- Mégis mit? - Kérdeztem vissza magamhoz méltóan. Fogalmam sincs miről beszél. Mégis mi az amiről tudnom kéne és én nem tudok? Mert nagyon is akarok róla tudni. Hacsak feleannyira volnék kis ártatlanka mint amennyire most megjátszom nem volna okom panaszra. Persze így is befogom ha erről van szó.
- Már megint túlzol... vagy én tévedek. - Ha most azt mondja, hogy én tévedek akkor megnézheti magát. Felőlem azt gondol, amit csak akar, de onnantól hogy ki is mondta már rám is tartozik és attól nem kell tartania, hogy nem fogok hangot adni a véleményemnek vagy csapom meg vagy vágok hozzá valamit. De azt hiszem azon már túl vagyunk. De ugyan már, az csak egy párna volt. Mit árthat?
- Azt mondod? - Kötve hiszem, hogy eggyel több kérdéssel el tudnám bizonytalanítani, de már amúgy is hozzá szokott biztosan. Akkor meg már miért is kímélném meg magamtól?
- Akaratom ellenére is sikerülhet, nem? - Könnyen elképzelhető. Például nem mindig csak azért kérdezek vissza, hogy bosszantsam se nem dacból. Én mindig ezt csinálom. Nem tehetek róla ah ebben vagyok jó. Engem minden érdekel. Ami elkeserítő a számmora, hogy ezt egyre kevésbé tudom leplezni. Régen valahogy jobban ment ez a dolog vagy csak én voltam kevésbé kíváncsi.
- Egyébként nem és nem is azért mondtam. Ez csak egy feltevés volt arra az esetre ha tényleg megfáznék. Mert betegen csak még nyűgösebb és elviselhetetlenebb vagyok. - Tovább is van mondjam még? Inkább nem. Egyébként is akaratos vagyok, nagyon. Nem még ha beteg vagyok. Akkor minden felerősödik. Mert amúgy hisztis sem vagyok csak minden akkor és azonnal abban a pillanatban kell.
- Hm, gondoltam. - Egyébként nem, nem gondoltam. De hát ezt mégsem vallhatom be. Így hát kénytelen voltam egy egészen picit füllenteni.
- Emlékszem és úgy hiszem, hogy a jutalmad sem maradt el... - Amiért annyira tepert. Én megmondtam, hogy majd azt is megkapja csak ki kell várnia. De ne most akarjunk inkább mindenre visszaemlékezni. Egy, mert már én sem tudom sok mindenről, hogy mit és mikor és miért mondtam. Kettő, mert csak ne.
- Hát mit is ne mondjak? Én sem érzem magam valami túlöltözöttnek... - Bevallom. Ahogy azt is, hogy most már igen csak kezdenek hiányozni a ruháim. Remélem nem gondoltam, hogy még órák hosszát így fogok neki flangálni.
- Azt hiszem én mégis csak meglátogatom a fürdőt. Legnagyobb örömödre szerintem már a ruháim is megszáradtak mostanára. - Gondolom, repesni fog a boldogságtól. De én már ténylegesen. Valahogy kezdem magamról hiányolni őket. Akárhogy is... Volt is rajtam ez a törölköző meg nem is, de felöltözve mégis csak kényelmesebb. Annyira nem tartom magam szégyenlősnek, de ettől eltekintve nem áll szándékomban naphosszat így mutogatni magam. Bár ebben a komoly cuccban maximum kéretni tudnám magam, de azt nagyon.

- Csak nem az, hogy a kézzel való eredményesebb? - Úgy teszek mintha ez a tény tényleg megrendített volna és valóban egy hatalmas felfedezésre tettem volna szert. Mindehhez persze felcsillanó szempár és lelkes mosoly párosul. Mindig is tudtam, hogy rosszul választottam... Színésznőnek kellett volna mennem vagy fekete özvegynek. De fogalmam sincs vajon melyik volna a jobban fizető elfoglaltság?!
- Megismételnéd ezt kérlek?! - Körülbelül most úgy festhetek mintha csak annyit kérdeztem volna, hogy tényleg??? Teljesen komolyan mondtad? Biztos ez? Oké, az egy dolog ha tévedek, de ettől még nem kell neki is szembesítenie a szomorú tényekkel, mert én is tudom. Viszont nem gondolom, hogy tévedtem volna és így azért picit bosszantó.
- Na és miért nem? - Talán mert én nem akarom? Igen, érzem, hogy valami ehhez hasonlót fogok tőle hallani pillanatokon belül, de ha mégsem... Nos, akkor kíváncsian hallgatom a fejleményeket. Komolyan, imádom mikor valaki jobban akarja tudni, hogy én mit akarok. Tényleg.
- Most tényleg megismételjem? - Nem, nem hiszem, hogy tényleg ezt akarná. Nem akarhatja... Szerintem már így is szépen tépem az idegeit és azt kell, hogy mondjam nagyon jól bírja.
- Áh, még semmit sem láttál. Szerintem térjünk erre a kérdésre vissza úgy néhány héten belül már ha persze alkalmunk lesz rá, ha viszont nem, akkor a válasz egyértelmű. - Már csak a beleegyezése kell hozzá és akkor ezt a témát jegelhetjük is. Tényleg korai volna még szerintem arról beszélni, hogy kinek milyen a természete valójában.
- Vigyázz... Azt ki is kell érdemelni. - Gondolom mostanára - mármint gondolok itt az évekre - már számára is világossá vált az a tény, hogy egy nőt nem megszerezni olyan nehéz, sokkal inkább megtartani. Főnyeremény volnék? Meglátjuk.
- Nem! - Vontam meg a vállam először. Te jó isten, hogy én miket beszélek. Jaj, dehogynem!
- De ez egyáltalán nem azt jelenti, hogy kifelé menet is szeretnék csobbanni. - Attól tartok már túl késő lett volna megváltoztatni a véleményemet így inkább csak hozzá fűztem még ennyit. De jobb ha tudja másodjára nem úszná meg ő sem annyival, hogy simán a víz alá nyomom.
