Őrület határán

Tárgy: Re: Őrület határán 20.11.12 16:18

- Már meg sem ismersz? - Kérdezek vissza kissé felháborodottan, de maradjunk annyiban, hogy nem csak ő ilyen meglepett. Azért az a minimum, hogy a történtek után még megismer... a lelkesedést már rá bízom. Kicsit különösen fest nekem ez a lány... Hm, múlik az idő, de van ami és aki nem változik.
- Az már igaz. Ne se aggódj majd most fogsz. - Majd, hogy nem kibukott belőlem, hogy te meg mégis mi a francokat csinálsz, de hagytam, hogy megöleljen viszont viszonozás nélkül maradt a gesztus és még így is pislogtam, hogy most meg még is mi történik, de nem szóltam semmit és mondhatni teljesen hidegen tudott hagyni az egész. Soha sem voltam az ölelkezős fajta... persze ez még változhat csak, hogy nem igazán hiszek benne, hogy fog is... legalább is általa biztosan nem még ha a megfelelő válasszal szolgál akkor sem, bár ezt erősen kétlem. Ő nem az a fajra nő aki csak úgy azt mondaná amit hallani szeretnék és a helyes válasz nem mindig a jó válasz.
- Nosztalgia... Te nem szoktál? - Pedig kellene... Teszem hozzá, de ezt már magamban.
- Az idő furcsa dolgokat tud művelni az emberrel. - Elgondolkodtat ha kell és hibáztat ha kell...
- Minden a régi... - Mondhatni... legalább is rá fogom és majd kialakul. Még bevallom fogalmam sincs mi van, de ráfogok jönni. Azt gondolom már elvette, hogy ez nem egy szimpla baráti csevej.

Tárgy: Re: Őrület határán 21.11.12 14:58

Nem jövök zavarba, bár valami zavar a hangjában, fura...olyan...más lett...
- Természetesen megismerlek....csak rég láttalak. - válaszolok egyszerűen, nem kertelve, és nem is mentegetőzve, miért tenném? Elvégre felismertem...és a lényeg ez.
- Ó, az jó? - szavaim inkább kérdésnek hatnak, és értetlenül ráncolom felnézve rá a szemöldököm, most mi baja van? Ahogy beszél, egyre inkább elfog valami rossz érzés, hogy totál megváltozott...lehet csak felém? De miért? Nem tettem semmit, sőt, én a sitten rohadtam...Látom nem tetszik neki az ölelésem, nem sértődök meg, tudom hogy nem az a típus aki rögtön a másik nyakába ugrik és agyba-főbe ölelgeti, de hogy úgy tűrte mint valami fadarab....meglep, régebben azért oldottabb volt, ha megöleltem, ami nálam haverokkal szokásos. Nem olyan vagyok, aki körbe nyalja falja őket, de ennyi év után egy ölelés jólesik...látom neki már kevésbé.
- Mi a baj? - kérdezek rá, nem tudván magamban tartani, észrevettem na! De ő se nagyon akarja titkolni mint kivettem a gesztusaiból...
- De szoktam, de most nem ezért jöttem ide, itt jobban tudok dolgozni. - nézek hátra állammal a kis papír, és toll-ceruza pakkra bökve, majd tekintetem visszatalál hozzá, fürkészve nézve fel rá.
- Tényleg? Az jó, bár kár hogy nem láttalak már egy ideje, igazából alig találkozok bárkivel is a régi bandából... - sóhajtom lemondóan, kicsit elhúzott szájjal, hisz azért sajnálom, cseppet sem hibáztatok senkit, a szarságaim miatt, hisz ők is ugyanúgy megjárták a legalját ahogy én... - Te sem tudsz senkiről semmit? - egy próbát megér megkérdezni, hátha valakivel még tartja a kapcsolatot....

Tárgy: Re: Őrület határán 23.11.12 0:16

- Így alakult... - Az nem olyan biztos... Mármint, hogy ez valóban az én hibám volna. Jó, tudom... én sem voltam, vagyok és már soha nem is leszek egy ártatlan ma született bárány, de még is úgy érzem, hogy valakinek meg kellett adnia azt a kezdőlöketet aminek következtében a vonat kisiklott a rossz útra majd a még rosszabbra.
- Az attól függ... - Kíváncsi volnék mi mindennel tudna elő állni ennyi idő elteltével és, hogy vajon tudna-e érdekelni. Mert a helyes válasz nem mindig a jó válasz és ez fordítva is pontosan ennyire igaz az én mércéim alapján legalább is... és akármilyen hihetetlen, de nekem csak ez számít. Rájöttem nem éri meg másokra hallgatni, hisz mindenki csak az önös céljait tartsa szem előtt és ezek után és is ugyan ezt fogom tenni. Mert a sok szar után végre nekem is kijár a kárpótlás... Ha nem adják? Hát majd elveszem!
- Te talán jobban tudod mint én?! - Őszintén, nem igazán tudom, hogy mit gondoljak, de talán nem is kellene annyit gondolkodnom inkább csak cselekednem és kérdezősködni utólag is ráérek, de azért mindenkinek jár az az egy bizonyos tetves esély... ezt tartsuk szem előtt. Legyen fair! Nem fogok egyből rátámadni. Érdekelne magától mi tud mondani nekem. Vajon volna valami mondanivalója?
Dolgozni? Meglepetten és kérdő tekintettel pislogok rá, de nem igen tudok mit kinyögni.
- Hallok ezt-azt...! - Semmi különös vagy akár újdonság. Aki nem szopta be az tovább folytatta. Tudtom szerint még senki sem tért meg és került föld alá, de az idő majd ezt is megoldja.

Tárgy: Re: Őrület határán 25.11.12 10:50

Az hogy szinte alig kapok választ bosszant, úgy vágja ide nekem a szavakat, mintha erővel húznám ki, vagy mintha meg lenne sértődve rám, ami bosszant, tekintve azt se tudom mégis mi a frászkarika baja van velem!
- Mitől? Miért vagy ilyen furcsa? - teszem csípőre a kezem kérdőn, már komolyabban nézve rá, sosem bírtam, ha az emberek kertelnek, nem mondják ki mégis mi a fene gondja baja van! Fürkészőn nézek végig rajta, pedig nem hallucinálok, ez az a Derek akit én ismerek, de mégsem az....
- Mi? - pislogok meglepetten, a "Te talán jobban tudod mint én?! " kérdésére, most ezzel meg mit akart? És mi ez a felcsattanós hang!? Komolyan kezdem nem érteni a dolgot, azt hittem haverok voltunk, és ez nem is változott....
Kérdő tekintetére felsóhajtok, és a hajamba túrok. - Meló...egy tetováló szalonban dolgozom....arra kellenek a rajzok. - adom meg a ki nem mondott kérdésre a választ, nem akarok genyó lenni vele, amíg meg nem tudom mi a fene van vele, jó az után sem, lehet csak simán feszült vagy nem tudom...
- Mit? - kérdem kissé talán mohón is,elvégre ha tud valamit az csak jó, asszem....

