejtsd el... Inkább csak kerítsél nekem egy pólót, a többit mg majd megoldom. - Még nem tudom hogyan, de megoldom. Ez nem is kérdéses. Nincsenek előítéleteim, de azért szerintem egyik nő sem venné fel szívesen egy másik nő ruháját, akiről elképzelése sincs, hogy kicsoda.
- Ünneprontó. - Néztem rá csalódottan. Fogalmam sincs miért, de egy pillanatra tényleg olyan képet vágtam és úgy éreztem mintha tényleg csalódott volnék, csak tudnám miért.
- Nem lenne olyan rossz ötlet... - Kérdés, hogy akkor jön-e vagy egyedül kell feltalálnom magam?

- Á, még nem. - Tört ki belőlem a nevetés. Oké, azt viszont most nyugodt szívvel bevallhatom, hogy nem egyre gondoltunk, vagyis hogy én egészen másra gondoltam. Azt hiszem elkalandoztam egy röpke pillanatra.
- Hát akkor legyen... Igen, kíváncsi vagyok. - Vallottam be, szóval az elsőn már túl is vagyok. Hm, nem is volt ez olyan nehéz. Azt nem mondtam, de gondoltam és még gondolom is, hogy mindent belefogok adni abba, hogy viszonylag rövid időn belül meg tudjam, azt ami annyira akarok és úgy hiszem, hogy ez már több mint puszta érdeklődés.
- Megoszlanak a vélemények. - De azért nem panaszkodom. Senki sem állíthatja, hogy nem vagyok elég sokoldalú. Arról meg már nem én tehetek, hogy van aki ezt nem tudja értékelni. Szerintem nagyon is van humorom és gyakorta humoromnál is vagyok és szeretem ha valaki tudja venni a lapot. Nekem egyébként sem áll jól az a túl komoly ábrázat. Ezt viszont már többet is megjegyezték és én most ezt próbára teszem. Mert ha tényleg nem áll jól, akkor nem fogom túl gyakran alkalmazni. Szeretem ha valaki tudja mikor mit kell mondani, azaz ha tud bánni a szavakkal és nem rest azokat kimondani is. A reakció persze mindig kétesélyes, de én azért megkockáztatnám. Én így játszom.
- Amíg meglesz rá az okom, addig egész biztosan mosolyogni fogok. - Azt is mondhattam volna, hogy hát akkor okozzon nekem örömet és akkor majd én is mosolyogni fogok... De nem, ez már túl kétértelműnek bizonyult volna, azt hiszem. Nekem pedig nem szokásom csak úgy dobálózni a szavakkal. Többnyire komolyan gondlom azt amit mondok, de arról sem szabad megfeledkezni, hogy a látszat nem minden. Mert nálam a nem is néha igent jelent, ha felismered azokat a bizonyos árulkodó jeleket.
- Igen. - Feleltem határozottan bólogatva persze még mindig csak mosolyogni tudtam ezen. Na de hát ez van. Egyértelmű és nem vitatható tény, hogy bizony lebukott.
- Vágd csak vissza ha mered... - ezzel arra kívántam célozni, hogy tényleg megteheti ha valóban van elég mersze hozzá... De annak lesznek ám következményei is. Mert hát én sem vagyok szívbajos és engem se kell félteni. Valamint ha tényleg visszakapom biztosra veheti, hogy nem fogom darabjaimra hullani akár egy porcelánbaba. Túl fogom élni és bosszút forralok majd ellene, mert kétlem, hogy a soron következő is egy párna. Megúszná ennyivel? Nem tudom. Nem nőttünk még ki a párnacsatából?
- Nem mondom, hogy rád bízom, mert akkor valószínűleg semmit sem adnál, szóval akkor legyen csak az az ing... - Szinte bármibe lemerném fogadni, hogy ebben az esetben azzal állna elő, hogy nekem az áll a legjobban ha nincsen rajtam semmi, szóval még időben a dolgok elébe vágtam. Most, persze még annyi minden történhet és még minden bizonnyal fog is történni.
- Nem szokásom csak úgy ok nélkül sikítozni, de azért köszönöm, hogy megengedted. - Büszkén jelenthetem ki, hogy ott még azért nem tartok... Kivétel ha rám jön az öt perc, mert akkor simán. De olyankor jobb is ha nincs a közelemben senki és még csak meg sem próbálnak közelíteni. Nem az első és nem is az utolsó alkalom volt gondolom amikor megjegyezték, hogy egyaránt veszélyes tudok lenni magamra is és mindenki másra nézve is. Kit érdekel? Ennyi kockázat csak belefér annak, aki velem szeretne lenni vagy nem? ... Fogtam meg a kezét majd lendületből felpattantam a kanapéról.
- Hm, szeretnél? - Naná, még szép hogy igen. De én nem is volnék én ha mindenek nem kérdeznék rá erre. Tudom, kicsit olyan... furcsán hangzott. Talán ideje volna itt már nem kertelni.