- Hé, ezt ne csináld még egyszer. - Fordultam vissza egy sunyi mosollyal arcomon. Mert annak bizony következményei lesznek, méghozzá elkerülhetetlenek.
Igaza van. Ha cukorból lennék már biztosan elolvadtam volna régen. Pedig én egyébként órák hosszá tudok eltölteni a habok között nagy semmit tevésem közepette, de most valahogy még ennek a gondolata sem eléggé csábító. Épp ezért szavaztam meg magamnak inkább a zuhanyzót. Valahogy ma már a későbbiek során nem szeretnék a medence vagy a kád közelébe kerülni. Bármilyen meglepő és hihetetlen, de néha jóból is megárt a sok. Komolyan, soha sem voltam még ilyen gyors. Öt perc alatt lezuhanyoztam majd már öltöztem is fel. El sem hiszem, hogy szárazak a ruháim és nem egy szál törölközőben fogok kilibbenni a fürdőből. Őszintén szólva... Meglehet, sőt biztosan furcsán hangozna ah ezt bevallanám, de egyáltalán nem biztos, hogy mindenkit megtiszteltem volna a törölközős számommal. Előbb kértem volna egy pólót vagy inget...
- Azért remélem még így is megfelelek... - Jegyeztem meg egy kislányos mosollyal az arcomon, amint kiléptem a fürdőből és lépkedtem lefelé a lépcsőn. Azért így mindjárt más. Nem tartom magam szégyenlősnek, de felöltözve mégis csak magabiztosabban mozgok tudván, hogy nem fog sehol semmi sem kivillanni akaratom ellenére is...

- Mégis hogyan? - Kérdeztem vissza újból. Most biztos nagyon imád. De hát ez most kivételesen tényleg érdekelne és nem pusztán azért tettem fel egy újabb kérdést, hogy azzal is bosszantsam. Bár mi tagadás, még élvezem is.
Jelen pillanatban képtelenség amit kér, mert hát teljesen mindegy, hogy mivel próbálkozik a kezével vagy a tekintetével amúgy sincs már rajtam semmi.
- Fogalmam sincs miről beszélsz. - Vontam meg a vállamat mosolyogva. Nem hogy fogalmam, még csak elképzelésem se.
Nem hittem volna, hogy ténylegesen megismételi. Azért meg kell hagyni bátor dolog volt tőle. Hm, tévedtem... Az valósággal lehetetlen. Más különben én magam is beismerném, de ha egyszer nem így van nem is vagyok hajlandó elfogadni.
- Ebben az esetben szabadon választhatod, hogy mit szeretnél mit vágjak hozzád? - Természetesen nem, de azért mégsem állíthatja, hogy nem voltam nagyvonalú, még ha nem is fogok hozzávágni semmit se, attól még kíváncsi volnék rá miként dönt. De eddig még tényleg nem sok emberkétől fogadtam el azt a tény, hogy nem nekem van igazam. Kétségtelenül tud valamit.
- Na és ha mégis? - Ez az. Kezdek belendülni. Lassan megint formában leszek. Már egyáltalán nem tűnik fel, hogy fáradt lennék. Hát tudni akarja - hát majd neki is elmondom - ez már nem csak szimpla cukkolás. Veszettül kíváncsi vagyok arra, hogy vajon meddig bírja cérnával és hogy azután mi is fog történni, hogy elszakadt a film. A többség várna ezzel... Hm, nagyon sokat. Én egyszerűen képtelen vagyok erre.
- Megtörtént. - Gondoljam át... Nos, túl vagyunk rajta. Bár bevallom meglehet rosszul fogalmaztam. Nem elviselhetetlen csak nem rendkívül akaratos. Mindent most akarok és azonnal viszont ha valami nem érdekel, akkor egyszerűen nem érdekel és nincs értelme teperni. Viszont ha valamit nagyon akarok tudni, akkor nincs lehetetlen, sem akadály. Nos, ez külső hatásokra csak még rosszabb.
- Túlélem. De a legközelebbit te már nem fogod. - Fordultam felé egy ördögi és gonosz mosollyal az arcomon. Jobb ha tudja másodjára nem ússza meg ennyivel vagy ne várja meg amíg kimászom a medencéből...
Most erre azt kellene, hogy mondjam, hogy próbálja csak ki. Tegye meg még egyszer és akkor majd megtudja. De eszem ágába sincs, mert tudom, hogy simán... Nem okoz neki gondot.
- Mert különben kikapsz. - Tudom ez most túl gyerekesen hangzik, de amit kapni fog érte az már elég felnőttes lesz majd. Egyébként sem szeretem az ilyesmit. Valahogy nem tudom értékelni. így tényleg jobban örülnék neki ha erről gyorsacskán leszokna és akkor az senkinek sem fog fájni.
- Tényleg? - Kérdeztem vissza felháborodottan.
- Te most cukkolni próbálsz? - Még szép, hogy igen. De ha ezt is be is vágja, akkor láthassa csak meg igazán, hogy milyen magabiztos is vagyok.
Már épp kezdtem elhúzni a számat, hogy már megint magamra leszek hagyva én meg aztán kezdjek magammal valamit, egyedül.
- Még csak egy picit sem szabad meglesnem? - Ez most totál úgy jöhetett mint akinek a szájába kell rágni, hogy mit is takar magában az, hogy meglepetés, hol ott nem... Csak már volt egy néhányhoz szerencsém a mai este folyamán.
Érdekes módon nem esett nehezemre szót fogadni neki és inkább elterülni az ágyon. Csak aztán el ne ragadjanak az álommanók, mert hát jól fogunk kinézni ha mire felér én meg elalszom. Az lesz aztán csak az igazi meglepi. Húsz perc... Addig én mégis mi a fészkes fenét csináljak? Ha igazam van és tényleg reggelit csinál, akkor abban biztosan tudtam volna segíteni és nem kevésbé örültem volna neki ha ketten csináljuk. De hát legyen, ahogy akarja. Oké, hogy most lepihentem kicsit, de hogy aztán, hogy fog innen kikönyörögni? Azt nem tudom. Mert most olyan jót fekszem itt, hogy ha most felszólna legalább tíz perc kellene még levánszorgok. Két választása maradt vagy felhúz vagy le..., bár az utóbbinak kevésbé tudnék örülni. Komolyan mondom nekem ez a húsz perc is egy örökkévalóságnak tűnik.