Tárgy: Re: Őrület határán 27.11.12 11:58

- Talán... Megváltoztam? Hiszen mind megváltoztunk... - Az idő furcsa dolgokat tud ám művelni az ember elméjével. Egyébként meg... Minden változik és semmi és senki sem marad a régi... és egy szép napon rájössz, hogy nem is ismered csak azt hitted.
- Te is megváltoztál... - Vonom meg a vállam... és ez így is van. Olyan más lett...
Enyhén össze vagyok zavarodva és nem igazán tudom már, hogy mit kellene hinnem. Szeretném azt hinni, hogy ez az egész csak az egyik aljas kis görény műve.
- Kérdésre kérdéssel? - Na jó, tudtam azaz gondolhattam volna, hogy nem fogok egyből válaszokat kapni. De nem szeretném megnehezíteni a magam dolgát és azt sem szeretném ha ő tenné meg. Én csak válaszokat akarok ha úgy tetszik magyarázatot... Édes mindegy, de ideje volna dalra fakadni, mert immár szabad vagyok és vagy így vagy úgy, de nem szándékozom visszamenni.
- Terra a jó útra tért? - Kérdeztem ismét némileg szórakozottabban. Végül is nem menekülhetsz örökké és addig tedd meg ameddig még megteheted. Hm, tetováló szalon? Nem is rossz.
- Semmi említésre méltó... Engem sokkal jobban érdekel az, hogy mi van veled? - Terelem a témát. Nem erősségem a bájcsevej és most sincs különösebben kedvem hozzá. Talán simán csak rá kellene kérdeznem, de avval mindent tönkre tennék, mert onnan tudná mire vadászom és csak mindent megkuszálna hol ott nekem csak egy kis infó kell és ha nincs félnivalója nyugodt szívvel ki is adhatná.

Tárgy: Re: Őrület határán 06.12.12 13:54

Ostoba, inkább szinte a harapófogóval kihúzott válaszai, amiknek a felére reagálni sem tudok semmit, mert olyan mintha magának mondaná felbosszant, nagyon nem tudom mi baja, de idegesít, hogy nem tud velem normális lenni.
- Aha, nézd, nagyon nem tudom mi fene bajod van, de kibökhetnéd, mert eléggé vérszegény ahogy válaszolsz! - vágom oda neki, de egyszerűen nem bírom már, most komolyan! Szerintem nem változtam, bár talán kicsit a külsőm igen, elvégre sok tetoválásom lett, de személyiségben? Aligha...
- Muszáj volt, ha nem visszakerültem volna. - vonok vállat a jó útra tért kérdésére, elvégre ez az igazság, hangom már koránt sem ingerült, végre azért valami normális mondat, meg kérdés tőle. Amire majd hülye leszek nem reagálni.
-Aha...- válaszolom kétkedőn, ha nem lenne semmi említésre méltó amit hallott, nem hozta volna fel hogy hall ezt-azt...de végül is mindegy, ő tudja, ha nem akarja én nem fogom erőltetni, hogy elmondja, kérdésére vállat vonok és körülhordozom a tekintetem a teremben amiben vagyunk, vagy miben, majd visszaemelem rá, hozzáfogva a mondandómnak.
- Igazából semmi különös, éldegélek, meg melózom, néha eljárok koncertre, vagy épp belátogatok a börtönbe. - na igen, a börtönlátogatások, még ha szar is úgy látnia az embernek a tesóját, kicsit feldobnak, hiányzik a bátyám, így néha napján jó vele beszélgetni egyet.

Tárgy: Re: Őrület határán 09.12.12 15:21

- Igazság szerint nem számítottam erre a kis találkára a mai nap folyamán. - Nem, én most valami egészen más miatt vagyok és még véletlenül sem követtem vagy valami. Némi jól megérdemelt szórakozást keresni jöttem és nem gondoltam volna hogy pont belé botlok. Nem egyszer elszórakoztam már a gondolattal, hogy mit mondok majd neki a legközelebbi adandó alkalommal, de nem itt és nem most. Könyörgöm, én szórakozni jöttem... és nem velem. Egyébként sem ezt érdemelné tőlem, sem azt hogy csak úgy minden nélkül le rohanjam. Nekem pár üres szó nem elég!
- Jobb most bármivel is? - Egy dolog szabadon élni, egy kérdés viszont, hogy tudod-e még élni az életed, azt az életed. Érdeklődve figyelem őt és várom a választ, amivel talán több kérdést megválaszol számmora mint gondolná. Én élni akarok, de nem így!
- Engem soha... egyszer sem látogattál meg. - Lassan rosszallóan megrázom a fejem és úgy nézek rá. A csalódás már nem jelent számomra új érzést és a fájdalom sem, de ez most valami más.
Roppant érdekelne, hogy ez miért van így és, hogy miért kellett így alakulniuk a dolgoknak...

Tárgy: Re: Őrület határán 21.12.12 13:39

-Baszki! Attól még igazán tudhatnád hogy kell társalogni. Ha meg nem akartál velem beszélni minek jöttél ide?! - bukik ki belőlem, ha lehet kicsit bunkóbban is mint akartam, de kiakaszt, most ez a szar mentsége?! jesszus nem a dedóban vagyunk! Bosszant hogy ennyire furcsa...mintha teljesen más ember lenne mint akit megismertem....
- Bocs...nem akartam ennyire durván... - sóhajtok, a hajamba túrva.
- Nem, jobban megbélyegeznek, de annyiban viszont igen, hogy már tanultam a hülyeségemből, és tudom mit nem szabad, és mikor kell engedni.... - vonok vállat, bár ahogy kiderült, ő se lehet más gatyában mint én...
Látom engem méreget, ami megint csak bosszant, min járhat az esze? Nem tudom, olyan rég nem láttam.... Megváltozott, lehet én is? Nem, szerintem nem, de ki tudja....lehet számára igen.
- Jajj mondtam már...nem tudtam hogy bent vagy..... - mormogom kissé bocsánatkérően, elvégre tényleg nem tudtam semmit sem róla, ahogy a többiekről sem, kivéve ugye a bátyámról. Kérdőn, és tűnődőn nézek rá, de határozottan is, most dől el hogy elhiszi vagy sem, ha nem...nem tudom hogy győzködjem még...meg, olyan kioktató, csaknem számon kérő most, mintha én lehetnék az oka, hah!