- Ó, én semmit. Csak szeretek lényegre törő lenni. - Remélem a válaszom is volt elég kielégítő a számára. Szerintem nagyon is egyértelmű volt még ha nem is szó szerint mondtam ki amit feltételesen hallani szeretett volna. De úgy nagyjából azért közel járhattam az igazsághoz. És még csak nem is hazudtam. Egyébként tényleg csak a lényeget szeretem hallani. Amúgy is, az emberek többsége szerintem a lényegre kíváncsi nem pedig a több órás körítésre. Kérdés, hogy van elég merszed hozzá, hogy előállj vele?
- Tudom. - Tény, hogy az önbizalmamnak nincs hibája, de ettől még nem tartom magam beképzeltnek. Szerintem nem gondolok magamról többet annál mint ami és amilyen vagyok. Nincs is rám szükségem. Általában azok hiszik magukat tökéletesnek akik kívül és belül egyaránt bűn rondák. Én nem tartom magam tökéletesnek csak elég jónak bárkihez. De természetesen engem is ért már csalódás és számmora nagyon is leépítő kritika, de túltettem magam rajta és tanultam a hibámból. Még egyszer nem követem el.
- Igen, mondhatjuk. - Ha azt mondanám, hogy nem éreztem magam meglepően jól a társaságában ma este, akkor azzal én hazudnék. Méghozzá nagyot.
- A szándék sem mellékes. - De való igaz, hogy nem volna túl egyszerű neki. Meggyűlne a baja velem. Azért nem mindegy, hogy akart és nem sikerült vagy egyáltalán nem is akart. Tudom-tudom. Túl sok kérdésemre szeretnék túl rövid idő alatt választ kapni.
- Nem állt szándékomban. - Legalább is ez most nem az arra legalkalmasabb helyzet. Ezt viszont most nem hagyom. Ahogy közelebb hajolt hozzám és adott egy puszit gyorsan én is nyomtam egyet az arcára még mielőtt ismét elhajolna.
- Nem tudom, sejtettem. - Érezte, nem tudom. Általában nem csapnak be a megérzéseim. - Persze. - A választást már simán rá merem bízni, hiszen az eddigiek is arról tanúskodnak, hogy igen jó ízlése van, minden tekintetben.
- Most nem ér visszakérdezni. - Nyújtottam felé a kezem. Azt hiszem a dolognak ennek a részét már túl is tárgyaltuk és szavakkal már semmire sem jutunk, előrébb egész biztosan nem.

- Nem hiszel nekem? - Más esetben azt mondanám, hogy ez bizony nagy hiba, de most nagyon is neki van igaza. Ugyan is tényleg előfordulhat, hogy egy egészen hangyányit füllentettem. Na de hát nekem nem szabad? Dehogyis nem. A hallottakból ítélve pedig szerintem már a számára is világossá vált, hogy most ez történt. Nem tesztelni próbálom. Még csak nem is kihívás. Egyszerűen csak kiegyenlítek.
- Túl határozottan hangzott? - Előfordulhat, más különben nem próbálná meg vissza szívni azt amit mondott, annyival, hogy: Meg sem szólaltam. Ettől eltekintve nagyon is eredeti volt és vicces. Kissé talán beképzelten hangzott ez a tudom? De hát ez engem nem érdekel, ami ezt a ki van humoránál témát illeti. Hiszen szinte képtelenség is volna mindenkinek megfelelni. Én pedig nem is akarok, egyáltalán. Ha valakinek pedig mégis szeretnék hát majd megfogom találni a módját, annak is. Nem vagyok egy elveszett lélek...
- Akkor hogyan hangozna határozottabban? - Persze, hogy megint csak visszakérdeztem, de szerintem ebben már semmi meglepő sincs. Viszont nem egészen tudom, hogy mégis mit szeretne hallani. De ha esetleg a segítségemre lenne egy picikét, akkor ezen is könnyedén tudnék változtatni. Tudok én határozott lenni, sőt meggyőző is. Méghozzá nagyon.
- Jó válasz. - Újabb piros pont? Nem tudom és remélem nem is fogunk ismét kitérni erre, mert könnyen megeshet, hogy ismételten nem tudnék neki kielégítő válasszal szolgálni.
- Igen, már többen is megjegyezték, hogy rendkívül csinos vagyok az adott ruhában, de azért nem bírták ki, hogy hozzá ne tegyék, hogy anélkül viszont még szebb lennék. - Más és más körítéssel, de a lényeg mindig ez volt. Mentségül pedig azt tudták felhozni, hogy ők így vannak kódolva genetikailag. Pedig még csak indoklást sem vártam és az a szebbik része a dolognak. Amikor először hallottam ezt azért néztem egyet, hogy miről beszél, de gyorsan rájöttem és beláttam, hogy valahol azért igaza van. De attól ez még nem mentség. Mert hát én is tudok uralkodni magamon...
- Azért, mert nem. - Hát... Erre most nagyon nem tudtam mit felelni, szóval ezzel most megfogott. Hirtelenjében semmit sem jutott az eszembe, ami elég jó válasznak bizonyult volna, így hát egyelőre ennyivel kell beérnie, ha csak nem áll elő újabb kérdésekkel . de talán most nem ez volna rá a legalkalmasabb pillanat, de ezt döntse el ő.
Erre az aprócska kis fordulatra valahogy most nem számítottam, de errefelé már nem számít újdonságnak a meglepetés. Már kezdek hozzászokni. Szinte már kíváncsian várom a következőt. Tényleg, hogy mikor lettem én ilyen kíváncsi?
Ez úttal sem válaszoltam. Minek is? Ha már egyszer tudom, hogy mit akarok és rövidesen ő is megfogja tudni. Nem engedtem el a kezét. Benyitottam majd lehetőségem szerint invitáltam őt is magam után. Azt hittem ez úttal már nem lesz akkor a meglepődés. Nos, tévedtem. Ez valami elképesztő. De már nem fogom szóvá tenni. Szerintem amúgy is látszik rajta, hogy szinte nem térek magamhoz mindettől. Viszont engem most valami egészen más foglalkoztat pillanatnyilag. Ismét szembe fordultam vele várva valamire... Hogy mondjon valamit vagy tegyen valamit. Mert oké, hogy most már bent vagyunk a fürdőben... ééés?