- Kávét... - Most hallhatta a gondolataimat vagy mi? Vagy már megtanultam tudatomon kívül is információt kiadni? Nem, kérdezni egész biztosan előbb tudnék. Bár nem rémlik, hogy beszélnék álmomban. Legalább is nagyon remélem, hogy nem!

- Biztos lehetsz benne, hogy nem. - Meglehet ez most nem hangzott olyan komolyan mint amilyen komolyan gondoltam valójában. De ha én egyszer végre eljutok odáig, hogy felöltözhessem hát az atya úr isten sem fogja rólam leimádkozni a ruháimat. Csak azért, hogy ennek a végére járjunk... Meg a nagy francokat.
- Olyan opció nálam nincs... - Tudom most szörnyen ünneprontó lehetek, de majd csak túlteszi magát valahogy ezen is. Nincs mese. Ezt is meg kell szokni. Nálam kétféle opció létezik. Az első az amit én akarok, a második pedig az amit megteszek azért, hogy az legyen amit én akarok. Nos, még ha lenne is harmadik az is valami ilyesmit foglalna magába... Természetesen más megközelítésből.
- Te most leszóltál? - Hát ez már mindennek a teteje. Hm, kezdő a szakmában? Talán percekkel ez előtt is ezt nyilatkozta volna? Hát ezt már sosem fogjuk megtudni. De akkor is... Nem gondolja ha kizárólag csak az idegszálain kívántam volna táncolni azt már régen megtettem volna?
- Személyes probléma... - Én előrelátom ha felbosszant nem felelek a tetteimért. Hajlamos vagyok kissé túlzásokba esni, ami engem a legkevésbé sem zavar, de számára még okozhat kellemetlen pillanatokat.
- Komolyan mondom olyan vagy mint egy neveletlen kisgyerek. - Azt hiszem egy úttal már reménytelen is. Nem tudom eldönteni, hogy inkább egy kamaszra emlékezet vagy sokkal inkább egy tíz éves kisfiúra, akinek az édesanyja soha sem mert a kezére csapni mikor valami rosszban sántikált. De mindenesetre jobb ha tudja, hogy én merek... Viszont senkit sem áll szándékomban megnevelni.
- Esetleg nem szeretnél a fél házon körbezavarni, hogy a hajamat is megtudd húzni? - Ha már óvodát nyitottunk... Na mondjuk azért már tényleg harapnék, de simán kinézem belőle, hogy párszor körbefutjuk a házat... Tök mindegy, hogy miért. Szerintem akkor is az volna a legszebb pillant mikor az üldözőből üldözött lesz!
- Na és azt szabad tudnom, hogy mégis mit akarsz elérni? - Csak mert nálam egyáltalán nem olyan szép pillanat mikor szakad a film... Épp ezért is könnyítené meg a dolgomat azzal ha tudnám, hogy mégis mire megy ki ez a játék. Na és miért nem előbb próbálta? Sokkal hatásosabb lett volna...
- Szörnyen vicces... - Néztem rá bosszankodva. Nem értem miért kell velem ezt csinálni?? Anélkül is belementem volna egy éjszakai fürdőzésbe, hogy ő ruhástól dobott volna bele.
Mindjárt jövök. Ígérem. Ezt mintha már hallottam volna... vagy csak nekem van olyan érzésem? Komolyan mondom nem értem mi tart eddig. Kettecskén minden annyival gyorsabban ment volna és én sem filóznék most azon, hogy melyik pillanatban csukódnak majd le a szemeim akarva akaratlanul, mert már egyre nehezebbnek érzem őket.
- Jó annak aki aludt is valamit. De teszek rá... Nekünk jobb volt. - Mosolyogva közlöm vele nagy nyújtózkodásom közepette, de még mindig nincs elég energiám ahhoz, hogy felkeljek.
- Nem, ahhoz még kérek két percet. - Miket beszélek? Fél perc is elegendő volna. De azt hiszem erről most már letehetek.
- Hát tudod eléggé... ijesztő volna ha tudnád. - Na az már jóval többnek számítana mint pusztán furcsaság és több is volna mint egyszerű véletlen.
- Ez most azt jelenti, hogy nekem innen fel kell kelnem? - Néztem rá nyűgösen és álmosan abban bízva, hogy majd nemet mond pedig tudom, hogy igen.

- Nem elég, hogy tévedtem. Most már ünneprontó is vagyok. Mond csak, nincs benned mostanra már egy egészen kicsi szégyenérzet? - Komolyan mondom nem tudom már nevetnem kéne vagy felháborodni. Jól lehordanom vagy megölelnem egy nagyon utállak kíséretében.
- Nem. Nincs. - Na hát ez már több is mint szemtelenség. Ennyiszer ellent mondani nekem ilyen rövid idő alatt. Nem szép dolog, nem szép...
- Meglehet, de a változás nem mindig olyan jó mint hírből. - Ez azért már picit elgondolkodtatott, de csak nem hagyhattam szó nélkül. Ennyivel aztán nem maradok alul. Ezt lassacskán már kénytelen leszek kihívásnak tekinteni. Abban a játékban viszont nincsenek szabályok. Annyit kell tenned, hogy eldöntöd miként szeretnél játszani, de amint látom ő a kevésbé tisztességes utat választotta.
- Nem, ez több volt mint egy állítás. - Nem hiszem el, hogy most tényleg ezen akar velem összekülönbözni. Ám legyen. Nem ez volna az első... Én meg hát ettől sem fogok visszatáncolni.
- Miért? Mert ha rossz kislány leszek akkor netalán el is fenekelsz? - Na most én voltam a szemtelen. De hát mondtam volna, hogy jól van fiam ezt utoljára az anyukámtól hallottam úgy utoljára tizenöt éve, hogy hagyjam abba a hisztit és ne duzzogjak...