Tárgy: Re: Őrület határán 02.01.13 18:55

- Az elmúlt hónapokba valahogy ki ment a fejemből. – Jegyeztem meg cinikusan. Való igaz nem voltam és vagyok túl bőbeszédű, de ez sem volt mindig így és a fene se tudja mikor fog újból megváltozni a helyzet. Nem nagyon volt kedvem társalogni senkivel sem, semmiről sem. Jobbnak láttam kussolni, de úgy tudom ezzel nem mindenki volt így…
- Bocs, de sehol sem láttam ki téve körülötted a tilos táblát. – Elhiheti nem volt tervbe, se a napirendembe nem mintha nekem olyan volna. Egyszerűen csak vannak dolgok amikre van idom és olyanom amikre nincs, nem bonyolult.
- Nem számít. – Valahol többre is tartom a szókimondó embereket és van, hogy én is elfelejtem kétszer megrágni azt amit készülök ki köpni.
- Szóval jó kislány lettél? – Nem igen tudok ezt másképp értelmezni és nem is tudom, hogy valójában kérdésnek szántam-e inkább vagy kijelentésnek arról pedig sejtelmem sincs, hogy a szavaim mennyire behatóak a számára.
- De a bátyádról csak tudtad… - Körbe font karral és kicsikét talán számot kérően nézek rá. Valamiért ezt most így egészében nem tudom lenyelni. Még, hogy semmiről sem tudott? Sok mindent lenyelettek már velem az elmúlt néhány hónapban vagy talán évben, de ezt már nm eszem be…

Tárgy: Re: Őrület határán 11.01.13 13:27

-Nem ártana újra beletanulni.... - mormogom, még mielőtt gondolkodhatnék, majd felsóhajtok, és a hajamba túrok. Furcsa hogy ennyire hirtelen kihozott a sodromból, mégis annyira...idegesítő, vagy nem is tudom én mi most...Nem tudom hova tenni a viselkedését, és ez bosszant, sose szerettem ha nem tudtam kivenni, egy ember épp mit akar, mi a szándéka. Róla pedig most nagyon nem tudom.
- Lehet, de ha ennyire nem akarsz beszélgetni, minek jöttél ide? Mármint ide ide. - mutatok körém, jelezve, hogy ha elsétál, lehet észre se veszem, elvégre alig vettem észre az előbb is úgy rajzoltam. Olyan akar is és nem is akar beszélni velem érzésem van, mintha valami idegesítené, de mégsem akarja kimondani.
- Ha a bűnözés, lopásmentes élet jó kislányságnak számít akkor igen. Miért te ott akarod folytatni ahol abbahagytad? Ezek után? - érdeklődöm, utalva a börtönre, mert nekem eléggé elegem lett ott bent, és igen nehezen álltam meg sokszor, hogy ne verjem be egy-két másik rabnak a fejét, vagy ne fussak neki a szögesdrótnak kínomban.
- Ilyenekről nem beszélek vele. De ha tudta, akkor meg menj be hozzá, és kérdezd meg tőle, miért nem mondta el, mert nem tudtam, tényleg. - fonom én is karba a kezem, és nézek vissza rá ugyanúgy, mindig is könnyen idegeltem ki az embereket, most nem az a szándékom, csak az, hogy megértessem vele az igazat.
- Egyébként mikor kerültél sittre? - érdeklődöm, elvégre még ezt sem tudom.

Tárgy: Re: Őrület határán 20.01.13 21:38

- Vannak dolgok amikhez idő kell... - Méghozzá nem is kis idő és elég sok van az efféle dolgokból és mondhatom nem megy egy könnyen. Soha sem voltam egy hiszékeny embernek betudható, de ez az utóbbi időben csak is rosszabb lett, így gondolom elviselhetetlenebb is lettem, amiért persze senkit sem hibáztatok, de ugyan akkor nem is érdekel különösebben. Ugyan akkor egy bájgúnár sem voltam soha szóval gondlom ez senkit sem zavar, de engem a legkevésbé. Már rég nem hasonlítok régi önmagamra. A tükörből valaki egészen más egy másik Derek néz vissza rám, talán ezért is kerülöm őket az anyámmal egyetemben.
- Légből kapott ötlet volt és talán nem annyira jó mint ahogy tűnt. - Vontam meg a vállam. Még ha nagyon őszinte akarnék is lenni akkor sem tudnám megválaszolni ezt a kérdést. Tényleg csak gondoltam egyet és ennyi az egész és jó ötletnek tűnt, bár belátom már koránt sem tűnik annak. Semmivel sem jutottam előrébb...
- Nem tudom. Kezdetnek biztosan megteszi. - Fogalmam sincs. Nem nagyon értek az efféle dolgokhoz és ez különben ez is az ő privát döntése nekem pedig eszem ágába sincs beleszólni vagy eljátszani a bátyus szerepét. az meghagyom az igazinak...
- Nem lehetséges, de mik után? - Vontam fel szemöldököm. Most először érdekelne valami... Tény és való őrültség és szinte öngyilkosság lenne mindent ugyan onnan folytatni. Nem, lesznek változások, mert azok mindig vannak és lesznek lesz amikor megszívom és amikor szívatok, de talán érdemes lenne kipróbálni ezt az új élet maszlagot.
- Nem nagyon hiszem, hogy mind ezek után volna még miről beszélnünk... - Az most a legkevésbé sem érdekel, hogy mi másról csacsoghattak még. engem csak a lényeg érdekelne, de mind eddig semmi használható és kezdem azt érezni, hogy csak is az időmet fecsérelem.
- Ez most egy komoly kérdés volt? - na jó, ez egy cseppet sem volt meglepő... Erre elnevettem magam. Szép...

