Név: Hayley Elizabeth Shine
Becenév: Ley, Beth, vagy egyszerűen csak Shine
Kor: 20
Születése hely, idő: 1993. 03. 09. / Las Vegas
Tartózkodási hely: Las Vegas
Csoport: Elítélt
Anyagi háttér: Felsőosztály
Szexualitás: Biszexuális

Jellem: Börtön ide vagy oda, mindig is elzárt voltam - hogy milyen értelemben, az már más kérdés. Kiskoromtól kezdve folyamatosan az emberek előítéletét használom ki, igencsak sikeresen. Mindenki felszínes, mindenki magából indul ki, innentől kezdve pedig nem kell túlságosan erőlködnöm a siker érdekében. Legalábbis eddig nem kellett. Pedig a csendes, türelmes ázsiai kislány szerepe még nekem is tetszett, már annyira megszoktam! Felfoghatatlan, hogy tudnak mindent ilyen gyorsan elrontani a folyamatos pletykálkodással.
Igazából? Számító vagyok, bár gondolom ez már feltűnt. Hogy javítsak a helyzetemen: nem a hazudozós fajta, jobb szeretem kerülgetni az igazságot. Izgalmasabb, mert így fennáll a lehetősége, hogy valaki végre megfejt. Eddig sajnos nem volt rá példa, talán csak egy ember, vele azonban nem jutottunk sokáig. Szeretem kéretni magam. Rombolják csak le előbb az álcámat, ismerjenek meg a saját eszükkel. Imádok játszani.

Külső: A hajamat meg sem említem, annyi benne az állandó, hogy nem hosszú. Festéket és ollót szerezni igazán semmiség, ha van pénzed. Kár, hogy így is elég korlátozott a... hát, mindenem. Régen mindig napszemüvegben mászkáltam, hogy ne hívjam fel magamra a figyelmet, hisz a mélybarna, mandulavágású szemeim elég árulkodóak. Lehet, hogy Las Vegasban minden nemzetiség megtalálható, de úgy azért mégis kevésbé figyelnek rám oda. Visszatérve: most bármit szerzek be bárhonnan, az fix, hogy nem marad nálam sokáig. Vagy az őrök rángatják le rólam, vagy lenyúlja valamelyik seggfej. Rendben van, hogy bűnös vagyok, de a magántulajdon az magántulajdon, nem? Eddig olyan jól viselkedtem, igazán megengedhetnének nekem ennyi luxust.
Egyébiránt... elég törékeny, karcsú alakom van, nem is túl előnyös a folyamatos futkározáshoz. Még jó, hogy ebből is gondtalanul ki tudom menteni magam.

Előtörténet: Annak ellenére, hogy apám mai napig úgy néz ki, mint egy japán yakuza, anya volt az egyetlen rossz döntés az életében. Egy törzsgyökeres las vegasi szöszi sose jó választás, de azt hiszem ez világossá vált, mikor hátrahagyva minket lelécelt egy igen magas pénzösszeg társaságában. Határozottan rá ütöttem. Soha senki nem tagadta a történteket, mi több, a felnőttek nagy része az orrom alá is dörgölte, mintha az én hibám lenne. Könyörgöm, mi közöm nekem az ő elhatározásához? Én házasság és gyerekek nélkül oldottam volna meg mindezt, kikérem magamnak. Így az egész családot megszégyenítette, legfőképp - és legérthetetlenebb okokból - engem.
Sosem szerettek, a gyerekeiket is arra nevelték, hogy óvakodjanak tőlem. Nevetséges. Viszont ennek ellenére is volt pár osztálytársam, aki már csak azért is a közelemben maradt, így lényegében sok barátom volt a körülményekhez képest. Fel se merült bennük, hogy én is ugyanolyan lennék, hogy végig kijátszok mindenkit. Csak arra koncentráltak, ahogy velük bánok. A sok hagyománykövető diák között felüdülést jelentettem: sosem fejeztem ki se szóval, se bármilyen utalással ellenszenvet, de a saját véleményüket mindig meghallgattam és finoman támogattam. Talán egy év se kellett, hogy ráérezzek a megjátszás titkaira, innentől kezdve pedig fokozatosan épültem be minden kaliberű társaságba. Még azok se kérdőjeleztek meg, akik sejtettek valamit - a magabiztosság általában döntő értékű. Lassan a tanárok is kezdtek a szívükbe zárni, mint okos, ázsiai lányt - holott sosem éltem ott, tehát a memóriám és a logikám semmiképp sem annak tudható be. Elkezdődött a saját virágkorom.



Fájdalmamban felsikoltottam, a fejem csattanása még pillanatokkal később is minduntalan visszhangzott a dobhártyámban. Félig öntudatlanul a csuklójába mélyesztettem a körmeimet, mégsem eresztett el, mi több, egyre erősebben ráncigált a hajamnál fogva. Pár perce még minden rendben volt - mi a franc történt?
- Azt hiszed nem tudom, mire megy ki a játék? Csak kihasználod őt, de nem ezt érdemli! Engem érdemel, csak engem! De te, te elvetted tőlem!
Fekete foltok táncoltak a szemeim előtt, úgy éreztem a maradék élet is kiszáll belőlem. A végtagjaim gyengék voltak, a fejemből pedig megállíthatatlanul szivárgott a vér.
Nem maradt más lehetőségem.

Ha tíz évvel ezelőtt valaki közli velem, hogy később börtönbe fogok kerülni, mosolyogva rábólintok. Miért is ne? Sosem voltam szent, már az a rosszindulat is csak rontott a helyzetemen, amit kiskoromban felém irányítottak. Sikkasztás, csempészés, hamisítás... bármit el tudtam volna képzelni. Amíg ott nem kuporogtam a sarokban, kezemben a vérmaszatos bicskámmal, fel se merült bennem, hogy egyszer más juttat majd rácsok mögé, hogy egy őrült miatt kerülök ide, aki ellen talán az életemért küzdöttem. Persze, addig arra se gondoltam, hogy bárki rám támad majd a társasági életem miatt.
Lehet, hogy megérdemeltem az egészet. Lehet, hogy ez a három rámsózott év még kevés is ahhoz képest, amit megérdemelnék. De nem számít milyen áron, kijutok innen, még ha addig élek is.

Hayley E. Shine!
Nos a börtön falai közül még senki sem jutott ki, de azért próbálkozni még lehet, hátha rád mosolyog a szerencse. Történeted tetszett és mivel mindent rendben találtam, ezért;
Elfogadva!
Üdvözöllek az oldalon! Kérlek foglalj avit! Beth irány a játéktér kislány!