- Látom nem sok eredménnyel... - Jobban mondva láthatóan nem lett meg az eredménye. Ezt aztán jól megkaptam, egy nagy kisgyereket, akivel majd jól meggyűlik a bajom alkalomadtán.
- Bármikor... - Ezt bármikor gondolkodás nélkül újra kimerem jelenteni. Szóval, ez már igazán nem fog gondot okozni ha netán újra hallani szeretné tőlem. De tudtom szerint nem mint nevelőnő vagyok itt...
- Akkor mégis mi motiválna? - Még szép, hogy szó sem lehet hajhúzásról. Mert arra különösen allergiás vagyok és azért már tényleg hajlamos vagyok bevágni a durcit vagy csak simán elmagyarázom neki, hogy mit is húzogasson szabad idejében.
- Titkok, meglepetések... Volna még valami? - Ezt a két dolgot egyszer még nagyon megfogom utálni, amennyi fejfását okoznak még neme majd a közeljövőben.
- Miért? Mégis milyen vagyok már megint? - Kérdeztem vissza már reménytelenül. De jobb lesz ha odafigyel rá, hogy mit is mond nekem. Az ünneprontót már kilőttük vagy megint csak én tévedtem?
- Tévedtem, fél perc is elég lesz... - Igen, ez úttal én ismertem be, hogy tévedtem. De még akkor is azt mondom, hogy ez legyen életem legnagyobb tévedése.
- Te jó ég. ez egy kisebb gyerekseregnek is elegendő volna. - Ültem fel a kanapén. Ám nem csak ez ragadta meg a tekintetemet. Volna még itt valami...
- Ezt most komoly? - Mutattam a gofrira mosolyogva. Azt hiszem ez most mindkettőnknek meglepi volt.

- Abel, én most annyira nagyon utállak. - Néztem rá szomorúan. Persze egyáltalán nem azért, mert komolyan gondoltam volna. Habár most ebben a pillanatban sok minden megfordult a fejemben, de az hogy ténylegesen utálnám az valahogy kimaradt. Annyira tudom... Látom rajta, hogy élvezi hogy bosszanthat. Azt meg még inkább, hogy még sikere is van a dologban, mert komolyan mondom már feltudnék robbanni.
- Hát kellene. - Vágtam rá gyorsan rosszallóan, de persze nyilvánvalóan nincs. Most mondanám, hogy ez még változhat, de erősen kétlem. Bennem sincs túlzottan sok és már ez sem fog megváltozni.
De ezt ugyan akkor inkább pimaszságnak nevezném némi szemtelenséggel párosítva. Ami ebben a leginkább bosszant, hogy én is ilyen vagyok.Így hát akkor... emberemre akadtam benne?
- Áh, nem-nem. Addig sajnos nem érek rá. Annál azért előbb kell jobb belátásra bírnunk egymást. - Én nem is veszekszem. Aljas rágalom. D ha most még ezzel is előhozakodom mint ténnyel, akkor nem tudom mi lesz. De most inkább nem is akarom megtudni. Eljön még az én időm.
- Aham, az attól függ mi áll a tantervben?! - Ez nem vicces, mert hogy én ténylegesen szoktam futni néha reggelente ha kivételesen rá tudom venni magam. De ha mégsem, akkor marad a futópad. De szerintem itt most nem egészen az efféle sportokra kell gondolni. Nekem ugyan is nagyon is sok dolog átfutott az agyamon pillanatok alatt. Hogy úgy mondjam mind a kettő megizzaszt annyi különbséggel, hogy az utóbbinál sokkal kisebb az erőfeszítés és annál nagyobb az élvezet. Na meg persze eredményesebb is.
- Igyekezni fogok. - Majd tényleg igyekezni fogok ha már úgy áll a helyzet, hogy bármihez is hozzá kell szoknom, akkor ez a minimum. De neki sem lesz könnyebb. Hosszútávon eléggé idegölő tudok lenni. Nem tagadom, hogy igen is kell hozzám türelem, de ugyan akkor nekem is nagyon sok tud lenni másokhoz. Így szerintem az amit én kérek egyáltalán nem sok.
- De azért néha jó volna, nem? - Szerintem azért ezt most kicsit elhamarkodta. Mert szerintem van az a helyzet, amikor nagyon is kell a komolyság. Ez szinte elkerülhetetlen tényező. Majd akkor is csak sakkozni fogunk és egymást kerülgetni, hogy végül ki kap mattot?
- Kitalálom. Szív alakú volt a sütőforma? - Nem volt ez olyan nehéz. Amúgy meg érthető, ha nem volt vele kedve külön kínlódni, bár ehhez is csak annyit tudnék még hozzáfűzni, hogy segítettem volna és akkor már régen meglennénk vele. Szerintem én már magamat ismervén meg is reggeliztem volna miközben csinálom.
- Jó étvágyat. - Te jó ég. Én azt hiszem már elvesztem a tálcán. Őszintén hát fogalmam sincs mit ennék. Hát akkor válasszunk kizárásos alapon... A rántotta a nyertes. Hogy ki fogja ezt mind megenni? Nos, azt nem tudom. Végül csak a tányérét nyúltam na meg persze egy villa sem mellékes. De ha most két perc múlva ő is azzal jön, hogy úgy és annyit eszem mint egy kis veréb hát én őt fogom feltálalni.

- Dehogy...nem. - Annyira utálom, hogy annyira tudja mindig, hogy mit szeretek és hogy mit akarok még akkor is ha nem mondom ki. Látható jelei azért voltak... De akkor is, bármilyen meglepő van olyan aki ezekből képtelen olvasni. Na az már egy eléggé elkeserítő tény, legalább is egy nőnek nagyon. Mikor hiba strapálja magát, semmire sem megy vele. Tulajdonképpen hiábavaló minden erőfeszítése. Ha meg kerek-perec kimondja amit gondol akkor meg a hangvitelével van a probléma. Nem azt mondom, vitatkozni is legalább olyan jól tudok mint kérdéseket feltenni, csak hogy nem szeretek. Sokkal jobban tudok örülni az ilyen pusziknak és amikor megölelnek ahelyett,hogy tovább folytatnánk. Tud időzíteni az egyszer biztos. A mai este folyamán már többször is megmutatkozott páratlan tehetsége.