Tárgy: Re: Őrület határán 09.02.13 11:37

- Hát persze.... csak tudtommal a társalgási norma nem megy ki az ember fejéből csak úgy... - mormogom még, fene essen belé! Miért húz fel ennyire a viselkedése? Nos kezdem kapizsgálni, fenét se tudok hozzászólni, csak bólogatni, vagy hümmögni a mondataira, mintha nem is akarna beszélni velem úgy viselkedik! Passzív, és leszarom a világot stílusú az egész társalgása, ami bosszant, mert én nem vagyok ilyen, sőt totál az ellenkezője, ezért is megy annyira keservesen most, és ezért vagyok agresszív.
- Hízelgő. - húzom bájmosolyra a szám, majd ismét felsóhajtok. - Miért vagy ilyen? Mármint...totál megváltoztál, úgy társalogsz most velem, mintha a fogad húznák... - jegyzem meg felvont szemöldökkel, na tessék kikívánkozott...de ez van! Sose voltam hazug, mindig is túl hamar csúszott ki valami, ami bökte a csőröm, képtelen vagyok elhallatni az ilyet...ciki.
- Azok után hogy lecsuktak... - magyarázom meg, mert hát erre értettem - Nem lenne egyszerűbb elfelejteni, és végre normálisan élni? - érdeklődöm már nyugodtabban, mint az előbb tettem.
- Na jó....most ránk haragszol, vagy csak simán önsajnálati gondjaid vannak? - bököm megint oda, nem tudom tartania szám, de megint jön ez a szöveg...ami megint csak kezd bosszantani, én normális próbáltam vele lenni, ő nyomja itt folyamat az efféle szöveget.
- Igen, komoly, mivel nem tudtam hogy sitten vagy, azt se tudom mikor kerültél be.... - pislogok rá.

Tárgy: Re: Őrület határán 19.02.13 21:23

- Való igaz, hogy nem. Csak épp van, hogy kicsikét átformálja önmagát. - Na jó, nem kimondottan önmagát. De én soha sem agyaltam azon, hogy mégis hogyan lehetek most olyan amilyen. Azt persze tudom, legalább is vannak elképzeléseim róla, hogy mégis hogyan lehet most ilyen elfuserált és elcseszett az életem. Arról viszont mindenkit biztosíthatok, hogy tanultam a saját hülyeségemből - ami először ugye csak hiba, de másodjára már sokkal több annál - és, hogy még egyszer nem esem bele ugyan abban a gondosan kiásott gödörbe ugyan azon a helyen és, hogy ezen után jobban figyelek a lábam elé, hogy hova lépek. Azt viszont már nem ígérhetem meg, hogy azokra is odafigyelek akikre én átgázolni készülök avagy mégsem, de sikerül. Nevezzük ezt járulékos veszteségnek.
- Mindketten tudjuk, hogy soha sem voltam az... De akkor te meg jópofa. - Mosolyodtam el hasonlóképp. Talán az enyém kicsivel őszintén volt, de hát ezért igazán nem fogom megkövezni.
- Talán mert nehezen válnék meg attól a fogamtól... - Hiába vele ha egyszer fáj, akkor muszáj. Bizonyos személyekkel is így vagyok az életemet illetően. Nem akarok hinni a saját szememnek és a saját fülemnek, de akkor mégis miben vagy minek? Mert én soha többé senkiben sem!
- Egészen pontosan mit is értesz normális alatt? - Meg annyiszor hallottam már ezt a dumát, mégse soha egyszer sem sikerült még benyelnem anélkül, hogy be ne köpjek valamit.
- Hát látod, ezen még nem gondolkodtam el. - Még, hogy önsajnálati? Észnél van ez a lány? Miket beszél?
- Talán integetnem kellett volna? - Ez már röhejes...

Tárgy: Re: Őrület határán 20.02.13 13:23

Hát persze, akkor sem értem, velem most miért vagy ilyen. - tárom szét a karom, és felsóhajtok. - Valami bajod van? Vagy csináltam valamit? - ez már tényleg nevetséges, hogy ilyet kérdezek, amikor idáig az se tudtam él vagy hal...ergo nem is tudtam volna ellene mit csinálni. Végül is nem vagyok én egy szent, hogy mindenki normális hangnemben, meg illemben beszéljen velem ez tény, de akkor sem értem, mégis, ha ennyire nem bír már, minek húzzuk itt egymás idegeit? Láthatóan ő sem csattan ki épp a boldogságtól, hogy velem beszélhet, és meg csak egyszerűen nem értem ezt a helyzetet.
Látom nem csak az illemet, de az iróniát is elfelejtette, mindegy...nem akarok veszekedni vele, mert én még mindig a barátomnak tartom, már ha nem is olyan közelinek, mint anno volt. Elvégre ő tanított sok mindenre, verekedni, megélni, és nem lebukni a lopásokkal...
- Ő...csak képletesen mondtam...nem teljesen értem ezzel mire célzol... - oké, nem vagyok egy agytröszt, de ezt most tényleg nem értem. Lehet csak maga az fáraszt le agyilag, hogy olyanról beszélek vele, ami a nagy semmi, vagy inkább az egymás kerülgetése címszó alatt futhatna...
- Hát...legális melóból szerzett normális pénzt, meg zűrmentes életet...mi mást lehetne? - kérdezek vissza, elvégre az átlag embernek ez a normális, meg a nagy családi ház, sok kölyök, meg happy end...de ezt már én is túlzásnak tartom, így nem is teszem hozzá.
- Hát pedig el kéne, akkor legalább nem úgy beszélgetnénk itt, mint valami kikényszerített idióta beszélgetős shown...hanem elmondhatnád mi baj van, én meg megíróbálhanték segíteni...- na igen, sosem voltam jó szamaritánus, de egy régi barátnak miért ne segítenék? Azért maga az elhidegült jégkirálynő sem vagyok...
- Nem...egyszerű kérdést tettem fel...arra várnám a választ. - mormogom, elvégre csak egy időt kéne kibökjön, csak nem olyan nehéz!