- Nem, nem lesz. - Nem bánságképp mondom és nem is azért, hogy legyen min összekapnunk, hanem mert ez így van. Tapasztalat és van ami nem változik. Ahogyan mi sem. Az emberek egész egyszerűen nem tudnak megváltozni. Próbálni próbálják persze és vannak akik igyekeznek. Működik is egy bizonytalan ideig, de mint tudjuk semmi sem tart örökké.
- Mindenesetre holnap reggel dolgozni. - Mert ha ma délutánra be kéne mennem hát én sírva fakadnék. Kizárt ,hogy el tudnám viselni azt a bolondok házát több mint nyolc órán keresztül. Szerintem a tulajdon köpenyembe fojtanám bele őket sorjában oszt jól van, mehetnek. Már nem lesz velük probléma. Kialvatlanul, hát nem vagyok valami türelmes.
- Meg a fenéket. Csak azért mondtad, hogy én végre befogjam. - Ez nyilvánvaló. De nem hibáztatom érte. Mindenki másképp csinálja, de szinte minden férfinak van valami külön módszere az ilyesmire. Ő egyszerűen megadta magát, amit én nem nevezném győzelemnek, egyáltalán. Mások megvárják még teljesen kiakadok amíg végül azon kapom magam, hogy pontosan ezt akarták és most azt használják ki, de csak elérték amit akartak. Olyan aljasak...
- Hűha, te most igazat adtál nekem? - Most komolyan? De most tényleg? Nem tévedtem, nem vagyok ünneprontó? Semmi? Igazam van? Milyen nap van? Mert az biztos, hogy nem karácsony.
- Honnan tudod? Csak azért mert ez volt kéznél az még nem azt jelenti, hogy másik nincs. - Talán csak keresni kellett volna... De nem ő az egyetlen férfi, aki nem túl jó ismeri ki magát a konyhában. Mibe, hogy ha most lemennék tíz perc alatt találnék egyet neki?!
- Ahogy akarod. Én így szívecskésen is szeretem. - Részemről, nekem mindegy. De most tényleg nem állt szándékomban azon problémázni, hogy a gofri miért lett éppen szív alakú?! Egyszerűen csak megmosolyogtam a dolgot és ennyi. Meglehet nekem se lett volna kedvem másikat keresni egy átvirrasztott éjszaka után. Ez pedig már maga a főnyeremény, hogy ténylegesen ágyba kaptam a reggelit. Az meg már valami szenzáció, hogy tényleg ő maga csinálta. Azért jó tudni, hogy nem esik nehezére az ilyesmi, mert sokaknak igen.
- Jó, de előre szólok, hogy nem fogok mindent végigkóstolni. - Jó, legyen ahogy kívánja. Bár ez az etető szisztéma előbb is az eszébe juthatott volna. Tudom, én se akarjak túl sokat. Ahogy kérte beleharaptam a gofriba majd kivettem a kezébe. Nem mintha nem tudnám elviselni,hogy valaki etessen, hol ott már jó ideje nincs meg a kis etetőszékem.
Cukrot tettem és tejet öntöttem a kávémba majd kavargatni kezdtem. Látom ő már szinte el is felejtette, hogy volt kávéja. De ne gondolja, hogy én is úgy lefogom húzni mintha csak egy kör tequila volna. Van, hogy órák hosszáig tudom inni a kávémat. Nem, hogy már meghűl addigra, hanem teljesen kihűl, de nekem még mindig van. Na jó, most az egyszer megpróbálok expresszbe kapcsolni. De ha egyszer nem szeretem ha túl meleg és ha már itt tartunk megsütni sem szeretem magam. De valahogy mindig van szerencsém megégetni a nyelvemet.

- Nem tudnál mondjuk kettőt kérni tőlem? Kettőt, de könnyebbet? - Ha egyszer nem tudom, akkor nem megy. Így még csak meg sem próbálom, mert félő, hogy abból valami egészen más kerekedni ki, de semmiképp sem az, hogy utálom. Szerintem még csak nem is hasonlítana rá. Valahogy én ezzel a mond a szemebe dologgal mindig hadilábon álltam különösen ha épp hazudni kellett volna. Mert azt nem tudok. Képtelen vagyok valaki másnak a szemébe hazudni. Amúgy sem hazudok valami jól Az más dolog ha csak őszintén és az igazságot mondom. Az szemrebbenés nélkül megy, legyen szó bármiről. Ha szeretem, ha utálom, ha gyűlölöm... A véleménykinyilvánítás is jól megy, ami egyébként senkit sem érdekel látszólag. De ami igaz, az igaz. Ha érdekel ha nem és ez a legszebb az egészben.
- Csak egy jó okot mondj, hogy miért ne? - Én annyival tökéletesen beérem, már ha elég jónak bizonyul majd. Még kötekedni sem fogok. Bár az kicsit nehézkesen megy, hogy én valamibe ne tudjak, karjak belekötni. De talán még ezt is kibírnám.
- Ez általában fordítva szokott történni. - Általában az emberek szoktak nálam beteget jelenteni, én meg már a fejem fogom tőlük. Azt hiszem kimerem jelenti, hogy én szeretem a munkámat és nem vágyom többre. Leszámítva, hogy az első gyakorlati órákon én is ugyan úgy ki dobtam a taccsot mint mindenki, de azt hiszem ahhoz képest elég jól bírom. Néha már totál olyan érzésem van, hogy pszichológiából doktoráltam. Komolyan, nincs amihez ne értenék. Rendkívül könnyen tudok mások idegén táncolni és engem is rettent gyorsan ki lehet akasztani ha a megfelelő emberke próbálja azt. Egyébként óránkig el tudom hallgatni bárki sanyarú sorsát, siránkozását, eszetlenségét, szerencsétlenségét, kénytelenségét rezzenéstelen arccal. Talán mégis csak rossz szakmát választottam. Ugyan is az utóbbi annyival jobban fizet viszont annyival előbb bolondulnék meg.
- Akkor mond a szemembe, hogy nem így van. - Igen, jól látja a helyzetet. Most valóban a saját fegyverét fogom felhasználni ellene. Meglátjuk neki ez mennyire megy és hogy nekem mennyire válik be. Ha kimondja én elhiszem.
- Most hogy így mondod, már is kezdek. - Komolyan mondom én már ilyen szinten kezdek félni tőle. Nem tudom mivel tud leginkább az idegszálaimon táncolni... Azzal, hogy mindig az utolsó szó jogáért megy a küzdelem vagy az effajta meglepetéseivel és hogy nem olyan kiszámítható mint ahogy én azt gondoltam.
- Amúgy tényleg. - Tényleg, nem tehetek róla. Nem számítottam rá, hogy ténylegesen igazat fog nekem adni.. Én csak úgy mondtam valamit, mert szerintem igazam volt, de nem gondoltam volna, hogy ezt ős így belátja majd. Mert lásuk be egy nőnek ritkán lehet igaza. Még ha igaza van is, akkor sincs.
- Ha én mégis találok egyet mit kapok? - Nem tudom miért gondolom, de szerintem kell lennie... Legalább is... Én nő vagyok és akkor sem a szív alakú sütőformát kaptam volna le a polcról, amint megláttam volna. Akkor már inkább vettem volna kettőt.
- Úgy merészelj el aludni mellettem, hogy egy vödör víz lesz az ébresztőd. - Láthatja rajtam, hogy nem viccelek. Legszívesebben most én is csak visszadőlnék és garantáltan fél percen belül már aludnék is. De nem tervezném átaludni az egész napot. Gondolom ő sem azt szeretné nézni, ahogy egész nap alszom.
- Mielőtt még megkérdeznéd képes vagyok rá. Megteszem. - - Néztem le rá komolyan, bár még egy fél pillanat és nem hogy elmosolyodom, el nevetem magam. Nem tudom ezért most mi járna... Történetesen, hogy nem olyan túl régen másztunk ki az ágyból, de őt így most valahogy sokkal vonzóbbnak találom mint a kávémat a kezemben.

Nem mondom, ehhez is lett volna még hozzáfűznivalóm. Azaz tudtam volna még mit mondani, már csak azért is, de lássuk erre most nem ez a legmegfelelőbb pillanat és az amit ő kér amúgy is csábítóbb. Ne rontsuk el a pillanatot. Nem mondtam semmit csak lassan közelebb hajoltam hozzá és megcsókoltam. Na már most ezzel csak annyi a problémám, hogy amikor belefogok valami jóba nem tudom abbahagyni. Még ha tudom is mikor kellene. Tudom, csak épp nem akarom. Az pedig lényeges különbség. Ugyan akkor a vágy is nagy úr. Ezt sem szabad elfelejteni. Van ami túl jó ahhoz, hogy csak úgy egyik pillanatról a másikra felhagyj vele.
- Hé, én csak egy indokot kértem, nem pedig egy szép szemre hányást. - Egy pillanatig megszeppenve néztem. Nem értem, hogy ez most miért kapom. Mintha bármiről is tehetnék. Mintha én azt akarnám, hogy megváltozzon. Ami azt illeti ennek sem értem a miértjét, hiszen nekem semmi bajom sincs. Még csak szóvá sem tettem semmi ilyesmit. Úgy tesz legalább is mintha tisztán hallaná a gondolataimat, mi szerint az emberek nem változnak. Elhúztam a számat majd összeszedtem magam a visszavágó kedvéért, mert ezt aztán nem hagyom szó nélkül, biztosra veheti.
- Nem, ápoló vagyok. - Nem. Ne reménykedjen. Nem fogok neki fehér köpenybe bújni. Általában alig várom, hogy végre megszabadulhassak tőle, na meg persze annak súlyától. Azon viszont cseppet sem volnék meglepve ha most azzal jönne, hogy már pedig ő bármikor volna az én kis betegem, hogy aztán fél napokat mellette legyek minden percben. El tudná viselni, gondolom.
- Amit én most aljas módon felhasználok ellened. - Vágtam vissza szemrebbenés nélkül majd elégedetten elmosolyodtam. Mintha ez meg sem történt volna és nekem fogalmam sincs arról, hogy mire célozgat. Mert azt jól tudom játszani. A kis tudatlan lánykát különösen, hogy a többség meg be is veszi. Én két okból kifolyólag nem szeretem ennek látszatát kelteni. Egy, mert nem áll jól. Kettő, mert egy okos nőnek mindenre megvan a lehetősége ha jól forgatja a szavait. De ha valaki a butácskát játssza, akkor annak mindig mások óhaját kell lesnie és mindenhez idétlenül vigyorognia kell más köl9nben gyanút kelt, hogy mégis akad némi sütnivalója.
- Hm, mit is akartál mondani? - Sokáig tartott. Szóval szereti mikor mi? Csicsergek? Ha jól emlékszem. De gondolom nem kísérelte volna meg még egyszer.
- Az melyik volt? Az éjszakai fürdőzés? - Csak, hogy én is tudjak róla... Viszont ha ő tudná, hogy mennyivel könnyebben is ment volna a dolog.. Igaz, akkor nem tudott volna csak úgy beledobni, de annyival egyszerűbb és könnyebb lett volna és a ruháim is annyival előbb lekerültek volna, szárazon. De ha jobban belegondolok így csak jóval később tudtam felöltözni, Hm milyen kis rafinált.
- Naa, akkor hogy fogsz nekem szívecskés gofrit csinálni? - Szerintem már ő is tudja és már tapasztalta is, hogy amit más csinál az mindig finomabb mintha saját magad készítenéd el. Bár én azon az elven vagyok, hogy ha valamit igazán jól akarsz csinálni, akkor csináld magad. De ez most mégis csak más. Miben? Nem tudom. Nekem az!
- Most biztos nem. - Kötve hiszem, hogy nekem ehhez most volna türelmem és úgy max tíz perc után ki is akadnék rendesen és megtenném azt, amit egyébként nem szoktam, feladnám.
- Mert különben mi lesz? - Kérdeztem vissza cseppet kényesen. Kikapok? Netán el is fenekel?