Tárgy: Re: Őrület határán 20.02.13 17:56

- Hát ez tényleg jó kérdés... Csináltál? - Roppant érdekes és izgalmas részhez értünk azt hiszem és minden ezen kívülre eső dolgot félresöpörtem és figyelmen kívül hagytam mintha csak nem is hallottam volna. Mindazonáltal köszönöm, az érzékszerveim és a mentális képességeim kifogástalanok és nagyon is beszámítható vagyok.
- Ugyan, el sem gondolkodtál rajta! - Képtelenség, hogy kibírta, hogy semmire se gondoljon ezzel kapcsolatosan. Talán nem ez a legszebb példa, de itt most nagyon is ő volna az a fog, amihez úgy ragaszkodtam régebben és most igen csak nehezen tudnék megválni tőle és bánnám is a dolgot és alig akarom elhinni, hogy valaki tényleg éket vert volna belé. ez ilyen marha egyszerű.
- Persze, pont azon kezdtem el agyalni, hogy holnaptól megtérek és templomba is járni fogok méghozzá rendszeresen. - Lesz majd egy kutyám akit nagyon szeretni fogok és napi szinten viszem majd sétáltatni egy kertes házam egy odaadó feleséggel és egy tucat kölyökkel...
- Hát igen... Tudod annak idején rám is fért volna. - De ma már nem kell senkinek se a segítsége, mert jól tudom, hogy ami könnyen jön az könnyen is megy és én nagyon utálom a karácsonyi meglepetéseket.
- Tudnod illene, nem? - Én jól tudtam, hogy őt mikor csukták le. szerinte én honnan tudtam? Miből jöttem rá? Biztosan nem egy sajtóközleményből és nem is a reggeli talk show-ból... és nem is süsü árulta el álmomban.
- Dátumra pontosan nem tudom, de mondhatjuk úgy, hogy neked nyitották a kaput nekem pedig csukták. - Gondolom ez azért már felvet ezt-azt, néhány kérdést.

Tárgy: Re: Őrület határán 21.02.13 14:24

-Nnnem...kellett volna? - na jó...nem hiába kissé bátortalan, és inkább kérdő hangnemű az a nem is...túl gyorsan lecsapott rá, amikor kérdeztem. Mégis, csináltam én valamit?! Nem. Bármennyire is töröm a fejem, nem jut eszembe semmi....unalmasabbnál unalmasabb hétköznapok, meló, néha egy sör...nem, biztos nem csináltam semmit se ellene...mondjuk érte se.
Nem, tényleg nem gondolkodtam el rajta...de...akárhogy ráncolom a homlokom, és nézek rá igen értelmes fejjel - kb mint akit most világosítottak fel az atomfizikáról - akkor se ugrik be semmi...talán egy régi ismerős? Netán valami régi balhé ami most a baja? Vagy én? De már megint ide lyukadunk ki, és halvány lila puszedlim sincs miért é lennék az a fog.
- Nem értem, még így se... - szólalok meg egy kis gondolkodás után, akarja elmondja, nem fogok feleslegesen találgatni, amikor még csak támpontot sem ad...
- Tényleg? Hú, szólj, majd én is megyek veled gyónni... - nem csak ő tud cinikus lenni...végül sóhajtva a hátam a falnak vetem, és úgy nézem tovább, de bazi jó lenne ilyenkor egy szuper hero képesség, amivel belelátok a fejébe...megkönnyítené a dolgot, és még nekem se fájdulna bele az agyam, hogy a mondatait feltörjem mint valami idióta diót, és kiszedjem a lényeget, ami benne lapul. Értelmesnek tartom magam, de a támpont nélküli elém dobott rejtvényeket utálom.
- Nem csak rád.... - de rám is ám! Bár tény, mi voltunk az ostobák a bátyámmal, ők meg a gyorsabbak, nem hibáztatok én ezért senkit. Saját hülyeségem, saját vezeklésem. Nem szent írás, realizmus.
- Illene? Köszi.... - nem frappáns visszavágás, de ez most eléggé szarul ért.... - Értem, de... - forog forog a fogaskerék...basszameg! - ...ugye ezzel most célozgatsz valamire? - hogy nem esett le előbb!!? Ugye ez most ellenem megy ki mi? Fene essen belé, hogy ma nekem ide kellett jönnöm...

Tárgy: Re: Őrület határán 08.03.13 16:37

- Nem, azt hiszem nem kellett volna. - Rázom meg a fejem... Hát épp ez az, hogy nem kellett volna. Őszintén még én maga sem tudom, hogy mit csinált és most pontosan erre szeretnék rájönni mind eddig sikertelenül, ami kezd már bosszantani. Tudni akarom, hogy mit csinált, mit mondott és mit nem kellett volna csinálnia vagy mondania. Nem néztem soha sem annak a tipikus ostoba libának, ami nálam igen is nagy szó és most utálnék csalódni ebben, a tévhitben? Különben is utálok csalódni, épp ezért bizalmatlan is vagyok egyben, mert valaha volt bár ember körülöttem, akiket a barátaimnak nevezhettem legalább is azt hittem, hogy azok, aztán ezen a téren is kudarcot vallottam, majd sorozatba értek a pofonok és azt hiszem én már megtanultam a leckét.
- Tartok tőle nincs az a feszület ami elbírná a mi bűneinket... - Ezen már kicsit elgondolkodtam és csak azután osztottam meg vele és nem hiszem mellé lőttem volna. Ezzel biztosan nem. Tényleg nem volt és már valószínűleg soha nem is lesz könnyű vagy akár makulátlan életünk és nincs az a pap, aki nekünk erre bűnbocsánatot tudna nyerni.
- Miért, szerinted nem? - Ha már annyira marha jó haverjának tart vagy tartott akkor ez lett volna a minimum, vagy nem?
- Ding-ding-ding, gratulálunk Terra. Tiéd a főnyeremény! - Hogy az mit rejt magában? Például elmondhatná amit tud és amit én nem tudok, de most már tudni szerettem és már régen tudnom kellene róla és akkor talán - őt egész biztosan - most nem ott tartanék ahol... valakinek hála, hogy tartok. De rohadjak meg úgy is meg tudom, hogy ki volt, hogy miért akarom ennyire tudni? Csak, hogy megköszönhessem neki!