A kérdés hallatán nem bírtam ki és kitört belőlem a nevetés. Nem hiszem el. Erre is csak ő tudott rákérdezni vagy inkább csak belekötni. Egyébként a kérdés az jó.
- Megoldom. - Csak ennyit tudtam kinyögni még mindig nevetve. Bár ez így kevésbé volt meggyőző, de attól még hatásos az lehetek.
- A legrosszabbon már túl vagyok, nemde? - Kérdeztem vissza pimaszul.
Ráuntam már a kanállal játszadozni így azt is visszateszem a tálcára. Legfeljebb majd elpanaszolom ha sikerült megégetnem a nyelvemet, de szerintem ez már biztosan nem fog megsütni. Így hát vettem a bátorságot és belekortyoltam. Azt a... Nem tudom. A pingvinek veszélyeztetett fajnak számítanak?

Kértem, hogy mondjon inkább két dolgot, de valami egyszerűbbet és azt hiszem mondhatjuk, hogy kapva kapott az ajánlaton, de én is. Valami ilyesmire is számítottam. Ez amolyan maradj végre csendben egy kicsit és próbáld meg valami hasznosabb és kényelmesebb na meg persze élvezhetőbb dologra használni a szádat. Meglátod jó lesz kérés féle volt. Én pedig értettem a szóból. Mit is mondjak tökéletes párosítás. Úgy nem mellékesen pedig még okos is. Szeretem mikor valaki tudja, hogy mit akar valamint azt is, hogy hogyan érje el azt. Azt már tudom, hogy nem lehet egy könnyen kiborítani. De hiszen még csak meg sem próbáltam. Legalább is amit vele művelek azt nem neveznék annak. Csupán csak szeretem jól forgatni a szavakat, még ha néha alul is maradok felül. Onnan legalább fel tudom küzdeni magam. Talán furcsán hangzik, de nem szeretem ha mindig az van amit én mondok és az én akaratom érvényesül. Az úgy túl könnyű és persze előbb utóbb mindent meglehet unni. Hát én pontosan azért tevékenykedek olyan ügyesen és szorgosan, hogy ez ne fordulhasson elő. Elhajoltam tőle még mielőtt túlságosan is belefeledkeznénk a dologba, ami nálam meglehetősen könnyen megy.
- Azt hiszem ez már túl jó is volt. - Azért ennél jóval kevesebbel is beértem volna, azt hiszem. Nem i olyan rossz ötlet, de vajon minden témát hanyagolni fogunk, amiben nem értünk egyet?
- Vagyis? - A lényegre vagyok kíváncsi és ez úttal szinte biztos, hogy egyre gondolunk. Azt is mondhatnám akkor volnék meglepett ha nem azt hallanám tőle, amit várnék. Az az apró kis eltérés volna a dologban, hogy engem nem ugyan ott talál meg mint általában az orvosokat és az ápolókat. Ugyan is én nem a kórház területén belül tevékenykedek.
- Szégyenérzet? Úgy nézek én ki, mint akinek van olyanja? - Azt hiszem valami ilyesmit mondott nekem nem is olyan régen mikor hasonlóképp feltettem én is ezt a kérdést. Tetszik. Még jó, hogy mindig is jól vágott a rövidtávú memóriám mint a penge. Más ostoba libákkal ellentétben én figyelek. Nem csak nézek, hanem látok is.
- Azt azért remélem tudod, hogy nagyon rosszul füllentesz ám?! - Lássuk be... Ezt még gyakorolni kell. Bár attól tartok nem velem kéne ha már velem szemben kellene, hogy működjön a dolog.
- Persze, kérhetném még egyszer? - Nagyon remélem, hogy ez úttal ő sem vesz komolyan, de muszáj volt. De ugyan akkor simán kinézném belőle, hogy kapok még egy visszajátszást egy igen csak váratlan pillanatban.
- Hm, miből gondolod, hogy nekem nincs? Bár bevallom én még senkinek se csináltam szív alakú gofrit. - Azt sem tudom egyáltalán minek van. Olyan jópofa volt és úgy megtetszett a dolog, szóval megvette. Lehet nem hazudok ha azt állítom, hogy még csak ki sem próbáltam, de van. Ki tudja mikor támad nekem is hasonló ötletem és hogy persze mikor?!
- Szörnyen megijedtem. Most aztán egész testemben remegek. - Túl pimasz volt? Meglehet. Nem számít. Egy pillanatra tényleg kirázott a hideg, aminek következtében csak elnevettem magam.
- Jó, hát akkor egy pohár is megteszi. Megnyugodhatsz, találni fogok valami arra alkalmasat. - Komolyan mondom képes volna minden egyes szavamba külön belekötni. Erre is csak ő képes. Komám, most komolyan ilyet bekérdezni, hogy mégis honnan szednék vödröt?! Az eszem megáll...
- Más különben? Tudom-tudom, kikapok amiért olyan rossz voltam. - Na meg persze mérhetetlenül pimasz, amiben azért volna némi igazság. De ha egyszer úgy élvezem.
- Te most megpróbálsz megfélemlíteni? - Nem könnyű vállalkozás. Bátor gondolat.
- Mondhatjuk... - Közel huszonnégy éve, de még mindig változom. A kávémat már megittam, szóval szegény kicsi pingvineknek úgy lakóhely után kell nézniük, mert az én kávémból ugyan nem kapnak. Felőlem akár indulhatunk is, hacsak nincs még valami?!

- Hát ez nem volt túl meggyőző. - Ez nagyjából úgy hangzott, hogy imádom a kérdéseidet drága, de mikor hagyod végre abba? Kezd már fárasztani.