Tárgy: Re: Őrület határán 10.03.13 10:48

- Akkor jó, mert nem jut eszembe semmi amit nem kellett volna csinálnom...- ráncolom a homlokom, még mindig gondolkodva közben...de rühellem hogy nem tud rákérdezni! Ha már ennyire okosan rájöttem, legalább adhatna pár idevetett szót, amiből összerakom, mit is akar tőlem most megtudni...valamit a bandával kapcsolatban? De hisz róluk nem tudok semmit....Legalábbis most már róla igen, hogy él, és kint van.
- Na ebben látod igazad van....- bólintok, és egy kis nosztalgikus mosoly is az arcomra ül. Nem bántam meg semmit...na jó, egyedül talán azt az ostoba utolsó rablást....ott úgy viselkedtünk mint az amatőrök... - De akkor nem is kell erről fecsegnünk, bár szerintem te sem bántál meg semmit... -nézek rá, hangom kérdő, szavaim mégis kijelentőek, de várom azért rá a megerősítést, vagy valamit.
- Na álljon meg a menet...tudod nem voltam épp a börtön nagymenő hala, hogy minden információt meg tudjak szerezni, és éldegéljek ott mint egy kiskirály....így mégis honnan a fenéből tudtam volna meg? Örültem, hogy azt a pár évet lehúztam, és kész. - tárom szét a karom, majd a következő szavaira kezem ökölbe szorul, de leeresztem, mos már aztán tényleg rohadtul tudni akarom, magában mivel is vádol!
- Remek, akkor a főnyeremény igazán lehetne az, hogy kinyögöd végre, mégis mit gondolsz,mit csináltam??! - hangom már morgósabb, agresszív, de nem csoda, mint mondtam is, utálom a félszavas rejtvényeket.

Tárgy: Re: Őrület határán 15.03.13 12:44

- Éppen ez itt a probléma. Azért annyit megtennél még nekem, hogy megpróbálod megerőltetni magad és ha sikerrel jársz és mégis eszedbe jutna valami, hogy megkeresel? - Nem is igazán kérés volt és azt sem hiszem, hogy túl sokra mentem volna vele. Inkább csak arra szerettem volna célozni evvel, hogy ha mégis van valami akkor jobb volna ha magától mondaná el és nem várná meg még újból felkeresem. Mert félő, hogy akkor már késő lesz egy nagy őszinteségi rohamhoz, amit más esetben persze nem is várnék el, mert szimplán nem érdekel, de ez most más és nem is kicsit. Mind eddig ilyesmire nem is volt szükség mert mindenki tudott mindent, ahogy tisztába is voltunk a következményekkel és még csak mondani se kellett. Nem tudom most kinek nyílt ki a csipája, de én lecsukom ha megtalálom.
- Na látod, ebben viszont tévedsz. - Tény, hogy mindig is úgy szerettem volna élni az életemet, hogy ne bánjak semmit, na de nem jött össze és most már kár is ezen rágódni. Mondhatni a rácsokig minden sínen ment és még azt is eltűrtem és továbbtudtam volna lépni, de így hogy tudom valakinek szemet szúrtam, így már nem tehetem. Az elejétől fogva tudnom kellett volna, hogy senkiben sem bízhatok és nem is szabadott volna...
- Igen, de tudod egy jó információ veszélyes is tud ám lenni. - Jellemzően mindig arról van tudomásunk amiről nem kellene, bosszantó. Az információ és a tudás rendkívül veszélyes dolog... Mint kiadni mint rákérdezni.
- Csináltál, mondtál... egyre megy. A lényeg annyi lenne, hogy erősen az a gyanúm, hogy te széepn beleköptél a levesembe... - Gondolom azt már mondanom se kell, hogy nekem ez mennyire nem tetszik és talán még sértő is valahol.

Tárgy: Re: Őrület határán 17.03.13 12:55

- Hát persze feltétlen.... - sóhajtom, bár nem hinném, hogy eszembe fog jutni bármi is amivel felkereshetném, egyszerűen...üres az agyam mint valami ostoba szőkének, pedig én aztán rohadtul nem vagyok az Mégis...fogalmam sincs mire vár mint mondjak, mit tettem.... Bár annyit azért tudok, most ez valami jó nagy félreértés, vagy én mondtam valamit valamikor, amit kicsit most eltúloz.
- Tényleg? - na ez most megdöbbentett...bár, nem mondom hogy sajnálom, ahogy én is ő is magának kereste a bajt. De mégis....megbánta volna? Furcsa...bár ja a legtöbben ezt teszik a börtön után, így nem is kéne meglepjen, de mégis megdöbbent. - Akkor tévedtem...de még így se tudom mit akarsz, vagy vársz tőlem... - sóhajtok, kissé lehiggadva, ám a szavai amiket utána mond, és eljutnak a tudatomig, először csak értetlen pislogást váltanak ki belőlem, egy "Mi van?" nézéssel, ami mondhatom értelmes lehet....eh..
- Igen, de nekem holtra semmi információm nem volt....ha lett volna, megtudom hogy te is bent vagy... - nem igaz hogy nem tudja ezt felfogni...de ezek szerint az ő még ki nem nyögött változatához ragaszkodik piszkosul...csak szeretném végre én is megtudni mi is az a változat!
- Hogy én? A tiédbe? Már hogy a f*szomba tettem volna? - csattanok fel a vádjára, és mérgesen lépek egyet felé, majd csak ingerülten sóhajtok. - Kösz hogy ilyet feltételezel, mikor eddig azt se tudtam hol vagy... akkor mégis hogy a fenébe köptem volna bele a levesedbe?! - na hát ez rohadtul jól ért...most tényleg ilyet felételez rólam?!
- Tudod mit? Tényleg jobb ha majd ÉN kereslek meg, már ha lesz mit elmondanom! - morgom oda neki, és megfordulok, hogy összeszedjem a rajzcuccaim, nem vagyok hajlandó ezt hallgatni, szóval ez az egész beszélgetés erre akart kilyukadni?! Rohadt jó!....