- Hát én biztos nem. - Feleltem nevetve. Akkor azt hiszem ne megy helyre járunk, sőt az biztos. De még csak nem is egyre gondolunk. Én nem az a fajta okoskodó cuki pofi kis ápoló vagyok, aki bambán néz ki a pofa kis szemüvege mögül majd végül szó nélkül elvégzi amit kell majd minden második kedves szó után elpirul. Na nem... Én aztán biztosan nem fogok senkit babusgatni. Legalább is akik a rácsok mögül jönnek meglátogatni és teszik tiszteletüket meglehetősen sokszor és olyan undorítóan néznek, hogy attól már a gyomrom is felfordul a puszta látványtól. Na őket nem kell babusgatni. Ha tehetném még bottal sem piszkálnám őket, de hát én választottam ezt a munkát... De persze nem csak ilyeneket jutnak, de valakinek ezt is meg kell csinálni és van amelyik még szórakoztató is, hogy úgy mondjam némelyiknek haláli a humora vagy simán csak kegyetlen. Még ,hogy én nem tudom értékelni az embereket? Értékelem én csak ne nyúljon hozzám más különben eltöröm a kezét, de akkor csak még tovább maradna a nyakamon. Szóval, én nem igazán babusgatok. Nekem nem azért fizetnek.
- Esetünkben ez nem egészen így van... - Kellett ezt a témát ennyire taglalni. Végül is engem nem zavar. Tudja csak meg, aztán majd ő eldönti, hogy tetszik vagy sem. Lényegében mindegy is. Úgy sem tehet ellene semmit, szóval nem igen maradt sok választása mint elfogadni a tényt, hogy engem bizony nem ott talál meg mint a többi fehér köpenyest.
- Köszönöm. Igyekszem. - Mosolyodtam el ismét. Jó látni, hogy valaki végre tudja értékelni a törekvéseimet. Pimasz vagyok. De nem pimasz kis fruska. Egyszerűen csak pimasz. De ha mégis az utóbbi tábort bővíteném, akkor én az okosabbik fajtához tartozom.
Tényleg úgy nézek ki? Akkor valamit biztosan rosszul csinálok. De azért már csak azért is... Én is nyelvet öltöttem rá. Komolyan mintha legalább is öt éves volnék.
- Ezt még gyakorolni kell. - Mind hiába, van akinek megy és van akinek nem. De én ezen nem fogok problémázni. Nincs azzal semmi baj, ha nekem nem tud hazudni. Az nekem csak jó.
- Hát akkor te minek neveznéd? - Erre most tényleg kíváncsi vagyok. Úgy sem hagyja válasz nélkül. Mindig előáll valami frappáns dologgal, csak azért is hogy bosszantson.
- Úgysem teszed. Másodszor már nem poén. - Mondhatni, hogy csak ezért vagyok biztos a dologban, egyébként meg a fene tudja. Ennyire azért én sem bíznám el magam. De másodjára már nem tudná azt és akkora hatást elérni. Épp ezért még várni fog vele. Alleluja.
- Azokat hagyd meg nekem, jó? - Azokban jó vagyok. Még ha nem akarom, akkor is működik. Ki a fene érti ezt. Azért néha igazán megcsalhatnának a megérzéseim. Annyira azért nem neheztelnék rájuk. Annyira utálom, hogy mindig igazam van.
- Hát most mond, hogy nem?! ... Ne merd! - Más különben annyira tudom, hogy kimondaná, mert hát nem is ő volna ha nem tenné.
- Nem kell ám minden szavamat komolyan venni. Az csak egy lehetőség volt. De mint mondtam nem kell aggódnod. Feltalálom magam. - A pohár csak egy példa, egy lehetőség volt a sok közül. Ám én egy szóval sem mondtam, hogy élni is fogok vele. Egy pohár víz... Ugyan, az semmi. Annyival meg sem kísérelném a dolgot. Nem érné meg a fáradtságot, hogy lemásszak érte majd vissza fel.
- Nem kell tudnom. Elég az ha látom. - Tényleg, már bosszantóan nyugodtan heverészik. Nekem meg fel kellett kelnem. Ez olyan igazságtalanság. Most mondja valaki, hogy nem szemtelenség?!
- Ma már másodjára kéred, hogy fogjam be? Nem gondolod, hogy ez már egy csöppet szemtelenség? - Hm, nem leszünk így jóban. Legközelebb már nem csók fog járni ezért.
- Milyen figyelmes... - Francokat. De hát vele szemben soha sem lehet valaki eléggé és mindenre felkészült. Ezt én gyorsacskán megtanultam és hát rájönni sem volt nehéz.
- Jaj, a kis lustaságom... - Néztem rá mosolyogva. Jaj, csak nem már megint pimasz voltam?
- Ennyire kimerítő csak nem lehetek? - Vagy mégis? Pedig még csak bele se adtam mindent. - Felőlem egész nyugodtan.
- Lent találkozunk. - Hát ez már kevésbé volt magabiztos mosoly, de csak nem tévedek el. Bár ebben a házban ahhoz sem kell túl nagy tehetség.
Körmömmel kezdtem el kocogtatni a kávécsésze peremét. Nem tudom miért. Mindig ezt csinálom. Meg közben töprengek, mindenen. Hasznos dolog tud lenni az a néhány perc amíg kávézom. Mert addig semmit sem csinálok, többnyire. Most viszont volna min elgondolkodni, csak hogy egyedül nem tudok választ kapni a kérdéseimre, mert hogy nincs kinek feltegyem őket. Az utolsó korty kávémnál kattant csak be, hogy igazából fogalmam sincs merre tovább onnan, hogy le az emeletről. Mert az pofon egyszerű. Még a hülye is találna egy lépcsőt, ami le vezet. De a földszintre szinte alig fordultunk meg, annyi hogy feljöttünk és ámen. Jól van babám, helyen vagyunk.
Géniusz létemre a lépcső azt én is megtaláltam, csoda hogy le nem szédültem amennyit forgolódtam és nézelődtem, mert hogy van mit nézni. A földszintre érve és órási, nagyszerű és briliáns felfedezésre tettem szert.
- Eltévedtem. - Jegyeztem meg csak úgy magamnak. Csak, hogy épp a saját vállamat nem veregetem meg, amiért olyan ügyes jó kislány voltam. Jó, hát letalálni nem volt nehéz, de lövésem sincs, hogy itt merre mi van és ami engem illet hát nem szeretném körbejárni az egész házat, szóval akkor már inkább maradok ahol vagyok. Elvégre lent vagyok, az stimmel. Hogy miért nem tudok én soha a fenekemen nyugton maradni?