Tárgy: Re: Őrület határán 18.03.13 18:14

- Nagyszerű, leköteleznél... - Na jó, ez kicsit gúnyosra sikeredett, jobban is mint szerettem volna, de tudnivaló soha sem voltam egy kiköpött bájgúnár.
- Tényleg. - Nem tudom mit van ezen úgy meglepve... Ő az aki szeretne mindent eltemetni magában és új életet kezdeni, mintha ez lehetséges volna. Az emberek nem felejtenek. Mint mindenki másnak nekem is bőven ki jutott a szarból és nekem is van amit megbántam. Apróságok mégis jelentősek és megbélyegezték az egész életemet. Mindenki követ el hibákat, egyszer, kétszer akad aki többször is, mint például én, de soha sem ugyan úgy teszem. Pontosan ezek azok a dolgok amiket megbántam és amik mássá tettek... valószínűleg azért nem látja ő most azt a személyt akit megismert, mert én már nem vagyok az. Már más szabályok szerint játszom és egyszemélyes csapatban. Többé nem kérek a csapatból és semmiféle bandából sem. Csak még több gond és kockázat, főleg ha bukásról van szó. Akárcsak a patkányok, mind csakis a saját bőrét menti, undorító.
- Amint látom ezek szerint túl sokat... - Én csak válaszokat akarok, nem sokat. Csak egy őszinte választ, de egy hirtelen jött őszinteségi roham is megteszi, ha már olyan jó kislány lett, akkor lelkiismeretesnek is kellene, hogy legyen vagy ez ilyen kizárólagos dolog?
- Erre volnék kíváncsi. - Na végre, a jó helyen vagyunk. Annyira utálok egy helyben toporzékolni és nem is tartom magam túl türelmes egyénnek.
- Jaj Terra, ne játszd már a sértettet. Tudod nem áll jól. - Tényleg nem és így még kevésbé tudom tisztelni. Egy nő mindig is csak nő marad. Sértett, megbántott, felháborodott, tudatlan... Ahelyett ,hogy elmondaná amit akarok és én már itt sem volnék mint akik nem is találkoztak volna a mai napon.
- Bazd meg húgi! - Arra mérget vehet, hogy nem most láttuk egymást utoljára, de nekem is elegem van már. Fantasztikus. Köszönet a nagy semmiért. Azzal hátat fordítottam és eltűntem valami olyasmit keresni amiért igazából jöttem.

Tárgy: Re: Őrület határán 18.03.13 21:11

Szabad játéktér!

Tárgy: Re: Őrület határán 30.03.13 20:38

~ Fogócska Mr. Fakabátos fánkzabálóval ~

Szememet forgatva, mellkasomon összekulcsolt karokkal támaszkodok neki a lepukkant, omladozó épület egyik, egykoron magát fehérnek valló falnak, ami mostanra mohával, többféle undorító növénnyel, repedéssel, pókhálóval és bogarakkal van tele. Nincs ínyemre az összkép, ennek ellenére nem állok neki fintorogni, a végén még képen röhögne ez a sok gyökér, hogy mégis mi nem tetszik és, hogy egy nyávogó kislánnyal vannak összezárva. Na nem, mintha annyira érdekelne, hogy mit is gondolnak rólam, ezek csak arra vannak, hogy anyagot vadásszanak nekem, én pedig jó pénzért meg is veszem tőlük. Na aztán nem olyan nagyon drágán, még költenem kell cigire, gumira és mi egymásra, ami a mindennapi életemhez illik. Az pedig nem arról szól, hogy hogyan tankoljam teli a flancos kocsim tanktartályát, miből cseréljem ki a kerekét, vagy milyen csodálatos r*bancokat csábítsak az ágyamba. Nekem sajnos nem jutott ki a csillogásból, a fényűzésből, de még ennek ellenére se tartom magam szegényre. Van tető a fejem fölött, van honnan pénzt szereznem még akkor is, ha az anyám egy vén, kiéhezett k*rva, aki nem tudja magát hogy mutogatni azoknak a pasiknak, akiket napi szinten hazahurcol. Komolyan mondom, már az én gyomrom fordul fel attól, amiket hallok éjjelente, hogy kiszűrődnek a szobájából. Sajnos vizuális típus vagyok...
- Jól van, jól van felfogtam, itt a lé, csak adjátok már oda azt a szart, nem érek rá egész nap - emelem meg a hangom idegességemben. Már vagy egy órája itt b*sszuk a rezet, nem jutottunk semmire, csak azt hallgatom, ahogy az a két bolond veszekszik egymással, majd engem kezdenek el felvilágosítani arról, hogy milyen formában szedjem be a gyógyszert, és adagoljam a szert. Ne fárasszanak. Egy ideje már drogozok, nincs szükségem nekem itt arra, hogy oktassanak és idomítsanak. Nem vagyok cirkuszi majom.
- Vigyázz a szádra öcsi - förmed rám az egyik, mire én csak a szemeimet forgatva megrázom a fejem, és kikapom a kezéből a felém nyújtott három nem túl nagy zacskót, minek értékét papír formájában nyomom a mocskos kezébe.
- Két hét múlva ugyan itt, jó? - pillantok egyikről a másikra, hogy ezzel is biztosítsam őket arról, hogy én márpedig itt leszek. Alig teszek egy lépést jobbra, furcsa zörgés töri meg a csöndet. Mintha valaki rálépett volna egy injekciós fecskendőre, mivel akad belőle itt bőven.

Tárgy: Re: Őrület határán 05.04.13 3:39

Nothing else matters

Mostanság kicsit felszaporodtak az események körülöttem. Túl vagyok életem talán egyik legnehezebb tárgyalásán. Amihez tegyük hozzá öröm volt megkönnyebbülni a végén, hogy véglegesen, hivatalosan is szabaddá nyilvánítottak. És ami egy újabb fordulópont volt az életemben, hisz visszaszereztem a munkámat, és nem különbben a becsületemet. Mert noha még akad mit csiszolni a dolgokon, de Ryan kis magánakciója, ami nem is lett volna annyira dolga neki, jócskán megkönnyítette a dolgomat a munkahelyen. Ami még úgy igazán kihívás, hogy egy teljesen új részlegre helyeztek át. Hogy véletlenül se fussak össze azokkal a kollégákkal, akik már magukban elkönyveltek engem mint valami piti börtöntöltelék.
Viszont új kollégák, új főnök, új kihívás. Ami fogjuk rá nagyban pozitívum is, hisz tiszta lappal kezdhetek teljesen. Igaz Morrisontól elkerültem így jócskán, de nem bánom. Önállósodni kell annak érdekében, hogy a karrierem tényleg ott tartson, ahol szeretném és nem a laborban. És mire képes egy mindenre elhivatott zsaru a céljai érdekében? Hát sok olyan melót megoldani ami igazából nem is a saját hatásköre.
Pusztán csak hazafelé baktatok. Nincs olyan messze az irodaépület a lakásunktól, így ma úgy döntöttem gyalog besétálok. Na meg haza is. Útközben van azon is időm agyalni, hogy az otthoni dolgokat hogy intézzem. A házat már tényleg nem ártana megvenni, vagy legalább már elkezdeni az átcuccolást, hisz ott van már a pár napos fiam is. Késő délután felé jár már, és nagy gondolkodásom közepette persze csak nézek magam elé. Egy elhagyatott épület is útba esik, bár ha akarnám, akkor ki is tudnám kerülni. Mégis megtorpanok, ahogy elhaladok előtte. Veszekedés üti meg a fülem és ez a beszélgetés számomra túl sokatmondó. Na meg a kíváncsiságomat is elég rendesen felkeltették. Halk léptekkel igyekszek megkerülni az épületet, hogy a hang forrását is megszemlélhessem. Ha elég ügyes vagyok, akkor talán sikerül egy dílerrel kevesebbé tenni a társadalmat. Ha nem, hát így jártam. Tisztában vagyok vele, hogy akár fegyver is lehet náluk. De az nekem is van. Csak egy óvatlan pillanatban roppan meg egy műanyagfecskendő a talpam alatt. Ezzel szabotálva a tervemet. Habozás nélkül a fegyverem után nyúlok és a kis hármasra szegezem.
- Azt a mocskot ott a kezedből tedd le szépen, és mindhárman forduljatok a fal felé. - pirítok is mindjárt rájuk, mire a két idősebb fazon frusztrált arckifejezéssel egymásra néz.
- Nem mondom még egyszer. - hogy nyomatékosítsam magam, a fegyvert is kibiztosítom. Ha meg akarnának lépni, akkor még lőni is fogok, igaz nem rájuk. De azt remélem, hogy nem kell mindjárt háromfelé fogócskát játszani.
Lassan elindulok közben. A két fazon még mindig csak egymást nézi, mint ha valamit össze akarnának beszélni. Az egyiket meg is ismerem, ő már ült bent pár napot terjesztésért. A srácot még nem láttam életemben, talán nem olyan igazán függő.
- Álljatok a falhoz. - mutatok a fegyverrel a legközelebbi házfalhoz, de továbbra is próbálom velük a szemkontaktust tartani. A két díler közül az egyik aztán megmoccan végre, és elindul a fal felé. Míg az, akit felismertem, egyből menekülőre fogná. Ha hagynám. Elég kiképzést kaptam már az ügyben, hogy kell az ilyen helyzeteket kezelni, a lábam előbb jár mint hogy kapcsoljak a helyzet feltérképezésére, egyszerűen az ipse után iramodok és a válla után nyúlok ahogy hirtelenjében beérem. Nem teszek mást, mint megragadom a ruháját és tarkón vágom. Mivel enyhén szólva vagyok hátrányban a három alakkal, így gyorsan kell lépnem. Mindjárt fordulok is a másik kettő felé, aztán... lássuk a medvét mi a helyzet. Lehet ebből tényleg fogócska lesz.

To: Jonah
Words: -
Music: Iggy Pop - Never met a girl Like you Befor
Note:

Tárgy: Re: Őrület határán 06.04.13 14:44

Utálom ezt a két segget... mintha legalábbis nem tudnám, hogy milyen mennyiségben és hogy vegyem be azt a szert, amit tulajdonképpen én magam kértem tőlük. Ha nem lennék tisztában a porocskával, akkor biztos megkérdezném, hogy s mint szedjem, ha nem akarom idő előtt megölni magam... igaz jó úton járok ez irányba. Az a vicc, hogy úgy fél éve még nem drogoztam magam túlzottan. Elég volt nekem a fű, és havi egy alkalommal egy kis heroin. Mostanában viszont egyre többet nyúlok hozzá, ahogy otthon felhalmozódtak a gondok.
Anyám rend szerint olyan pasikat hord haza, akik nem csak a gyengébbik nemért vannak oda, így kénytelen vagyok néha menekülőre fogni, vagy éppen kést rántani, ha elfajulnának a dolgok. Többször kerültem már emiatt verekedésbe, így most is van egy lila folt a szemem alatt. Nem mondhatom azt, hogy unalmas az életem mert nem az, de azt se, hogy fenékig tejfel. Rend szerint a garázsban vagyok kénytelen aludni, mivel a saját házamból kipaterolnak csak, hogy ne halljam, amit azok művelnek odafent. a gond csak az, hogy a garázs anyám szobája alatt van, így mindig attól rettegek, hogy leszakadnak hozzám és valami olyat látok, amit nem kellene.
Hát ez a csodálatos oka annak, hogy keményebb szerekért nyúltam. Verések, fenyítések és nem utolsó sorban de perverzió. Ezekhez nekem nincs idegzetem és ahelyett, hogy határozottan megmondanám mindenek a magamét, inkább meghunyászkodva megfutamodok. Nincs nekem szükségem feszültségre, nem akarok én senkit se bántani. De ha sokáig folytatják, tuti elfog fajulni a helyzet.
Aha, de csak azután, hogy ezt a fánkzabálót lerázzuk magunkról. Már csak ez kellett ide. Szememet forgatva lököm el testemet a faltól, hogy farkasszemet nézhessek a zsaruval. Zsaru? Mégis honnan tudhatnánk, hogy az, mikor nem mutatta fel a jelvényét? Ennek ellenére a két bolond rögtön bekapcsolta a vészjelzőt, és sorban futásnak iramodnak. Én viszont csendben, vigyorogva ácsorgok, mivel biztos vagyok benne, ha ők menekülnek, akkor velük fog foglalkozni, nem velem. És míg őket elkapja és meglincseli, vagy nekiáll kergetni őket, addig én felhúzhatom a nyúlcipőt.
Felvont szemöldökkel nézem végig, ahogy az egyik pasit nyakon csípi, majd egy egyszerű ütéssel lecsapja.
- Jogában áll hallgatni. Minden, amit mond, felhasználható ön ellen a bíróság előtt ugye? Ez hiányzik ahogy a jelvény is - jegyzem meg, de már itt se vagyok. Futtában távozok a legközelebbi ajtón, ami egyenesen lefelé vezet. Ahogy kettesével szelve a fokokat haladok lefelé, egy hosszú, vég elláthatatlannak ható folyosóra érek, mi bűzlik az állott párás, nehéz levegőtől, valamint a macskák bűzlő ürülékétől. Nincs nekem erre szükségem, ennek ellenére elindulok a folyosón, nem lassítva a tempómon. A falakról mállik a vakolat, a földön üvegcserepek, injekciós fecskendők árválkodnak. Nem egy tündérmesébe illő helyszín, annál inkább egy horrorfilmbe.

Tárgy: Re: Őrület határán